Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2018Dec15

2013. Április 28., Vasárnap 16:25

Muszáj szólni

Írta:  Horváth Mátyás
Értékelés:
(16 szavazat)
Mint tapasztalhattátok kedves barátaim mostanában ritkán szólok, de most muszáj. Igaz, nem is történt eget rengető dolog eddig. Most azonban nem is egy, hát csokorba szedtem. Nézzük hát szálanként.

Elsőnek egy szokatlan hír. Vagy ötven éve hallom rendszeresen a híreket, így tudom, érzem mire kell felfigyelni. A közeli napokban tárgyalt egymással az orosz és a kínai vezetés, s nem csak az első számú vezetők. A tárgyalások rövidek voltak, a végeredmény szokatlan, igaz az időzítés is. A találkozót alig előzte meg a kínai pártkongresszus, mely végeredménye, hogy a régiek mentek és sokkal fiatalabbak jöttek a párt élére. Ezt azonnal követte a miniszteri székek átvétele is. Mondhatjuk, megtörtént a teljes hatalomváltás. Ez után „azonnal" felkerekedtek és tárgyalóasztalhoz ültek az oroszokkal.

A kiadott közlemény szerint a megbeszélések teljes sikerrel jártak – mindkét fél részére. Minden tervezett egyezményt aláírtak sőt, szélesebb körben is előre léptek, mint amire számítottak. Mindkét fél elégedetten, mondhatjuk örömteli hangon nyilatkozott.

Na, és kérdezhetik mi ebben az eget rengető?
Hogy ilyen összhangra, ilyen gyorsaságra és elégedettségre még nem volt példa. Még a szocialista összeborulások idején sem! Akkor is tudhattuk, hogy a felszíni fecsegés mögött hol húzódtak az ellentétek. Most ilyen nincs! Ki merem jelenteni, hogy világpolitikai jelentőségű tárgyalások voltak, melyek igazi tartalmát majd csak később tudjuk meg. A nyakamat rá merem tenni, hogy az egész világ részére forduló pontot jelentett ez a pár nap. Évtizedekre, vagy még hosszabb időre fogja meghatározni az emberek sorsát. Lehet, hogy az egész emberiségét, s hogy ennek első jelei megmutatkozzanak nem is kell sokat várni. Ugyanis a fő csapásirány fog változni.

Jól jegyezzétek meg az időpontot, mert a háború most kezdődött el!

S a válaszcsapás is azonnal megérkezett. Ciprus. Az nem véletlen, hogy éppen most csúcsosodott ki a helyzet, pedig mióta emlegették, hogy baj lesz. Most kellett választ adni az oroszoknak és első lépésként lenyúlni a milliárdosaik pénzét. Ez csak az első, figyelmeztető lövés volt visszafelé.

Egyértelmű helyzetalakult ki, a konfliktus nyílt akciókba fordult át. Meg van a front mind két oldala: az egyik a nyugati pénzoligarcháké, a másik az éledő orosz és az elképesztő gyorsasággal fejlődő kínai oldal.

A ciprusi válasznak van egy, a magán embereket – bármelyikünket - is érintő vonala.

Ugyan kijelentették, hogy Ciprus egyedi eset, de valaki elszólta magát, hogy nem biztos. S, ha már így esett – utána arról kezdtek beszélni a pénzmágnások, hogy a bankok megmentésében a lakosságnak is részt kellene vállalniuk. Na, hogyan?
A betétek megadóztatásával! De van ennek még rosszabb variációja, csak ezt mindenki maga találja ki. Gondolkozzatok! Most kezdek először örülni, hogy nincs betétem sehol a világon. Ugyanis mostantól nem érezném biztonságban.

Mint említettem, háború van. És mit mondott Montecuccoli, mi kell a háborúhoz? Pénz, pénz és pénz. Az államoknak meg ehhez soha sincs elég pénzük. És egy pikáns megjegyzés: most már nem csak Orbán Viktor háborúzik, hanem a világ legnagyobb hatalmai is: egymással.

Kérlek benneteket: senkit se tévesszen meg, hogy nem hallotok puskaropogást. Ezek más fegyverek, alattomosabbak. Csendben ölnek!
Vigyázzunk szeretteinkre, szerezzünk örömet egymásnak, töltekezzünk fel lelkiekben, és ahogy egy híres angol mondta – talán Cromwell – „tartsuk szárazon a puskaport".

Lenne még, de majd legközelebb!


Forrás: http://magyarmegmaradas.hu/

Megjelent: 1633 alkalommal

Hozzászólások  

 
wolfy
#1 ????wolfy 2013-04-29 12:20
Ez most egy elkésett "post"? Mert azóta az ellencsapás ellencsása és régen lefutott. Az oroszok kinn vannak a Földközi tengeren és a ciprusi NATO támaszpontot használják. Mind kettőt!

Wolfy
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 237 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.6%Serbia 1.2%
Romania 5.2%Canada 1%
United States 4.4%France 0.4%
Russian Federation 3.4%Switzerland 0.4%
Ukraine 2.8%Australia 0.4%
Sweden 2.6%Netherlands 0.3%
Germany 2.3%Belgium 0.2%
United Kingdom 2.1%Italy 0.1%
Slovakia 2%Spain 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 440
This Week: 3294
Last Week: 4369
This Month: 9014
Last Month: 18467
Total: 1974253

Belépés