Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2017Jul28

2012. Június 27., Szerda 12:01

Mai napig jeltelen sírban nyugszanak

Írta:  Forró Lajos
Értékelés:
(5 szavazat)
Werner Mihály apátplébános egyike annak a tucatnyi mártírhalált halt délvidéki magyar papnak, aki nem hagyta magára nyáját a vérzivataros időben. A martonosi plébánossal különösen kegyetlenül bántak hóhérai, napokon, heteken át kínozták, ennek ellenére az utolsó éjszakán meggyóntatta és feloldozta sorstársait – tette hozzá a történész, akinek nagyapja az áldozatok egyike volt.

A partizánok által elkövetett megtorlásnak a jelenlegi kutatások szerint huszonöt áldozata volt Martonoson, huszonnégyüket 1944. november 21-én gyilkolták meg, Németh József leventeoktatót pedig korábban verték agyon a Tisza menti faluban – közölte a történész. Az áldozatok a mai napig jelöletlen tömegsírban nyugszanak Martonos és Magyarkanizsa között – mondta Forró.

 Állandóan kínozták az apátot

A Vörös Hadsereg 1944. október 8-án foglalta el Martonost. A szovjet hadsereg jelenléte annyira fölbátorította a helyi szerbeket, hogy néhány fiatal 1944. október 11-én brutális módon agyonverte Németh József leventeoktatót, majd a katolikus plébániára mentek, ahol tönkretették az irattárat és a könyvtárat. A bútorokat összetörték, a pénztárból eltulajdonítottak 17 840 pengőt, és magukkal hurcolták Werner Mihály apátplébánost.
Rövidesen elfogtak még néhány magyar polgárt, és a városháza pincéjébe zárták őket. Itt aztán több mint egy hónapig állandóan kínozták és verték a foglyokat. Werner Mihály apátplébános hímtagját naponta marcangolták harapófogóval. Sörös Sándor rendőrnek szíjat hasítottak a hátából. Forró Lajos hentest rohamkéssel szurkálták meg, mert nem volt hajlandó sírni és könyörögni, miközben verték.

„A magyarság volt a bűn”

A jugoszláv partizánok magyarság ellen elkövetett népirtása XX. századi történelmünk egyik legnagyobb tragédiája. A jugoszláv partizánok közellenségként tekintettek a horvát, a német és a magyar lakosságra. Közel negyvenezer magyar esett áldozatul Tito katonáinak; ahogyan azt Kamarás Mihály ferences szerzetes írta naplójában: „maga a magyarság volt a bűn”.
Mint arról az MNO-nak adott interjújában beszélt, csodával határos módon túlélte a partizánok kegyetlenkedéseit. Vallja, a vértanúságot szenvedett rendtársai, mint bajtársai, a szenvedések során váltak igazán a testvéreivé. Értelmét nem lehet látni ezeknek a borzalmaknak, szörnyűségeknek. A délvidéki tragédia szemtanúja szerint a magyarság nagy áldozatot hozott a második világháború végnapjaiban. „Az emberiség történelme borzasztóan gyors történelem. Minden mozog, minden változik. Ha néhányan bátorítást, erősítést nyertek a példámból, akkor már megérte.”

Minden eszközzel megakadályozzák

A mintegy 40 ezer lemészárolt és 85 ezer szülőföldjéről elüldözött vajdasági magyar kálváriáját eddig jobbára csak újságírók és más helyi értelmiségiek által megjelentetett kisebb-nagyobb publikációk tárták fel, ezek azonban inkább csak lokális epizódokat tárgyalnak. Hogy mi történt a nagyobb délvidéki városok magyar (és német) polgáraival a rettegés hónapjaiban, ezzel kapcsolatban egyáltalán nincsenek szaktudományos szintű kutatások – hangzott el az MTA dísztermében Matuska Márton szakújságíró tavaly novemberben tartott előadásában. Ennek csak az egyik, el nem fogadható indoka lehet az, hogy a szerb hatalom minden eszközzel akadályozta és akadályozza máig az ilyen irányú történelmi feltáró munkát, de Szabadkán még a temetőbeli kegyhely kialakítását is.
A kilencvenes években a Milošević-féle diktatúra tovább akadályozta a kutatókat a tények feltárásában. A délvidéki magyarság első politikai szervezete, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megalakulásától kezdve követelte a kutatások megindítását és a kollektív büntetési elv alapján kimondott vétkesség hatálytalanítását. A Milošević-rendszer bukása után az új vajdasági parlament foglalkozni kezdett a kérdéssel. A délvidéki magyar pártok megkezdték egy központi adattár létrehozását, amelynek feladatai közé tartozik az emlékhelyek nyilvántartása, valamint a kutatási eredmények közzététele nyomtatott formában és az interneten.

A tömegsírokban a csecsemők és az aggastyánok

A tömegsírokba éppúgy kerültek csecsemők, mint aggastyánok. Az pedig külön figyelmet érdemel, hogy maguk a kivégzések és az azokat megelőző kínzások mennyire nyomdafestéket nem tűrő módon történtek. Az egyik szekcióülésen felidézték annak a lánynak az esetét, akit lábfejénél fogva felszögeltek egy ajtófélfára, majd az onnan lelógó testet élve kettévágták, akár a sertést a vágóhídon.
„Voltak, akiket kettéfűrészeltek vagy karóba húztak, másokat elevenen elégettek vagy eltemettek. Egyeseknek leszaggatták a körmüket, felhasogatták a bőrüket, majd besózták. Láttam egy csecsemőfejet a falhoz vágva, az agyveleje szét volt loccsanva. Az egyik asszony terhes volt, mikor kitaposták belőle a gyereket. Sok esetben meggyfabotra kötött tízkilós ólommal verték agyon az áldozatokat; volt, akinek az orra is leszakadt az ütéstől. Legtöbbjüknek azonban egyszerűen csak fejszével levágták a fejét. Az asszonyok sírva keresték fiaikat, férjüket a holttestek között. Mindenütt vértócsában feküdtek az emberek. Szörnyű látvány volt” – mindezeket Teleki Júlia Hol vannak a sírok? c. regényében olvashatjuk, amely az 1944–45-ös délvidéki mészárlásokról szól. (MNO)
 

Megjelent: 5013 alkalommal

Hozzászólások  

 
Subartu
#1 Subartu 2012-06-27 16:09
Ezekre a tényfeltáró ismertetőkre nagy szükség van. Arra is nagy szükség volna, hogy mögé lássunk a történéseknek. A későn civilizálódott szerb nemzet, vagy más néven a vad rácok a történelem során velünk harcolt együtt, népeink tehát képesek voltak az együttélésre.

Azok a brutális és bestiális kegyetlenkedések, amelyeket a délvidéki magyarok elszenvedtek, sokkal inkább jellemzők a gyűlölet népére. Van ugyanis egy népcsoport, amely képtelen megbocsátani. Ha megnézzük a zsidó koncentrációs táborokat akár a volt Oroszország területén, ahol Gulágnak hívták őket, akár a II. VH. után a német és lengyel területen felállított zsidó koncentrációs táborokat, közös ismertetőjük az emberi fajnál ismeretlen mértékű kegyetlenkedés, és az ebből adódó 70-90%-os halálozási arány a táborokban.

Titó partizánjai között (és más "partizánok" között is) igen magas volt a mózeshitűek aránya. A kommunista mozgalmárok gyakorlata megmutatta, hogy egy tömeget meg lehet mozgatni akkor, ha legalább 5%-a a tömegnek szervezetten agitál. Elég tehát 100 emberből 5, hogy elvigye őket olyan irányba, ahova tán nem is akartak menni.

A szerbek és a magyarok közötti ellenségeskedést készpénznek vesszük, azonban ez csak egy jól szervezett uszító munka eredménye, az oszd-meg-és-uralkodj elv érvényesítése a gakorlatban. A szlovák, román és ukrán szomszédainkkal ugyanezt csinálják.

Azt javasolom, ne törjünk pálcát sem a szerb, sem egyéb szomszéd népek felett mindaddig, amíg a valódi hátteret nem ismerjük. A történelem megmutatta, hogy az ilyen és hasonló események hátterében gyakran egy magát kiválasztottnak hívő kisebbség tevékenysége búvik meg.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 336 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.2%
Ukraine 2.8%France 0.2%
Slovakia 2.2%Czech Republic 0.2%
United Kingdom 1.9%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 406
This Week: 2851
Last Week: 4501
This Month: 18791
Last Month: 25349
Total: 1568541

Belépés