20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 november 21, szerda

Soha el nem évülő történelmi bűncselekmények

Szerző: Dr. Bene Gábor

Soha el nem évülő történelmi bűncselekmények, valódi és további bizonyításra nem szoruló népirtás e!. A palesztinok nem terroristák, hanem honvédő harcot folytatnak a saját települési földjeikért, miközben a cionista zsidó állam a hódító hatalom.

Kedves Barátom és Harcostársam!

Remélem vasárnap de. 10 órakor találkozunk az Andretti kávézóban!

Az alábbi videó csak az erős idegzetűek nézzék meg!
Ez történik ugyanis Gázában, s a manipulált médiákból erről nem szerezhet tudomást senki. Hiszen ez csak egy mellékes hír. Ha beszélnek is róla, csak olyan "szakértő" kaphat meghívást, akinek az elfogultsága érzékelhető.
Aki ez ellen nem emeli fel a szavát, akit nem érdekel a bankárkaszt pénzelte látszatvalóság helyett a tények világa, az kivonta magát az emberiség/emberiesség köréből, s az már csak fogyasztógépként működik.

"Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan" Tamási Áron

Soha el nem évülő történelmi bűncselekmények, valódi és további bizonyításra nem szoruló népirtás e!. Aljas és gátlástalan genocídium a javából. A palesztinok nem terroristák, hanem honvédő harcot folytatnak a saját települési földjeikért, miközben a cionista zsidó állam a hódító hatalom.
De Izrael az, amely törvénytelen azon a területen, hiszen nem belső, hanem külső erő (az ENSZ) hozott létre ott egy zsidó államot 1947-ben. (ami rendben lenne, ha folyamatosan nem veszélyeztetné a békét, ha valóban testvériesen és tárgyalásos úton osztozott volna meg a területen a palesztinokkal!)

Ezt pedig most nem elég az ENSZ-nek elítélni, hanem ki kellene végre mondania a kötelező nemzetközi embergót Izraellel szemben, meg kellene vonni minden lehetőséget tőlük, hogy ezt a vérengzést tovább tudják folytatni!

Ehhez azonban a bankárkaszttal való leszámolás után lesz lehetősége az emberiségnek! A zsidóság tisztességes elemeinek kellene leginkább felemelni a szavukat ez és a bankárkaszt világmegrontó törekvése ellen. Ha nem teszik, az egész zsidó népre terhelik rá nemcsak a palesztinokkal szembeni, hanem az emberiség elleni elkövetett bűnöket.
"Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan"

Szeged, 2012-11-21 Dr. v. Bene Gábor

Hozzászólás  

#4 quideszsWeritasz 2021-11-12 12:47
Trianon,miatt elkövetett büncselekmény soha nem évülhet el !
+1 #3 VÁ: Soha el nem évülő történelmi bűncselekményekKödszurkáló 2012-11-22 19:18
Idézet:
külső erő (az ENSZ) hozott létre ott egy zsidó államot 1947-ben. (ami rendben lenne, ha folyamatosan nem veszélyeztetné a békét, ha valóban testvériesen és tárgyalásos úton osztozott volna meg a területen a palesztinokkal!)
Rendben lenne, ha az ENSZ nem a háttérhatalom, háttérkormánya lenne. De az! És ilyenformán a cionizmus végrehajtó szerve (az ENSZ) ÉS itt a kör bezárult.

A cionizmus végrehajtó szerve létrehoz egy államot a cionista eszme megerősítése érdekében, majd a póruljártak (palesztínok) mehetnek panaszra a cionkormányhoz. Ki van ez találva!
+1 #2 VÁ: Soha el nem évülő történelmi bűncselekményekKödszurkáló 2012-11-22 19:09
Idézet - TellWilli:
Fel kell vetni a Magyar Állam felelősségét annak vizsgálata elmulasztásában, milyen célt szolgál Hazánk lakóinak egyre fokozódó kifosztása !


A magyar állam felelőssége egyértelmű akkor is, ha pénzügyileg nem bizonyítható, hogy a magyar nemzet kifosztása a cionista zsidó állam fenntartásának fedezésére szolgáltat forrást.

Mert vétkesek közt cinkos, aki néma.

És a magyar állam ennél is vétkesebb!
+2 #1 VÁ: Soha el nem évülő történelmi bűncselekményekTellWilli 2012-11-22 09:49
Nem lehet, hogy a hazánkból kivitt évi több milliárd USD ből fedezik ezeket a borzasztó terror támadásokat ?
Fel kell vetni a Magyar Állam felelősségét annak vizsgálata elmulasztásában, milyen célt szolgál Hazánk lakóinak egyre fokozódó kifosztása !

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások