20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 augusztus 01, péntek

125 éve született a tiszaeszlári per felmentő ítélete

Szerző:

Július 18-án előkerült Solymosi Eszter sértetlen holtteste a Tiszából, ám ezt egyesek azzal magyarázták, hogy a zsidók egy másik női tetemet csempésztek oda. A hamis bizonyítékok gyűjtése, a hamis tanúk felkészítése egy éven át tartott. 1883. nyarán Nyíregyházán került sor a bírósági tárgyalásra. A londoni Times, a New York Times, és más neves lapok sokat foglalkoztak a témával, így az egész világ figyelemmel kísérhette a fejleményeket.

A tiszaeszlári vérvádper 125 évvel ezelőtti felmentő ítéletére emlékeznek Budapesten vasárnap

A 125 éve ezen a napon a nyíregyházi városházán kihirdetett elsőfokú felmentő ítéletről, továbbá az azt felülvizsgáló és helybenhagyó budapesti ítélőtáblai és kúriai másod- illetve harmadfokú döntésekről, valamint a per négy példamutató nagy jogászáról emlékeznek meg koszorúzással és beszédekkel a fővárosban - közölte az Eötvös Károly, Kozma Sándor, Tóth Lőrinc és Vajkay Károly Emlékkör.

1882. április 14-én Solymosi Eszter, a Szabolcs megyei 14 éves cselédlány rejtélyes körülmények között eltűnt. Egy Móric nevű gyerek tanúvallomása szerint a lány rituális gyilkosság áldozata lett: a tiszaeszlári zsinagógában három sakter metszőkéssel elvágta a szűz lány nyakát, vérét edénybe gyűjtötte és a húsvéti pászka készítéséhez használta.

A korabeli leírások szerint a fiú ezt a zsinagóga kulcslyukán keresztül látta, s elmondása alapján 15 zsidó embert vontak bűnvádi eljárás alá.

Július 18-án előkerült Solymosi Eszter sértetlen holtteste a Tiszából, ám ezt egyesek azzal magyarázták, hogy a zsidók egy másik női tetemet csempésztek oda. A hamis bizonyítékok gyűjtése, a hamis tanúk felkészítése egy éven át tartott. 1883. nyarán Nyíregyházán került sor a bírósági tárgyalásra. A londoni Times, a New York Times, és más neves lapok sokat foglalkoztak a témával, így az egész világ figyelemmel kísérhette a fejleményeket.

Eközben az országban antiszemita atrocitások történtek, zsidó boltok kirakatait verték be, Pozsony megyében pedig statáriumot hirdettek. A perben a község több zsidó lakosát is gyilkossággal vádolták. A tárgyaláson a kor jeles ellenzéki politikusa, az egykori vármegyei ügyész, majd országgyűlési képviselő, Eötvös Károly látta el a védelmet.

A bírósági eljárás során a vád összeomlott, a holttestet újraboncolták, a szakértők véleménye a védelmet igazolta. Valamennyi terhelő adat, a vád minden tanúja hamisnak bizonyult.

A per 1883. június 19-én kezdődött, és 33 napig tartott. Eötvös Károly hétórás védőbeszédben bizonyította, hogy antiszemitizmusra épülő, koholt vádakról van szó, Solymosi Eszter halálához a helyi zsidó közösség tagjainak semmi köze, nem ölték meg a lányt, valójában vízbe fulladt. A bíróság 1883. augusztus 2-án hozta meg ítéletét, amelyet másnap hirdettek ki: eszerint valamennyi vádlottat felmentették. A döntés újabb antiszemita zavargásokat váltott ki.

Eötvös Károly A nagy per, amely ezer éve folyik s még sincs vége című, 1904-ben megjelent művében nemcsak a tiszaeszlári ügy, de a korábbi perek és az antiszemita vérvádak történetét, szociológiáját, tömeglélektanát is megírta. Eötvösnek európai hírnevet szerzett a tiszaeszlári per, ahogy Emile Zola francia írónak egy évtized múlva a Dreyfus-per.

A vérvádat a középkor óta rendszeresen felelevenítik, noha több pápa és Luther is alaptalannak minősítette. A vérvád Magyarországon 1494-ben jelentkezett először, ekkor máglyán égették el a megvádolt nagyszombati zsidókat. A modern antiszemitizmus is gyakran szította a vérvád hiedelmét, a trianoni trauma, majd az elcsatolt területekről beáramló menekültek elhelyezkedési nehézségei bűnbak után kiáltottak, és erre egyesek szemében a zsidóság látszott a legalkalmasabbnak.

Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter című, 1931-es regénye a hazugságokra építő hatóságokat pellengérezte ki, Sándor Iván A vizsgálat iratai címmel ismertette 1973-as tiszaeszlári kutatásainak eredményeit. A per történetét Elek Judit is feldolgozta Tutajosok című 1989-ben készült filmjében.

STOP

Kapcsolodó cikkek:
MARSCHALKÓ LAJOS: MI VOLT A TISZAESZLÁRI PER?

Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet

Kapcsolódó írás képekkel: Az eltitkolt kép: Munkácsy Mihály – Zsidó vérgyilkosság (1883) →

Hozzászólás  

#1 Tiszaeszlár 2015. április 4. Emlékezés Solymosi EszterreR Zoltán 2022-02-12 10:42
Bognár Tibor Koncepciós Tiszaeszlári ítéletmese
Ez a felvétel a Tiszaeszlári Solymosi Eszter-megemlékezésen készült, amelyet a Magyar Nemzeti Front szervezett, de számos hazafias egyesület megjelent a mintegy 300 főnyi résztvevőt számláló rendezvényen.


Miként közismert, a 14 éves kis parasztlányt 1882. április 1-jén, a községben összegyűlt zsidó sakterek a helyi ortodox zsinagóga pitvarában meggyilkolták. Az áldozat holtteste soha nem került elő. "Természetesen és a biológiai-fizikai törvényeknek teljesen hihető módon" 80 nappal később, június 18-án a tetthelytől 10 kilométernyire, Tiszadadánál, a Csonkafüzesnek nevezett helyen felbukkant egy női hulla. ...

Részletes előadás ITT : ->
youtu.be/2PFAU8VHpzA?t=636

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások