Print this page
2012 május 13, vasárnap

Tengeri kígyó a hazai bírói joggyakorlatban

Szerző: Füzesi Zsolt

"Ebben az ügyben annyi törvénysértés történt, hogy ebből akár azt a bizonyos állatorvosi lovat is össze lehetne rakni – s hxa a ló már áll – még mindig maradna néhány „alkatrész” egy másik lóhoz."

 Tengeri kígyó a hazai bírói joggyakorlatban 1. rész avagy, köz„szolgáltatók” vs. kiszolgáltatottak

Nem szeretem az összeesküvés elméleteket – a bizonyíthatóság híve vagyok.
Nem rajongok túlzottan a kitalált történetekért sem, mert az élet sokkal izgalmasabbakat, sajnos néha brutálisabbakat is produkál.

Az ingatlanmaffiáról, a devizahitelesekről szóló tudósításokat olvasva nehéz elhinni, hogy emberek ilyesmit tehetnek – minden következmény nélkül – pedig ez így van.
Mert hiába a tények bizonyítása okiratokkal, a jogszabályi hivatkozás – a bírói ítélet katasztrofális. Nem véletlen tehát, hogy a bíróságra ma nehezebb bejutni, mint egy nemzetközi repülőtérre!


Ez a tény betudható annak, hogy a bírói függetlenség csak a törvényben került rögzítésre – a gyakorlatban azonban, más a helyzet.

A jogalkotás támogatja és teszi lehetővé, hogy valódi munka nélkül milliókat zsebeljenek be a végrehajtók – bírósági és ügyészségi támogatással. S hogy ez utóbbiak is részesülhetnek az „üzletből” – efelől nincsenek kétségeim. Ez az „üzlet” pedig nem szól másról, mint hogy a háttérben maradók fillérekért vagy túl alacsony áron szerezzék meg emberek ingatlanait, amely gyakorta egy élet munkájának gyümölcse. S hogy a sokszor évekig húzódó jogászi huzavona során mennyi bűncselekményt, törvénysértést követnek el az „üzletben” résztvevők minden következmény nélkül – arra itt a bizonyíték.

Egy valódi történet, aminek még mindig nincs vége!

Ebben az ügyben annyi törvénysértés történt, hogy ebből akár azt a bizonyos állatorvosi lovat is össze lehetne rakni – s hxa a ló már áll – még mindig maradna néhány „alkatrész” egy másik lóhoz.

Az alapprobléma, amikor egy igen magas rangú jogász, dr. Baka András kijelenti:a bíróság feladata nem az igazság kiderítése!
Nocsak! – akkor mi a bíróság feladata?

Tudtommal azért fordul valaki a bírósághoz, hogy egy bonyolult ügyben olyan szakember hozza meg a döntést a feltárt és bizonyított tények alapján, aki kiismeri magát az adott területen a jogszabályok rendelkezéseit illetően. Ezt tanulta hosszú évekig, ez a hivatása! Már aki hivatásnak tekinti.

Hogy is szól a jogászi eskü, mellyel az egyetemi tanulmányok befejezését követően minden jogász ünnepélyes keretek közt tesz fogadalmat a választott hivatására?

AZ ESKÜ

„Én, X Y esküszöm, hogy országunk alkotmányát, törvényeit es alkotmányos rendjét megtartom, az ember személyiségéből folyó alapjogait tiszteletben tartom, tudományomat hazánk és embertársaink javára fogom hivatásom szerint hasznosítani.
Tudásomat arra kívánom használni, hogy hazánk felvirágozzék, abban kicsi és nagy, erős es erőtlen, de főleg minden elhagyatott és védelemre szoruló biztonságban érezhesse magát. A törvények rendjét nem önös szempontok szerint, hanem a közjóra és a természetes értékekre figyelemmel igyekszem alakítani, fenntartani és alkalmazni.
A rám ruházott hatalmat szolgálatnak tekintem, amellyel elszámolni tartozom.
Az ítéletemre bízott ügyekben ellenszenv és rokonszenv vagy bármely más részrehajlás nélkül, fenyegetés és személyes haszonra nem adva, legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint jogszerűen fogok állást foglalni”.
Nos, ez a jogászok “Hippokratész” esküje.

Nem véletlen tehát a bírói függetlenség törvényi meghatározása sem – más kérdés azonban, mindez, hogyan valósul meg a mindennapi életben? Valóban független a bíró, vagy előre megmondják neki (nyíltan vagy burkoltan) – milyen ítéletet várnak el tőle?
S ha előre megmondják milyen ítéletet várnak el, s az elvárt ítélet nem születik meg, a bíró a törvényekre s a lelkiismeretére hallgat, s nem az elvárásoknak megfelelően ítél? Akkor bizony fuccs a szép karriernek, a magasabb bírói beosztásnak s az ezzel járó fizetésnek.
De olyan is előfordult már, hogy a bíró a saját lelkiismerete és a feltárt bizonyítékok alapján ítélt – el is távolították a bírói pozícióból (dr. Bónis Éva bírónő esete).
E konkrét ügy kapcsán meggyőződhetünk róla, mi is történik a valóságban.

A KEZDET

Pécsett, az Egyetemvárosban van az a 35 négyzetméteres panellakás, melynek tulajdonosa kb. 2 évtizede külföldön él, a lakást csaknem 10 évig a fia és annak családja használta. Kiköltözésük után azonnal megvoltak az új lakáshasználók, akik négyévnyi használat után tökéletesen lelakták a lakást – a szakértő 1,8 millió Ft értékű kárt állapított meg.
A bíróság rövid idő alatt elintézte az ügyet: elutasította a kártérítési keresetet, mondván fizessen a tulajdonos, elvégre az ő lakása.
A szóban forgó lakás Pécsett, az Egyetemvárosban, egy 10 emeletes panelépületben található.
Az épületben 64 szövetkezeti lakás van, melyekből mintegy 30 lakást az ország különböző részein élő tulajdonosok (Debrecen, Paks, Ózd, Budapest, Szingapúr, stb.) bérlők részére adtak ki – a többi lakást a tulajdonosok használják.

A tulajdonos (nevezzük őt Katalinnak) – ezt követően kötelességszerűen valamennyi szolgáltatónak bejelentette a lakás üresen állását, s kérte, amíg a teljes felújítás nem készül el – állítsák le az előszámlázásokat. A szolgáltatók a kérésnek helyt adtak – kivéve a távhőszolgáltatót, a PÉTÁV-ot. Válaszlevelükben közölték: ők hozzájárulnak, de előbb nyilatkozzon a tulajdonosi közösség, a Lakásszövetkezet közös képviselőjén keresztül.
Megtörtént – a közös képviselő tudomásul vette a bejelentést (amit természetesen később a bíróságon letagadott) – ennyi.
A szolgáltató pedig, változatlanul küldte a havi számlákat annak ellenére, hogy a lakásban semmiféle energiafogyasztás nem történt – Kati távol volt, a lakásban senki nem tartózkodott, mert Kati megfogadta, az ő lakásában soha többé idegen nem fog lakni, rokon meg végképp nem!

Miután Katalin 1976. óta tulajdonosa a lakásnak, és tagja a lakásfenntartó Szövetkezetnek – jogosan számíthatott arra, hogy a Szövetkezet a segítségére lesz, bármi probléma merül fel.
Bár ne tévedett volna ekkorát!

Az első fizetési meghagyást a távhőszolgáltató bocsájttatta ki mintegy 22 ezer Ft értékben „közüzemi számlatartozás” miatt. Katalin igaza tudtában ellentmondott a fizetési meghagyásnak. Mint a bíróságon kijelentette: „én csak olyan szolgáltatásért fizetek, amit igénybe is veszek!” A bíróság azonban másként látta a helyzetet – megítélte a felperes PÉTÁV-nak a követelést – s a fellebbezésre az ügyvédek körében „jóváhagyó bíróság”-nak elnevezett Megyei Bíróság is jóváhagyta az I. fokú ítéletet. Ezt követően a követelésre a PÉTÁV azonnal be is jegyeztette a Földhivatalban az ingatlan végrehajtást.

Jogosultság és kötelezettség

Katalinnak ekkor még fogalma sem volt arról a megállapodásról, amely 2003-ban került aláírásra a Szövetkezet és a távhőszolgáltató között – a levélváltásokban ugyanis erről a megállapodásról még csak említést sem tett senki!
Az már csak pikáns mellékkörülményként értékelendő, hogy a Szövetkezet a külföldön élő lakástulajdonost meg sem hívta a közgyűlésekre, az ott hozott határozatokról semmiféle értesítést nem küldött – holott, ez törvényben előírt kötelessége! Arra pedig a szövetkezet nem hivatkozhat, hogy nem ismerte a külföldön tartózkodó tulajdonos elérhetőségeit – Katalin minden elérhetőségét leadta a Szövetkezetben azzal, hogy ezen adatok nem hozhatok nyilvánosságra!

Az el nem fogyasztott fűtőenergia utáni, havonta rendszeresen megküldött számlák felkeltettek a tulajdonos gyanúját – elkezdett nyomozni, vajon mi is ennek a dolognak a háttere? Mindez nem volt könnyű, mert a Szövetkezet kezdetben még a közgyűlési jegyzőkönyveket sem akarta kiadni részére – aztán jobb belátásra tértek. A jegyzőkönyvek tanulmányozása során derült ki, hogy a Szövetkezet és a PÉTÁV között 2003-ban létrejött egy megállapodás a távhő mérésszerinti (?) elszámolására.
Azt már csak zárójelben kérdem meg, minek alapján fizettek a tulajdonosok 2003. előtt? Milyen adatok alapján számolta el a PÉTÁV a fogyasztást? Ezeket a kérdéseket a mai napig senki nem válaszolta meg – még a bíróságon sem.

A 2005. évi XVIII. törvény a távhőszolgáltatásról a Közüzemi Szerződés című fejezet 37.§. :

„A távhőszolgáltatót a lakossági felhasználóval általános közüzemi szerződéskötési kötelezettség terheli.“
A 38.§. a közüzemi szerződés felmondására határozza meg a feltételeket, ugyanezen § /5/ bekezd. pedig kimondja:
„abban az esetben, ha a távhővel ellátott épületben lévő, külön tulajdonban és külön használatban álló épületrészben kívánják a távhő igénybevételét megszüntetni, az épületrész tulajdonosa és a felhasználó közösség kezdeményezheti az általános közüzemi szerződés módosítását, ha együttes feltételként:

a./ a megszüntetéshez a távhővel ellátott épület tulajdonosi közösségének valamennyi tagja hozzájárul.“ Ez annyit jelent, hogy egy 10 emeletes épületben valamennyi tulajdonosnak (ezek száma elérheti a 100 főt is!) – írásban hozzá kell járulnia egy lakás távhőről való leválásához!
A 38. §. /6/ bekezdése tartalmazza azonban az anyagi következményeket is:
„A közüzemi szerződés és a felhasználó, ill. a díjfizető fizetési kötelezettsége a felmondási idő lejártával abban az időpontban szűnik meg, amikor a felhasználó a (2), (4) és az (5) bekezdésben előírt valamennyi feltételt teljesítette, és ezt a távhőszolgáltatónak írásban bejelentette“.
Magyarul: a használat, igénybevétel nem kötelező – de a fizetés igen!

Ha közelebbről megvizsgáljuk a kérdést rájövünk, ha a távhőszolgáltatás megszüntetésére tett intézkedések, a gyakorlati megvalósítás hosszabb időt vesz igénybe (bármilyen okból!) – a lakástulajdonos köteles fizetni – mindaddig, amíg véglegesen nem szüntette meg a távhő vételezésének lehetőségét s ezt a társasház közös képviselője vagy a Szövetkezet elnöke írásban nem igazolja a szolgáltató felé.

A 44.§. /2/ bek. szerint: „ha a hőközponti mérés szerinti szolgáltatás egy hőközponti mérőn keresztül több felhasználó részére történik, valamennyi felhasználó megegyezése esetén (?) a távhőszolgáltató az érintettekkel egy közüzemi szerződést is köthet”. S ha nem tudnak megegyezni?

Milyen következtetést lehet ebből levonni? Azt, hogy a szóban forgó lakóépület külön is megköthette volna a közüzemi szerződést a szolgáltatóval!
Ez a megoldás azonban szóba sem jöhetett, ugyanis senki nem tudott a 271 tagot számláló lakásszövetkezetben arról, hogy a nevükben az elnök 2003-ban egy megállapodást írt alá a távhőszolgáltatóval!
Miért is tudott volna? Egyrészt semmiféle információt erről nem kaptak a Szövetkezettől, s ha kaptak volna – miért is érdekelte volna őket? Mert általánosságban elmondható: a lakásszövetkezet a tulajdonosok vagyonának gyarapítását szolgálja – de maguk a tulajdonosok azok, akiket szinte semmi nem érdekel! Így jöhetett létre a kertvárosi lakásszövetkezet 39 millió forintos hiánya – amiről senki nem tudja, hogyan keletkezett – s egyáltalán: hol van a pénz?
A részletkérdések szabályozását a „távhőtörvény“ az önkormányzatokra bízta – s az önkormányzat szabályozott is egyetlen gondolatot nem vesztegetve arra, hogy vajon hány tulajdonos írásbeli hozzájárulását kell beszereznie annak, aki drágállja a távfűtést, s olyan megoldást szeretne, ami számára anyagi könnyebbséget jelentene?
Mert pontosan ez volt a cél! Bebetonozni azt a tulajdonost, aki le akar válni!
Olyan teljesíthetetlen feltételek elé állítani a leválni akaró tulajdonost, amiket a gyakorlatban szinte nem lehet teljesíteni!
Vagy ha valaki mégis megkísérli – hát kerüljön neki annyiba, hogy elmenjen a kedve a leválástól s fizesse azokat a horribilis összegeket, melyet a szolgáltató kiszámláz!

De térjünk vissza a lakásszövetkezeti elnök 2003-as szerződéskötésére.
A törvény és az önkormányzati rendeletek valamennyi tulajdonos felhatalmazását kívánják meg a távfűtéssel kapcsolatos szerződések megkötéséhez, módosításához és megszüntetéséhez.
Nem hivatkozhat arra egyetlen társasházi képviselő vagy szövetkezeti elnök, hogy őt a törvény hatalmazta fel a szerződés megkötésére, ha a törvényben meghatározott feltételek hiányoznak!
Ebben az esetben valamennyi tulajdonos felhatalmazására szükség van!

Mindez a megállapodás 15. pontjában így került megfogalmazásra: „Megbízott felelőssége teljes tudatában kijelenti, hogy ezen megállapodást az érintett tulajdonosi közösség teljes körű felhatalmazása alapján jogosult megkötni és aláírni”. A megállapodás kelte 2003. június 19.
Ezen megállapodás 1. számú mellékletét 2003. június 30.-án a Szövetkezet elnöke írta alá s a fűtési költségek elosztásáról szól, mégpedig: „a fűtési költség felosztásának módja, ha a felosztást a fogyasztói közösség készíti el. a./ az épületrészek és az épület összes fűtött térfogatának arányában.”

Ha megnézzük a megállapodás megkötésének dátumát s az 1. sz. melléklet dátumát, a két dátum közti kb. 10 eltelt nap azt a látszatot kelti, hogy a megállapodás megkötése es az 1. sz. melléklet aláírása közben eltelt idő arra szolgált, hogy a tulajdonosok megállapodjanak egymás között a költségek elosztásáról! Mindez azonban teljes megtévesztés! Mert 2003-ban a tulajdonosi közösség semmit nem tudott sem a távhőszolgáltatóval kötött megállapodásról, sem a költségelosztás módjáról!

A feljelentés alapján sem az ügyészség, sem a rendőrség nem foglalkozott az üggyel: ez nem okirat hamisítás és nem csalás! Hanem mi?
A Szövetkezet elnöke, Komári László pedig nyugodtan aláírhatta a megállapodást, két okból is: egyfelől senki nem számított arra, hogy akad valaki, aki a bíróságon támadja meg a szerződést, másfelől, ha mégis probléma adódna – a szerződő felek közös érdeke egymás megvédése.

Időközben sikerült megszereznie Katalinnak a közgyűlési jegyzőkönyveket, amiből kiderült,
a 2005. májusában megtartott közgyűlésen az elnök bejelentette a távhővel kapcsolatos megállapodás megkötését: most már mérés szerint fizetünk! Remek – s eddig mi alapján fizettek a tulajdonosok, ha nem mértek semmit? Honnan tudta a szolgáltató, milyen összeget kell kiszámlázni az egyes tulajdonosoknak? Ezen a közgyűlésen rögtön megtörtént a költségek elosztása is, a lakások légköbmétere alapján! Kicsit furcsa, ugyanis az elnök már 2003. június 30.-án a megállapodás 1. sz. mellékletében így jelentette a PETÁV felé a költségelosztást.
Ezt az előre megfogalmazott határozati javaslatot a 271 szövetkezeti tagból a közgyűlésen megjelent 30 tag szavazta meg – ki lehetett pipálni „elintézett”-ként.

Ebben a kérdésben azonban van egy igen csúnya hiba: a közgyűlésnek sem hatásköre, sem jogköre nincs a távfűtéssel kapcsolatos kérdésben bármiféle döntést hozni! A döntést a 271 szövetkezeti tag hozhatja meg – mindegy, milyen formában – de mindenképpen írásban, dokumentálható módón!
A dokumentálást a Szövetkezetben azonban úgy értelmezik, hogy a szerződéseket titkosítani kell! – azok előtt, akinek vagyonával a Szövetkezet vezetősége gazdálkodik. Ilyen alapállással már csodálkozni sem lehet azon, hogy 2006-ban és 2009-ben a távhőszolgáltatóval újabb megállapodások kerültek aláírásra – erről azonban a tagság a mai napig semmit sem tud – holott: ezen megállapodások megkötéséhez ugyancsak szükség volt a tulajdonosok teljes körű felhatalmazása – ami megint csak hiányzott a megállapodás aláírásakor!

További, megkérdőjelezhető gyakorlat: a 2005-ben megtartott közgyűlésen ugyan a jelenlévő 30 tag megszavazta az előterjesztett javaslatot – de minek alapján? A megkötött megállapodás nem került ismertetésre, a hatályos jogszabályi rendelkezésekről pedig egy szó sem hangzott el! Mindegy – fő, hogy megszavazták a jelenlévők!

A közgyűlési határozatokat a bíróság előtt lehet megtámadni, 60 napon belül – a határidő elmulasztása jogvesztő! Miután a Szövetkezet alapszabálya lehetővé teszi egy tulajdonos számára a bírósági út igénybevételét, ha egy közgyűlési határozat ellen kifogása van – Katalin a bírósághoz fordult!
Pedig ekkor még nagyon sok mindenről nem volt tudomása, ami csak később derült ki!


  Tengeri kígyó a hazai bírói joggyakorlatban 2. rész Avagy köz„szolgáltatók” vs. kiszolgáltatottak

KEZDŐDIK A CSATA

Az első keresetlevélben a szolgáltatót és a Szövetkezetet perelte be. A keresetlevélben tájékoztatta a bíróságot, miért áll üresen a lakás (a szívességi lakáshasználók 1,8 millió forintos kárt okoztak, nem lakható) – s kártérítést kért a jogtalanul kiszámlázott távfűtési költségek miatt.

Dr. Sándor Éva bírónő röviden elintézte az ügyet, tárgyalás kitűzése nélkül elutasította a keresetet. Nem is az volt a meglepő, hanem az elutasítás indoklása: hogy Katalin az 1,8 millió forintos kárt, amit a szívességi lakáshasználók a lakásában okoztak – a szövetkezettől és a távhőszolgáltatótól követeli!
Ha valakinek egy csepp esze van s elgondolkodik az indokoláson, rájöhet, ez a végzés egy figyelmeztetés is lehetett a bírónő részéről: a távhőszolgáltató „kesztyűs” kézzel kezelendő – jobb az ügyet nem forszírozni.

Katalin nem vette az „adást”. Igaza tudatában újabb keresetlevelet adott be – most már csak a szövetkezet ellen a károkozásért – s a tulajdonosok ellen, jogalap nélküli gazdagodásért.

Ők fogyasztottak el a fűtőenergiát – fizessenek is érte, s ne mástól várják el azt, hogy a fűtési költségeik egy részét más fizesse.

KÖZÖSSÉGI SZELLEM

A kereset beadásával egy időben 8 tulajdonost keresett meg levélben azzal, hogy kéri a leváláshoz való hozzájárulásukat. A megkeresett valamennyi tulajdonos lakása bérbe adott – a távhőszolgáltatást tehát a bérlők veszik igénybe – a tulajdonos csak a havi 35-40 ezer forintos bért kasszírozza. Egyetlen megkeresésre sem érkezett válasz!

Törvényi rendelkezés ide vagy oda, próbáljon meg valaki tulajdonosi hozzájárulásokat beszerezni, ilyen hozzáállás mellett. Mert ezek a tulajdonosok még a törvényben biztosított tulajdonosi jogaikat sem gyakorolják – s hogy a másik ott lakóknak milyen problémái merültek fel, az számukra abszolút érdektelen. Mindenki oldja meg a problémáit, ahogy tudja!

A második kereset is az első sorsára jutott, a harmadik is – mindegyik elutasításban fellelhető a törvénytelenség. A harmadik keresetlevél törvényellenes elutasítása azonban nem eredményezte a szokásos fellebbezést. Katalin hagyta a törvényellenes elutasítást jogerőssé válni – ennek következtében dr. Sándor Eva nem tehetett mást – kitűzte a tárgyalást.

Az első tárgyaláson a szövetkezet elnöke kijelentette, hogy a Szövetkezetnek a világon semmi köze sincs a megállapodáshoz, kizárólag az épület tulajdonosi közössége vonható perbe!

S a bírónő azonnal diktálta a végzést: a felperes köteles perbe vonni a lakóépület valamennyi tulajdonosát. A későbbiekben az is kiderült, hogy 1 lakásnak kettő vagy több tulajdonosa van, így azokat is perbe kell hívni – a végleges tulajdonosi szám 90 főben került rögzítésre, mert a Szövetkezetnek még tisztességes nyilvántartása sem volt a tagjairól. Hátra volt még a kb. 1 évig tartó lakcímkutatás, s az ezzel járó tetemes költség is – amit természetesen felperesünknek kellett megelőlegezni!

Összességében elmondhatjuk, az ellenfelek mindent megtettek annak érdekében, hogy egyengessék a bírói utat a kereset elutasításához.

Csak néhány rövid példa: Katalin egyik közvetlen ajtószomszédja levélben panaszkodott a bíróságnak, milyen őrült meleg van a lakásokban, a legnagyobb hidegben is ablakot kell nyitni – amikor azonban a leváláshoz való hozzájárulásról kérdezte a bírónő – röviden elintézte a témát: NEM! Dr. Sándor Évát pedig nem érdekelt az indoklás.

Kiderült azonban, hogy a megállapodásban a Ptk. 387. paragrafusában rögzített szabályozással ellentétben az épület éves hőmennyiség igényét továbbra is a szolgáltató határozta meg, nem a fogyasztó!

A hivatkozott Ptk. 378 §. ugyanis kimondja: „A közüzemi szerződés alapján a szolgáltató köteles meghatározott időponttól a fogyasztó számára folyamatosan és biztonságosan a fogyasztó igénye szerint meghatározott közüzemi szolgáltatást nyújtani …“

Ha azonban a szolgáltató határozza meg az épület által „igényelt“ éves hőmennyiséget – akkor itt törvénysértés történt – melyet az eljáró bíró „lesöpört“ az asztalról – nem érdekelte.

Vagy nem volt szabad e kérdés iránt érdeklődést tanúsítani? Esetleg más is kiderülhetett volna, amiről jobb hallgatni? Nincs nagy jelentősége, de magyarázatot add arra, miért van mindenütt (még a középületekben is) szinte kibírhatatlan hőség.

A másik ajtószomszéd azt kifogasolta, hogy ö „fűti” az üresen álló lakást, holott személyesen is meggyőződött arról, hogy a két lakás közötti fal hideg!

Egyetlen tulajdonos sem indokolta meg, miért nem adja meg a leváláshoz a hozzájárulást. Ezzel pedig törvénysértést követett el, mégpedig visszaélt a joggal! De miért is foglalkozzon a bírónő ilyen „aprósággal”?

Volt hivatkozás az épület szigetelésére – amikor azonban Katalin konkrét kérdéseket tett fel az épület szigetelésével kapcsolatosan – a Szövetkezet jogi képviselője keményen tiltakozni kezdett: a szigetelés nem képezi az eljárás tárgyát! (Mellékesen megjegyezve – ez egy izgalmas kérdés, ugyanis az éves elszámolásokból nem derül ki, mennyi volt az épület szigetelési költsége, milyen vastagságú a szigetelés, melyről a tulajdonosi közösség konkrét számokat a mai napig sem kapott.)

Természetesen, a jogalap nélküli gazdagodást és a kártérítés összegét pontosan ki kell számítani, ez pedig a lakóépület összes fűtött térfogata – amit a szolgáltató az épület átadásakor határozott meg s osztotta el a lakásokra. Igen ám – csakhogy az épület teljes légköbmétere nem egyezett meg a számításkor a tényleges légköbméterrel – ugyanis hiányoztak az épületben lévő üzletek, holott ők is igénybe veszik a távfűtést. Miután a bíróságon Balázsné Lovász Katalin úgy nyilatkozott, hogy a PÉTÁV egységes tarifával számláz (azaz nincsenek külön tarifák az üzletekre) s ezekről nyilvántartásuk sincs – végkövetkeztetésként megállapítható, hogy a PÉTÁV a tulajdonosokra számlázza ki az üzletek távhőfogyasztását is! Így hát nem véletlen, hogy a Szövetkezet titkosította az üzletekkel kötött szerződéseket is!

Érdekes módon, egyetlen perbe vont tulajdonos sem tiltakozott az ellen, hogy ő fizesse az üzletek távhőfelhasználásának költségeit – de amikor egy lakás leválásáról kell dönteni – olyan egységes a társaság, mintha összebeszéltek volna.

MÁR ÉLESBEN MEGY A KÜZDELEM

A bírónő inkább a leválást firtatta. A tulajdonosok legfőbb ellenvetése a hozzájárulás megadásához az volt, hogy ők nem láttak semmiféle műszaki rajzot, számításokat – ha ezeket a leválni kívánó a rendelkezésükre bocsátotta volna – elgondolkodhattak volna azon, hogy megadják-e a hozzájárulást a leváláshoz vagy sem! (vajon a szigetelésre vonatkozó dokumentumokat, de legalább a költségvetést miért nem hiányolták ugyanők? – a szerk.)

Tehát, ha egy tulajdonos a távhőről le akar válni, készíttessen el egy műszaki tervet (50 – 150 ezer Ft?) – adja oda valamennyi tulajdonosnak (60 – 100 főről van szó!) – hogy legyen ideje gondolkodni – hozzájárul-e a leváláshoz vagy sem! Teljesen figyelmen kívül hagyható az a tény, hogy vajon a tulajdonosok többsége ért-e egy villamos kapcsolási rajzhoz?

Lassan körvonalazódott az a tény, hogy itt már gyakorlatilag „szervezett” ellenállásról van szó – s hogy ebben nincs tévedés, bizonyossá is vált.

Mert érthető lenne az ellenállás, ha a lakás közvetlen szomszédjai, akik „fűtik” az üresen álló lakást – igényt jelentenének be a tulajdonos felé, hogy járuljon hozzá a fűtési többletköltségeikhez. (ha már az üzletek fűtését szó nélkül finanszírozzák – a szerk.) Ehhez viszont bizonyítani kellene a fűtési többletköltségeiket! Ezt azonban senki sem tudja, mert a lakásokban nincs költségfelosztó – csak iszonyatos meleg.

Az pedig egyenesen nevetséges, hogy pl. az A lépcsőház 6 emeleten lévő, üresen álló lakás többletköltséget hoz létre a B lépcsőház 10. emeletén vagy a földszinten lévő lakásban!

Meglepetésre az is kiderült, hogy az önkormányzati rendelet teljes részletességgel felsorolja, mely területek nem vehetők figyelembe a lakás légköbméterének meghatározásakor. Ezeket a területeket le kell vonni – a PÉTÁV tehát még mindig, az 1976-os légköbméterek alapulvételével számláz – szerintük azért, mert a Szövetkezet nem rendelte el a lakások légköbméterének újra felmérését – azaz, a lakásszövetkezet vezetése kárt okozott a tagjainak – s hozzásegítette a szolgáltatót a jogalap nélküli gazdagodáshoz!

S mégiscsak különös esemény egy tárgyaláson, amikor az egyik tulajdonos a „vallomását” követően összekacsint a jogi képviselővel, rámosolyog az elnökre – miután megtagadta a hozzájárulást a leválással kapcsolatosan s az általa elmondottak igencsak arra utaltak, hogy a mondandóját „betanulta”.

ÍGY KÉSZÜL A TENGERI KÍGYÓ

Dr. Sándor Éva ahelyett, hogy az első tárgyaláson hivatalból vizsgálta volna a szerződés létrejöttének körülményeit, összevetve a törvényi és jogszabályi előírásokkal, ezt követően pedig megállapította volna, hogy a szerződés érvénytelen, semmis – mert a szerződéskötés egyik legfontosabb eleme hiányzik – 90 embert kímélhetett volna meg a bíróságra járástól, és a felperes Katalint kb. l,3 millió forintos költségelőlegezéstől. Nem – dr. Sándor Éva, mintegy másfél évig tárgyalta az ügyet, szortírozta a bizonyítékokat, küldözgette 90 tulajdonosnak a tértivevényes leveleket minden tárgyalásra!

Érdemes lenne a teljes bírósági költséget csak ebben az egy ügyben összeszámolni, vajon mennyibe került a Magyar Államnak ez az egy ügy? Mert a perköltséget ugyancsak Katalinnak kellene viselnie, ha – időben nem húzza be a kéziféket – s nem kér költségmentességet!

A költségmentesség megadásáról ugyan a mai napig nincs bírósági végzés – az, hogy nem kell kifizetnie a horribilis perköltségeket, a kereset elutasításánál derült ki. Az illetéket azonban rá kellett „nyalnia” az okiratokra – s ez sem tartozik a zsebpénz kategóriába.

Érdemes azon is elgondolkodni, hány ilyen ügy lehet az országban? Vajon mire lehetne ezt a pénzt fordítani? Bizonyára értelmesebb dolgokra, mint szócséplésre.

Rendszeresen olvashatunk a sajtóban a bírák túlterheltségéről. Tisztelet és elismerés illeti azokat, akik legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint ítélkeznek – jelen esetben azonban lelkiismeretes ítéletről szó sem lehet.

Dr. Sándor Éva maximum 3 tárgyalással elintézhette volna az ügyet, ha teljesíti hivatali kötelességét.
S ha meg is tette, az I. fokon hozott ítélete azonban arra utal, hogy ez a vizsgálat nem eredményezte volna a tőle elvárt döntést.

Katalin az I. fokú ítélet ellen beadta a fellebbezést, holott sejtette – a másodfokú döntés sem fogja meghozni a kívánt eredményt – a szerződés érvénytelenségének/semmisségének megállapítását. A fellebbez és beadása 2011 augusztusában megtörtént. A bíróság ezt követően is mindent megtett azért, hogy ez a fellebbezés ne kerüljön a másodfokú bírósághoz – 2012 április 20-ig!

A féltonnányi akta ma is ott porosodik valahol az I. fokú bíróságon, a „jóváhagyó” bírák még az aktafedelet sem láttak. Vajon miért?

RÖVID MAGYARÁZAT

A PÉTÁV folyamatosan gondoskodott a fizetési meghagyások kibocsájtásáról, Katalin pedig rendszeresen ellentmondott, majd kérte először a végrehajtás felfüggesztését – s miután dr. Szabolcs Mónika ezt elutasította alaptalanság címén – tesztelte a másik megoldást, azaz a végrehajtás megszüntetését kérte. Dr. Szabolcs Mónika hű maradt önmagához, alaptalannak nyilvánította a kérelmet! Miért alaptalan? Csak!

Ebben az a különös, hogy a bíróság felfüggesztheti (!) a végrehajtást (ha akarja, – de nem akarta) addig, amíg az előzetes kérdés nincs elbírálva. Az előzetes kérdés pedig az, hogy érvényes-e a egyáltalán PÉTÁV-val kötött megállapodás vagy sem?

Nem érvényes – s ezen a tényen még az Úristen sem változtathat – holott nála kisebb kaliberek mindent megtesznek ezért, hogy a szerződés megmaradjon látszólagosan érvényesnek.


  Tengeri kígyó a hazai bírói joggyakorlatban 3. rész avagy köz„szolgáltatók” vs. kiszolgáltatottak

KÖZJÁTÉK

A PÉTÁV legutolsó fizetési meghagyásának Katalin ismételten ellentmondott arra való hivatkozással, hogy a szerződés érvénytelen, semmis, nulla – a számlázás alapja sem helyes, tehát ilyen alapon a PÉTÁV tőle semmit nem követelhet. Fizessen az, aki az érvénytelen szerződést kötötte. A fiatal, tapasztalatlan bíró azonban nem osztotta álláspontját – elutasította azzal, hogy ha a bíróság megállapítja a szerződés érvénytelenségét, akkor majd…
Hogy tetszett mondani? A bíróság? Es melyik bíróság állapítja meg majd a szerződés érvénytelenséget? Hiszen a bíróságon vagyunk nem? A bíró őszinte választ adott: nem tudom, melyik bíróság fogja megállapítani a szerződés érvénytelenségét/semmisségét!
S ezek után próbálja meg valaki azt állítani, hogy létezik bírói függetlenség!
Vagy a bíró úr nem tanulta meg alaposan a szakmát? Vagy hamisan esküdött doktorra avatásakor? Hiányzik a szakmai tapasztalata? Kérdés hátán kérdés – válasz nélkül.
A fellebbezés a bíróságon – röviden jött az újabb végzés: 10 ezer Ft fellebbezési illeték! Befizetve – de hol a fellebbezés? Mert a megyeieknél nincs!

VÉGREHAJTÁS ÉRVÉNYTELEN SZERZŐDÉS ALAPJÁN

(Mert senki nem hajlandó mozdulni!)

Amíg az I. fokú ítélet és az alapjául szolgáló akta valamelyik bírósági irodában „pihent” – a végrehajtó sem tétlenkedett. Holott tudott arról, hogy az ingatlan értékbecslése ellen egy végrehajtási kifogás a bíróságon van – döntésre várva, de eldöntetlenül – 2011 decemberében kibocsátotta az ingatlan végrehajtásról szóló hirdetményt. Ezt követően Katalin két db. végrehajtási kifogást terjesztett elő a bíróságon – a végrehajtási kifogás válasz nélkül békésen nyugszik valamelyik aktában, holott, a bíróságnak 60 napon belül kifogást el kell/kellene bírálnia.
Az egyik végrehajtási kifogásban Katalin másodszor kifogásolta, hogy az önkormányzat nem helyesen állapította meg az ingatlan értékét – a tényleges forgalmi értek kb. 8 millió forint – az önkormányzat által megállapított forgalmi érték pedig 6,5 millió forint! Ezen forgalmi értéket az az önkormányzat állapította meg, akinek a szolgáltató részben tulajdona, s árverezéskor az önkormányzatnak elővásárlási joga is van.
Az már teljesen „rosszindulatú” feltételezés, hogy valaki kinézte magának a lakást s a legolcsóbban szeretne hozzájutni. Valami „nagykutya” lehet az illető. ha az egész bíróság „ugrik”.

Ez a „rosszindulatú” feltételezés nem is tűnik túl alaptalannak, ha figyelembe vesszük, hogy a végrehajtási kifogásokra a bíróság nem is válaszolt, a végrehajtó az interneten elárverezte a lakást – az árverési jegyzőkönyvből pedig kiderült: 4,5 millió forintért! Tehát pontosan a valódi érték feléért!
Amikor Katalin megkapta az ingatlan árverési jegyzőkönyvet – levelet írt az árverési vevőnek, vegye fel vele a kapcsolatot. Nem volt túl kicsi a meglepetése, amikor a postáját intéző meghatalmazott közölte vele telefonon, hogy felhívta őt egy ismeretlen, a telefonján nem látszott a hívó száma (tehát feltételezhető, hogy az illető titokban akarja tartani a kilétét) s közölte, hogy feljelentette Katalint, mert megfenyegette. Ugyan, azóta sem érkezett meghívás a rendőrségre az ügyben – de kezd az egész ügy krimivé alakulni!

A végrehajtási kifogásban Katalin közölte a bírósággal, hajlandó a tőle követelt összeget kifizetni s a továbbiakban az ügy jogerős befejezéséig fizetni a havi, a lakására számlázott fűtési költségeket, melyeket ugyan jogtalannak tart – de hát ha a bíróságnak ennyi időre van szüksége egy egyszerű ügy eldöntéséhez - kapja meg a lehetőséget a nyugodt munkához.
Ugyanezt telefonon is közölte a PÉTÁV-val s kérte a részletfizetési lehetőségét.
Fizetési készséget, jóindulatát bizonyítandó, befizetett 250 000Ft-ot a végrehajtó számlájára, lefoglaltatott a végrehajtóval egy, az ő részére járó követelést (amit a végrehajtó készségesen meg is tett), ami kb. 150 000Ft-ot tesz ki – s várta a bíróság döntését – miközben a végrehajtó problémamentesen árverezett!

A CSATTANÓ

A részletfizetési kérelemre a PÉTÁV osztályvezetője, Balázsné Lovász Katalin rendkívül gyorsan reagált, hozzájárul, több feltélel megadásával, melyek között szerepel:
Katalin ismerje el a követelés jogalapját és összegszerűségét, s mondjon le minden további jogi lépésről!
Nincs kedvem utánanézni a BTK-ban, hogy ez milyen bűncselekmény – de az emlékezetemben a zsarolás jelenik meg.
Szóval a PÉTÁV abban az esetben ad részletfizetési lehetőséget (s mennyire emlegetik a honlapjukon: mindenkinek segítünk), ha takargatnivalójuk nem kerül a nyilvánosság elé, mármint hogy érvénytelen/semmis szerződés alapján követelnek valakitől 1,4 millió forintot!

Ahhoz már tényleg rosszindulatúnak kell lennem, hogy azt feltételezzem, amennyiben a bíróság helyt ad Katalin keresetének s megállapítja a szerződés érvénytelenségét/semmisségét – megindulhat a lavina! S a távfűtést igénybe vevő tulajdonosoknak eszükbe juthat, hogy megvizsgáljak a szerződéseiket, azok keletkezesét, érvényességét – annak pedig kellemetlen következményei lehetnek. Mert a szerződés érvénytelensége/semmissége eseten az eredeti állapotot kell visszaállítani!

A végrehajtási jegyzőkönyv gondos tanulmányozása során azonban kiderült egy másik csalafintaság is: a végrehajtó egy követelést kétszer tüntetett fel az árverési jegyzőkönyvben, amely követelés az árverési hirdetményben csak egyszer szerepelt.
Ne legyünk már olyan rosszindulatúak s ne gyanúsítsuk a végrehajtót azzal, hogy a saját anyagi érdekeit tartotta szem előtt – hiszen ő is csak ember, a bíróság és a törvény rendelkezéseit hajtja végre. De miért úgy, hogy a károsultat duplán akarja megkárosítani?

Nos, eddig így áll az egyenlőtlen küzdelem! Ha Katalin kifizette volna a havi fűtésszámlát anélkül, hogy a fűtést használta volna (a fűtőtestek ugyanis le vannak zárva) – talán minden rendben lenne. Fizethetne az épületben lévő üzletek által elhasznált fűtőenergiát is, leválni maximum álmában tudna. Esetleg repüljön el két tanúval Szingapúrba, hogy megszerezze az ott élő tulajdonos hozzájárulását?
Az előzményekből azonban megállapítható: ez nem teória – ez már valódi összeesküvés – s ebben gyakorlatilag mindenki benne van!

Füzesi Zsolt – SZRTI


A szerkesztőség kiegészítése:
A történet itt nem ért véget, megtörtént a kilakoltatás. Erről közöltük a beszámolót, melyet Egyedül egy kisebb hadsereg ellen Egy pécsi kilakoltatás tragikomikus története címmel már olvashattak május 5.-én

Forrás: Szabad Riport

 Beküldt: Júlia