Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017Mar27

2017. Március 17., Péntek 08:44

Máig élő tabu: Solymosi Eszter meggyilkolása és a tiszaeszlári per

Írta:  Lipusz Zsolt
Értékelés:
(12 szavazat)
Tiszaeszlár és a „nagy per" a mai napig azon történelmi és bűnügyi tabutémáink közé tartoznak, amelyek messze túlmutatnak egy gyilkossági ügy szokványos büntetőjogi keretein, s ahogy az akkori, úgy a mai uralkodó klikknek sem állott, illetve áll érdekében az igazság és a tények kiderítése, pontos rekonstruálása Solymosi Eszter meggyilkolásával kapcsolatban.

Tudvalévő és közismert, hogy a polkorrekt hivatalos nyelvet beszélő hazai nyilvánosság fórumain bizonyos témákat nem szabad felvetni még az ún. jobboldalon sem, így aztán a zsidósággal kapcsolatos történelmi kérdésekben, különösen az ún. holokauszt, illetve a tiszaeszlári gyilkosság vonatkozásában mindenkinek el kell(ene) fogadnia a szent hivatalosság kőbe vésett és megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásait, hittételeit.

Tiszaeszlár1Az említett és a hozzájuk hasonló „bizonyított", „vitán felül álló",az „evidencia kétségbevonhatatlan erejével bíró" tények mindig is problematikusak voltak az idők folyamán, különösen, ha a hatalomnak és a mögötte álló „tudományosságnak" komoly morális, egzisztenciális és egyéb érdekei fűződtek ahhoz, hogy a nyilvánvaló valótlanságokat és hazugságokat fenntartsák. A „credo, quia absurdum" (hiszem, mert képtelenség) alapelv nemcsak a középkorban érvényesült, hanem bizony máig él, végigkíséri a tudomány egész történetét.

Volt olyan időszak, amikor a kor tudósai evidenciának tekintették azt, hogy bolygónk lapos, és a világegyetem mozdulatlan középpontja, aki ettől eltérő, s a fizikai valóságnak meg törvényeknek megfelelő álláspontot vallott és hirdetett, az megnézhette magát.

No de közelebb jőve jelenkorunkhoz, a kommunista érában egyetemi és akadémiai szinten hallhattunk tudományos maskarába öltöztetett orbitális hazugságokat arról, hogy a Szovjetunióban a hadikommunizmus, illetve a harmincas évek elejének kollektivizálása idején nem haltak éhen emberek, az 1939-es szovjet-német megnemtámadási egyezménynek nem volt titkos záradéka, a katyni tömegmészárlást a „fasiszta" németek követték el, az auschwitzi koncentrációs tábor területén pedig - természetesen szintén megdönthetetlen „tudományos" vizsgálatok eredményeképpen - 4 millióban állapították meg az ott a „fasiszták" által meggyilkolt zsidók létszámát. Ez a szám olyannyira hitelesnek bizonyult, hogy 1990-ben az áldozatok létszámát 1,1 millióra módosították, szintén tudományos vizsgálatokra hivatkozva. Érvényessége nyilván a következő korrekciós emléktábla kihelyezéséig tart.

Tiszaeszlár és a Solymosi Eszter-gyilkosság ügyében lezajlott nyíregyházi bűnper, valamint annak hazai és nemzetközi politikai, illetve sajtóvisszhangja számos mai, közéleti vonatkozású párhuzamot mutat. A törvényszék előtt gyilkossággal megvádolt zsidók ártatlanságának bizonyítására és a felmentő ítélet kikényszerítésére befolyásos hazai, illetve nemzetközi zsidó, valamint gazdaságilag-pénzügyileg tőlük függő nem zsidó érdekcsoportok és hatalmi tényezők mozdultak meg. Ennek érdekében befolyásos külföldi lapokban számos valótlanságon alapuló hazug „tudósítást" és cikket jelentettek meg az üggyel kapcsolatban, nagyjából olyan mértékű valóságtartalommal, mint napjainkban, amikor arról elmélkednek tekintélyes és mérvadó nyugat-európai sajtóorgánumok szerzői, hogy Magyarországon a cigányoknak rettegniük kell a „rasszista és fajgyűlölő" magyaroktól, e kárhozatos jelenséget pedig szükségképpen kísérik - akárcsak fény az árnyékot - a tomboló antiszemitizmus és az utcai pogromok, no meg a „szélsőjobboldali rohamosztagosok félelemkeltő randalírozásai".

Olyannyira, hogy a pánik okán izraeli üzletemberek felvásárolják Magyarországot, valamint itthoni, élethivatásszerű megélhetési rettegőink immár húsz éve becsomagolva tartják legendás bőröndjeiket előszobáikban. Noha nemzetünk javát szolgálná, ha ezek mihamarabb útra kelnének gazdáikkal együtt... Fontos tehát ismételten hangsúlyozni, hogy az említett, közéletünket mérgező jelenségek nem 1990 táján szökkentek szárba, hanem virágoztak bizony már a dualizmus időszakában is.

Valójában mi is történt 127 esztendeje Tiszaeszláron, illetve ezt követően több mint egy éven át a nyíregyházi törvényszéken a „nagy per" során? 1882. április 2-án a Szabolcs megyei Tiszaeszláron déli 12 órakor egy tizennégy éves leány ment a községből a közigazgatásilag hozzá tartozó Újfaluba bevásárolni, hogy gazdasszonyának festéket, két szomszédjának pedig gálickövet, illetve patkószeget vegyen Kohlmayer helybéli kereskedő vegyesboltjában. Hazafelé menet szemtanúk még látták a lányt az izraelita ortodox zsinagóga előtt elhaladni, azonban ott eltűnt, többé soha senki nem találkozott vele.

A fent jelzett időpontban a helyi ortodox hitközség az állatok rituális vágását végző saktert (metszőt) választott, és erre az alkalomra több galíciai pályázó is érkezett a községbe Scharf József helybéli egyházi vezető házához.

Amikor Solymosi Eszter elhaladt a zsinagóga, illetve az egyházfi háza előtt, behívták, hogy vegye le a szombati gyertyatartókat, minthogy zsidók ezen a napon semmiféle munkát nem végezhetnek. Az eltűnt leány édesanyja, Solymosi Jánosné feljelentést tett az említett zsidók ellen, a községi bírónál, illetve a tiszalöki főszolgabírónál, mire a hatóságok elrendelték az eltűnt leány országos körözését. Április végén azonban Scharf Samu, a helybéli templomszolga Scharf József ötéves (egészen pontosan 4 év és 9 hónapos) kisfia arról kezdett beszélni, hogy Solymosi Esztert egy sakter és saját apja, illetve bátyja, Scharf Móric ölték meg oly módon, hogy nyakát elvágták, vérét pedig kifolyatták. Scharf Samu elmondása szerint mindezt a kulcslyukon keresztül látta.

Az ún. vérvádon alapuló rituális gyilkosság lehetőségét tehát Scharf Samu vallomása tartalmazza, de minden ellenkező híreszteléssel ellentétben - maguk az ügyben később eljáró nyomozó hatóságok és a bíróság - egyetlen pillanatra sem vetette fel ennek a lehetőségét a vád alá helyezett ortodox zsidókkal szemben. A nyíregyházi törvényszék minden bírája - kivétel nélkül- elképzelhetetlen középkori babonának tartotta a rituális gyilkosságot, s kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy másról nem lehet szó, mint egyes fanatikus személyek vallási fanatizmusból elkövetett bűncselekményéről, s amennyiben ilyen bűntény történt, azért csak és kizárólag az elkövetők a felelősek, a hazai zsidóság egészének mint kollektív bűnösnek egyetemes felelősségéről szó sem lehet. Sőt, a törvényszéki elnök, Korniss Ferenc az állítólagos vérvádról még kérdéseket sem engedett feltenni, hiszen egyszerűen a gyilkosokat kereste, a gyilkosság tényét kívánta megállapítani és bizonyítani.

Mindazonáltal a dolog pikantériája, hogy nem is olyan régen, 2007 tavaszán egy izraeli-olasz történészprofesszor, Ariel Toaff, az izraeli Bar-Ilian Egyetem tanára állott elő Véres húsvét (Pasqua di Sangue) című könyvében a középkori vérvád-teóriával, nem kevesebbet állítva, mint hogy a zsidók ellen a középkorban emelt vérvádnak volt racionális alapja, s a Rajna-vidéken elkövettek hitsorsosai rituális gyilkosságokat, válaszul az átvonuló keresztes hadak zsidóellenes pogromjaira.

Az így nyert vért pészachkor, közelebbről széder estén, az Egyiptomból való kivonulás ünnepén borba csepegtették, illetve maceszba sütötték. A nemzetközi botrány és tiltakozás hatására Toaff felfüggeszttette könyvének terjesztését, majd átírta a mű vonatkozó fejezeteit, ám Olaszország nemzetközi megítélésének nem ártott ez a botrány.

A tiszaeszlári gyilkossági ügyet ellenben a sötét, elmaradott, „mucsai" magyar közgondolkodás és igazságszolgáltatás megbélyegzésére, illetve nemzetközi léptékű lejáratására próbálták meg felhasználni ellenségeink, noha itt nem szellemi sötétségről, babonás hiedelmekről, vérvádról, hanem teljesen másról volt szó...

Tudniillik az efféle mondatok ma már tökéletesen, mindenféle jelentéstartalom és értelem nélkül visszhangzanak a nagy, puszta, hazai politikai nihilben, mint például, hogy a Kuruc.info „a fasiszta gondolatoknak a legaljasabb és leggyűlölködőbb szócsöve", az itt megjelenő írások „fajgyűlölő, antiszemita hazugságok", amelyek „felelevenítik a középkori vérvád sötét babonáját" és az efféle „bölcsességek" unalomig sorolhatók lennének tovább.

Azon túl, hogy az ügyben megszólalók a legalapvetőbb történelmi alapfogalmak (fasizmus, nemzetiszocializmus, antiszemitizmus) jelentésével sincsenek tisztában (hanem polkorrekt anyanyelvükön megbélyegzésnek és kiátkozásnak szánják), felvetődik az a kardinális kérdés, hogy vajon mitől lenne valaki ab ovo – mondjuk – antiszemita, uram bocsá' fajgyűlölő, pusztán azért, mert egy gyilkosság elkövetőit nevükön nevezi, teljesen függetlenül attól, hogy a bűnösök milyen etnikumhoz tartoznak.

A Tiszaeszlár-ügyben irracionálisan őrjöngők magatartásának alapja az, hogy magától értetődően igaznak, egzakt tényeken alapuló, további bizonyítást nem igénylő közléseknek, mintegy evidenciának tartják a kiváló szépírói képességekkel megáldott, ám az általa védett zsidó sakterek ártatlanná nyilvánítása érdekében zseniálisan csúsztató, számos ellentmondást, valótlanságot és alaptalan vádat, rágalmat tartalmazó Eötvös Károly A nagy per című művében foglaltakat.

A tiszaeszlári perrel kapcsolatban a következő, elégszer el nem ismételhető tényeket azonban nem árt szem előtt tartanunk:

1.) Az 1883. évi, Nyíregyházán lezajlott törvényszéki tárgyalás során a vérvád az emberöléssel gyanúsított zsidókkal kapcsolatban fel sem merült, más kérdés, hogy a 14 éves Scharf Móric vallomása utal erre a lehetőségre, illetve a helyi hagyomány, a népi emlékezet a mai napig úgy tartja, hogy rituális gyilkosság történt 1882. április 2-án Tiszaeszláron.

2.) Eötvös Károly állításait autentikus forrásként elfogadni nem lehet, mivel védőügyvédként azzal a prekoncepcióval dolgozott, hogy védencei ártatlanok, ezért az ügyben eljáró bírósággal fel kell őket mentetnie, s ennek érdekében, a „cél szentesíti az eszközt" elve alapján bármilyen jogi vagy azon kívüli eszköz alkalmazása elfogadható és kötelező érvénnyel alkalmazandó is.

3.) Jogszolgáltatásunk történetében alighanem unikumnak számít, hogy a „nagy per" során a vádat képviselő ügyészség – kormányzati utasításra – a védelem feladatát látta el, ily módon kétszeres jogi védelemben részesítve a tárgyalás folyamán a vád alá helyezett zsidókat.

Természetesen nem Tiszaeszlár volt a magyar jogszolgáltatás történetében az első és utolsó téves, a politikai vezető réteg megrendelésére született koncepciós ítélet, a regnáló hatalom minden korban élt és ezután is élni fog ezzel a rendelkezésére álló uralmi és manipulációs lehetőséggel...

Solymosi Eszter eltűnése után azonnal megkezdődött a leány keresése, gazdasszonya, Huri Andrásné, édesanyja, Solymosi Jánosné és nagynénje, Solymosi Gáborné indultak a felkutatására. Amikor napszállta előtt az asszonyok másodszor próbálkoztak Solymosi Eszter előkerítésével, különös dolog történt. A zsinagóga előtt elhaladva találkoztak a háza előtt tartózkodó Scharf József templomszolgával, aki a baj oka felől faggatta az asszonyokat. Miután ezek elpanaszolták Eszter eltűnését, Scharf ekképpen nyugtatta őket: „Nem kell azon búsulni, nem vész az el! Nánáson volt ilyen történet gyermekkoromban, azt is (sic!) a zsidókra fogták, még a kemencében is keresték, meg is lelték utoljára a réten".

Ez a kijelentés tehát akkor hangzott el a templomszolga szájából, amikor Solymosi Eszter eltűnésével, illetve bántalmazásával a zsidókat vagy bárki mást meggyanúsítani még senkinek sem jutott eszébe, hiszen hozzátartozói abban reménykedtek, hogy a leány éjszakára valamiképpen mégis előkerül. A fenti beszélgetés tényét Scharf József, Solymosi Jánosné és Solymosi Gáborné egyébként a per végtárgyalásán is szó szerinti egyezéssel elismerte, vagyis Scharf József már a gyilkosság napján, 1882. április 2-án minden előzmény és ok nélkül védekezett egy akkor még nem is létező vád ellen. Amikor a bíróság ennek okát tudakolta, az érintett ismét csak afféle freudi elszólással ezt a választ adta: „Talán gondatlanság (sic!) volt, de éppen eszembe jutott. Bár ne adta volna az Isten, hogy ilyen bolondságot ejtettem ki a számon".

A gyanút először Scharfnak ez az árulkodó védekezése keltette fel Solymosinéban, ezért már másnap, április 3-án bejelentést tett leánya eltűnéséről a községházán, ahol Farkas Gábor bírónak elmondta, hogy szeretné, ha az elöljáró házkutatást rendelne el a zsinagógában, azonban neki nem lévén erre jogosultsága, azt tanácsolta az asszonynak, hogy észrevételeit és kérését a tiszalöki főszolgabírónál terjessze elő. Ezt Solymosiné másnap, április 4-én meg is tette, mire Jármy Jenő főszolgabíró Eszter személyleírását közzététel végett továbbította az alispáni hivatalnak.

A tiszaeszlári perben a vádlott zsidókat védő Eötvös Károly A nagy per című művében a következő megállapítást teszi a rituális gyilkosság vádja megszületésének hátteréről: „Scharf mindig azt hitte, hogy a vérvád gondolata e vigyázatlan ötletből sarjadzott ki. Én is azt hiszem."Ez a megállapítás azért hangzik furcsán, mert a szerző néhány oldallal korábban ellenben azt írja, hogy „előbb a sajtó cikkei, országgyűlési beszédek és gyűlölködő felekezeti izgatások alakították meg, s híre lassanként eljutott az eszlári nép körébe is, ahol gyönge lelkek akadtak, amelyekben meggyökeresedett a vérvád babonája." Eötvös ez utóbbi állítása azon egyszerű oknál fogva nem igaz, hogy országos szinten először 1882. május 23-án kapott nyilvánosságot a tiszaeszlári ügy, amikor a parlament ülésén Ónody Géza képviselő, helybéli birtokos felszólalásában ismertette a Tiszaeszláron április 2-án történt rejtélyes eseményeket. Az országos sajtóban értelemszerűen ezután lett téma Solymosi Eszter eltűnése, első alkalommal május 24-én írtak róla.

Az ügyben jelentős fordulat akkor következett be, amikor Scharf József ötesztendős kisfia, Samu április 30-án helybéli libapásztoroknak elmesélte, hogy „atyus behívta az útról a magyar lányt (ti. Solymosi Esztert), megkötözte, megmosta, a metsző bácsi elvágta a nyakát, csirkét is vágott nálunk." A kis Samu többeknek is előadott különös beszéde nem maradt titokban a faluban. Ennélfogva Solymosi Jánosné 1882. május 4-én ismét elment a községi bíróhoz, majd másnap Jármy főszolgabíróhoz, hogy közölje velük a Scharf Samu által előadott történetet.

E bejelentések következtében indult meg a nyomozás és a hivatalos eljárás Solymosi Eszter eltűnésének ügyében. Nézzük meg, hogyan csúsztat, illetve állít valótlanságot ezen üggyel kapcsolatban Eötvös. Közlése szerint a kis Samu április végén „akkor kezdett beszélni, amikor már a vérvád a sajtóban, a törvényhozás képviselőházában s onnan Tiszaeszlárra érve, a falusi mende-mondában kiképződött s határozott alakot öltött."

Miként az eddig előadottakból is kiderült, a védő ezen állításának semmiféle alapja nincsen, magyarán egyszerű hazugságról van szó, hiszen az országgyűlésben először 1882. május 23-án, a sajtóban pedig május 24-én volt szó Solymosi Eszterről, a gyermek Samu viszont csaknem egy hónappal korábban kezdett fecsegni, Solymosiné pedig ez alapján a hivatalos bejelentéseket már három héttel korábban megtette. A valós tényektől függetlenül azonban Eötvös a tiszaeszlári vádlottak egész védelmét arra alapozta, hogy a zsidók elleni gyanút a parlamenti beszédek, a sajtó és az antiszemita izgatás vitték be a köztudatba. Ez a kiindulópontja háromkötetes nagy művének. Így aztán egész konstrukciója valótlan alapokra épül.

Solymosiné bejelentésének köszönhetően tehát az 1872. évi bűnvádi szabályzat szerint megindult az eljárás a gyanúsítottakkal szemben. A nyíregyházi királyi törvényszék Bary József aljegyzőt jelölte ki a vizsgálóbírói feladatok ellátására, aki a gyilkosság elkövetésével gyanúsított Scharf József büntetőügyében 1882. május 19-ére tűzte ki az első helyszíni vizsgálat napját Tiszaeszlárra. Fontos hangsúlyozni, hogy kezdetben maga Bary is nevetséges, babonás képzelődésnek tartotta csupán a községi bíró és a főszolgabíró által beterjesztett tanúvallomások tartalmát. A későbbiekben azonban az alapos tanúvallomások és a még fellelhető tárgyi bizonyítékok ismeretében megváltoztatta véleményét.

Természetesen a nyomozás és a kihallgatások kezdetekor Solymosi Eszter eltűnésének magyarázatára a legkézenfekvőbb feltevés az volt, hogy a leány öngyilkosságot követett el. A vizsgálóbíró ezt a lehetőséget is alaposan tanulmányozta a helybéliek kikérdezésével, ám kategorikus és egyértelmű elutasító válaszban részesült. Sőt, a meggyilkolt leány testvérének, Solymosi Zsófinak a vallomásából az is kiderült, hogy Eszter kiváló hangulatban volt halálának napján, hiszen eldicsekedett neki azzal, hogy szolgálatadója, Huriné húsvéti ajándékul öt forintot ígért neki ruhára és csizmára. (Az öngyilkosság mint egy problematikus, tabukat érintő büntetőügy lezárásának legkényelmesebb módja mindig kézenfekvő megoldás, miként az volt például az 1980-as években a késő antik Seuso-kincsek elrablásával és hazánkból történő kicsempészésével összefüggésben a leszerelése előtt meggyilkolt Sümegh József esetében is.)

Eötvös természetesen Solymosi Eszter eltűnését az öngyilkossági teóriával próbálta megmagyarázni. A nagy per című könyvében Eszter öngyilkosságának lehetséges, feltételezett okaként egyfelől megemlíti a sanyarú bánásmódot, mely a cselédsors velejárója volt, de arra, hogy a lánnyal kegyetlenül bánt volna kenyéradó gazdája, Huriné természetesen semmiféle bizonyítékkal nem tud előhozakodni, legalábbis olyannal, melyet több tanú egybehangzó vallomása is megerősítene. Másfelől a következő, teljességgel életszerűtlen feltételezéssel próbálkozik: Eszter abban az életkorban volt, „amikor érthetetlen, titkos mozgalom van a vérben, s amikor a nő egész szervezete a havonkénti változásra készül. Nagyon sok leány életkedve elhervad ilyenkor." Vagyis ezen gondolatmenet szerint a biológiai érés és a menstruációs ciklus beköszönte megnöveli a nőknél az öngyilkossági hajlamot. Figyelemreméltó feltételezés, ám Solymosi Eszter esetében Eötvös egyik feltételezésére sincsen semmilyen konkrét, akár közvetlen, akár közvetett bizonyíték.

Nem is szólva arról, hogy ezen kijelentése újabb, súlyos ellentmondás kiindulópontjává válik: történt ugyanis 1882. június 18-án Tiszadada határában, a Tisza-partnak azon részén, melyet az ottani nép Csonkafüzesnek nevez, hogy Máramarosból érkezett tutajosok egy női hullára bukkantak. Ez az esemény döntően meghatározza majd a nyomozás és a bírósági tárgyalás további menetét, hiszen a védelem minden áron azt akarta bebizonyítani a hulláról (amelynek nyaka természetesen sértetlen volt), hogy az Solymosi Eszter holttestével azonos, noha egyetlen hozzátartozója nem ismert rá a két és fél hónappal korábban rejtélyes módon eltűnt leányra, továbbá a törvényszéki orvos szakértők és Jósa Elek, Szabolcs vármegye európai hírű főorvosa is egybehangzóan megállapították, hogy a hulla semmiképp nem lehet Solymosi Eszteré, több, kizáró ok (életkor, testalkat, a halál beálltának oka stb.) miatt, egyebek között azért sem, mert az elhunyt meglehetős gyakorisággal és huzamosabb ideje élt már nemi életet.

Bary József vizsgálóbíró a helyszíni szemle és vizsgálat első napján, vagyis 1882. május 19-én „a gyermekrablás, illetve gyilkosság gyanújával terhelt Scharf József elleni ügyben" kihallgatta az ötesztendős Scharf Samut, aki korábban tett elbeszélését megismételve elmondta, hogy az eltűnt Esztert ismerte, s látta, amikor az bement hozzájuk, az apja fehér rongyot dugott a leány szájába, azután teknőben megmosdatták, és egy nagy zsidó bácsi egy hosszú késsel a nyakát megvágta, úgy, hogy a feje leesett. A testvérbátyja, Móric fogta a leány fejét, és tartott egy tányért, amibe piros vér csurgott. Azután megfogták a leányt, és vitték a pitvaron át a templom felé, kezét, lábát s a fejét fogták Brenner és a fia, Lusztig Sámuel és a fia, meg Móric.

1882. május 21-én került sor Scharf József első házasságából született fiának, a 14 esztendős Móricnak a kihallgatására és vallomástételére. Elmondása szerint ő maga nem volt még bűnrészese sem a gyilkosságnak, lévén, hogy a kulcslyukon át nézte végig Eszter meggyilkolását, s az abban való részvétellel négy tiszaeszlári zsidót vádolt meg, név szerint Braun Ábrahámot, Junger Adolfot, Lusztig Salamont és Weiszstein Lázárt, továbbá három idegen sakter-(rituális metsző-) jelöltet, Braun Lipótot, Buxbaum Ábrahámot és az utóbb sakterré meg is választott Schwarcz Salamont.

Scharf Móric a büntetőeljárás nyomozati és bírósági szakaszában is mindvégig következetesen kitartott vallomásának igaz volta mellett, hiába hívta föl a figyelmét a vizsgálóbíró, Bary József több alkalommal is az általa mondottak jelentőségére és súlyára, közölve vele, hogy vallomásával akasztófára juttathatja apját, a fiú mégis kitartott igaza mellett, s nem vonta vissza vallomását.

Természetesen Eötvös ezt kényszerrel és fenyegetéssel kicsikart vallomásnak és betanult szövegnek tekintette, ámbár bizonyítékai erre nézve sem voltak, illetve a vallomástevő Móric több mint egy évvel ezután, a végtárgyaláson Eötvösék keresztkérdéseinek özönében sem jött zavarba vagy keveredett ellentmondásba, ami egy feltételezett hatósági kényszerítés és betanítás esetén eleve kizárható lenne. 

Régi adósságot törlesztünk olvasóink felé: korábbi publicistánk folytatja rendkívüli fontossággal bíró tanulmányát. Alább olvasható a harmadik rész.

Fölbukkan egy holttest a Tiszából →

(1. oldal / 3)
Megjelent: 225 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Haldokló illúzióink

Hozzászólások  

 
Gavallér János
#1 „Fiat justicia, pereat mundus”Gavallér János 2017-03-19 13:43
Gavallér János

„Fiat justicia, pereat mundus”
(Legyen igazság és vesszen a világ)


Hallom, vádak álmodóit:
Kutakodó szemük sunyin
oson végig halottaink
merev testén, vég-kéj izzik

vak-sötét lelkük tengerén,
bosszúeskü, kőszív övék,
s álmatlan utakon bűnlét
ketyeg mellkasuk legmélyén.

Dübörög kút-eszmetankjuk,
gázol időn, testen, Fiún,
míg imát titkon mormolunk,
gondverejték s ránc homlokunk.

Ők vádolhatnak, bírálnak,
bárki lehet náci, pápa,
álnok, mocskos pénz világa,
virágzik Sátán hatalma.

A magyar lett kirekesztő!
Tiszaeszlár jogveszejtő!
Nincs gyilkos, csak bűn s áldozat,
halott lány, vérvád és kárhozat.

A magyar bűnös, jogerős
igazság nincs, út s útvesztő
között csak Mammon-különbség,
leprás-, rongyérdekközösség!

Ők vádolhatnak, bírálnak,
bárki lehet náci, pápa,
hosszúkezük éjszakába
nyújtózó Sátán-virágfa!

Hallik, Solymosi Eszter sír!
Az ország egén villám-sír:
Gutaütést kap Bécs s Rotschild,
Isten lelkükkel cicázik!

2012. 04.02.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 189 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 0.9%
Romania 5.7%Serbia 0.8%
United States 5.3%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3.1%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.3%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.5%Netherlands 0.1%
Sweden 1.4%Belgium 0.1%

Today: 540
This Week: 540
Last Week: 5814
This Month: 22273
Last Month: 24152
Total: 1476303

Belépés