Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2017Dec15

2014. Július 31., Csütörtök 06:08

Zagyváék kálváriája

Írta:  Fekete J. József
Értékelés:
(2 szavazat)
Közeledik az 1944/45-ös vérbosszú hetvenedik évfordulója, ennek kapcsán kérdeztük a Vajdaságban elsőként rehabilitált, a partizánok által elhurcolt, meggyilkolt Mérey István zombori nyerges, szíjgyártó és bőrdíszműves mester leszármazottait, lányát, Mérey-Zagyva Emmát és unokáját, Zagyva Tibort, akik évek óta hadakoznak a szerbiai igazságszolgáltatással.

Zagyva TiborA köztiszteletnek örvendő zombori mesterembert 1944. december 11-én hurcolták el mit sem sejtő lánya szeme láttára, a család soha nem látta viszont, később a feleségét is bebörtönözték, a kiskorú Emma és fiútestvére, István négy éven át szülők nélkül nevelkedtek, utána az egyetemre iratkozott Istvánt a hatóság pszichiátriai intézetbe záratta, Emma számára lehetetlenné tették a továbbtanulást, és megtagadták tőle az útlevelet, traumák sorával szembesültek, és emiatt természetesen kártérítést követel az időskorú Emma néni és fia. Az édesapát és édesanyát is sikerült rehabilitálni, elsőként nyertek nem anyagi kártérítést az elszenvedett meghurcoltatás, kiközösítés, becsületsértés, lelki bántalmak miatt, az első fokú ítéletet az alperes, a szerb állam megfellebbezte, másodfokon még nem született ítélet. Igazságuk és jogaik érvényesítése érdekében azóta Zagyváék perek sorát indították, jelenleg úgy érzik, elvesztek az igazságszolgáltatás útvesztőjében. Miként Emma néni fogalmazott, az utóbbi években súlyosabb megrázkódtatásokon estek át Magyarországon, ahol két évtizede laknak, és Szerbiában, ahol pereskednek, mint azon az egyetlen éjszakán, amikor elveszítette édesapját, meg a meghurcoltatás rá következő éveiben.

– A helyi szerb nyelvű hetilapban egy ügyvéd, aki mellesleg a mi első ügyvédünk is volt pereink során, kijelentette, hogy Zomborban vége a vagyon-visszaszármaztatásnak, nincs több kereset. Pedig van, ki tudja, hány igénylő maradt kárpótlás nélkül, tény, hogy én semmit se kaptam vissza abból, amit szüleimtől – miként immár a törvényszék is bizonyította, indokolatlanul és jogtalanul – elkobzott az állam – mondja Emma néni. – Csupán a közelmúltban jutott tudomásunkra, hogy 1945-ben kegyes volt az állam, az egyik elvett ingatlanból meghagyott a családnak, vagyis immár nekem 1/16 részt. Az ingatlan bérlője jelentős összeget fizetett és fizet az államnak, vagyis a városnak, és a bérletből nekem, mint résztulajdonosnak is járna. Bíróságon követeltük, hogy a város fizesse ki nekem a tartozását, nem addig visszamenőleg, amikor birtokába jutott az ingatlannak, hanem 2008-ig visszamenőleg, amióta tudomásunk van a résztulajdonról. A bíróság meg is ítélte, a város persze föllebbezett, a Fellebbviteli Bíróság visszautalta az ügyet az Alapfokú Bírósághoz, ahol viszont eltűntek az ügy dokumentumai.

– Az ügy abszurduma, hogy a bíróság, miután rájött, hogy nyoma veszett a per iratainak, bennünket, felpereseket szólított föl, hogy három napon belül adjuk be az iratokat, noha az első eljárást levezető bírónő tudta, hogy a dokumentumok másolatait átadtuk az ügyvédünknek. Nem lehet nem ármánykodásra gyanakodni a fölszólítás határideje kapcsán, hiszen a bírónő azt is nagyon jól tudja, hogy más országban, több száz kilométeres távolságra élünk, esélyünk sincs a dokumentumok pótlására – veszi át a szót Tibor. – A képlet egyszerű: a szerb igazságszolgáltatás tisztában van azzal, hogy a megtorlás áldozatainak egyenes ági leszármazottainak életkora véges, ezért addig húzza az időt, amíg az örökösök el nem halnak, és utána már nincs szükség visszaszármaztatásra meg kárpótlásra.

Mérey-Zagyva EmmaZagyváék másik peres esete se áll jobban. Emma néni számára a bíróság 750 000 dináros kártérítést ítélt meg az édesapja elvesztése és édesanyja bebörtönzése során elszenvedett traumákért, de ezt az ítéletet is megfellebbezte az állam. Idén januárban a kártérítési ügyekben illetékes bizottság fölajánlotta, hogy hajlandó 350 000 dinár kártérítést fizetni, részletekben, amit Emma néni nem fogadott el.

– A trauma-pör tovább folytatódik, vagyis újra indul, most édesanyámnak bizonyítania kell, hogy családi közösségében élt az édesapjával, amikor azt elhurcolták, noha ez már a rehabilitálás, illetve a trauma-pör első tárgyalása során bizonyított volt, sőt, újra pszichiátriai vizsgálatra utalták édesanyámat, hogy bizonyítható legyen az elszenvedett trauma súlyossága – magyarázza Tibor. – A másodfokú bíróság tavaly nyáron elutasította a keresetünket arra hivatkozva, hogy a kártérítést megítélő elsőfokú zombori bíróságnak nem volt joga kártéríteni anyámat, mivel az ítélet kihirdetésekor, azaz 2012 januárjában lépett életbe az új, 2011-es kártérítési és rehabilitációs törvény, ami kimondja, hogy a lelki károkkal kapcsolatban nem a bíróságok, hanem a belgrádi székhelyű Bizottság az illetékes, míg a vagyoni károkkal kapcsolatban az Ügynökség. Csakis emiatt a formalitás miatt utasította el az újvidéki Fellebbviteli Bíróság 2013 júliusában a 2010-es keresetünket. De, mivel az illetékes bizottság sem válaszolt a törvényileg megszabott 90 napos határidőn belül a 2012. novemberi kérvényünkkel kapcsolatban, így 2013 márciusában bepereltük a bizottságot. Ekkor történt az a felháborító eset, amikor a zombori bírónő tárgyalási napon kívül privát megpróbálta a bírósági szobájában rábeszélni édesanyámat, aki csak érdeklődni jött hozzá 2013 májusában a márciusban beadott keresete ügyével kapcsolatban, hogy vonja vissza a keresetét, mert az állítólag ütközik a Fellebbviteli Bíróságon folyó perével. De, mint kiderült, nem ütközött. Megírta a bírónő a tárgyalási jegyzőkönyvet arra a napra, majd aláíratta édesanyámmal ott a bírói szobában, mintha rendes tárgyalás lett volna. De nem volt. Mikor aznap később jómagam is megtudtam mi történt, visszamentünk ahhoz a bírónőhöz, aki épp tárgyalt a bírósági teremben, megszakítva a tárgyalást, édesanyám bement a tárgyalóterembe és kérte a bírónőt, nyilvánítsa semmissé a szobában aláírt jegyzőkönyvet. Én az ajtóban állva láttam, amint a bírónő előveszi azt a jegyzőkönyvet, megszakítva egy másik ügy tárgyalását, és összetépi édesanyám ügyével kapcsolatos jegyzőkönyvet, majd visszarakja az aktába a már előtte kivett iratokat és azt mondja, hogy visszaállította az eredeti állapotot. Egyet azonban elfelejtett ez a bírónő a nagy felfordulásban: édesanyám jegyzőkönyv-példányát nem kérte el tőle, ráadásul levettem a tárgyalási terem ajtajáról az aznapi tárgyalások órarendjét is, s azt összevetve a jegyzőkönyvvel világos, hogy a jegyzőkönyv egy nem létező tárgyaláson jött létre 2013. május 22- én. Most, a múlt héten feljelentettük ezt a bírónőt a kamaránál.

A másik ügyben, ahol eltűnt minden bírósági irat, azaz az egész többkilós akta, az ügyészségnél jelentettük fel a bírónőt, lelkiismeretlen iratkezelés vádjával.

– Most az ugyancsak rehabilitált nagyanyám, született Keller Emma bebörtönzése miatt is ugyanilyen összegű kártérítésért indítunk pört, hiszen édesanyám emiatt négy évig szülők nélkül élt, a harmadik pör pedig édesanyám kártérítéséért indul, amiatt, mert 18 és 22 éves koráig számtalanszor folyamodott útlevélért, de a hatóság mindig visszautasította, vagyis korlátozta a szabadságát, és édesanyám kénytelen volt a FNRJ nevű börtönben élni. Nem engedték tovább tanulni, gimnáziumi végzettséggel se kapott munkát.

– Ez a hét év, amióta pereskedünk jogaink érvényesítéséért, sokkal nehezebb, mint az a decemberi nap 1944-ben – sommázza Emma néni.

Zagyváék elkeseredése odáig fajult, hogy a belgrádi német nagykövetségen kérelmezik a kései visszahonosítást, ugyanis Emma néni anyai nagyszülei, a Kellerek németnek vallották magukat. Ennek fejében hajlandók lemondani akár a magyar állampolgárságukról is, ugyanis az államvezetés csúcsáról úgy értesültek, a magyar állam többet nem tud és nem is hajlandó lépni az ügyükben a Szerbia iránti jó viszony, és az itt élő magyar nemzeti közösség érdekében.

– Nagyon fájdalmas dolog ez, de az a húsz év, amit Magyarországon töltöttünk, rendkívüli megpróbáltatásokkal járt, kész kálvária, most is rettegek az életemért, hiszen megfenyegettek, pszichiátriára hurcoltak, úgy érzem, az életemre is törtek, majdnem elgázoltak, és ez nem véletlen volt – folytatja Emma néni.

– E tragédia miatt, ami miatt mi most itt vagyunk Szerbiában, egyaránt bűnös a magyar és a szerb állam. Az agresszor 1941-ben a magyar állam volt, 1944-ben a szerb állam volt a megtorló, bűnösök voltak a turáni vadászok és az önkéntes csendőrök, akár a partizánok. Most a két állam kezet fog, lehet, hogy meg is békél egymással, viszont a magyar állam teljes érdektelenséget mutat az 1944/45-ös áldozatok és leszármazottaik iránt. Anyám apja több száz szerb és horvát embert mentett meg a bevonuló magyar hadsereg leszámolásától, és végül így viszonyul hozzá a szerb állam, Zombor önkormányzata, ami azt sem adja meg, ami jogilag jár neki, még egy gesztus értékű jelzést se kapott – panaszolja az orvos diplomás Tibor, aki időszaki munkából tartja el magát, anyja pedig havi 80 euró összegű juttatásból tengődik. Egyébként az ő áldozatkész kezdeményezésükre jött létre az Őrségi Nemzeti Park, ami 120 új munkahelyet teremtett a régióban.


Forrás: http://www.magyarszo.com/hu/2406/hetvege/113797/Zagyv%C3%A1%C3%A9k-k%C3%A1lv%C3%A1ri%C3%A1ja.htm
Beküldte: Kunavar

 

Megjelent: 1189 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 343 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.2%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.3%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Belgium 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Kuwait 0.2%

Today: 309
This Week: 3045
Last Week: 5187
This Month: 10805
Last Month: 26389
Total: 1678329

Belépés