Print this page
2016 január 18, hétfő

Az Avarokról / Salzburg - az egykori magyar-avar Sóváros

Szerző: GÁLFI ABA

Mindenekelőtt dicséret illeti a mai nevén Salzburg, eredetileg Sóvár városának, a mai nevén osztrák, eredetileg magyar-avar népét, mert évszázadokon keresztül megőrizte nekünk a korai középkor emlékeit. 

Úti élmények, látnivalók, jelképek

1. Az egyetemi templom homlokzatának tetején a magyar Boldogasszony alakja tekint le ránk. Párja a csíksomlyói Babba Máriának. Holdsarlón áll csillagkoronával a fején.

2. Mönchberg barlangtemploma jobb oldali hajójának oldalfalán az ősi magyar ábrázolásnak megfelelően a Fekete Madonna karján a sötétbőrű kisdeddel látható.

3. A Szent György-templom a fellegvárban található. Nem titok, hogy az ókeresztény időkben Kánaán (Szentföld) területén élt filiszteus (szamaritánus, galileus) törzsek a magyar nemzetséghez tartoztak, és a szentté avatott György lovag közülük származott. Kultusza 500 évvel később, Szent László korában terjedt el Nyugaton is.

4. A Makart-híd, Makart tér: A várost kettészelő Salzach folyón átívelő legrégebbi gyaloghíd neve a hídfőnél és a hídfőnél fekvő tér neve Makart. Magyar, madar, mazar, makar ugyanazon név különféle megjelenési formája, melyet íráskutatóink bőségesen tárgyalnak.

Vajon az m-z-r hang- és betűsorrend, illetve az m-(a)-d betűjelek feltételezhetően nem mutatnak-e vissza W. Amadeus Mozart ősi apai ágára?

5. A Mirabell-kastély parkjának szobrai: A szökőkút közepén a táltosló, a lépcsőket egyik oldalon oroszlánok, másik oldalon az unicornis (egyszarvú) őrzi.

A magyarok jelképei: a táltos Fehérlófia, a 6000 éves királyságunk oroszlán csillagképből következő oroszlánábrázolásai és a tudást őrző egyszarvú (orros = orvos) állatábrázolások. Sárkány, griff és turul itt nem szerepel, de a szobrok alkotói tisztában voltak az avar-magyar-hun ábrázolások jelentésével.

Az antropológiai, régészeti, történelmi, néplélekből eredő hasonlóságok kétségtelenné teszik az avar—magyar örökséget.

Antropológia, etnikum

A Salzburg környékén fekvő Hallstadt a kelta kultúrkör egyik névadója. Ám a koponyaleletek feltárásának súlyponti területei inkább a Duna medencéjének középső és alsó szakasza, továbbá a Tisza és Körös vidéke a Kárpát-medence, valamint kisebb mértékben a Morva folyó mentén.

A kelták az antropológia szerint kerekfejűek voltak. Termetük nem magas, nyakuk rövidebb, bőrük inkább sötétebb árnyalatú volt.

A testi sajátosságokat illetően nem különböztek a keltáktól a rövid- és kerekfejű avar népek, akik a Duna felső és középső szakaszainak völgyeit népesítették be. Avária (Bavária, Bajorország), Austrázia (Ausztria), Moravia, Magyarország lakói azonos testi sajátosságokat mutatnak. Ausztria és Magyarország lakói a Kr. e. 1500-tól Kr. u. 2000-ig terjedő időszakban testi arányaikban, koponyaformájukban semmit sem változtak.

Ausztriában a germán hatalom nyelvcserére kényszerítette az osztrák-avar népet, de tudatát nem változtathatta meg, nem lett germán.

Magyarország lakóit idegen nyelven hívták már szkítáknak, galloknak (keltáknak), hunoknak, avaroknak, magyaroknak, de ugyanarról a népről van szó. A leletek szerint is a helyben lakó magyarok azonos testi sajátosságú rokonokkal töltődtek fel keletről az évezredek során. A feltöltődés háromezer év alatt huszonkilenc alkalommal történt a betelepülések által.

Ausztria Tirol hegyei közé délről az etruszk-szikul-székely-magyar eredetű népek költöztek be, és rétieknek nevezték őket. Az Arno folyó völgyéből, a mostani Toscanából jöttek át főként római-germán nyomásra. Az Arno avar-magyar nemzetség Salzburg környékén telepedett le.

Régészet, etimológia

Az avarok szállásterületeiről, Baváriától lefelé végig a Duna völgyén át és Kárpátia teljes területén több mint 1600 lelőhelyről, legalább hatvanezer sírt tártak fel eddig.

Az avar szállásterületek lelőhelyei lefedik az előzőleg hun és azelőtti idők kelta temetkezési és lakóhelyeit. A leletek hasonlósága bizonyítja, hogy hasonló népességet találunk ugyanott különböző korokban. Tehát magyar elődnépekről van szó.

A temetkezés jellege, a csontváz kelet-nyugat tájolása, lókoponyák, állat- és növénymintás leletek mindezeket megmutatják.

Kiemelkedő különlegességek a Szent György-alakos csempék, ereklyetartók, bronz mellkeresztek, amik a legkorábbi kereszténységüket bizonyítják.

1983-ban egy avar sírból előkerült egy csont tűtartó, oldallapjain 20 betűből álló rovásírásos szöveg.

Az írás jobbról balra halad. A rovásbetűk azonosak a nagyszentmiklós aranykincs betűivel. Utóbbi kincskészletet tartós megőrzésre Bécsbe rekvirálták.

Az ősi magyar varázsszöveg értelmében a tűtartó a rossz szellemet hivatott távoltartani a gazdájától.

„Üngür démon ellen legyen itt ez a vas,

E tű szúrja át a démont, tű, tű, aki a rosszat elvarrod,

Aki elbontasz, egybeöltögetsz

Üngür démon ne egyen meg engemet

Űzd emészd el őt Istenem”

„Ené tűi szőnyeg szövi

Karvaly apó készítém”

Tehát a különböző korokban fellelt írásemlékek és jelképek azonos etnikumról tanúskodnak, akikre a történetírás különböző népneveket aggatott.

Valós történelem, kontra történetírás

Az alapkérdések, hogy:

1. Meghódított volt-e Kr. u. 800 körül az avarok országa Nyugat irányából?

2. Volt-e győztes csata 907 körül a germánok visszaverésére?

A kétségbevonhatatlan tény az, hogy 577-től avar-magyar nép élt itt.

Nézzük a legkorábbi forrásmunkákat, kódexeket! Vessük egybe a kódexek megállapításait a fantomkorról megrendelésre írt germán irományokkal!

Legnagyobb megdöbbenéssel tapasztalható, hogy sem a magyar, sem a bizánci, sem a keleti krónikákban egyetlen szóval sincs megemlítve a fenti két állítólagos hadviselés az avarok ellen.

Ezek a krónikák pedig a magyar és keletre eső országok uralkodóinak készültek, ahol egy elhallgatásért vagy hamis állításért életével fizetett volna a krónikás.

A germán krónikák kitalált történeteket tartalmaznak. A mostani Bajoroszágból, (B)Aváriából összeállt prof. Illig-féle kb. 100 fős történész-régész csapatnak igaza van: Nem történt meg a fantom kor 614-től 911-ig, ez teljes mértékben igazolást nyert. Az avar-magyar ország nyugati kiterjedése 970-ig, Géza magyar király koráig nem változott.

Összegezve

A fátyol lehull. 970—577 = 393—294 = 99 évig tartott az avarnak nevezett korszak. Utána már magyar, előtte hun néven magyar világ volt a Duna mentén.

MÜNCHEN — AZ AVAROK NYOMÁBAN

Tegyünk egy próbát, és ezer év távlatából kíséreljük meg feltárni a témánkat érintő máig fenn-maradt jeleket:

— A Wikipédia szerint Bavária őslakói Arméniából jöttek, és hajdan a kelta boiok lakták be. Tudjuk, hogy a Keleti-Kárpátok tájain lakó rutén-ruszin-avarok fő népcsoportja a kelta eredetű bojkók (boiok, bojkók). Arménia volt az avarok etnogenezisének fő területe.

— (B)Avaria területe a későbbiekben kapta bajor nevét. Lakóinak neve bajuvár volt. Lehetséges, hogy Baján vezér avarjai telepedtek meg ott az Alpok lábainál. Ám nem zárható ki, hogy Jézus (Jessze) ideje előtti Bal (Bál, Bél) istenség avar követőinek nevét rejti a bajuvár név (Baj-a/u-var).

— Az Isar folyó partján épült meg a város. Arméniában is hajdan Istár (vö. Isar) istennőt tisztelhették őseik. Hasonló etimológiát követhettek az Eszter(gom) névadásnál, miként a Du-na neve is az egykori istennő nevét kapta meg. A matriarchátus (női princípium) korában ter-mészetes módon adódott az életet adó víz kultusza. Minden más civilizáció időben csak a matriarchátust követte. Tehát az ősiségük elvitathatatlan.

— München városának Isar folyóparti városmagja a Lehel városrész nevet viseli. Miért? Vagy szövetségesük volt Lehel a 900-as években, vagy — ami még valószínűbb —, hogy a kürt nyomán a jász-alán-avar összefüggésre bukkanhatunk. Az biztos, hogy ellenségről soha, semmikor, sehol nem neveztek el semmit, pláne nem egy város patinás negyedét. Akkor pedig a szász Ottó állítólagos foglyaként Lehel, aki kivégzése előtt a kürtjével szétverte Ottó fejét, valótlan történet. Van-e nyugatról valami valódi forrás egyáltalán? München a Mönch = szerzetes-kolostor értelme után kaphatta meg a város nevét.

— I. és III. Henrik bajor uralkodójuk neve is megfejtésre szorul. Madarász I. Henrik a madár, madar, magyar jelzőt rejtheti a nevében. Fekete III. Henrik sötétbőrű lehetett, mint az avarok arcszíne és a mi első királyaink pl.: Szent László és Aba Sámuelé.

— Sétát tehetünk a müncheni korzón, ahol a Polgárterem kápolnát meglátogatva a bejárat fölött az ismerős Boldogasszony szoborábrázolást fedezhetjük fel. Boldogasszony talpa alatt a félhold, alakja körül csillagkoronája látható. Az alsó kápolna oltára is megegyező, továbbá a felső templomrészbe vezető lépcsőfordulónál a mifelénk Andocson (Somogy megye) megcsodálható Köpönyeges Mária képe ragadja meg a tekintetünket.

— Templomi sétánk alatt betérhetünk a korzóról nyíló három monumentális templomba. A templomok hajdanán Szent Mihálynak, Miasszonyunknak, és Szent Péternek lettek felszentelve, mintha a magyar Szent Korona programkódját követnék.

— A bajor régészeti feltárásoknak is antropológiai jellemzői a jellegzetes kerek kelta-avar koponyák. Ismert, hogy a Duna völgyétől északra élő germánoknál és az Alpoktól délre, illetve a mediterrán népeknél hosszúfejű koponyaleleteket találtak a régészek.

— Felkereshetjük a Residenz, a Wittelsbach bajor hercegi dinasztia palotáját. A nagy tanácsterem bejáratánál a Fekete Madonna szobra fogadja a látogatót. Ahova Európába hajdanán az avar népcsoportok kiáramlottak és letelepedtek, kizárólag ott találhatjuk meg a Fe-kete Madonnát (a Dnyeper vidékétől a Kárpátok két oldalán és itt, majd tovább francia földön, Katalóniában).

Mit is jelenthet? Kettős jelentése lehet: Egyrészt a Földanya (Édes Anyaföld), másrészt az ősi kusita-kus (koskultusz, Luxor!) avar napsütötte (beige) arcbőr színével emlékeztessen az avarok ősiségére!

— A Residenz Schatzkammer (kincstár) termeibe belépve az aranyból készült ötvösművészet legrégebbi tárgyaival kezdhetjük a nézelődést. Legelső termében a kelta-avar idők „magyar kardstílus” néhány remeke után Gizella bajor-avar-magyar királynénk drágakövekkel kirakott asztali oltárfeszületében gyönyörködhetünk. Nem István, hanem Orseoló Péter a bűnök elkövetője.

Összegezve: Tízféle nyomot találhatunk az egykori avar múlt emlékeit megismerve. Múzeumi sétánk további két kiemelkedő helyszíne az Ókori Múzeum telis-tele van etruszk (székely-avar) kerámiákkal és szobrokkal. Az Alte Pinakothek romantikus festményei közül nekünk üzen a múltból a francia Cloude Le Lorraine képével „Hágár és Ismael”, ahol a pusztába kiüldözötteknek egy angyal fakaszt forrást. „Hágár Országa” lakóinak, nekünk üzen a történet!

AZ ÓKORI EU ATILLA KIRÁLY ALKOTÁSA

Bevezetőül idézzük az ókori történetírás mai magyar legnagyobbikát Mesterházy Zsolt történészt, aki Atilla nagykirályunkról a következőket jelenti ki: Bár Atillának fel kellett adnia Európa politikai egyesítését a római és germán ellenállás miatt, de gondolata — az egységes Európa — mind a mai napig fennmaradt, és minden igazán messze néző európai államférfinak ideálja lett.

Mi büszkén mutathatunk rá, hogy az európai egység gondolata is egy magyar ember agyában született meg, és tett annak megvalósítására legelőször lépéseket. Atilla nemcsak nagy magyar király volt, hanem egyúttal a legnagyobb európai királyok között foglal helyet.

Tény, hogy az USA katonai akadémiáján a mai napig oktatják Atilla rómaiak elleni hadjáratait és hadvezetését.

Tény, hogy Atillának sikerült fél Európát szövetségi rendszerré megszerveznie és a Hármas Birodalmát létrehozni, illetve konföderációban egyesíteni. Az Alpok vonalától nyugatra, északra és keletre terjedt ki a Konföderációs Európai Unió. Csak az Alpoktól délre összezsugorítva maradt meg a 400-as évekre a rómaiak mini birodalma, amely 476-ra teljesen felszámolódott Atilla 453. évi halálát követő időszakban a konföderáció hadicsapásai által.

Nem engedhetjük meg, hogy Atilla birodalmát és a másik két szövetséges birodalmat az évezredes nyugati történetírás végleg eltüntesse, mert csak az eltüntetéssel tudta Atillát gyalázni mondván, hogy egy senki lett volna. Így aztán Európa történetét hamis módon ezáltal a 700—800-as évektől kezdik, ami valótlan. (614—911-ig kitalált időszakban nem létező történéseket kreáltak.)

Az Európai Konföderációs EU megalakulása

Idézzük témába a legjelentősebb magyar kutatót, Práczki Istvánt: „Atilla európai birodalma 3 nagy régióra oszlott: Aachen székhellyel Austráziát; Orleans fővárossal Neustráziát; Sikambria (Visegrád) központtal Avariát (Moraviát) alapították meg a szövetségesek.

Az ún. előszerződést az államszövetség létrehozására Vertusban, Galliában kötötték meg a szövetségi vérszerződés keretében. Nemde volt-e ez a borral teli Grál-kehely?

A politikai szerződést ezután kötötték Metzben vagy Verdunben, valószínűbb inkább az utóbbi helyen, ahol az ún. „száli törvényeket” alkották meg.

— Neustrázia: fennmaradt a dicső Mérő (Merovée = Meroving) szkíta eredetű királyok emléke az 500-as évekből, amit a franciák előtt rossz hírbe kellett hozni, hogy szégyellhessék.

— Austrázia: a Dunától északra és a Rajnától keletre feküdt.

— Avaria (Moravia): a Fekete Erdőtől a Duna-medence teljes hosszában a Fekete-tengerig és a Fekete-hegyekig (Monte-Negro, valamint a Morava folyó mentén északról délre a Mora-vica folyóig terült el.

— Neustrázia lakói: — gallok más néven avarok, akiket régebben kelta néven jelöltek;

— vizigót néven szkíta eredetű géták;

— mór, azaz fekete földről (Kaukázusból) jött avarok és az ibérek;

  • nyugati frankok (Benjámin törzse a Közel-Keletről).

— Austrázia népei: — géták (szkíta/hun nép);

— szászok;

— svábok;

— keleti frankok (bejövetelük a gallokkal együtt Trója—Galata—Sicambria irányából a gallokkal együtt);

— poroszok, akik (p)oroszok (ruszok) = varingar (viking) ruthén/ruszin néven.

— Avaria (Moricum = Noricum = Fekete-erdő) lakói a magyarral rokon avar-hun-szaka (szkíta)—kelta népekkel, továbbá: — bolgárokkal,

— bosnyákokkal (besenyő),

— horvátokkal,

— vendekkel,

— lengyelekkel,

— ukránokkal.

Az ókori E. U. valótlan, elhallgatott történelme

A 400-as 500-as években még nem történt meg a nyelvcsere, vagyis a három szövetséges államalakulat rokon etnikumai a beszédükben megértették egymást.

A fentiekben foglaltak az 1200-as évekig magától értetődőek voltak Európa népei előtt. Az 1200-as évektől azonban már beindították a Habsburgok a nagyüzemi történelemhamisítást, és rá 300 évre, 1500 körül már a hamisítványaik nyomán Európa népei a felvilágosodás helyett elszenvedték az elhomályosulást.

Ennek eredményeként szembefordították az egyes rokonnépeket. A franciákat az angolokkal és a németekkel, a németeket az oroszokkal. A lengyelek a magyarokkal szoros rokonságban vannak, ezért volt olyan pusztító a félrevezetett porosz és orosz támadás a lengyelekkel szemben. A magyarokra, akik 1000, illetve 1500 éve államalkotó népként éltek Kárpátiában, a Magyar Királyságban, rászabadították a szomszédos népeket, akik mostanáig még 100 év óta sem voltak államalapító népek.

Európa 500 éven át háborúzott a Habsburgok jóvoltából, mivel nem ismerték fel egymásban a rokonságot.

A történetírás kiegészítéseként jelezzük az antropológia, génkutatás, régészet, tradíciók, vallás, nyelvészet tudományainak azonos megállapításait, amelyeket bővebben lehetne tárgyalnia kutatóinknak. Csak jelöljük, hogy mindhárom ókori szövetséges államalakulat egyik fő jelképe az oroszlánábrázolás volt.

Konklúzió

A hamisítás a semmibe veszik, ha Atilla lába alól nem tudja kihúzni a fél Európa Konföderációját alkotó Hármas Birodalmát.

Ezen esszé segít azon, hogy az első évezred legnagyobb államférfiját ne démonizálhassák tovább.

ŐSI FÖLDÜNK, CARCASSONE

A Pireneusok messzi földjén, Carcassonne-ban tett látogatás múltunk ismeretlen szeletébe en-ged betekintést.

Transzparens kormeghatározás

Vegyük fel együtt a hétmérföldes csizmát, és az időgépen 1209-re állítsuk be óráinkat mintegy 800 évvel ezelőttre. Európa szerte keresztbe-kasul keresztes hadak vonulgattak egykor, és utánuk kő-kövön nem maradt.

Az aragóniai- és a magyar királyi udvarok dinasztikus szövetsége

Aragónia már 1137-ben egyesült Katalóniával. Királyságának központja Zaragóza volt. Területe Valenciától Barcelonán át Montpellier-ig terjedt. Tehát a Pireneusok mindkét oldalára kiterjedt északon a Garonne folyóig. A tengerpartokkal együtt Carcassonne tartományt is magába foglalta.

III. Béla királyunknak nagyhatalmi tervei voltak, amikor az Aragóniai Királysággal szövetségre lépett. Imre fiának feleségül kérte Konstanciát, Alfonz aragóniai király leányát. 1198-ban tartották meg az esküvőt. Imre király apja örökébe lépett, és 1204—1205 között uralkodott.

A dinasztikus házasság nyomán létrejöhetett egy, az Alpokat északról átfogó szövetségi rendszer Róma túlsúlyának ellenében. A királyaink elleni sorozatos gyilkosságok már ekkor elkezdődtek. A perszonálunió szövetsége Atilla nagykirály birodalmának megújítását jelen-tette. A szövetségi rendszer kiteljesedését szolgálta harminc évvel később, hogy II. András királyunk leánya, Jolanta Aragónia királyának, I. Jakabnak lett a felesége. Jolanta több száz fős magyar lovagkísérettel érkezett meg Aragóniába. Viszonzásul udvari nemesekből álló népes aragóniai sereg költözött át Kárpátiába.

A teljesség kedvéért említendő, hogy nemcsak Aragóniában, hanem francia földön is élénk kapcsolatai voltak királyainknak. Így a Bernát által alapított ciszterciekkel, továbbá Ile de France akkori királyával, II. Fülöp Ágosttal is, akinek Ágnes bajor hercegnő volt a felesége, egyben II. András király sógornője. Tudvalévő, hogy V. László királyunk unokája Toulousi Szent Lajos volt.

Carcassonne birtoklása és lakói

Tehát Carcassonne tartomány ebben az időben még Aragónia része volt. Krónikáinkból ismeretes, hogy már a hun—avar időkben magyari népcsoportok telepedtek le Katalóniába. Ők a káta írással bíró jászok, azaz alánok voltak. Vesd össze: katalánok (lásd a sávos zászlót, és Beziérs-ben is).

A tartományban épen állt másik nyolc végvár, mivel ez volt a határvidéke Aragóniának. Legismertebbek e közül Montségúr vára (vö. Égúr vára, Egervár).

A Garonne folyón túl már Gallia terült el, amelyet északon a Loire folyó választott el Ile de France-tól. Gallia ókori neve Avaricum, így nevében megőrződött avar eredete. Ám Gallia már 1200-ban az északi frankok vazallusának számított.

Carcassonne egyben a Toulouse grófság része volt. Ha a mai Franciaország térképét hosszában kettéhajtjuk, akkor látható lenne, hogy az Atlanti-óceán partvidéke, Aquitánia brit fennhatóság alatt állt. A védő vonal Toulouse—Carcassonne—Beziers térségében a Garonne vidékén húzódott. Akkor még elvben békés szomszédság vette körül.

Tehetünk egy körsétát a várfalakkal övezett városban Carcassonne lakóinak kilétét felderíteni A belső várpalota tőszomszédságában a Szent Jean térről nyílik a Rue du Moulin d’Avar, azaz az Avarok malma utcája. A Malom utcát bástya szegélyezi, amelynek neve: Tour du Moulin d’Avar, és kapuja Poterne d’Avar. Nemcsak a bástya építői, védői lehettek az avarok, de ők látták el élelemmel, gabonával a várost.

A katedrális mellett Tour Saint Martin, vagyis a Szent Márton-torony áll. Márton Galliában, Tours-ban élt, és püspökként tanította, gyógyította az övéit. Vajon kik lehettek ők? Avaricumhoz tartozott Tours is.

A külső városkapu közelében található Tour de Balthazar, azaz Balthazar bástyája. Baltazár káld (hun) király élt egykor Mezopotámiában, akivel történt meg a: „Mene tekel párszik” ismert jelenés. Márton és Baltazár történetével találkozhatunk a Szent Mártonról és az ókori Mezopotámiáról írt tanulmányokban. Megvizsgálandó a Bal kezdőtag (vö.: Baal, Bál, Bél), amely a Jézus előtti kor egyik istenségének nevét idézi fel. A Jézust köszöntő három királyok egyike a Baltazárból lett Boldizsárként ismerhető fel. Jellemző módon a helyben lakók emlékezetébe Baltazár a megtestesült ördögként vésődött bele. Nyomra vezethet, ha a mai nyelvben egy fogalom negatív értelmű, akkor az számunkra egykor pozitív tartalommal bírt.

A kathar városlakók jelentése a görögből vett katharosz = tökéletes, tiszta értelmű. 1012—1020 körül a források szerint már ott éltek „bougres” (bolgár, bugris) nevek alatt. Vajon a bizánci, római (át)térítések miatt fogtak vándorbotot és költöztek volna a rokonaikhoz?

Nyelvük a legrégebbi ottani nyelv, az okcitán, amit máig is kétmillióan beszélnek hat megyében Gascogne-tól Provence-ig.

Carcassonne hitéletének eredete

Idézzük Picknett 2003-ban megjelent könyvének 125. oldalról: „Mária Magdolna kultusza már a katharok megérkezése előtt is jelen volt a régióban, és egyszerűen asszimilálódtak a kathar tanításokban” … „Mind a kathar, mind a Mária Magdolna egyházát gyökeresen kiirtották, méghozzá példátlan vadsággal és kegyetlenséggel.”

A katharok akkori hitvilágában a női princípium állt fő szerepben, miként az ősi matriarchátus megjelenése. Ellentétben állt vele a máig élő hím soviniszta patriarchátust képviselő világi és egyházi hegemónia.

Carcassonne és a vár úrnője

A vár Európa legnagyobb középkori vára. Falainak hossza három kilométer, és mintegy ötven torony és bástya található benne. Eredeti neve az ősi okcitán nyelven Carcassona. Az összetett szót szétbontva: Carc és assona. Utóbbi szó jelentése egyértelmű: asszony. Mit jelenthet vajon a Carc, kiejtve Kark? Kerék? Kerek?

Forduljunk tanácsért kiválóságunkhoz Bíró L.-hoz! Forrásműve 118—120. oldalán találjuk:

„A Nap és a Hold a férfit és a nőt jelképezik. Ők szeretők, és az a jó, ha közel vannak egy-máshoz. A Nap—Hold—Csillag (=Vénusz) szentháromságának együttállása hajnalban követ-kezhet be, és szerelmi dalainkban a nász időpontja is ez.” Folytatva a 183. oldalon: „A piros rózsa a szerelem jelképe. Gyógyításra piros kendővel kötötték be a beteg testrészt.”

Három fontos tényt kell tudnunk: 1. A katharok földjéról jöttek a trubadúrok. 2. A székely címerben együtt látható a Nap és a Hold jelképe. 3. A magyarok két egyenrangú elöljárója volt ezer évig a női minőséget képviselő Kende, azaz Kendős, és a hímelvű Gyula.

Az akkoriban épült „katedrálisok rózsa üvegablakai az örök körforgást, a szamszarát szimbolizálják, s ez utóbbiak a kerék jelképekkel mutatnak rokonságot, mint a rozetta motívumok. A rózsa ismét a földi szerelem jelképe lett” — olvashatjuk a Jelképtár 253. oldalán.

Konklúzió:

A kerek „Telihold Asszonyáról” lehet szó, amely visszatükrözi a Nap fényét. A „Kerekasszony” férje Baalak nevet viselte. Ez ám a beszédes név.

Megjegyzendő még, hogy a mi olvasatunkban, ha ottani mórokról, arabokról, szerecsenekről olvasunk, annak valódi jelentése: avar. (Fáradságos mesterség volt a kolostorok mélyén a történelem hamisítása).

A várkaput őrzi a vár asszonyáról kőből készült középkori relief. A várúrnő fején homlokszalag és kendő látható, megegyezően a székely-matyó asszonyok fejkötőjével és a hun harcosok fejpántjával. Az úrnő arca széles, nyaka rövid és vastag. Ez éppen ellentéte az indo-európai hosszúfejű, hosszúnyakú embertípusnak. Nyakláncot hord, amit medál díszít. A medál egy magot ábrázol és von körbe, azaz magábrázolás (vö. mag népe a magyar). Két oldalt a mellén spirál látható, amely kozmikus szinten az időciklusok (holdhónap) jelképe, másrészt a termékenység szimbóluma. Minden élet az anyaméhből ered, amely a holdciklushoz igazodik.

A vár múzeumában kiállított sírköveken egyenlőszárú okcitán keresztvésetek láthatók. A víztartó körmedencék és a szarkofágok falain virág, levél, inda és más növények motívu-maiban gyönyörködhetünk. A griffek nem itt, hanem a katedrális külső szegélyeit díszítik (griffes-indás nép).

A számos korabeli kőszoborról ember- és angyalarcok néznek ránk mosolygósan, hiszen a velük megtörtént vérfürdőt így élték át.

A város címerében és a múzeumban kiállított leleteken számos liliomos ábrázolás tűnik fel. A liliom a testi-lelki tisztaságot jelképezi. (Vö. a magyar tulipánmotívummal!)

A „Kerekasszony” hitvilágának rokonai a mediterráneumban

A mediterráneum északi partvidékén keletről nyugatra terjedtek el a hím- és nőelvűség egymás melletti egyenjogúságát hirdető eszmék. Legelőször manicheista, ariánus vallási irányzatok képviselték ezt az elvet, amelyeket az alábbiakkal együtt a hímelvű egyházak nevében üldöztek a legbrutálisabb módokon a végső megsemmisítésükig. A testen túl a lelkeket nem képesek uralni, minden hiábavaló.

Paulikánusok, bogumilok, patarénusok, valdensek, katarok, akik jöttek Kis-Ázsia (ősi Arménia, Bosznia), Bulgária, Milánó, Lyon és végül Carcassonne állomásokon keresztül.

Előttünk ismert a keresztes tüskés keresztkő Pilisszántóról, ami a bogumil és kopt hitvilágig vezethet.

A tanok a katar népirtás után is tovább éltek a rózsakeresztesek köreiben. Nevüket a Vármúzeumban megcsodálható vésetről származtathatják.

Az elmenekült katarok kelta rokonaiknál kaptak menedéket, így a baszkoknál és az íreknél.

A „Kerekasszony” várának védelmezői és ellenségei

Védelmezők: Raymond Toulouse grófja, Trancavel birtokosurak, II. Péter Aragónia királya.

Támadók: Hadvezérük Simon de Montfort, akinek ez felvett neve és egy Frankfurt (pénzközpont!) környéki mózeshitű származású, eredeti nevén Starkenberg mint „világpolgár”, egyben Leicester gróf.

Szponzora: De Segni mózeshitű olasz nemes, egyben III. Ince néven lett római pápa, hogy (megjegyzés:) az utána következő 75 másik pápa az „eretnekek” elleni inkvizíció kínzásait fejlesztette tökélyre.

Hadseregük: 10 000 zsoldos bérgyilkos, kalandor, akik pápai áldással ellátottan keresztesek, templomosok néven garázdálkodhattak tökéletes haditechnikával felszerelve.

Semlegesek: Languedoc és Aquitánia ura, Oroszlánszívű (Plantagenet) Richárd már akkor nem élt, és 1199-óta öccse, a „Nyúlszívű” János uralkodott Toulouse szomszédságában. Nem védte meg okcitán rokonait, hanem a be nem avatkozás útját követte.

Párizs és az Ile de France királya (1180—1223) II. Fülöp Ágost, akinek országa Galliáig, a Loire-ig terjedt. Gallia később lett vazallusa. Ő a gótikus katedrálisok építtetője, sorrendben: Saint Denis (királyaik temetkezőhelye), Chartres, Reims, Amiens, Blois, Saint Chapelle és a Notre Dame Párizsban, később Albi, Avignon, Bourges, Toulouse, majd a többi. Kétségtelen, hogy a gótika legelőször itt keletkezett, és innen terjedt el.

Konklúzió: Ez egy hódító, zsákmányszerző magánháború volt kettős céllal: Egyrészt az ava-rok elleni genocídium, másrészt Rómában a hatalomba férkőzött rabbi (pápa) elszántsága „a múltat végképp eltörölni!” céllal. Azóta 800 év alatt „sikert sikerre” halmoztak.

A „Kerekasszony” katarjainak tragédiája

1209, Albi-ban mészárlás, Beziers-ben 15 000 ember tömeggyilkossága, Carcassonne-ban többezer ember halt máglyahalált, Montségurban a 660 várvédőből a megmaradt 220-at máglyára küldik. A máglya volt a korabeli holocaust, amit a tisztáknak, a kataroknak rendeltek tűzpróba gyanánt.

1213, Muret-nél a csatában elesik II. Péter, Aragónia királya, a legfőbb védelmezőjük.

1216, Toulouse elesik, 1217-ben Raimund visszafoglalja, ugyanitt egy év múlva meghal Montfort.

1223, Raimund visszaszerzi Carcassonnét, de egy év múlva újra meghódítják a várost.

1226-ban VIII. Lajos harc nélkül bevonul a városba, és 1229-ben Toulouse a Francia Királyság része lesz.

1240-ben IX. Lajos francia király Carcassonne-ban leveri az ellenállást.

A bűnösök kései megtorlása

1307-ben az akkori király unokája, IV. Fülöp francia király a vérengzésben részt vett templomosok rendjét testületileg vád alá helyezi, és ezzel a történtek után 80 évvel leszámol a jogutóddal.

A vád Szimónia, ami a templomosok által pénzért kínált egyházi hatalom megszerzését jelentette.

Simon, aki pénzért vett volna egyházi titulust, bibliai bűnéből ered a szimónia szó. Ezzel Simon de Montfort bűne kiteljesedett, akinek a követőit ítélték el utódaikban.

Történelemhamisítás máig élő meséje

Ezeket a meséket olvashatják a látogatók a múzeum tábláin és az ismertetőkben. A mesék fő célja, hogy a kataroktól ősibb időre helyezzék, és ezzel igazolják a jogtalan birtokba vételt. Másrészt elleplezzék a magánháború tényét és barbárságát a ködbe vesző vallásháborúval.

„Charlemagne megérkezik hadaival a vár alá és csönget. (Innen eredeztetik a vár nevét, nem vicc!) Az ostrom közben a várúrnő egy disznót dob ki, mert őket nem tudnák kiéheztetni. Ezt látván, a hadak el.”

Kommentár: A Charlemagne sztori mindenhol felbukkan, így gyártanak ősi múltat maguknak.

Összegzés

Mának szóló üzenete van a történteknek, nevezetesen, a magyari népeknek el kell tűnniük a Föld színéről, mert a történethamisítók lapjain kell a legősibb hely az epigonoknak.

A forrásmunkák jegyzéke

Árgyusi I.: II. András Jeruzsálem királya

Estel-Blois France: Carcassonne vára (ismertető album)

Carcassonne idegenforgalmi térkép

Lynn Pickett: Mária Magdolna

Bíró L.: Szerelem Isten

Ernst Ullmann: Gotischen Kathedrale

Bunyevácz Zs.: A Szent Grál üzenete

Stephen Howarth: A templomosok titka

Herbert Illig: Kitalált középkor

Hoppál—Jankovics: Jelképtár

Gallia tanulmány a szerzőtől

AZ ÉVEZREDES EXODUS TÖRTÉNETE

Az avar népek időszakos kiáramlása Kárpátiából

Kultúrtörténeti axiómák

1. Az áttelepüléseknek számos okai voltak: pl. természeti feltételek megváltozása (éghajlat, termőföld, vízgazdálkodás), ellenségek fellépése, demográfiai okok, belső hatalmi harc. Leggyakrabban a nép egyes csoportjai helyben maradtak, másik részük útnak indult.

2. A történetírás vastörvénye: a hivatalos történetírás mindig az akkori hatalom érdekeit szolgálta, és a nép önrendelkezését korlátozták vagy elvették. A győztesek által megíratott történelemnek nincs sok köze a valóságos eseményekhez. A bekebelezés folytán a vereséget szenvedett nép önazonosságtudatát igyekeznek letörni.

3. Az eltüntetés paradoxona: a meghódított nép szellemi kincseit és szakrális örökségét minden eszközzel kiiktatja a győztes. Ez még az előző korok régészeti leleteire is vonatkozik.

Továbbá az eredeti nép nevét változtatja meg, így magát a népet is eltüntetné vagy a saját népét a megörökölt névvel fedi le (pl. állampolgárság megadásával). Azonban a nép jó része tényszerűen helyben marad, és csak a hatalom változik.

4. A testvériség fogalma Lao-ce Konfuciusz szavaival: „A két tenger között minden nép testvér.” Nincsen fölé- vagy alárendelt nép senki viszonylatában.

5. A krónikák, kódexek minden nép legbecsesebb, legrégebbi okmányai. Leghitelesebb tudósítás, ha az eseményhez a legközelebbi korban íródott. Az addig szájról szájra terjedt, szóban megörökölt mondáknak későbbi korban történő leírása is fontos irányt mutat a kutatásokhoz.

6. A hatalom megtartásához a legtöbb esetben saját eszmerendszert vezet be a győztes. Legfőbb dolga a vesztes nép kultúrájának kellékeit, írásbeliségét, tárgyi leleteit megsemmisíteni. Az új eszmerendszer keretében megjelenő vallás igyekszik az eredeti ősi hitvilágot eltüntetni. Sok esetben átalakítással használja fel az eredeti vallás főbb jellemzőit, máskor pedig vallástalanít.

7. Forrásértékek: A nyugatról származó történeti források alig használhatóak az évezredes propaganda és a hamisítás miatt, amelyek a hódítást szolgálták. Tőlünk keletre azonban sok értékes és hiteles forrás áll rendelkezésre. Keleten sehol sem voltak érdekeltek a régészeti fel-tárások eredményeinek eltitkolásában, hiszen helyben maradó ősiséggel rendelkeznek.

8. A harmónia elve: Alapvetés, hogy az alkotó, építő népek békés természetűek. Velük ellentétben a romboló, leigázó népek harcias viselkedésűek. Ebből következik, hogy az alkotó, építő nép a szellemi-lelki-anyagi világ harmóniáját teremti meg. Velük ellentétben a lélek nélküliek pusztító természetűek, az előbbieket meghódítják, eltiporják, de kultúrát nem hoznak létre.

Fentiekkel ellentétben szükséges a hivatalos történetírás antitéziseit is összegeznünk:

a) Európában minden valamire való nép tárgyi emlékei csak indoeurópainak mondott előd-népeiké lehetnek (hettita, ógörög, méd, szkíta, kelta). A valóság ezzel szemben az, hogy az utóbbi felsorolt népek kivétel nélkül nem indoeurópai, illetve nem indogermán népek, hanem az ősiségük hozzánk vezet.

b) Amennyiben véletlenül nem sorolhatóak hozzájuk, akkor egy másik nép esetén ezen nép-nek — szerintük — nyoma veszett a múltban, és ezt főként átnevezéssel oldották meg.

c) A szibériai tajgában, ahol egy civilizáció kialakulásának még a minimális életfeltétele is hiányzik, ott kellene keresni a nem létező finn-ugor népek őshazáját, valamint a vadonban kialakult és beszélt fiktív nyelvüket.

Tézisek

A tanulmány fő célja az, hogy számos segédtudomány rendelkezésre álló eszközei, illetve tényei segítségével bizonyíthassuk a következő téziseket:

— Az avar nép volt az első kultúrateremtő nép Európában, és megelőzte a görög majd a római időket.

  • Az avar nép dominanciája határozta meg Európa kultúrtörténetét Kr. e. 1000-től Kr. u. 1000-ig.
  • Az avar nép, mint Európába legelőször letelepedett, és így Európa őslakosságának tekinthető népe, foglalta el Európa hosszanti tengelye, a Duna völgye mentén a mérsékelt égöv legjobb adottságú környezetét és a letelepedéshez szükséges legkedvezőbb területeit. Nyilvánvaló, hogy aki a legelsőnek érkezik bárhova, az telepszik meg a legjobb helyeken.
  • Az avar nép építette meg a korai ókori létesítményeket (utak, várak, lakótelepek, öntöző-csatornák, közösségi építmények, miként a sport-, előadó célú amfiteátrumok).
  • Az avar nép megnevezése a fenti időszakban és térben mai ismeretünk szerint (lásd: avar népről külön táblázatban) 29 különféle változatban szerepel a nemzetközi (internacionalista) történetírás jóvoltából.
  • Az avar nép múltjának elhallgatása egész Európa közös törekvése. A második évezredben számos esetben az avarok utódnépeinek fizikai megsemmisítése is megtörtént, jobb esetben a beolvasztásukra került sor. Kitűzött cél az általuk oly fontosnak tartott ősiség kisajátítása az avaroktól, így felülkerekedni és a jogalapot megteremteni az első kultúrnép eltiprásához.

Jogosan kérdezhető, hogy akkor mire is építhetjük a valós múlt feltárását a siker érdekében?

Jelen munkánkban nem feladatunk a genetika és antropológia legújabb megállapításaira támaszkodni. Ám a régészeti leletek, a jelképek, keresztény szimbólumok, folklór (néprajz), etimológia (szófejtés) kijelöli az utunkat. A nyelvészet olyan, mint az egyirányú utca, az alapnyelvből felismerhetőek a későbbi származékos nyelvekben használt szavak.

Hely

Itt a kezdetektől fogva megindult kiáramlások (output) irányait, helyszíneit foglaljuk össze.

Három fő irányt vehetünk számba a Kárpátiából történt kiáramlásoknál:

1. Nyugat felé a Duna völgyén át a Loire folyóig, Galliáig, és innen Dél felé Hispániáig.

2. Dél felé Itália teljes hosszában Szicíliáig és át Karthágóig.

3. Észak felé a Dnyeperen fölfelé a Baltikumig és Skandináviáig.

Nyugaton az Atlanti-óceán partvidékén Portugáliától egészen Dániáig haladva kelta—avar kultúrkör létesült az egyes népcsoportjaik által.

Az 1. pont részletezve: Pannónia (Avaricum)—Bécsi-medence (Noricum)—Felső-Ausztria (Réthia)—Bajorország (Bavaria)—Közép-Franciaország (Gallia-Avaricum)—Pireneusok vidéke (Aragónia-Katalónia)—Murcia (Mória)—Andalúzia (Vandálföld)—Afrika, Mauritánia (Mória).

A 2. pont részletezve: Toscana (Etruria)—Korzika—Mezzogiorno—Szicília (Sicania).

A 3. pont részletezve: Kievi Rusz—Galícia (Halics)—Mazuri (Polska)—Litvan—Észt (Estonia)—Novgorod—Karélia (Suomi)—Viking városok Skandináviában és Bornholm, Götland-szigetek, az Atlanti-óceán partvidékén Portugal—Galícia—Cantabria—Astúria—Baszkföld (utóbbiak Hispániában, Ibéria)—Gascogne—Aquitania—Bretagne—Normandia (utóbbiak Franciaország)—Fríz.

Megjegyzésként a Brit-szigetek kelta múltját a szerzőtársunk külön esszében tárgyalja, benne Cornwall, Wales, Írland, Skócia története.

A tanulmány terjedelme csak a kiemelten fontos összefüggéseket tárgyalhatja, így számos tényt csupán megemlíthet.

Idő

A hitelesnek tekinthető történetírás és a régészeti leletek bősége segít minket elkalauzolni az egyes korszakokon át.

Etruria (etruszkok)

Kr. e. 750—400-ig terjedő időszak volt az egyetemes európai kultúra kimagasló korai ideje. Többek közt az olasz Alinei professzor kutatásai nyomán egyértelművé vált, hogy az etruszk nép a székely—avar nép Itáliába átköltözött csoportja. Alinei szavaival: „A villanovaiak a magyar nyelv archaikus formáját beszélték!” Az etruszk kultúra kézműves-fazekas-kerámia tárgyain látható festmények gyönyörködtetik a látogatót. Más, későbbi kézművesség azóta a közelébe sem ért ennek a művészetnek. Munkásságaként az ott feltárt számos lelet nyomán Hencken német kutató jelentette ki, hogy Erdély és Etruria között szoros kapcsolat állt fenn; Európa legjelentősebb múzeumai tömve vannak etruszk műtárgyakkal.

Ezzel ellentétben az őket leigázó római korszak semmi ilyent nem tudott megjeleníteni. Az Itáliában látható szobrok külseje ugyanis csak a mi népünk odatelepült elődeivel mutatnak hasonlóságot, másokkal nem. Hiába próbálkoznak az etruszk leleteket még az újgörögökhöz is illeszteni, azok esetleg a trójai háború ideje előtti ógörögökhöz hasonlíthatnak. Az ógörögök kiáramlása pedig Kis-Ázsiából vezethet a hellén (Heléna?) földre, Attikába (Peloponnészosz).

Vaskor (kelta idők)

A kelta idők régészeti leletei a Kaukázusból indulva az Al-Duna irányából a Duna mentén végig a Fekete-erdőig húzódnak. A végpontból kétfelé ágaznak. Dél felé a Rhone folyó vonalában Provenceig (Daphne), észak felé a Rajna mentén egészen a brit szigetekig tartanak.

A tárgyi leletek kora és fejlődése cáfolják azt az áltudományos európai diktátumot, hogy tőlük és az Alpoktól két irányba indulhatott volna a kelta kultúra terjeszkedése.

A kelta hagyományok is a kelták eredetét Anatóliába vezetik vissza. Ők a napkultusz követői voltak, őseiket isteni hősként tisztelték. A kelta mitológia a táltos lovat tekinti a mesék fő alakjának.

A vaskor népe a kelta—avar nép volt, amely a vaskohászat ismeretében folytatta a kovácsmesterséget. A fegyverkovács kelta Taranis istenség nyomán utóbb a magyar a Tarján törzsből adta a Tárkány királyt. Etruszk megfelelője volt Tarqinus etruszk vezér.

A magyar Szent Koronának ötvösművészete a kelta—avar műremekek formavilágával analóg.

A Szent Korona Asztrik főpap által érkezett. A gallok (gálok — Gál név) Asterik neve utal Asztrik kelta—avar nevére.

Az ókor kezdete Európában

A titkok titkát fedte fel az utókor számára a Tarihi Üngürüsz (magyarok története eposz) krónika, amely a pártus—avar nép dél-európai múltját tárja fel. Kr. e. 330 előtt hét királyuk uralkodása nyomán jött létre a Balkánon az európai Pártus Birodalom. Határai a mai Albániától, az Adriától Bulgáriáig Plovdivig terjedt. Később határait kiterjesztette a Peloponnészoszra és kelet felé a Boszporuszig, Galatáig (Konstantinápoly, Bizánc). Központjuk a mai Bosznia volt Ráma néven.

A Ráma Királyság nevét megkedvelték a történelemhamisítók, amely még Mória is volt. Róma lett belőle és a román nevek. Legnagyobb királyuk a pártus—avar (türk—makedón?) Nagy Sándor volt. Az ő vezetésével vonultak be honfoglalóként a Partiumba, Biharba, Szilágyságba és a pártát viselő székely asszonyaikról elnevezett Hétvár (Erdőelve) országukba.

Azóta is Istambulban őrzik a türk rokon utódnépek Nagy Sándor szarkofágját az Ókori Múzeumban.

A pártus—székely—avar hadak hírétől megrettenve a szikamber Francio királyukkal együtt harc nélkül vonult el nyugat felé Francio neve után a frank nevet viselő nép, amely a Galliában már letelepedett másik néprészükhöz, a gallokhoz költözött.

Ókor nyugaton

Az avar népek végső letelepedése ezután történt meg Bavariában, Lotaringiában, Burgundiában, a Rajna és a Rhone folyók mentén. Galliáról és Hispániáról a szerzőtől külön tanulmányban olvashatunk.

A nyugatra kiáramlott avar népek legelső szövetségi rendszerét, konföderációját Atilla nagykirály kezdeményezésére hívták életre a rokon szövetségesekkel együtt. A konföderáció országai összefoglalva:

— Nagy Moravia a Kárpát- és a Bécsi-medencében jött létre Etzilburg—Szikambria—Visegrád székhellyel Atilla városában. A határfolyók északon a Morava, délen a Moravica (vö. Móravar).

— Austrázia (Borussia és Bavaria) a Rajnánál és a Dunától északra Aachen központtal.

— Neustrázia a Loire folyónál; és Burgundia, amitől délre a Garonne folyóig terült el Gallia. Neustrázia székhelye Orleans volt.

Az Ókori E. U. Atilla hármas birodalma volt, amely külön esszében olvasható. Nem hason-lítható a jelen idejű E. U. föderációhoz, mert az konföderáció (államszövetség) volt.

Atilla kortársai és szövetségesei közül név szerint ismerhetjük: a gall Meroving (Mérő!) ki-rályi ház tagjait Galliából, Brit Honból (Cornwall és Bretagne) Artúr királyt, meséink burkus királyát Burgundiából, továbbá a bajuvárok Madarász (Magyaros) Henrik uralkodóját.

Később ezeket a neveket vette fel az avarok ideje után Austria és Morvaország.

Kora középkor Kárpátiában

Krónikáink kronológiája alapján világossá vált, hogy Sándor pártus—székely—avar népé-nek Kr. e. 330 körüli megtelepedése után a Kárpát-medencébe sorrendben Kr. u. 386 körül a hun Atilla, majd Kr. u. 568-ban Baján avar népe, végül Árpádék magyarjai vonultak be, és mind egynyelvűek voltak. A bevonulások között 3-3-3 generáció ideje, azaz közel 100-100-100 év telt el.

Tehát az első pártus-avar első honfoglalás után az addig keleten, a Kaukázusban és az Aral-tónál maradt avar népcsoportok érkeztek meg Baján vezetésével. A második avar bevonulás harc nélkül történt. Az egyesült hun—avar néprészek hat helyen csoportosultak:

a) (B)Avaria (Bajorország), b) Noricum (Moricum = Avaricum), vagyis Ausztria, c) Ár-va/Avar völgye, együttesen Morva (mór) = Morvaország, d) Avar (Várország = Burgen-land) a Dunántúllal együtt, e) Duna—Tisza-közén, f) Erődország (Hétvár = Erdély).

Baján Avar Birodalma kiterjedt a teljes Kárpátiára. A Morava és Moravica elnevezések mint határfolyók a mór—avar azonos fogalmak összevonásából jöttek létre. Nyugaton Regens-burgtól a Bécsi- és a Kárpát-medencéken át kelet felé a Dnyeperen túl a Don folyóig terült el a birodalom.

Bizánc évszázadokon keresztül évi 100 000 aranytallér adót fizetett nekik a békéért.

A mostani korban az Avar Birodalom az idegen történetírók tolla alatt Nagy-Moravia lett, vagyis Bajánék országalapító művét sajátjukként mutatják be.

Idézünk az Kr. u. 600 körül élt Theophilactus Simocattes ismert görög történetírótól, aki az avarok gazdagságának és katonai sikereinek titkát eképpen foglalta össze: „Az avarok szel-lemi tudásban minden szkíta népet felülmúltak.”

Ők építették mind a négy határvidékükön a védvárakat. Az akkori világ aranytermelésének központja Hétvár (Erdély) volt, ahol ötvösművészetük bámulatos szépségét mutatták be; a (nagyszentmiklósi-, Seuzó-, máramarosi kincsek) egyben Róma zsákmányszerzésének célja.

Késő középkor

Utolsó alkalommal nyílt esély II. András és III. Béla királyaink által a nyugatra telepedett avar rokonnépeinkkel való szövetség helyreállítására, ahogy Atilla hun konföderációja idején és Baján Avar Birodalmának mintájára.

A bajor hercegekkel való kapcsolatok megerősítése mellett fő céljuk voltak királyainknak, hogy Galliában a Loire-menti Angers Anjou királyi házzal, valamint Hispániában az Aragóniai királyi házzal a dinasztikus házasságok révén megszilárdítsák történelmi szövetségüket. Nagy Lajos királyunk még folytatni tudta elődei törekvéseit Anjou-házi létére.

Újkor

Az újkor kezdetének idején már csak francia földön éledt fel az európai avar múlt emléke. Jeanne d’Arc, a hugenották, a Napkirályok és a Napóleon-korszakok egyes eseményei, jelenségei még magukon viselték az ősi gall-avar múltjuk dicsőségét. Ám előttünk itt főként az újkor kezdetétől fogva a feledés mély kútjába tüntették el az idegen hatalom érdekében a múlt legtöbb emlékét.

Az avarok népéről

Az avar népek egyes csoportjainak története és letelepedésük egyes szálláshelyeiken, számításaink szerint 6858 évre, a magyari népek időszámításának kezdetére nyúlnak vissza. Az évezredek alatt a kusok-avarok tejeskávé (beige) arcszíne még a középkor kezdetéig fennmaradt az utódoknál, akik akkorra már a mérsékelt égöv lakói voltak. Az avar ősök a Nílus vidékéről indulva megjárták a Közel-Keletet, Közép-Ázsiát, a Kaukázust, Anatóliát és a Fekete-tenger északi partvidékét, mielőtt mintegy 3000 évvel ezelőtt Kárpátiába érkeztek. A vaskor kezdete óta Európában kelta néven illetve a Trójai háború Kr. e. 1200 körüli ideje óta ógörögként ismertek voltak Hellaszban is. (Lásd: Az avar népek összefoglaló táblázatát a 29 különféle avarból átnevezett népnevekkel.) Az összefoglalóból megállapíthatjuk azt, hogy: A kelta kérdés avar kérdés! Továbbá: A hun és magyar kérdés avar kérdés!

Az avarok múltjának nyomai

Használjuk fel a megtekinthető régészeti leleteket, a helyszínen látható avar jelképeket, a szakralitást és az etimológia (szófejtés) legfontosabb eredményeit. Elődeink a „nyelvújítók” elől a helyneveket úgy rejtették el a teljes átnevezés elől, hogy azok értelmére a későbbi korban rátalálhassunk. Vizsgálódásainkat kezdjük a házunk táján, majd haladjunk az avar ősök nyomán nyugat felé!

Zamárdi, kelta-avar temető régészeti feltárása

Kárpátia legnagyobb feltárt temetője, ahol 2400 sírhelyen 5000 csontmaradvány volt fellelhető 25 000 m2-en a 400×200-as ellipszis alakú területen. Több ezer leletet találtak itt az 1990-es években az M7-es autópálya építésénél.

Zamárdi nevében az M/V hasonulásból és a név vége illetve eleje, a későbbi toldalékolás elhagyásával előtűnik az amar = avar. Ugyanígy a Szamária, Szabír, Szamara nevek is ezt takarják. Az M/V felcserélésből állították elő a későbbi korban a mór jelölést, amiből keletkezhetett pl. a Moravia szó is.

Zamárdi határában 200×150 m-es területen vaskohók álltak. A vaskortól, Kr. e. 300-tól a kelta-avar településen folytatólagosan állandó lakóhely lehetett egészen Kr. u. 600-as évekig, Baján avarjainak idejéig.

— A legjelentősebb leletek fő jellemzői egybevágnak a Kaukázusból eredő és a Kárpátiában kifejlődött ornamentikával, díszítéssel, amely nyugati irányban terjedt el. Nyugaton ilyen mintákkal leleteket legközelebb a bajuvároknál, az alemannoknál és a frankoknál találtak.

— Különlegességként: Zamárdiban 5 db vasszéket ástak ki, amiből Európában összesen 10 db van, ebből 1 db-ot Itáliában is felleltek.

— A Merovingok idejéből és országaiból az itteniekkel azonos fémdíszeket, övvereteket találtak, amiket akkor viselhettek St. Denis-ben. Az ősi királyi temetkező helyen a gall-frank uralkodók síremlékei között az Arnegundis sírlelettel analóg az itteni lelet. Ugyancsak ott található a daphnei Magyar Klementia királylány kőkoporsója is.

— Találtak bizánci stílusú övvereteket, amiket távol nyugaton is viseltek. Tudható, hogy Bajánék által Bizáncnak a békéért kirótt évi adója 100 ezer aranypénz volt.

Összegzés:

A leletek eltüntetve, feltételezett helye a kaposvári múzeum pincéje. A kincsekről hivatalos kiadvány az érdeklődők számára hozzáférhetetlen, a leletek kiállítása tiltott.

A Zamárdiban fekvő ókori temető fele még a földben van. Máig a temető fölött építési törmelék depója látható, miután nem kapott régészeti védettséget. Ugyanilyen módon áll a Pilis hegység környéke régészeti tilalom alatt, ahol ősi leletek sokasága rejtőzhet a föld alatt.

Szent Márton (317—397)

(S)Avaria szülötte volt Márton, aki utóbb Gallia Tours városának lett püspöke. Miért ott? Vajon kiket tanít, gyógyít egy bölcs? Nyilván az övéit, vagyis gall-avar népét. Mindent elmond róla, hogy egész Európában a leggyakoribb templomfelszentelést Szent Mártonnak és Szent Erzsébetnek tartották a későbbi korokban. A mi szentjeinket tőlünk kapta a nyugati kereszténység.

Szombathely (Savaria) volt az Avar Birodalom székhelye. Itt rejtélyes okból fönnmaradtak az Ízisz Szentély romjai. Miért ne! Ha lehetett a Nílus-deltában Avaris, akkor az avarok idehozhatták magukkal Ízisz istennő tiszteletét is. „A múltat végképp eltörölni” törekvés nem hozott teljes sikert. Szent Márton kútjánál megpihenhetünk a neki szentelt templom előtt, majd beljebb lépve megcsodálhatjuk ereklyéit.

Az avar helynevek beszédesek a Dunántúlon. Márton-hegyen, azaz új nevén Pannonhalmán épült az első kolostor. Győrben a gyűrű formájú vízi várból ellenőrizték az avarok a Duna vízi forgalmát. Baján nevét nemcsak Bajánsenye, hanem Baja városa is őrzi.

Ismert avar kori kohászati telepek találhatóak Somogyfajszon (múzeum) és Vasváron is.

Körtemplomok

Számos helyen a Kaukázusban, Kárpátiában és Galliában, az ősi avar szálláshelyeken találhatóak, máshol nem. Milyen lehetett ott az avarok vallási szertartása? Tűz (Fény=Világ Világossága) tisztelete vagy meditáció (beavatás)?

A kürt jelképe

A Lehel vezér kürtjének palástján látható jelenetek megegyeznek a Loire menti Angersben (Anjou birtok volt!) a múzeumban látható kürttel. Mindkettőnél az ábrázolások a Folyamközből (Mezopotámia) származó leleteken található jelenetekhez hasonlítanak.

Üst

A Galliában kiásott hunnak nevezett üst pontos mása az avarok által sűrűn lakott Tolna megye székhelyén, Szekszárdon tekinthető meg. Mi volt a rendeltetése? Szertartási kellék?

VII. Helyszíni bejárás a múlt titkaiban

A Duna mentén folytatjuk utunkat nyugat felé.

Bécs

A híres avar kincs, a 23 darabból álló nagyszentmiklósi kincs, egy arany étkészlet a Kunsthistorische Museum különtermében csodálható meg. Az avar szimbólumok sokasága díszíti a kiállított tárgyakat. Rovásjel is olvasható rajta.

Hofburg Schatzkammer, a palota kincsestára telis-tele műremekekkel. A Jézus-hitű szeretetvallás hirdetőinek, az apostoloknak csontereklyéi, Veronika kendője és sok más kegytárgy itt csodálható meg. A palota lakói, a szenvedélyes gyűjtők maguknál halmozták fel mások kincseiből a leggazdagabb gyűjteményt.

Szent István korától kezdődően keresztény műkincsek garmadája között a kiállítás ékességei Atilla nagykirályunk kardja és a Szent Lándzsa.

Bécs közelében, Tulln-ban a nemrég felállított szoborcsoportban Atillát leendő feleségének társaságában ábrázolta a művész, amikor az ő fogadására a király Atilla, testvére Buda és kísérete sietett választottja, a Burgundiából érkezett hercegnő elé.

Salzburg

Városszerte az avar múlt köszönti a látogatót. Boldogasszony a Kárpátiában jellegzetes ábrázolással a Hold sarlóján áll csillagkoronával a feje körül. A barlangkápolnában feltűnik a Fekete Madonna karján a tejeskávé bőrű Kisdeddel. Ahol Európában a Fekete Madonna tisztelete élt, ott a múltban az avarok népének lakóterületei találhatóak. Szent György lovagszentünkről nevezték el a Fellegvár kápolnáját. Őt Kis-Ázsiából hozta Európába az avar-magyar nép. A magyar, madar, mazar, makar névalak vált később gyakoribbá. Az -m, -d, -r gyökök mellett elterjedtek az –m, -z, -r és az –m, -k, -r betűkkel képzett nevek. A város legrégebbi gyaloghídja és a főtér is a Makar nevet viseli, amely teljesen idegen a német nyelvben.

A Mirabell Parkban séta közben ismerős állatalakok köszöntik a látogatót. Táltos-ló (Fehérlófia), Oroszlánszobrok (Jézus és egyben az ősi magyarok jelképe), Unikornis szobrok. Utóbbi a népeink között a magas tudást őrző egyszarvú, azaz az orros-orvos jelképe.

A város környékén a kelta idők régészeti leletei az avar temetkezési- és lakóhelyek mellett helyezkedtek el. Nem rátelepültek, hanem mellé. A sírhelyekben lókoponyák, állat- és növénymintás leletek sokaságát találták.

München

A városban tíz különféle bizonyítékot találhatunk az avarok ősi múltjára. (Lásd: részletezve a külön anyagban!) Ezekkel teljes igazolást nyert az itteni őslakók rokon eredete. Ám nem véletlen, hogy a legszorosabb nyugati kapcsolataink a bajorokkal állnak fenn, hasonlóképpen északon a szarmata (szkíta-szaka) származású lengyelekkel. Előttük nem kétségbe vonhatóak ezek az évezredes közös ősi kapcsok.

Párizs

A város megőrizte legrégebbi múltjának nyomait. A Szent Dénes mártíromságának emléket állító ábrázolás mellett a Parthenonban látható faliképen Genovéva köszönti a kelta-avar-gall őslakókat az elnyomóiktól felszabadító Atilla nagykirályt hadai élén. Genovéva Dénessel együtt mindketten Párizs szentjei, utóbbit korábban az elnyomók végeztek ki. A Parthenon mellett álló templomban helyezték el Genovéva ereklyéit. A Szent Mihály sugárúton a Luxemburg kertig felsétálva megtekinthetjük a híres francia asszonyszobrok sorában az első helyen Genovéva emlékére felállított szobrot. Genovévát jellegzetes avar hajviselettel, három copffal (varkocs) ábrázolta az alkotó. A hajviselet paróka formában évezreden keresztül a francia király, az arisztokrácia, a közhivatalnokok és a bírák viselete maradt. Jelentése: a bölcsesség birtoklása.

Párizs nevében Paris trójai királyfi nevét örökölte. Francio szikamber királyuk nevét pedig maga az ország neve hordozza. Franciaország szimbóluma a mára feledésre ítélt Marianne alakja, aki fríg sapkát viselt Trója és Kis-Ázsia őshazájukból történt etnogenezisük emlékéül.

A francia királyok a Capeting uralkodóházuk idején ápolták Árpád-házi királyainkkal a szövetségi kapcsolatokat. Száz éven át még közvetlen rokoni szálak is egybekapcsolták őket egymással. VI. Lajos királytól IX. Lajosig, benne Fülöp Ágost király ideje alatt is rokonságban voltak főként III. Béla és II. András királyainkkal, hiszen ők a francia királyi házból vettek feleségeket.

A francia királyok tehát nemcsak a parókát viselték, hanem a Napkirály büszke címét is. Hagyományaik között a Nap oroszlánját fedezhetjük fel, azaz a korzikai (avar) Napoleon felvett nevében is ráismerhetünk erre; ősi avar jelképek éltek tovább francia földön.

Országuk az 1200-as évek elejéig csupán az Ile de France területére terjedt ki. A Capetingek hatalmát bitorló módon kaparintották meg, amelyet az ismert szállóige tükröz: „Párizs megér egy misét!” A köpönyegforgatás és képmutatás kora jött el az újkorral.

Gallia

Ókori neve ékesen beszél: Az Avaricum nevet viselte, majd Bourbon Tartomány lett a névadói után. Magába foglalta a Loire menti városokat is. Gallia a kora középkorig szuverén ország volt, és délre kiterjedt egészen a Garonne folyóig.

Utóbb hűbéressé vált, végül Franciaország része lett. Ám a gall népet sem lehetett lecserélni, így a rokonság máig fennáll. Közép- és Dél-franciaország lakói a „gall kakas” népe. A kelta-avar-gall kakas köszönti hajnalban a napot. Az Erdélyben, Székelyföldön felállított székelykapuk eredetileg a felkelő nap irányába néztek, hogy a hajnalt köszöntő, oda felreppenő kakas szavára ébredjenek fel az emberek. A gall-avarok fríg sapkája az ókori Tróját idézi.

A Loire mentén híres városaik fekszenek. Tours püspöke volt Szent Márton. Orleans neve Jeanne d’Arc személyével forrt össze. Angers adta anjou királyainkat az Árpád-házból érkezett nagymamájuk jóvoltából. A Magyar Királyság Nagy Lajos király idejében érte el legnagyobb kiterjedését. Galliáról részletes tanulmány készült, mely mellékletben olvasható.

Carcassonne

A kora középkorig az itt lakó avar nép az Aragónia-Katalán Királyság része volt. A várost körülvevő várfalak Európa legnagyobb középkori vára részét képezték, amit a várkonyoknak is hívott avarok építettek fel. Számos kőből faragott emléktárgy utal a dicső múltra. Az 1209-től kezdődő négy évtized alatt folyt kiirtásuk, mivel ellenségeik katarnak, albigensnek bélyegezték őket a vallásuk miatt. Aki tudott, a rokonaihoz Baszkföldre vagy a brit szigetekre menekült. (Történetük külön esszében olvasható)

Hispánia

Az Ibériai-félsziget, azaz az ókori Hispánia összes régiójában megtalálhatjuk az ókorból származó emlékeket, amelyek időben visszafelé mind a Kaukázus és Főnícia felé mutatnak. Jócskán fellelhetjük errefelé az ősi hitvilág örökségét is.

Krisztus korából származik a Sudarium (Szemkendő) mint kiemelkedő ereklye. Szent Jakab és Mária Magdolna kultuszát ápolják.

Az avar kor után a hunok, majd a kora középkori két magyar királynéjuk emléke máig él Hispániában. A magyar nyelv adja meg számos itteni helységnév értelmét. (Lásd: külön tanulmány!)

Összegzésül: Ezentúl tovább nem hallgatható el rokonaink jelenléte Nyugat-Európában. Az Atlanti Óceán partvidékén élő kelta-avar népeinkről tanúbizonyságot külön írásunkban teszünk.

A forrásmunkák jegyzéke

M. Alinei: Ősi kapocs. 2005

Tarihi Üngürüsz Krónika, A magyarok története

Práczki I.: Kik az avarok? és Gálok, frankok eredete

Dr. Tranger Károly: Az ókori E. U. Atilla nagykirály alkotása

Dr. Tranger Károly: Első honfoglalás

Dr. Tranger Károly: Gallia. Francia-magyar történelmi kapcsolatok

Dr. Tranger Károly: Az avar nép 3000 éves története. Jegyzet

Magyar Adorján életműve az Ősműveltségről

Monográfia: Zamárdi, a Kárpát-medence legnagyobb avar kori temetője. 1998

Dr. Tranger Károly: Szent Mártonról előadásjegyzet

Dr. Tranger Károly: Salzburg — az egykori magyar-avar Sóvár

Dr. Tranger Károly: München — az avarok nyomában

Dr. Tranger Károly: Ősi földünk Carcassonne

Dr. Tranger Károly: Hispánia — a magyar ispánság

Dr. Tranger Károly: Utazás Európa körül

FRANCIA-MAGYAR TÖRTÉNELMI KAPCSOLATOK

Ajánlás: A Smaragdtábla

1./ Való, hazugság nélkül, biztos és igaz

2./ Mint fent, úgy lent

3./ Minden az Egytől származik

4./ Apja a Nap, Anyja a Hold

/Hermész Triszmegisztos/

Recenzió: Jeles franciák a Magyarokról

Jean Lamaire 1511-ben: - A hunok vagy magyarok szintén a trójaiak leszármazottai, testvérei a frankoknak.

  • A hun magyarok keresztények voltak
  • Magyarország a kereszténység védőbástyája

Következtetés: Az 1700-as évekig pontosan tudtuk egymásról, hogy rokonok voltunk, de azóta elfeledtették velünk.

Victor Hugo (1802-1865): Magyarország a hősök nemzete. Németország az erényt, Franciaország a szabadságot, Olaszország a dicsőséget képviseli a nemzetek sorában. Magyarország a hősiesség megtestesülése.

Megjegyzés: A magyarság 500 éve a honát védi, mostanra már kivérzett.

Paul Topinard antropológus 1881-ben:

A műveltebb magyar családok arcvonásai a legszebbek közé tartoznak egész Európában.

Vautier politikus 1908-ban:

Magyarországot Ausztria úgyszólván elfalazta Európától. Egyrészt, hogy kizsákmányolhassa, másrészt, hogy a külföld a függetlenség után sóvárgó magyarság panaszait meg ne hallhassa.

Mai helyzetünk jellemzően azonos a franciával:

Francois Mitterand: Nemzetünk harcban áll, egy borzalmas öldöklő harcban és az ellenfél láthatatlan. Ez az ellenfél mindenre képes és totális uralomra tör.

Tacitus: Azt gyűlölik, akinek ártanak, vagy meg akarják hódítani. A békés népeket már vagy kiirtották, vagy éppen irtogatják.

Tisztában kell lenni azzal, hogy a láthatatlan ellenfél megbízásából az elmúlt 250 évben mindenhol Európában sok könyvtárnyi iratot készítettek, hogy elfedjék előlünk a valóságos történelmünket.

De a hamisítás ún. időugrás óta folyamatos a valódi múlt eltörlése.

Mára az utak kettéváltak: akik az ősök útját követik és akik letértek arról.

GALLIA

I. Őstörténet

1./ Gallia lakóiról

Két és félezer éven át egy másik Európa létezett a jelenlegi Európa helyett, amely csak a jelen időszámítás szerinti 5. században kezdett kialakulni és a 10. században fejeződött be. Az őseurópaiak alkotásait röviden tárgyalják, mintha csak Rómával kezdődött volna itt az élet. Ez már csak a XIX. Század történetírása, azelőtt még a valóság ismerhető volt.

Az ősi Galliába kerek koponyájú emberek jöttek Keletről (antropológiai tény). A gallok kelták, azaz keletiek voltak de nem indoeurópaiak, és rokon nyelvet beszéltek keleten is.

A legrégebbi nyelvemlékeket a vizek, hegyek és egyes településnevek őrzik, melyek csak a latin előtti X jelű nyelvből származtathatók. Ez a nyelv Keletről érkezett, mint a baszk nyelv is (nyelvészeti tény).

A La Téne-i civilizációjuk már nem ős-, hanem előtörténet.

A Cévennek- beli Luz- de France Brassernpouy- ban 1850-ben ásták ki az arany- és vasércbányáikat (régészeti tény).

Az ősi népcsoportok legnagyobbika voltak Cézár leírásában az arvernus és a biturig népek. A kelta népek a Garonne-tól a Szajnáig laktak, főleg a mostani Champagne-ban és Burgundiában telepedtek le. Kárpát- Medence lakóinak neve az avar magyar és a hun magyar voltak. Az arvernusok neve magyarul avarhoni, a biturigok pedig a bátrak, mint fejedelmi cím

(1.mellékletben a 13 ősgall népnevek magyar nyelvű jelentése)

A gall népesség mintegy 5 millió ember volt.

Városaik: Avaricum, Alesia (Bourges)

Cenabum (Orléans)

Naiodunum (Nevers)

Cabillonum (Chalon-sur-Saone)

Bibraete és Gergovia

 

Avaricum volt az avarhoni fejedelem fővárosa.

2./ Gallia történelméről

Brandel írja, hogy i.e. 278- ban a Boszporuszon átkelve megalapítják a Galata államot, mely 48 évig, azaz i.e. 230-ig fennállt. Galata most is Isztambul városrésze!!! Cézár írja, hogy a kelták Közép- Európából indultak. 9 kelta nép él ekkor a Kárpát- medencében (2. sz. melléklet). A római kor előtti Gallia térképét Brandel közli a fenti városokkal és népcsoportok területeivel. Kronológiai tények: - Gallia virágkora volt az i.e. 100-as években;

- I. e.: 58-51 Cézár népirtása Galliában;

(2 millió gall embert megölt, 1 millió elmenekült)

- I.e.: 72- 46- Vercingetorix a gall arvenusok királya, i. e. 53-52- ben újabb hősies ellenállást vezet;

- I.u. 258- ban a gallok visszafoglalják a hazájukat a rómaiaktól;

- I.u. 258-273- ig Avaricum (Avarhon) és Gallia újra független ország;

- I.u. 273- ban a rómaiak újra elfoglalják a gallok országát.

- Mintegy 100 évvel később a hun magyar testvérnépet hívják segítségül a Kárpát- Medencéből az avar kelta nép felszabadítására a római rabszolgaság alól és ezután érkeznek meg Atilla hadai a végső háborúra Róma ellen Galliába.

3./ Gallok néprajza, életmódja

A rokonság fajtái közül az etnikai, vallási rokonság mellett az életmódi és néprajzi rokonság vizsgálata meghatározó jelentőségű.

Brandel írja: A gallok állattartók voltak, a ló volt a szenvedélyük. Lent és gyapjút szőttek. Vasgyártást bevezették, ónoztak, a szántást tökéletesítették. Kiváló kézművesek voltak (fegyverek és ékszerek). Jó cipészek (gallicae=vastag talpú fapapucs). Hordókat készítettek, szekereik voltak, utakat építettek.

Fenti jellemzők a magyarokéval azonosak.

Bretagne-ban lévő díszkapuk azonosak a székely magyar kapukkal az ősi magyar szállásterületeken. A bretagne-i hímzések azonos motívumok az erdélyi magyar hímzésekkel.

A Galliában lévő kerektemplomok nyomai megegyeznek a több száz Kárpát- Medencei és Kis- Ázsiai Anatóliai kerektemplomokkal (pl. az Ősi Baalbek temploma Libanonban, Örményországban, Grúziában). Dél- Franciaországi korabeli építészet a régi Keletet tükrözi Szíriából, Kis- Ázsiából, amelyek viszont ősi egyiptomi jegyeket viselnek.

A heraldikában az oroszlánok szerepeltetése a címereken keleti eredetű szokás, amit már az ősi magyar népcsoportok is magukkal hoztak, hiszen Európában nem honos állat az oroszlán.

A kard ősi fegyver. A vívás karddal kifejezi a néplélek karakterét, a férfias becsületet. Mindkét nép máig (lásd olimpiák) legkedveltebb erőpróbája a kardvívás.

4./ Földrajzi nevek eredete

Paris: Trójából származó királyi sarj neve

Troyes: Trója városa. Elpusztítói a görögök voltak, akik a népirtásban megelőzték a rómaiakat.

Tours: Turán szóból ered és magyarral rokon népeket jelöl (szkíta, hun, türk, stb. népek)

Francia települések, helységek nevei 4250 esetben (nem tévedés) magyar értelmű szavak töveit tükrözi!!!

A francia vizek neveinél a 4 legfontosabb szógyök:

Megegyező, azaz magyar víz értelmű szavak: - Aba, Apa = Hab (habos víz)

- Bor = Forrásvíz

- Vis = Ivóvíz

- Ár = Áradat

A földnevek értelmezése is megegyezik franciául és magyarul: Pala, Tala, Campus, Cara, Cucc.

A beszélt nyelvben azonban ezer éve nyelvcsere történt. A kelta nyelven beszélő népre az új országfoglaló rómaiak, majd a frankok új nyelvet kényszerítettek rá. Ezután az országfoglalók írják meg a saját nyelvükön a nekik tetsző történelmüket, amit csak a régészeti leletek cáfolnak meg, de azok aztán teljes egészében, bár a leletek eltűnése folyamatos. Íme a titok lényege.

A valóság az, hogy Európában I.e. 500-ig egységes nyelvű kelta népek éltek (etruszk is!) és csak ezután jöttek meg az indoeurópai népek, akik nekiszorították az Atlanti Óceánnak a keleti keltákat (ibérek, katalánok, baszkok, normannok, bretonok, írek, walesiek, skótok). Galliába csak I. u. 450-től jöttek a germán frankok és Klodvig nagyapja Merovée 458-ban halt meg. De Galliában is igaz az, hogy az új hatalom uralkodó népe rátelepszik a vérrel szerzett területek népeire, de a gall nép maradéka elnyomatásban él tovább ugyanott. Ez törvényszerű tehát a most és ott élő emberek hordozzák magukban az ősi kelta-gall jegyeket!!!

„A nép mindig a helyén marad, csak az uralkodó osztály cserélődik”

II. Ókori világháború

1./ Gallia felszabadítása

Rómának egyetlen ellenfele volt, de három fronton csatázott vele évszázadokig. Nyugaton Gallia, északon Pannónia, keleten Pártusország. Mindhárom birodalomban magyar rokon népek laktak és mindvégig szövetségben harcoltak a halálos veszedelem ellen folytatott honvédő háborúikkal.

Atilla Világkirály birodalmának nyugati határai a Rajnáig, Dániáig terjedt, míg keleten Ázsia legnagyobb része a birodalomhoz tartozott. 25 király országa volt a birodalmának része.

Gallia felé a Rajnáig akadálytalanul vonultak fel a hadai. Montesquieu írja, hogy Priszkosz szerint Atilla szinte valamennyi civilizált nemzet ura volt, az egyik legnagyobb király, akiről a mai történelem lapjain alig olvashatunk. A hunok és pártusok is azonos származásúak voltak, akik ugyanúgy éltek és harcoltak. Az ellenséges zónán átjutva Galliába értek az Atilla-hadak, ahol a rokonnép felszabadítóként fogadta őket. Először Maastricht, majd Párizs, Orleans, Tours és Troyes békésen fogadta Atilláékat, a püspökök mentek hódolattal elébe. Tudták, hogy a római rabszolgaság után a szabadság köszönt be városaikba.

Atilla hadainak egyharmadát, 300 ezer harcost Ibériába küldött innen, akik sikerrel verték ki a marokkói szultán seregét. Nem tudtak volna időben visszaérni a rómaiakkal való ütközetre, így félelmükben ott maradtak. Azóta katalánoknak hívják e népet. Atilla Catalaunumnál megállította a Galliára törő római hadakat és a római szövetséges germán király is a harcban elesett. Gallia felszabadult. Egy év múltán Pannóniából Aquila bevétele után már akadálytalanul jutott el Rómáig. Előtte Ravennában ünnepelték Atillát! Itt keresztény királyként ünnepelték, aki megkegyelmezett a városnak és utána hazatért. A méregpohár már készen állt. Ellenségei, a germán menyasszonya által hitvány módon megmérgezték (M. Babcock prof. 2005. július 5.-én az amazon.com szerint, mint az amerikai Liberty University professzora, Atilla szakértő). Nem meglepő ez, mivel a rákövetkező ezer évben 1490-ig 23 magyar királyt mérgeztek meg idegen megrendelésre főként Velence, majd Bécs és Prága megbízásából. Soha nem nyíltan, harcban, hanem csak orgyilkos módon hitvány fondorlatokkal küzdöttek a „láthatatlan ellenségek”.

Ezután 400 éven át a Habsburg királyok telepedtek rá Magyarországra, akik az őket pénzelő Fugger bankház megbízottjaiként megélték a békés öregkort a magyar trónokon. Mitterand szavai már 500 évvel ezelőtt aktuálissá váltak a magyarok sorsának alakulására.

A Gallok ezután újra rabságba kerültek és mostantól végleg az idegen birodalom leigázottjai lettek.

2./ A Merovingok

A kutatók a Merovingok királyi házát i.e. 443-tól indítják és egészen i.u. 600-as évek elejéig követik. Az első Meroving király Antenor, akit még a Fekete Tenger partján fekvő Szkítia királyának tartanak. A Merovingok magukat sicamber eredetűnek tartották és Jézus vérvonalához kapcsolták, ugyanis i.u. 420 körül Argotta hercegnő Faramunddal köt házasságot. A hercegnő sicamber, a királyt Jézus családi leszármazottjának vélték.

A szakrális királyi dinasztia névadója Mérovée (448-458) I. Clovis apja volt. A Meroving királyok Nimrud ősapjuk leszármazottjának tartották magukat, mint a hun magyarok is saját magukat. (Leletek Lagesból a Louvre Richelieu szárnyban megtekinthetők)

A népük neve: l’un des clans de benjamin s’appelait le clan de Béla). Mikor népük elköltözött Trójába a mai Palesztina és Libanon területén fekvő Galileából (Arkadia) ahol eredeti szálláshelyük volt, Trójában harcoltak tovább a hellének ellen.

Tudjuk, hogy Béla néven négy Trójai (Turul- házi, másnéven Árpádházi) magyar király uralkodott i. u. 1050 és 1250 között.

Kr.u. 496-ban Szt. Rémy érsek a száli frankok királyát Clovist a rómaiak hitére esketi:

„Courbez la tete fier sicambre…”

Megőrződött a sicamber népnév a Cambre, Cambron, Cambrin helységnevekben, de a Hongas előnév is.

A Cosmographiában Clovis (Chlodvig) (482-511) az ötödik francia király és ő visel először kétpántos koronát. Gregor de Tours (540-94) krónikájában Chlovis, a sicamber. A magyar krónikákban olvashatjuk, hogy Atilla király újjáépítette a Duna menti Sicambriát (Pilis hegység, Dunakanyar, Magyarország).

I. Chlotar (511-61), II. Chlotar (584-629), I. Dagobert (629-39) fejét is a kétpántos korona díszítette. A Meroving királyok uralmukat Istentől eredeztették, mágikus mágikus tudással rendelkeztek, papkirályok voltak. A Meroving királyok mindegyike gyilkosság áldozata lett, mint Atillától Mátyásig, talán csak 2-3 király élte túl. A valóság torzítása jól követhető Duby könyvében, ahol a mai Frankfurt környékéről Észak Galliába betörő germán eredetű frankok leírása összemosódik a Merovingok uralmával és az őshonos kelta (gall) nép szabadságharcát támogató testvérnépet barbárrá minősíti, holott a magaskultúrát az képviseli.

(lásd Duby 1999 Paris Franciaország története)

A sicamber jelentése magyarul szikár embereket jelent, akik daliás külsővel rendelkeztek.

„Jaj a legyőzötteknek!”- mondja az örök szállóige.

3./Időugrás és a fantom (kitalált) kísértetek

Prof Illig (München 2005) és mintegy 100 fős történész+régész kutatócsoportja rájött a történelmi okmányok és a hiányzó régészeti leletek egybevetése után az alábbiakra a témánkat érintően:

  • I. u. 614-911 időt törölni és összekapcsolni kell, hiszen lelet semmi nincsen sehol a fantom korból, azt csak kitalálták és feltöltötték történelemmel a pápa és a császár megrendelésére;
  • Teodorik alteregója fantom Károly, újabb alteregója Ottó, akivel semmi nem úgy történt;
  • Atilla alteregója Alarik, mint nemlétező fantom;

Ezek a bizonyosságok végre felfedik a germán ősiség megalapozását szolgáló hamis történeti okmányok csalárdságát egyrészt Európa, másrészt a Kárpát- Medence hegemóniáját illetően rombadöntötték. Így ugyanis alig marad 100 év Atilla és Árpád magyar királyok ideje között a germán beékelődésre a 6 ezer éves magyar (avar, hun, székely, stb.) Kárpát-Medencei jogfolytonos történelemben a valós történeteket elhallgatták germán megrendelésre. Galliában talált kőemberek, hun hercegnői sírok és temetők, a hun üst leletek világosan jelzik a valóságos tényeket, melyeket a „láthatatlan ellenség” elrejtett a frank (gall, kelta) gyökerek elvagdosásához. Hiába kérte a Labat-ékra hivatkozva a Francia Tudományos Akadémia az ittenit, hogy foglalkozzanak a sumér-magyar nyelvrokonság kutatásával. Nem lehetett, holott csak magyar nyelvtudással fejthető meg a Közel-Kelet írásos történelme, belértve Mezopotámiát és Egyiptomot is.

III. Szakralitás

1./ Kerektemplomok

Több ezer kerek- és körtemplom (Naptemplom = Világ Világossága) található Dániától Bornholm Írországtól (100 méteres átmérőjű is van ott), Menorca Spanyolországtól, az olasz földön lévő etruszk és Apuleától a keleti országokig (Örmény-, Grúz-, Azeri), a Kaukázusig, Törökországig (Haran), belértve a magyarok által 6 ezer éve lakott Kárpát Medencét. Nem tévedés, hiszen a XIX. Század végéig készült történelmi térképeken az ősidőktől kezdve – eltekintve a germán propagandától – kizárólag a Magyar Királyság látható az összes régi térképeken. Kárpátiában még most is 20 körtemplom épen van és több száz körtemplomot a későbbi keresztény körtemplomokba beépítettek. Galliában is számos ősi kerektemplom látható az újabb templomok mellett. Az ősi szakrális helyeket kedvelte az új vallás is. Napkapuk vannak Madridtól Kárpátián át Libanonig, Örményországig.

2./ Szertartás

Átlagosan 5 méteres átmérőjénél fogva csupán néhány személy fért el belül, akiket a meditáció során energiával töltött fel az ottlétükkor vagy ottalvásukkor (Révülés, beavatás jellegű lehetett). A megváltozott tudatállapotba kerülés a meditáció révén kedvezően hatott az isteni eredetű ősi tudás megismeréséhez. Alexandriai Szent Kelemen korai keresztény mondta az ősi tudásról: „ Az elsők, akik e tudományt művelték, az egyiptomi fáraók voltak, őket követték a káldeusok (sumer), majd a gall druidák, a baktriánus (afgán) sámánok, a kelta filozófusok és a pártus (perzsa) bölcsek”.

3./ Kybele kultusza

A föld istenanyja a Kis- Ázsiai eredetű istennő volt Kybele, Cibles, Kübele, Kebele, Geb néven a rokon népektől nyugaton (Hispánia, Gallia) és középen (Kárpátia- Magyarország- Erdély) és keleten egyaránt. Erdélyben hegycsúcs, Madridban forrás és kút van elnevezve. A frígiai Attisz (Atya) volt Kebele szerelmese, aki Szűz anyától fogant. Attisz (görög néven ez) halála után fenyőfává változott. Kettejük szent nászát a tavaszkezdő (újév) nagy ünnepén tartották. Szent Márton életének leírásában Márton esete a fenyőfa kivágásánál Galliában játszódik és ezzel minket az Ősi kultusz nyomára vezet.

4./ Hitvilág

A keleti (kelta) népek Istene: -Teremtő

- Törvényt alkotó

- Szeretet hirdető volt

Krisztus idejében a gnosztikusok, akik Jézus titkos tanításaiban hittek, szellemi fejlődésükkel az isteni világhoz, a világ világosságához közeledtek. A Gnoszticizmus rokonságban állt az ősi tudást Keleten követő manicheusokkal, akik a világ dualizmusát hirdették (Jó- Rossz; Világosság- Sötétség)

A gnosztikusok és bogumilok utódai az albigensek (katharok) voltak, akik szerint az Ó- és Újszövetség Istene nem azonos, továbbá a keresztre feszítésre soha nem került sor, kitalálták azt. A katharok hite szerint a Világ ura a Jóisten, az anyagi világot azonban a Gonosz igazgatja. Úgy értették, hogy az emberek lelkét és értelmét a Jó, a Szép, az Igaz irányítja, csak a földi, kézzel fogható áll a Rossz szolgálatában.

Krisztus utáni időkben az ariánusok hite volt az elfogadott igaz istenhit, amely:

  • az egyház nélküli, közvetlen kapcsolatot Istennel;
  • reinkarnációt;
  • női egyenjogúságot;
  • a Szentháromságot az Atya, az Istenanya és az Istenfiú formájában hitte;

és nem fogadott el mást, mint az Újszövetséget, az ún. apokrif szentírások szerint.

Az albigens (kathar) hitvilág és a 1119- ben megalakuló és 1312-ig létező templomos egyházi lovagrend ellen brutális vérengzéseket elkövetők istentelen tetteit főleg a felsorolt ún. „bűnök” motiválták iszonyatos kegyetlenségeik közepette.

5./ Mária Magdolna

Az ő személye kulcskérdés a valóságos kereszténység és a francia- magyar vallási azonosságok körében. Az Ő személyét mindkét országban (sehol máshol Európában) különleges tisztelet övezi. Nag Hammadi-ban fellelt gnosztikus evangélium szerint Jézusnak Ő a legszeretettebb személy volt és hűen képviselte a tanításait. Az esszénusok név is az arámi nyelven beszélő Jessze (Jézus) Én Vagyok (esszénusok) nevén hangzik.

Magyarországi templomok megőrizték Mária Magdolna személyének szentségét. A legfőbb templomát Budapesten a budai várban sem a Habsburgok, germánok, sem mostanáig romjaiból nem épülhetett újjá, holott a magyarok régen mindig ide jártak templomba. Minden épület újjáépülhetett a Várnegyedben, csak ez nem.

5./ Szent Márton

Származása avar- magyar földről, gyógyító tudós papként a népe után ment Galliába, Toursba. Magyarországon, Franciaországban a korai kereszténység legfontosabb élő szentje, akinek kultusza egész Európában a legelterjedtebb. Róla írni külön tanulmány. Fontos tény, hogy Ravennában a Sant! Apollinare Nuovo-ban VI. századi képen lett megörökítve. Ravenna ariánus központ volt ekkor és fontos, hogy a germánok kihagyták őt az albumaikból, vele együtt kihagyták a fríg sapkás pártus köntöst viselő Háromkirályok képét is, nehogy nyomra vezessen és az ő germán gót kitalált történelmüket felfedje az Adriánál és Kárpátiában.

IV. Templomosok időszaka

Királyaink kapcsolatai:

Francia Magyar Keresztes háborúk

VI. Lajos Álmos herceg, II. Béla király 1

VII. Lajos II. Géza, III. Béla, III. István 2

Fülöp Ágost III. Béla 3

VIII. Lajos Imre király 4

IX. Szent Lajos II. András, IV. Béla 5

A hadba vonuló VII. Lajos király Magyarországon szövetséget kötött II. Géza királlyal. VII. Lajos keresztapja lett II. Géza király fiának a későbbi III. István királynak, akit a germánok mérgeztek meg 25 éves korában.

Fülöp Ágost idején III. Béla király letelepíti a Clairvaux-i Bernát által a keresztes harcosok toborzását is ellátó cisztercita szerzeteseket és szent Adalbertnek felszentelt bazilikát építtet. III. Béla utódai II. András, majd IV. Béla királyok a francia rendnek uradalmakat adományoznak, ahol számos templom épült. Híres volt a sarokbástyás vár Selmecbányán, amit a templomosok építettek. III. Béla király a francia Chatillon Ágnest (Anna) VII. Lajos francia király rokonát 1171-ben feleségül vette, akinek apja az Antiochiai uralkodó volt. 1196-ben kerestes hadba készült a király, de a velencei méregre halállal reagált.

Feleségével Ágnessel (Anna) együtt a Budai Várban a Mátyás templomban nyugszanak

III. Béla lánya Mária Margit Bizáncba került, ahol őrizték Jézus halotti leplét. Boniface de Montferrat hadvezér felesége lett, majd a keresztes hadvezér halála után nem véletlenül ment férjhez Nicholas de Saint Omer-hez. William (Wilhelm) fia később a templomosoknak adta a leplet (mandylion), akik Franciaországba menekítették.

Ágnes (Anna) unokája Imre király fia III. László király volt, aki Bécsben a germán méregkeverők által lett a halálba segítve. II. András király a Szentföld visszafoglalására három nagy csatát vívott. Az elsőt az Észak- Galileában lévő Baysannál, majd a tábor hegynél és Akkó közelében, végül a Beka völgyben. Az arab krónikák szerint András király volt a legvitézebb keresztes hadvezér. Felkereste Tripolit, ahol unokatestvére a francia gróf esküvőjére ment. Adományokat kapott tőle ott a johannita és a templomos lovagrendek. Krak des Chevaliers várának felkeresése után a Vár részére, majd a Tartúsz melletti Markab vára részére évekig pénzadományt folyósított. Pierre courtenay latin császár lett nem csak Konstantinápolyban, hanem Rómában is 1217-ben, akinek lánya Jolanta Auxerre grófnője lett András király második felesége. Lányuk Jolanta dona Violante néven lett aragóniai és katalán királyné és a francia Montpellier úrnője.

András király meglátogatta a Szentföldön a magyar királyok szerzetes rendjét a Pálos Rendet, akiknek a Tábor Hegyén volt a rendházuk. Ők voltak a magyar templomosok, akiknek Magyarországon a Pilis hegységben volt a központjuk, nem messze Sycambriától, ahol a francia földre vonulásuk előtt 800 éven át éltek a magyarok őseiként is a gallok (kelták). András király elődje II. Géza király Jeruzsálemben még betegápoló rendet alapított.

IV. Béla király II. András fia volt, akinek 1241-ben Muhinál egyedül kellett szembeszállni a betörő tatárok hadaival. Segédcsapata csupán a templomos (pálos) sereg volt, akik a francia lovaggal az élen mindegyszálig elestek a csatában. A Szentföldön Fortosa mellett a templomosok két vára Chastel Blanc és Chateau Rouge feküdt. Figyelemreméltó, hogy a magyar templomosok, a pálosok fő erdőtemplomai a Pilis Hegységben is ezeket a neveket viselik.

Jerusalemben felszentelt templomos védőszentek leggyakrabban Anna, Mária Magdolna, Jakab és György. Utóbbi kultuszát a magyar Szent László terjesztette el Európában. Fontos, hogy Kárpátiában is az előbbi szentek a leggyakoribb védőszentek a magyaroknál.

V. Anjou magyar királyok

A Loire mentén fekvő birtokaik gazdái Angersés Tours környékéről származtak. Véletlen-e az, hogy először Szent Márton keresi fel a Loire mentieket, majd Atilláékat, mint felszabadítót fogadják ugyanitt, végül innen erednek a XIV. század magyar királyai!?!

I. Anjou Károly 1269-ben fia számára még IV. Béla életében jegyezte el a magyar király unokáját, Máriát, aki V. István király lánya volt. Továbbá a későbbi IV. László király eljegyezte Anjou I. Károly egyik leányát. A szövetség dokumentáltan a germán agresszió kivédésére irányult. A keresztes háború már I. Károly parancsnokságával fejeződött be IX. Szent Lajos halála után. Anjou Károly fia II. Károly felesége Mária magyar királylány volt, akinek unokája Károly Róbert néven lett a magyarok királya. Az ő húga volt Klementina hercegnő, aki Saint Denis- ben lett eltemetve, mint X. Lajos francia király felesége.

Mindkét ország a katolikus vallás szerint „Szűz Mária országa” lett. Franciaország VII. Lajos idejében, - aki Károly Róbert magyar király egyenes őse Szűz Máriának- lett felajánlva, csakhogy 100 évvel később, mint a Magyar Királyság.

A magyar Anjou királyi házban születik meg az utód I. Lajos, akinek nagysága emlékeztet egyszerre IX. Szent Lajos és a magyar Árpádházi (Turul) Szent László királyokra. Magyarország nagy királya I. Lajos megerősíti a magyar „templomos” pálos rendet az országban és megépíti a legfőbb kolostoraikat. A magyar király Katalin lányát 1374- ben eljegyezte V. károly francia király Lajos nevű fia, aki az orléans-i herveg címet viselte. Ekkor már nagyban keverték a germánok a mérget.

VI. Hadvezéreink kapcsolatai

Magyarország 500 év óta elnyomásban van, nincs uralkodója, lényegében gyarmat.

1. Bocskai szabadságharc

A Habsburg elnyomás és a hadak ellen 1604-ben Magyarországon kezdődött harc fényes győzelmében Dampierre parancsnok 2500 hajdú katonái dicsőséget hoztak. 1606-ra Bocskai megtisztította az országot a germán betolakodóktól, akik a béketárgyalások alkalmával mérget is felszolgáltak a hadvezérnek hálából a teljes vereségükért.

2. Rákóczi Szabadságharc

1703- tól 1711- ig, azaz 8 éven át hősiesen harcolt az ország népe a germán pusztítók ellen. XIV. Lajos a Napkirály fogadta be Rákóczit és híveit 4 éven át Lajos haláláig. Véletlen- e a Nap= Fény= Világ Világossága címet viselő Lajos király névválasztása, hiszen már Trójában is napkultusz volt.

Rákóczi megszentelt életének ünnepnapja április 8.-a egybeesik Szent Dénes püspök napjával a 170 körüli időkből.

3. Bercsényi, Franciaország magyar marsallja

XV. Lajos idejében huszárezred parancsnoka Lotaringiában, majd a Szent Lajos rend nagykeresztes vitéze lett, később a germánok elleni 1757- től hétéves háború francia marsallja lett.

4. Napóleon korának Vercinjetorix-a

Példaképe a templomosok voltak. Véletlen-e, hogy a nagy hadvezér, aki szembeszállt a gerán bankházak pénzén Európa nyakára ült Habsburgokkal és vívta meg a hősies csatáit Franciaország épségének védelmében a palástján 80 db méhet viselő ősi egyiptomi fáraók, az ősi keresztény manicheusok és a templomosok jelképei azonosak a magyar múzeumokban látható és Atilla idejéből kiásott leletek méhet ábrázoló medáljaival. Magyar nyelven a teremtést jelképező anyaméh azonos szó a mézet gyűjtögető méhekkel. Napóleon neve pedig magyarul a Nap Oroszlánját jelenti. De az arzént már ő sem viselte el.

VII. Utószó

Katolikus Püspöki Konferencia (2006. január):

„A magyar nemzet nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg bennünket.”

Mitterand szavait ismételhetjük csak újra meg. Továbbá azt, hogy akié a múlt, azé a jövő! Óvni lehet a franciákat, nehogy a magyarok sorsára jussanak. Ne felejtsék: Sycambria az övék is, ne hagyják ősi földjüket másoknak!

Annexe 1

Le nom des tribus gaulois anciens

En romain En celte (son propre nom) Signification du nom Signification en langue française actuelle

Arverni Úr-vér-honi Isten országából jött Vient du pays de Dieu

Biturig Bátrak Fejedelmi cím Titre princier

Caleti Keleti Keletről jött Celui qui est venu de l’Est

Bel- Lovaci Bál lovasai Baal Isten lovas népe Le peuple cavalier du Dieu Baal

A (EDUI) Héti Hettita=hét törzs beliek Hettite=des 7 tribus

Remes Ra mása Ra (Ré) Istenre hasonlítók Ra (Ré) Ressemblant à Dieu

Santones Szent Hon-i Égi országbeliek Du pays des Cieux

Sallasi Szállás Ott lakó nép Peuple habitant lá bas

Nam- netes Négyesek 4 törzs szövetségbe tartozók Appartenant à l’alliance des 4 tribus

Ve- netes Négyesek 4 törzs szövetségbe tartozók Appartenant à l’alliance des 4 tribus

Car- netes Négyesek 4 törzs szövetségbe tartozók Appartenant à l’alliance des 4 tribus

Ruten- netes Négyesek 4 törzs szövetségbe tartozók Appartenant à l’alliance des 4 tribus

Uri Uriak Urakhoz tartozó Appartenant aux seigneurs

( les 3 tribus les plus importants créant la confédération helvétique)

A későbbi frankok ethnogenesise és vándorlásaik

Szkíta ősnép

Hettita

Frigo- pelazgok

Hükszosz

Bebryszek

Görögországi Pelazgok

Szikamber 1. csoport

Szikamber 2. csoport

Szicíliai Szikánok

Pannóniai Szikamberek

Római Száliak

Provanszi Száliak

Szikamberek 1-2. csoportja

A Rajna középső folyásánál

Pireneusi Bebryszek

geldriai Száliak

Nyugati- Frankok Galliában, Meroving dinasztia

Keleti-Frankok Burgundiában, majd a Rajnán túl

Trója lerombolása Kr. e. XII. század

Annexe 1 Bibliographie 1

I. Préhistoire:

Fernand Brandel: L’identité de la France Tome 2, 3,

Les Hommes et les Choses. Flammarion SA, Paris

Caesar, Caius Julius: Sur la guerre en Gaule

Tacitus, P.Cornelius: Oeuvres

Luc Bürgin et Taennchel, Ribeauville, Alsac

Guy Trendel: München 2002.

Barát T.: A magyar népek őstörténete (l’histoire ancienne des peuples hongrois) 4, 11, 14, 18, 19, 28, 31, 40,

(Montreal 1968) 46, 52, 55, 65, 78, 80, 88, 96,

Sources: 1. partie de ses notes 94, 95 Hérodotos, 102, 103,

25 titres en français: 128, 133, 138, 140, 152, 154, 179

G. Duby: Franciaország története (l’histoire de la France)

1999. Paris

Marton V.: Az ékírás története (l’histoire des caractères cunéiformes) Cros Gaston: Nouvelles fouilles

(Győr 2005) Tello.

Parmi ses sources sont français : Ernest Leroux Editeur,

Paris 1910

Parthier- Bonelle: Alphabets des Écritures cunéiformes

Paris 1931

Libraire Orientale

Thureau Dangin Francois:

…….de Tello 1910 Paris

Bohumil Vurm Tajné Dejiny Evropy (Európa titkos története) (l’histoire secrète de l’Europe)

Eminent. 1998.

II. Antiquité

Jean Lamaire: Gaul (Gallia) és Trója címmel (la Gaule et Troie)

„Les Huns ou Hongrois sont également les descendants des Troyaiens, frères des Francs”…..” Les Huns Hongrois étaient des Chrétiens.”

Guénon René: A világkirály Atilla (Atilla le roi du monde)

Mesterházy: A magyar Ókor 2. kötet (l’histoire de la Hongrie de l’Antiquité. Tome 2.)

A nagy Ókori világháború (la grande guerre mondiale de l’Antiquité)

Nyugati front (8-43. old-ig) (le front occidental)

(Ses sources):

(page 43) Coleen McCullogh:

Cézár háború (la guerre de Cesar)

(page 449) Kamille Julien linguiste français)

(page 475) Tacitu

Pittard Engéne: Les races et l’historie (Paris 1953)

Thierry Amadé: „Atilla” c. korrajz (1855. Paris) („Attila” tableau d’époque)

(membre de l’Académie Française) article de la „Revue des deux mondes” 1852.

Illig- Weissgerber: Probleme der ungarischen

Frühgeschichte

(München 2003)

Ses sources:

Plusieurs centaines de livres, principalement en allemand

Sur la page 94: mention des comptes-rendus de Grégoire de Tours

Zeitensprünge: 2002/2 Monatschrift München

„Hijra (Hidzsra) und hunnen”

von U. Becker Historiker

Sources: (plusieurs centaines, dont un en français).

Dooghe D-G.: Historie Généalogique de la France. Du Véme au XIIéme Siécle, Lille, Rjissel 1957. mars

Sándor: Hadak Útján:A hunok nagy történelme

(Székelyudvarhely 2001) (la grande histoire des Huns)

Ravenna Steine Reden Verlag Herder Freiburg

Im Breisgau 19701

(n’ont rien écrit sur les trois mages á cause de leur habit parthiens et aucune mention sur Saint Martin)

Montesquieu ….la grandeur des Romains

Garnier Fréres, Paris, 1954

Bernard Savioz: Vallisians descendants d’Atilla

Sion Suisse 1985.

Tóth Gy.: A magyar krónikák és a

kitalált középkor (Zeitsprünge)

(Debrecen 2005) (Chroniques hongrois et le Moyen-Age inventé)

Farkasinszky T.: III. Béla Király pénzérméi (les médailles d’argent du roi Béla III)

(Budapest 2005)

De ses soures en rapport avec la France::

(les médailles d’argent du roi Béla III)

Mészáros G: Égi ásatások. (fouilles)

(le roi Aba fait construire une église en Bourgogne)

Párizs útikönyv: Bajomi, page 24. A város történelme (l’histoire de la ville)

Párizs (régebbi) útikönyv: (page 248. sur le Panthéon)

Berlitz útikönyv: La France

Franciaország útikönyv: Pálfy 1967.

IBUSZ Körút/ 2005. Rendonnée en France sur les traces des Templiers

Magazines:

KAPU 2005/8/ Amazon com. Sur la mort d’Attila

Aranytarsoly 2005/8. Méhednek gyümölcse sur notre origine goth/franc

Dobogó 2005/5. Jött éve csodáknak /Pap G./ Attila dans Troayes

2005/5. Jött éve csodáknak /Pap G./ Attila dans Troayes

KAPU 2005/10. Bakay: fouilles á Pilis1

Dobogó 2005/4. VetrábSur les Sycambres

Turán 2003/1 Bíró J. Attila le roi sage

Turán 2005/2. Halasy: (le toupet des Huns)

III. Sacralité

Sulpicius Severus: Szt. Márton élete (la vie de Saint Martin)

Sources chrétiennes, 133, Cerf.

Paris 1967

III-IV. század 1999. Ókeresztény Örökségünk (les saints de notre héritage chrétien primitif)

Szentjei:

Arvisura Lexikon: Kozsdi: Uruk- Mani- (Ariánus) vallás (religion)

(Magyar Őstörténet- Hitvilág)

J. de Voragine Legenda aurea et Alain Boureau:

XIII. siècle. Codex: La légende dorée. Le système narratif

de Jacques de Voragine,

Paris CERF, 1984

Molnár V.: Kalendárium 2002. Budapest.

Pap G. Angyali Korona 1996. Bp. (la couronne angélique)

Ses sources:

Decret Francois: Mani et la tradition manichéenne. Bourges 1974 Dufourcq Albert: Étude sur les Gesta Martyrum

Romains.Tom. 4.

Le Néo- Manichéisme et la légende chrétierme.

Paris 1910

  • Képes Krónika: Atillától Nagy Lajosig (d’Attila à Saint-Louis)
  • A Szent Korona Budapest 2003 Corvinus kiadó (la sainte couronne)

- A Grál Magyar Lovagjai a Pálosok (les chevaliers grales hongrois : les Saint Pauliens)

2005./9. Aranytarsoly /Bunyevácz

  • Fénykor, Védák, Buddha

2005/9. Aranytarsoly/Szendrey

  • Szkíta Kereszténység a Gnózisról (le christianimse skythe sur le gnocisme)

2005/9 Aranytarsoly/ Joó

Berenik: „A Koronatanú” (le témoin)

Chlodvig Koronája (page) (Couronne de Clovis)

Ses sources

S. Münster: Cosmographia

(photos de rois français

des Merovingiens aux Bourbons)

Gregor de Tours (540-594 Ap.J.-C)) Chroniques

IV. Moyen-Age précoce

Howarth S: The knights Templar

Collins London 1982

Zöllner W: Geschichte der Kreuzzüge

Berlin 1978

Sources en français

Auteurs:

Alphandéry P. Paris 1954-59 Cahen C. Paris 1940

Cessi R: Bologna 1942

Chalandon F. Paris 1907

Dodu G. Paris 1894

Dussand R. Paris 1927

Granddaude M. Paris 1923

Grousset R. Paris 1934

Heyd W. Amsterdam 1959

Pernoud R. Paris 1974

Piquet J: Paris 1939

Prawer J: In Byzantion 1952

Prawer J. Paris 1969 et 1953

Richard J. Paris 1945 et 1953

Schlumberger G. Paris 1927

Serbanesco G. Paris 1968

Sivan E. Paris 1968

Begg Ean és Deike: In Search of the Holy Grail

London 1995, Hammersmith

Soltész I. Árpádházi királylányok Európában (les filles des rois de la Maison Árpád)

Gabo Budapest 2002.

Source français : Le Goff J.

Paris 1956.

Grandpierre E: Királygyilkosságok (assassinats de rois)

Titokfejtő 1991 Budapest

Sources en français:

Montesquieu: La mentalité des lois

Deák I.: Árpádházi (Turulházi) királyaink (nos rois de la Maison Arpád)

Pécs 2001

Endrey A. Magyar Történelem (Histoire de la Hongrie)

Hódmezővásárhely 2002.

Baják L.: Szt. László Király Budapest 2000 (le roi Saint- Ladislas)

V. Moyen-Age

Dümmerth D: Az Anjou Ház nyomában (en suivant la dynastie des Anjoux)

Corvina 2003. Budapest

Ses sources:

Leonard É. Les Angevins de Naples Paris 1954

Ses sources principales: Homan B: Gli Angioini di Napoliin

Ungheria (1290-1403)

Roma 1938.

Ainsi que les livres de 52 auteurs français en français!!!

Küküllei J: Lajos Király Krónikája: Lejegyezve 1361. (Chronique du roi Louis: noté en 1361)

Osiris Budapest 2000.

Képes Krónika 1358-ban lejegyezve (Chronique, noté en 1358)

(Atillától Lajos Királyig)

Új kiadása Kecskemét 2003.

VI. Temps Moderne

Fábián Gy: Bocskai Fejedelem (L’Empereur Bocskai)

Nagyszalonta 2000

Padányi V: Rákóczi

Melbourne 1961

Zachar J.: Franciaország magyar marsallja (Le maréchal hongrois de la France)

Bercsényi László élete (La vie de László Bercsényi)

Zrínyi Budapest 1987.

Rákóczi F.: Saját vallomásai (Napló) (Mémoire)

Alexandra Pécs 2001.

* * * * * *

Jeanne d’Arc (1413-1431)

Alexandriai Szent Katalin (i.u. 305) és Antiochiai Szent Margit (i.u. 307) hangja

szólítja fel őt, hogy álljon a francia hadak élére, majd vezetésével kiverik az országból az

angolokat. Katalin és Margit szentekként gonoszok ellen nyújt védelmet a hozzáfordulóknak.

Ismert tény, hogy Alexandria és Antiochia volt a korai kereszténység gnosztikusainak két fő

központja. A templomosok és az albigensek (katarok) is Katalint és Margitot tekintették

védőszentjüknek a katonaszentekkel György és Mihály mellett.

Szent Johanna Fierbois-ban a Szent Katalin templomban rejtekező ősi kardokat kapta

meg a harchoz és a hadi zászlókon két angyal emeli magasba a francia koronát. Attila is

kardot kapott az Istentől és a magyar szent koronát is két angyal tartja. Sehol máshol nincs

ilyen azonosság!

XII. Pius 1944-ben Szent Johannát (Jeanne d’Arc-ot) Franciaország második

patrónájának hirdette meg, akit még 1920-ban szentté avattak. Bár máglyára küldték őt a

gnosztikus hitéért, hadvezérként szent nemzeti hős lett, mint dicsőséges hadvezér.

* * * * * *

HISPANIA a magyar ISPÁNSÁG,

IBÉRIA a magyar ÚRBÉR

Mottó: „Gondolkozzunk globálisan, cselekedjünk lokálisan”

IBÉRIÁBAN sem a római rabszolgatartó birodalommal kezdődött a történelem. A keltibér népek voltak az őshonosak azelőtt, akiket erőszakkal leigáztak. Örök törvény azonban, hogy a nép mindig a helyén marad, csak mindig más idegen uralkodó osztály telepszik rá a nyakára.

A nép jelképei, népszokásai, életmódja, nyelve, zenéje, szakralitása megmarad az évezredeken át változatlanul. Az uralkodó osztály beéri azzal, hogy saját történetírást fabrikál, azonban a valóságos eseményeket vagy elhallgatja, jobb esetben kicsinyíti, saját kreációját írásban hagyva ránk. A legyőzöttek emlékeit eltűnteti, ezért az ismert történelem legfeljebb ¼ része történt meg valóságban.

I. Jelképek, hagyományok

A jelképek tisztelete ősidőktől fogva a népek emlékezetében él, mintha kőbe vésett emlék lenne.

1./ Bikakultusz

Meghatározó jellegzetessége Ibériának, ötezer évre nyúlik vissza. Salamanca ősi hídját még az ibérek építhették, amely előtt áll az 5ezer éves ősi kőbika. A bika még a város címerébe is bekerült az Isten fáját jelentő két cédrussal a magyar Szent Korona ábrázolásával megegyezően, ahol a Pantokrátor két oldalán látható.

A bika ókori jelentése a termékenység., az égi hatalom megtestesítője. A termékenységkultuszokban a bika Holdállat, szarvain a Napot hordozza. Legrégebbi civilizációk fő alakja a bika Egyiptomban és Mezopotámiában.

A bika feletti győzelem a Nap, a Fény, a Jó győzelmét jelképezi a Hold, a sötétség, a rossz ellen. A bikaviadalok fő helyszínei elsősorban Andalúzia, de egész Ibériában rendeznek viadalokat. Nem kivétel Portugália, Navarra, Madrid, Valencia és Barcelona sem. A bikakultusz központjai Sevilla, Malaga és Ronda..

Híres ősi bikaábrázolások a sumer lant arany bikafejjel, az egyiptomi Ápisz bika, a mükénei és krétai bikafejek, az avar magyar 1500 éves nagyszentmiklósi aranykincs bikafogója, ill. sopronkőhidai sótartó díszítései. A hettita- hurrita világkép ábrázoláson a szárnyas Napot bika emberek tartják egy Tell- Halafi domborművön.

2./ Oroszlán

A régmúltban a királyt égi eredetűnek, a Nap fiának tekintették. Az állatok uralkodójaként az oroszlán a férfiasság és uralkodásra termettség jeleként isteni lénnyé, napjelképpé alakult. Keleten oroszlánok tartották az uralkodó trónusát, így érthető, hogy az Ibériában látható királyi szarkofágok hátán nyugszanak. A pártus (daha) magyarok ősapjának Nimródnak tiszteletéül Nemrut Dag oroszlánjelkép látható, továbbá az avar (a-mór) fekete magyarok és szabír magyarok ősi jelképe is az oroszlán volt.

Jézus jelképe a teológiában az oroszlán. Napkelet felé néző egyiptomi Szfinx oroszlántestű, úgy, mint az Árpádházi királyok (1000- 1301- ig.) ősi jelképe.

3./ Kakas

A felkelő Napnak, a születőben lévő szellemi Fénynek, vagyis a feltámadásnak, a megújulásnak a szimbóluma, miután a kakaskukorékolás köszönti az újjáéledő Világosságot. A templomok tornyán elhelyezett kakas jelkép későbbiekben már Krisztust, a Világ Világosságát jelzi.

Nemcsak a galloknál (francia), hanem a parti galloknál (portugál) is jelen van az ősi Napkultusz, hiszen Portugáliában nemzeti viseletben táncolják a kakastáncot.

4./ Napkapu

Napkelet felé néznek a városok kapui Lisszabonban, Toledoban, Madridban egyaránt. Hagyomány szerint a kakas hajnalban a kapu tetején várja az ébredő fényt.

5./ Festett kazettás mennyezet

Középkori kolostorok és paloták mennyezeteit Andalúziában, Valenciában, Aragóniában, Kasztíliában és Leonban mudejár (magyar) stílusban húsz különböző helyszínen csodálhatjuk meg. Kárpátiában található ilyen gazdagságban templomok mennyezetére festett ábrázolások, amelyek a magyar szerves műveltség oszlopát képezi (Pap Gábor)

6./ Sólyom

Lisszabonban, Salamancában, Toledóban látható sólyom jelkép a szellemi, lelki-és erkölcsi felemelkedés szimbóluma, mint Napmadár. Egyiptomban a Napistennek Rének és Hórusznak a szent madara a sólyom. A kerecsensólyom (Turul pedig a hun magyarok ősi nemzeti szimbóluma.

II. Régészeti leletek

Sétáljunk be a Spanyol Nemzeti Régészeti Múzeumba és válasszunk ki az ókorban jellegzetes leghíresebb leletekből néhányat.

1./ Elchei Hölgy a feltárások büszkesége a Valencia és Costa Blanca térségébe Cartagena közelében feltárt gyönyörű mellszobor. A szobor feltűnően gazdagon van nyakékekkel ellátva. Továbbá különleges díszek láthatók a feltűzött hajfonatokon a szobor fülei magasságában. Mintha dísztárcsa lenne, amely űrhajósok vevőkészülékéhez hasonlítható.

2./ Asszony ivócsészével

Számunkra a legkifejezőbb lelet. Gyönyörűen megmunkált darab Albacete-ből, Cartagena térségéből. Közel-Keletet és az Eurázsiai síkságon talált több száz kőszobrot idézi fel, amely keleti (kelta) népek szertartási jelképe. A lelőhelyen élt keltibér nép etnogenezisének iránya adott:

Főnícia- Karthágó- Cartagena.

3./ Oroszlántestű szfinx

A keltibér népek ezt a jelképüket is keletről hozták és lelőhelye szintén Albacete.

4./ Oroszlános Emlékmű

Az emlékmű négy sarkán oroszlánok állnak őrt. A leletegyüttes a Múzeum monumentális darabja és természetesen Albacete-ből származik.

5./ Extremadurai Idol

Napjelkép látható rajta a magyar és keleti népek motívumával megegyezően. Extremadura jeles helyszín, a nevében őrzi ősiségét (lásd Etimológiánál)

6./ Ariánus kőszegélyek, oromdíszek

Az ókori építmény ásatása során előkerült kőpárkányok motívumai egyértelműen a korai kereszténység építészetét jelzi. A katalogizálás valótlanul vizigótnak mutatja be.

7./ A-var (mór) gránátkő sólyommedál

Ugyanitt az ókeresztény emlékeket kiállító vitrinben fő helyen látható a drágakövekkel kirakott sólyompár. A sólyomi madarak fészkelési helye keleten található és a legnyugatibb pontja a történelmi magyar Kárpát Medence, attól nyugatabbra nem élnek sólymok. Tehát ezt a jelképet a keltibérek és a punok is magukkal hozták az ősi szállásterületükről.

Összegzésül megállapítható, hogy a mintegy legalább 2000-25000 éves leletek a keltibérek korából maradt fenn. Ezzel szemben valótlan módon 15000 évesnek minősítik és vizigótnak tulajdonítják. Vizigótok után- ha lettek volna Ibériában- nem tudnak bemutatni leleteket.

III. Szakralitás, Asztrálmítosz

A./ Krisztus előtti korszak

1./ Menhirek

A régebbi civilizációk hagyták ránk Kr.e. 2000-től 500-ig. Említsük csak a Menorca szigetén fennmaradt kőemlékeket. Már ismert, hogy ezek voltak az ősi Napkapuk. Szent helyek voltak, ahol szertartásokat végezhettek a felkelő- delelő- és a lenyugvó Nap tiszteletére (Világ Világossága).

2./ Kybele kultusza

A Föld Istenanya a Kis Ázsiai eredetű istennő volt Kybele, Cibles, Kübele, Kebele, Geb néven a rokon népektől nyugaton (Hispánia, Gallia), középen Kárpátia (Magyarország Erdéllyel együtt) és keletig egyaránt. Madridban forrás, fölötte hintón Cibles szobor, melyet oroszlánok húznak (ősi jelkép), Erdélyben hegycsúcs van elnevezve róla. A tavaszkezdő (újév) nagy ünnepén március 21.-én tartották meg az Istenatya (Attaisz) és Kybele szent nászát.

3./ Ősi tölgyfa

Ismert, hogy a napköszöntő szertartások forrásoknál, dombtetőn és öreg tölgyfán (fenyőfa) alatt történtek.

Baszkföldön (Guernica), Astúriában (Santander), Portugáliában (Fatima) szent helyeken áll a mai napig. Fatimában a jelenés Kápolna és a Székesegyház (Katedrális) között található meg.

4./ Fekete Madonna

Leggyakrabban a fehér Madonnával együtt, de külön is látható. Eredete az ősi Etiópiába vezet vissza. A Közel-Keletről származó népek etnogenezisének máig ható jelképe. A Melkizedek ősi magyar papi rendje idejéből, Kr. e. 1500-ból a fekete bőrű etióp Sába Királynő hazájából származik a tisztelete. Monserrat (Katalónia), Mallorca Lluc- Kolostor (Kasztília) szobraihoz hasonlóan Magyarországon (Máriapócs) is a legszentebb vallási helyeket ékesíti a szobor .

5./ Sólyom a szószéken

Toledóban a Katedrálisban a papi szószéken a Szentírás igéit, mint fényhordozó továbbítja a szent sólyom, mint a Biblia sólyom alakú könyvállványzata jelenik meg.

B./ Krisztus kora

1./ Sudarium (szentkendő)

Véletlenek nincsenek. Krisztus követői lehettek csak méltóak az Ereklye megőrzésére Oviedóban Asztúriában. A temetés pártus magyar hagyományok szerint történt. A halotti lepel szövési mintája pártus. Ez alatt a szemekre helyezett aranylemezeket a szemkendő takarta be. Csak a Krisztus korabeli Keletről az ellenségek elől menekülő keresztények hozhatták magukkal Asztúriába. Ekkor azonban még évszázadokig csupán Antiochiában, Jerusálemben (Hierosolima- Szent Sólymos) és Alexandriában voltak az ősi keresztény Jézust követő ún. ariánus-manicheus keresztény központok. Rómában és Bizáncban ezidőtájt híre-hamva sem volt a kereszténységnek, annál inkább Ibériában (Hispánia) és a magyarok földjén Kárpátiában.

Orosius történész írja Kr. u. 418-ban:

„….kelet és nyugat templomai hunokkal telnek meg….”

továbbá: „…….a hit melege tölti be általunk Európát………”.

A római görög Mediterránum és az északi germán sáv között egész Európán áthúzódott ez az etnikum.

Mondhatnánk Portugáliától Spanyol-, Francia-, Bajor-, Magyarországokon, a Duna Völgyén keresztül Törökországig, Örményországig, Grúziáig, azonos vallású rokonnép lakik.

2./ Szent Jakab

A pártus (pártát hordozó magyarok) földjén térített Jakab, akivel együtt tanította számos, az Ararát körül élő népeket (ibér, ispán, mór, avar, hun, magyar, stb) Péter, János, és Pál (Simon Pál, nem más) apostolokkal. A korabeli magyar Szent Korona Atilla Világkirály idejéből származóan ezt a négy apostolt helyezte a főhelyre az Atyaisten képe mellé.

Jakab (Santiago) Kis- Ázsiában és a Kaukázusban, Grúziában tanította a portugál és más Hispániába vándorolt (menekült) népeket, akik emlékezetükben őt megőrizték és hozták magukhoz Galíciába a szent ereklyéket.

3./ Mária Magdolna

Az ő kultuszát is azon etnikumok ápolták a germán és római sáv között Európában, akik többnyire hasonló életmódot, hagyományokat, vallást követtek. Nyelvük is hasonló volt, de ezután évszázadokon át az ellenség kényszerítette őket a nyelvcserére, egyúttal az írásos emlékeiket könyörtelenül megsemmisítették. Vallási emlékeket szerencsére csak elfeledték, így sokáig rejtve maradt előttük.

Legtöbb templom Európában Mária Magdolnáé, Szent Erzsébeté és Szent Mártoné, utóbbiak Magyarországról származtak. A magyarok fő temploma Budapesten a Várban Mária Magdolnáé volt.

C./ Krisztus utáni kor

1./ Szent Márton

Szombathelyről (Savaria) származott, mely később Kárpátiában az avar magyarok székhelye lett. Befolyása lehetett a kelta ibér népek között Hispániában is, mutatja a neki szentelt templomok sokasága Ibériában. Nemcsak a nyugati (parti) gallok, hanem a Loire környéki kelta (gall) népek fő szentjükként tiszteltelték a toursi püspököt.

2./ Velazquez festménye

Andalúziából Sevillából, azaz a vandálok közül származott a spanyol festészet kimagasló alakja, aki ősi tudás birtokában festette meg a képét, ami a Pradóban Madridban megtekinthető. A képen két jelentben Thébában (Luxor) a Nílusnál találkozik a két remete Szent Pál és Szent Antal. A holló csőrében hoz táplálékot Pálnak, aki a névadó szentje az egyetlen magyar lovagrendnek a pálosoknak. Őróla nevezték el a Murcia (Mórok földje) tartomány tengerparti városának, Cartagenának (Carthago Nova) a közelében lévő Pálos- fokot (Cabo de Palos).

Portugáliában is megtelepedtek a pálos rendiek a XIII. században, nem véletlenül. A festmény híres másik jelenete a monda Szent Pál temetéséről, ahol oroszlánok ásátk ki a sírját a folyóparton.

3./ Fatima üzenete

Egyedül a magyaroknak- mi másért, ha nem a rokonság okán- engedték meg a 14 stációból álló Golgota megépítését 1956 után. A Katedrális főbejárata felett központi helyen nem más, mint a szent magyar király Árpádházi pajzsot tartva ajánlja fel az országát, Kárpátiát a Mindenhatónak. Nem meglepő ezek után, hogy II. János Pál 2000-ben Fatimában a Föld Bolygót a Magyarok Nagyasszonya oltalmába ajánlotta. Véletlen-e, hogy a Pireneusokon innen és túl (Fatima, Monserat, Lourdes) rokon etnikumú, vallású népek gyermekei előtt jelent meg az Istennő alakja?

IV. Etnográfia

A keltibér népek a magyar népekkel együtt az Ararát hármas hegy vidékéről származtak, ahonnan a négy folyó (Árpád sávok) ment négy tenger felé. Mivel békés és türelmes természetűek voltak, az ókor nagy kultúrateremtő népeiként őket messze űzték a támadó barbárok, egészen Ibériáig vonultak. Az araráti népek nem - indoeurópai, nem - sémita fehér szkíta (hun) népek voltak. Ibériában is egymás szomszédságában telepedtek le ezek a rokon népek.

A híres ókori görög történetíró Strabon 15 kötetes leírásában találjuk szó szerint:

„Az iber és pelazg népek voltak a kultúra megteremtői. A Hispániába települt ibéreknek, a mórok őseinek már 8 ezer év óta írásba foglalt törvényeik és énekeik voltak. Földművelés, hajózás, építészet, csillagászat, írás, számolás mind az ő találmányuk. Ők építettek először kőházakat, városokat szabályos utcákkal, terekkel.”

Az Ararát vidékéről származó ibérek a görög-latin nyelvben Médiának nevezett szálláshelyükön éltek eredetileg. Magukat a médek magyarnak nevezték, amely „magya” szó az ő nyelvükön földet jelentett.

1./ Aragónia- Katalónia- Valencia

Lakói a hun magyarokkal rokon alánok (katalán), vagyis a jászok. A hunok oldalán vettek részt a Róma elleni felszabadító harcokban, majd 350 ezer hun telepedett át hozzájuk.

2./ Andalúzia, Murcia

Az Andalúziában letelepedő vandál nép volt a Róma ellen folytatott felszabadító háború hősies vezetője. Atilla megkezdett hadjáratát vele szövetségben a vandál hadsereg vitte később dicsőségre és hódoltatta meg a zsarnok Római Birodalmat Geiserik Király vezetésével. Népdaluk szövege így hangzik: „Magyarországról jöttem…”

Murcia nem más, mint Muria, azaz a mórok országa. Muria ősi föld volt Kis-Ázsiában Anatóliában, később Ruméliának hívták és népe az araráti ibér népekhez tartozik. A főníciai eredetű nap fordított értelmű PUN, azaz napvallású nép lakhelye Karthágó, majd itt Murciában Cartagena Nova környékén nyertek végső lakhelyet a rokonnépek szomszédságában. A leggazdagabb keltibér régészeti lelőhelyek itt találhatók. Már nem más, mint avar magyar, akik a folyók mentén lévő fekete földről kapták nevüket és földművesek voltak. a legnagyobb hamisítás a későbbi krónikákban velük történt.

3./ Portugália, Galícia

Mindkét helyen gall származású népek laknak. Partvidéken portugál= parti gall és Galíciában gallego néven. Közvetlen rokonai az ősi Gallia gall népe, mindannyian keletről jött (kelta) ibér és gall népek, eredeti lakhelyük Grúziától Libanonig húzódott. Setubal városukat monda szerint Jáfet alapította a magyar nép ősével azonosan. Portugália címerében a magyar székhely Erdély címerével megegyezően 7 vár (vármegye) képe látható.

4./ Extremadura, Leon

A portugál és spanyol határ mindkét oldalán megtalálhatjuk Extremadura tartományokat, melyek nevével elárulják a keleti gyökereiket (lásd Etimológia) ugyanúgy, mint Leon. A szomszéd tartományok lakóival együtt a szkíta (hun) fajú népek pelazg ágát is magukba olvasztották.

5./ Asztúria, Santander

Az ősi vallást még Szent Andrástól, az apostoluktól tanulta az itt lakó keltibér nép. András tanított Anatóliában és az Ararát környékén, akinek az emlékét és tanításait követték új hazájukban Asztúriában is.

6./ Kasztília

Központi fekvésénél fogva nyerte el az újkorban a jelentőségét. Európa nyugati pontjától kezdve, mint a kelták birodalmának határpontjait tűzik ki Burgos, mely keleti határpontja a Fekete- Tenger melléki Burgas. Azonos határpontok az ibér Galícia és keleten Galícia Luov térségben. Európa középső sávjában rokonnépek éltek, nem germánok és nem rómaiak voltak, egységes Austrázia Birodalomban éltek Atilla idején.

7./ Euskadi- Navarra

Az avarok baszk nemzetsége lakja. Genetikailag legközelebb állnak rokonságban a magyarokhoz! Vérszerződéssel esküdtek szövetséget a harcokban. Pentaton népzenéjük egyedülálló, a magyarokéval megegyező.

A baszk zászló ősi színei azonosak a magyar piros-fehér-zöld színekkel.

V. Történelem kontra valótlan történetírás

A kezdetekről azonos képet festenek az írások. Az őslakosok több hullámban Kr. e. 3000-től 1000ig rokon népekként telepedtek be Ibériába és keletről származtak mindannyian. Népneveik ibérek, föníciaiak, kelták, pelazgok, punok, mórok (avarok) voltak. A távoli médek és az etruszkok rokonsága mellett az alánokkal, vandálokkal, baszkokkal, hunokkal (magyarok) együtt a szkíta (szaka) népek családjához tartoztak. Utóbbiak később követték a betelepülésükkel az őslakosokat Ibériába.

A történetírás hamisításának technikáját már a 2006.-ban bemutatott „Harag Napja” című amerikai filmből megismerhetjük Salamancában a középkorban játszódó történetből. A film alátámasztja Prof Illig (München) és 100fős történész-régész tudóscsapatának kutatásait a kitalált középkorról Kr. u. 614-911-ig. Továbbá az eredeti ősi Jézus vallást követő egyiptomi koptok kalendáriuma 2006-ban most 1725-öt mutat. Ők biztosan tudják! A való történelem Hispániában az importált, kitalált arab (mór, szerecsen) ill. vizigót népek és események nélkül történt meg, ráadásul nem a kitalált időszakban. Esetleg előtte, de máshogyan.

Mór kérdés.

Ibéria történetének kulcskérdése, hogy kik a mórok? Kr. u. 439-ig bezárólag a kezdetektől fogva írta meg az örmény történetírás atyja Movszesz Khorenaci, azaz Chorenei Mózes „Nagy Örményország története” c. művét, ami a történetírás sarokkönyve a Közel- Keleten fennmaradt őskeresztény népekről.

Ráadásul az évezredes hírzárlat az európai történetírásban az ő művét nem tudta eltűntetni. Leírja, hogy a híres örmény Abger király felesége Ilona volt. Véletlen, hogy a trójai királylány, valamint Hannibál felesége is Ilona a magyar nevet viselte?

Idézzünk hát tőle:

-„Árdávázt vitéz országunkból (örmény) a mórok földjére, azaz Médiá-ba ment, ahol a Sárurának nevezett rónaságon Márágérd-et építette.” Sallustius elbeszéli, miként a mórok és médusok ugyanazon egy nemzet, az örmények a médeket móroknak és Médiát Márássánnak hívták.

- „Örményország közepén Médzámor mocsárnál (sárrét) gyülekeztek a vitézek”. Médzámor összetett örmény szó, jelentése nagy mocsár. (lásd németül Moor=sárrét).

De tudni kell, hogy a történetírás mindig az idegen betolakodó uralom megrendelése szerint készült.

I. Római rabiga előtt

Cartagena, Albacete székhelyükről a pun hadvezérek Hannibál és Hasdrubal Itáliában a Cannae-i csatában Kr. e. 216-ban a szövetséges gall (keleti kelta) rokonnépek hadaival, akik Galliából (Loire Vidékről) csatlakoztak, több, mint 50 ezer fő veszteséget hozott a rómaiaknak a punok diadala. 77 évvel később már a Tejo folyó fölött lakó parti gallok (portugálok) luzitán nemzetsége Viriathus vezérükkel az élen hősiesen védik a hazájukat a barbár rómaiaktól.

2. Szabadság kivívása Rómától

Római Birodalom végső összeomlását a dicső andalúziai (vandál) király Geiserik vezetésével a rokonnépek szövetsége fejezte be, akik Ibériából kiindulva legyőzték az Európa pusztulását okozó barbár rómaiakat. A hadjárat során visszafoglalták a pun- mór- vandál népek egykori birtokait Karthágót és Észak- Afrikát. Atilla hun (magyar) király életművét, azaz a rokonnépek egyesítését Portugáliától Magyarországon át a Kaukázusig a hős rokonnépek fejezték be Hispániából kiindulva a Kr. u. 476-ig bezárólag. Kézai: Magyar Krónika 11. része Atilla nyugati hadjáratáról írt. IV. László magyar király udvarában élt ő 1290-ig udvari papként írt a Spanyolországi hadjáratról, idézzük szó szerint:

„A sereg (Atilla) harmadik csapata pedig, amelyet Miramammona ellen küldtek, minthogy megkésett és az ütközetben (Catalaunum) nem vehetett részt, ezért egész Etele (Atilla) haláláig Katalóniában maradt és végre Katalónia lakosaivá lettek. Az idegen népességeken felül ugyanis maguk a hunok 330 022-en voltak. Ezen hunok közül a seregben sokan kapitányokká lettek akiket a hunok nyelvén ispánoknak hívtak. Később egész Hispániát ezek nevéről nevezték el, bár azelőtt Catalauniának hívták”.

A vizigót kérdés

Ibéria történetének másik alapvető kérdését jelenti. A massagéták szkíta törzsei valóban az Atilla utáni időkben „rendet tettek” Rómában, de nem úgy, mint a Geiserik vandál hadak nyugatról keletre, hanem keletről nyugatra vonultak a Földközi Tenger partvidékén.

Ahol jártak, az ősi ariánus vallás építészetét honosították meg Spalató (Split), Ravenna és a Pireneusok mindkét oldalán.

Nézzünk be Madridba az Archeológiai Múzeumba, ahol csupán egy folyosón találunk vizigót- nak nevezett emlékeket. Egy vitrinben sólyom medálok, szemben kicsiny kő mellvéd ariánus mintázattal. Csak ennyi. Ez mind szkíta (hun) jelkép. Toledóban útjelzők végig az óvárosban, vizigót felirattal, azonban nem létezik az állítólagos múzeum. A félrevezetés csúcsa, ami máig tart. Mi is a titok?

Bizony a szaka (szkíta) fajú népek egyik nemzetségét a gétákat gótoknak hamisították. Miért is lettek, ők vízpart mellett élők, holott csak Aquitániában, a Pireneusok túloldalán vannak gazdag folyók, nem pedig Spanyolországban. Bizony a vizigótok néven olyan kelta (keleti) gallok földjéről átjött gétákat kell érteni, akik Ibériában az Atlanti Óceán partján élnek máig is. Tehát kitalált arab-mór és vizigót-géta népekkel fedték el előlünk a képzett történelemhamisítók a valós történelmet Hispániában.

Nemcsak etnikailag, hanem vallásukban is egységesek voltak a hunok illetve a szkíta fajú népek, mivel a Jézus Krisztus által létrehozott eredeti kereszténységet követték, nem pedig a Kr.u. 300 évvel leírtakat római katolikus megnevezés alatt.

3./ Pelayo hadjárata

Pelayo= A Pelazg! Nyilván rokonnépek ellen nem kellett harcolnia Ibériában, vagyis mórok (avarok) ellen biztos, hogy nem kellett hadba szállnia. Ellenben a Pireneusokon túli katar gall rokonnépek megsegítésére Poitiersnél valóban megütközhetett a kelta hadak vezéreként a gallokat megtámadó frankok (germánok) hadaival. Ez a csata csak a Merovingok megsegítésére történhetett az ötszázas évek végén 560-570 körül. Hadaival Covadongából Artúria és Galízia (gallok földje) hegyeiből csapott le az ellenségre, akiket még vizigót néven is jelölnek. A legősibb az eredeti Jézusvallást követő népek földje ez. Hívták még a vallásukat ariánusnak, katarnak, albigensnek, de minden megnevezésű valláshit megelőzte századokkal a rómait. A nem létező Nagy Károllyal pedig csak a hamisítók foglalkoztak.

4./ Hun hadjárat Ibériában, Gyula hadvezérrel

942-ben a rokonnépek megsegítésére érkeznek meg a magyar (hun) hadak, az ellenség ekkor már a keresztény hitű őslakosság ellen támadó afrikai arabok. A hadviselésről Ibn Hajján arab történetíró ír, bár 35 évvel később és nem eredetiben, hanem csak másolt kivonatban olvasható. Talán hihetünk neki, vagy nem?

Fontos, hogy Pelayo és Gyula hadjárata között mintegy 100 év telt csak el!

5./ Középkor: magyar királynék Hispániában

a./ Dona Violante, Ibéria XIII. szd.-i hősnője Valencia védőszentje Jolanta (Violante), aki II. András magyar királyunk lányaként lett Hódító Jakab Aragóniai király felesége. A két király közös terve volt az Ibériától az Alpok fölött a Duna völgyén át egészen a Kaukázusig terjedő ősi kelta- avar Birodalom újjászervezése úgy, mint Atilla idején. Violante 10 gyermeket szült Jakabnak, akivel Valencia ostromáig mindenhová vele tartott. Huesca ősi városában temették el. Castello és Mallorca is évente megünnepli emlékét.

b./ Portugáliai Szent Izabella, azaz Szent Erzsébet!

Coimbra védőszentje, hamvai és ereklyéi is itt találhatók a Mosteiro Santa Clara Nova kolostorban. Szobra elragadóan szép.

II. András magyar király dédunokája, aki egyben rokona volt a másik Árpád házi Szent Erzsébetnek és életében ugyanolyan jóságos volt, mint unokanővére, őt is kosár rózsával a kötényében ábrázolják Portugáliában. Dénes portugál király feleségeként királyfiút szült Portugáliának, aki Alfonz néven lett később király. Talán érthető már, hogy a két magyar királyné miért került Ibériába a rokonnépekhez.

6./ El Cid hőstettei (1043-1099)

Burgos környékén született Rodrigo Diaz néven. Nevének valós jelentése Dicső Úr, mint a Napisten fiának jelzője. 1094-től Valencia várkapitánya és a Murciával határos tartományban az ott lakó őskeresztény mórok szövetségeseként védelmezi a hitét a pápai zsoldos hadak ellen. Lope de Vega művében örökíti meg dicsőséges vitéz tetteit. A történelemhamisítás áldozatául esik ő is, hiszen aki hősies, az kell nekik a szánalmas fikcióikhoz.

7./ Reconquista, de ki ellen?

A régészeti leletek egyáltalán nem igazolják, hogy az állítólag 800 éven át tartó visszahódítás igaz lenne, nem pedig a képzelet szüleménye. Andalúziában a vandál, Murciában a mór népek valóban alkalmazták a keleti építészet stílusjegyeit, de ők őslakók voltak. Továbbá a feltárt épületek száma nagyságrendekkel elmarad a történetírásban leírtakkal az állítólagos arab hódítással. A déli parti őslakosoknak azonban lehetett kisebb-nagyobb konfliktusai a marokkói kalifával.

8./ Sötét újkor: a Habsburgok rémuralma

Népirtást inkvizíciónak nevezve lépnek trónra Hispániában a Habsburgok. Népeket öldösnek és elüldöznek hazájukból a 200 éves rémuralmuk ideje alatt. Habsburg parancsra teljesen kifosztják az amerikai kontinens civilizációit, népeket ölnek, aranyukat elrabolják. Eredményeként megteremtik a későbbi évszázadok finánctőkéjének pénzügyi alapjait.

A Habsburg család a X. században indult a Meyers lexikon adatai szerint. Eredetileg ekkor szerezték meg várukat Svájcban, foglalkozásukra nézve útonálló rablók voltak ekkor. Majd a Pierleone nevű itáliai zsidó bankár családdal alkottak egy családot. Don Carlos, azaz V. Károly 1519-ben már Hispánián kívül fél Európában uralkodik és az amerikai kontinensen is.

Ausztriai rokonaival szövetségben az egész Dunavölgyét hatalmába kerítette és Magyarországot 400 éven át gyarmati sorba taszította. Az ősi kelta birodalmat kaparintotta meg Portugáliától a Balkánig az ún. európai „termékeny félhold” területeit, kivéve Franciaországot. Csak az ősi gallok népe a francia nép volt képes ellenállni a Habsburgok pusztításai ellen.

9./ Portugál hajósok

Vasco da Gama fedezi fel az Indiába vezető hajóutat Afrika megkerülésével 1497-ben. Vasco neve: a baszk, akikről már tudjuk, hogy a legszorosabb rokonság köti össze őket a magyarokkal.

Magellán: a magyar alán (jász) expedíciója először kerülte meg a földet. Az expedíciót már Elcano vezetésével fejezték be, - aki nem lehetett más, mint baszk-, hiszen Magellán útközben a bennszülöttek áldozata lett a Fülöp Szigeteken.

10./ Napóleon

Valladolidban volt a főhadiszállása, mivel Hispánia Atlanti partvidékén élő ősi keltibér népek felszabadítására érkezett oda, Napóleon még rendelkezett az ősi tudással, és csak az 1800-as évek közepétől sötétült el a múlt dicső fénye Európában a bankárok által megrendelt propaganda következtében.

11./ Polgárháború Hispániában

Etnikai ellentétek miatt robbant ki a háború az egyenlőtlenség eltörlése ellen. Szó sem volt itt nemzetiekről, meg vörösökről. Guernica szőnyegbombázásáért a náci germán Condor légiót terheli a felelősség. A germán bankház pénzén felszerelt német repülők bevetése már a II. Világháború főpróbáját jelentették. A bestiális brutalitás és terror most is a szkíta (szaka) fajú baszkok szent városa ellen irányult, nehogy kétségeink legyenek a vérengzés megbízóiról.

VI. Etimológia

A nyelvészet egyirányú utca. Csak a korábbi nyelv ismerete teszi lehetővé a későbbi nyelvek elemzését, fordított irányban sohasem. A magyar nyelvből indulva szóbokrok és szógyökök összehasonlításának van eredménye. A földrajzi nevek elemzése kiemelkedő fontosságú, mert ősidők óta használják:

1./ Hispánia

Ispánnak nevezték magyarul a kapitányokat, kapitányságot, azaz egy katonai alakulatot kiállító országrészt.

2./ Ibéria

Az ispán nem más lett, mint hűbér, aki hűbérura volt a főember birtokán szolgáló hűbéreseknek. A mai Grúziában volt található az ibérek földje az etnogenezis idején, azaz az előző szállásterületük itt volt.

3./Luzitánia (Portugália)

A lux, lucius, Luca magyar keresztnév változata egyben, akit fényességesnek, fényt hozónak neveznek.

4./ Braga

Portugál szent város neve a fényt, a tudást megőrző szent tűz parazsát jelenti.

5./ Setubal és Trója

A város és a félsziget szorosan kapcsolódik földrajzilag egymással. A város neve nem más, mint Szent Baal (Bal, Bál, Bél), aki az ősi Földistennő, Istenanya, a magyaroknál Boldogasszony. Főníciában az eredeti szálláshelyen Baalbek-ben volt Bal Istennő vallási központja, de KisÁzsiában Trója térségében is az Anyaistennőt tisztelték.

6./ Extremadura

Portugál és spanyol tartomány neve egyaránt. Jelentése a nyugaton élő madák (mada, magyar) népének ura. Madura (Mada ura) magyar név és a Mada település Kelet Magyarországon Szabolcs megyében található.

7./ La Corunha

Az Ibériai Félsziget legészakabb pontján épült nagy város Galíciában. Nyilván Ibéria koronáján helyezkedik el.

8./ Leon

Megörökítette nevében az ősi jelképet, az oroszlánt, egyben az esztendő legtüzesebb hónapját az augusztust, amikor a Boldogasszony (Bal) szent napját is ünnepeljük.

9./ Asztúria

Nem más, mint az őstér, a Földön kívüli, isteni eredetű, angyalként üzentet az Égből lehozni képes teremtmények országa.

10/ Santander

Cantábria székhelye Szent András apostolról lett elnevezve, aki az itt letelepült népének őseit az Ararát vidékén az eredeti Jézusi szeretetvallásra tanította meg. A magyar Szent Koronán is látható az ő képe Jakabbal együtt. A közös eredet így nem kétséges.

11./ Murcia és népei (pun, mór)

Mória tartomány a mórok (avarok) ősi földje, ennek változata Murcia. Fő városai Albacete és Cartagena. Albacete jelentése Fehérvár, amely városnévnek ősi, szakrális jelentése van a szkíta (szaka, hun, magyar, avar) népeknél. Fehérvár nevű városok voltak ezen rokonnépek szállásterületein egyrészt a vallási, másrészt az ő királyaikat megkoronázó fővárosaik.

Cartagénát már ismertettük, hogy a pun nép, amely vörös földjükről származóan napsütötte (nap/pun) országukból jöttek. Az ősi magyar írás jobbról balra írt, nem fordítva.

Mór eredeti jelentése a fekete földről jött nép, értelme a folyók völgyében földművelésre kiválóan alkalmas földről való nép.

Cartagénával a tengerparton a Pálos Fok (Palos de Cabo), azaz a földnyelv földrajzilag összetartozik. Szent Pál nevét viselő szirtfok önmagát jelzi. A magyar Szent Koronán Pál apostolt ábrázoló zománckép, továbbá a magyar pálos lovagrend nevével azonos.

12./Baszkok nyelve

Nyelvtani törvényeik nagy része azonosak a magyar nyelv szabályaival, így rokonnyelvnek is tekinthető. Euskadi jelentése esküdő, azaz esküt kötöttek arra a szövetségre, amelyet a rokon nemzetségekkel együtt az ellenség elleni harcban tartottak meg. Vasco (magyarul baszk) jelentése a megtermékenyítés aktusához kapcsolható. Elcano jelentése is a hím, azaz a kan értelmet adja.

Nyelvészetileg ezernyi más hasonló szó elemezhető a magyar és portugál, spanyol nyelvben.

Ezen tanulmány talán bevilágítja az ősi múltunk egyes közös emlékképeit és tudatosítja, hogy van némi közünk egymáshoz.

* * * * * *

Beküldte: Ballán Mária