Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2020Dec02

Hetven éve, 1950. július 18-án 35 szociáldemokratát indítottak útnak marhavagonban Pestről, másnap pedig felhajtották őket a recski állomástól öt kilométerre lévő tanyára. A pártállami időkben állították: a recski kényszermunkatábor nem is létezett, az évtizedekig elhallgatott történeteket mégsem sikerült kitörölni a nemzet emlékezetéből.
Rózsa Sándornak szigorú, csókra termett betyárbajsza volt, és szigorú volt ő maga is...
2020. Július 11., Szombat 15:02

Tesla és a "Klissza-domb"

"Ez nem saját írás. Források mindenhol megjelölve. - Tesla itt élt nálunk Pomázon ,majdnem 2 évig, ahol megtaláltam az írásait, kutatásait is, pedig az egész világ keresi őket,....Klissza-domb, amely az Akil-isza török szóból maradt ránk, Fehér Templomot jelent.
2020. Július 08., Szerda 06:18

Raffay Ernő ügynök? Nem!

Aki 1989-ben abban reménykedett, hogy most már aztán tényleg itt a baloldali történetírás alkonya, bizony nagyot tévedett. Megerősödött. Bizonysága ennek, ahogyan Raffay Ernővel elbánnak régi-új képviselői.
Pozsonypüspöki | Az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva akar elkobozni több millió euró értékű telket, melyek az épülő pozsonyi körgyűrű, a D4-es autópálya alatt vannak. A vagyonelkobzás jogi alapja, hogy a tulajdonosok felmenői magyarok voltak.
Viorel Dănacu: A románok 1918 után keményen küzdöttek Erdély elszakításáért
2020. Június 11., Csütörtök 22:10

Azért tanult, hogy tanítani tudjon

... "Simai Ödön Nyelvújítók a XVII. század közepén című, a Magyar Nyelvben megjelent tanulmányában azt írja, hogy említett században Apáczai az egyik legnagyobb magyar nyelvújító volt." ...
2020. Június 05., Péntek 21:49

100 éve megoldatlan problémák Európában

100 éves Trianon - 100 éves angol és amerikai Geopolitika Európában / 100 éve megoldatlan problémák Európában.
Kategória: Trianon sebek
2020. Május 31., Vasárnap 09:06

A Nemzetek karmája

Ahogy minden embernek, úgy minden nemzetnek is van karmája. Minden nemzetnek küldetése van. Nincs olyan, hogy egy nemzet "csak úgy" van. Minden nemzetnek van egy fizikai megjelenése, azaz maguk az emberek és ezen túl van egy szellemisége. 
2020. Május 18., Hétfő 08:02

A régi világ eltűnt.

Valentina Mironova akadémikus cikke az Új Világ -ban Валентины Мироновой от 12.01.2020г. A koronavírus-világjárvány háttere előtt valahogy észrevétlen maradt egy fontos információ: ...

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 67%Austria 1.3%
United States 6%Canada 1%
Romania 4.7%France 0.9%
Ukraine 3.5%Sweden 0.9%
Russian Federation 2.7%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.2%
United Kingdom 1.9%Australia 0.2%
Norway 1.5%Italy 0.1%
Serbia 1.3%Spain 0.1%

Today: 24
This Week: 2035
Last Week: 7568
This Month: 1019
Last Month: 21988
Total: 2535294

Belépés