Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017May29

2015. Június 08., Hétfő 16:33

Kötelező holokausztoktatás: Nem hagyják magukat a Pázmány hallgatói

Írta:  Alfahír
Értékelés:
(15 szavazat)
Mint arról már több cikkünkben is beszámoltunk, váratlan bejelentést tett múlt héten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora: jövő évtől kötelező alapozótárgyként bevezetik „A holokauszt és emlékezete" nevű órát, tehát ennek elvégzése nélkül diplomát sem lehetne szerezni.

A hallgatók eddig csupán a Facebookon adtak hangot tiltakozásuknak, most azonban megfogalmaztak egy nyílt levelet is, amit Szuromi Szabolcs rektorhoz intéztek.

Alább a nyílt levél:

Tisztelt Rektor Úr!

Az egyetem hallgatóinak jelentős többségével egyetértésben arra jutottunk, hogy nyílt levélben fordulunk az egyetem vezetőségéhez és Önhöz, melyben szeretnénk kifejezésre juttatni „A holokauszt és emlékezete” nevű, újonnan bevezetendő órával kapcsolatos aggályainkat. Mint az már a híradásokból és – az amúgy meglepő hirtelenséggel felvetődött – döntésre adott első reakciókból kitűnik, a hallgatók egy jelentős része az egyetem identitásával összeegyeztethetetlennek érzi a téma ilyen formában való kezelését a következő okokból:

  1. Úgy gondoljuk, hogy egyetemünk szellemiségét nagy mértékben meghatározza a keresztény vallás és kultúra. Viszont a tantárgy témaköre nem a vallásra fókuszál (mint ahogy joggal tenné ezt egy esetleges zsidó, illetve más vallásokat bemutató hitéleti óra bevezetése), hanem olyan politikai állásfoglalást rejt magában, amellyel többségünk nem kíván azonosulni semmilyen formában. Ezt a szemléletet ugyanis az izraeli külpolitika véleményformálásának is lehet értelmezni, mely sem jogszerűnek, sem humánusnak nem mondható például a palesztinokkal szembeni politika miatt.
  2. Bár a tárgy valóban a holokausztról szól, de ennek ellenére nem esik szó benne a cigányság, a homoszexuálisok és egyéb kisebbségek deportálásáról, illetve megsemmisítéséről. A magyarországi cigányság ugyanúgy elszenvedte a holokausztot, mint a zsidóság.
  3. Amennyiben a témának kifejezetten ezt a történeti, politikai aspektusát kívánná hangsúlyozni a vezetőség, abban az esetben mi célszerűbbnek érezzük egy "Népirtások az emberi történelemben”, vagy „Népirtások a XX. században" nevű óra bevezetését, melyben egyenlő arányban jelennek meg a különböző nemzetek és (vallási, etnikai) kisebbségek ellen elkövetett erőszakos cselekményekről szóló tananyagok – hiszen a keresztény szellemiség az egyenlőség és tisztesség nevében ezt követelné meg. A tárgy ezzel érzékeltetné minden emberi élet értékét, így minden népirtás egységes és egyenlő mértékű elutasítását.
  4. A hallgatók egy részét érzékenyen érinti az a kijelentés, mely szerint Ön az óra bevezetését a fokozódó antiszemitizmus miatt tartaná indokoltnak, hiszen egyetemünk hallgatóira nézve ez olyan, mintha antiszemitizmussal vádolnák őket és családjaikat. Ezt a pejoratív feltételezést a lehető leghatározottabban visszautasítjuk. Mindazonáltal amikor a magyarországi emlékezetpolitikát a mindennapokban érzékelhető módon áthatja a holokauszt emlékének fenntartása, tematizálása, fentebb is említett átpolitizáltsága, könnyen lehet, hogy a kurzus erős ellenhatást vált ki – gondolva itt arra, hogy a diploma alapfeltétele lenne az óra elvégzése.
  5. Kellemetlennek érezzük, hogy ez (a fentiekben jelzett módon) többszörösen terhelt téma, látszólag a hallgatók feje felett, külföldi „közreműködés” hatására valósult meg. Olyan hirtelenséggel az iskolai tanév végén, hogy erre a hallgatóság szinte reagálni sem tudott. A vezetőség semmilyen formában nem egyeztetett az egyetem hallgatóságával, sem az oktatókkal, amit aggályosnak tartunk. Problémásnak érezzük továbbá, hogy a tárgy anyagát izraeli professzorok állították össze. Véleményünk szerint egy magyar egyetemisták számára készült kurzust a leginkább magyar kutatók képesek összeállítani, hiszen ők ismerik a helyi sajátosságokat.

A fenti okokra hivatkozva kérjük, fontolja meg döntését, és vegye figyelembe a következő javaslatainkat:

  1. Az óra maradjon a jelenlegi formájában, de legyen szabadon választható tárgy, illetve a történelem szakosok számára vezessék csak be kötelező jelleggel.
  2. A tárgy maradjon a népirtás témakörnél, és legyen általánosan kötelező, de ebben az esetben általánosan vegyék végig a huszadik századi (vagy akár még korábbi) népirtásokat és emberiség ellenes bűnöket. Lehetséges javaslatok: délvidéki tisztogatások a magyarság ellen, örmény népirtás, palesztinok elleni bűnök, kommunizmus által elkövetett bűnök, kambodzsai népirtás, dél-afrikai apertheid rendszer, ruandai népirtás és természetesen a holokauszt is (beleértve a zsidóság mellett a cigányság és egyéb csoportok ellen elkövetett bűnöket).
  3. A jelenlegi tárgy helyett legyen egy olyan óra, ami a népirtások és emberiség ellenes bűnök helyett a kultúrára helyezi a hangsúlyt. Javasoljuk, hogy kerüljön bemutatásra valamennyi világvallás, illetve különböző népcsoportok hiedelme, kultúrája, szokásai. Véleményünk szerint ez lenne a legideálisabb megoldás.

Bízunk a Rektor Úr bölcsességében, megfontoltságában és jó ítélőképességében, abban, hogy megfelelő döntést fog hozni. A tárgyat a jelenlegi formájában nem tudjuk támogatni.

Tisztelettel: Az egyetem hallgatósága.

Válaszát előre is köszönjük!

A hallgatók tehát kompromisszumkészek, de azt nem tudják elfogadni, hogy a zsidóság történelmi tragédiája, nélkülözve más népek szenvedésének emlékezetét külön órát kapjon az egyetemen, ráadásul minden szakon, kötelező jelleggel. Kérdés, hogy az egyetem vezetése hogyan fog reagálni a nyílt levélre, hajlandó-e tárgyalni a hallgatókkal, és ha nem, akkor a nyílt levelet milyen tiltakozási formák követhetik.

Forrás: http://alfahir.hu/kotelezo_holokausztoktatas_nem_hagyjak_magukat_a_pazmany_hallgatoi
Beküldte Pencz István

Megjelent: 1082 alkalommal

Hozzászólások  

 
leszerelt
#12 Félreértés tisztázásaleszerelt 2015-09-03 21:34
Kedves László,

Csak, hogy tisztázzuk, mi, mármint a magyarmegmaradasert.hu honlap szerkesztői, nem akarunk senkit, se "Papot", se "Molnár V. Józsefet" elundorítani, elűzni hittérítéssel (pl. avval, hogy "kérjük fel... térjenek át...").

Nem szokásunk honfitársaink ócsárlása.
Idézet
 
 
kovacs.laszlo
#11 H-5213 Szapárfalu, Angolkert út 2/Akovacs.laszlo 2015-09-03 14:03
Összecsengő kotta.

Kedves Leszerelt!

Köszönöm válaszod, párbeszédünk is csak mutatja: a magyarmegmaradasert.hu szerkesztői s olvasói egymás világnézete tiszteletben tartásával egyaránt jó példával járnak elől. (Sajnos a magyarság ezen gyenge pontját kihasználva, ellenségeink könnyen össze is uszítanak bennünket.)

1. Pap s Molnár Jóska: eléggé jól ismertek a nézeteik. Igazad van: a magyarság valóban undorodik és menekül a hittérítőktől. Hogy hittérők? Jóska bácsi maga mondta 2000-ben: „Azt terjesztik rólam, hogy téríteni akarok.” Szünetet tartott s így folytatta. „Jól gondolják…” Petőfi azt mondja versében, hogy „Ha nem születtem volna is magyarnak…” Pap, ha nem is született volna Papnak, biztos pap lett volna. Tehát térít. A 60. születésnapjára kiadott könyv címe is ez: „Kiálts teli torokból!”

Na de hogy menekülne a magyarság hármójuk nézeteitől? Biztos? Megjegyzem: Ti magatok is KIEMELT címkével ellátva közlitek Pap Koronáról és a Miatyánk évköri egyeztetéséről szóló tanulmányát. Nem azzal, hogy: „VIGYÁZAT! TÉRÍTÉSVESZÉLY”. Másrészt annak kapcsán, hogy mi az „igazság”, Pap elég sok tanulmányában hivatkozik a(z ősi magyar vallással rokon) manicheista forrásokra. Elmondja, hogy az ő hitvilágukban Jézus maga a kígyó, de ugyanez látható magyar kazettás mennyezeten is, szájában Újszövetségi idézettel: „(Egyetek a tudás gyümölcséből, mert csak) az igazság (tudás) tesz szabaddá.” Hol itt a nézetkülönbséged Pappal? Ugyanezt mondod Te is.

Jóska bácsi paraszt gyerek. 1956 után két évet ült magánzárkában. Joga van nyilatkozni a magyarság dolgaiban. Különben is előadásain s könyveiben csak a kárpát-medencei parasztok hitvilágát meséli el mindenkinek. (A parasztoknak – valamennyi nagyszülőm az volt s erre büszke vagyok) nem kellett semmit magyarázni, mert a népi vallásosságot szertartások révén élték meg, s virágnyelven beszélvtek.)

S elkerülendő a parttalan hitvitákat, Kedves Leszerelt, ill. hogy a többi hozzászóló hozzászólási idejével magam részéről ne éljek vissza (a III-VH miatt sajnos kénytelen voltam s leszek is még sokszor megszólalni), ha megengeded, a további hitvitát egyelőre felfüggesztve kanyarodjunk vissza.

2/A. A Siduósággal kapcsolatban. Az a baj, hogy túlságosan is a figyelem középpontjában szeretnének lenni. (Nincs is ezzel semmi baj, szeretethiányosak.) Ha nem hőbörögnének állandóan, senki sem figyelne fel rájuk.(Legtöbbjük annyira csúnya s szürke.) Mikrofon nélkül melyikőjük tud szívhez szólóan szólni az emberekhez, hogy odafigyeljenek rájuk? Rájuk azért igaz lehet minősítésed: „Mindenki … (tisztelet a kivételnek, teszem hozzá) „…undorodik tőlük s menekül előlük.”

2/B. Térdemre borulván s imádkozván, Nekem azt súgta az Isten, hogy a magyarság s a világ ellensége nem a sidoúság, hanem az őket megszállva tartó „Légió”. Őket kell kiűzni a sidoúságból, meg azokból is, akiket viszont ők (sidoúk) tartanak megszállva: csak ezáltal legyőzhetőek. Ez az evangéliumok asztrál nyelvezete szerint a Bika jegyben esedékes. (A nyugati zodiákus „Biká”-ja "disznó” a keletiben.) Hogy ez mikor következik be? Nos, az általunk részletesen ismertetett Rejtett Magyar Évkörben a Bika világdekanátus 1980 (az első Szent Koronaszertartás éve) és 2040 közti időre esik. Tehát, Kedves Leszerelt, láthatod, hogy ennek éppen ideje van.

2/C Jézus figyelmezteti a tanítványait, hogy kígyók közt legyenek ravaszak, mint a kígyó. Ezek a sivatagi senkiháziak harcmodorukat a sivatagban nap mint nap maguk körül látott állatoktól, pl. a csörgőkígyótól lesték el. Az egyik csoport jajveszékel, pl. a parlamentben, csörög, mint a kígyó farka. (így elvonván mindenki figyelmét.) A másik csoportjuk meg (pl. a HVG) pedig mar (mint kígyó a nyelvével)(pl. kellemetlen cikket jelentet meg).

A sidoú legendás arról, hogy bármit kérdezel tőle , legfeljebb csak visszakérdez. Ezért Jézus biztos azt a tanácsot adná a Pázmány Péter egyetem hallgatóinak, hogy bármely sidoú vallási személy száját elhagyja az a szó, hogy „holohoax” (a hoax:: hókusz-pókusz, álhír) , akkor kérdezzenek csak nekik vissza: „A sidoúk mely háborús veszteségi számadatát kellene a II. VH-ban 18 millió embert vesztett s az abban győztes oroszoknak kétségbe vonniuk (pl. sajtókonferencián) ahhoz, hogy bűncselekményt kövessenek el? (Ez végül is bárkiben, s így bennünk is, joggal merülhet fel. De eddig ezt a kérdést még csak az oroszok tették fel.) (Megj. A nyugati lapokban – orosz források szerint - 70 ezer fő s 6 millió fő közt váltakoznak a számadatok.) Érdekes, hogy ezek közül egyik lapot sem jelentették még fel „hoax” tagadásért? Nem értjük. Még ilyet, ekkorát tévedni? Rájuk nem vonatkoznak a törvények, ránk meg igen? (Nem lehet, hogy valaki tömeghipnózist használ?)

