Print this page
2011 november 22, kedd

Hogyan kell fából vaskarikát gyártani?

Szerző: Gavallér János

A tudathasadás nem szabadít fel annyi energiát, mint a maghasadás, de számíthatunk rá, hogy a tudományos világ gyárt olyan magyarázatot, amely alapján elképzelhető. A közgazdászok, jogtudósok - felszámolva a józanész logikáját -, elmagyarázzák, hogy a világgazdaság úgy működik, hogy az eladósodott országok egy nagykalapba (IMF) dobált pénzeinek, vagy a legértékesebb ásványi kincs az arany eladásának bevételéből, olyan csereeszközzel látják el a szegényebb tagországokat, amelyből képessé válnak gazdaságuk felvirágoztatására.

Tehát van a világon olyan érték, amely áttételesen, ráfordított energia (munka) nélkül, képes előállítani többletet csupán a feltételezett ereje alapján. Mert hogyan is lehetséges az, hogy egy országnak nyújtott hitel, képessé teszi az országot arra, hogy nagyobb teljesítményt produkáljon úgy, hogy közben a hitel kamatait is és a kapott tőkét is folyamatosan kivonja a működő gazdaságából?

 Az érthetőség kedvéért vegyünk egy szomjazót, akinek szüksége van egy pohár vízre; adunk neki egy pohár vizet, de feltételként szabjuk, hogy ha megitta a pohár vizet, akkor azonnal hányja ki a pohár vizet plusz még egy kortyot, azaz a segítségünk által taszítódik vissza az előzőnél, lehet hogy súlyosabb állapotba.

Vagy képzeljük el, hogy valakinek egyszerre adnak el részletre egy darab területet, ugyanakkor fizessen a területért bérleti díjat, míg azt teljesen ki nem fizeti, azon gazdálkodjon. De mivel az első évek időjárási viszonyai miatt képtelen fizetni a részleteket, szerződést módosítunk, már egy kisebb területet kap ugyanazért a pénzért, természetesen a bérleti díjat megemeljük és így beindul egy olyan spirál, amely előbb-utóbb megfojtja az egyént (a lokalitást, a gyengébb országot).

Nem az a kérdés, hogy a gyengébbnek szüksége van-e az erősebb segítségére, hanem hogy az erősebbnek vannak-e emberi érzései.

Tudni illik minden gazdasági törvény is csak akkor életképes, ha a belé foglalt alapok emberi érzéssel vannak felruházva. Nincs hosszútávon olyan életképes szabály, amely figyelmen kívül hagyná az érzést, mert érzés nélkül képtelen bárki is bármilyen tevékenységre. Így nincs olyan ember sem, aki képes az általa előállított javakról csupán azért lemondani, mert a tőle erősebb hagyta, hogy dolgozzon.

A csereeszköz (a pénz) csupán azt a lehetőséget hordozza magában, hogy az általunk előállított érték által a szükségleteink szerinti áru megvételéhez szükséges munkára képesek vagyunk. Hisz hiába volna dugig minden lakás pénzzel, ha a lakásokat lezárva kellene tartani, nem használhatnánk rendeltetése szerint, a pénz értéktelen volna, azaz az erősebb hedonizmusa hiába biztosítaná számunkra a csereeszköz mértéktelen jelenlétét, ha funkcióját veszti, vizet, kenyeret, a munkához szükséges energiát nem biztosítja, ha mi nem adjuk hozzá önmagunkat, cselekvőképességünket, akkor a csereeszköz mérhetetlensége fedezet nélkülivé, értéktelenné válna.

Tehát nem attól függ a pénz értéke, hogy milyen hatalom, milyen erő áll mögötte, hanem, attól, hogy az élet törvényszerűségeit, az embert miként képes szolgálni. Ha érzés nélküli spekuláción alapul, akkor időlegesen képes az embert megtéveszteni (a tőzsdecápák önmaguk idézik elő a pénz megsemmisülését), de hosszútávon mindenképpen káros, ám ha a tisztességes életet, kölcsönös megélhetés igazságosságát szolgálja, akkor működteti az érzésen alapuló társadalmat.

Sajnos odáig fajult a magántulajdon gyarapodása, hogy érzéketlenné vált a világ. Gyermekeink, a jövő érdekében fel kell hívni a figyelmet arra az el nem hanyagolható tényre, hogy érzés nélkül nincs emberi társadalom. Az embernek képessé kell válnia arra, hogy átérezze a másik ember helyzetét és a másik ember érzése szerint, gondolkodjon, képessé kell válni vágyainak korlátozására, mert az erősebb-elv az állatok alaptulajdonsága.

Mivel a demokráciának mondott társadalmakban élünk, ezért véleményünket kötelességünk a közösség rendelkezésére bocsátani, ugyan ilyen kötelesség a rendelkezésünkre álló tulajdont a demokrácia szolgálatába állítani. Az nem járható út, hogy magánérdekből, spekulációból kiindulva határozzuk meg a törvényeket és az erősebb lobby kezébe adva a médiát, lehetőséget teremtsünk az akaratmanipulációnak. Mert mindenki tudja, hogy a jelenlegi gazdasági manipulációk az egyoldalú tájékoztatási rendszerek eredménye, ha viszont demokrácia van, akkor (lásd a görög cirkuszt) biztosítani kell a véleménynyilvánítás szabadságát. A fedezetlen pénzlobby hatalma természetes addig, amíg az emberek hajlandók engedelmeskedni a hedonizmusnak.

2011. 11. 20.