20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 július 17, kedd

Trianon semmis!

Szerző: Dr. Eva Maria Barki

A mai jogi értelmezés szerint a trianoni diktátum semmis, mert nem egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt aláírás eredményeként jött létre. Vegyük végre a kezünkbe a sorsunkat, ne mindig mástól várjuk a segítséget!

 Dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász: Trianon semmis!

Kedves Magyar Barátaim, Székelyföldön, Erdélyben, Magyarországon, a határokon túl és szerte a világon ! Trianon mindnyájunk számára egy fel nem dolgozott trauma.

Azok számára is, akik nem akarnak, vagy nem tudnak errol beszélni. Az igazságtalanság mindenkinek fáj. És nincs senki, aki az igazságtalanságot ne ismerné el Nyugaton és Keleten egyaránt, mindenhol – Románián kívül.

Az első világháború utáni békerend jogi értelmezés alapján semmis, mert nem egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt aláírás eredményeként jött létre. Mindenütt jogtalanul, ahol az alapvető emberi jogok ellen, az önrendelkezési jog semmibe vételével húztak új határokat.

trianon2Azóta változott a helyzet. Az önrendelkezési jog teljes elismerést kapott nemcsak a tudományban, de az írásos nemzetközi normákban is. A Polgári Jogok Nemzetközi Egyezség okmánya, amely 1966-ban született, és 1976-ban lépett hatályba, és amelyet majdnem minden ENSZ-tagállam aláírt, köztük Románia is, kötelezi a kormányokat az 1. cikkelyének betartására, amely szerint:

I. cikkely:

"Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket."

1989. november 4-én (pontosan 33 évvel a nagy magyar szabadság- és függetlenségi harc leverése után!) Európában ütött az önrendelkezési órája. Ezen a napon egymillió ember ment az utcára Lipcsében, azt skandálva: ‘Mi vagyunk a nép!’ Ezt a klasszikussá vált önrendelkezési követelést az egész világ diplomáciai erofeszítései sem tudták megakadályozni.

Azóta az önrendelkezési hullám egész Európán végigsöpört. A német újraegyesítés után kivívták maguknak az önrendelkezést az észtek, lettek, litvánok, szlovének, szlovákok, horvátok, macedónok, koszovói albánok, számtalan új határ jött létre. A Közel-Keleten ugyan még nem kezdodött el a határmódosítási folyamat, de bekövetkezte várható a jövoben.

Összeomlott, és továbbra is szétesoben van az elso világháború utáni kényszer-békerend. Kivéve a magyar területen. Egyes-egyedül a magyarság huséges a kegyetlen diktátumhoz. Másutt már ünnepelték és ünnepelnék a szabadságot. Mi csak gyászolunk és ápoljuk a sebeinket.

Az üzenetem a mai napon

Ne nézzünk visszafelé, ne emlékezzünk Trianonra, végre nézzünk elore! Vegyük kezünkbe a sorsunkat, ne várjunk segítséget külföldrol, ami sohasem fog megérkezni, ne várjunk megoldást az Európai Uniótól, mert nincs politikai akarat ebben a szövetségben, tehetségtelen és képtelen közbelépni. Ne hallgassunk a politikusokra, akik nem hajlandóak az érdekeinket képviselni. Cselekednünk kell. Hallgatással és tétlenséggel problémákat nem lehet megoldani.

Nekünk is jár az önrendelkezési jog. Mi is ‘szabadon meghatározhatjuk a politikai rendszerünket és szabadon biztosíthatjuk a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlodésünket’ Mert ránk is vonatkozik: ‘Mi vagyunk a nép’. Nincs magyar kisebbség a Kárpát-medencében. A magyarság államalkotó nép, több mint ezeréves közös történelemmel, közös hagyománnyal, közös jogrendszerrel, közös kultúrával.

A Kárpát-medencében Mi vagyunk a nép!

Ezt fel kell mutatni, hogy mindenki lássa és mindenki hallja. Tüntetéssekkel, nyilatkozatokkal és aláírásokkal. Hogy soha többé ne kelljen gyászolni, hanem a jövőben mi is ünnepelhessünk. Mert: Mi vagyunk a nép.

Isten áldja a magyar népet!

Dr. Eva Maria Barki

magyartudat.hu

Beküldte:Szufi

Hozzászólás  

#32 Válasz Magyar Elek hozzászólásárasagi 2015-06-06 22:57
Magyar Elek írta:
Idézet:
Sajnos nem a búsongunkon múllik, hogy nem érjük el az osztrák, francia és egyéb nyugati színvonalat.Ausztriában és Franciaországban nem volt tatárjárás, nem volt török uralom és a szovjetek is 1951.-ben kivonultak Ausztriából - nekünk még pár évet várnunk kellett.Igazságot keresni - sajnos felelesleges - az igazságot az erő diktálja.Már az is nagy öröm, hogy a határok átjárhatóak és akkor megyünk a történelmi nagy Magyarország területére amikor akarunk!Sajnos csak az Internacionáléban van, hogy a multat végképp eltötöljük!
A végén kezdve a válaszadást:

- Nem értem a sajnálatot a múlt eltörlésének elmaradása miatt! Magyar Elek, belegondoltál-e már egy olyan helyzetbe, amikor reggel felébredve nem tudod ki vagy, hogy hívnak, hol laksz, ki a feleséged, gyermekeid, rokonaid? Nem emlékszel mi a foglalkozásod, hol dolgozol? Nem tudod hol élsz, ismeretlenek az utcák, az emberek és senki nem érti, hogy te miért nem tudsz semmit?

És gondold el, hogy a környéken híre kel a te amnéziás állapotodnak, és vicces kedvű ismerőseid, akiket persze már nem ismersz meg, elkezdenek ugratni. Hamis személyiséget, más végzettséget, más családot, más foglalkozást tulajdonítanak neked, és gyökeresen átalakítják életedet, személyiségedet, pusztán viccből, csak azért mert téged egy amnéziával járó betegség/baleset ért!

A múlt eltörlését csak az akarhatja, akinek célja, hogy a múlttalan emberek életét irányíthassa, zombivá tegye őket!

