Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2017May30

2009. December 07., Hétfő 19:55

December ötödike – szégyenpír az ötödik évfordulón

Írta:  Székely András Bertalan
Értékelés:
(1 szavazat)
A kínos nevetés, a farkasvigyor mögött persze ott van a düh, az összeszorított fogak dühe, a megbántott ember bosszúvágya is. Általános vélemény a Székelyföldön: e népszavazáson nem a magyarokkal volt a baj. A baj azzal volt, hogy kevés volt a magyar. Hogy mindössze másfélmillió magyar maradt: ez mellbevágó ugyan, de nem olyan nagy meglepetés a magunkfajtának, ki sosem gondolkodott tízmilliókban. Hiszen tudjuk, hogy a haza, a nemzet nem a számoktól függ.

December ötödike – szégyenpír az ötödik évfordulón

2004. december ötödike egy sikertelen népszavazás napjaként vonul be az újabb kori politikatörténetbe. Még csak nem is azt kérdezték tőlünk, hogy a gyalázatos trianoni békediktátum következtében elszakított nemzettestvéreink visszakapják-e a magyar állampolgárságot, csupán azt, hogy foglalkozzon-e ezzel a kérdéssel a magyar Országgyűlés. Igaz, hogy többen szavaztunk igennel, de nem elég elegen ahhoz, hogy napirendre kerüljön az, ami például szomszédaink zöménél már akkor a legmagátólértetődőbb volt.
 
Önmarcangolás helyett hadd idézzem egy kiváló csíkszeredai író, György Attila gondolatait:
 
„Túléltük ezt a gyalázatot is. Túléltük, mert más választásunk nincsen. Mert kihalni nem jó dolog, s mert kihalni nem szokásunk. Sértődöttségből különösen nem. Végső soron pedig abba, hogy kitagadták a családból: még soha senki nem halt bele. Hacsak öngyilkos nem lett; mi pedig nem olyan családból származunk. Azazhogy igen – de hát éppen ez a család tagadott ki bennünket (…)
 
A kínos nevetés, a farkasvigyor mögött persze ott van a düh, az összeszorított fogak dühe, a megbántott ember bosszúvágya is. Általános vélemény a Székelyföldön: e népszavazáson nem a magyarokkal volt a baj. A baj azzal volt, hogy kevés volt a magyar. Hogy mindössze másfélmillió magyar maradt: ez mellbevágó ugyan, de nem olyan nagy meglepetés a magunkfajtának, ki sosem gondolkodott tízmilliókban. Hiszen tudjuk, hogy a haza, a nemzet nem a számoktól függ.
 
Léteznie kell egy magyar nemzetnek, és egy magyar országnak, mert lám, az emberek lelkében most is állampolgárság alakú űr maradt. Haza alakú űr, amely indulatoktól függetlenül ott őrzi az öntőformát: a Haza ideáját. Vannak, akik úgy hiszik: ahogyan élek, az a hazám. Vannak, akik úgy gondolják: ahogyan beszélek, az a hazám. Mostanában egyre inkább: amiben hiszünk, az a hazánk. E hit pedig töretlen maradt. Csupáncsak dacból is töretlen. Csakazértis. Hogy ne legyen igazuk azoknak, akik miatt idáig süllyedt e valahavolt nemzet. Hogy újra lehessen Magyarország, újra lehessen magyar ország. Ha máshol nem, akkor ott lesz, ahonnan nyolcvan éve leginkább hiányzik: a ’határokon’ túl”
 
És ennél a pontnál álljunk meg egy pillanatra. A negyedszázada Zürichben élő, székelyföldi mérnök barátom, Dr. Sebestyén István a sepsiszentgyörgyi Európai Idő 2009. évi 2. számában értekezik arról, hogy hol van a magyarok országa. A budapesti Közép-Európai Intézet egy ’90-es évekbeli felmérése alapján rámutat, hogy amíg erdélyi nemzetrészünk 77 %-a büszke a magyarságára, addig a magyarországiaknak csupán a 12 %-a. Matematikailag bebizonyítja, hogy ezek szerint Erdélyországban számszerűleg is több, 1.309.000 az önmagukat magyarnak vallók mennyisége, mint az anyaországban, ahol ez csupán 1.140.000. Következtetése tehát az, hogy a mai Magyarország nem a magyarok országa, az a határainkon túl fekszik, az idegen elnyomás ellenére is!
 
Elgondolkozva a fenti, nehezen cáfolható tényeken, folytassuk tovább György Attila gondolatmenetét:
 
„Pedig milyen szép lett volna. Milyen szép lett volna, ha nagyapáim jogos állampolgárságában osztozhatom Pozsonyban élő Réka lányommal, Zsolt barátommal, Csaba barátommal és mintegy tizenötmillió emberrel. Milyen szép lett volna, ha ennek a birtokában együtt építhetjük újra ezt a megrokkant országot. Milyen szép lett volna, hát persze.
 
Ehelyett valahogy úgy jártunk, mint a cigánygyerek a lakodalomban: hogy ő ugyan semmit nem kapott, de az öccse majdnem evett kalácsot. Ti, barátaim, semmit sem kaptatok. Mi, barátaim, majdnem ettünk kalácsot. Most várunk a következő lakodalomig.”
 
Nos a remélhetőleg jövőre megválasztandó új, nemzeti kormány egyik első feladata kell, hogy legyen, hogy lemossa ezt a gyalázatot: megadja azt, amiről sohasem mondott le minden harmadik magyar – a magyar állampolgárságot. Nem népszavazással, nem bármelyik a nemzettestünkből jogtalanul harapott szomszédunktól való engedélykérés után, hanem törvénnyel vagy bármilyen más, a legegyszerűbben és leggyorsabban kivitelezhető jogszabállyal! Ezzel válhat december ötödike a nemzet megalázásának napjából a nemzeti összetartozás napjává.

                                                                                              Székely András Bertalan

Beküldte SZUFI

Megjelent: 5494 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 272 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.7%Canada 1%
Romania 5.9%Serbia 0.8%
United States 5%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.7%Czech Republic 0.2%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%France 0.2%
United Kingdom 1.7%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Belgium 0.1%

Today: 43
This Week: 942
Last Week: 6755
This Month: 22505
Last Month: 21472
Total: 1523541

Belépés