Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2017Jun27

2017. Január 19., Csütörtök 11:51

Udo Ulfkotte ist tot

Írta:  Német sajtó és Lovas István
Értékelés:
(6 szavazat)
Der Bestsellerautor und islamkritische Aktivist Udo Ulfkotte ist tot. Der frühere Journalist erlag am Freitag im Alter von 56 Jahren einem Herzinfarkt. Das bestätigte die Familie.

Udo UlfkotteSein Buch "Gekaufte Journalisten" landete 2015 auf Platz sechs der "Spiegel"-Jahresbestsellerliste Sachbuch. Zuletzt publizierte Ulfkotte Bücher mit kritischen Thesen über Flüchtlinge. Anfang 2015 sprach er auch auf einer Veranstaltung des islamfeindlichen Pegida-Bündnisses in Dresden, was ihm den Vorwurf des Rechtspopulismus einbrachte. Damals sprach er von einer drohenden Islamisierung, als deren Folge in Schulen und Kindergärten bald kein Schweinefleisch mehr gegessen werden dürfe.

Ulfkotte unterstützte auch inhaltlich die umstrittenen Thesen des früheren Bundesbank-Vorstands Thilo Sarrazin zu Migrationsproblemen und Auswüchsen des Islams. Es würden "irrsinnige Summen für bildungsresistente und rückständige Migranten ausgegeben", sagte er 2010 der "Leipziger Volkszeitung". Der Islam sei vor allem eine aggressive Ideologie, "die unter Demokraten in Europa keinen Platz haben darf".

Schon 2003 erschien zum Themenkreis Islam sein Buch "Der Krieg in unseren Städten". In diese Richtung argumentierte auch das Buch "Heiliger Krieg in Europa".

In seinem kontrovers diskutierten Buch "Gekaufte Journalisten" schrieb Ulfkotte, er sei während seiner Tätigkeit für die "Frankfurter Allgemeine Zeitung" korrumpierbar gewesen. Er arbeitete für das Blatt von 1986 bis 2003. Ulfkotte warf dies in seinem Buch auch seinen Kollegen vor, machte eine gefährliche Nähe zu Elite-Netzwerken aus und behauptete, staatliche Stellen wie der Bundesnachrichtendienst würden die Berichterstattung diktieren.


 A LEGNAGYOBB NÉMET BESTSELLERRŐL TOTÁLIS A HALLGATÁS

Ulfkotte:  a német médiát a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke irányítja az USA szája íze szerinti transzatlanti kapcsolatok és Izrael érdekében

A Frankfurter Allgemeine Zeitung volt külpolitikai szerkesztője és haditudósítója a „civil” szervezetekről és George Sorosról is ír

 Udo Ulfkotte 17 éven át a vezető német konzervatív napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) külpolitikai szerkesztője, illetve haditudósítója volt. Kötete szeptember 11-én látott napvilágot a német könyvpiacon Megvásárolt újságírók – Miként irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke a német tömegmédiát címmel. Annak ellenére, hogy a legnagyobb német internetes könyvterjesztő, az Amazon.de csak szeptember 22-én kezdte árulni, néhány nap alatt sikerlistájának a csúcsára hágott. Vagyis Németország legnagyobb példányszámban vásárolt könyve lett. Miközben erről a megasikerről a német sajtó egyetlen szót sem ejtett.

A kínos hallgatás oka egyszerre a könyv tartalma és szerzője. A 336 oldal terjedelmű, mintegy hatszáz lábjegyzettel ellátott művet nem lehet a szokásos „összeesküvés elmélet” felkiáltással elhessegetni, hiszen a szerző maga is több mint másfél évtizeden át Németország legtekintélyesebb napilapjának szerkesztője volt. Ezért könyvében több helyen bocsánatot kér és kijelenti, szégyelli, amit tett. Vagyis azt, hogy pénzért, luxusutazások és egyéb juttatások fejében azt írta, amit megrendeltek tőle.

Ulfkotte táblázatokban mutatja be, hogy Németország legnagyobb médiumainak vezetői és elit újságírói név szerint mely lobbiszervezet/ek/ tagja vagy hová vannak „bekötve”. Néven nevezeti azokat is, akik a kulisszák mögött a médiát propaganda szempontból egyetlen irányban befolyásolják. Ilyenkor csak a hallgatás a kivezető út. Mert az sem jön be, ha az érintettek összeesküvés-elméletek felemlegetésével akarják hitelteleníteni a mondanivalót. Vagy mint nálunk szokták a főleg Soros-támogatású portálok, amelyek vicsorító kínjukban holdfénynél hódbőrbe varrt iratokról, paksi csőszkunyhóba tévedt jugoszláv búvárokról „konteóznak”. Márpedig a kötetben igen egzakt módon bontakozik ki az, ahogyan például a David Rockefeller által alapított Trilaterális Bizottság, a Bilderberg csoport és más transzatlanti intézmények szabják meg az irányt a médiának.

A könyvben bőségesen adatolt valóság a legvadabb „konteós” képzeleten is túltesz. Hiszen arra is fény derül, hogy a német szerkesztőségekben (!) dolgozó titkosszolgálati ügynökök olykor azt is megszabják,  hogy ismert újságírók közül kinek a neve alatt jelenjék meg egy-egy előre megírt cikk. Amiért persze az illető busás pénzjutalomban részesül.

A FAZ korábbi munkatársa leszögezi: teljesen mindegy, hogy melyik német lapot vesszük meg, mely német tévéadót nézünk: egyforma és manipulált üzenetet kapunk. Amire a németek egyre inkább ráébrednek. Ezért esnek drámai gyorsasággal a nyomtatott lapok példányszámai. Könyve végén Ulfkotte egyenesen lázadásra szólítja fel honfitársait: még kevesebb lapot vásároljanak, hogy még több hazug, megvásárolt újságíró maradjon munka nélkül. Azok, akik hatalmas kenőpénzért teljesítik irányítóik utasításait. Miközben arra bíztatja olvasóit, hogy egyes, eddig nem manipulált, internetes forrásokat olvassák, melyek közül fel is sorol néhányat.

A szerző pontosan bemutatja azt is, mely adó vagy mely lap melyik politikai párthoz  tartozik.  A „független” közszolgálati ZDF televízióban például csaknem minden szerkesztőnek párttag könyve van. A német médiában a „nézetek sokszínűségét” pedig csak tetetik. A valóság az egyen hazugság, legyen szó az amerikai külpolitikáról, az USA elnökéről vagy az euró hasznosságáról. Itt jegyzendő meg, hogy néhány éve már kiszivárgott annak a szerződésnek a szövege – és a Wikipediára is felkerült -, amelyet minden olyan újságíróval aláíratnak, aki az Axel Springer óriáskiadó valamelyik lapjához szegődik el, mint a vezető német bulvárlaphoz, a Bild-hez, vagy a hazai balliberálisaink által szintén oly kéjjel „német jobboldali konzervatív”-nak nevezett Die Welt-hez. E szerződés öt pontja közül az egyik a transzatlanti kapcsolatok támogatása, a másik Izrael állam lényegi jogainak és a zsidó-német megbékélés előmozdítása.

Ulfkotte maga is titkosszolgálati szakértő, és tagja volt az amerikai Marshall Memorial Fund nevű, szintén a „transzatlanti baráti kapcsolatok elmélyítésén” dolgozó szervezetnek, amely egyike a német médiát irányító intézményeknek. A szerző már könyve elején leszögezi, hogy a német hírekre a legnagyobb befolyást az Egyesült Államok és Izrael gyakorolja. Olyan kézikönyveket is említ, amelyek rögzítik, mely minőségi médiumokra kell hatást gyakorolni. E médiumok merő véletlenségből ugyanazok, amelyekben hazánkról a legvehemensebb támadások jelennek meg.

Az amerikai hadügyminisztérium hosszú évek óta dollár milliárdokat költ arra, hogy világszerte a neki megfelelő propaganda jelenjék meg a médiában, tudjuk meg szintén. E minisztérium egyik ilyen törekvése, hogy Amerikát kedvező színben tüntesse fel, míg Oroszországot a gonosz országának.

Egy Lengyelországból a II. világháború idején menekült család gyermekeként Németországban felnőtt Josef Joffe, a balliberális Die Zeit című hetilap kiadó-főszerkesztőjéről sok szó esik a könyvben. Ő egy CIA-hez közeli agytrösztnek, az Aspen Institute-nak is a tagja. Joffe médián túli szerepéből Ulfkotte majd’ húszat sorol fel, beleértve az olyan igazgatótanácsi tagságot, mint a New-yorki Goldman Sachs alapítvány, az izraeli Ben Gurion Egyetem vagy a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézete. A Die Zeit szintén a mindenkori jobboldali kormányok idején Magyarországot támadó német médiumok frontvonalába tartozik.

A szerző részletesen ismerteti nem csak a megvásárolt újságírók által leírt hazugságokat, de azt is, hogy milyen esetekben kell hallgatniuk. Mint amikor haditudósítóként szemtanúja volt, hogy az 1980-tól 8 éven át tartó Irak-Irán háborúban Irak német gyártmányú mérges gázt vetettek be. Arról egyetlen sort sem írhatott és az elgázosított iráni holttestekről készült fotóit se helyezhette el lapjában.

Ismerteti azt is, hogy kik állnak egyes nemzetközi újságíró szervezetek mögött. A „sajtószabadságot védő” és az egyes országokban meglévő sajtószabadságot osztálozó Tudósítók Határok Nélkül nevű szervezetről például azt írja, a mögött korábban az amerikai külügyminisztérium és George Soros /ne hamisítsuk meg hivatalos nevét/ állt.

Ulfkotte kitér az újságírókat irányító szervezetek funkciójának bemutatására is. A Trilaterális Bizottságról azt írja, hogy számára a „globális kormányzás kormányok nélküli kormányzást, kormányok nélküli világuralmat jelent”. Hozzáteszi: e bizottság „világszerte szét kívánja rombolni az állami funkciókat és úgynevezett nem kormányzati (civil) szervezeteket használ fel arra, hogy a meglévő kormányok feje fölött a népek sorsát irányítsa”. Ó, ártatlan Norvég Alap! – kiálthatnánk fel.

Ami Sorost illeti, róla a szerző idézi a baloldali brit New Statesman nevű hetilap egyik, 2003-ból megjelenő írását is, mely szerint „George Soros talán nem nevezhető közvetlenül fizetett CIA-ügynöknek, mint azt néhányan megtették. De az kétségtelen, hogy cégei és civil szervezetei szorosan együttműködnek az amerikai terjeszkedéssel. Soros, Rockefeller és a transzatlanti agytrösztök „mindenekelőtt hatalomstratégiai és gazdasági megfontolásokból a korábbi keleti tömb országaiban, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában kormányok megdöntésében vettek részt.” Ulfkotte a Soros-féle Nyílt Társadalom alapítványokat az ilyen, „népi” puccsok szervezésében elsőrendűen fontosként mutatja be. A német média pedig mindebben tevőlegesen segíti őt, írja később.

A kötet szerzője a Kádár időkben is külföldön utazgató, szabaddemokrata ellenzéket agyonszerető Joachim Gauck német államelnököt sem kíméli. Leírja róla, hogy tagja az igen befolyásos elit transzatlanti társaságnak, a berlini székhelyű Atlantik-Brücke (Atlanti Híd) szervezetnek.

Könyve legvégén a Frankfurter Allgemeine Zeitung volt munkatársa „megfenyegeti” a német médiát azzal, hogy kötete csupán az első része egy trilógiának.

Tanács politikusainknak: ha német újságíró közelít feléjük előre megrendelt cikkéhez jobboldali mondatfecniket „gyűjtve”, azzal üdvözöljék, hogy rákérdeznek, élvezték-e Ulfkotte könyvét.

 (Lovas István, FB, 2014-10-12)

ULFKOTTE: A MENEKÜLTIPAR

 A hónap első hetében jelent meg Udo Ulfkotte német újságíró új könyve A menekültipar – Miként profitálnak politikusok, újságírók és szociális szervezetek a menekülthullámból címmel. 11 hónappal azután, hogy szintén a Kopp kiadónál látott napvilágot bestsellerré vált  könyve, A megvásárolt újságírók, melyet szintén lapunk mutatott be elsőként a hazai nyilvánosságnak. Ulfkotte nevét idehaza nagyon sokan ekkor ismerték meg. A  Frankfurter Allgemeine Zeitung egykori haditudósítójának és szerkesztőjének könyve hatalmas megbecsülést és hírnevet váltott ki a magyar jobboldalon, és gyűlölettel teli zavart hallgatást a balliberális térfélen, hiszen nehéz konteó gyártással vádolni egy vezető német lap egyik korábbi kulcsemberét.

A szerző előszavában leírja tapasztalatait arról, hogy milyen megpróbáltatások érték és érik tavalyi leleplező kötete miatt. Egyik lábával a börtönben van, másik lábával az anyagi összeroppanás szélén egyensúlyoz, aki olyan könyvet ír, mint ő. Minden sorát nagyítóval vizsgálják az ügyvédek, melyik állításáért lehet perelni. Eddig 150 ezer euró kifizetésére kötelezték. Hozzátehetjük: tudjuk jól, milyen veszélyes a hatalmasokkal szemben tényfeltárást végezni, akik minden tettüket titkolják. Azok meglétét tehát nem könnyű a bíróság előtt is megálló bizonyítékokkal igazolni.

Vajon a hazai balliberális sajtót hányszor perelhetné a kormány (sajnos nem teszi), amikor esetenként még névtelen forrásokra sem hivatkozva hazudik, beleértve olyan rémtörténetek kitalálását is, hogy süllyed a hármas metró alagútja? A kötetből az olvasó megtudhatja, hogy a nagyvállalatok mekkora profitot fölöznek le a menekültipari tevékenységükkel. (Ulfkotte könyvében végig a Németországban megszokott „menekült” szót használja.)

Megtudja továbbá, hogy a gyógyszeripar miként növeli forgalmát milliárdokkal a beérkező menekülteknek felírt gyógyszerek eladásából. Hogy a rendőrökre és újságírókra szájkosarat raknak a menekültstátuszt kérők bűnelkövetései ügyében; hogy számos SPD (szociáldemokrata) politikusnak mellékállása van olyan szervezetekben, amelyek a migránsoknak szállást adnak; hogy a pártok a menekültek ellátásával kapcsolatban törvénytelen finanszírozásban részesülnek, és hogy újságírók külön pénzt kapnak, ha könnyfakasztó sztorikat írnak a menekültstátuszt kérőkről.

Ulfkotte bemutatja azt is, hogy miközben a német sajtó és  Angela Merkel kancellár halálra aggódja magát a menekültek sorsa miatt, annak nem adnak hangot, hogy az országban 300 000, többnyire etnikailag német hajléktalan él, akik közül 32 000 a gyerek. Könyvéből megtudjuk azt is, hogy a német újságírók szívhez szólóan megható, de kitalált történeteket is előadnak menekültekről, például a szenegáli Abdou Dioufról, aki horrorisztikus élményeit ecsetelte állítólagos hajón történő meneküléséről. Azonban kiderült, történetét 2015 nyarán egy spanyol reklámügynökség találta ki.

Ulfkotte azt is leírja, mennyibe kerül egy menekült a német adófizetőknek. Fejenként havi 3500 euróba. Egy millió menekült tehát 3,5 milliárd euróba, ami évente 42 milliárd. Pontosan ennyibe kerül a költségvetésnek a német segélyezése. E könyv megjelenése előtt nem igen tudtunk arról, hogy Németország nettó kivándorló ország, mert egyre több németnek lesz elege saját hazájából. „A bevándorlók már csak az olyan országokból érkeznek, ahol az oktatásban kevesen részesülnek. A távozó, képzett németek ’Goodbye Deutschland’-dal búcsúznak. Ma már minden negyedik német azzal a gondolattal játszik, hogy elhagyja hazáját. Minden évben 165-170 ezer német fordít hátat Németországnak.  A legtöbben közülük fiatal és egyetemi végzettségű”.

És a fejezet végkövetkeztetése: „Az igazság így hangzik: Németország kivándorlási ország – legalább is az etnikai németeknek”.  Mely mondattól, mint általában a kínos tényektől, megállhat az ütő a hazai, a Merkel-Németországot imádó balliberális sajtó magyarutáló tam-tam dobosai kezében.

És hogy honnan érkezik a „munkaerő utánpótlás”? Abból az Afganisztánból, ahol a nők 88 százaléka analfabéta. Az afrikai Nigerből (ott ez az arány 84,9 %), Dél-Szudánból (84 %) és Burkina Fasóból (78,4). A menekültek orvosi ellátása óriási összegekbe kerül az adófizetőknek. A Hepatitis-C vírussal fertőzöttek – Németországban összesen 4-500 000 ember – 38 heti kezelése 25-28 ezer euróba kerül. 2011 óta további két gyógyszert is felírnak, amelynek következtében 51-64 ezer euróval drágul a terápiaköltség. De ha az orvos még a grammját tekintve szó szerint az aranynál is drágább Gilead bogyót is felírja, az szemenként 714 euróba kerül.

A menekülteknek megfelelő szállás is dukál. Sokukat szállodákban helyezik el. Nem egyszer a hoteltulajdonos akarata ellenére. De kastélyokban és magánnyaralókban is. E téren sincsenek tabuk, akadályok. A Holte-Stukenbrock kastélyban a rendőröknek kellett átadniuk a helyüket a menekülteknek. Máshol (a helyszínek pontos jelölése a könyvben) idősotthonokat ürítenek ki számukra. Hogy mindez mihez vezethet, Ulfkotte brit lapok cikkeit idézi, melyek szerint legkésőbb 2018-ban már páncélosok düböröghetnek Európa városainak  utcáin és terein. Az amerikai CIA egyik jelentése azt a képet vetíti elénk, hogy a közel-keleti és észak-afrikai menekültek hullámai országokat árasztanak el, és számos nagyváros kormányozhatatlanná válik.

A Németországban menedéket kapottaknak maximum 15 hónap ott tartózkodás után jogukban áll családtagjaik behívására. Sok esetben a visszamaradt rokonok küldik ki előőrsként az egyik családtagot, aki azután behívja őket családtagként. Így azután a család eltartására évente már 250 ezer euró összeget is rá kell fordítani. A legújabb felmérések szerint a németek már jobban félnek a menekültektől, mint a munkanélküliségtől, ami korábban a legnagyobb gondot jelentette. Az egykor patyolattiszta Németország közben koszosodik. Amit a sajtó trendinek igyekszik eladni. Közben Berlinben a zsebtolvajlások száma 55 százalékkal emelkedett. Annak ellenére, hogy a szállások őrzése havi 6500 euróba kerül menekültenként.

Csak remélni tudjuk, hogy Udo Ulfkotténak ez a könyve is hamarosan megjelenik magyar kiadásban.

Lovas István (Magyar Hírlap, 2015. X. 19)

Az ulfkottei fordulat

 A Megvásárolt újságírók című könyvének végén Udo Ulfkotte azt ajánlja olvasóinak, ne olvassák a nagy lapokat, ne higgyenek a fősodratú médiának. Ennek a tanácsnak már a társadalmi-politikai földrengést kiváltott szilveszteri kölni migránserőszak és annak 4-5 napon át történt elhallgatása előtt meg volt a realitása. Erről tanúskodnak már a múlt év decemberi németországi felmérések. És arról, hogy 2015 végére mekkorára nőtt a véleményterror Németországban.

Az Allensbach közvéleménykutató decemberi felmérése szerint a német lakosság 45 százaléka azt mondta, Németországban a menekültkérdésben csak óvatosan szabad véleményt nyilvánítani. A Die Zeit hetilap által az Infratest Dimaptól megrendelt felmérés eredményei szerint pedig a németek egyértelmű többségének, 60 százaléknak nincs bizalma a médiában. A 60 százalékból 53 % egyáltalában nem, 7 % pedig kevéssé hisz a médiának. A közszolgálati észak-német NRD adó megbízásából szintén decemberben készült felmérés szerint a német polgárok 44 százaléka úgy gondolja, a médiát felülről irányítják. Ulfkotte könyvének alcíme: „Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?”

„Csak erős idegzetűeknek!”: így szól az Iszlám Állam lefejezéseiről készült videókon a figyelmeztetés. Hasonló szöveggel kedveskedhetünk a németországi médiakészítőknek a kölni tömeges migránserőszak után esedékes  közvéleménykutatási eredmények olvasásához, hacsak azokat a terjedő „szabadság” jegyében le nem tiltják. Akik azt hiszik, túlozunk, és nem a tavaly különösen felerősödő véleménykorlátozási folyamatokat vizsgálva állítjuk ezt, vessenek egy pillantást az alábbi példákra.

Míg 2015-ben  Brüsszel változatlanul a Magyarországon tovább terjeszkedő autoriter jelenségekkel volt elfoglalva, majd az aggodalom az év vége felé a lengyelországi szabadságjogokat és az ottani médiát fenyegető veszélyekre terjedt ki, az EU központja egyetlen pillanatot nem szentelt számos olyan intézkedésnek, melyek igen súlyosan korlátozták a tüntetések szabadságát az uniós országokban. Ilyen intézkedés például a spanyol néppárti Rajoy-kormány által tavaly júniusban bevezetett „szájkosár törvény” („Ley mordaza”), amely 100 és 600 000 euró közötti büntetéssel sújtja azokat, akik a tüntetéseken résztvevő rendőröket fotózzák. 33 300 eurós maximális büntetéssel pedig azokat, akik akadályozzák a kilakoltatási műveletek lefolytatását. E törvény megtiltja többek között a tüntetést a kongresszus, a szenátus és az autonóm parlamentek előtt, csakúgy, mint épületek vagy emlékművek megmászását. Párizsban pedig a palesztinbarát tüntetéseket tiltották be.

Minderről nem csak az EU hallgat és felejt el felháborodni, de a németek egyre nagyobb része által a hazugnak nevezett sajtó („Lügenpresse”) is, mely szótól annyira rettegnek a hivatalos Németországban, hogy azt tavaly a Német Nyelv Társasága a 2014-es év legelrettentőbb kifejezésének kiáltotta ki. Napirenden van bizonyos események elhallgatása vagy valódi tartalmuk elmismásolása.  Január 6-án panaszkodott erről a Salon.com nevű népszerű amerikai portál, amikor azt írta, a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció szétbombázta a jemeni vakok központját Szánában. Ugyanez a koalíció korábban esküvők megtartására kialakított épületeket és kórházakat pusztított el. Vagy vajon mekkora nyilvánosságot kapott az az év végi hír, hogy 2013-ban 477 000 német, 195 000 dán, 177 000 svéd és 44 000 finn útlevelet loptak el? /Euobserver, 2016. január 8./

Hogy az ilyen hírek a nyugati sajtóban is csak elvétve jelennek meg, teljesen érthető és indokolt, hiszen a rendelkezésre álló teret ki kell tölteni azon cikkekkel, amelyek a magyar és lengyel populizmus, rasszizmus, nacionalizmus és szélsőjobboldali világvége veszélyt zsolozsmázzák, a becsavarodott szektás papokat megszégyenítő gyakorisággal és monomániával. De az euroatlanti világrendszerben élő tömegeket nem csak a sajtó útján akarják megregulázni. Már javában készülődnek az igazi véleményszabadságot  és valódi demokráciát követelők bebörtönzésére.

A német nyelvű, nem fősodratú Contra-magazin.com portál tavaly december 16-án ezzel a címmel figyelmeztet erre: „Az EU-diktatúra internálótáborokat készít elő a másként gondolkodóknak”. Idézzük ennek az összefoglalóját: „Már sok mindent megszoktunk a katonai-ipari komplexum, a brüsszeli korrupt amerikai vazallusok e morálisan lepusztult, fasisztoid konglomerátumának engedelmes segítőitől, de most egy új dokumentum csapott le ránk, amelyet az ’EU megbékélési és tolerancia választmányi bizottsága’ dolgozott ki, mely az utolsó csepp a pohárban. A 12 oldalas dokumentum tartalma: a véleményszabadság vége és egy minden szintre kiterjedő diktatúra létrehozása”.

Aki az orwelli elnevezést kapott javaslattervezetet – melyet az EU 28 tagállamának ratifikálnia kellene – elolvassa, látja, a portál nem túlzott: a rögzített tilalmak büntetése minden eddig tapasztaltakon túlmegy. Miközben a megfogalmazóknak nem tetsző ügyekben megtiltják a tiltakozást, a demonstrációkat és olyan büntetéseket helyeznek kilátásba az ezek ellen vétőknek, amelyeket átlag ember átlag fizetéséből képtelen kifizetni és ezért börtönbe kerülhet, illetőleg egyenesen oda viszik őket e tilalmak súlyosabb megszegése esetén.

„Ha a fasizmus visszajön, nem azt mondja majd, ’én vagyok a fasizmus’, hanem azt, hogy ’én vagyok az antifasizmus’”, olvashatjuk a Contra-magazin cikkének összegzésében. (A két Európát elválasztó ideológiai vasfüggönyön innen élők számára a fordítás: ha a kommunizmus visszajön…) Az összegzés pedig így zárul: „Ha hagyjuk, hogy ez így menjen tovább”.

E cikk azért íródott, hogy ne hagyjuk.

Lovas István

Udo Ulfkotte emlékére – 4 könyvéről a Magyar Hírlapban megjelent négy ismertető (időrendi sorrendben) →

Megjelent: 360 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 244 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.3%Canada 1%
Romania 6%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.1%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%Czech Republic 0.2%
Slovakia 2.2%France 0.2%
United Kingdom 1.8%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Greece 0.2%

Today: 404
This Week: 1052
Last Week: 4884
This Month: 22834
Last Month: 23659
Total: 1547751

Belépés