Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2018Jun25

2018. Március 08., Csütörtök 10:47

Léhmann György halálára

Nem az emlékedet őrizzük meg Gyuri Bátyám, az kevés ! