20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 október 16, vasárnap

Előkerült a letagadott, majd 30 évre titkosított 2006-os felvétel

Szerző: SzKR

Azt hazudták eddig, hogy az Alkotmány utcában a tömeg támadt a rendőrökre, ezért kellett oszlatni. Gergény Pétertől kezdve, még a fideszesek is azt mondják, hogy az "erőszakos" tömeget meg kellett fékezni, akik molotov-koktélokat dobálták a rendőrsorfalra.

 

Előkerült a letagadott, majd 30 évre titkosított 2006-os felvétel (frissítve)

Frissítés: A perújítás megengedhetőségéről nem döntött a bíróság a tegnapi tárgyaláson, hanem elnapolta 2011. november 25-én 10 órára. A felperesi oldal bemutatta a bíróságnak a birtokában lévő okiratokat, hogy az alapperben tanúskodó rendőr "korona tanúk" milyen tanúvallomásokat tettek a Papp-bizotság előtt, melyek 10 évre voltak titkosítva. Mivel ezek szöges ellentétben voltak korábbi vallomásaikkal a büntetőfeljelentések nyomán a Budapesti Nyomozó Ügyészség elrendelte a nyomozásokat.

Korábban írtuk

A rendőrség az alábbiakat állította egy a Legfelsőbb Bíróságra beadott jogerős ítélet (2.Pf.20.978/2008/3. sz.) ellen beadott felülvizsgálati kérelmében: "Budapesten 2006. október 23-án a kora délutáni órákban erőszakos, garázda magatartást tanúsító tüntetők - kordonszolgálatot ellátó - rendőrökre támadtak ... a demonstrálok kukákat, padokat, vízcsapokat, autókat rongáltak meg és gyújtottak fel, valamint molotov koktélokkal, kövekkel, egyéb tárgyakkal támadták a rendőröket. Ennek hatására került sor a tömegoszlatás elrendelésére."

A fenti hazugsággal szemben a felvételen az látható, hogy a tömeg békésen áll a rendőrkordon előtt és a Himnuszt énekli. Hát ezért titkosították 30 évre a felvételt és hozták a hamis rendőr tanúkat a per korábbi szakaszában.

A 2006. október 23-án délután az Alkotmány utcában kb. 15 óra 30 perckor elrendelt rendőrségi oszlatás jogszerűtlenségének kimondása a mai per tárgya (Fővárosi Bíróság, Budapest, Csalogány u. 47-49. I. em. 11-es tárgyaló, 10 óra). Felperes Gonda és 172 társai akiket éjjel a már Legfelsőbb Bíróság által kimondottan jogtalanul távolítottak el a Kossuth térről a 23-i hajnali oszlatáskor. Az öt éve húzódó perben a mai tárgyaláson a perújítás megengedhetőségéről dönt a bíróság az időközben előkerült - korábban rendőrség által letagadott - videofelvételek és dokumentumok alapján! A per érdekessége, hogy a Legfelsőbb Bíróságot is megjárt ítéletben megállapított tényállás az új információkra tekintettel más megvilágításba kerül. A felperesi oldal - az alperes - a BRFK által letagadott rendőrségi felvételeket és eltitkolt okiratokat csatolt, melyek alapján bizonyítható a rosszhiszemű pervitel a BRFK részéről, hiszen ezen felvételeket, iratokat 30 évre titkosították, hogy ne derüljön ki az igazság.

Forrás: Szent Korona Rádió

Beküldte: Laporzó

Hozzászólás  

#5 ithaka 2012-04-22 00:18
Kedves anikógyörgyi !!
A magyar népep eddigsem, ezután sem tudják kipusztitani !
a mi Igaz Istenünk azért teremtett, hogy gyönyörködjön bennünk, a zsidót meg azért, hogy boszankodjon bennük, de már nagyon megutálta öket és úgy döntött, hogy elég volt belöllük mert mint mindég tuúmentek a megengedett határon, és kiüzi öket a becsületes teremtményeiböl , de nem a pusztába, hanem a pokol fenekére. Nagyon megbánta, hogy ilyen parazita alom népséget is teremtett erre a földre, akik még a saját vértestvérüket is gettóba internátatták, hogy most a holókausz pénzeket legyen milyen cimen a világ népétöl bezsarolni, ök a multal takaródzanak ünneplik azt ami nem a magyarság részéröl nem is történt meg mert Hitlerrt azért tették oda, mert ahol volt, hogy pont olyan degenerált volt mint a mostani miniszterünk, akit az elsö ciklusában lefizetett a zsidóság, benne van nyakig a zsidó korupcióban. NÉPEK_NEMZETEK védjétek meg magatokat a rabló bandáktól, mert, ha nem teszitek, azok a végtelenségig kifacsarnak bennünket, és akkor halomra gyilkolnak, ennyit érünk nekik , hát kik ök. :-|
#4 ithaka 2012-04-21 23:47
Kedves Szamuráj, ez a gyilkos banda mindaddig éldegél a nyakunkon, még mi engedjük ! Elkészitették az idös embereink , azt a korbácsból készült seprűt amivel kitudjuk takaritani a drága hazánk szent házát, és utána a büdöset is kiszellöztetjük . Kárpát medencét nem adjuk oda senki Istenünk fiának mert ezt csak is nekűnk adta nem a zsidónak, mert annak semmi sem elég. A mi jó Öreg Gaija Földanyánk döntött az emberiség jobbá tételéröl és úgy, hogy nem engedi tovább szenvedtetni a zsidóságnak és a pokolba küldi öket . A Földkerekségén élö emberiségnek a legnagyobb ellensége a zsidóság !!!
:eek: l
#3 Tboy 2012-04-21 07:40
Támogassátok az Apostoli Magyar Királyságot!
A Tempo párt feltárt rengeteg csalást, és felderítette a maffihálóztot, amiben mindkétnagy párt benne van. Itt már már nem szól másról a fáma, mint az ország elbutítása, és rabszolgasorba döntése. Keressétek a Tempo pátot, és az Apostoli Magyar Krályságot! Ők harcolnak a Szentkorona visszaállításáért, magyar vagyon visszaszerzéséért, és az emberek felszabadításáért. És mindezt tiszta jogi úton, békésen. A saját törvényük által lesz elítélve a mostani hatalmi elit, akik idegen, magyarságot elnyomó érdekeket szolgálnak ki! Rengeteg per van már folyamatban.
#2 anikogyorgyi 2011-12-15 11:55
Idézet - Emese:
Amíg teljesen ki nem pusztítanak bennünket....


Nem fognak, mert nem tudnak ......
+1 #1 kérdés általábanSzamuráj 2011-10-17 12:17
Meddig tudják félrevezetni ezt a Nemzetet? Meddig fizetjük azt a kollaboráns bandát a parlamentben, akik csuda jól eléldegélnek a Mi zsírunkon!
Szamuráj

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások