Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Mar25

2016. Február 20., Szombat 12:02

Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozójához

Írta:  Madarász László
Értékelés:
(6 szavazat)
Úgy látom, hogy Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozóját követően viszonylag nagy a csend a különböző médiákban. Kevés kivétellel – még az alternatív honlapok többsége is hallgat – nem történt meg a nagy kibékülés politikai elemzése, pedig maga a találkozó létrejötte, már önmagában is jóval túlmutat egy közel ezeréves „hiánypótláson". A Vatikán ügyeinek mélyebb ismerete nélkül azonban a következőkben megkísérlek rávilágítani a „nagy találkozás" esetleges hátterének néhány elemére.

Kezdjük az elején:

Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozóAz egyházszakadás előzménye az volt, hogy I. Mihály konstantinápolyi pátriárka és IX. Leó pápa követei, kik azzal a céllal érkeztek I. Mihályhoz, hogy Őt rávegyék a mindenkori pápa fennhatóságának elismerésére, végül kölcsönösen kiátkozták egymást. Az 1054 –ben bekövetkező kelet-nyugati egyházszakadás (skizma) következménye az lett, hogy kialakult a mindenkori pápa által vezetett római katolikus, és a pátriárkák által irányított ortodox keresztyén egyház. Ugyan az 1274-es és 1439 –es zsinatok is kimondták a két egyház ismételt egyesítését, de ez valójában sohasem történt meg. Végül 1965 –ben a pápa és az ortodox pátriárka is visszavonta a kiközösítést, de a két fél között azóta sem került sor ilyen magas szintű találkozóra, mint 2016.02.12. –én Kuba fővárosában, Havannában. Így talán ott teljesen indokoltan elhangozhatott az „ezer éve nem láttalak” kifejezés kettejük megbeszélésekor!

Mindenesetre nagyon érdekes, hogy a két egyházi vezető találkozására pont az Európát napjainkban sújtó migráns válság közepén(?) került sor! De menjünk megint – most már csak egy kicsit – vissza az időben, nevezetesen XVI. Benedek pápa, született Jozeph Alois Ratzinger német teológus-pap egyik beszédéhez, melyben a következő idézet is elhangzik:

„Mutasd meg nekem, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat fogsz találni, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni.”

Úgy gondolom XVI. Benedek által idézett fenti mondat, napjainkban nyer értelmet, bárhogy, bármilyen módon is próbálták ezt annak idején megmagyarázni a pápai szóvivők, a liberális- és muzulmán hitű körökben „világ felháborodását” eredményező beszéd után! Pedig Ratzinger, az Európára váró jövőt, ezen belül németként, a németekre is váró jövőt vázolta fel egyetlen idézetében! Én feltételezem, mint a katolikus egyház feje tisztában volt azzal, hogy a hátérhatalom milyen sorsot szán Európának, tudta, hogy a Kalergi terv végrehajtása a fehér faj(ta) és katolikus egyház megsemmisítését egyaránt magával fogja hozni! Feltehetően meg is próbált ennek ellenállni, egyben – nagy óvatosan – felhívni a hívők figyelmét a rájuk leselkedő halálos veszélyre. Végül pápától szokatlan módon lemondani kényszerült, átadva helyét Ferenc pápának, de nem feltétlen az állítólagos vatikáni pénzmosás, az egyházi korrupció- és homoszexualitás miatt, – ilyen vádakkal már sok előző pápát lehetett volna illetni – hanem azért, mert útjában állt a „nagy tervnek”, és nem vállalta fel a vértanúságot! De gondoljunk bele: milyen választása lehetett volna? Teszem azt fel, egy nagy nyilvánosság előtt elhangzó beszédében – mondjuk – közérthetően figyelmezteti Európa népeit a várható muszlim invázióra. A “demokratikus” berendezkedésűnek kikiáltott országok – melyek egyre inkább cionista érdekeket kiszolgáló liberális diktatúrák – fősodratú médiái ezt úgysem- vagy teljesen elferdítve közlik, inkább majd arról értekeznek, hogy a Pápa eszét vesztette, később arról, hogy súlyos betegségébe belehalt! József Attila után szabadon: mert a pápák korán halnak! És ezt történelmi tényekkel támasztják alá! Ha valaki kételkedik az általam feltételezettekben, őt emlékeztetem J. F. Kennedy elnök ellen elkövetett merényletre. Az amerikai elnök rádióbeszédében a népéhez, azaz a nyilvánossághoz fordult az árnyékkormány hatalmával kapcsolatban, és mégis megölték! Tették ezt úgy, mintha az elhangzottaknak semmi köze sem lenne későbbi “kivégzéséhez”! Talán ez volt az agymosás első kézzelfogható diadala! Az amerikai nép tétlen maradt! Vagyis, ha Ratzinger vállalja a vértanúságot, annak az események menetére legfeljebb csak késleltető hatása lett volna, maximum nyerünk egy-két évet! Mégis úgy gondolom, hogy Jézus földi helytartójának ezt be kellett volna vállalni, ugyanúgy, ahogy azt maga Jézus is bevállalta! Mondom ezt annak ellenére, hogy lényegében mások céljainak megvalósítását, ez döntően nem befolyásolta volna! Mit is mond a Cion bölcseinek jegyzőkönyve? (17. jegyzőkönyv):

Régtõl fogva azon vagyunk, hogy lerontsuk a gój papság tekintélyét s így meghiúsítsuk földi küldetését, amely ezekben a napokban még nagy akadályt jelenthet számunkra. A nemzsidó papságnak a világ népeire gyakorolt befolyása napról-napra csökken. Mindenütt kihirdették a lelkiismeret szabadságát, úgyhogy most már csak évek választanak el bennünket a keresztény vallás teljes összeomlásának pillanatától. Ami a többi vallást illeti, azokkal még könnyebb dolgunk lesz, de korai volna errõl most beszélni. A papi uralmat és a papokat olyan szûk korlátok közé fogjuk szorítani, hogy befolyásuk olyan arányban csökkenjen, ahogy azelõtt növekedett. Ha majd elérkezik a pápai udvar végleges elpusztításának ideje, egy láthatatlan kéz ujja a Vatikán felé fogja irányítani a nemzeteket. Ha azonban a nemzetek rávetik magukat, mi majd a pápa védelmezõinek képében lépünk fel, mintha elejét akarnánk venni a vérrontásnak. Ezzel az ürüggyel be fogunk nyomulni a pápai udvar legbelsejébe, és nem fogjuk elhagyni mindaddig, amíg teljesen meg nem törtük a pápaság hatalmát.

A zsidók királya lesz a világ igazi pápája, egy nemzetközi egyház pátriárkája.”

Vagyis többek között a katolikus vallás haláláról, egy világvallásról beszél, melyhez egyre közelebb kerülünk! És ezt a cionista szándékot pont egy pápa ne ismerné?

A „behatolás” szerintem már rég megtörtént, de legkésőbb Ferenc pápa megválasztásával teljesedett ki! Az argentin teológus-pap, pápaként történő szerepeltetésével látszólag minden akadály elhárult a Cion bölcsei jegyzőkönyveiben kitűzött cél megvalósítása elől, hiszen egy amerikai kontinensről származó egyházi elöljáró megválasztása azt eredményezte, hogy Ő könnyebben elfogadja a migránsok megjelenését Európában, hiszen az amerikai kontinens majd’ valamennyi lakója a korabeli telepesek (mondhatni korabeli migránsok) utóda! Vagyis, nem lát problémát az Európa őslakosait sújtó Kalergi terv – népesség csere – megvalósításában! Jól jellemezheti a – feltehetően utolsó – pápa hozzáállását, hogy gyakorlatilag felszólította a katolikus templomokat arra, hogy fogadjanak be egy-egy menekült családot templomukba! Pedig tudta, hogy döntő többségében olyan muszlimokról van szó, akik a Mohamed által terjesztett hitet karddal akarják terjeszteni! (Lásd Ratzinger által idézetteket!) Ezért tisztelem és becsülöm a magyar püspöki kar azt a részét – akik ugyan nagyon finoman, de – ellentmondtak a pápának!

Pillanatnyilag kétesélyes, hogy az évezred vallási találkozóját ki és miért kezdeményezte? Vagy Ferenc pápa akarta elfogadtatni Kirill pátriárkával a világvallásra vonatkozó tervet, vagy az ortodox vezető valamire figyelmeztette a pápát? Jelen ismereteim szerint az utóbbi tűnik valószínűbbnek. Már csak azért is, mert a találkozójukra Kubában, azon belül a Havannai repülőtéren került sor. Ugyanis, ha végig gondoljuk, Kubában az oroszok tulajdonképpen otthon vannak, tehát a helyszín biztosításában, több mint valószínű, hogy az orosz titkosszolgálat maximálisan közreműködött! Vagyis vélelmezhetően hírszerzésük – ami nem éppen a legrosszabb a világon – ellenőrzött információi alapján, Putyin olyan dolgokra akarta figyelmeztetni a pápát Kirill pátriárkán keresztül, amit Vatikánban még nem tudott, illetve el sem mondhatott volna, hiszen akár csak a németeket, Ferenc pápát is folyamatosan lehallgathatják otthonában! Az amerikai lehallgatás lehetősége az orosz titkosszolgálat aktív működése esetén viszont szinte kizárható! A titkos információra utalhat, ha csak nem fordítói hiba történt, hogy a közös nyilatkozatban az is szerepel: óvatosságra intenek az olyan integrációval szemben, mely Európa keresztény gyökereit veszélyezteti! Ferenc eddig nem így gondolkodott! És ezt mindkét vallási vezető aláírta! Ez viszont szembe megy a Kalergi tervvel!

A két vallási vezető történelmi találkozása, továbbá a közös nyilatkozat ide, vagy oda, számomra jelzés értékű, hogy a pápa Közép-Amerikai látogatása eredetileg inkább azt a célt szolgálta, hogy az ott még megmaradt „becsületét” megerősítse, hiszen talán joggal feltételezhető, nem csak a magyar püspöki kar tekint ferde szemmel a migráns ügyben elkövetett pápai megnyilvánulásokra, hanem Európa többi részén is hasonló lehet a helyzet! Vagyis, mivel a katolikus „tábor” ott jóval nagyobb, mint kontinensünkön, támogatókat keres a cionista terv megvalósításához, anélkül, hogy ebbeli célját ott (is) felfedné! Mexikói látogatására viszont csak Kirill moszkvai pátriárkával – ki több mint száz-millió ember vallási vezetője, többek között a magyar ortodox egyházé is – történt találkozása után került sor! Vajon milyen idegállapotban lehet ezt követően? Vannak hírek: bizony ki tudták ott hozni a lelki békéjéből, tehát úgy tűnik az orosz vallási vezető által elmondottak nyomot hagyhattak Ferenc pápában.

Az általam vélelmezettekre csak az idő hozhatja meg az igazolást, avagy cáfolhatja azt meg!

Isten óvja elsősorban Magyarországot, de Európa többi részét is! („Jézus Krisztus helytartójától” a jelenlegi- és feltehetően utolsó pápától szintúgy!)

Madarász László

Frissítés

Nem gondoltam volna szerdán, (a cikk csak csütörtökön jelent meg) mikor fenti soraimat írtam, hogy a történések ilyen hamar újabb fordulatot vesznek!

2016.02.18.-án, Mexikóból hazatérően Ferenc pápa száját – újságírókkal beszélgetve, Donald Trump amerikai elnökjelölt nézeteivel kapcsolatban – az alábbi mondat hagyta el:

„Az az ember, aki nem hidak, hanem csakis falak építésében gondolkodik – bárhol legyenek is ezek a falak – nem keresztény. Ez nincs benne az evangéliumban”

Ezzel a pápa látszólag Donald Trump azon tervére utalt, mely szerint 3000 km hosszú falat húzna a mexikói határon az illegális bevándorlás megakadályozására, mert szerinte onnan csak a bűnözés és a kábítószer érkezik az USA –ba.

A pápának elment az esze! Nem tudja már, mit beszél, vagy nagyon is jól tudja? Talán fel sem fogja, hogy ezzel a kijelentésével tulajdonképpen katolikus hívők millióit tagadta ki az egyházból! Mert miként is lehet ezt a pápai megnyilvánulást még értelmezni?:

Te kedves állampolgár, amikor falat vagy kerítést húzol házad köré, hogy a nem kívánt bűnözőktől, élősködőktől megvédd nehezen összekuporgatott vagyonod, földedet, amiért erődön felül megdolgoztál, Te nem vagy keresztény, hiába jársz még esetleg templomba is! Kerítés helyett hidat kellene építened házad nyitott főbejáratáig, hogy azon akadálytalanul bejöhessenek azok, akik tulajdonodra, családod tagjaira, esetleg még életedre is pályáznak! Továbbmegyek: Mi itt valamennyien ki lettünk tagadva, hiszen déli országhatárunkra kerítést húzott a kormány, hogy megvédjen minket a migránsok vandál pusztításától, asszonyainkat, lányainkat, gyermekeinket a nemi erőszaktól, stb. Ferenc szerint kerítés helyett valószínűleg légihidat kellett volna létesíteni Magyarország és Közel-Kelet, továbbá Afrika között, hogy a sok élősködőnek ne gyalogolnia kelljen! Nehogy már elfáradjanak mire ideérnek, és az visszavesse nemi- és bűnözői potenciáljukat!


A pápa saját magáról is ítéletet mondott! Ő sem keresztény, hiszen nem bontotta le a falat a Vatikán körül, (sőt azt több helyen javítgatják) nem hagyja őrizetlenül a Szent Péter Bazilika kapuit, és kapu helyett nem hidat építtet, hogy éjszakánként a fosztogatóknak szabad utat adjon, inkább a svájci gárdistákkal őrizteti magát és az egyház vagyonát, sőt belépődíjat szed a hívőktől, akik a Vatikánt látogatni (és nem fosztogatni) szeretnék!

Ki ez az ember, aki a katolikus egyház fejének mondja magát?

Apja 22 évesen szüleivel Olaszországból érkezett Argentínába. Ő már ott született Jorge Mario Bergoglio néven, és vegyésztechnikusból vált jezsuita pappá. Pápaként Assisi Szent Ferenc tiszteletére vette fel a Ferenc nevet. Tudni kell, hogy „névadója” többek között az állatok-, család- és a természet védőszentje! Ehhez képest Ferenc pápa – szerintem – aktívan közreműködik a családok felszámolásában, legalábbis a melegekkel kapcsolatos megnyilvánulásait én úgy értékelem. A katolikus vallás mindig is a család szentségét hangoztatta, melybe sohasem értette bele a melegházasságokat.

Persze az idők változnak, igaz nem biztos, hogy jó irányba! Ha belegondolunk, a szentmisék (igehirdetések) alkalmával Jézus haláláért a zsidókat tették felelőssé, de a II. Vatikáni Zsinat (1962-65) Nostra aetate nyilatkozatában őket már mentesítették a keresztre feszítés vádja alól.

„Jóllehet a zsidó hatóságok követőikkel együtt Krisztus halálát követelték,xiii mindaz, ami az Ő szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be megkülönböztetés nélkül. Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha ez következne a Szentírásból, hogy Isten a zsidókat elvetette magától vagy átkozottak volnának. Ezért mindenki ügyeljen arra, hogy sem a hitoktatásban, sem Isten igéjének hirdetésében ne tanítsanak semmi olyat, ami nem egyeztethető össze az evangéliumi igazsággal és Krisztus szellemével.”

Azért én úgy gondolom Ferenc pápának mégsem kellett volna egy zsidó rabbinak kezet csókolni, annak a kéznek, melynek esetleges őse Jézus Krisztus keresztfáját segítette ácsolni! Erre a Vatikáni Zsinat nem kötelezte!

 papa2← A képen látható kézcsókkal a pápa tulajdonképpen behódolt a zsidóságnak!

Sajnos a zsinat említett nyilatkozatából az is kiolvasható, hogy az megbocsátó az iszlámnak, miközben – ha jól tudom – ugyanezt a muszlim hit nem viszonozta a keresztény vallásokkal szemben:

„Az Egyház megbecsüléssel tekint az iszlám követőire is, … Bár a századok folyamán a keresztények és a muszlimok között nem kevés nézeteltérés és ellenségeskedés támadt, a Szentséges Zsinat mindenkit arra buzdít, hogy a múltat feledvén, őszintén törekedjen a kölcsönös megértésre és mindenki számára közösen gyarapítsák és óvják a társadalmi igazságosságot, az erkölcsi értékeket, a békét és a szabadságot.”

Vagyis a katolikus egyház már 1965 –től elkezdte az agymosást az iszlámmal kapcsolatban, melyre a liberalizmus alaposan ráerősített, így nem csoda: üdvözlő transzparensekkel, virággal, ajándékokkal fogadták a kontinensfoglalókat nyugaton. Mint főleg a szilveszteri, kölni nőket ért molesztálások, nemi erőszakok, és „békés” rablások után láthatjuk, közösen kell gyarapítanunk az iszlám felfogású „erkölcsi értékeket”, és persze a „békét”, amit a No go zónák már egyes városokban „szavatolnak”! Társadalmi igazságosság meg persze akkor lesz, ha Európában a saria uralkodik, és rendszeressé válik a fehér bőrű ellenállók lefejezése!

Most ennél is továbbment Ferenc pápa: megtagadott minket! Ezt akkor is úgy gondolom, ha az újságírókkal folytatott beszélgetés alkalmával elhangzottak nem tekinthetők pápai kinyilatkozásnak, csak megnyilvánulásnak! Talán érthető az a véleményem, hogy a katolikus egyház vezetése egyre inkább a vallás felszámolására törekszik, nem csak minket megtagadva, de Jézust is, annulálja (semmisé teszi) a Megváltó áldozatát ahelyett, hogy inkább nyájának élére állna a várható élethalál harcban! Jézus Krisztus így tenne,  ha szép szóval nem megy, de így tett 1456 nyarán Kapisztrán Szent János is, aki keresztes hadak élére állva segítette Hunyadi Jánost Nándorfehérvár megvédésében. (csak halkan jegyzem meg: Micsoda különbség van III.Kallixtusz- és Ferenc pápák között! Az előbbi a Nándorfehérvárnál a muszlimok felett aratott győzelem ma is élő emlékére elrendelte a templomokban a déli harangszót, az utóbbi iszlám hitűeket akar befogadni a katolikus templomokba, oda ahol délben meghúzzák a harangokat! O tempora, o mores! Latin szállóige szabad értelmezése: Rossz időket élünk, ha ilyenek az erkölcsök!)

Ferenc pápa szavait később majd úgy fogják magyarázni (ha fogják egyáltalán): nem úgy gondolta, nem úgy kell értelmezni, stb. Senkit ne tévesszenek meg a magyarázkodások! Ferenc pontosan tudta, hogy ő most az amerikai elnökjelöltségért folyó politikai adok- kapokba avatkozik be, amitől inkább óvnia kellene saját magát és az egyház vezetőit! A pápa Donald Trump egyik propagandabeszédében elhangzottakat arra használta fel utóbb, hogy bizonyítsa lojalitását a kézcsókkal már illetett felsőbbségének, feléjük igazolja, hogy a katolikus vallás felszámolására- és új világvallás elfogadására törekszik, mint ahogyan ezt el is várják tőle! Nem kell nagy jóstehetségnek lenni, hogy őt majd a már idézett cion bölcseinek jegyzőkönyvében is megjósolt módon, a liberális médiák fogják védelmükbe venni, miközben elsősorban püspöki-, de bíborosi körökből is, egyre több kritikát fog kapni!

Isten óvja Európát az ilyen pápától!

Madarász László

Forrás: http://magaspart.hu/?p=607

Megjelent: 690 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 221 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.3%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Belgium 0.1%

Today: 552
This Week: 4759
Last Week: 5900
This Month: 20678
Last Month: 24616
Total: 1474708

Belépés