Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2018Dec14

2009. December 21., Hétfő 16:01

AKI SZELET VET, VIHART ARAT

Írta:  Lajdi Tamás
Értékelés:
(4 szavazat)
I. Habsburg Lipót császár : "Faciam Hungariam captivam, postea mendicam, deinde catholicam." (Magyarországot elöbb rabbá, aztán koldussá, végül katolikussá teszem." ) "Aki szelet vet, vihart arat" mondja a szólásmondás, s ez történt most a zsidókeresztény egyházi körökben is. Az idén koratavasszal megszületett egy krisztiánus lapban egy magyargyalázó, agresszív, lélekromboló cikk, amelyre megírtam a választ.

"A ti atyátok az ördög, töle származtok",

A válasz megjelent sok internetes fórumon, s amint arra számítani lehetett, hiszen "az ördög nem alszik", meg is indult a gyalázkodás, a fenyegetözés, a sakálordítás és varjúkárogás a római és protestáns ószövetségiek részéröl. Köszönöm nekik! Hatalmas mértékben megnövelték munkakedvemet, s egyben nagyban hozzájárultak az ó-magyar hitü keresztény-nemzeti arcvonal eljövendö sikeréhez is, hiszen megerösítettek hitünkben, hogy jó úton járunk. Jahwétól bizton számíthatnak a "jutalmukra" . Figyelmükbe ajánlom azonban, hogy az ördög, kivel Jahwet János evangéliumának tanúsága szerint maga Jézus azonosította, maga a gyülölet, ki híveivel sem bánik kíméletesen.

Jézus ti. imígyen beszélt az Öt lefattyúzó, élete ellen acsarkodó zsidókhoz: "Ti ugyanazt cselekszitek, mint atyátok. ... A ti atyátok az ördög, töle származtok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt az kezdettöl fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot mondja, a magáéból mondja, mert hazug ö, és a hazugság atyja." Jn.8.44-46.) Aztán a mi oldalunkról is megtörtént a tömeges válaszadás az ószövetségi gyalázkodásokra, hiszen tudomásom van róla, hogy több Keresztény Értelmiségi Közösség legutóbbi ülésén, mely szervezet ma már országos hálózattal rendelkezik, s melynek ideológiai lapja az Osztie Zoltán szerkesztette "Jel" c. szégyentelen folyóirat, a legutóbbi alkalommal a nevezett lapot senki nem vette fel, és sokan visszautasították az elöfizetését is. Szégyentelennek azért mondhatom nyugodt szívvel, mert szerkesztöi s laptulajdonosa a mai napig sem kértek töredelmesen bocsánatot a magyar nemzettöl az arcátlanságokért, melyeket ellene elkövettek, holott lett volna rá idejük és lehetöségük. Ez azt mutatja, hogy ez a gárda még ma is egyetért az említett számban megjelent aljas szennyirattal, mely Kovács Gábor tollából látott napvilágot. Hiába, madarat tolláról, s a fácán is madár, mégha balos is. Mi minden Habsburg-kor óta történt lealáztatás, lélekrombolás ellenére is, még mindig magyarok vagyunk, jóhiszemü, türelmes nép, de elkeseríteni, megtörni magunkat ma sem hagyjuk. Ezért miéink iránti csendes szeretettel, de az ellenséges erökkel szemben acélkemény tudatossággal haladunk magyar sorsszerüségünk útján elöre. Ez az "elöre" pedig pontosan azt jelenti, hogy fel- és meg kell szabadítanunk magunkat minden olyan tehertöl, melyek fölöslegesek, melyeknek súlya lealázó, s amelyek nem izmosítanak, csak fárasztanak, letörnek, elveszítenek. Ilyen teherré vált mára sokunk számára az a felsö egyházszervezet is, s itt a "szervezet" kifejezéssel a vezetés szerepémek jelentöségét emelem ki erösen, mely a II. Vatikáni Zsinat óta (Mag F. Károly találó szavai szerint II. Vatizsálemi Zsinhedrion) mindent elkövet, hogy a keresztény tömegeket tudatuk befolyásolásával mint birkanyájat, beterelgesse az elkövetkezendö világcsászárság hierarchiájának legalsó kasztjába.

A cionista világhatalomnak ugyanis nem Jézusra van szüksége, Öt gyülölik, s ha ma újra születne, emberi sorsa megismétlödne, hanem a cionista-globális köröknek egyre inkább elkötelezett egyházi vezetöik által birkaként kezelt, lenézett, megalázott keresztény tömegekre (s el ne felejtsük, százmilliókról beszélünk), melyeket a Talmud útmutatásai alapján azért majd mégsem lehet száz százalékosan kiirtani, hiszen akkor nem lesz alattvalója, rabszolgája, eltartója a hatalmas világcsászárság fajilag pontosan definiálható uralkodó rétegének. Eme krisztiánus közösségek elött épp ma próbálják meg a Vatikán uralkodó köreiben föpapok "szégyenpír nélkül és arcátlanul - Jézus árulóját, az egyetlen zsidó apostolt, a Júda törzséböl származott Júdást rehabilitálni mondván, hogy Júdás szerepvállalása nélkül nincsen megváltás. Walter Brandmüller püspök, aki a Vatikáni Történelmi Tudományok Pápai Bizottságát vezeti, így szólalt meg Júdásról: " ...nem is volt igazán sátáni lelkületü, gonosz ember, pusztán részt vett Isten tervében, amit a próféták megjövendöltek, s aminek feltétlenül be kellett következnie, hogy az emberiség üdvözülhessen." E nyilatkozata ellenére ez a szubjektum a mai napig XVI. Benedek római föpüspök közeli baráti köréhez tartozik.

Az ilyen nyilatkozatokkal maga az árulás ténye rehabilitálódhat, válhat szükségszerüsége alapján megmagyarázhatóvá, majd erénnyé az egyházban és az emberi társadalomban. Ily módon szent eszközzé emelkedhet pl. a feljelentések intézményesítése, melynek folytán egy spiclirendszerré süllyedhet a társadalom, s melynek következtében a családrombolás, a barátság és pl. a nemzettestvérség meggyalázása révén jobban elérhetö a társadalom tagjainak atomizálása is. Ilyen titkolt célok eléréséért alakultak meg Magyarországon is országszerte - természetesen a keresztényi szeretet és tolerancia nevében, de a jelek szerint nem annak szellemében - a fentebb említett keresztény közösségek, melyeknek feladata lenne a magyar kereszténység civil szellemi elitjének tudatos átformálása az ószövetségi "értékrend"-re (ha ilyesmiröl egyáltalán beszélhetünk). Az urak odafent, az egyházi hierarchia csúcsain elbízták magukat, s kollaboráns talpnyalóik által folyamatosan támadják pl. a magyar nemzeti patriotizmus által produkált csodálatos szellemi eredményeket, melyek újjá építik az egykor volt dicsöség felépítményeit a magyar lélekben. S itt következett be a baj. Egy nyomorult kis cikkben egy önmagán uralkodni képtelen, nyomorult kis szellem túl nagy intenzitással szellentette el magát, amelynek illó üzenetére a természetes reakció a gyors ébredés és az undor lett, és ennek hatására emberek tömegesen fordulnak el most a gyalázkodók fórumaitól. Hja, uraim, "aki szelet vet, vihart arat".

De ne pazaroljuk szavainkat érdemtelenekre, s ne reagáljunk az internetes sakálüvöltésre sem, hiszen az elöttünk álló feladatok sokkal magasabb szférákba terelgetik figyelmünket, hanem nézzünk a jövöbe, s keressünk együtt utat a magyar szellemi Pilis erdejében a hegyorom felé! Három nagyon fontos kérdés vetödik ma fel ebben a helyzetben, melyekre feltétlenül választ kell adjunk.

Az elsö, az alapvetö kérdés, hogy miként kell viselkednünk azokkal az egyházakkal kapcsolatban, melyekbe beleszülettünk, s melyeknek ünnepi hagyománya akaratlanul át-és átszövi életünket.

Másodsorban, hogy útkeresésünkben milyen szellemi hagyományra támaszkodhatunk, s harmadszor pedig, hogy mire építhetjük fel vallási jövönket, miután - s nemcsak a jóslatok, hanem a konkrét jelek alapján is - elérkeztünk egy hatalmas egyházszakadás korszakának elejére, amikor valóban elválik a kosok és a bárányok útja egymástól.

Eme tanulmányomat tehát ennek a három kérdésnek az elemzésére, s azoknak a keresztény közösségeknek szánom, amelyek még nem látják tisztán, hogy merre kellene utat keresniük a kétségek közül.

1./ Milyen viszonyban állunk tehát azokkal az egyházakkal, melyekbe beleszülettünk?

Öreg tanítónk mondta mindig: "Tévedtek, ha azt hiszitek, hogy a szüleitek, amikor családot alapítottak, titeket akartak a világra segíteni. Ök egy gyermeket akartak, de az Isten titeket küldött el nekik." Minden ember Istennek, a világ Teremtöjének személyes szándékára született e világra, s ezen belül egy nemzet, egy család, egy vallás tagjaként különleges feladattal indult el sorsában. Útravalóul e sorsra Isten az embert az ös-káldeus szentiratok tanúsága szerint hatalomra és szabadságra küldte el. Beleoltotta szellemi igényét az igazság keresésére is. Rendjének lényege volt ez a három tartópillér, ezért az ember mindig gyülölte azokat a feje fölé emelkedö, nem isteni eredetü hatalmakat, melyek emberi méltóságába tapostak, rabságba hajtották, vagy hazugsággal megtévesztve letérítették a helyes útról. Ne feledjük ugyanakkor, hogy Isten a körülményeknek is Istene, és segítö szeretete örzi életünket minden idökben. Így az ember, s kiváltképp ha magyarul tudatosult, azaz a magyar történelmi múlt szellemi ivadékaként él, egyrészt táplálkozik az említett veleszületett istengyermeki, azaz királyi elöjogokból, ugyanakkor sorsszerü tápláléka Isten és az Istenanya, a Babba állandó segítsége is, mely eligazít a korlátok közé szorított emberi perspektívák keretei között. Mit tehetünk tehát azzal az emberi életkörülménnyel, hogy egy egyházba is beleszülettünk a családi lét melléktermékeként? Szabad-e ezen változtatni? Egy egyházhoz tartozás vajon csak a családi hagyomány körébe tartozik, vagy van-e benne valamiféle sorsszerüség is, melyet nem szabad áthágnunk? Vajon bün-e szembefordulni azzal az emberi szervezettel, melynek jelenléte reményt adott, s évtizedeken át táplálékot és védelmet nyújtott a számunkra a politikai elnyomatás idején? Ha távozásra kényszerülünk, el kell-e dobnunk az elhagyott szervezettel együtt a teljes, komplex tanítást és tradíciót is, vagy szabad-e, kell-e ezt-azt megöriznünk, átmentenünk belöle? Hány és hány százezer keresztény teszi fel ezeket a kérdéseket magának, amikor válaszútra érkezik, amikor érzi, hogy odabent forró a talpa alatt a talaj, de szakítani, menni még nincsen elég ereje.

A valódi, lényeget érintö kérdések azonban nem a fentiek, hanem a következö: Lehetséges-e megmaradni egy olyan szervezet keretei között, egy olyan egyházvezetés fennhatóságában, amely a számunkra oly fontos, emberségünkben és istengyermekségünk tudatában megtartó nemzeti identitásunkat tönkre akarja tenni, amely megalázó módon alantasságunkról papol, mely példaként állít szelíd, bátor, jellemes és szeretetreméltó nemzeti lelkületünkkel szemben egy vadállati, torz, öskori nívón mozgó vallási jelenséget, mely hozzájárul történelmi lényünk útjának meghamisításához, s amely az egykori védelem és tápláléknyújtás helyett ma ily módon agresszív gyorsasággal kihúzza magyarságunk szellemi talaját alólunk? Szabad-e megmaradni egy olyan szervezeti keretben, amely ma, amikor egy gyalázatos politikai világhatalom legföbb törekvéseként a nemzetek öntudatának eltiprását tüzi ki céljául, ennek szolgálatába szegödik, s amely vallási köntösben jelentkezik, de keményen világpolitikai és financiális hatalmak elkötelezettjévé vált? Aztán jogosnak tartok még e helyen feltenni két nagyon fontos kérdést: Hogyan lehetséges, hogy a római egyház immár évtizedek óta vállalja egykori halálos ellenségeivel, a protestáns egyházakkal az ún. "ökumené"-t, s most már a pápa gesztus értékü látogatást tett a zsidó és a muzulmán közösségekben is, velünk azonban, kik a kereszténység történetének elsöként megtért népe, az öskinyilatkoztatás, s a szent várakozás, az ádvent ösnépének egyeneságú leszármazottja vagyunk, sem hosszú történelme folyamán, sem a mai napon nem hajlandó semmiféle, mégcsak egyfajta ködös testvériség vállalására sem? (Nem mintha a megtapasztaltak alapján ma ezt nagyon forszíroznánk!) Söt, egy könnyedén behatárolható köre kifejezetten gyülöl, ellenségnek tart minket, harcot indít ellenünk, pedig nyilvánvaló, hogy a szkíta öskereszténység, mely Mani jézusi apostolságán, s a történelmi idöben Mani korától visszafelé haladva Jézus személyes tanítványainak, András, Péter, Jakab és Tamás apostoloknak a tanításán alapult, szigorú és szoros értelemben vett öskereszténység, az eredeti keleti kereszténység volt. A manicheus alapú szkíta öskereszténységhez képest a római vallás csupán szekta, mely az idök folyamán tovább szektásodott. Elhajlás, mely ma teológiai alapot kovácsol a gyülölet nemzetközi kömüveseinek eljövendö hatalmához. Hogy lehetséges mindez? Hát úgy, hogy a római egyházi beavatottak pontosan ismerik a magyar ösvallás teljes, több évezredes komplexumát, és hatalmi érdekeik nem engedik meg a tiszta magyar, s minden júdaiságtól mentes kereszténység elismerését. Ennek elismerése azonnal felvetné ugyanis a "választottság" definíciójának újra értelmezését, mely játszma nem a júdai térfél gólfölényével érne véget. Ez az egyház odáig fajult, hogy amint egyes júdeo-ateista körök ( a ma élö zsidók nagy része ateista) Jézus személyének létét is kétségbe vonják, úgy vonják kétségbe ök a manicheus vallás, s ezen át a szkíta.magyar öskereszténység egykori létezésének tényét, illetve hogy ez a világ történelmének egyetlen autentikus, egyenesági jézusi kereszténysége volt. Hallottam olyan római keresztény nyilatkozatot is, mely egy mondatában cáfolta, hogy ilyen vallás valaha is létezett volna, néhány gondolattal késöbb pedig úgy szídta a manicheus vallási tanítást, mint a bokrot. Miféle következetesség, miféle szeretetkultusz, és miféle római béke ez, uraim?!

Ezt tanultátok Jézustól, Isten Fiától, az emberiség szabadítójától, aki még az ellenség szeretetére is buzdított?! Második kérdésem pedig az, miként lehetséges, hogy az az egyház, mely minden valódi, halálos ellenségével, még Jézus gyilkosaival szemben is meghirdette a "krisztusi szeretet" kultuszát, a római püspök bocsánatot kért az egyetemes kereszténység nevében a zsidóktól a kétezer éves állítólagos üldöztetésért és kirekesztésért, ha rólunk hall, ajkai mindkét oldalán döl a gyülölet és a harag epéje? Hol van ilyenkor az a sokat emlegetett keresztény tolerancia, keresztény türelem, krisztusi békeáhítás, amiröl a Tanítás Ura beszél? Megengedhetö-e tehát ilyen alapokon azonosulásunk a zsidókereszténységgel? A válasz egyértelmü NEM. Akkor hát hogyan tovább? Sokakban felmerült az igény, s ez teljesen logikus emberi válasz az elözményekre, hogy meg kellene alapítani a magyar hagyományok alapján különálló egyházunkat. Ennek az alapításnak a módját is sokan keresik. Én most megpróbálok mindenkit óvni azonban a tévutaktól és az elhamarkodottságtól, s még akkor is, ha ez némelyeknek nem nagyon tetszik, hisz egyik sem vezet eredményre.

A magyar bölcsesség azt mondja: "Lassan járj, tovább érsz!" Bölcsességre és tisztánlátásra van tehát szükségünk e nagy lépés elött. Mindenekelött gondoljuk el a következöket. Ha ma minden elözmény nélkül, megfontolatlan hirtelenséggel kilépünk abból az egyházból, amelybe beleszülettünk, egy pillanat alatt elveszítünk egy meglehetösen tágas teret, ahol hatásunkat kifejthetjük. Elveszítjük hitelünket egy igen nagy jelentöségü közösségben. Ha ugyanis valaki a régiböl el akar költözni, akkor elöször másik lakást kell keresnie magának, de olyant, amely minden tekintetben felülmúlja az eddigi minden minöségét. Legelöször is tisztáznunk kel egy alapvetést: Mi nem egyházak ellen harcolunk, mi nem gyülölünk senkit, aki hivatását/küldetését teljesíti, mi nem haragszunk senkire, aki testvérének tart bennünket annak ellenére, hogy nem értünk vele egyet. Mi a gyülöletkeltök, a rendbontók, a gyalázkodók, a nemzetrontók, azaz káros és kóros jelenségek, megnyilvánulások ellen harcolunk, s nem kívánjuk megengedni senkinek, hogy a béketürö, szeretetre nyitott keresztény közösségeket, s köztük magyar fiataljaink tömegeit meghajló természetük alapján olyan területre terelgessék, melyen kihasználhatják, meglophatják és kirabolhatják öket, melyen nem a becsület, a szeretet, a testvériség, hanem a becstelenség, a gyülölet és az ellenség uralkodik.

Mi nem akarunk bevált és tisztességes egyháztörténeti tradíciókat megbontani, emberek tömegeit elvonni valami hatalmas pozitívum megnyilvánulása elöl. Éppen ellentétben: meg akarjuk óvni öket, hogy elvegyék öntudatukat, nemzeti érzelmeikböl gúnyt üzzenek, erötlenségre szoktassák és hazugságokkal tömjék a lelküket, s mindezt egy álnok célokkal felvértezett föpapi kör hatalmának álarany hátterével. Mi testvérünknek mondunk minden Jézusban hívö lelket, de ellenségnek tekintjük Jézus megszomorítóit, Isten egyházakba férközött ellenségeit, a gyónási titokkal visszaélö III/III-as gazembereket, a tévtanítókat és hazugokat, akik öskori sivatagi prófétákat próbálnak példaként Isten kiválasztott szkíta-magyar népe elé állítani. Ezzel mi egy valódi, értékalapú törekvés keretében egy szeretetkultuszt hirdetünk, hisz a tisztánlátás erös igénye a szeretet hatalmát erösíti, de azzal a szerény melléklettel, hogy bolondnak lenni azért mégsem kell. Gondoljunk csak bele, mit tenne Jézusunk a helyünkben! Ö bement a zsinagógába is, igaz, ott azonnal és gondolkozás nélkül hatalmas botrányt csinált kinyilatkoztatásával, ti. hogy Ö a Szabadító, s emiatt agyon akarták verni. Elment a jeruzsálemi templomba is, de ott felborította a kufárok asztalait, és kimondta véleményét a farizeusi rend tagjairól: "Festett koporsók vagytok." Ostorozta, megalázta öket, de ez csak és kizárólag a "falakon" belül fejtette ki a hatását. Ha ma elhagyjuk leendö feladataink terét, amellett, hogy megfutamodunk, lelkeket veszítünk el, holott feladatunk lényege éppen a lélekmentés. Kedves magyar testvéreim, az a határozott érzésem, hogy sajnos meg kell várnunk, amíg kidobnak bennünket "zsinagógáikból" a zsidókereszténység törvényhozói, mert ez is meg fog történni. Belsö fényünket ugyanis nem rejthetjük véka alá. "Szóból ért az ember", írta nekem Varga Csaba, ösnyelvünk kutatója bíztatásképpen elözö megszólalásomra. Igaza van. Beszélnünk kell, ki kell nyissuk a szánkat, de egyelöre még odabent, az egyházi szervezetekben. Ehhez azonban fel kell vértezödnünk érvek sokaságával, s nem nagyon engedhetünk meg magunknak hibákat, közhelyeket, félrebeszélést, ha ún. zsidókeresztény körökben megnyilvánulunk. Szavainknak meggyözönek kell lenniük, hiszen az Igazság hirdetése szent kötelesség, s nem lehet mellébeszélni.

Az emberekben rengeteg a kérdés. Már elöre meg kell felelnünk minden fölmerülö lehetöségre, hogy ne álljunk ott szájtátva és mondandó nélkül, ha felkeresnek bennünket kérdéseikkel. Olyanná kell lennünk, mint a kovász, mely belülröl dolgozik. Hogy aztán a fekete eröknek elkötelezett, szabadkömüves, hatalomvágyó föpapság erre hogyan reagál, az már nem a mi dolgunk. Ha kidobnak bennünket, mint zsidó elödeik Jézust, akkor emelt fövel távozhatunk, s az emberek szeretete és együttérzése követni fog. Akkor sokan tartanak majd velünk, civilek és papok egyaránt. De hídföállásáinkat rendületlenül védjük odabent, s nem adjuk fel semmi áron, hiszen ezekben a közösségekben végezhetjük el legszentebb feladatunkat: a nagytakarítást, s kényszeríthetjük térdre a gonoszt Jézusunk valódi arca elött. Új, hatástalan, néhány ezer fös szektákra, kisvallásokra, éppen csak hogy vegetáló, elszigetelt vallási szervezetekre a világnak egyáltalán semmi szüksége nincsen. Ilyeneket akkor szoktak létrehozni, ha a vallási vezetönek kikiáltott szélhámos gyorsan meg kíván gazdagodni, melyre sajnos ma is számos példával szolgálhatunk a saját köreinken belül is.

Drága magyar véreim, higyjetek nekem: "A türelem rózsát terem." A mi fajtánk hajlamos a forrófejüségre, a nagy fellánggolások azonban hamar lehülnek, ezért Jézus utasításának megfelelöen kell építkeznünk: "Legyetek szelídek, mint a galambok, és ravaszak, mint a kígyó!" Ne mondhassa tevékenységünkre senki azt, hogy "Nagyobb volt a füstje, mint a lángja." Legyünk mi a lassú víz, ami partot mos. Hallgassunk a régiek magyar bölcsességeire, mert ök már megtapasztalták ezek igazságait! Most az egyszer olyan tüzet kell raknunk, amelynél tényleg melegedhetnek az emberek. Jézus arra tanított bennünket, hogy senkit sem szabad gyülölnünk. Ezt nem csupán azért tette, mert az eredeti, Istentöl elképzelt ember a Végtelen Szeretet szülötte, hanem elsösorban azért, mert a gyülölet nekünk magunknak árt a legtöbbet, szétszaggatja és tönkreteszi bensönket, testileg és mentálisan is megbetegít és szétforgácsol, s legföképpen elvonja a figyelmünket a fontos feladatokról. Megjegyzem azonban, ha valaki eltapos egy csótányt, azt általában nem személyes gyülöletböl, anticsótányizmusból, hanem undorból teszi, s azért, hogy megakadályozza a fertözéseket. Hatékonyan dolgozni "ezt mindenki tudja" csak nyugalomban és belsö békével lehet. Arra azonban senki sem tanított minket, hogy a gyilkos támadót nem szabad visszaverni a kutyaólba, amelyböl kitört. Ha aljasul ellened törnek, nem gyakorolhatsz könyörületet. Fejünkben kell tartani az ösi bölcsességet: Szeretet csak a szeretetre méltókat illeti meg, a gonoszokkal szemben a méltó válasz az igazságosság. Ez is a szeretet és a becsületes elbánás egyik jele.

2./ Milyen szellemi hagyományra hagyatkozhatunk az újjáépítésben?

Szellemi táplálékunk a magyar és a magyari hagyomány. Miért különböztetem meg ilymódon a két fogalmat? Mert mi magunk is rendelkezünk egy csodálatos kárpát-medencei szellemi hagyatékkal, melyet a mai napig összefoglaló módon még senki nem dolgozott fel. Magyar Adorján hihetetlen eröfeszítésén, az Ösmüveltségen kívül erre még magyar ember nem adta a fejét. Tanácsadóink olyan magyar tudós emberek legyenek, mint Papp Gábor, Molnár V. József, Szántai Lajos, Endrey Antal, Badiny Jós Feri bácsi, Varga Csaba, s még sokan mások, akik csak egyetlen elkötelezettséggel rendelkeznek, s ez nem más, mint magyarságuk. Új csillag is jelenik meg idönként az égen, s akire most személy szerint gondolok, Bodnár Erika, alias Színia, akinek lenyügözö írásait minden magyar testvéremnek külön is figyelmébe ajánlom, hisz szép magyarsággal, egyszerüséggel és tiszta értelemmel ír számunkra létfontosságú dolgokról. Támaszkodunk ellenségeinkre is, ök rendkívül fontosak számunkra, akár egyházi emberek, akár világiak, hiszen tölük tanulhatjuk meg, hogy milyennek nem szabad lennünk, s hogy az ember barommá válása útján milyen történelmi hibákat követhet el. Így ez a veszély már nem fenyeget bennünket. Figyeljük hát tevékenységüket árgus szemekkel! De kövessük nyomon a magyari népek, keleten maradt testvéreink még élö hagyományát is, mely Mandzsúriában, Tuvában, a Takla Makán vidékén, s számos közeli és távoli helyen még élö vérrel áterezett szokásrendszert tár elénk.

Fel kell vennünk a kapcsolatot keleten maradt testvéreinkkel, melyek közt az ujgurokkal ez immár meg is történt. Szilágyi Gabriella nevü kedves magyar növérünktöl tudtam meg, hogy idén július 4-e és 8-a között rendezik meg Magyarországon elsö ízben a "Magyar-Madjar Törzsi Találkozót", melynek során lebonyolítják a kazakisztáni madjar törzs és a kárpát-medencei magyarság elsö törzsi nagygyülését, melyet "kurultaj"-nak neveznek. Erröl bövebbet a www.gportal.hu web-oldalon lehet megtudni. Ezirányú kutatásokat a mai hatalom népiségének indíttatásából nem támogat, így nekünk kell megszereznünk az ehhez szükséges anyagiakat és megszerveznünk azokat a nemzeti érzésü tudósainkat, akik kutató munkáját minden magyar embernek szent kötelessége anyagilag tehetsége szerint támogatni. Állammá kell lennünk az államban, szervezetnek a szervezetben. Feladatunk hasonlítható a rákfaló sejtekéhez. Legalapvetöbb forrásunk azonban a táltos hagyomány. A táltos Istentöl kiválasztott szent ember, aki megkülönböztetö testi jeggyel, általában csonttöbblettel született. Elhívása éber álom útján történik, amit a keresztény terminológia "látomásnak" nevez. Elhívásának része a gonosz eröket megszemélyesítö fekete bikával, fekete felleggel stb. való harc, próba, melyben a táltos gyöztes, fehér erökkel vértezödik fel. A táltos az ószövetségi próféta-utód keresztény papságtól lényegében abban különbözik, hogy Jézus küldésének minden elemét híven teljesíti. Miben szabta meg Jézus küldötteienk, apostolainak müködését?: "Menjetek el, és hirdessétek: egészen közel van már a mennyek országa! Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, üzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok. Ne szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekbe, se tarisznyát, se két felsöruhát, se sarut, se botot: mert méltó a munkás az ö kenyerére." Sem a római, sem a protestáns papság nem teszi a kötelességét tehát, hisz nagyon kevés kivételtöl eltekintve nincs rá példa, hogy bármelyikük is eleget tett volna a fenti utasításoknak. Igaza van Szántai Lajosnak, aki azt mondta: "Nekem a pap ott kezdödik, hogy kézrátétellel tud gyógyítani." Nekem is. Ezek a papok mára puszta hivatalnokokká vedlettek, szentséggel nem rendelkeznek, csak hatalommal, az arany és ezüst pénzekröl az övekben ne is beszéljünk. Amit tesznek, az nagy többségében nem más, mint az evangéliumi tanítás eröltetett beszédekben való eröszakos összeszövögetése az ószövetségi tanokkal. Felkészületlen, rossz, irodalmiatlan stílusban megismétlik az evangéliumok szép szövegeit, s közhelyeket szajkóznak, miközben a hívök serege egy tornaórán vesz részt: feláll, leül, letérdel, újból feláll. Kezükben a vallás legjobb esetben is puszta folklórrá szegényesült, érdektelenség övezi, mert kiüresedett, s ennek következtében a templomok is lassan üressé válnak. Ezzel szemben a táltos a legszorosabb értelemben vett jézusi szegénységet vállalva, Isten teremtésének természetes közegében élve gyógyított, vigasztalt, ördögöt üzött, s helyretette mindazt, ami helyéböl kimozdult. Nem érdekelték sem kölönbözö színü övek, süvegek, palástok, melyek a papi hatalom jelképeivé lettek a másik oldalon. Így a táltos behatárolta a mi tevékenységünk kereteit is: Nem gyülöletböl, ahogy némely keresztény föpapok, nem haragból, ahogy az egyházak vezetöi közt sokan teszik, hanem az igazság egyeduralma végett, mindent helyre kell igazítanunk, amit avatatlan kezek kimozdítottak onnan. Mi tudjuk, hogy az Isten igazsága és a történelmi tények igazsága mélyen összefügg, hiszen az IGAZSÁG egy és oszthatatlan. Ha valahol elvonnak belöle egy részecskét, az egész károsul, melynek következménye a ma tapasztalható, mindent átható hanyatlás, amikor már a földi természet alapjaiban rendül meg, s az Isten által felállított szellemi törvények károsodása egyéni és társadalmi katasztrófák sokaságában jelentkezik. Nem lehetünk valamennyien táltosok, hiszen azt nem lehet iskolában megtanulni. Ha ilyesmit hallunk, hogy "táltos iskola", akkor joggal feltételezünk anyagi megfontolásokat a háttérben. Mindannyian lehetünk azonban igaz magyar módjára Jézus hü követöi, akik nem türik a hamisságot, az ártó szándékot és az ürrességet magukban és maguk körül.