A visszakérdezettek nem fognak erre a kérdésre válaszolni, mint ahogy Edaurd Hodosz kijevi főmufti nevének hallatán is el fognak némulni. A csörgőkígyó mérges nyelvét Shylock combjából vett hússal lehet semlegesíteni. (Az a mérget hatástalanítja.) Nehogy azt higgyük, hogy a csörgőkígyó nyelvét nem lehet kivágni. Oh, yes. De bizony ki lehet. De még mennyire. Nem kicsit, hanem nagyon. K. L.
Idézet
 
 
leszerelt
#10 Elütő kotta 3leszerelt 2015-09-03 04:30
Kedves László,

Kérdeztél; válaszoltam. További kérdéseidre is megpróbálok válaszolni.

Idézet:
Erről hallottál esetleg?
Hallottam, de egyetlen (számomra) hiteles forrásban sem találtam se egy János nevű tanítványt, se egy János nevű evangélistát, se egy János nevű levélírót.

A fönt fölsorolt "Jánosok" valamelyike az "újszövetségnek" nevezett irományokban három szerepben jelenik meg:

1. Jézus tanítványaként a "Máté Evangéliumában", a "Márk Evangéliumában", és a "Lukács Evangéliumában";
2. A "János Evangéliuma" szerzőjeként;
3. Az "1 János," a "2 János", a "3 János", meg a "Jelenések Könyve" című levelek írójaként - akit a Nyugat általában "patmoszi Jánosnak" hív.

Jézus tanítványaként: Az a bizonyos tanítvány, akit Máté, Márk és Lukács Evangéliumai "Jánosnak" neveznek, a "János Evangéliuma" "a kit Jézus szeret vala"-nak nevez. Számomra kétségtelen, hogy itt Jézus hitveséről, Magdala Máriáról, van szó (lásd pl. a kopt nyelven írt, "Fülöp Evangéliuma", 75. o., Nag Hammádi-i lelet, BJF, stb.), akit a saulista egyházak minden áron elakarnak tüntetni illetve igyekszenek meggyalázni. Elképzelhetetlen, hogy egy események följegyzője, aki máshol értelmesen fogalmaz, Jézus tanítványai egyikét, és csak az egyikét, megnevezése helyett, "a kit Jézus szeret vala"-nak írná, méghozzá hatszor. Itt még a dilettáns is könnyűszerrel leleplezheti a későbbi hamisítását. Mindennek ellenére, "János Evangéliumának" hitelességét Máté, Márk és Lukács Evangéliumai még csak meg sem közelítik. Jézus "János" névre - és hímneműre - hamisított tanítványa minden valószínűséggel felesége, Magdala Mária volt.

Evangélium szerzőjeként: A "János" névhez kötött evangélium szerzője ismeretlen, de valószínűnek tartom, hogy azok az írások az akkor még valódi jézushitű társaságban keltek, esetleg egy - vagy több - különben ismeretlen János nevű tanító fölügyelete alatt. Ezen írásokban viszont nem találunk se "János" nevű tanítványt, se "János" nevű szerzőt. Valószínűnek tartom, hogy a "János Evangéliuma" címen ismert anyag a jézushitű társaság tanítói közös műve, s nem egy "Jánosnak" nevezett író dolgozata. (Itt megjegyzem, hogy, bár a "szentírásnak" nevezett irománygyűjteményben "János Evangéliuma" áll legközelebb az eredeti jézushithez, számomra kétségtelen, hogy, éppen amiatt, a júdeokrisztián egyházak az évezredek során azt is meghamisították - pl. az előző bekezdésben említett hamisítás, szembetűnő nyelvtani képtelenségek, gondolat- szakadások és ésszerűtlen, oktalan elágazások, stb.)

Levélíróként: A "János levelei"-néven híresztelt levélgyűjtemény (1 János, 2 János, 3 János, "Jelenések Könyve") állítólag a Patmosz szigeten kelt. Szerzője ismeretlen, függetlenül attól, hogy a "Jelenések Könyvében" "Jánosnak" nevezi önmagát. A júdeokrisztián egyházak azt erőltetik, hogy e szerző azonos a "János Evangéliuma" szerzőjével. Julius Holtzmann (1832-1910) és Charles Harold Dodd (1884-1973)(*) viszont külön-külön meggyőzően kimutatták, hogy, bár ezek a levelek valószínűleg ugyanannak a szerzőnek a művei, nyelvtani fogalmazásukban és stílusukban jelentősen eltérnek "János Evangéliumától", tartalmukban pedig a jézushit elveivel ellentétben, a júdaizmus elveit tükrözik. Tehát csak abszurditással lehet azt állítani, hogy szerzőjük azonos a jézushitet tükröző "János Evangéliuma" szerzőjével, függetlenül attól, hogy az ki volt. Egyes egyházak ezt az azonosítást még tovább is viszik, és Jézus tanítványával is azonosítani próbálják e levélgyűjtemény szerzőjét, annak ellenére, hogy Jézus tanítványai akkor (1. sz. vége, 2, sz. eleje) már valószínűleg nem éltek. Továbbá, a szerző sehol sem említi, hogy bármikor is találkozott volna Jézussal. A "Jelenések Könyve", kimondottan, minden gondolkodó ember számára egy, a júdaizmus alapelveire (pl. gyűlölet, bosszú, kegyetlenség, fajgyűlölet) meg vágyálmaira (pl. tömeggyilkosság, fajpusztítás, hatalomvágy, hóhérangyalok) alapozott, gyűlöletébe belehülyült elmebeteg fantáziáját tükröző agymenés, mellyel egyes (nem mind) júdeokrisztián egyházak félelemben próbálják tartani híveiket. Ergo, ez a levélgyűjtemény semmiképp sem tekinthető hitelesnek.

2. Idézet:
Papot és Molnár V. Józsefet miért nem kéritek fel arra, hogy hagyják abba ezt az Ábrahámos fertőzést, s térjenek át a magyar hitre?
Azért, mert szerintem minden gondolkodó ember, s az elmúlt ezer évet tekintetbe véve, a magyarság különösen, undorodik és menekül a hittérítőktől. Ne hitet, tudást embernek! Az őszinte hit a meggyőződés; csak az képes kicsírázni; csak az képes tartós gyökeret növeszteni. A meggyőződés pedig egy egyedi lelki, szellemi munka eredménye, pontosabban az ismeretek igazolása. Ismeret hiányában nincs mit igazolni; nincs meggyőződés; nincs hit. Ami van, az fölfüggesztett kétség, visszafojtott gyanú, vagy önszuggesztió-szült önámítás. Az ismeret pedig a tanulással megszerzett tudás. Ebből következtethetjük, hogy a hit a tanulással, azaz a tudás felé törekvéssel kezdődik. A magyar hitvilág is ezt a törekvést tanácsolja embernek: "Egyetek a Tudásfa gyümölcséből!" BJF szerint "A HIT valójában nem más, mint az igazság ismeretéből származó öntudat".
__________________

(*) Most hirtelen nem találom könyveik címét, de megkeresem ha van az iránt jelentős érdeklődés.
Idézet
 
 
kovacs.laszlo
#9 H-5213 Szapárfalu, Angolkert út 2/Akovacs.laszlo 2015-08-31 18:24
Kedves Leszerelt!

1. Nem az én feladatom a hitvita. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy mely cikkhez, ill. hírhez kapcsolódóan szóltam hozzá, ill. fejtettem ki gondolataimat az egyik hozzászóló nagyon fontos felvetése okán. (S még sok mondandóm van.) Tehát innen indultunk.

Én egyáltalán nem biztatok senkit arra, hogy a senkiházi megátalkodottaknak (meghéberedetteknek-megháborod ottaknak) az aljasságait eltűrje. Én én nem is mentek fel senkit sem. Csak magyarázok, hogy lelket öntsek a nemzetbe.

Mivel a vita Nyakavágó János napjára esett: János Jézus asztrológiai és szellemi értelemben vett ikertestvére volt, amely tisztét a keresztfa tövében János, az evangélista örökölte. (Paptól tudhatjuk. ez az ő szakmája.) Nos, ez utóbbi Jézusról ekként nyilatkozik Jézusról: „Ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is. 1 Jn 2,2” János mondja Jézusról, hogy Jézus áldozat. Erről hallottál esetleg?

Jóska bácsi élete egyik fő műve a kalendárium, amelyről tartott előadásaiban Kisasszonykor elmondja, hogy „Vérzik a Nap.” Mivel a Nap maga Jézus („Sol Justitii” napja), nyilván ez a vér, amelyet a földművelő nép nem a két fél pár szemével, hanem a harmadik szemével lát, s mivel Jóska bácsi kijelentéseit is mindig virágnyelven fogalmazza (azt, amit mindenki tud-lát a lelkével), így ez a vérző napról a vércseppek az égboltra csepegnek. Az pedig nyilvánvaló számunkra, bár Jóska bácsitól explicite nem tudom idézni, de a dolgok lényegéből fakad (tehát implicite benne van), hogy ez a vér a 12 nappal korábban fejevett Jánostól származik. (Korábban meg is indokoltam, hogy miért.) Tehát ha van belső látásod (nyitott a harmadik szemed), akkor Te is láthatod, hogy 12 napig vérpiros az ég alja, amikor Naplementekor a Nap (tehát Jézus, de itt évköri értelemben Keresztelő Szt. János) vérétől (is) piroslik az égbolt széle.

Igenis létezik ez a színmagyar szemléletmód. S ha már itt tartunk, akkor Te-Ti is ebből a kottából olvastok, hiszen Paptól és Molnártól elég sok minden elérhető-olvasható a magyarmegmaradasert.hu-n. Papot és Molnár V. Józsefet miért nem kéritek fel arra, hogy hagyják abba ezt az Ábrahámos fertőzést, s térjenek át a magyar hitre? Kicsit bizarr. Egyébként Közismert Pap Ábrahámos-izsákos képelemzése. Ez nem sidoú, hanem magyar örökség. A magyar örökség pedig nem fertőz.

Ez hihetetlenül fontos kérdés, érdemes megnézni Jóska bácsi Trianonról szóló videóját az interneten. Ott kifejti azt, mi az áldozat s mi a magyar nép történelmi áldozata. Ott azt is elmondja, hogy a Halak havában a földbe vetett magnak el kell rohadnia a hó alatt ahhoz, hogy a Kosban az újjászülető élet utat törjön magának. Ezt nem kellett senkinek magyarázni, mert mindenki az Élet minden szintjén átélte. Ez az áldozat értelme. A szülőnek az élet fennmaradása (utódai) érdekében fel kell áldoznia magát. (Első a család, a gyerekek, s csak utána jövünk csak mi.) Ez magyarok hitvallása. .

S hogy a félreértéseket tisztázzuk. Mennyire velejéig [***] az a nép (a sidoú), amely másokat áldoz fel maga helyett. Még hogy én szenvedjek az ő bűneiért? De miért nem ők? Ebbe a közegbe születik Jézus, aki vállalja ezt az áldozatot, s az utolsó éjszakán az Atyával imájával beszélgetve elmondja azt, hogy „Az Örök élet az Atyám, hogy az emberek Téged megismerjenek”. Ez a magyarság célja. (Ezt Révai Péter koronaőrtől tudhatjuk.) Hogy Istent megismerje. S az keresztáldozat nélkül nem megy.

Én senkit fel nem mentek semmi alól, sőt, nagyon kemény számonkérést jósolok, csak biztatom a honfitársaimat, különösen a nagykanizsaiakat (bevándorlók) s a kárpátaljaiakat. Próbálom tartani bennük a lelket. Bizonyítani tudom, de nem most, hogy keresztáldozat az utóbbi. De feltétlen fogom.

Ha bárkit megkérdezel, hogy „Ugye szeretnél keresztáldozatot hozni bárkiért is?, Na, kisbarátom, ne kéresd magadat!”. Hát nem, mindenki elfut a feladat elől.

Minden magyarnak joga van tudni azt, hogy – legalábbis az én olvasatomban - ezt az áldozatot Tőlünk az Atya kéri, s segít is abban, hogy azt el tudjuk viselni. S mondom ezt én úgy, hogy most is magam is hordom hátamon a keresztemet, s a fejemen a töviskoszorúmat. (Másképp hogyan is tudtam volna megírni tanulmánysorozatomat Hunyadi Mátyásról és a Szent Keresztről?) A kárpátaljaiaknak igenis tudniuk kell, hogy nincs áldozat értelem nélkül. (Ott még tudják.) Nem örülnek ennek az áldozatnak, senki sem örül, én sem, de meglesz a gyümölcse.

Hogy miért egyszerre kell térdelni s imádkozni? Igazad vagy. Nem kell: magánügy. Én csak kértem a nemzetet. Csángó beavatás. Ők minden reggel csinálják napkeltekor. S kérdezd meg Tőlük, hogy hat-e. Csak ez hat a világban. A térd az emberi zodiákusban a Bak helye. Mi most a Bak világhónapban vagyunk 180 évig. Tárgyalni és térgyelni (tájszó) ugyanaz a szó. Hermann Ottó írja, a „tárgyalni” a régi magyar nyelvben „célozni”-t jelent. (A „célozni” német eredetű.)

Az ellenségeink, akik ellen ágálunk s atomrobbantásokat szerveznek sorozatban, megszállottak. Még csak nem is az én gondolatom, hogy a „légió” utalás a római hadseregre. Közhely. A Halak-világkorszakban mindig is volt háború. Ma háború van mindenhol, leginkább a fejekben.

Hát, hisz ha mi, magyarok azt szeretnénk, hogy ez az állapot megszűnjön s akárcsak az Evangéliumokban, ez a légió is térdre essen Jézus előtt, s kérje tőle, hogy a tengerbe mehessen, akkor nekünk, magyarok, akik ártatlanok s szelídek vagyunk mint a bárány, nekünk is térdre kell ereszkedjünk az atya előtt s úgy kell imádkoznunk. (Akkor az Atya is térdre borul előttünk, mert már csak ilyen.) Hangsúlyos hogy egyszerre kell térdelni s imádkozni.
Köszönöm figyelmeteket. K.L.
Idézet
 
 
leszerelt
#8 Elütő kotta 2leszerelt 2015-08-31 15:35
Kedves László,

Világnézetedet tiszteletben tartom, s amint említettem, nem akarok hitvitába szállni, csak kérdéseidre próbálok itt válaszolni.

1. Kettős kereszt érem forrása?
Sajnos nem ismerem forrását. Talán akad itt majd valaki, aki tud abban segíteni.

2. Ez hova lett?
A zsidók és szektáik ma "ószövetségnek" nevezett irományát ismerem, de nem tanulmányoztam. Tehát itt csak ráérzésemet tudom közölni - tudván, hogy az az eszmecsere-szorítóban legföljebb pehelysúlyú. Az pedig azt sugallja, hogy ez a "mű" a gyűlölködő zsidók vágyálmai torzszüleménye, egy összelopkodott, meghamisított és koholt irományok és legendák zagyvaléka. És itt nagyjából egyetértek Markionnal (85-160, a "János Evangéliuma" szerzői tanítványával), aki azt mindenestől elvetette, mert szerinte az ott leírtak "irományok a gonosz(ság) birodalmából" (BJF, Eusebius, Hist. II, 13. 1-8 nyomán). Számomra az egyetlen tanulmányozásra méltó "ószövetségnek" nevezhető iratgyűjtemény a University of Pennsylvania múzeumában őrzött, "Sumerian tablets" néven bejegyzett, N.I. 1117, 2337, 2473, 2742 számú c. 5000 éves ékírásos táblák, később "Szövetség"-nek címzett tartalma (Megfejtését itt is lehet olvasni: magyarmegmaradasert.hu/.../.... Azokban pedig nem találtam utalást se óriásokra se Nimródra - bár valószínű, hogy a "Nimród" szó a "párduccal" kapcsolatban lévő fogalom címkéjének egy sokkal későbbi betűzése.

3. Gondolom, ebben nincs köztünk vita?
Attól függ, hogy kinek mit jelent a "Korona". Tudtommal a "Korona" szó az ógörög "korone", betetőzés, tetőpont, csúcs latinosított változata. Mint tárgy, számunkra a ma Szent Korona néven ismert ötvösmű illetve annak valamelyik korábbi változata (több változatot találtak a régészeti ásatások során). Mint személy, Őfölsége a Szent Korona, a magyar hitvilágban egy isteni eredetű ember- és természetbarát értékrendet magábafoglaló eszme megszemélyesítése, "aki" a középeurázsiai ősnépek világszemléletének évezredek óta alkotóeleme. Ez az eszme elvileg képes összefogni és fölemelni, mulandó emberektől függetlenül, egy nemzetet, népet, sőt minden azonos gondolkodású embert; ez az eszme kovácsolta egybe az első ma kínainak nevezett népet (Xia Hun, Xia Dinasztia, Kr.e. 3. évezred, (GA)); ezt az eszmét tanították Indiában a "maghori" nyelvet beszélő "Maghadi Saga" nép "Maga" néven ismert mágusai (Kr.e. 2. évezred, Puranic Enciklopédia, 1989, 667 o. (GA)). Ahhoz sajnos nem tudok hozzászólni, hogy Atilla milyen "Koronát szerzett" nekünk.

4. Miért?
A mennyezetkazetták elemzéséhez sajnos nem értek, de tudomásom van néhány különböző elméletről. Olyanról, hogy a pelikán az "ellenségeiért" ontaná vérét nem tudok, se arról, hogy arra következtetésre hogyan jutott a kazetták (itt nem ismertetett) elemzője.

5. Nyakavágó János benne van az ősmagyar vallásban?
Nem tudom. Nem tudok Molnár V. József olyan analógiájáról, melyben a "vérzik az égbolt"-al egy "Nyakavágó János vére folyik az égbolton"-ra utalna. Itt hasznos lenne a forrás megjelölése.

6. Ebben egyetértünk?
Sajnos nem. Jézus is kimondottan visszautasítja az áldozathozatalt. "Irgalmasságot akarok és nem áldozatot" (Máté 9:13). Tudtommal a magyar hitvilágban sehol sincs se áldozat se áldozathozatal. Áldomásról tudok. Az áldozat (állat, ember, stb.) a judaizmus egyik alapelve, mellyel a zsidók engesztelni próbálják bosszúálló isteneiket. A nem-zsidók számára kiagyalt zsidó szolgaszekták az áldozathozatal magasztalásával próbálják beletörni híveiket szolgasorsukba. A hivatásos katona nem áldozza föl életét, mert nagyon jól tudja, hogy a halott katonának semmi haszna sincs. Inkább próbálja kényszeríti az ostoba ellenséget, hogy áldozza föl ő az életét. A tudásra alapozott meggyőződés- (de nem a hitre alapozott meggyőzés-) szült önföláldozás lehet erkölcsös, ha ténylegesen (nem csak képzelten) szolgál egy magasabb fokú erkölcsös célt. De mások (tudatos vagy tudatalatti) buzdítása az önföláldozásra szerintem alapvetően erkölcstelen, a cél erkölcsösségétől függetlenül. És a legjelentéktelenebb erkölcstelen eszköz is képes erkölcstelenné tenni még a legerkölcsösebb célt is. S ha magyar nemzetnek van hivatása, az szerintem semmiképp sem az önföláldozás (bármiért), hanem, történelmileg, az emberiség fölemelése, amit a tudás megszerzésével és továbbításával igyekszik megvalósítani.

7. Valóban letérdepeltél-e s úgy imádkoztál-e a Magyarok Öregöstenéhez?
Szerintem ember személyes viszonya Istenével magán ügy. Kimondottan a letérdepelésről pedig itt egy néhány sor a "Hogyan néz ki a jószándékú terelés a mélység felé" című cikkből: (magyarmegmaradasert.hu/.../...)

'Hány normális "atya" tűri el hogy gyermeke "leboruljon előtte, hogy ezáltal is kifejezze alázatát"? Miféle kisebbségi érzésben szenvedő elmebeteg szülő követeli meg az efféle megalázkodást gyermekétől? Minden normális családban a kisgyerek föláll, még pipiskedik is, fölnyújtja karjait, kezeit apja vagy anyja felé, és ha már tud beszélni, azt kéri: "vegyél föl apu, anyu". Ez a természetes, egészséges, szeretetet érző és sugárzó viszony megnyilvánulása gyermek és szülő között; ez a valódi magyar keresztény viszony megnyilvánulása ember és az Atya-Anyaisten közt.'