A magyarság múltját ezért vették el, ahogy elvették szinte minden nemzet múltját. Amely "népnek" pedig nem volt múltja csak "foglalkozása", annak pedig
csináltak múltat, hogy azzal erősítsék őket. Ezért írnak ők 3761 évvel többet nálunk, pontosan 5776. évet! Ők szeretik énekelni azt, hogy a "múltat végképp eltöröljük" A tiédet, az enyémet, a miénket! Ezt nem akarhatjuk!
----------
Az, hogy nem érjük el a nyugati életszínvonalat, szoros összefüggésben van a múlt elvételével. Nem az Internacionáléval kezdődött! Körülbelül Jézus születése körül, bár a születéséhez kötött időszámítás évszázadokkal később, a VI. században született meg, de jóval később vált általánossá.
Trianon nem ok, hanem következmény! Persze, ennek is vannak folyományai, de ha valaki csak ezzel foglalkozik, akkor nem ismeri fel, hogy az első háború igazi célja Magyarország feldarabolása és tönkretétele volt! Nem ismeri fel, hogy a bábeli nyelvzavar egyenes következménye az, hogy az összezavarodott nyelvű, népi azonosságát elvesztett nemzetek egymás ellen fordulnak és az "élni és élni hagyni!" elvét az "ölni és ölni hagyni!" elve váltja fel. Ilyen körülmények közt aki képtelen az ölésre, az áldozattá válik! Ez a magyarság sorsának a lényege!
#31 TrianonMagyar Elek 2015-06-06 18:46
Sajnos nem a búsongunkon múllik, hogy nem érjük el az osztrák, francia és egyéb nyugati színvonalat.Ausztriában és Franciaországban nem volt tatárjárás, nem volt török uralom és a szovjetek is 1951.-ben kivonultak Ausztriából - nekünk még pár évet várnunk kellett.Igazságot keresni - sajnos felelesleges - az igazságot az erő diktálja.Már az is nagy öröm, hogy a határok átjárhatóak és akkor megyünk a történelmi nagy Magyarország területére amikor akarunk!Sajnos csak az Internacionáléban van, hogy a multat végképp eltötöljük!
#30 Madrid: Valldecanillas.112.Kiss Jozsef 2015-04-15 18:59
Igen ! A Zsidok akarjak Atvenni Magayrorszagot ! Regi Tervuk ! Szerintem Ezekkel Szepszavakkal Nembirunk ! Az Eurazsia-Tarsasag Nerossz Otlet ! Ottmar Van Erois ! Bisztosabbak Lehetunk Sikerunkben ! Kell Egy Komoly Vezeto ! Nincs Sok Idonk ! De Tenni Tenni Kell ! Vesszen Trianon ! Eljen A Nagy-Magyarorszag !
#29 H-5213 Szapárfalu, Angolkert út 2/akovacs.laszlo 2015-04-07 09:56
x-nek. De 1944-ben a magyar közjogi méltóságok közül csak Mindszenthy maradt Magyarországon. Az a kormány, amely a párizsi békeszerződést aláírta, nem volt törvényes (legitim). Másrészt a 99 éves (nem 90 éves) felülvizsgálati jogot a Jóisten nem ismeri.el. Jézust 2000 éve feszítették keresztre, s feltámadt. Ez sem évült el 99 év múlva. A nemzetközi jog meg fog változni. Jó remény van rá, ha esetleg túl lépnénk a 99 évet, azaz 2020-at. (Trianon 1921-ben lépett hatályba.).
#28 xTota 2015-04-07 08:43
Elnézést hogy beleszólok... de Trianon 47 óta voltaképpen semmis mert akkor felváltotta a párizsi békeszerződés. Úgyhogy se a 90 éves felülvizsgálati idő se a cikkben leírtak nem állják meg a helyüket...hozzáteszem sajnos.
#27 Szentkeresztbánya ErdélySebők Mihály 2015-04-06 14:31
Kedves dr. Eva Maria Barki. Nem vonom kétségbe igazát és nemzet iránti jóindulatát de azt hiszem nem számolt egy sajnálatos tényezővel: Példánk okáért Erdély esetében olyan pofátlan módon folyt az etnikai arányok mesterséges megváltoztatása, (ami ellentétes volt a román utódállamnak a Trianonnál tett kötelezettség vállalásával) hogy jelenleg másfél millió magyarra jut nagyjából hatmillió román! Az a hatmillió román kedves hölgyem nem fog soha elszakadni Bukaresttől, még a jobb élet reményében sem. Örülnék annak ha Székelyföld autonómiáját legalább megszerezhetnénk, mert már ott is van egy pár százalék román akik ellenzik! Tiszteletem
#26 VágbeszterceLászló Győző 2015-04-06 14:14
Sajnos, arról, hogy mi a "semmis" és mi nem az dönt, akinek nagyobb hadereje van, vagy legalább nagyobb politikai jelentősége!
#25 Woodstock, NB, CanadaKathleen Harrington 2015-03-11 21:23
Idézet - DOBI IMRE:
Első lépés : Csatlakozni az EURÁZSIAI Gazdasági Unióhoz / SZKÍTA testvéreinkhez /. Az Apostoli Magyar Szent Korona Ország neve alatt ! Jogilag már létező államról beszélek, aki még nem tud róla az nézzen utána a világhálón.

Igaza van ! Szkitak a testvereink !
Bator vezeto kene most Magyarorszagnak...aki nem felne lerazni az EU-t
#23 6500 Baja, Csónak u. 2.Neumann Rita 2015-03-06 16:06
Igenis, aki szívből, öntudatosan magyar, annak NAGYON FÁJ ez a mérhetetlen igazságtalanság, amit tettek velünk. Gondoljon bele, aki azt írja, ne síránkozzunk, meg Habsburgok stb., hogy ha megmaradtak volna a Nagy Magyarország területei, mennyivel gazdagabbak lennénk, nem érné annyi igazságtalan bántás, sérelem az ottani magyarjainkat stb. Igenis, én is követelem, hogy tegyék semmissé azt a szemét diktátumot, és kérjük vissza a területeinket! Csak valaki vezessen bennünket, mit kell tennünk, hogy elérjük a jogos követelésünk célját!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások