Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2020Jan22

2016. Május 11., Szerda 07:34

NEMZETET építs, ne pártot!

1938-ban írta Szabó Zoltán a következőket: „a Szellemi Honvédelemnek három iránya van: egyrészt ami a múltat illeti: meg akarja a magyart tanítani az emlékezésre és a régiek példájának követésére, az azon való okulásra. Ami a jelent illeti, meg akarja tanítani a magyart a könyörtelen önismeretre, mely láttatja jelen helyzetünket, az álmodozás fátylai és a problémáktól való menekülés ábrándjai nélkül. Ami pedig a jövőt illeti, föl akarja ismertetni a magyarral jövőbeli hivatásunkat, nagy céljainkat, melyek méltók nagy múltunkhoz és ahhoz, hogy meg kell mutatnunk Európa többi népeinek, mit tudunk és a népek nagy családjában mennyire fontos hely a miénk."
Kategória: Bene Gábor
Számtalan régészeti és néprajzi bizonyítéka van az ötezer évvel ezelőtt Mezopotámiában élt KI.EN.GI (kangar), közismertebb nevén sumir és a magyar nép közti műveltségi kapcsolatnak, egyenesági leszármazásnak. A magyar nép és nyelv régiségének bizonyítékai a népművészetünkben megőrződött tárgyi és szellemi emlékek.
Kategória: Marton Veronika
2016. Április 13., Szerda 12:10

Kishantosnak jogerősen igaza van

Reméljük, hogy a jog eszközével a magyar termőföld jó kezekbe kerülhet, és minél több tisztességes gazdálkodó számára nyílik lehetőség az ökológiai gazdálkodás folytatására.
Kategória: Anyaföldünk
2016. Március 31., Csütörtök 13:46

Az elárult Európa védtelen!

Olvasom a titkolthirek.hu oldalon: Belgium már elveszett „A brüsszeli terrorista sejt már túl nagy ahhoz, hogy meg lehessen fékezni"- mondják a belga szakértői források. Tartok tőle, nem csak Belgium veszett el, hanem maga a kontinens – minimum – nyugati fele is!
Amikor először kezdtem foglalkozni a magyar Nemzet fogalmával, akkor többen megszóltak, hogy minek ilyen "haszontalan" dologgal foglalkozni, erre időt és energiát pazarolni, hiszen azt mindenki tudja. Amikor először kezdtem foglalkozni a magyar Nemzet fogalmával, akkor többen megszóltak, hogy minek ilyen "haszontalan" dologgal foglalkozni, erre időt és energiát pazarolni, hiszen azt mindenki tudja.
Kategória: Bene Gábor
2016. Február 05., Péntek 12:24

Hipnotikus fóbia

A vizet prédikálok, bort iszok - tipikus esete Németh Sándoré, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze "kicsiben", egy alsóbb szinten, ugyanolyan hipnotikus fóbiában tarja "híveit", mint az USA a világot.
Kategória: Olvasóink írják
Most, ahogyan Svédországban kezd fordulni a szél migránsügyben, mind hangosabban követel magának és sorsának elismerést az ősi finnugor nép túlélői, a rénszarvaspásztorként ismert számi törzs megmaradt leszármazottai. Svédországban tabu arról beszélni, hogy a számi nőket sterilizálták, számol be a tiltakozó mozgalomról az uniós ügyekre szakosodott portálok legtekintélyesebbje. /A Wikipedia angol kiadása szerint a sterilizálás egészen 1975-ig folyt./ /Videó legalul
A téma izgalmassága és rejtélye hozta meg azon döntésemet, hogy több nézőpontból, forrásból szedek össze anyagokat a Saint Germain mint Rákóczi fia, ami tovább serkenhet minket majd a kutatások folytatásában. Nem követelem - követelhetem senkitől, hogy az itt található közléseket elhiggye, inkább, csak hogy tudjon róla és talán másoknak még az itt említett írástól is erősebb kútfők állhatnak a rendelkezésére ennek megerősítésére vagy akár cáfolására, amit közölhetne velük. (Zoli)  
Kategória: Rejtélyek
Megjelenés előtt a 26. Magyarságtudományi Füzet, melynek összeállítói és részben szerzői is Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alapító alelnöke és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. A füzet egyértelmű választ ad a címben szereplő kérdésre, és önálló népként határozza meg a székelységet, amely nép elválaszthatatlan része a magyar nemzetnek. A füzet részletesen taglalja a székelység mai őrlődésekkel teli önrendelkezési törekvéseit is. Íme a füzet borítója, melynek grafikus-tervezője Barcsik Géza és hátlap-szövege, amelyből megtudjuk, hogy mit mondott a székelyekről Jókai Mór, Werbőczi István, valamint azt is, miként vall e népről a Székely-Magyar Világtalálkozó és maga a Székely Constitutio.
Kategória: Kisenciklopédia
2015. December 16., Szerda 19:28

Véleményterror van Ausztriában

A Dublin III és a schengeni rendszer „meghalt", ezért a genfi egyezményt fel kellene mondani – mondta lapunknak a migráció kapcsán Eva Maria Barki nemzetközi jogász. A migránsszakértő szerint a probléma égető, hiszen egy tudatosan előkészített, jól koordinált betelepítés zajlik, 2050-ig akár 950 millió érkezővel is számolhat a kontinens. De a kihívásra Európának nincs válasza. Angela Merkel és Jean-Claude Juncker azt az álláspontot képviselik, amit Washingtonból diktálnak nekik. Kiemelte, Ausztriában véleményterror van: tilos a migráció ellen szót emelni. Aki így tesz, azt kirúgják az állásából.

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70%Sweden 1.1%
Romania 5.6%Canada 1%
United States 3.5%Norway 0.8%
Ukraine 3%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
United Kingdom 2%Netherlands 0.3%
Slovakia 2%Kuwait 0.2%
Germany 1.9%Australia 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.2%
Austria 1.3%Spain 0.1%

Today: 664
This Week: 5177
Last Week: 54414
This Month: 68745
Last Month: 20878
Total: 2282683

Belépés