Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2019Jul19

2019. Június 29., Szombat 15:40

Sok segítő szándékra és kézre van szükség - Felhívás! -

Írta:  Czobor Imre
Értékelés:
(10 szavazat)
Most mindenki segítségét kérem, hogy a Trianon film felhívás a lehető legszélesebb körben terjedjen, közadakozásból a film elkészülhessen!

Sok segítő szándékra és segítő kézre van szükség, pár dolgot felsorolok:

- A plakátot kinyomtatva több helyen kihelyezhetjük.

- Ismerőseinknek e-mail-ben elküldhetjük, plakátolásra őket is kérhetjük. (Pl. Angliában dolgozó ismerősömnek is küldtem.)

- A polgármestereknek stb. írott levélhez mellékelve szintén kérhető a kinyomtatás, kihelyezés.

- Szórólapozó csapatunk kis létszámú, ezért kérjük, aki részt fog venni valamilyen nagyrendezvényen (Pl. Pozsonyi csata évforduló, Palóc élőlánc, Magyarok Országos Gyűlése, Kurultáj), legyen segítségünkre a szórólap osztásban, plakát kihelyezésben.

- Szórólap nyomtatást, aki tud vállalni, kérem, jelentkezzen.

- Fentiekből egy, vagy több dologban bárki közreműködhet. Ahogy eleink az együtt végzett munka során mondták: „Áldott a sok kéz!"

- Bármilyen ötlet van még, szívesen fogadjuk.

Vállalom mindezek összefogását, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címemre kérem a leveleket.

„Bizalmam az ősi erényben!"
Czobor Imre

A PLAKÁTOK LETÖLTÉSE:


TRIANONFILM PLAKÁT doc. →
TRIANONFILM SZÓRÓLAP →
TRIANONFILM SZÓRÓLAP dupla PDF →


  TRIANONFILM.COM - FELHÍVÁS

 A hírek, események jelzik, világunk új korszakváltáshoz érkezett. Ismert a mondás:

A nemzetet, mely nem ismeri történelmét és nem tanul hibáiból, rákényszerítik, hogy a leckét megismételje.”

A 99 éve Trianonban ránk kényszerített békeszerződés szétszakította országunkat, visszavetette fejlődésünket, beszűkítette lehetőségeinket. A tragédia következményeit számtalan magyar testvérünk ma is közvetlenül szenvedi el.

Napjaink körülményei nagymértékben hasonlítanak a Trianoni békediktátumot megelőző békeidők történelmi helyzetéhez.

Ugyanúgy, mint akkor, hazánkról ma is hazugságokat, téves információkat terjesztenek. Európa népeit ugyanazok a körök most is ellenünk hangolják. Számos honfitársunk is kevés történelmi, és jelenkori ismerettel rendelkezik.

Az újabb tragédia megelőzéséhez feltétlen szükséges, hogy nemzettestvéreink is, Európa népei is valós információkkal rendelkezzenek.Ismerniük kell:

  • Kiknek, milyen érdeke fűződött Nagy-Magyarország feldarabolásához?
  • Hogyan érték el, hogy a világháborúban emberek milliói áldozták életüket olyan ügyért, melynek valódi céljairól fogalmuk sem volt?
  • Az akkori magyar kormányzat részéről milyen ésszerűtlen döntéssorozat vezetett odáig, hogy a tragédia bekövetkezhetett?

Mindezek ismeretében megvilágosodik a jelenkor: Melyek azok a körök, amelyek vezénylik az emberi értékek rombolását? Mit kívánnak ezzel elérni? Hogyan őrizhetjük meg az Isten, Haza, Család egységén alapuló értékeinket, ehhez hogyan szerezhetünk európai szövetségeseket?

Egy forgatócsoport elhatározta, hogy mindezeket neves szakértők segítségével feltárja, és a századik évfordulóra filmjében bemutatja.

Négy nyelvre lesz a film lefordítva. Nemzetközi forgalmazásával, bemutatásával van esélyünk arra, hogy igaz ügyünkhöz szövetségeseket szerezzünk.

A film a hitelesség megőrzése miatt közadakozásból készül. Kérem, szíveskedjék a film honlapját megtekinteni, és lehetőségéhez mérten anyagilag támogatni: www.trianonfilm.com/Kérem, tájékoztassa mindezekről ismerőseit is!

Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják.”

https://trianonfilm.com/

Ajánlotta: N László

Megjelent: 134 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.1%Serbia 1.4%
Romania 5.5%Canada 1.1%
United States 3.7%Norway 0.4%
Russian Federation 3%France 0.4%
Ukraine 2.6%Switzerland 0.3%
Sweden 2.4%Netherlands 0.3%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.3%
United Kingdom 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.9%Spain 0.2%
Austria 1.4%Italy 0.2%

Today: 33
This Week: 1993
Last Week: 3606
This Month: 9457
Last Month: 20479
Total: 2113207

Belépés