Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2019Sep15

2013. Október 27., Vasárnap 16:02

A Székelyek Nagy Menetelése valóban nagy siker?

Írta:  Ágoston András és Lipcsey Ildikó
Értékelés:
(4 szavazat)
Siker? Igen, az. A Székelyek Nagy Menetelése valóban nagy siker. Pedig az elmúlt hetekben a helyi román hatalom érvek híján, nem egyszer, akadékoskodással igyekezett lehűteni a nagy lelkesedést. Utoljára az „elromlott mozdony" keltette alighanem szándékos dilemmát, maguk az autonómiakövetelő magyarok oldották meg. Az egyetlen lehetséges módon: nagy többségük ott volt, és mégis részt vett a Székelyek Nagy Menetelésén.

Győzött az összefogás: megvalósult a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) víziója. A magyarok Erdélyben, a Székelyföldön, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban hitet tettek az autonómia mellett.

A Székelyek Nagy Menetelése legalább két szempontból tanulságos.

„Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete" – állította egyszer régen kiáltványában Marx és Engels, a két nagy bajkeverő gondolkodó. E huszadik században olyan súlyos következményekkel járó megnyilvánulásból mára, szerencsénkre csak a „kísértet" kifejezés maradt. Az autonómiakövetelés kísértete – nekünk magyaroknak köszönhetően – valóban bejárhatja Európát. Még nem mondhatjuk, hogy az autonómiakövetelést „az összes európai hatalmak hatalomnak ismerik el", de senki sem tagadhatja, a jövőbe mutató jó úton járunk. Bizonyíték erre a Székelyek Nagy Menetelése. A sikeres, a nemzet csaknem minden szegmensét megmozgató, derűs, határozott, nagy menetelés.

Bíró János Antal, a legöregebb ferences szerzetes a menetelést megelőző ökumenikus istentisztelet során, a lényegre mutatott rá: a magyar vezetők eddig „mindenbe belenyugodtak". Valóban, az „egypártok" vezetői, nemcsak Erdélyben, egy ideig leginkább hűvös kívülállóként figyelték a készülődést. A politikai eltökéltség, a tettekben megmutatkozó autonómiaigény, s a megtapasztalt összefogás öröme végül felülírta a tartózkodásukat.

A Székelyek Nagy Menetelése összefogással, jó szervezéssel, megvalósult. A Kárpát-medencében, valamint szerte a nagyvilágban lezajlott szimpátiatűntetések újra bizonyították: a kisebbségi autonómiáknak nincs alternatívája. S ez így volt felemelő, így jó.

Ebben a pillanatban nehéz a jövőre nézve megállapításokat tenni, mégis, egyre több a jele annak, hogy a nemzet lelki határhoz érkezett. Holnap stratégiai váltás, egy új korszak kezdődhet. Az összefogás székelyföldi látványos megnyilvánulása erősíti bennünk a reményt, hogy hangunk, a nemzet hangja elér a nemzetköziek, az Európai Unió döntéshozóinak ingerküszöbéig. Előbb-utóbb győz a felismerés, hogy a Közép- és Kelet-Európa őshonos kisebbségeit is megilleti az autonómia, melynek gyümölcsit Európa nyugati államaiban a „felhasználók" már régen élvezhetik.

Ágoston András


 -  (Itt egy ma beküldött videót is közreadunk) />Zoli<)

transylvania.autonomy.infographic

transylvania.autonomy.infographic


Az autonómia Erdély történetében. A szuverenitás változatai.

Erdély politikai-gazdasági-társadalmi berendezését a 13. századtól 1848-ig a központi állam helyett az önkormányzati egységek: a magyar nemesi vármegye, a szász és a székely székek vezető szerepe jellemezte. Mindhárom rendelkezett törvényhozói, végrehajtói, közigazgatási joggal, vallási és kulturális autonómiával, pénzügyi és katonai kérdésekben szabad döntési joggal. Erdélynek saját országgyűlése volt, tisztviselőit választották, azok visszahívhatók és lecserélhetők voltak. A vármegyék mellett a szász és a székely közösségek tagjainak is kollektív jogai és kötelezettségei voltak.

Erdély státusa és Magyarországhoz való viszonya az idők során többször átalakult. A vajdaság korában, az ország három részre szakadásáig önkormányzata tipikus középkori autonómia volt: a vajda hatásköre csak a vármegyékre terjedt ki, a szász és a székely székekre nem. A fejedelemség korában Erdély önálló, szuverén állam volt, ide helyeződött át a magyar királyi hatalom, és az újraegyesítés, a magyar nemzeti gondolat bölcsője lett. Hatáskörébe tartozott a függetlenséget jelentő hadügy, pénzügy, külügy. Szuverenitását viszont az mérsékelte, hogy a török Portának évi adófizetéssel tartozott. A Diploma Leopoldium 1691-es kiadása után Erdély autonóm állam lett, de nem szuverén. Saját országgyűlése volt, de az élén álló gubernátor (kormányzó) hatáskörét idővel az osztrák generális léte csorbította. A Magyarországgal történő Unióval, 1848-ban megszűnt az országrész autonómiája. Az osztrák abszolutizmus mérséklésére 1860-ban az Októberi Diplomával ugyan visszakapta azt, de 1867-ben a kiegyezéssel újra el is veszítette.

Az autonómia gondolata a századfordulón öltött újból határozott formát az úgynevezett transzszilvánizmusban. Az erdélyi intézmények kiépítésével az ellen tiltakoztak, hogy Erdélyt, mint a vármegyerendszer részét, a mindenkori budapesti kormány irányítsa. Ekkor - de csakis a Magyaroszággal történt Unióval, a kiegyezéssel szemben - az erdélyi románok is az autonómia alapján álltak. Az erdélyi gondolat, a transzszilvánizmus képviselői ekkor is, később is azt vallották: Erdély földrajzilag, történetileg mindig önálló egység volt Magyarországon belül, ezt a jövőben is őriznie kell.

A trianoni békeszerződéssel Erdélyben az államalkotó magyarságból nemzeti kisebbség lett. A két világháború között az önálló Erdély koncepciónak három irányzata is kialakult. Világossá vált: a transzszilvánizmus nemcsak irodalmi irányzat és kisebbségi ideológia, hanem politikai koncepció is. Képviselői - Kós Károly író, Asztalos Miklós történész, Gyárfás Elemér politikus, Ravasz László református püspök - szerint az önálló erdélyi állam majdan az Egyesült Európai Államok része lesz. Még 1918-ban az Amerikai Egyesült Államok elnökének munkatársa, Charles Seymour tervezete is egy olyan államszövetséget képzelt el az Osztrák-Magyar Monarchia helyén, amely Ausztriából, Magyarországból, a Szerb-Horvát-Szlovén királyságból, Csehországból, Lengyelországból, Ruthéniából és Erdélyből állt volna.

Amikor az erdélyi Nemzeti Parasztpárt kormányzása idején, 1928 és 1933 között enyhült a kisebbségi elnyomás, a magyarság hivatalos pártja, az Országos Magyar Párt jogügyi szakemberei kidolgozták Erdély Románia keretein belüli közigazgatási autonómiáját. Arra hivatkozhattak, hogy az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Határozatok és a nemzetközi kisebbségi szerződések szavatolták a nemzetiségek oktatási, kulturális és egyházi autonómiáját; a számarányuknak megfelelő részvételt a kormányban; az igazságszolgáltatás és a közigazgatás terén az önkormányzatot. A Román Szociáldemokrata Párt magyar szekciója, az Országos Magyar Bizottság ekkor nem jutott el ideáig, a kulturális autonómia alapján állt.

Romániában 1944-45-ben többfelől kapott ösztönzést az autonomista gondolat. Azt a reményt keltették a szovjet katonai erők is, hogy az Észak-Erdélyben a Maniu-gárdisták magyarellenes rémtettei miatt 1944. november 14-én bevezetett - igaz, a szovjet katonai parancsnokság ellenőrzése alatt álló - önkormányzatot egész Erdélyre kiterjesztik. A Román Kommunista Párt a választási harcok idején ennél kevesebbet ígért: nem Erdély, csupán a Székelyföld önkormányzatával biztatott, beleértve a magyar nyelvű közigazgatást és csendőrséget is. Az RKP a jogegyenlőség és az autonómia illúziójával megnyert magyarságot maga mellett tudhatta az ország polgári pártjaival szembeni politikai-hatalmi harcában.

A Petru Groza vezette román kormány ösztönzésére a magyarság pártja, érdekképviseleti szervezete, a Magyar Népi Szövetség nemzetiségi törvénytervezete burkolt formában Erdély autonómiáját is magában foglalta. A szociáldemokrata párt Országos Magyar Bizottsága több tervezetet is készített a három nemzetet magában foglaló semleges erdélyi köztársaságról, melyet teljesen szuverén államként is, Magyarország vagy Románia részeként is, de egy harmadik ország, vagyis a Szovjetunió részeként is el tudott képzelni.

A sztálinista rendszer megszilárdulása idején, 1952 szeptemberében alakult meg a Magyar Autonóm Tartomány. Sokan azt remélték, hogy ez Románián belül egy kis magyar köztársaság lesz, s kiteljesednek a Romániában élő magyarság ekkorra már erősen megnyirbált jogai. Ehelyett a jogok szűkítése következett egész Erdélyben - például a kétnyelvűség -, az most csak az autonóm tartományra korlátozódott. A tényleges önkormányzatot biztosító statútum azonban elmaradt. És 1968-ban, a megyerendszer visszaállításakor megszűnt az akkor már Magyar Maros Autonóm Tartomány. Hivatalosan az erdélyi autonómiáról többé nem esett szó.

Lipcsey Ildikó

Megjelent: 1689 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.4%Austria 1.3%
Romania 5.4%Canada 1.1%
United States 3.9%Norway 0.6%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.6%Switzerland 0.3%
Sweden 2.2%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.8%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.1%

Today: 667
This Week: 4539
Last Week: 3918
This Month: 9197
Last Month: 17544
Total: 2147154

Belépés