Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017Nov20

2014. November 29., Szombat 08:45

Út a trianoni békeparancshoz 1. - 4. fejezet

Írta:  Botos László
Értékelés:
(5 szavazat)
Mindent meg kell tennünk – amit csak tehetünk – hogy az emberi aljasság tisztázatlan, elhallgatott tényeit feltárjuk. Ezért részletekben közzé adom 1999-ben kiadott Út a trianoni békeparancshoz c. könyvem teljes terjedelmét. Így talán többekhez eljuthat, többen megismerhetik a háttérben megbúvó magyarellenességet, ami a döntést végrehajtotta.

1. FEJEZET
NEMZETISÉGEK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN

A nyugati nemzetek egyedül a történelmi jogot ismerik el. Ezen az alapon állították vissza Izraelt. E tanulmányban kérem a világ hatalmasait, hogy alkalmazzák egyenlően ezt a figyelembevételt, mert csak ez az egyetlen út ahhoz, hogy békét és rendet teremtsünk, a szenvedéseket pedig a legalacsonyabb fokra szorítsuk. Megjegyzendő, hogy ezt a történelmi jogot a keleti hatalom és annak vezetője, Csu En-laj, kínai elnök is elismerte. „ . . . kijelentette, hogy minden nemzetnek, amelynek felségterületét idegen birodalmi hatalom megszállva tart, természetes joga azt minden rendelkezésére álló eszközzel visszaszerezni.”1

Egyes nyugati történészek szerint nem Európából származunk. Ide úgy tolakodtunk be. Kollmann, a német embertankutató megállapítása, hogy az európai embertípus öt különböző fajtából tevődik össze. E megállapítását koponya- és csontváz-kutatások eredményére alapozza. Mind az öt változatot megtaláljuk népünkben. Fajták, amelyek benépesítették Európát ma két ősi fajra vezethetők vissza: két rövid- vagy gömbölyűfejű és két hosszúfejű fajra. Az itt említett két faj között találjuk az ötödik változatú koponyát, a közepes méretűt, amely a fenti kettő változata. Hazánk területén – ha figyelmen kívül hagyjuk a németeket és a cigányokat, akik a későbbi századokban telepedtek be – ezt a képet kapjuk: 1. keskeny arc, rövid vagy kerek fej; 2. széles arc, rövid vagy gömbölyű fej; 3. széles arc, közepes fej.2

Kollmann kutatása szerint az általa vizsgált egyes Árpád-házi koponyák megegyeztek az Aggteleken és Nagysápon talált bronzkori koponyákkal. Mivel az embertan megállapítása szerint, nincs végleges fajkeveredés, ez azt jelenti, hogy ha két rassz összeházasodik, kezdetben ott találjuk a két faj keveredett változatát, de idővel az egyik dominánssá válik.

Mi magyarok két ősi rövid, vagy kerek fejű faj variánsából származunk, melyek közös ősre vezethetők vissza. Évezredek folyamán ebből öt különböző faji ág alakult ki:

  1. A kaukázusi vagy turáni, amelyet úgy ismernek, mint az alföldi magyar faj.

  2. A dinári vagy dél-magyarországi rassz, amely ikerváltozata az alföldi-nek.

  3. A kelet-balti vagy balti-magyar faj, amely a Fekete-tenger és a Kaspi-tó térségében alakult ki.

  4. Az alpi (alpesi) fajta.

  5. A taurid vagy a hettita magyar faj.

Toronyi Etelka meglátása szerint az emberi koponya fejlődése a hosszú- (dolicocephalic), közép- (mezocephalic) és rövidfejűség (brachycephalic) felé mutat. Mind a három koponya-leletet megtalálták a Kárpát-medencében. A bronzkorban a rövidfejű koponyák százalékos kimutatása a Kárpát-medencében 36%.3

A három különböző koponya-jelleg eloszlása a mai Magyarország lakossága szerint a következő: a hosszúfejű vagy dolicocephalic a férfiak között, 1.03%, a nők között, 0.68%; a közepes vagy mezocephalic koponya a férfiaknál 10.20%, a nőknél 7.77%; a férfiaknál a rövidfejű vagy brachycephalic típus 39.84%, a nőknél 35.81%; a nagyon rövidfejű vagy hyperbrachycephalic a férfiaknál 48.93%, a nőknél 55.74%.4 Látjuk, hogy a rövid- és a nagyon rövidfejűség mutatja a magasabb százalék kimutatást. A kettő együttesen majdnem eléri a 90%-ot. A közepes típus kevesebb mint 10%, a hosszúfejű gyakoriság csak 1%. A fenti adatok szerint a hosszúfejűek alig számba vehetőek. Tehát úgy néz ki, hogy a nagyon rövidfejű, vagyis a hyperbrachycephalic rassznak van több eredője. A brachycephalic és a hyperbrachycephalic rassz Magyarország minden területén eléri vagy túlszárnyalja az 50%-ot. Délnyugat Magyarországon és a Nagyalföldön közel 100%-os a kimutatás. A koponya mérete jelzi az egyén értelmiségét is. A mediterrán dolicocephalic koponya-index gyakran 70 alá megy. Az átlagos magyar koponya-index általában 86.88, a német 83.65. (Bartucz, 370)

1892-ben, egy moszkvai embertani értekezleten Bogdanof orosz antropológus felhívta a figyelmet egy hosszúfejű koponya típusra, amelyet „Rjäsan” típusnak nevezett el. Egy közép-oroszországi kurgánban lelt ilyen példányokra. A koponyák többségét mezocephalic (közepes-) és dolicocephalic (hosszúfejű) típusként osztályozták. A koponya-indexek alig érték el a 79.5 szintet. (Bartucz, 377) Deniker, francia antropológus, e koponyákat az ugor típusú koponyákkal azonosnak tartja. Tschepukovsky szintén „Rjäsen”, Bunak pedig uráli típusúnak határozta meg. (Bartucz, 378) Mind e tények ellenére a finnugor feltételezés hívei a rövidfejű magyarokat a hosszúfejű ugoroktól származtatják, noha Bunak szerint „e faj eredete négy évszázadnál nemigen nyúlik régibb időre vissza.” (Bartucz, 379) Az előbb említett tényekre támaszkodva merül fel a kérdés, hogy a finnugor elmélet hívei mi oknál fogva próbálják származtatni a magyarságot e hosszúfejű fajtól? Számos kutató szerint a Bogdanof által felfedezett faj azonos ezzel a hosszúfejű ugor fajjal. A két típus közötti eltérés legszembetűnőbb módon a hosszúfejű osztjákok között figyelhető meg.

Az alpi fajt több névvel illették. Ez is bizonyítja, hogy ez a faj Európában szélesen elterjedt. Az alpi rassz alig üt el a többi európai fajtól, ezért eredete még nincs meghatározva. Az alpi ember izmos, zömök, széles arccal, testalkati jellemzője még az erős rövid nyak, széles és hosszú törzs, rövid lábak karok és ujjak. Átlagos magasságuk 150-163 cm, átlagos koponya-indexük 85-86. Szemük kicsi és szélesen helyezkedő, orruk lapos, és a vége felfelé hajlik. E rassz sok helyen megtalálható Nyugat Európában.

Ripley az ősi alpi rasszból származtat bennünket. A finnugor koponyák a visszatérő Árpád népében csak egynyolcad részt tettek ki. Az átlagos magyar koponya-index majdnem egyezik az alpival. (Bartucz, 387) A különbség a magasságban mutatkozik. Az alpi ember átlag magassága 163 cm, a miénk pedig 167.02 cm. Hajszínünk és bőrünk 40%-ban világos. Ez azt jelenti, hogy a rövidfejű magyarok közel 50%-a világos jellegű. Ugyanakkor az alpi típusnak fekete a haja, és sötét színezetű a bőre, tehát nem származhatunk e fajtól. A magyar fajtában az alpi típus nem több mint 15%. Gyakoribb viszont azon a területen, ahol az idegen betelepülés nyilvánvalóbb, például a városokban. A falvakban azonban kevés példa található e fajtára. Leggyakrabban a szlávok és a svábok által lakott részeken fordul elő. Kijelenthetjük tehát, hogy ahol ez a fajta gyakoribb számban fordul elő, betelepült népességet jelez. Az Árpád-házi csontváz-leletek alátámasztják ezt a kimutatást. 55%-a a koponyáknak rövidfejű volt. A jelen magyar lakosság átlaga 89%-os rövidfejűséget mutat.

Deniker 1898-ban nyilatkozta, hogy az Adria mentén, valamint Bosznia, Dalmácia, Horvátország területein élt egy magas testalkatú, kerekfejű európai faj, kik többségben éltek e területeken. Ez a típus dinári fajként ismert. Az alpi fajtól magasságban és karcsúságban különbözik. A Kárpát-medencében alakult ki ez a faj, és ma a magyar nép többsége. A visszatérő magyarok között is találni ebből a fajból. Csobánczi faji kapcsolatot tételez fel a magyarok és a horvátok között. „Első látásra a boszniai, szlavóniai és horvát faji kapcsolathoz hozzácsatolhatjuk a dalmáciai, dinári faj nagy részét is. Ezek az elszlávosodott népek nagyban elváltak embertanilag az északi szlávoktól.” „A horvátok, szlavónok, isztriaiak és a dalmátok mind kerekfejűek. Cephalic-indexük több mint valószínű, hogy meghaladja a 85-öt.”5

A dinári vagy délmagyar faj nagyon lényeges rassz a magyar népben. Nagy számban megtaláljuk a Nagy-Alföldön, Dunántúlon. E területeken a népesség 30-35%-át képezi. A jászok, kunok és a Hajdúság népei is e fajta leszármazottai. A dinári rassz még nagy számban található a Csallóközben, Palócföldön és az erdélyi magyarok között. Fizikai meghatározása a dinári típusnak a magasság és rövidfejűség; hátul lapos, keskeny arc, ívelt, néha sas-orr, jól kifejlődött izomzat, erős áll; a szem jól helyezett, barnás színű; barna vagy fekete szemek, valamint sötét barna haj. (Csobánczi: 12)

Anonymus teljes faj-leírást hagyott hátra. A IV. fejezetben így ír: „Maga pedig Almus ékes, de barna ábrázatú, fekete, de nagyszemű, magas, és karcsú termetű vala, kezei tömérdekek, és ujjai hosszúak valának. És maga Almus kegyes, jószívű, bölcs, jó vitéz és örömest adakozó vala mind azoknak, akik Scythia országában akkor vitézkedének.” (Csobánczi, 11)

Szent László koponyája és Béla herceg, macsói bán csontváza azt bizonyítják, hogy az Árpád-ház jellegzetességeit megtaláljuk a déli magyar típusban az egész Kárpát-medence területén, visszamenve az őskorba. Ez állítás a csiszolt kőkortól bizonyított. „A faj nem alakulhatott ki a Balkánon”, jegyzi meg Csobánczi. (11) A bronzkorban Mezopotámiából egy hasonló típusú népcsoport vándorolt a Kaukázuson keresztül Közép- és Dél-Európába. A Kárpát-medencei ősmagyar nép állandó kapcsolatban volt Mezopotámia népeivel.6 John Dayton és Toronyi Etelka kutatásai szerint ezek a népek ellentétes irányban, a Kárpát-medencéből vándoroltak Mezopotámiába, és onnan vissza, a Kárpát-medencébe, amikor a körülmények erre szorították őket.7

Sorainkban találunk egy másik rövid- vagy kerekfejű rasszt. Ez a Turanid vagy más szóval a turáni faj, amely a hunokkal, avarokkal és Árpád magyarjaival került a Kárpát-medencébe. Bartucz eredetileg ezt a fajt „kaukázusi-mongoloid”-nak nevezte, de legújabban „alföldi” fajnak, vagy „Homo Pannonicus”-nak nevezi, mivel a Nagy-Alföldön és a Dunántúlon található legnagyobb számban. Különböző területű típusokból alakult ki ez a területi típus, az alföldi típus, amely nagy hasonlóságot mutat a Turanid, a turáni fajjal. „A magyar típus megtisztelő kifejezés, mert ez ilyen alakban és főleg ilyen fiziognómiával sehol máshol a világon nem található.” (Bartucz, 419)

Bartucz Lajos embertan kutató azon felfedezése, hogy ez a faj „sehol máshol a világon nem található” perdöntő bizonyíték a finnugor származási elmélet cáfolatára. Kizár bármilyen finnugor, vagyis szibériai származást, ugyanakkor bizonyítja azt, hogy a magyar nép nem bevándorló, hanem ősi autochton nép és az Árpád-i hazatérés csak egy újabb népvándorlási hullám, vagyis az utolsó hazatérés volt. A hazatérők beolvadtak az itt talált őshonos magyar fajú népbe, ezt az egyesült népet szervezte Árpád államalkotó nemzetté.

Az alföldi rassz az a típus csoport, melyet az embertankutatók előzőleg Turkic (török) típusnak neveztek. Magasságuk 165-166 cm. Jellemzőjük a nagy koponya, az arc kissé tatáros vágású, de nem lapos. Az orr fejlettebb, mint az ázsiai turáni rasszé. A szemek nagyobbak. A szemek színe világosabb, sárgás-barna. Az arc pirosas-barna, barátságos arckifejezés jellemzi. Az arcvonás gyengéd de határozott. A kezek, lábak rövidek. Minden külföldi antropológus kihangsúlyozza, hogy megjelenésük jó benyomást keltő. Mind a két nemre ki lehet jelenteni, hogy jó kinézetű. „Amíg az alföldi rassz általában kissé esetlen és primitív jellegű, a dinári és előázsiai pedig nyers, durva, erőszakos benyomást keltő, addig az alföldi-rassz határozottan progresszív, s erőteljessége mellett is kecses.” (Bartucz, 421) Jelenleg a népesség 25%-át teszi ki Magyarországon az alföldi-rassz .

Mivel a magyar történelem folyamán többen haltak meg ebből a típusból azon a területen, ahol az alföldi rassz nép élt, (jelenleg Szerbia), feltételezhető, hogy Kr. u. 896 táján ez a rassz sokkal magasabb százalékban volt jelen, mint manapság.

A bronzkorban nagy faji keveredés ment végbe a Kárpát-medencében. A mediterrán hosszúfejű rassz valami oknál fogva majdnem eltűnt a Kárpát-medencéből, és a magyar alpi rassz keveredve a dinári és a kelet-balti rasszal betöltötte e helyet. Úgy néz ki, ez a népcsere az első és a második bronzkori szakaszban történt. Ez a rassz új kultúrát és szokásokat vezetett be. Észlelhető ez a koponyalékelés megjelenésével, mely leleteket a szőregi temetőben ásták ki. (Bartucz, 443)

 

A magyarság ötödik rassz összetevője a Taurid rassz, amely csak 4-5%-ban van jelen. A hazatérő magyarok között is találtunk e rasszból. Fizikai jellegzetessége a magasság – 166-167 cm, idős korban hízásra hajlamos. Rövid karok és lábak, széles kezek és vállak. A koponya rövid vagy kerek. A koponya-index 85. Erdélyben és Dél-Magyarországon található. A Kaukázusban, Kis-Ázsiában és Perzsiában vannak tömegesen. Kaukázusi, Hettita vagy Örmény rassznak is nevezik őket, de Bartucz szerint ez megtévesztő. (Bartucz, 409-413)

Nyelvészeti szempontból nézve Magyar Adorján, Marjalaki-Kiss Lajos és legújabban Grover Krantz megállapítása szerint a magyar nyelv Európa legősibb nyelve, és ez a nyelv a Kárpát-medencében alakult ki. Grover Krantz nyilatkozta: „A magyarság ősisége egyenesen meglepő; én mezolitikumi nyelvnek találom, amely megelőzi a neolitikumi kort.”8 Emellett még azt is kijelenti, hogy ha ez igaz, akkor a magyar nyelv tulajdonképpen a legidősebb helybeni nyelv Európában, vagyis az itt élők eredeti nyelve. (Krantz, 72)

2. FEJEZET
ERDÉLY

Erdély tereprajza 12-14 ezer évvel ezelőtt alakult ki, egy világméretű katasztrófa következtében. A jégkorszaki emberiség többsége kihalt Európában. Néhány embercsoport bizonyos védett területen átélte ezt a katasztrófát. Az erdélyi Érchegység volt egy ilyen terület, ahol jelenleg a torockói magyarok élnek. A jégkorszak elmúltával ez az ősi nép gyors fejlődésnek indult. Európában elsőnek itt munkálták meg a földet, készítettek kerámiát, még égetett-zománcozott kerámiát is, amelynek előállításához 1700 Celsius-fokra volt szükség. Az ásványokban, ércekben gazdag terület lakói a fémek beolvasztásának, megművelésének technikáját is ismerték és gyakorolták.9

 

Dunaköz

 

A torockói magyarok ősei itt éltek Erdélyben, az Érchegység térségében, amelyet Gyalui havasoknak hívunk, a kalotaszegiek ősei pedig a Rézhegység és a Meszes hegység térségében éltek. A csontváz-leletek hasonlósága az egyik bizonyíték erre. A Kr. e. 10 000 és 5000 között itt lakó ősnépet, aki szűzföldet vett birtokba, ma Körös (Kris) (Starcevo) kultúrának nevezzük. Valami oknál fogva kivándorolt a Kárpát-medencéből Mezopotámiába, majd innen vissza ősi földjére: a Kaukázuson át a Kárpát-medencébe. Nyomait megtaláljuk a Maros, Küküllő és a Szamos mentén. Ez a visszatelepült ősnép összekeveredett az eredetileg is itt élt és itt maradt ősnéppel, és így, együtt hozták létre a székely népet és kultúrát. Mivel Erdély gazdag volt ércekben, állandó kapcsolatot tartott fenn Mezopotámia, Anatólia, Égei és Egyiptom népeivel. Csalhatatlan bizonyíték erre egy tárgyi lelet. „Megint egy aranytárgy, amit a II. dinasztiabeli Kheneri fáraó sírjából szedtek elő. A lelet vöröses fémbevonatát vegyi vizsgálatnak vetették alá. Kimutatták, hogy egy antimon ötvözetről van szó. Ezzel kapcsolatban A.R. Burne írja: ’A két fém, az arany és az antimon nem egyesül, csak egy harmadik ritka elem segítségével, amit tellúrnak – tellúriumnak neveznek.’” A geológusok csak három olyan helyet ismernek, ahol mind a három fém együtt megtalálható: Ausztrália, Észak-Amerika és Zalatna, Erdély. „Fel kellett tételeznünk tehát, mondotta A.R. Burne, hogy Kr. e. 3000 évvel, az egyiptomiak a Dunától északra fekvő Erdélyből kaptak aranyat.”10

Csobánczi említ egy további bizonyítékot az erdélyi és mezopotámiai kapcsolatokra: „Több hazai leletben fordultak elő ékszer gyanánt viselésre nem alkalmas arany karikák. Legtöbb a máramarosi kincsben, összesen 22 darab. A karikák súlyadataiban bizonyos törvényszerűség mutatkozik. A 9 grammot megközelítő súlyú egység többszöröseinek: hat-, tizennyolc- és harminchatszorosának felelnek meg. Úgy az egység, mint annak többszöröse arra mutatnak, hogy hazánk ősnépei a BABILÓNIAI SÚLYRENDSZER-t használták.”11

A mezopotámiai kapcsolat tényét támasztják alá a Torma Zsófia által felfedezett, ékírás jeleket tartalmazó kerámia maradványok is.

Egy rumán archeológus, N. Vlassa, 1961-ben feltárt egy ősi települést Tartaria, Rumánia területén (eredetileg Tatárlaka, Magyarország). Itt, többek között, három amulettet találtak, amelyeken írás volt látható. Az írás nagyban hasonlított a Jamdet Nasr típusú mezopotámiai írásra. A feliratokat megfejtették. Dr. Titov, szovjet kutató, az amulettek idejét Kr. e. 5000-re keltezi, és megállapítása szerint helyi agyagból készültek. Az amulettek kora tehát kétezer évvel megelőzi az Al Ubaid-ban feltárt hasonló leletekét. (Lásd: Botos: Hazatérés 158.) Ripley, amerikai kutató szerint a magyarok egy őshonos, autochton európai nép. (Csobánczi, 27)

A jelenlegi magyarság két népcsoportból alakult ki: az első csoport a Kárpát-medencei ősnép. A második egy olyan népcsoport, amely származásilag, nyelvileg, szokásaiban, hadászatában egyezik a Kárpát-medencei néppel, kiket úgy ismerünk, mint fehér hunokat, és akik Indiából és Perzsiából jöttek vissza a Kárpát-medencébe Álmos és Árpád papkirály vezetésével, azon a területen keresztül, amit Dentumagyariának hívunk (ez a Fekete-tengertől északra fekvő terület).

Számos bronzkori tárgy, fémolvasztó kemence és hamvasztásos temető bizonyítja, hogy Erdély meglehetősen sűrűn lakott terület volt már az őskorban. Különös érdekessége még ennek az ősi vidéknek a mesterséges halastavak létesítése.

Több ezer ilyen halastó létezett Erdélyben: Kolozsvár (Cluj), Torda (Turda) között, a Virágos- és a Brassó (Brasen) közelében levő Rakadó-völgyben. Erdélyben különben is gyakoriak a gátakkal elzárt kis völgyek. Ezek az elgátolt részek lassan feltöltődtek, így idővel a völgyek alja lapos síksággá vált. Mikor a tavakat később lecsapolták, ásatások során az egykori tófenék tömegével adott elő háló-súlyokat és egyéb bronzkori halász-eszközöket. Semmi kétség afelől, hogy egykor itt halastavak voltak, és az őslakosok használták a vizet itatásra, öntözésre és vízimalmok hajtására. Ivóvízre azért volt szükség, mert e területen kevés a víz, a források vize pedig gyakran sós. E tavak a rómaiak idejében még léteztek, nevük „piscina”. A visszatérő Árpád népe is használta még ezeket a létesítményeket. Később, a beszivárgó vlachok lassanként sorban lecsapolták e tavakat, mert mint pásztor-, legeltető népnek szükségük volt a területre. Az oláhok12 „halasteu”-nek (halastó) nevezik ezeket. Nyilvánvaló, hogy a magyarból vették át a nevet. Mint érdekességet megemlítem, hogy a latin nyelvű középkori magyar törvénykönyv ezt a „piscina” szót használja, ugyanakkor a bukaresti vlach törvénykönyv „halasteu”-t említ.13 Mindez egy újabb cáfolat a dákóromán elmélet ellen.

Szilády Zoltán tudósít arról, hogy Erdélyben a hegyoldalakon még mindig észlelhetők az ősi teraszos földművelés nyomai.14 A teraszos mezőgazdasági rendszert már csak a magyarok és a szászok alkalmazzák. A rumánok kizárólag legeltetésre használják e teraszokat, bár egykori nyomuk még észlelhető. Szilády megemlíti, hogy amikor ő e tanulmányt írta, még nagyon kevés rumán kovács létezett. Itt ez cigány foglalkozásnak számított. A rumánok ez időben még többségben faeszközökkel, faszerszámokkal dolgoztak ezen a területen, ahol a fémeket már 3000 éve ismerték, és használták az őslakosok.

Cholnoky Jenő írt egy érdekes magyar földrajzi tanulmányt.15 E könyvből különösen az erdélyi városok nevei érdekelnek bennünket. A rómaiak Kolozsvárt „Napoca”-nak nevezték, a rumánok „Cluj”-nak. A rómaiak Tordát „Potaissa”-nak nevezték, a rumánok Turda-nak. Gyulafehérvár római neve „Apulium” volt. Az oláhok a magyar nevet fordították le „Alba Julia” alakban. De ha már dákó-római leszármazottnak tartják magukat, akkor legalább illő lenne, hogy emlékezzenek Dácia fővárosának nevére. A dáciaiak „Sarmisegethusá”-ját a rómaiak megváltoztatták „Ulpia Traiana”-ra. Árpád viszont, mivel csak várromokat talált itt, „Várhely”-nek nevezte el. A magyar nevet fordították ősi szláv nyelvükkel a rumánok „Gredistye”-re. (Cholnoky, 92) Ez egy újabb fellebbezhetetlen bizonyíték arra, hogy nem volt semmiféle hagyományátvétel a dáciaiak és oláhok között. Dákó-római származásról nem beszélhetünk, mivel az oláh nép a Balkánon alakult ki azon a területen, melyet „Rumelia”-nak hívunk. Ezért is kapták a „Rumuni” és nem a „Románia” nevet.

Csobánczi meglátása szerint a nemesség bűne, hogy nem állította meg a vlachokat, és beengedte őket Erdélybe. A Habsburgoké pedig, hogy támogatták ezt a beszivárgást. Azzal a szándékkal tették, hogy bennünket, magyarokat gyengítsenek, hogy végül is – ami sikerült is nekik – leigázhassanak. Ezt tervezték évszázadokon át. A katonai térképeken, melyeket Bécsben készítettek, amikor csak lehetett, mindig oláh nevet használtak magyar városokra, településekre és földrajzi nevekre. Ezzel azt a látszatot keltették, hogy minden név oláh eredetű. Nagyon sok történelmi ferdítést e térképek segítettek elő.

A rumánok Franciaországnak köszönhetik, hogy Erdélyt Rumánia részévé tették. A második világháború kezdetén a rumánok Franciaország és a Szövetséges Hatalmak oldalán álltak. Amikor Németország megszállta Franciaországot, és úgy nézett ki, hogy a németek győznek, azonnal átálltak a németek táborába. Később, amikor a németek erőt vesztettek, azonnal újra a Szövetségesek oldalára táncoltak. Ezzel a tettükkel a Szovjet előtt megnyitották a kaput a Kárpátokon át Európa szívébe. Ilyen előzmények után került sor Magyarország szétdarabolására, s így sikerült meggyengíteni azt a közép-európai évezredes erős nemzetet, amely mindaddig képes volt feltartóztatni a keletről nyugat felé és nyugatról kelet felé irányuló erőket.

Ennek a befolyásolt, vagy meggondolatlan határozatnak, Magyarország hatalmi legyengítésének, az lett az eredménye, hogy meghatározatlan időre amerikai erőkre hárult Európában a békefenntartás feladata. De mi fog történi akkor, ha az amerikai adófizetők megsokallják az európai békefenntartást? Előrelátó politikusok, mint a francia külügyminiszter Briand és az olasz miniszterelnök Nitti, helyes következtetést vontak le, amikor úgy nyilatkoztak, hogy a Nagyhatalmak súlyos igazságtalanságot követtek el Magyarországgal szemben. (Lásd Függelék A.)

3. fejezet
IDEGEN „VENDÉGEK"

A 9. és 10-ik században a hazatérő magyarok16 Európában egyedülálló szabadságot és függetlenséget élveztek. Nem volt szolga és alárendelt. A hűbéri Európa ezt akarta elpusztítani, még mielőtt elterjed a híre, és népeik ugyanezt a szabadságot követelik maguknak. Ez időben Magyarország Európa legnagyobb katonai hatalma volt. I. Ottó, német császár, számtalan esetben megpróbálta leigázni. A Lech-mezei csatát a történelem kivételesen megörökítette. Ez volt az első számottevő német győzelem fölöttünk, 955-ben. Úgy emlékeznek erről azóta is, mintha egy végső győzelem lett volna fölöttünk. A valóság az, hogy 75 évig ezután a „végső győzelem” után, még mindig a földrész legnagyobb hatalma maradtunk, és megakadályoztunk minden ellenünk irányuló támadást, beleértve I. Ottóét is. A Lech-mezei csata után a történészek úgy említik nemzetünket, mint egy levert, tönkrevert nemzetet. Pedig I. Ottó katonailag nem volt képes arra, hogy meghódítsa Magyarországot. Ezért cselhez folyamodott. A kereszténység felvételét használta fel célja elérésére. Quedlinburgban Kr. u. 973-ban szervezett egy német-magyar egyesülést. Pilgrim Püspök VII. Benedek Pápához címzett levelében írja, 974-ben: „A szövetség nyomán létrejött béke alkalmával élve megkezdtük a hittérítői tevékenység gyakorlását.”17A Quedlinburgi Egyezménnyel kapcsolatban az az érdekes, hogy minden fennmaradt német okmány kizárólag a keresztény hittérítést említi. Ez volt nemzetünk erővesztésének, függetlensége elvesztésének kezdete. Ottó elhatározta Géza összeházasítását egy német hercegnővel, Adelhaid-del. Az egyezmények szerint Géza, a nagyfejedelem vagy kagán, megnyitja az ország határait német betelepülőknek. Ez volt az egyetlen út a németek részére Magyarország erejének megdöntésére. A Quedlinburgi Egyezmény kimondta, hogy visszavonjuk határőreinket a gyepűkről, beengedjük a hittérítőket és bárki mást, aki betelepedni kíván. Megengedjük templomok építését, plébániák létesítését, és nem lesz semmiféle korlátozás a hittérítésben. Géza kagán feleségül veszi Adelhaid-et, és ígéretet tesz tisztségek és földbirtok adományozására az Adelhaid-del érkező tízezer testőrnek, kik valósággal megszállták a királyi lakhelyet.

Géza fia, Vajk, 1000-ben megkeresztelkedik, és felveszi a keresztény „István” nevet. Később szentté avatják, és ma Szent István néven ismert. Ebben az időszakban a nép nyelve egységesen a magyar volt, csak tájszólásbeli különbségek léteztek. Ezért figyelmeztette fiát I. István: „Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge, és esendő.”18

I. István az ország leghatalmasabb földesura lett. Az értéket és királyságának erősödését azonban nem a föld mennyiségében, hanem az ott élő nép számában látta. Ezért megnyittatta az ország határait a betelepülésre. Jöttek németek, olaszok, csehek, szerbek, oroszok, lengyelek és még sok más nemzetiség. Ugyanakkor az egyház nem engedte a magyar testvérnépek betelepülését azzal az indokolással, hogy „pogányok”, vagyis nem keresztények. Ilyenek voltak pl. a kunok és besenyők, kik tőlünk keletre éltek, szintén a turáni nyelvcsaládba tartoztak, és hasonló szokásaik voltak. I. István az Enns és a Lajta folyók közét adományozta oda a németeknek. Átvette a frank rendszert a belső erő megosztása, és a lakosság védelmi rendszerének megszervezése területén. A királyi vagyon kezelését várakban az ispán (curtis) látta el. A várakat a várkatonaság és a környék népe védelmezte. A tiszttartók, a vár urai is kevés kivétellel majdnem mind idegenek voltak. I. István adómentességet adott az idegen „vendégeknek” ugyanakkor, amikor a magyarokat megadóztatta, utakat, templomokat építtetett velük, és a papok eltartását is tőlük követelte meg. Lassan kicsúszott a föld a lábaink alól. Elvesztettük az ősi visszafoglalt földet, állatainkkal együtt, mely idegenek kezére került.

A XII. és XIV. században németek nagy tömegben telepedtek le az Elba folyótól keletre, ahol ez időben szláv népek éltek (Szilézia, Holstein, Poroszország). II. Géza (1141-1162) idejében ezek a németek magyar területre húzódtak, a Királyhágó, Szepes, Bereg, Ugocsa és Bihar megyék területére. A király megyényi területet adományozott a lovagrendnek, s a lovagrendhez tartozók magukkal hozták saját kézműveseiket, kik e területen kiszorították a mieinket. A tatárjárás után IV. Béla (1235-1270) szintén támogatta az idegen betelepülést. Ez időben kun rokonaink települtek be, és a leghűségesebb magyarokká váltak. A történészek nem említik azt, hogy mennyi magyar vér folyt el Nyugat védelmében.

A mohácsi csatában (1526) sok vért vesztettünk a török elleni küzdelemben, Nyugat védelmében. A vérontás hiábavaló volt, mert végül is elvesztettük függetlenségünket. Átengedhettük volna a törököt hazánkon, hiszen csak átvonulást kért, mivel háborújuk nem ellenünk, hanem a Habsburgok ellen irányult. Csak akkor fordultak ellenünk, amikor megtagadtuk II. Szulejmán kérését. Ha elfogadtuk volna, akkor a 150 éves megszállás soha sem következett volna be, sem a 400 éves Habsburg elnyomás. A magyar nemzeti érdek szempontjából ez sokkal előnyösebb döntés lett volna. Hiszen az I. István utáni öt évszázadban nem a törökök pusztították népünk legjobbjait, hanem a németek és osztrákok, kik állandóan meghódításunkon fáradoztak. A mohácsi csata után ez sikerült is nekik, 1526-ban, amikor I. Ferdinánd, osztrák császár magyar királlyá koronáztatta magát. Uralmuk közel 400 évig tartott. Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és az 1848-as Habsburg ellenes magyar szabadságharc után a Habsburgok kegyetlen bosszút álltak, és újabb idegeneket telepítettek be további gyengítésünkre.

A XIII. században egy lassú vlach betelepülés indult el hazánkba a Kárpátokon át, a Balkán térség felől. Mint pásztornépek érkeztek, és települtek a Havasok oldalaira. Itt a magyar adózási rendszer nem igen érte el őket, így gyarapodhattak évszázadokon át számban és javakban. Buda felszabadulása (1686) és a török megszállás után a Habsburgok nem engedték meg népünk visszatelepülését eredeti lakóhelyeikre. Helyettük Európa minden nemzetiségéből telepítettek be, legfőképpen rác19, szláv és német csoportokat.

Gyengítésünkre soviniszta, nacionalista híresztelés kezdődött az első világháború előtt a jugoszlávok, csehek és rumánok részéről. Ezt a magyarellenes propagandát kiszélesítették Nyugatra is. Mindebben az a legfelháborítóbb, hogy a rágalmazási hadjáratot a Habsburgok, s maga a „magyar” király is támogatta hamis térképekkel, azt a látszatot keltve, hogy a kisebbségek néprajzi határai még mélyebben belenyúlnak az „elnyomó” magyar területbe.

1920-ban Ausztria egészen Hegyeshalomig követelte magának a hozzácsatolandó terület határát, melyet most Burgenlandnak kereszteltek el, de eredeti neve „Őrség”, majd „Lajta Bánság” volt. Ezzel a követeléssel az osztrákok (németek) egy 900 éves egyezményt szegtek meg. I. István feleségül vette a német-római császár fiatalabbik leányát, aki úgy szerepel az okmányokban, mint „Giesel”. Magyar történelmünk ezt a „Giesel” szót, amely hasonlít a Gizella leánynévre, írta át, és fogadta el a királykisasszony neveként, mint Gizella. Az Árpád-kori okmányok áttanulmányozásából derült ki, hogy Géza, I. István apja, jószántából, önként odaadományozta a német-római császárnak a bécsi medencét, azzal a feltétellel, hogy a jövőben a németek soha semminemű területi követeléssel nem lépnek fel ellenünk. Az osztrákok ezt a 900 éves egyezményt szegték meg Trianonban, amikor saját szövetségesük ellen fordultak területköveteléssel. 261 618 magyar élt itt, Burgenland területén (4020 km²), akik azután osztrák állampolgárokká lettek. Trianonban a korábban említett térképekre hivatkozva a csehek és a szlovákok maguknak követelték az ősi magyar földet egészen a Dunáig, a rumánok Gyulafehérvárig, a jugoszlávok pedig Szegedig. Az osztrákok, mint már említettem, Hegyeshalomig.20

Kárpátmedence

A magyarlakta területek elvesztése megkezdődött már jóval az Árpád-féle hazatérés előtt. Keleten volt a legnagyobb területvesztés. Mindaz a terület, ahol most rumán népek élnek magyar rokonnépek ősterülete volt. A régészet bizonyítása szerint, a kő- réz- és bronzkortól kezdve már feltételezhetjük, hogy magyar fajú népek éltek ezen a hatalmas területen, a Kárpátoktól a Don folyóig. A torockóiak az erdélyi Érchegységben, a kalotaszegiek a Rézhegységben, a székelyek Erősd területén Háromszék megyében, a csángók Moldvában, a kunok és besenyők Besszarábiában és a Havasalföldön (Wallachia). A XIII. századig ezek a népek megtalálhatók az itt említett területeken. Csobánczi említi, hogy a XIII. századig az oroszok csak Novgorod területeit töltötték föl.21

A nyelv magában nem elégséges egy nép hovatartozásának meghatározására. Itt figyelembe kell venni az embertan, a régészet, a néprajz és a népművészet mondanivalóit. Csobánczi nézete szerint, ha megvizsgáljuk a rumán nép kilétét, akkor arra a meggyőződésre jutunk, hogy nagy részben elrumánosodott magyarok. (Csobánczi, I.m. 3) Én inkább elrumánosodott kunoknak vélem őket.

A legnagyobb magyar város Budapest után Bukarest, 320 000 magyar lakójával. A Don és a Dnyeper folyók közti területen fekvő Ukrajna lakossága pedig az ősi szittya, hun valamint a russz nép származéka, akitől az oroszok nevüket is kapták (Russian). Innen az orosz és magyar ének és zene hasonlósága. Egyes népcsoportunk ugyanarról e területről jött vissza a Kárpát-medencébe (Ukrajna).

A magyar nemzetek, vagy törzsek között találjuk a Tarján, Jenő, Gyarmat, Nyék és a Megyer neveket. Ez utolsó adta nevünket, a magyart. Kr. u. 760 körül e nemzetek a Don és a Dnyeper területein telepedtek le.

E területtől keletre helyezkedtek el a Kéri, a Keszi és a Kürt nemzet, ősi szittya vagy hun leszármazottak. A Kazár Birodalom nyugati határa egybeesett e nemzetek területi határaival. Ez a három később egyesült az előbb említett rokon nemzetekkel.

Az 1926-os Madrasi Régészeti Kongresszuson az indiai-hun kapcsolatokat tárgyalva megállapították, hogy a fehér hunok, vagyis az eftalita hunok, akik Atilla22 idejében a Perzsa Birodalom határánál éltek, uralták az indiai negyven fejedelemséget. A négy magyar nemzet: a Megyer, Tarján, Jenő és Gyarmat fehér hunok voltak, akik Indiából visszatértek a Kárpát-medencébe. Ez, mint tény megtalálható Pakisztán és India történelmében. Kr. u. 710-ben a fehér hunok döntő csatát vesztettek a hódító arabok ellen. E vereségből kifolyólag a Megyer, Tarján és Jenő nemzeteknek szét kellett válniuk a többi nemzettől, és nyugat felé húzódtak. Vándorlásuk során találkoztak a pártus eredetű Nyék nemzettel. 734 és 740 között nagy forradalom tört ki a Kaukázus térségében. Ennek következtében a fehér hunok a Kaukázus másik oldalára költöztek, és 760-ban a Don és a Dnyeper közén telepedtek le. Ez az a terület, amelyet a bizánci történészek Dentumoger néven említenek. Az itt élő népeket turknak (töröknek) nevezzük. Csobánczi szerint kétségtelen, hogy a fehér hunok a scytha, (szittya) nép származéka, ugyanúgy, mint a kunok, kazárok, bolgárok, avarok, palócok, úzok, alánok és besenyők. Az itt sorolt nemzeteknek a nyelve ugyanaz volt, mint a fehér hunoké, vagyis a jelenlegi magyar. A nyelv csak annyiban különbözött egymástól, mint a jelenlegi tájszólásbeli eltérés a palóc, székely, göcsei és csángó között. (Csobánczi 5)

Az újabb kutatások, a kínai nyelv megismerése érdekes dolgokról tudósítanak bennünket. Azt tanítják iskoláinkban, hogy a csángók „oda csángált” magyarok maradványai. Elképzelhetetlen, hogy egy ősi népcsoport ezzel a névvel illetné magát. Én sohasem fogadtam el ezt a magyarázatot. Dukai Takách Gusztáv egyik tanulmánya talán véglegesen elfogadtat velünk egy újabb nézetet a csángó név kialakulásáról, mert ez ideig a magyarázatok mind lekicsinyítő feltételezések. Dukai Takách Gusztáv tudósítása nyelvészeti és történelmi jelentőséggel bír. „A kínai Szecsuan (Szécsény) tartományának nyelvjárásában „csángó” a neve a parasztnak. A „csán” falut jelent, a „gó” pedig lakót.”23 Ez távoli ősiségre mutat, abba a korba, amikor a falulakó (csángó) elnevezés fejlettebb életformát jelentett, mint a vándorló pásztor élet. A „csán-gó” fogalom fennmaradt a Távol-Keletről visszajövő hunok szókészletében, akik előtt a földművelés ismert volt. De mindaddig e kifejezést (csángó) magukra nem alkalmazták, amíg a vlach vándor pásztornépek nem érkeztek meg a szomszédságukba. Ekkor, ősi turáni ragozó nyelvük felhasználásával, a vlach vándornépektől való elkülönülés miatt nevezték magukat így, mert csángó nevük épp az ellenkezőjét, falulakót és nem „csellengőt”, „csángálót” jelent.

Az antropológiai kutatás azt bizonyítja, hogy a magyar rassz megegyezik az ős európai rassz nép-jellegzetességével. A különböző származás-elméletek létrehozói, hirdetői fetételezik azt, hogy a népek legtöbbje nem ismeri saját történelmét, ezért mernek hirdetni kitalált, hamis elméleteket.

Zanaide A. Ragozin történész helyesen azt állítja, hogy a magyarok eredete turáni, s hogy Európában ők vannak megáldva a legnagyobb értelemmel.24 A bizonyíték a magyar elsőbbségre a Kárpát-medencében, melyet mi ősi szuverén területnek tekintünk az, hogy elődeink mint 9000 éve őshonos telepesek adták e táj ma is használt földrajzi neveit.

Árpád papkirály magyarjai, amikor visszatértek a palócok és székelyek kérésére, és szervezésükbe vonták e térséget, ugyanazt a nyelvet beszélték, mint az itt élő ősnép: a magyart. Röviden: Árpád nem hódított, nem igázott le egy népet sem, hanem letelepítette népét az itt élő rokon népek közé, velük elvegyülve, beolvadva. A Kárpát-medence a turáni szittya-hun népnek ősi anyaföldje volt.

Bizonyos területeken az ott élő népek szokása, nyelve minden különösebb változat nélkül egységesen fejlődött. A múlt távlatában, a Kárpát-medence egy ilyen terület volt. Egységes volt a nyelvfejlődés, a faji jellegzetesség, a szokás, a népművészet, az Isten-imádat, a Napisten, a Baal/Bél és a Babba Mária,25 Szép Szűz Mária imádata.

Az utolsó században egy régi igyekezet kelt újra életre: összetörni ezt a Kárpát-medencei egységet, beleértve a népi egységet is, idegen betelepülőkkel, és felosztani a területet. Új műállamok alapításával, nem természetes határokkal, mint Csehszlovákia, Jugoszlávia, mely államok nem állták ki az idő próbáját, mert maguk omlottak össze az első nehézségek idején, minden külső beavatkozás nélkül. A magyarok elnyomása, kiirtása még mindig tart. A székelyek kiirtása Erdélyben a rumánok által, a baranyai magyaroké Délvidéken a szerbek által, a palócoké Felvidéken a szlovákok által, a csángóké Moldvában a rumánok által és a magyaroké Kárpátalján az ukránok által. E jogtalanságokról a következő fejezetekben majd bővebben szólok.

A X. században a Kárpát-medencétől keletre eső terület egészen a Don folyóig magyarlakta terület volt. A korabeli bizánci történészek ezt a részt „Dentumoger”-nek hívják. Kijev városát az itt élő magyar népek alapították, és Keő-nek vagy Kő-nek nevezték el. Ősapáink e területről a Búg folyótól nyugatra települtek a Dnyeszter, Prút és a Szeret folyók területére, melyet „Etelköz”-nek neveztek el, valószínűleg Eteléről, Atilláról. Ez a terület ma Rumánia része. A nyugati magyar határ egy időben az alsó-Duna volt, melyet mi „Havasalföld”-nek nevezünk, szintén Rumánia része. Az Árpád-ház uralkodása alatti időben rokon fajú magyar népek települtek e területre, besenyők és kunok. Később a Gyula nemzet vándorolt e területről Erdélybe, ahol összeházasodott az ott élő Keszi nemzettel, és átvette tőle a vezető szerepet.

Magyar Királyság

A XIII. században a magyar történelem folyama végleg megváltozott. IV. Béla (1235-1270) erős kézzel megpróbálta visszatartani a tatár hódítást, de nem tudta megakadályozni népünk pusztulását. Dzsingisz kán fia Okdaj kán elhatározta Európa meghódítását. Batu kán főparancsnok fölajánlotta IV. Bélának, hogy egyesüljön vele Európa ellen, mivel úgy is testvér turáni népek, és elismeréssel bír a magyar néppel szemben. IV. Béla visszautasította az ajánlatot. A tatár hadak vezérei, Szabutáj és Batu kán, miután egyenként megverték a népeket kik Dél-Oroszország területén éltek, 1241-ben elérték a Kárpátokat, és itt három csoporttá alakultak. A legkisebb had észak felé húzódott, és Liegnitz-nél megverték a náluknál sokkal népesebb egyesült német, lengyel és morva hadakat. E vereség után a morva (cseh) király otthagyta országát, és a morvák minden ellenállás nélkül, engedték a tatárokat hazánk felé vonulni. A Liegnitz-i győzelem után a tatárok 150 000 harcossal, (három haddal) hazánk ellen törtek. A főhad megverte Dénes nádor hadát, a Vereckei hágónál. Vácnál legyőzték Ugrin püspök Esztergomi hadát. Itt bevárták a Liegnitz-ből érkező Orda csatlakozását. A harmadik had Bogutáj kán vezérletével Erdélyre támadt, és megverte a vajda seregét. 1241. április 11-én a Sajó folyó mentén, Muhi pusztánál, a magyar hadak első ízben találkoztak a tatár hadakkal. IV. Béla öccse, Kálmán herceg, Ugrin püspökkel visszaverte Batu kán támadását. A második tatár támadást is sikeresen feltartották. Ekkor érkezett meg Sejbán kán. Körbefogták a magyar tábort, mely szekerekkel volt körülvéve erősségül. A tatárok megölték az egész tábort a vezetőikkel együtt, 50-60 ezer embert. Csak Kálmán hercegnek sikerült kimenekülnie, de sebesülésébe ő is belehalt. Béla királynak első szándéka volt hogy meglátogassa öccsét, és utána új hadseregtoborzás céljából Horvátországba és a dalmát tengerpartra menjen. Azonban Babenberg Frigyes, Ausztria hercege, rábeszélte, hogy menjen vele „egy biztonságosabb útvonalon” Hainburg és Bécsújhelyre. Rábeszélése jószándékúnak tűnhetett, hiszen nem sokkal korábban az osztrák (Harcias) Frigyes kiséretével a magyar királyi udvarnál vendégeskedett. Egykori hírforrások szerint Batu kánnak a magyar királyhoz irányított követeit Kassa körzetében legyilkolta, s ez az orvgyilkosság volt a legközvetlenebb oka a mongolok támadásának.

Amint azonban Béla király osztrák területre érkezett, Frigyes herceg elkoboztatta minden kincsét, és megfenyegette, hogy ha nem fizeti vissza a hadisarcot, melyet II. Endre királyunknak fizetett 1235-ben, és ha nem adja neki a három magyar nyugati vármegyét, név szerint Moson, Sopron és Vas megyéket, akkor kiszolgáltatja őt a tatároknak. IV. Béla 2000 ezüst márka lefizetésére és a három magyar vármegye átadására kötelezte magát. Ez az a terület, amelyet Trianonban Burgenlandként csatoltak el tőlünk. Frigyes herceg ezután betört hazánkba, és elfoglalta a győri várat, ugyanolyan kegyetlenül pusztítva a lakosságot, mint azt a tatár tette keleten. Ezzel rákényszerítette a királyt a megyék átadására. Röviddel ezután Győr lakossága visszafoglalta Bábenbergtől a várat. De a három vármegye várait, melyet Babenberg zsarolásként szerzett meg, megerősítette, hogy a magyarok ne tudják visszafoglalni. A német történészek ezt a műveletet, a várak megerősítését, úgy mutatják be, mint a Nyugat tatár-elleni védelmező stratégiáját. Évekkel később IV. Bélának sikerült visszafoglalnia Frigyestől az elzsarolt vármegyéket. Frigyes a háború során életét vesztette. 1920-ban az osztrák politikusok „Die Sendung Oesterreich im Donauraume” okmány alapján követelték e terület, az Őrség, „visszaadását”. Csobánczi ezt az eljárást találóan „gengszterizmusnak” nevezi .

A tatárjárás után Magyarország annyira elnéptelenedett, hogy néhány napi lovas-kocsiutazás után is alig lehetett találni egy lelket. Az emberek hegycsúcsokon, mocsarak és ingoványok között tengették életüket. Amerre a szem ellátott, hullák, csontvázak és leégett házak voltak mindenfelé. Ebben az időben jelentek meg először a vlachok, nyelvünk szerint oláhok, a Havasalföldön, a későbbi Wallachia, az Al-Duna térségében.

A magyar történeti jegyzetek először 1222-ben jegyezték fel, hogy balkáni pásztornépek vándorolnak az ország déli területére. IV. Béla megengedte betelepedésüket, mert az országnak szüksége volt népfeltöltésre. Az első oláhok az Olt folyó völgyében telepedtek le, később Etelközben, és gyorsan elszaporodtak. Először a király engedelmével jöttek, telepedtek le. Később tömegesen, titokban szivárogtak be a Balkánról. 1296-os magyar népszámlálás szerint a számuk a Kárpát-medencében 15 000 volt.

4. fejezet
AZ OLÁHOK RÖVID TÖRTÉNELME 

Csobánczi írja, hogy a vlach név az őstörténelemben nem szerepel (Kelet Magyarország, 15 old). A fejezetben felsorolt adatokat többnyire e tanulmányból vettem át. Az oláhok a „rumán” nevet a Berlini Konferencián, 1878-ban kapták Gróf Andrássy Gyula javaslatára. A szó helyes formája „rumán” (Rumánia) és nem „román” (Románia), mint ahogy most használják, ami tudatosan megtévesztő, mert feltételezi, hogy valamiféle kapcsolatuk van Rómával. Miklosics és Hunfalvy nyelvészek a rumán nyelvet a Balkánról, Kr. u. a X. századtól eredeztetik. Az a feltételezés, hogy az oláh nyelv Dáciában, Erdélyben fejlődött volna ki, helytelen, mert ezt maga az oláh nyelv cáfolja meg, ugyanis az oláh nyelv valójában egy elrumánosodott szláv nyelv. Cihac, egy oláh nyelvész, tanulmányozta az oláh szókészletet, és arra a következtetésre jutott, hogy az oláh szóállomány 45.7%-a szláv, 31.5%-a latin, 8.4%-a török, 7.8%-a görög, 6%-a magyar és 6%-a albán eredetű . (Csobánczi, I.m. 15)

A szláv szavak csak akkor kerülhettek az oláh nyelvbe, amikor a szláv nép kapcsolatba került az oláh néppel. Ez a kapcsolat azonban csak Kr. u. a VII. században volt lehetséges, mert a szlávok csak akkor érték el a Balkánt. A rómaiak Kr. u. 271 és 1000 között nem említik, hogy Erdélyben találtak volna latin nyelvű népet. Nincs kétségünk afelől, hogy a nyelv a Balkán félszigeten alakult ki, úgy, hogy az epirusi pásztornép, a török, a görög és magyar nyelv mind rajta hagyta bélyegét.

A XIII. század első felében Brassó, Hunyad, Alsófehér és Fogaras megyékben alig éltek még oláhok, és ekkor még nem volt állandó lakhelyük. Ide-oda vándoroltak állatjaik után. A század végén kilenc állandó oláh településről értesülünk. A XIV. század közepén már 24-ről tudunk. Minél jobban terjeszkedett a török a Balkán felé, annál nagyobb számban jöttek, menekültek az oláhok biztonságosabb területekre, Erdély, Moldva, Besszarábia, Havasalföld vidékére. Ekkor még nem kellett e területeken félni a török betörésektől rabszolgagyűjtés végett. Ez időben a magyar kardnak tekintélye volt.

Államunk nem viseltetett ellenségesen a betelepülő népekkel. Egyes esetekben még segítséget is kaptak a vármegyétől. A XV. században meg adómentességet is kaptak, hogy megtelepedhessenek. A görögkeleti egyház még az egyházi tized adóját is elengedte nekik. A középkorban, a tatárjárás idejében, amikor hazánk népessége nagyon megritkult, a magyar lakosság száma még ekkor is messze túlszárnyalta őket. Az oláhokat nagyon vonzotta a civilizált magyar életforma. Idegen eredetű családok gyakran kaptak nemesi rangokat, amely biztosította számukra a magyar nemességgel való kapcsolat kiépítését.

Az irodalmi oláh nyelv a XVI. században, abban a korban lett bevezetve, amikor az Erdélybe telepített szászok az oláhok részére is eljuttatták a Reformációt. Erdély fejedelmei támogatták ezt az igyekezetet. A nemzet kialakulásában a legfontosabb tényező lett az, amikor a görögkeleti egyház a vlach (oláh) nyelvet tette meg az igehirdetés hivatalos nyelvének. A XVIII. században a katolikus egyház sem akart lemaradni, ezért a jezsuiták kezdték az igét hirdetni, és szándékosan ellatinosították az oláh nyelvet. A korai vlachok még a cirill ábécét használták. Nehézségek merültek fel a latin ábécé átvételekor. Ezért két nyelvi forma alakult ki, a kiejtési (hangtani) és a szófejtő (etimológiai). Ma a kiejtési módszer van használatban. Az oláh nyelv gyorsan fejlődött. Röviddel ezután Budán nyomtatták az első oláh nyelvű könyveket.

A magyar értelmiség „felvilágosult” államfogalmában az oláh nemzeti eszme csak egy ártalmatlan kulturális nemzeti eszme. Mi, a jelenkor magyarjai már tudjuk a valóságot.

Erdély fejedelme, Báthory István (1571-1581), aki később Lengyelország legkiválóbb királya lett, nagy tömegű rumánt hozott be a törököktől elfoglalt területekről, és Erdélybe telepítette őket. Erdélyben uralkodása alatt az ipar és kereskedelem fellendült, és az oláh nyelvű könyvek kiadását is nagyban támogatta. Ez volt az oláh felvilágosodás korának kezdete, de ezt a békés együttélést megzavarta a Habsburgok cselszövő politikája, amely hamis hitegetésekkel szította a magyarellenességet.

1601-ben az osztrákok Basta Györgyöt nevezték ki Erdély marsalljává. Borzasztó kegyetlenséggel uralkodott. Kibírhatatlanul magas adózást vezetett be. Zsoldosait nem fizette, fizetés helyett rablásra ösztönözte őket. Ha valaki bármilyen formában kifogást emelt tevékenysége ellen, azonnal kivégeztette.

1657-ben háború tört ki a lengyel és a svéd király között. Mindkét fél II. Rákóczi Györgyöt, Erdély fejedelmét kérte fel szövetségesének. Rákóczi a svéd királyt támogatta, a Habsburg császár, I. Lipót pedig a lengyeleket. A török szultán a krími-tatárok mellé állt. Rákóczi nagy székely haddal indult a svédek támogatására, de amikor a helyszínen meggyőződött a sokszoros számbeli túlerőről, visszafordult. A hazatérő székely hadat a tatárok bekerítették, és megsemmisítették. Ennek következtében Erdély hadsereg nélkül maradt. A törökök tatár szövetségben szabadon fosztogatták Erdélyt. 1661-ben pedig majdnem teljesen elpusztították, felégettek minden várost, és elhajtottak 100 000 székelyt Konstantinápolyba rabszolgának.

A XVII. század második felében a törökök hét vármegye minden falvát kiirtották. Az oláh pásztornépek ekkor lejöttek a Havasok oldaláról, és benépesítették a kihalt, elhagyott területeket. 1700-ban az oláhok száma 200 000 volt. Harminc évvel később számuk 425 000-re nőtt. Dél-Bihar megyében a 40 ősi magyar faluból 33 teljesen oláh lett. Négy falu teljesen eltűnt, és csak három tudott megmaradni magyarnak. A nagyfokú pusztulásért és az oláhok betelepüléséért ismét a Habsburgok okolhatók.

Az 1791-ben megjelent „Supplex Libellus Vallachorum” kiadványban az oláhok egy új elméletet hirdettek meg. E felhívás szerint: a vlachok Erdély őslakói, és a megszálló római Trajan császári hadsereg leszármazottai. Az oláhok azt tanítják, hogy 896-ban a vlachok megadták magukat Töhötöm vezérnek, és azóta egyezmény áll fenn a magyarok és a vlachok között. (Csobánczi, 17)

Erre az általuk hirdetett szerződésre hivatkozva 1791-ben a vlachok kérvényt nyújtottak be II. Lipót császárhoz, melyben kérték népük egyenjogúságát a magyarokkal, székelyekkel és a szászokkal. A császár visszautasította kérésüket, azonban a magyar nemesség egy része szimpatizált ezzel az oláh kulturális nacionalizmussal, és még támogatta is azt. Így lett Pest az oláh nacionalizmus központja. (Csobánczi, 17) Az első oláh iskolát Balázsfalván alapították, Apafi fejedelem birtokán. Rövid időn belül háromszáz oláh iskola létesült Erdélyben. II. Lipót uralma alatt ez a szám 500-ra emelkedett, annak dacára, hogy nem élvezték a császár támogatását. Balázsfalván képezték ki az első oláh értelmiségieket is. 1831-ben megalapították a bölcsészeti, röviddel utána a teológiai tanszéket.

Egy rumán egyetemi tanár, Barnitui Simon, Balázsfalván kihirdette, mi is a vlach nacionalizmus: „Az oláhok a római kultúra örökösei, egyszersmind örökösei a rómaiak Dáciára vonatkozó jogainak is. A római származás, római szellem és a római nyelv, a római vér, egyszóval az egész román lény fel kell, hogy lázadjon a hallatlan igazságtalanságok miatt, melyeket a rómaiak ivadékai századokon át tűrni voltak kénytelenek. Aki ezt tagadja: áruló; aki olyan igazságot mond, mellyel ez ellenkezik, szintén áruló; és aki olyan dolgokkal foglalkozik, amelyeknek ehhez semmi közük, az eltévelyedett.” (Csobánczi, 18)

De azért nem minden magyar értelmiségi volt vak. Jancsó Benedek írja: „A balázsfalvi iskola számára a nyelvi és nyelvészeti tudomány nem azért volt szükséges, hogy annak segítségével népüket a kultúra magasabb fokára emeljék, hanem hogy a segítségükkel felépített tudós hazugsággal a népbe beoltsák, és megerősítsék a dákó-román eszmét.” (Csobánczi, 18)

Erdélyben, a XVIII. században ennek az elméletnek elfogadását az orosz ortodox egyház segítette elő, maga az ortodox egyház szította, buzdította a vlach nacionalizmust.

Ha áttekintjük a vlachok által lakott földrajzi területet a Don folyótól a Kárpátokig és Ukrajna déli szegélyét, melyek jelenleg Rumánia tartozékai, akkor arról győződünk meg, hogy az eredetileg mind magyar település volt.

A történelem ugyancsak szuverén magyar területet jelez ezeken a helyeken. Felsorolok egy-két adatot, melyeket talán már mi magyarok is sokan elfelejtettünk, a Nyugat pedig sosem vett róluk tudomást. Havasalföld (Wallachia), Moldva és Besszarábia Hunyadi Mátyás alatt (1458-1490) magyar birtok volt. Veres Benedek felbújtatta Suky László vajdát, hogy jelentse ki Erdélyt független tartománynak. Mátyás Kolozsvárnál leverte a lázadókat és vezetőjüket Bogdánovics Istvánt Bajánál, a Szeret folyó közelében. 1479-ben a török szultán megpróbálta e területet visszafoglalni tőlünk, melyet annakidején Murad szultán visszaadott Magyarországnak, de Kinizsi Pál egy hegyszorosban megverte a törököket, ahol 35 000 török és 8000 magyar harcos vesztette életét.

Erdélyi rumán és magyar  népviselet

Hunyadi halála után országunk hanyatlásnak indult. 1520-ban Szulejmán török császár elfoglalta, és leszakította tőlünk Erdélyt. Ez időben a pásztor vlachok tömege telepedett Erdélybe. Mindennek ellenére a magyar nyelv megmaradt tisztának, a különböző népek pedig megtartották nemzeti jellegüket. A XVIII. században Moldvában, Besszarábiában magyarul beszéltek. Falvak, városok és földrajzi nevek mind magyarok voltak. Moldva fővárosának neve Jászvár, jelenlegi neve „Jassy”. Karácsonykőből „Pietra” lett, Ürményes „Urminásul-Valen”-re változott és Baja Bocu-ra. Az ősi magyar Szörénység fővárosának neve Szörénytornya volt, mely most „Turnu-Severin”. A rumánok Hunyadi Jánost, a nagy magyar hőst – aki Nándorfehérvárnál (Belgrád) visszaverte a többszörös túlerőben lévő törököt – és fiát, a legnagyobb magyar reneszánsz királyt, magukénak hirdetik. A XIX. században a török szultán Konstantinápoly Fanar kerületéből görög polgármestereket küldött Moldvába és a Havasalföldre. Ezek a törökökkel egyetértésben állandóan raboltak, pénzt és minden értéket kierőszakoltak a néptől, ezért a „fanar” név „szélhámos” értelmet kapott. Ezek a hatalmasságok pénzért vásárolták meg tisztségüket a császártól, hogy bizonyos területek fölött uralkodjanak. E méltóságot „hospodár”-nak nevezzük. (Csobánczi, 21)

1764, január 6-án a Habsburg katonaság körbefogta az alvó Mádéfalva székely falut, ágyútűzzel szétlőtte, és megölt minden lelket, ki menekülni nem tudott. Báró Siskovics altábornagy volt a felelős e tettért. Bosszúból hajtotta végre azért, mert Csík vármegye lakossága megtagadta Mária Terézia parancsát, mely katonai szolgálatra szólította fel a fiatalokat a 7-éves háborúban (1756-1763). A férfiak a hegyekbe bujdostak el a szolgálat elől. E mádéfalvi brutalitással a Habsburgok arra akarták kényszeríteni a férfiakat, hogy térjenek vissza, és álljanak szolgálatba. Báró Siskovics nagy gúnnyal jegyezte meg: „A székelységnek, hogy egészséges maradjon, évszázadonként érvágásra van szüksége!” (Csobánczi, 34) E tömegmészárlás Mária Terézia tudtával történt, aki csak azért lehetett királynő, mert a magyar nemesség a koronázáskor „életünket és vérünket a királynőért” felkiáltással támogatta a Pragmatika Szankció elfogadását. Ez volt a királynő hálája a magyar nemesi hűségért.

Ide, e feldúlt területre a Habsburgok nagy számban telepítettek idegeneket. 1784-ben, II. József császár, Mária Terézia fia örökölte a trónt, de megtagadta a hivatalos koronázást, hogy ne kelljen felesküdnie a magyar alkotmányra. Népszámlálást rendelt el. A vlach pópák azt magyarázták a népnek, hogy ez a népszámlálás felszabadítja őket az elévült nemesi robot alól, semmi szolgálat nem köti őket a magyar nemességhez, katonák lehetnek és szabad emberek. Ekkor egy bűnös előéletű Hora nevű vlach lépett elő vezetőül. Felmutatott egy mentelmi igazolványt, melyet állítólag II. József császártól kapott. Az aranybetűkkel írt okmány szerint a császár felhatalmazza őt, mint vezetőt, hogy pusztítson ki Erdélyből minden székelyt és magyart. A vlach nép tömegesen a zászlaja alá állt, és felégettek, elpusztítottak minden magyar falut Zaránd, Hunyad, Fehér, Torda, Kolozs és Szeben vármegyékben. Alig maradt túlélő. Az osztrákok néhány száz zsoldossal Preuss területi parancsnokot küldték ki rendcsinálásra, azzal az utasítással, hogy ne támadjanak csak akkor, ha őket támadják. A vlachok ebben a magatartásban biztatást láttak. Végül is, a sok kegyetlenség láttán, a császár kénytelen volt rendet tenni. Ekkor kinevezte Fabry-t területi marsallnak, aki elfogta a lázadók vezérét és alvezérét. Mindkettőt kerékbe törette. E zendülés következtében 62 magyar falu szűnt meg, 132 nemesi kúria és több mint 4000 ember tűnt el. Ma Hora az oláhok egyik legnagyobb nemzeti hőse. (Csobánczi, 35-36 oldalak.) Székelyek sokasága menekült Moldvába és a Havasalföldre (Wallachia) egy biztonságosabb élet reményében, ahol aztán beolvadtak az oláhok közé. Az oláhok Oroszországtól kaptak vallási és politikai támogatást. Az oroszok a „Nagy-Románia” eszmét hirdették. Az osztrákok is bekapcsolódtak e mozgalomba. 1770-ben Bécsben szerveztek egy „Frati De Cruce” nevű társulást, melynek célja az oláhok nemzeti érzésének felkeltése volt. Ez időben, tudatosan vagy véletlenül, a magyar és székely nemzet megmenekült a kipusztulástól, mert a szaporulat mindkét részről megkétszereződött, és a magyar nemzeti eszme is életre kelt. 1848-ban kitört a magyar szabadságharc, melyet az osztrák és az orosz túlerő végül is vérbefojtott. E szabadságharcban Jancu Ábrahám és Severin Axentie vezetésével az oláhok ismét megtámadták a magyar és székely falvakat. A második világháború után ugyanezt tették, a szovjet hadsereg támogatásával, de máig sem sikerült megtörniük a magyar nemzeti érzést. (Csobánczi, 36)

Minden elnyomó oláh intézkedés ellenére, amely megpróbálta beolvasztásukat, és megakadályozta az anyanyelv házon kívüli használatát, legtöbben megtartották nyelvüket és szokásaikat. Az erdélyi magyarok és székelyek még most is büszkén magyarnak vallják magukat.

III. Napóleon 1856-ban szerette volna a két magyar területet, Moldvát és Havasalföldet, egyesíteni, de Törökország, Anglia és Ausztria ellenzése miatt nem tudta. Ez időben e két terület lakosai, miután felszabadultak a török uralom alól, és számban megsokasodtak, szerették volna népszavazással eldönteni hovatartozásukat, épp úgy, mint azt III. Napóleon javasolta. Ez az igyekezet két részre szakította a népet. Az egyik óhaja a Franciaországgal, Poroszországgal és Oroszországgal való egyesülés volt. A másik rész követte az angol, török és osztrák óhaját, amely fenn akarta tartani a status quo-t. Végül is francia nyomásra 1859-ben megalakult az egyesült oláh fejedelemség. Cuza Alexandru-t választották vajdává. Két miniszterséget alakítottak, egyet Jassy-ban, a másikat Bukarestben. 1861-ben a török szultán is elismerte az egyesülést. Váratlan fordulatként az oláh katonaság nem fogadta el Cuza kormányzóságát, és 1866. január 26-án lemondásra kényszerítette. Hohenzollern Károlyt, III. Napóleon rokonát választották herceggé. A szultánt kényszerítették az elismerésre. Az újonnan megválasztott herceg Poroszországot, a nép viszont Franciaországot kedvelte. Ez egy németellenes mozgalomnak lett az előidézője. Herceg Hohenzollernt a lemondás gondolata foglalkoztatta, amikor a franciák 1870. július 19-én háborút indítottak Poroszország ellen. Augusztus 4-én Poroszország elfoglalta Elzász-t, 6-án pedig Lotaringiá-t. Augusztus 16-án a poroszok megverték a franciák Bazaine-vezette hadát. A poroszok egy másik francia hadat körbefogtak, és fogságba ejtettek 90 000 francia harcost, III. Napóleon császárral együtt. Ez a porosz győzelem megoltalmazta Hohenzollern Károly oláh trónját.

Az orosz-török háború folyamán 1877-ben Hohenzollern Károly megengedte az oroszok Wallachia területén való átvonulását. Orosz segítséggel Wallachiát független állammá nyilvánította. E független államnak a berlini Konferencia 1878-ban a „Rumánia” nevet adományozta.

Rumánia hálás volt Oroszországnak függetlensége kikiáltásának elősegítéséért, ezért segítséget nyújtott Oroszországnak a törökök elleni küzdelemben. Herceg Karl Hohenzollernt 1881-ben királlyá koronázták. Ekkor az oláhok azon álma, hogy egyesítsenek minden oláh népet és megalakítsák Nagy-Rumániát, népszerűvé vált. Az őshonos magyar havasalföldi nép felszabadulva a török elnyomás alól, még súlyosabb oláh elnyomás alá került, amely a teljes beolvadást követelte. A legtöbb elemi és középiskolát bezárták, és nem engedtek át Magyarországból tanítókat és papokat, Rumánia területén pedig tanítóképző főiskola nem létezhetett. Így sorvasztották el a magyar nyelvet. A székely magyarok a Vatikánhoz fordultak segítségért, de onnan csak latinul és olaszul beszélő papokat kaptak. Így a Vatikán is aktívan hozzájárult a magyar nyelv kihalásához.

Rumániában (Moldva, Besszarábia, [Etelköz], Havasalföld [Wallachia]) ma 10 millió magyar beszéli az oláh nyelvet. (Csobánczi, 21-23)

 

1 Csobánczi Elemér: Nagy Magyarország vagy nemzethalál, 1. Rész.: Horvát magyar kapcsolatok: 7. Dr. Vágó Pál cikke: „A tudománytalan turánizmus”

2 Csobánczi, I.m. 9. Kollmann: Europische Menschenrassen, 1882

3 Toronyi Etelka: A Kárpát-medence a kultúrák bölcsője és a magyarok őshazája, Buenos Aires, 1974

4 Bartucz Lajos: A magyar ember, Budapest, 1938, 297.

5 Csobánczi, I.m. 11. Pittard Eugene: Race and History, 1926, New York, 257-259.

6 Dayton, John: Minerals, Metals, Glazing and Man, London , 1978, 50.

7 Botos László, The Homeland Reclaimed, Rochester, NY, 1995, Hazatérés, 1997

8 Krantz, Grover: Geographical Development of European Languages, Peter Lang, 1988. 10-11.

9 Dayton, John: I.m. 50, 75, 80 oldalak.

10 Csobánczi Elemér: Ősturánok 55. A.R. Burne: Minoans, Philistines and Greeks , Kegon, Paul,Trench, Trubner and Company, London, 1930, 78.

11 Csobánczi Elemér: Nagy Magyarország vagy nemzethalál, 3. Kötet, Kelet-Magyarországpusztulása és elrablása, 26. Révai Nagy Lexikon, II. kötet, Budapest, 1911, 3. „Aranyleletek” alcím alatt.

12 Azon nemzetiségek, akiknek van magyar nevük ebben a könyvben minden rosszindulat, gúny és megalázás nélkül a magyar nevet fogom alkalmazni.

13 U.o. 28. Sztripszky Hiador: Az erdélyi halastavak ismeretéhez - régi és mai halastavak, Kolozsvár, 1908

14 U.o. 29. Szilády Zoltán: A mi Erdélyünk, Budafok, 1922

15 U.o. 29. Cholnoky, Jenő: A föld és élete. Magyarország földrajza., 92.

16 Ezt a kifejezést használom a helytelen „honfoglalás” szó helyett.

17 Grandpierre K. Endre: Magyarok Istenének elrablása, Budapest, 1993 222.: idézte Endlicher: Monumenta Árpádiana,
18 Halmi Dezső: Trianon gyökere, Ősi Gyökér, Jan-Feb, 1978, 30.

19 A IX. században a szerbek felvették a kereszténységet, főzsupát választottak, aki Ráskában székelt, melynek jelenlegi neve Novi Pazar, szerbiai terület. Ebből a „Ráska” névből alakítottuk ki a szerbek magyar nevét, így „rác”.

20 Halmi Dezső: I.m.

21 Csobánczi, Elemér: Nagymagyarország vagy nemzethalál, 3. Fejezet. Kelet-Magyarország pusztulása és elrablása
22 Helytelenül így írják Atilla nevét: „Attila” de én elfogadom Professzor Badiny Jós Ferenc javaslatát e névre. Atilla az ősi Volga folyó után kapta nevét, amely az Etel volt. Etel vagy Atil értelme „életadó víz”. Az utóraggal „la” az értelme „életadó víz” – Atil-la.

23 Dukai Takách Gusztáv tanulmánya: „ Csángók Moldva Havasalföld turáni népei”

24 Csobánczi, I.m. 6., Zanaide A. Ragozin: The Story of the Nations, the Story of Chaldea - from the Earliest times to the Rise of Assyria. N.Y.G.P. Putnam’s Sons, London, T. Fisher Unwin, 1856, 139.

25 Daczó Árpád, Ferenc Rendi szerzetes: Csíksomlyó titka, Pallas Akadémia könyvkiadó, Csíkszereda, 2000

Beküldte: Ballán Mária

 


A FOLYTATÁS ÉS A TELJES KÖNYV IDE KATTINTVA OLVASHATÓ
Botos László : Út a trianoni békeparancshoz

Út a trianoni békeparancshoz 

 

 

Megjelent: 1600 alkalommal

Hozzászólások  

 
Hunicillin
#1 Homokra nem lehet várat építeniHunicillin 2014-11-30 09:33
A kárpát-medencei szkíta-hun (-> Hungária, és nem Maghária!!) nemzetek megrontása Gyejcs fejedelemmel kezdődött, és gonosztevő fia, az áruló Vajk tette fel a műre a koronát. Trianon egyfajta utórezgése a quedlinburgi (973-as) hazaárulásuknak.
Aligha kétséges, hogy tettüket módosított, befolyásolt tudatállapotban követték el, és valamilyen módon meg lettek fosztva akaratuktól. Fejlett technikák, és nálunk fejlettebb fajok hosszú ideje létez(het)nek az Univerzumban, au Ószövetségi írásokban jó pár helyen találkozjatunk említésekkel.
Ugyancsak az Ószövetségből több esetet ismerünk, amikor egy másik személy jelenlétében egy uralkodó őrültségeket, népére káros tetteket követett el (pl. a rabszolga József, aki pár év alatt hazavágta Egyiptomot, olyan "hatással" volt a fáraóra). Hasonló volt I. András esete, aki esküvel fogadta meg az őt hatalomra segítő magyar nemeseknek, hogy a római judaista egyház helytartóit kiűzi, de aztán megválasztását követően hirtelen memóriazavara támadt és a judaista papok tovább kártékonykodhattak. Ugyan mi történhetett? Akkoriban egy magyar nemesember szava többet ért egy pecsétes papírnál...
Visszatérve Gyejcs-re: idegenszívű feleségével 10.000 német "testőr" érkezett hazánkba, kissé nagyobb haderő, mint amivel most, ezer év után Csonkaországunk rendelkezik. Ugyan mióta szokás a feleségekhez 10.000 testőrt adni? A háttérhatalom mindig így dolgozott. Mostanság Irakban, vagy éppen Ukrajnában is idegen zsoldosokkal mészároltatják le a helyi lakosokat. A kárpát-medencei törzsek kb 30%-át (külföldi zsoldosok segítségével) kiírtó Vajk egész területeket néptelenített el. A történelmi feljegyzések (pl. Botos Lászlónál) így szólnak: "Ezért megnyittatta az ország határait a betelepülésre. Jöttek németek, olaszok, csehek, szerbek, oroszok, lengyelek és még sok más nemzetiség. Ugyanakkor az egyház nem engedte a magyar testvérnépek betelepülését " Trianon itt kezdődött... Végtelen csoda, hogy nemzetünk ennyi ideig ellent tudott állni a saulista hitrendszer által támogatott sötét erőknek, és így országunk tulajdonképpeni megszüntetésére 1000 évet kellett várniuk. Tudom, sokak szerint még létezik Magyarország hisz a cégnév megmaradt, de ez inkább a maradék hunok altatását és kifosztásuknak teljessé tételét segíti elő. Az államiság gyakorlatilag megszűnt, mégha furcsa is ezt kimondani. Ha most szétdobnák a megmaradt területeinket a környező országok között, egy két gyorsan levert tüntetésen kívül más nem történne. Még a kurdoknak is nagyobb esélyük van valódi államiságra, mint a szolgasorba taszított nemzetünknek. Papíron persze lehet ezt cáfolni, én a gyakorlatról beszélek.
Remélem, minden szívében magyar emlékezni fog rá és továbbadja majd unokáinak, hogy miért büntették Vajkot jobb kezének levágásával.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 394 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.4%Canada 1.1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 2%Netherlands 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 664
This Week: 664
Last Week: 5887
This Month: 16429
Last Month: 25766
Total: 1658791

Belépés