Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2018Oct18

2018. Június 13., Szerda 09:28

CONIFA: Kárpátalja világbajnok!

Írta:  Dajka Balázs és mások
Értékelés:
(13 szavazat)
A CONIFA, vagyis az Államok Nélküli Népek Labdarúgó Szövetsége által szervezett világbajnokság az idén Londonban került sorra.

A név önmagáért beszél, a tornán olyan nemzetek, kisebbségek indulhattak, amelyeket nem ismernek el önálló államként, így a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek sem lehetnek tagjai.

CONIFA

 A 16 csapatos mezőnyben Kárpátalja és Székelyföld mellett ott találhattuk Abháziát, Kabiliát, Észak-Ciprust, Padániát vagy éppen Tibetet. A két magyar csapat bejutott a legjobb négy közé, ahol egymás ellen játszottak, és Kárpátalja 4-2-vel jutott a döntőbe.

Ahol Észak-Ciprus volt az ellenfele, és a szervezők megadták a módját, mert a finálét az angolok korábbi FIFA-bírója, Mark Clattenburg vezette.

A két csapat a csoportkörben 1-1-re végzett egymással, most viszont nem született gól, így a büntetőpárbaj döntött. A kárpátaljaiak kapusa, Fejér Béla két büntetőt is hárított, de a társai közül ketten is rontottak, így odalett az előny.

Aztán az utolsó párban Halil Turan lövését is kitolta Fejér, így kezdődhetett az ünneplés, Kárpátalja lett a világbajnok!

A győztes csapat edzője az a Sándor István, aki korábban dolgozott a magyar élvonalban, és akinek két fia, György, valamint István is szerepelt a vébén.

A magyar keret egyetlen élvonalbeli játékosa a balmazújvárosi Vajda Sándor volt, aki 32 meccsen 4 gólig jutott a végül az NB I-től búcsúzó csapatban.

Székelyföld csapata is eljutott a büntetőpárbajig a bronzmeccsen, de az észak-olaszországi Padánia játékosai pontosabban céloztak, így ők zártak harmadikként.

A székelyföldi válogatott a kisdöntőben tizenegyesrúgások után 5–4-es vereséget szenvedett. Az nso.hu tudósítása szerint Székely részről Csizmadia Csaba, Csűrös Attila, Hodgyai László és Györgyi Arthur is betalált, ám miután Somogyi kivédett egy olasz tizenegyest, Szőcs László a világbajnoki dobogó harmadik fokára lőhette volna Székelyföldet. Székelyföld negyedik lett a CONIFA labdarúgó-világbajnokságon, ám így is kvalifikálta magát a jövő évi, nizzai Európa-bajnokságra.

2014 óta rendezik meg a FIFA által nem elismert labdarúgó-szövetségek világbajnokságát.

Készült a következő források alapján:
focivb2018.24.hu
KISZó
maszol.ro

Megjelent: 256 alkalommal

Hozzászólások  

 
R Zoltán
#1 Terrorizmussal vádolják a győztes csapatotR Zoltán 2018-06-29 12:30
Terrorizmus miatt eljárás indulhat a vébégyőztes kárpátaljai fociválogatott ellen

Az állammal nem rendelkező népek labdarúgó-világbajnokságát Kárpátalja csapata nyerte, a másik magyar válogatott, Székelyföld a negyedik lett.
Kárpátalja győzelme Ukrajnában nem aratott osztatlan sikert, az ukrán sportminiszter, Ihor Zhdanov eljárást kezdeményez a kárpátaljai válogatott játékosai ellen.

Felszólítom az ukrán biztonsági szolgálatot, hogy megfelelően reagáljon egy ilyen nyílt sportolói szeparatizmusra. Ki kell hallgatni a csapat játékosait, valamint meg kell vizsgálni a »kárpátiak« megbízott szervezőinek a cselekedeteit Ukrajna területi integritásának megsértése miatt, valamint megvizsgálni, hogy köthetőek-e terrorista, valamint szeparatista csoportokhoz"

– írta a miniszter a Facebookon.
A tornát szervező CONIFA-t (az Állam Nélküli Népek Labdarúgó-szövetségét) már értesítette is a vizsgálatról az Ukrán Labdarúgó-szövetség írja a csakfoci.hu.
Érdekesség, hogy az ukrán szövetség eltiltaná a csapat összes játékosát az amatőr és a profi focitól is Ukrajnán belül. Igaz, a válogatott egyik tagja sem focizott Ukrajnában, zömük Magyarországon játszik. A CONIFA közleményében kiállt a kárpátaljai válogatott mellett.

www.magyarellenesseg.com/
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 184 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.5%Serbia 1.1%
Romania 5.3%Canada 1%
United States 4.4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.4%France 0.4%
Ukraine 2.8%Australia 0.4%
Germany 2.5%Netherlands 0.3%
Sweden 2.4%Belgium 0.2%
United Kingdom 2.1%Italy 0.2%
Slovakia 2.1%Spain 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 175
This Week: 2152
Last Week: 4612
This Month: 11570
Last Month: 19861
Total: 1938735

Belépés