Záróban, egyetértek azon javaslatoddal, hogy a Nemzetnek "össze kell fognia, s nem pedig széthúzni". Emiatt nem értem, miért próbálod a zsidók gonosztettei eltűrését isteníteni (isteni kegyelem), azok dicsőítését mulyán elviseltetni velünk, (fojtsuk el az ószövetség reklámozása miatti felháborodásunkat), (föltételezve) tudván, hogy azok szöges ellentétben állnak a mi istenhitünkkel, értékrendünkkel, erkölcsünkkel, törvényeinkkel és szokásainkkal.
Idézet
 
 
kovacs.laszlo
#7 H-5213 Szapárfalu, Angolkert út 2/Akovacs.laszlo 2015-08-30 10:22
Kedves Leszerelt!

1. A megadott linknél van egy kettős kereszt. Esetleg megkérdezhetném a forrását? (A magyar címerről írott legújabb tanulmányomhoz.)

2. Az igazi „Ószövetségben” volt egy „Óriások könyve” és „Nimród könyve” is. Ez hova lett? A magyar ősvallás forrása az az önfeláldozó szeretetet képviselő pelikánmadár volt, amely Jézust (Istenfiút) jeleníti meg. Ez hatott abban a mozzanatban, amikor Atilla – bár Rómát katonailag legyőzte – a falainál mégis megkegyelmezett neki. S ezáltal nekünk örökké tartó Koronát szerzett. (Gondolom, ebben nincs köztünk vita?) Én ezt a Koronát eléggé behatóan elemeztem a magyarmegmaradásért.hu oldalain. Ez a pelikánmadár a magyar református, de katolikus mennyezetkazetták elemzésének tanúsága szerint vérét ontja az ellenségeiért. Miért? Mert nemcsak a Föld, hanem az egész világegyetem e szerint az elv szerint működik. Szent János (Nyakavágó János) augusztus 29-én tálcán kínálta oda a szellemiségét (fejét) az ellenségeinek (zsidó király, azaz államfő), mert azoknak a fejében szellemiség helyett űr (üresség) van. S – s erről szintén írtam – ez a feláldozott szellemiség egész világkorszak szintjén fog újjászületni, mert ez az Élet rendje. [Az évkörben augusztus 29-cel szemben a nyaka vágott Halak hónap tiszta jegyérvény-tartama áll (február vége), a február ezért 28-29 napos, s nem 30 vagy 31 napos.] Nyakavágó János áldozata nem hiábavaló, mert precesszióban az emberiség a legutolsó (2159 éves világkorszakát) rövidebb ideig éli meg. (A jók kedvéért a szenvedés korszaka megrövidíttetik.) Nyakavágó János benne van az ősmagyar vallásban? Hát hogyne lenne. Ha az őseink ismerték az öröktől fogva mindörökkön újjászülető élet törvényét, s szeretetben éltek, akkor mindig megtapasztalták, hogy így nyárvégén „Jánosnak nyaka szakad”. Molnár V. Jóska bácsi is el szokta mondani, hogy 12 nappal odébb, Kisasszonykor „vérzik az égbolt” (Nyakavágó János vére folyik az égbolton), mert meghal a nyár. 12 napon keresztül vérzik. Most is vérzik, mert mindenkinek fáj az a tény, hogy véget ér a nyár. S az őseink azt is tudták, hogy egyrészt nincs hiábavaló áldozat, másrészt az élet áldozat nélkül nem maradhat fenn. Mondom nincs hiábavaló áldozat. Mondom az élet áldozat nélkül nem maradhat fenn. Ebben egyetértünk?

Kedves Leszerelt! Ha egy katona nem tud áldozatot hozni, nem tudja megmenteni a hazáját. Én csak tudom, az aradi vártanúk egyik megemlékezésén én is ilyen áldozatot hozó „tábornok voltam” s adtam életem szerepjátékban ellenségeimért, s ez által hadseregtábornoki rangot „szereztem” (nem nyertem, hanem „szer” által „szer”-eztem, tettem „szer”-t rá). (Bárki kipróbálhatja, fáj. Nem kicsit, de nagyon.)

Utolsó példa. (Igaz, nem mostanra, hanem későbbre terveztem.) Ennek az önfeláldozó szeretetnek a nemzetsége, a Turul-nemzetség Nyilas (Saggitarius) szellemiségű. A Pap és Csontváry által számunkra, a magyar nemzet s persze az egész világ számára megmentett „magyar”, de voltaképpen egyetemes lelki zodiákus szerint: akinek ilyen magyar szellemisége van, annak a lelkisége Oroszlán. Ezt csak azért mondom, mert kutatásaimban Papétól s Szántaitól eltérő következtetésre jutottam. 1956 – Népek Krisztusa Magyarország. A keresztre feszített Jézus 1956-ban – Pap s Szántai véleményétől eltérően – nem meghalt a kereszten, hanem csak szíven szúrták. Ezt Márai Sándor szó szerint így is mondja a versében, amelyre mindenki – egyébként joggal – hivatkozik. [A szív az emberi test zodiákusában az Oroszlán megjelenítője minden asztrológiai szakkönyvben. Ez az általunk megfejtett Rejtett Magyar Évkörben az 1920-1980 közti Oroszlán-dekanátust jelenti. 1956 ennek a dekanátusnak volt jellegadó eseménye.] S a szíven döfött Jézus szívéből kiomló vér volt az a tengernyi magyar néptömeg, amely akkor elárasztotta a világot s vitte a hírt, hogy „Szabadság, szerelem”. Magam elemeztem 1956 igaz történelmét, s ha dióhéjban is, de megírtam. Ha igazat is adunk Mindszenthynek, hogy 1956-ban szabadságharc volt ugyan, de nem forradalom, hozzá kell tennünk, hogy csak magyar részről. Mert az oroszoknak forradalom volt javából a saját fennálló rendjük, az amerikai megszállás ellen. (Ez most a legújabb, legszenzációsabb újdonság, hogy a bolsevizmus, amerikai megszállás volt. Ld. Anthony Sutton prf. munkássátá.) S ez a forradalom náluk, a miáltalunk kirobbantott 1956-os (KGB-ellenes, azaz Köztörvényes Gazdasági Bűnbanda-ellenes) forradalom Oroszországban most van csak igazán kiteljesedőben. Tehát 1956 áldozata nem volt hiábavaló. Most látjuk meg igazán az áldását ebben a III. VH-ban.

A nagyon hosszú felvezetés után térek rá felvetésedre, hogy „..nem ugyanarról a kottáról olvassuk az istenhitet..”Erre az a válaszom, hogy a Szűz jegy mozgásrendje éppen ez: nem egy csónakban evezünk, nem egy malomban őrlünk, nem ugyanarról a kottáról olvasunk. Ez a helyzet, mivel a Szűz mindig szétvág, mindig bekövetkezik ilyenkor.

Viszont én, aki hadseregtábornoki rangot nyertem (s ma minden vértanú hadsereg-főparancsnok is egyben) s a nemzet előtt erről a tényről most s korábban nálatok is megjelentetett tanulmányaimban tanúbizonyságot is tettem, kérdezem Tőled Leszerelt (katona), akármi is volt a rangod a seregben, hogy valóban letérdepeltél-e s úgy imádkoztál-e a Magyarok Öregöstenéhez? Ahogy kértelek, hogy a nemzet újra egybeforrjon s megvédje kárpátaljai véreit? Tedd őszintén a kezedet a szívedre. Mert ha igen, akkor tudnád, hogy most a nemzetnek össze kell fognia, s nem pedig széthúzni. Katona, pihenj! K.L.
Idézet
 
 
leszerelt
#6 Elütő kottaleszerelt 2015-08-30 02:23
Kedves László,

Írásaidból azt veszem ki, hogy nem ugyanarról a kottáról olvassuk az istenhitet. Egyéni hitről célszerűtlen lenne vitába szállni; mindenki azt hisz amit akar. Magyar embernek a magyar istenhitet viszont a magyar műveltség - és kilét - keretében tanácsos kutatni - és itt az ábrahámista ideológiák fertőzése előtti istenhitünkre utalok. Erről van nálunk is bőséges anyag itt: magyarmegmaradasert.hu/.../...
Idézet
 
 
kovacs.laszlo
#5 H-5213 Szapárfalu, Angolkert út 2/Akovacs.laszlo 2015-08-29 21:30
Kedves Leszerelt!

I. Vegyük sorra a kérdéseidet.
K2. Lássuk meg azt az isteni kegyelmet, amit Isten tanúsított: Milyen kegyelmet? Kinek?
V2: „..az Úr tanúsított ezek iránt az utolsó senkiházik (sivatag széli, kikötői czipőpuczolók) iránt”

K3. Ki magasztosította föl kinek szavait?
V3:„az Úr …. az utolsó senkiházik [(sivatag széli, kikötői czipőpuczolók)] szavait.

Nem tudom ismer-e előtted azt a tény, hogy Jézus földi cselekedeteivel sorra beteljesítette az Ószövetségben található részeket (idézeteket)? Ráadásul a legfájdalmasabbat is, amely az élete feláldozására vonatkozott. Kérdezlek, hogy ez tekinthető-e az Ószövetség szavainak a felmagasztolására? Hogy ki magasztosított föl? Az Úr. Hogy kinek a szavait? Az azt (Ószöv-t) író sivatagszéli (nablusi) czipőpuczolókét, hogy azok igazak legyenek.

Én nem a köztörvényes bűncselekményekre gondoltam, pl. Eszter történetére. Jézus tanításaiból egyértelmű, hogy azokkal nem értett egyet. Itt Jézus áldozatára gondolok, amelyet azért hozott, hogy ezeknek a köztörvényes bűnözőknek elmagyarázza azt, hogy nagyon nagy gondok vannak.

Egyébként így utólag a keresztények részéről az áldozat az volt, hogy Isten iránti tiszteletből megtűrték az Ószövetséget. Gyakorlatilag árukötés volt. Ha Újszövetség, akkor legyen Ószövetség is. Most már, így a végső elszámoltatásnál nem mondhatják azt, hogy nem kapták meg a lehetőséget arra, hogy megjavuljanak. Hellyel-közzel akad egy-kettő, aki megtért. De a „csoportalakzat” most az emberiség nemzeti vagyona elsikkasztása s annak közismertté válása miatt nem kap levegőt.

Maga az Ószövetség nagyon összetett kérdés. Kb. 3-4 támpontunk van.
1. Pap megfeleltetése (Csengersimai kazetták). Egy példa emlékezetből. A Jordánon való átkelésnek a Vörös tengeren való átkelés felel meg.
2. Egy német evangélikus lelkész (Henrik Lücken) feltérképezte az amerikai és csendes-óceáni népek hitvilágát. Gyakorlatilag az általunk az Ószövetségből ismert képek megvoltak náluk is, csak jóval több minden, s máshogy (lényegében szervesen). Pl. „tollkoronás Jézus”, „Noé és a bárka”, „vízözön”, „Ádám s Éva”. De ezek az ősképek a magyar hitvilágban is fennmaradtak.
3. Csontváry-Márai rövid kinyilatkozása.
4. Famankóék bámulatosan megfeleltették az Ószövetség királyokra vonatkozó részét az orosz történelem királyaival. Kimutatták, hogy Moszkva bástyáinak elnevezései egy az egyben megfeleltethetőek a Jeruzsálemről ismertekével. S magam is találtam középkori holland utazót, aki hasonló szellemben nyilatkozott. Famankóékat nagyon komolyan kell venni. Ha a sidoúknak tényfeltárásával valaki kárt okozott a történelemben, akkor ő és Noszovszkij volt. (Csak én mindenkit figyelmeztetek, hogy kérdés, hogy Famankóék igaz ténymegállapításaiból levont következtetéseik is helyesek-e. De ezt ők is mondják, s ha esetleg valamiben tévednek is, nem lehet nekik felróni, mert nem rosszhiszeműek, csak esetleg elfogultak a saját történelmük iránt. A Romanovok Hohenzollerek voltak, Nagy Pétert pedig hollandiai útjakor kicserélték az általunk ismert „nyugatosra”, aki gyakorlatilag megsemmisítette az igazi orosz történelmet.

Az „orosz kérdés” nagyon összetett, s számos kérdést vet fel: pl. na és mi a helyzet a magyar történelemmel. S ez bizonyos az oroszoknak a legnagyobb gyengesége, s nem is tudnak róla. De ez már az ő bajuk, s nem a mienk. K.L.
Idézet
 
 
leszerelt
#4 Nem értemleszerelt 2015-08-29 18:59
Idézet - kovacs.laszlo:
Kérem, hogy minden nemzettársam fojtja el az Ószövetség köztörvényes bűncselekményeinek reklámozása (pl. minden országban az államhatalom alattomos megragadására buzdító sorai bűncselekménynek számítanak, így pl. a 2012-es Magyar Alkotmány szerint is az Élet védelmébe ütköznek) miatti jogos felháborodását, s lássa meg azt az isteni kegyelmet, amit az Úr tanúsított ezek iránt az utolsó senkiházik (sivatag széli, kikötői czipőpuczolók) iránt s a hazug történelmet koholó szavaikat felmagasztosította úgy, mintha azok igazak lennének. (Ez aztán a vállalás.)


Kedves László,

Ezt a bekezdést sajnos nem értem. Itt arra kérsz bennünket, hogy:

1. Fojtsuk el az Ószövetség köztörvényes bűncselekményeinek reklámozása miatti jogos felháborodásunkat?

2. Lássuk meg azt az isteni kegyelmet, amit Isten tanúsított: Milyen kegyelmet? Kinek?

3. Ki magasztosította föl kinek szavait?
Idézet
 
 
kovacs.laszlo
#3 H-5213 Szapárfalu Angolkert út 2/Akovacs.laszlo 2015-08-18 19:01
Kedves Nemzettársaim, Drága Magyar Véreim!

A Szent Korona (avagy Szent István, avagy Új Kenyér, avagy Szent Király) napja (augusztus 20.) közeledtén jusson eszünkbe az Atyához is imádkozni. Hogy meglehessen az, amit Ő szeretne. Ha már egyszer, mi, Gyarló Emberek, a végső soron, mi, magyarok is, mindenünk neki köszönhetjük.

Ezt annak okán hozzászólnék ahhoz, amit [egyik hozzászóló] mondott, azaz, hogy: „Az Ószövetség Isten avagy az Ördög szava?”

Utalnék arra, hogy nekünk megadatott az életben, hogy személyesen is jelen lehessünk Pap Gábor azon előadásán, ahol kitért arra, hogy a csengersimai kazettás mennyezetek (ahol is a Fény, azaz a Fiú, azaz Jézus a fény kisév-körös útját követi) ragyogóan olvashatók az Ószövetség sorsfordító eseményeivel is, nemcsak az Ójszövetségével. Nagyon meglepődhetünk. Emberi logikával mérve ez egyáltalán nem logikus. (Hiszen semmiből sem következik. Kérnék mindenkit, aki ezen az előadáson nem volt jelen, keresse meg az interneten, mert ott megvan, s le is tölthető, és nézze is meg elmélyülten Pap Gábor ezen előadását. Nem fogja megbánni.)

A tanulság megdöbbentő ugyanis. Mint tudhatjuk (még ha nem is ebből az előadásból), a zsidók az Ószövetséget egészen a közelmúltban írták. Nem tévedés, a közelmúltban. (Hogy mennyire a közelmúltban, nem is hisszük el, mindenesetre pontos időpontja egyelőre még kutatások tárgyát képezi.) Csontváry szabad vers formájú – nincs rá jobb szó – táltosi kiáradásaiban leírja, hogy a Bibliát (értsd az Ószövetséget) a nablusi zsidó czipőpuczolók írták. Sokáig rejtély volt számunkra Csontváry ezen kijelentése egészen addig, amíg meg nem hallgattuk Márai Sándor közel-keleti utazásairól szóló könyvét a Kossuth Rádióban (a kassai kulturális félév alatt), ahol arról ír, hogy megtekintette a nablusi zsidóknál a Tórát (ebből lett az Ószövetség).

Kérem, hogy minden nemzettársam fojtja el az Ószövetség köztörvényes bűncselekményeinek reklámozása (pl. minden országban az államhatalom alattomos megragadására buzdító sorai bűncselekménynek számítanak, így pl. a 2012-es Magyar Alkotmány szerint is az Élet védelmébe ütköznek) miatti jogos felháborodását, s lássa meg azt az isteni kegyelmet, amit az Úr tanúsított ezek iránt az utolsó senkiházik (sivatag széli, kikötői czipőpuczolók) iránt s a hazug történelmet koholó szavaikat felmagasztosította úgy, mintha azok igazak lennének. (Ez aztán a vállalás.)

Ma a katolikus egyház - vasárnapi s ünnepi miséin - kötelezően egyaránt felolvas egy részt az Újszövetségből és az Ószövetségből. Maga Jézus mondja, hogy „Új parancsolatot adok néktek”, értsük jól: a „Szeretet törvényét” (mármint a vaskalapos „se füle, se farka” „Ószövetségi parancsolat”, a Törvény” helyett). Ezek után a Katolikus Egyház a lejárt szavatosságú Ószövetségből milyen alapon tart - a hívei jóhiszeműségével visszaélve - minden vasárnap felolvasást?

Csak összehasonlításul, ha ugyanez Hentesüzletben történne, a világegyetemből lehetne kiüldözni az a hentest korbáccsal s kartácstűzzel, amely lejárt szavatosságú húst próbál meg nekünk elpasszolni, ráadásul úgy, hogy mi (hasonlatunkban Jézus) már egyszer figyelmeztettük, hogy annak a szavatossági ideje lejárt. A következtetés: mindenki, aki az Újszövetséget elolvasván (értsd jól: katolikus kispapok) az Ószövetségi „álkiválasztott” nép köztörvényes bűncselekményeit reklámozza, azaz nekünk azt példaként állítja, kőkeményen elszámoltatandó, hiszen tagadja az Újszövetség szellemiségét, amely - Jézus által – az Ószeövetségét elavultnak minősíti.

Mindenesetre, úgy tűnik, hogy hasznos, illő és üdvös, hogy megköszönjük a Teremtőnek azt, hogy az általa teremtett (magasabb lelkiségű) lényeket [pl. bennünket magyarokat (akiknek Tízparancsolattal nem kell parancsba adnia, hogy „Ne lopjunk, ne öljünk, és ne hazudjunk”)], lealacsonyította arra a szintre, ahol – az alacsonyabb lelkiségű teremtényei (kimondom: ortodox zsidók) lelke talán még megmenthető. Mert nekünk ez eszünkbe sem jutna. De hát, mi magyarok, akik legfőbb czélja az Urat megismerni, hol vagyunk mi, hogy az Úr ezen lépése fölött értékítéletet mondjunk?

Ennek érdekében – előbbi gondolatmenetünk folytatván - a nablusi czipőpuczolók lám, lám, világuralmat kaptak (ld. mai politikai világtérképet), hogy vágyaikat kiélhessék. (S most el is kell ezzel számolniuk.)

Igaz, az ítélkezés nem a mi felségjogunk (teremtetteké, pl. magyaroké), hogy ezt a zsidók, a megátalkodottak ezt a világuralmat mire használták. De azért megemlítjük: világháborúk, forradalmak, csernobil, fukusima (igen, ezt még bővebben majd más hozzászólásomban kifejtem), s kapaszkodjunk meg, cseljabinszk (2014.II.), s mennyi másról nem tudunk még, de fogunk, rajtunk legalábbis nem fog múlni).

S a magyarságra, mint a Szent Korona tagjaira vár az a nemes feladat, hogy megkegyelmezzünk-e ezeknek a senkiháziaknak, akik 1948-ban Petőfitől, a világszabadság megéneklőjétől, s társaitól egyenlőségi jogot kaptak, de arra nem szolgáltak reá?
Idézet
 
 
suhu
#2 Requiem asuhu 2015-07-02 11:13
suhu töröltette írásait
Idézet
 
 
suhu
#1 Népirtások a Bibliábansuhu 2015-06-16 11:25
suhu töröltette írásait
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 288 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.7%Canada 1%
Romania 5.8%Serbia 0.8%
United States 5.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.7%Czech Republic 0.2%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Belgium 0.1%

Today: 617
This Week: 617
Last Week: 6755
This Month: 22180
Last Month: 21576
Total: 1523216

Belépés