Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2019Dec08

2009. Július 23., Csütörtök 15:31

A Föld bolygó és azon belül a magyarság helyzete 2009-ben - GLOBALIZÁCIÓ

Írta:  Többen
Értékelés:
(7 szavazat)

 

GLOBALIZÁCIÓ

Méltán nevezhetjük az emberiség legnagyobb és legveszélyesebb vírusának. Amint a globalizáció eljut egy addig elzártan élő rendszerbe mondjuk egy szigetre, azonnal elkezdi felélni a terület erőforrásait, pusztítani a lokális, nemzeti értékeket, a technológiák (TV, mobiltelefon, gépjárművek, stb.) révén elképesztő módon butítja, mérgezi a helyi embereket.

A kecsketej helyett megjelennek a coca-colák, a közösségi élet helyett a chat-elés, bőrnadrágok helyett a farmer. Megjelennek az internacionális multi cégóriások a hitvány minőségű, de olcsó termékeikkel, ezáltal szépen megölik a helyi őstermelők élet lehetőségeit. Betör a média, drasztikusan megváltozik a helyi nemzeti értékrend, amit felvált egy „világpolgár” kozmopolitán nézet, melynek eredménye hogy agymosott tömegemberek készülnek.

„Fejlett” városok épülnek, autópályákkal melyek fokozatosan elszívják a munkaerőt a mezőgazdasági termelésből, ezáltal kiszolgáltatottá téve az emberek nagy részét a multinacionális ellátó rendszereknek. Az addig évezredek óta létező önellátás szinte megszűnik, kialakulnak a fogyasztói társadalom tünetei, függőség az energetikai szolgáltatóktól, gyógyszergyáraktól, élelmiszergyáraktól, bürokratikus hivataloktól, ellátó intézményektől. És a helyi emberek a veszélyt nem is érzékelik, csak akkor, amikor már késő. Elámulnak a technológiai újdonságoktól, de nem veszik észre, hogy egy fogyasztói függőségi spirálba kerülnek. Ráadásként megjelennek a bankok, akik a legnagyobb „segítséget” adják az új intézmények, városok megépítéséhez, ezzel teljesen eladósítva a helyi embereket.

A globalizáció leegyszerűsítve: tereld be az embereket a városokba, szakítsd el a természettől, hogy függővé, irányíthatóvá tedd. Beköltözöl, veszel egy lakást, és számold össze mid van? Semmid. Mitől függessz? Mindentől: energia (víz, gáz, villany, stb.), élelmiszer, gyógyszer, minden.

A multik, a hivatalok és a szolgáltatók prédájává válsz. Kész is van a tökéletes fogyasztói társadalom. Vajon miért akarják egyesek végképp lehetetlenné tenni a parasztság helyzetét? Miért teszik tönkre a földeket, embertelenül terhelik a mezőgazdaságot? Mert önellátó? Hiszem, hogy Magyarország képes lenne a teljes önellátó társadalom kiépítésére. Megvan ehhez minden természeti erőforrásunk!

A legújabb kutatások arra irányulnak, hogy hogyan lehet a városokat energiatakarékossá, természet-közelivé tenni. Extrém módon próbálják növelni a hőszigeteléseket, hasznosítják a napenergiát, hulladék-hőket, háztartási hulladékból hőenergiát, vagy szenet képeznek, melyet visszajuttatnak a talajba, zöld-tető teraszokat készítenek, stb., stb. Ezek nem rossz gondolatok, csak alapjaiban hibádzik az elmélet. Egy felhőkarcolókkal telezsúfolt város sosem lesz természetes, az összeterelt embertömegekről meg már nem is beszélve. Ezek a technológiai újítások ugyan csökkentik a szén-dioxid kibocsájtást, de nem oldják meg az egyik legsúlyosabb problémát: az ember eltávolodását a természettől. A környezetvédelem jó irány, de hatalmas üzlet is egyben, éppen ezért nem tiszta ügy.
Elég 2-3, városban felnőtt generáció és teljesen elfelejtjük a növények neveit. A városi kisgyerek szerint a tehén lila színű, és Milka csokit kakil. Ez ijesztő!
Simán el tudom képzelni azt a világot, hogy a jövőben minden ember GPS-t kap a bőre alá, és minden reggel sorban kell állnia a napi élelmiszer kivonatért, amit szívószállal, vagy mesterséges testnyíláson keresztül kell bejuttatni a szervezetbe. A városokban droid-gyárak készülnek: emberekből!

Egy barátom ki akar költözni Indonéziába, ahol szegénység van ugyan, de boldogan élnek, és ami fontosabb: harmóniában a természettel. Ehhez szerintem nem kell elköltözni. Ezt itthon, a hazánkban is meg lehet tenni.
Ha boldogtalan vagy, menj ki a mezőre, vagy mássz fel a hegyre; rögtön megrészegít a természet ereje. Ezt egy olyan embernek nehéz elhinnie, aki A8-as audival, vagy terepjáróval megy a sarki boltba is. Mi a gond? Ébredjünk már fel! Ezt a bolygót nekünk teremtették, de nem azért, hogy feléljük, hanem hogy harmóniában éljünk rajta.

El tudunk-e képzelni egy olyan falut, ami önellátó? Saját maguk termesztenek, gazdálkodnak mindent és maguk is használják fel. És most ne arra gondoljunk, hogy jó-jó, de hogyan termeljen a falu Domestost, meg Colgate Totalt. A TESCO sorában állva, nézem a tömött árucikkek hadát, elgondolkodok, tégy te is így! Gyerekkoromban volt három fajta csoki, BALATON, SPORT, NÉGERCSÓK, bőven elég is volt nem? Most nézz be az édesség sorba! Borzalmas! Akkoriban kétféle tisztítószer létezett, bőven elég volt mindenre! Most nézd meg a vegyi áru kínálatot! Egy szó jut csak eszembe: Ijesztő! Kell ez nekünk emberek???

Az önellátó falú természetes dolgokat termel, természetes módon. Vizet fúrt kútból vesz, fával tűzel (amíg az emberek csak a saját házuk felmelegedésére használták a fát, addig nem fogytak el az erdők!), energiát sokféleképpen lehet nyerni. Mert ugye a mai ember nem szívesen mondd le a megszokott komfortjáról (pld. angol WC, elektromos energia, stb.) Léteznek már megújuló energiák, újra felhasználható szürkevíz technológiák, csak ezeket nem támogatják. Az élelmiszert elő tudja állítani az önellátó falu, a gyógyászatra meg ott vannak az egyedülálló gyógyfüveink. Mi kell még az élethez? Közösség! (nem külön a család, az egyik a tv előtt bámul, a másik a számítógép előtt ül, stb.).

A panellakások hihetetlenül családromboló tervezésűek! Nincs egy központi tér, ahol leülhet az egész család (jobb esetben ez a szülői nagyszoba lehet), és sok helyen nincs egy étkező sem, ezért van az, hogy már az utolsó közös „rítust”, az ebédet sem együtt fogyasztják el sokan, és teljesen szétszakad a családi kötelék. Rettentő rosszak a panelek lélektani elrendezése, mert vagy egymáson kell átmászni a belső szobáig, vagy annyira kicsik, és nyomottak a szobák, hogy a gyerek szellemileg rendellenesen fejlődik. Hányszor lehet hallani a panelházakban iszonyatos családi balhékat? Bezártság, közösség-hiány, stb. ide vezet.

A faluban mindenki tud mindenkiről mindent, a panelban egy ajtó választja csak el őket, de teljesen elidegenednek a szomszédok.
Mert mire nincs ma ideje az embernek? Talán a legfontosabbra: a családra. Hajtunk valami fölösleges cél érdekében, egy újabb felesleges tárgy (autó, DVD, plazma TV, stb.) miatt, közben meg elfeledkezünk megünnepelni azt, amit már eddig elértünk, összeraktunk. Ezáltal egy örökös hálátlan rohanásban veszünk részt. Belegondoltunk már összesen hány ezer – fölösleges – tárgyunk van? A „nyugati” fehér ember ökológiai lábnyoma akkora, mint egy kisebb város. Miért nem tudunk sosem rendet rakni a lakásban? Miért kell kétnaponta nagypakolást csinálni? Mert tele vagyunk felesleges műanyagokkal, vackokkal! A gyerekjátékok elözönlik a gyerekszobát, de némelyikkel két óránál többet sosem játszik egész életében. Akkor meg minek zsúfoljuk tele?

A parasztgyerek kint játszik az udvaron, vagy a mezőn, és hamar kialakul a „józan paraszt esze”. Ez nem véletlen. A városi gyerek lehet, hogy ért minden elektronikus kütyühöz, de mi történik akkor, ha egy hétig áramszünet van? Mihez kezd akkor? Nagyon nagy felelősség a gyereknevelésben (is), hogy ne csak a legújabb mobiltelefon vagy a legfrissebb 5.2-es videojáték használatát sajátítsa el tökélyre. A technika fejlődésével az ember épült le, vö. vitéz alkatú huszár szemüveges számítógép-bajnok. És inkább gyümölcsöt, meg zöldséget adjunk a gyereknek, ne multi-vitamint, és ne kenjük testápolóval, mert az alapvető immunrendszerét tesszük függővé, gyengévé.

Sokan álomvilágban élnek, nem látják az igazi veszélyt, ezt a függőséget, haszontalan haszonhajszolást, pazarlást. Nem szabad nagyon a kormányra vagy a politikusainkra hagyatkozni, a külföldtől se várjunk sokat. Tévhitben élnek azok, akik a nyugati „működő” rendszereket hiányolják, és felzárkózást sürgetnek a nyugathoz! A Kárpát-medencében több ezer éven át ténylegesen működő rendszer volt, önellátó növénytermesztő, állatgazdálkodó parasztgazdaság! A legtöbb segítséget a családtól, a közvetlen mellettünk élő embertársainktól kellene várjuk, de adnunk is. A globalizáció elsősorban az önfenntartást, az önvédelmet, a függetlenséget, és a közösséget irtotta ki.
Rengeteg veszéllyel, hibával van tele mai életünk, és a legjobb, legemberibb megoldásokat kint találjuk meg a természet közelében a falvakban. Ez az egyetlen út a függetlenedéshez, önellátáshoz, a természetes emberi élethez.
A gyártott, génmanipulált élelmiszerek, amikkel tömnek, egyértelműen mérgező alapanyagokat tartalmaznak, káros hatásaikat elhallgatják. Egyre több az allergiás ember!
Az amerikai FDA 2009. december 31-én akarja bevezetni a vitaminokra és táplálék kiegészítőkre vonatkozó „irányelveket” (tiltást), ami a WTO és FAO becslése szerint 3 milliárd ember halálát okozhatja.

VÁLSÁG

Pénzügy
A pénzt az államoktól teljesen független, magánkézben lévő jegybankok állítják elő szinte a levegőből, papír és festék felhasználásával, vagy még azzal sem digitálisan, és ezt a SEMMIT adják oda hitel formájában (fizikailag a betétesek pénzét), majd kamatosan visszagyűjtik a pénzt, amiért az emberek megdolgoztak, a munkájuk által termelték ki. Érthető? A fedezetlen pénzt hitel formájában kiengedik a gazdaságba, ahonnan a ténylegesen termelő munkaerő által fedezett és kamatokkal ellátott pénzt kapnak vissza, immár fizikailag is létező pénzt.

Egyre világosabb, hogy szándékos érdekek állnak ez a válság kirobbantása mögött is, mint már annyiszor a történelemben. A bolygó vezető bankár dinasztiái által elindított folyamat, az ő általuk kitalált nagy terv része ez. Tönkretenni a kis konkurens bankokat, minden államot eladósítani, mindenkit beterelni a Világuralmi terveik karámjába. A recept ugyanaz: először Törökország, Argentína, most Magyarország, volt SZU tömb országai.
A legfőbb cél egy minden felett álló Világbank és a dollárt lecserélő szintetikus világvaluta (SDR) létrehozása. Ehhez azonban lesz még egy két szava a BRIC (Brazil, Russia, Iran, China) országainak.
Szakirodalom: Drábik János (Ő bőven elég)

Energia
Az Univerzum szinte csak energiából áll. Az emberi technikai fejlődés már régen elérte azt a szintet, hogy túl tudjunk lépni a környezet romboló fosszilis energiahordozók használatán. Rengeteg találmány létezik már az energiaipar területén, de amíg a milliárdos konszernek gyilkosan erős lobbija működik, addig nem lehet bevezetni a forgalomba az alternatív energiaforrások alkalmazását. Energiaválság valóban van, csak azt kell megérteni, hogy az olaj, szén, és gáz energiahordozók – és ezáltal az ezekkel üzletelő körök – válsága van. Már régen léteznek „ingyen-energia” találmányok, és sokkal kézzelfoghatóbb és gyárthatóbb megújuló energiaforrások, de valahogy ezeket még mindig nem sikerül teljes mértékben támogatni.

Erőforrás
A Fenntartható Fejlődés és Erőforrás Kutatócsoport elemzése: Hetesi Zsolt jelentése
Erőforrásaink végére érünk lassan, a mérhetetlen fogyasztás és túltermelés következtében. Fogyasztói válságot egyértelműen meg lehetne oldani: MINDENKI VEGYEN VISSZA! Nem kell egy családba két autó, nem kell még egy DVD lejátszó, nem kell 5000 tárgy (próbáld egyszer megszámolni!) a lakásba, elég 50!

ÖSSZEESKÜVÉS-GYAKORLAT
Titkos társaságok mindig is léteztek. Már az ókorban is tevékenykedtek bizonyos érdekkörök. Kb. 7-800 évvel ezelőtt jelenhettek meg Európában az első komolyabb bankár dinasztiák. Mondani sem kell, hogy a többségüket milyen nemzetiségű családok alakították. Előbb a Medicik, Fuggerek később a Rothschildek, Rockefellerek tettek szert hihetetlenül nagy pénzhatalomra. A Földön élők közül az egyik nép fiainak nem titkolt világuralmi törekvéseik mindig is voltak, hiszen sajátságos kiválasztottság-hitű vallásuk legerősebb tétele is ez, de a megvalósítás lehetősége néhány bankár dinasztia kezeibe került, akik a Wartburgokkal és a Bilderberg-csoportal, stb. együtt alakítják évszázadok óta a történelem kerekét, jelenleg is meghatározó szerepük van, csak egyre láthatatlanabbul.

Kb. 500 család uralja jelenleg a Föld bolygót anyagi értelemben. Ha az emberiség 10 emberből állna, és a vagyona 100 dollár lenne, akkor 1 ember kezében lenne 99 dollár és a maradék 9 ember kezében lenne 1 dollár. Így oszlik ez a vagyon jelenleg a Földön. Az a bizonyos 99 dollár ott van annál a néhány száz családnál. Ők irányítanak minden kormányt a „legális” szervezeteik útján, mint. Pld. az IMF, a VILÁGBANK, a FED, stb.

A szabadkőműves páholyokat szépen lassan hatalmába kerítette az a bizonyos illuminati szervezet, amit a zsidó Adam Weishaupt talált ki, és amelynek végső célja az anarchiába és terrorba kényszerített emberiség feletti korlátlan hatalom.
A történelem folyamán több helyen is tetten érhetőek ezen családok, szervezetek erőszakos beavatkozása a történésekbe, pld. a világháborúkat minden oldalról ők finanszírozták. Az USA-át minden nagyobb háborújába (Függetlenségi, I.vh, II.vh, Vietnám, Irak, stb.) ezek a cionista bankár csoportok rángatták bele mézesmadzagon, és természetesen az igazi nyertesei ezen háborúknak mindig is a bankok voltak. Fegyverek, ellátmányok finanszírozása (hitelek révén!), háború utáni újjáépítés meghitelezése, stb.
Ezek az „emberek” a nyugati oldalon elképesztő éleslátással létrehozták a francia forradalommal induló liberális-kapitalista rendszert, a keleti féltekén meg kitalálták a bolsevik-kommunizmust. http://www.angelfire.com/zine2/judeolog/konyv2/fehst.htm
Napjainkban láthatjuk, hogy igázták le Irakot „terrorizmus elleni” fellépés keretében, gyötrik Afganisztánt, és most Iránt vették célba, amely Kína legfőbb energiaszállítója. Egyáltalán mi a szart keres az USA a Közel-Keleten? Mi köze van ezekhez a nemrég még független államokhoz?! Olaj.

Világkormány
Sokszor, sokan elemezték már a cion (zion, sion) bölcseinek jegyzőkönyveit. Többféle legenda övezi a nyilvánosságra kerülését, és természetesen már minden létező módon hamisnak nyilvánították (vajon kik?). Az eredetiségét az is bizonyítja, hogy betiltott.
Mindenesetre, ami a jegyzőkönyvekben le lett írva (1897-ben!), az mind megtörtént az elmúlt évszázad alatt. A globalizáció a cionisták előre eltervezett találmánya, és fényesen bevált: a jog, a pénz és a média néhány ember kezében összpontosul, érdektelen közönyös tömegemberek, droidok gyártódnak az emberekből, lassan kialakul a Bibliai jóslat szerinti négy szuperhatalom (EU, Észak-Amerikai Unió, Ázsiai és Afrikai Unió), melyek végül egy szuperkormány irányítása alá kerülnek. Az amerikai média már elkezdte csúsztatásait, hogy milyen jó dolog az emberekbe ültetett RFID chip (az izraeli!!! MOTOROLLA cég fejlesztette ki, s a MONDEX gyártja), mert mindenhol elérhető vagyok és baj esetén be tudnak azonosítani. Emberek ez a chip már létezik és elkezdték beültetni az amerikaiakba! Ezáltal lesz vége végleg az emberi szabadságnak! Egy gombnyomással törölhető bárkinek a társadalmi adatai, bankszámlái, stb., bárhol látható és kontrollálható lesz az ember a műholdak segítségével!

Hihetetlen, de az elmúlt században többször lelepleződtek már ezek a tervek, és mégsem tudták őket megállítani, minden folytatódik tovább a több évezredes terv szerint. Kiknek voltak mindig is világuralmi törekvéseik? Kik azok, akik ezt már 90%-ban el is érték? Kiválóan ismerik és ki is használják az emberi birkaságot. Az internetről ingyen letölthető „Zeitgeist” dokumentumfilm kiválóan levezeti, hogy az elmúlt század során hogyan ért el teljes körű hatalmat ezen a bolygón az a néhány bankdinasztia által irányított társaság (FED). Az USA-t teljes mértékben ők irányítják, és az ő kezükben van a Világbank, és az IMF is.

Néhány példát még, ami megvalósult a terveikből:
- Minden állam el van adósodva, és ezáltal tehetetlenek, bábkormányokká váltak.
- A bankrendszer, a média (tv, rádió, újság) szinte teljesen az uralmuk alatt.
- A jogrendszer és bürokrácia annyira összekuszált és bonyolult, hogy szinte lehetetlen eligazodni rajta.
- A mezőgazdaságot (az önellátást) életképtelenné tették, megfojtották a terhekkel, rendeletekkel. Az őstermelő parasztság kilátástalan helyzetben.
- A szórakoztató ipar soha nem látott méretekben mérgezi, butítja az emberiséget.
- Mindenki függ a hiteleitől, a szolgáltatóktól, a hivataloktól.
- Az oktatásban üzletembereket, menedzsereket „képeznek” (gyártanak), akik rengeteg – a természetes élethez fölösleges – tudást halmoznak fel, azonban már egy répát sem tudnának elültetni.
- A fizikai munkások, szakmunkások, kézművesek (kovácsok, kádárok, stb.) lassan eltűnnek, és többdiplomás munkanélküliek rohangálnak.
- Szinte minden államban olyan rendeletek lépnek hatályba, amelyek a nemzeti megnyilvánulásokat tiporják, és erősítik a rendőrállam létrehozását (szinte már minden állam rendőrségének ugyanolyan felszerelése van, nézzük meg!).
A bankrendszer, a gazdasági válságok, háborúk, éhínségek, járványok, biológiai- vegyi fegyverek bevetése stb. is a világkormányra törekvő cionisták eszközei. Az USA-t mind a négy nagy háborúba (két világháború, Vietnám, Irak) madzagon rángatták bele. Mindent komplexen kell látnunk, hogy megértsük a lényeget. Sokan csak egy adott területet ismernek, pld. pénzügy, de nem látják az összefüggéseket, hogy a jog őket védi, a média őket támogatja-szűri, a kormányok irányíthatók, a lokális háborúk mindig valamilyen profit célkitűzések érdekében robbannak ki, stb., félelmetesen kitalált rendszer ez, és talán egyszer sikerül megérteni ezt az egész ördögi tervet.
Mindezek végső célja és eredménye természetesen az, hogy egy háborúktól, válságoktól éhínségekről, járványoktól megrendült társadalmi rendszert sokkal könnyebb egyeduralom alá hajtani.
Régebben azt hittük, hogy a Föld igazi vírusa az Ember. Tévedtünk. Még csak nem is a zsidóság úgy kompletten. Szűkítsük: a cionista, bolsevik-kommunista, neo-liberális, globalista, kabbalista bankár pénzelit társaság az igazi veszély, akik valóban a kiválasztott nép, csak kérdés az, hogy ki választotta ki őket és mire.
Szakirodalom: Drábik János (Ő bőven elég)

Megjelent: 7206 alkalommal

Hozzászólások  

 
anonymus
#1 anonymus 2012-05-14 10:43
Tudjuk és ismerjük: minden igaz ami a cikkbe került. A III. vh is közeledik, ez lesz az Armageddon. Angolul tökéletesen érthető szó, csak bontsuk fel: arm-aged-on=fegyverek korában.
Mindezt meg fogja előzni a különböző nemzetek polgárháborúja, közöttük a miénk is. Itt már több, mint 3 millió ember él mélyszegénységben és teljes kilátástalanságban. Petőfi régen megírta: forradalom akkor lesz, amikor az emberek már csak a "láncaikat veszíthetik" - egyre gyorsulva rohanunk ebbe az irányba.
Azonban mielőtt bárki arra gondolna, hogy ez megoldás lesz, ki kell ábrándítsam. Sajnos '56-ban is a hazafiak közül került ki a legtöbb áldozat, most sem lenne másképp...mi hát a megoldás? Én a passzív ellenállásra szavazok. Ki kell dolgozni, hogy mivel lehet a legnagyobb kárt okozni a lakosságot sarcolóknak. "Földalatti" titkos ellenállási mozgalmat kell létrehozni és kidolgozni a tiltakozás és önvédelem különböző alkalmazható formáit. Már túl vagyunk az utolsó órán is. A népszavazásokkal nem lehet megoldani a problémát, mert teljesen mindegy kire szavazol, ugyanaz a brancs.
A helyzet előállt és sürgető. Ez van...
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.8%Austria 1.2%
Romania 5.5%Canada 1.1%
United States 3.8%Norway 0.9%
Ukraine 2.7%Switzerland 0.3%
Russian Federation 2.7%France 0.3%
United Kingdom 2.2%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
Germany 1.9%Australia 0.3%
Sweden 1.6%Italy 0.2%
Serbia 1.5%Spain 0.1%

Today: 54
This Week: 4448
Last Week: 4342
This Month: 5346
Last Month: 17490
Total: 2197967

Belépés