Print this page
2014 január 13, hétfő

Szittyáktól elorozott szokások

Szerző: Botos László és Práczki István

Szinte napról napra kerülnek elő a magyar kárpát-medencei ősiségünk bizonyítékai. Megrendítő, alig hihető dolgok, tudósítások ezek. Csak két napja, hogy Cser Ferenc- Darai Lajos: Kárpát-medence, vagy Szkítia? c. könyvéből idéztem egy 19 oldalas szemelvényt, amely közlés a legújabb kormeghatározással igazolja: világviszonylatban is, hogy az emberré válásunk, homo-erectus korából, a Kárpátmedencei ősnépnek előjoga van, hogy beleszóljon, beleszámolják az ember, emberré válás nagyon fontos fejlődésébe

E könyv, amelyből idéztem 2011-ben jelent meg, de az akadékoskodó Akadémiánk elsiklott felette, mintha meg sem jelent volna.

Ugyanígy Angela Marcantonio bejelentését sem méltatta, sőt támadást indított a híres, és elismert olasz kutató ellen, mivel azt merte budapesti előadásán kijelenteni, hogy 4000 évvel ezelőtt a Kárpát-medencéből költöztek át Olaszországba az etruszkok, kik Róma első királyságait adták. Akadémiánk „tudós nyelvészei" még mindig a finnugor gyökök valamiféle, a néptől is megérthető – hisz annak származását akarja bizonyítani, és elfogadható magyarázatot fabrikálni. Még mindig ott tart, hogy a magyar nép, akkori elmaradottságánál fogva, képtelen volt bármiféle kulturális, civilizáció megnyilvánulására: mert erre nyelvének fejletlensége, alkalmatlanná tette.

Ezért barangolásai során, gyűjtötte össze a mostani kevert összelopkodott magyar nyelv klasszikus, pontos kifejezéseinek rendszerét, képességét. Nem veszi észre, helyesebben nem akarja észrevenni, hogy a „tudomány", amit tanít és hirdet, azt ellenségeink, főleg a németek, osztrákok és az elszakított területek történészei leigázásunkra, és saját maguk felmagasztalására írtak, amit Akadémiánk minden gondolkodás nélkül szolgalelkűen átvett, tanít és hirdet. Mikor jön el az az idő, hogy Akadémiánk hűen rááll s elkezdi kutatni a magyar nép és nyelv eredetét, ahogy azt gróf Széchenyi István megálmodta, és anyagi támogatásával a Magyar Tudós Társaságot létre hozta e cél érdekében? Mint alapító öt megilleti a tisztelet, s az Akadémiának kötelessége az alapító kívánságának eleget tenni, ami a magyar nép kívánsága is. Az Akadémián létezik a hebraisztika, ugyanúgy vezessék be a hungarológiát.

Most egy újabb kézirat jutott el hozzám, Práczki István: Magyarok Golgotha járása címmel. Én személyesen nem ismerem Práczki István Bátyámat, csak egyszer találkoztunk egy rövid időre, de jól értesültem írásairól, amit már hosszú idő óta kerültem, mert nem tudtam mindenben hitelt adni írásainak. Részemre a merész meglátások érthetetlenek. De mivel a fentebb említett dolgozata kezembe került, kinyomtattam, mind a kétszáz oldalt, és megvallva az igazat, szkeptikusan kezdtem az olvasáshoz. De ez a kételkedés, gyorsan, nagy érdeklődéssé változott bennem. Még mindig nem értem az olvasásban az írottak végére, de máris olyan gondolatok, meggyőződések uralkodtak el elmémben, hogy minden ellenkritika ellenére is, nevezzenek engem e dolgozat elolvasása után, bárminek is, sarlatán, délibábos, elfogult soviniszta, nacionalista, álmodozó, magyarkodó, vagy bármi egyébnek, de a kézirat egy részét közzé adom, mert a magyar ősnyelv, amely a világ népeinek az ősnyelve, ennek segítség hívásával, felhasználásával Práczki István olyan titkos melységekre bukkant, ami bámulatba hozza, vagy egyenesen zavartnak nevezheti a kézirat íróját. Pedig az író igazat, valóságot állít, amit a magyar szavak, idegen nyelvek ezer és ezer kifejezésében, használatában ismert fel, a már említett szóelemzések értelmi egyezésében. Ezek az egyezések visszavisznek a bibliai kort is megelőző időkbe. Megvilágítja, hogy a szittya-magyar-avar-hun évezredes műveltség, hogyan, minek, kiknek következtében veszítette el vezető szerepét, és még azt is,
hogy miért?

Olvasva Práczki tanulmányát, megvallom nem értek mindennel egyet. Vannak dolgok, amelyek túlhaladják egyéni képességem. De mégis helyet adok egy szemelvénynek az írásból, és fel fogom tenni a honlapra is, de csak azért, mert majd jönni fog egy idő, amikor az írottakat majd tovább kutatják, tovább fejlesztik, akkor már legyen egy kiinduló alap, ami rávezet az elvesztett útra. Az írásban, amiről szó van, az a világ legszakrálisabbnak vélt eredetét kérdőjelezi meg.
Botos László
2014-01-10

Práczki István: Magyarok Golgotha járása (részlet) →


 Práczki István: Magyarok Golgotha járása (részlet)

A Grál- Kehely és Frigyláda

Két világszerte jól ismert fogalom a Séf és a Grál- kehely, , melyet csak „akadémikus felületességgel" ismernek az emberek. A mai tanítások szerint ugyanis a SÉF főszakácsot, vagy konyhafőnököt jelent. Az viszont már senkinek sem jut eszébe ennek kapcsán, hogy a főszakács görögül megeros, azaz megyeres< magyaros. Nyugati latinos nyelveken pedig enni, jól lakni=mangiare /mandzsáre/, azaz=mangyár, tehát magyar. Enni franciául=manger /manzsé/, ami ismét mazsar- magyar. (Enni németül= essen, tehát esz-ni, vagy magyarosan eszen< eszem. Az angol enni=eat /ít/ . Azaz étek, étel stb. A szláv eszem= jegyem, tehát egyen.) Csak hát a főnök= séf szónak szép nagy családja alakult ki, melyekből kettő igen fontos. Közöttük van ugyanis a fes és fest olvasat.

A fes mai magyar nyelven a szépet és elegánsat jelenti, amit fess-nek nevezünk. Hajdan pedig a gazdag és rangos ember, vagy fejedelem volt szépen öltözött és fess, akit nyalka jelzővel is illettek. A fest szó viszont biztosat, tehát kitámasztottat, vagy kifeszítettet/ és ünnepet jelentett. Az ünnep szó viszont egy másik –talán a legtitkosabbkultikus eseménnyel függött össze, melyet a „tökéletessé" műtésnek és avatásnak neveztek. A séf szó ősi módon /tehát fordítva, – FO  = / írva és olvasva fés < vés szót, a koponya- műtött fejedelem főnökségét fejezi ki ma is.

Ez a szakrális esemény, melynek révén a megválasztott fejedelem, vagy király tökéletessé vált, az isteni KIVÁLASZTÁS legtitkosabb aktusa volt. Ezt a műveletet pedig a „Grál- kehely" és a vérszerződés tette igazán szittya szakralitássá. (A fest –FO= tsef< cséf aztán séf, azaz főnök lett. Máskülönben a séf -FO=fés, a vés igét, a koponyaműtét lényegét mondja- árulja el nekünk.
A szittya nemzetek ugyanis a fejedelmet a megválasztása után egy kultikus műtétnek vetették alá, hogy őt tökéletessé és kiválasztottá tegyék. A nagyfejedelmet a szittya törzsek és nemzetségek főnökei választották meg a szövetségi szerződés létrehozása keretében. A szövetkezett törzsi vezetők együttműködési szerződést kötöttek, amit vérszerződéssel szentesítettek. Ezt az aktust a táltosok egy un. „varázs szertartás" keretében végezték.
Az immár „testvér" nemzetségfők és törzsfőnökök a „vérmustot" a táltosok által őrzött és kezelt Varázs- kehelyből, vagy serlegből itták meg, a víg-tornak nevezett áldomás során. A táltosok szakrális varázs- ládája egy díszes faragott „széf" volt. /A széf- séf –FO= vés, ami a vésett- faragott szentség- tartó láda./ Ebben őrizték a vérszerződési kellékeket. A kelyhet, az isten kardját, a kar-metsző tőröket, a hímzett díszes terítőket és takarókat.

A zsidók ezt a titkos „széf- ládát" utánozva készítették el –Mózes könyve törvénye szerint a maguk „Frigy- ládáját", melyben a kőtáblákat őrizték. Most azonban egyes zsidó „írók és kutatók" ellentmondanak a tórai tanoknak. Nem véletlen, hogy például Dan Brown a „Da-Vinci kód" című nagysikerű könyvében egy krisztusi zsidó vérvonalról beszél, mely szerint a
száli frank Meroving királyok és a sejtelmes Arthur kelta király is zsidó eredetűek volnának. Ennek bizonyítéka pedig az a Grál– kehely, melyet – szerinte- a zsidók híres „Frigy-ládájában" őriztek. A sokat vitatott Grál- kehely tehát nem keresztény szakramentum, hanem oly héber ereklye, mely a zsidók kiválasztottságát és vezető történelmi szerepét hivatott bizonyítani. A Frigy-láda /héberül- Aron/ azonban semmiképpen sem tartalmazhatja- őrizheti a Grál kehelyt. Ez ugyanis teljesen ellene mond a mózesi zsidó törvényeknek, melyek megtiltják, hogy zsidó ember vért igyon vagy egyen.

Ennek ugyanis halál a büntetése. /3 Mózes 7. 12- 16.??/ Ennek ellenére a zsidók Frigyládája és a keresztény Grál- kehely között szoros összefüggés létezik. Csakhogy ennek a kapcsolatnak a titka abban van, hogy ezeket a szakramentumokat az említett két egyház a szittya Napvallástól plagizálta el, vagy –durvábban szólva- orozta el, sok más kultikus dologgal együtt. Az eredeti kapcsolat természetes, hiszen mindkettő a legfontosabb szittya szakramentum, a Vérszerződés kultikus eszköze. A kehelyben fogták fel a leendő testvérek vérét, melyet kölcsönösen megittak, hogy a vérség parancsát teljesítsék. (A szittyák ugyanis idegenekkel nem köthettek szövetséget). Eme aktus volt az a varázslat, mellyel idegenek váltak testvérekké. A kehelyt pedig abban a faragott /irásos< irott, rótt- faragott / ládában őrizték, mely minden szittya nemzetség és törzs legféltettebb kincse volt.

Tulajdonképpen mindkét egyház –a maga érdekei szerint- vette át a szittya kultuszt, vagyis eléggé átalakítva. A „domesztikálás" egyrészt a szakralitás megváltoztatásával történt, részben pedig a tárgyak és fogalmak átnevezésével. Az eredeti szittya- magyaros szavakat ugyanis minden nép a saját irásmódján rögzítette, így a szavak magyaros visszaolvasása tette csak lehetővé az eredeti fogalom átnevezésének a felismerését.

A szittyák szövetségi ládájának, a „Frigy- ládának" valamint a Varázs Serlegének, vagy Kelyhének szittya jelzője a varázs-láda és varázs kehely volt. A szittyák egyesülése, szövetkezése ugyanis a legnagyobb varázslat volt, mely biztosítani tudta a nemzetségek békés életét és fejlődését.

A varázs szó szittya értelmezése igen érdekes. A legnagyobb varázslat az isten mindent tudása és teremtő ereje volt, mely semmiből volt képes mindent, vagy a mindenből semmit csinálni. Az emberek számára a legnagyobb varázst a „Nap- őstény" / a Napisten / tüze-, parazsa adjabiztosítja. A plazma parazsa sugározza a földi lét csodáját. A szittya vallás tehát nem Napimádó felekezet volt, hanem a természet megismerésének iskolája.

Az emberi tudás varázsát az írás – olvasás elsajátítása képezte. Ez volt ugyanis a tudás alapja. Az írás megjelenítése hajdan a rovás és a faragás volt, hiszen a botra, vagy deszkára faragva és vésve írtak. Az írás annyira fontos ismeret volt, hogy hajdan szinte minden tudást a faragó szóval fejeztek ki. A törzsi vezető-vezér neve is faragó lett. Ez a szó aztán Egyiptomban fárao-vá torzult, ami nyugaton gróf-ra, grafra változott. Keleten viszont sarif, vagy seriff lett belőle, ami - FO=firas - firest mondott, vagyis varázst /farásfirás/ fejezett ki.
A gráf - szó tehát eredetileg varázs volt, hiszen a vérszerződési kehely az őszítés - szövetkezés nagy varázsát jelenítette meg a szittyák számára. A köztudatban mégis Grál kehelyként vált ismertté. Ennek azonban több oka volt. Az első az, hogy a szittya magyaros írások latinos - görögös fordításában az F- betűt L - nek is olvasták és írták. / pld. lót-fut, lóg-függ, locsog-fecseg. Stb/.

A másik ok már tudatosabb. A varázs kifejezés nagyon idegesítette a zsidó és keresztény vallási vezetőket. A varázsolást ördögi dolognak tartották és tiltották. Szívesen vették tehát a gráf< farg- farag félre-fordítását grálra, mivel a fordított olvasásnál nem jelent meg a varázs - semmilyen mutációja sem. A varázs szó kétségtelenül meghatározó szerepet töltött be az ókorban. Szükséges tehát a fogalomnak és vonzatainak részletes megismerése is.

A szittya népek ősi szokása volt az, hogy nagy, sorsdöntő feladatokra önkéntesen jelentkezhettek az egyes nemzetségek és törzsek.
Természetesen szabadon válhattak ki a régi szövetségből is. A kiemelt feladatokra, - pld. a Kárpát hazába való visszatérésre - új szövetséget hoztak létre. A szövetséges tagok megállapodtak az együttműködésben / alkotmányt csináltak /, majd új nagyfejedelmet / fővezért / választottak. A választás után történt meg a vérszerződési záró aktus. A már szövetkezett és szerződött nemzetségek és a megválasztott új fővezér vérszerződéssel szentesítették a szövetségi szerződést. Ennek utána pedig az új fővezért tökéletessé operálták. Ezt a szakrális műtétet, a legfőbb szittya táltos, a görögösen Eszkuláp-nak nevezett orvos-táltos hajtotta végre.

Tökéletesek vagy Séfek ?

A főtáltos / fő -orvos< fő-rovós / eskulapiosz1 neve eskülapost jelent. A főtáltos ugyanis levágta a hajat és kiborotválta a műtét helyét. Ezután körbemetszette és félrehajtotta a fejbőrt. A koponyacsontba egy szöget ütött , majd megvéste és megfúrta és kettős szelepet épített a megműtött koponyába. Ezt a csapot, vagy szelepet nevezték pilisnek, amit később egy kis kerek bőrsapkával védtek /A pilis – FO=silip, tehát zsilip, vagy szilip<szelep/. A fejedelem vagy király pedig azért lett tökéletes és kiválasztott, mert–nagy bajok esetén a megoldás érdekében a pálos szüzek /jós-nők/ a koponyájába a szelepen keresztül szeszt / spiritus, vagy „szentlélek"/ töltöttek.
A Tökéletes, a „séf<vés"=főnök megszállott, és agya megvilágosodott lett.

Fejében tehát tökéletes /a tök-éles/ ötletek, sőt agyafúrt és furfangos tervek születtek. A szelepen kipárolgó szeszgőzt meggyújtották, mely kékes lánggal égett. A főnök füstölgő fejében tehát ötletek főttek, és szédületes meglátások keletkeztek - alakultak ki. Ez természetes, hiszen neki volt „spiritusza".


 1 Askulap-osz volt a görög orvosok „istene", holott mint főtáltos Eskü-lapos műtétet hajtott végre a fejedelem fején. A latin Aesclépius, szintén az eskülapos vagy észkalapos fogalmat fejezte ki. A Vés; fés jelző tehát a megvésett, felavatott „földi isten" jelzője lett.


 A szakrális műtét és művelet „spirituális" titkát nem ismerem, de azt jól tudom, hogy az ókorban minden számottevő személyiség tökéletes akart lenni. A nagy babiloni szittya király Hammurabi is Tökéletes volt, amit híres törvénykönyvében bevezetésként el is mond: „Én, Hammurabi, Sumér- Akkád és Babilon királya Tökéletes vagyok!" (A Biblia is számtalan esetben mondja, hogy legyetek Tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok Máté evangéliuma 5.48.) Nem ismerem a Tökéletesség teljes titkát, de az tény, hogy ezt a megtisztelő címet a tökéletesek fej-szelepét védő kis kerek bőrsapka jeleztemutatta. Ezért sokan készítettek maguknak ilyen kis kerek sapkát /kalapot<eskü-lapot/, hiszen akkor a nép róluk is azt gondolja majd, hogy ők istökéletesek.

A zsidók és katolikus főpapok kis kerek sapkája is ezt a szittya tökéletességet plagizálta el. Ezt egyébként a sapka neve is bizonyítja. A katolikus főpapok is viselik, amit nálunk kaplinak hívnak. A kapli-capli=csaplicsap-le fogalmat fejezi ki. Ez pedig megfelel a magyar csapka-sapka szónak.
A sapka<csapka ugyanis a csap- csapocska fedő és védő kis fedőlap vagy kalap. A francia sapka=chapeau /sapó/ is csapó, akárcsak a szláv csapka is csapocska. Más azonban a német sapka, ami=mütze< műtse, vagyis a szakrális orvosi aktus mai neve a lényege. Az angol püspöki sapka=cap /kep/ ami valójában csap, de a kep sem ismeretlen, hiszen a francia katonák sapkája a kepi. (Itt jut eszembe, hogy az arabok is jól ismerik a kis sapkát, hiszen közismert a kis sapka FEZ- neve. Ez nyilván a fes<fesz kissé torzított alakja - a fez. Hajdan valószínűleg az avar- mór vezérek- fejedelmek viselték ezt a kis sapkát. Persze nem rossz az olasz kalap=capello sem, hiszen a csapelló a csapódót, a csapos fedőt fejezi ki. A zsidók kis sapkáját sábeszdeklinek hívják, ami jogos, hiszen ennek magyaros neve a sebész - fedeklő<fedő. A kis sapka jiddis - héber neve a jarműke. Ahol a jár=zsár/ ami szlávul parazsat jelent ez valójában a kerek, izzó Napot és fejet jelenti /. A müke<műce tulajdonképpen a német mütze - jiddis szinonimája. A jarmüke tehát a műtött kerek fejet jelenti.

A hun- avar- magyar királyok és fejedelmek kis kerek bőrsapkája tehát a zsidó- keresztények egyik máig megőrzött szittya jelképe. Ehhez - ezekhez társulnak azonban más kultikus tárgyak is. A „pilis - sapkához" szorosan kapcsolódik a másik szakrális szimbólum, a Grál - kehely „entitása" és funkciója. A Grál kehelynek ugyanis elválaszthatatlan kötődése van a
fejedelemválasztáshoz és a Vérszerződéshez. Magyarán szólva, a fejedelem Kiválóvá-, Tökéletessé avatásához. A tökéletessé, -kiválasztottá- avatás -, mint tudjuk, egy újabb szittya szövetség létrehozásához és ennek kapcsán a Vérszerződés aktusához kötődik.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a Grál-kelyhes vérszerződéssel emelik kiválasztottá a szittya királyt vagy nagy-fejedelmet, akit a táltos orvosok koponya műtétje tesz tökéletessé, azaz földi „kisistenné". Ennek következtében jelent meg a „magyarrá válás" szokása. A nagyfejedelemnek ugyanis sok dolga keletkezett a vérszerződési szövetség törzseinek és nemzetségének vezetése, azok érdekeinek és munkájának összehangolása miatt. Ehhez szüksége volt egy különleges törzsre, mely mindezt képes elvégezni. Ezeket a feladatokat rátermett és intelligens emberekre kellett bízni, kik idővel kialakították a szövetség „vezetésének és felkészítésének" ténykedését, végrehajtását és tudományát. Ezeket az intelligens embereket a szövetség tehetséges tagjai közül gyűjtötték össze, és a fejedelem közvetlen irányítása alá tartoztak.

Ők „vitték a politikát", a törzsek és szomszédok közti kapcsolatokat; szervezték és képezték a hadsereg tisztjeit és vezetőit; lettek a tanítókoktatók.
Ezek látták el a táltosi és vallási szolgálatot, valamint az orvosi feladatokat és irányították a tájékoztató szolgálatot. Az ő feladatuk volt a fontos mesterségek /kovács, takács, szijgyártók stb./ működtetése és felügyelete. Stb. Magyarán szólva, a mai kormány és más ilyen szervek vezető, irányító szerepét töltötték be. Belőlük alakult ki egy fontos törzskar és ennek képzett munkatársai – lassanként - egy nélkülözhetetlen népcsoportot képeztek. Őket nagy tisztelet övezte és okos „magos" – magasok és mágusoknak, majd magyarnak nevezték őket. Ők lettek a bölcs és irigyelt írók - bírók és „nemesek", kiket magasoknak<mágusoknak, vagy magyaroknak<megyereknek is neveztek. A kiválasztott magyarok olyan
szakrális tekintélyt szereztek, hogy a rabbik a zsidókat is Jehova kiválasztott népévé kivánták tenni.

A magyar- megyer jelző tehát nagyot - nagyobbat, többet, jobbat jelentett, ami mindmáig meglelhető nyugati nyelvekben is. A 'nagy' jelző így a 'magyar' fogalomból alakult ki. A nagy latinul=magnus, ami magr-us = magarűst<magyar őst jelentett. /A rovás R= N/. A magn - tehát magr - magyar.
Ámde a G-R /gr/ rövidítés is magyar. Például gratis= ingyen, hisz a „magyar rátesz". A német nagy=gross, azaz magyaros. A legnagyobb=grössten, vagyis- a magyar-östen Az olasz nagyobb=maggiore< maggyore, tehát magyar. A francia nagyobb= majeur< mazsőr, azaz magyar. Stb.
A magyar jelző tehát sokáig a nagyobbat, a magasabbat, a vezetőt, a „kiválót és kiválasztottat" jelentette. Ez ment át az ókori köztudatba, így ez adott a magyaroknak az átlagosnál nagyobb tiszteletet és keltett irántuk –sok népnél- irigységet, sőt gyűlöletet.


Kiemelés >Zoli< tól  / Forrás: www.magtudin.org

Ajánlotta: Ballán Mária