A kutatás és a szellemi emelkedés mellett tehát legföbb feladatunk hitünk meggyözödéssé növelése, a hagyományok ápolása, a hagyaték feldolgozása és terjesztése. Természetesen folyamatosan meg kell alkotnunk mindemellett a magunk szellemi közösségeit, de ezeket egyelöre nem tekintjük államjogilag engedélyeztetendö egyháznak, hanem szellemi alkotó mühelyeknek. Ezeken belül ki kell alakítani azt a szüröt, mely a hamis téglák beépítésének lehetöségét elhárítja. (Most szándékosan alkalmazom itt a szabadkömüvesség terminológiáját.) Volt kommunistákat, szabadkömüveseket, ferde hajlamúakat, a Scyentológia, a Hit Gyülekezete, és egyéb embertelen szekták híveit, tehát trójai falovakat nem szabad magunk közé eresztenünk. Nem a mennyiség, hanem a minöség az elérendö cél. Öseink tanítását nem engedjük tömegcikké alacsonyulni, Jézus utasítását követve nem szórhatjuk gyöngyeinket a disznók elé, mert széttapossák azokat. Nem kell feltétlenül mindenkinek közénk tartoznia, ezért nem térítünk, nem vitatkozunk, hanem tanítunk és befogadunk. Ha házat építünk, akkor is elöször hosszú hónapokig tervezünk, aztán az alapokat ássuk ki, majd rakjuk le, hogy lassan, megfontoltan és biztonságosan ezek fölé emelkedhessenek a falak, majd a tetögerendák, a tetö, aztán elkezdödhet a vakolás, a festés stb. Lassú, sok türelmet igénylö munka ez, s ha nem így van, akkor a minöséggel lesz elöbb-utóbb komoly baj. S hol van még a berendezkedés, a tér lelkiséggel való belakása, az otthon megteremtése. Egyiket a másik után, türelemmel és megfontoltan! Ez az alaprecept. Újak befogadásakor a meggyözödés mérésére alkalmas, megfelelö lélektani módszereket kell alkalmaznunk. Meg kell teremtenünk azt a legfelsöbb fórumot, mely ezeket a kisközösségeket összefogja, s kapcsolatteremtési lehetöséget biztosít nekik. Ugyanakkor minden erövel meg kell akadályozni, hogy egy csodálatos szervezet azonnal elkezdjen szektásodni önjelölt tanítók, küldetéstudatos örültek, túlfütött, szájmenéses kényszerképzetesek, vagy grafomán félmüveltek, mániákus rajongók hatására.

Aki magamagát nem veszi komolyan, abból mások is bohócot csinálnak elöbb-utóbb! Ezért le kell fektetnünk a szabályozókat, melyek minden vitás kérdésben eligazítást adnak azoknak, akikben felmerülnek ilyen nehézségek. El kell kerülnünk azonban ezek eldogmásodását, mert az élö közösségekben a szabályozóknak kell az élet törvényeihez alkalmazkodniuk, s nem megfordítva. Ezért meg kell szerveznünk a magunk országjáró apostolait is, akik az egykori pártus felségterületeken, s annak kisugárzási körzetében egykor müködö apostolokhoz hasonlóan végigjárják idönként közösségeinket, terjesztik a tanítást, erösítik a közösségek lelkét. A legújabb kor technikai vívmányai is segítenek bennünket ebben, mégsem helyettesítik a személyes kisugárzást és jelenlétet. És ami a legföbb: nem szabad eltürnünk, hogy rivalizálás, szeretetlenség, versenyszellem alakuljon ki a tanítók között, amire sajnos már ma több megbotránkoztató példával rendelkezünk. Az ilyesmi a saul-páli önjelöltség következményeként már az ösegyházat is rombolta, de a kiválasztott apostolok között sosem voltak komoly nézeteltérések, mert mindnyájan értették a tanítás lényegi gondolatait, a tanítás hangnemének szellemiségét magától Istentöl tanulták el, s küldetéssel járták a világot. Ha a feladat nem felülröl jön, akkor egyértelmüen alulról jön, s ilyesmire nincsen szükségünk. Sajnos ma még akadnak olyan nemzeti tudósaink, akik nem hajlandók egymással szóba állni, s még egy fórumon sem hajlandóak fellépni, de olyanokról is van tudomásom, hogy két szakértönk nem engedi meg, hogy könyveiket ugyanaz a nemzeti könyvesbolt árulja. Az ilyesmi igaz magyarok között nem lehetséges! Ez szégyen! A mi legföbb parancsunk a szeretet, ezt sosem szabad szem elöl téveszteni! Egyedül a szeretet az az erö, amely megszüntetheti a belsö széthúzást, ezért akarattal, ha máshogy nem megy, belsö önkényszerrel kell törekedni a szeretetre! Közösségeinket ne az jellemezze, hogy ki mire vitte bennük, hanem hogy ki mennyit áldozott értük. Isten magyar munkásai nem vagyonért, nem dicsöségért, nem nagy névért, hanem szeretettel és szeretetért dolgoznak. Adományokat el szabad fogadni, de követelni, vagy kérni nem illö dolog. Ahol a pénz és a hatalom, a Sátán e két szélesre tát kapuja nem játszik szerepet, onnan maguktól is elmaradnak az igaztalanok és a hamisak.

3./ Mire építjük hát jövönket?

A magyar nemzeti érzésü ember Istenben hívö ember. Útkeresése Isten keresése a saját sorsában s a nemzeti sorsban. Harcba azokkal keveredik, akik ebben az útketresésben támasztanak akadályokat, akik feltartóztatják öt, vagy nemzettársait haladása ütemében. A harc elöl nem térünk ki, s gyözelmesen kerülünk ki belöle, hiszen "Ha Isten velünk, ki ellenünk?" Mindenféle internacionálénál, még a vallásinál is fontosabbnak tekintjük tehát magyarságunkat, sajátjainkat, magyar testvéreinket, különösen a rabságban élö nemzetrészeinket (!), s nem hagyjuk magunkat megtéveszteni semmiféle mázas globalizációs maszlagtól, sem hatalomtól, sem anyagiakkal. Ez lelki-érzelmi alapunk, amely mindenben irányadó törvény a számunkra. De nem engedjük azt sem, hogy bármiféle megcsontosodott dogmatizmus legyen magyar életünk mindent eligazító, mindenben ítélkezö törvénytára. A magyar jellem természetes, szerves velejárója a törvénytisztelet, de a magyar jellem utál és elvet mindenfajta dogmatizmust, mely az elveket megcsontosítja, s a bennük rejlö cselekvö hatóeröt megöli. Isten élö, ahogy szkíta-pártus Jézusunk is Élö-ként szólította meg a keresztröl. A dogmák sokasága halott közösségek halott törvénytára. Ilyenek voltak a marxizmus-leninizmusra épült rezsim ideológiájának dogmái, de nem különb a római egyház megcsontosodott alapigazságainak sokasága sem.

Az élö organizmus folyton változik, ami örök, csakis az Élet benne. Ennek ellentéteként, ami nem változik, az halott. Így Isten valódi egyházában is egyetlen változtathatatlan erönek szabad csak hatnia: Istennek magának. Minden más változhat és alakulhat szinkronban az ember müvelödésével, okosodásával, tapasztalati útjának elörehaladásával, lelki-szellemi fejlödésével. Következö alapállásunk, hogy a magyar sors fölött, minden történelmi elcsángálásaink ellenére ma is a Magyar Szent Korona, azaz Isten egyetlen hiteles képe gyakorolja a hatalmat. Miután a Regnum Mariánum nem megszüntethetö, hanem valódi, élö "haza a magasban", testvéreinkkel együtt ma is ebben a hazában élünk, s ezt nem befolyásolja az a tény, hogy egyes ördögi körök idönként megpróbálnak pillanatnyi homokóra-létükben különféle alkotmányosnak mondott szabályozókat érvényesíteni, akár valamiféle európai lázálomban tengödnek, vagy megtébolyodva hódolnak a halott nyugati társadalmak festett szarkofágfjainak frissen lakkozott színkavalkádja elött. A Szent Korona jelenléte Isten személyes jelenléte a magyar életben. Ez élö jogrendünk alapvetése, mely mellett más jogrendet nem fogadunk el! Ez a szent személy adta alapját egy csodálatos, sugalmazott szertartás létrejöttéhez, mely eleddig még csak kis közösségekben, de mégiscsak elindította a magyar nemzeti megszentelödés lassú, ám feltartóztathatatlan folyamatát. Ez pedig nem más, mint a 80-as évek vége felé elindított ún. "Fény-Korona szertartások". Ezek a magyar történelmi-nemzeti szentség kidomborítói, s Isten személyes ajándékainak letéteményei lehetnek közösségeinkben. Csodálkozom, hogy a magyar nemzeti oldal nem vesz részt ezeken megközelítöleg olyan számban, mint pl. Csíksomlyó búcsúján. De legalább a búcsú idején válna ez a szertartás nemzeti hagyományunkká Csíksomlyón, hiszen ha a magyar nem jön el a szertartásra, akkor szelíd szeretettel, sosem eröszakosan, de nekünk kell elvinnünk a kultuszt oda, ahol sokan vannak. Fontos mindemellett azonban, hogy szervezeti keretünk is legyen, mely összefog és védelmez, erösít és megtart a magyar jövönek. Ennek kultikus letéteményese ma nem más, mint a megéledö magyar pálosság lehet. Gyöngyösi Gergely egykori pálos generális jegyezte fel, hogy a magyar nemzet a pálos renddel épül s hanyatlik. Már ebben az új évezredben történt, hogy Árva Vince pálos atyát a II. Józsefnek nevezett Habsburg gazember által betiltott, aztán Magyarországon kívüli központtal újra alapított, immár nem magyar pálos rend vezetöi eltávolították a rendböl, s még fehér rendi öltözékét is elvették töle. Ha a híreknek hinni lehet, ö újra alapította az ösi magyar pálos rendet, s immár vannak nemzeti elkötelezettségü papjaink, akik a táltosok fehér ruhájának színét viselik. Árva Vince atyánk már nagyon idös, ezért mellé kell állnunk, segítenünk kell törekvéseiben, mert ha van pálos rend, akkor van Magyarország is. Menjünk el hozzá a Pilisbe, keressük meg, lelkesítsük, hisz a legáldottabb emberre is ráfér a dícséret és jól esik neki a szeretet és a ragaszkodás. Aki a nemzetért vállalja sorsát, annak köszönet és elismerés, tisztelet és szeretet jár. Isten éltesse még nagyon sokáig Árva Vince atyánkat, aki kellemetlenségeket vállalva kezébe vette nemzete sorsát! Nemzetünk jövöjének nyitja most tehát ismét a Pilisben van, s bátran forduljunk Szántai Lajoshoz, Papp Gáborhoz, Herceg Ferenchez, Árva Vincéhez akik csodálatos módon elénk tárják túlélésünk tudományának részleteit. Hallgassunk tanításukra, kövessük nyomdokaikat, s elöbb-utóbb kiérünk a sürüböl a napfényes tisztásra.

Ez a tanítás, s a pálos jelenlét a világ szívében, a Pilisben vallásunk szervezeti alapját adja, melyre mindenkor nyugodt szívvel építkezhetünk. A pálos- és a táltos hagyomány ugyanis mélyen összefüggenek egymással. Ne keverjük hát össze a táltos és a sámán fogalmait, mert egészen másról van szó mindkét esetben. A sámán mai értelemben vett, valódi "pogány" hagyomány, mely keleten és föként északon a természeti vallás irányába eltolódott, magára maradt emberi közösség válasza a belsö, keresö hívásra. A táltos kultusz Jézus elött ösnépünk több évezredes adventi hagyománya, ha úgy tetszik ószövetsége volt, melyet Izrael elhurcolt törzseinek vallási vezetöi a Jézus elött 587-ben történt ún. 70 éves "babiloni fogság" idején csentek el többek közt a Teremtés Könyvének eredetijével együtt a mezopotámiai mágus-hagyományból, s torzítottak el mentális igényeik szerint. Öutána pedig tiszta jézusi hagyomány ez, mely így tehát nem a haza érkezö magyarsággal vette kezdetét, hanem jelen volt már a szumer kor elötti kárpát-medencei öskorban is, de ugyanígy mint mágusi hagyomány és vallás élt a szumernek nevezett hung-ár ókorban is a közel-keleti Mezopotámiában. Táltosnak mondhatók a zsidókereszténység által jobb esetben is mágusként, azonban gyakran csak háromkirályokként említett ún. "napkeleti bölcsek" is, akik elsönek ismerték fel a Világ Szabadítójának születését. Ha napvilágra kerülnének a British Museum-ban, a Vatikán titkos levéltáraiban, a Habsburgok titkos levéltárában, valamint magánygyüjteményekben örzött ösi iratok, fóliánsok, agyagtáblák, könnyebb dolgunk lenne. Ezekbe egyébként elöbb-utóbb magyar kutatónak is be kell jutnia, mégpedig bármilyen áron, hisz ott rejtegetik elölünk és a világ elöl legszentebb értékeinket. A magyar népi hagyomány, népmeséink sokasága azonban megörizte a hihetetlen méretü anyagot. A Fény felszabadítása mint az emberélet célja sok népmesénk jelképi rendszerében jelenik meg, ott rejtezik ösvallásunk teljes kincsestára. Ezeknek alapos feldolgozása még nemzetszeretö, elkötelezett néprajztudósainkra vár. A mi feladatunk ma este az, hogy gyermekeink kezéböl és könyvespolcairól szép finoman távolítsuk el a sátánista Harry Potter köteteket, az ostoba Holywood még ostobább Donald kacsáit és foximaxijait, kapcsoljuk ki a tv-t, s olvassunk nekik a világfán a Fény felé törö kiskondásról, aki bebizonyította, hogy a pásztorság legalsó kasztjából is el lehet érni a Fény-Fiúság legmagasabb fokára, s fel lehet szabadítani a sötétség-sárkány fogságából az elrabolt szöke Fény-királykisasszonyt. Vagy mondjunk nekik mesét ösi istenanyánknak, Tündér Ilonának a csodálatos szimbólumok mögé rejtett történetével, kit a mezopotámiai ókor fény-népe Dingir-Il-Ama ( = Életadó Istenanya) néven említ. Teremtsük meg tudatukban a folyamatosságot az ösök szelleme és saját fejlödésben álló személyük között, s akkor egészséges testü-lelkü utódok támadnak belölük. Nagyon fontos a nevelés, ami nem valami tudományos dolog, hanem következetesen végigvitt, tudatos irányítása a ránk bízott, kicsi lelkeknek. A történelmi érdeklödés felkeltése apró korban mindig a mesével kezdödik, de mindig "igaz mesével", s nem a betegessé silányult emberi fantázia selejttermékeivel. Megvannak tehát lelki-, jogrendi- és szervezeti alapjaink, melyekre építenünk lehet. Most fontos dolog, hogy elérjük egymást, hogy legyen fogalmunk arról, mennyien vagyunk, akik ebbe a rendbe szívesen helyezödünk bele. Ecélból jó lenne egy internetes fórum létrehozása, amelyen megszabott körülmények között feliratkozhatna bárki, aki egyetért mindazzal, amit célul tüzünk ki magunk elé. Kedves magyar testvéreim, itt van tehát elöttünk a szabad döntésünk és az Istentöl kapott hatalmunk nagy lehetösége. A történelmi szükségszerüséget, azaz Isten akaratát semmiféle földi hatalom sem képes feltartóztatni. Türelemmel és szervezkedö szeretettel várunk tehát a holnapi napra, s ha az nem hoz még semmit a várva vártakból, akkor a holnap utánira. Az idö nekünk dolgozik. Mindeközben mi pedig a jó idök járásának feltételein dolgozzunk. Ki írással, ki elöadásokkal, ki lapkiadással, ki családján, baráti körén, munkahelyén belül nyílt, magyar szókimondással, megfontolt, bölcs szellemiséggel. Mindenkire várnak feladatok, mindenkire készül szerep, aki velünk tart. A jövöben megkíséreljük majd felvázolni a konkrét módszert, mely alapján megalapíthatjuk a Szabad Magyarok Szeretetközösségét, mely történelmi alapokra helyezi szellemiségünket. Mindenkinek erös kitartást és jó egészséget kívánok a munkához!

Lajdi Tamás magyarságkutató

Forrás: http://www.fusz.hu/vakbarat/olvas.php?id=11

 

Eltárolt hozzászólások

Megjelent: 2071 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 208 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.6%Serbia 1.2%
Romania 5.2%Canada 1%
United States 4.4%France 0.4%
Russian Federation 3.4%Switzerland 0.4%
Ukraine 2.8%Australia 0.4%
Sweden 2.6%Netherlands 0.3%
Germany 2.3%Belgium 0.2%
United Kingdom 2.1%Italy 0.1%
Slovakia 2%Spain 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 394
This Week: 2723
Last Week: 4369
This Month: 8443
Last Month: 18768
Total: 1973682

Belépés