Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2018Feb25

2012. Január 15., Vasárnap 04:08

Horváth Árpád nyolc évvel ezelőtt és most

Írta:  Kuruc info
Értékelés:
(4 szavazat)
A hajánál fogva húzták a börtön folyosóján, közben heten-nyolcan rugdosták – interjú az egyik temerini fiúval

 Horváth Árpádot két ütésért és egy rúgásért ítélte tíz év letöltendő börtönbüntetésre a szerb bíróság – miközben idős magyar asszonyok megtámadásáért rác huligánok 25 napos elzárást kapnak.

Horváth Árpád nyolc évvel ezelőtt és most

Ez az ország nem jogállam – jelentette ki az egyik temerini fiú a Célpontnak adott interjúban. Megemlítette, hogy Borisz Tadics szerb elnök enyhítést ígért két évvel ezelőtt, de kettejüket azonnal elutasították, hárman azóta sem kaptak választ a kérvényükre. A börtönben történt bántalmazások miatti feljelentések közben addig „tűntek el” az ügyészségről, míg el nem évült az ügy, az újvidéki fogdában pedig a saját szüleivel sem beszélhetett magyarul Árpád.

"A Szerbia, melyet pártunk és kormányunk lelkesen támogat... "

 

A Horváth Árpád által említett petícióhoz itt lehet csatlakozni.

További részletek: http://kuruc.info

Beküldte: Diószegi Ede

Megjelent: 5539 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 172 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.5%Canada 1.1%
Romania 5.5%Serbia 0.9%
United States 4.5%Switzerland 0.4%
Germany 3.1%Australia 0.3%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2.1%Belgium 0.2%
Sweden 1.8%Greece 0.1%
Austria 1.4%Poland 0.1%

Today: 22
This Week: 5568
Last Week: 5770
This Month: 20740
Last Month: 29048
Total: 1740805

Belépés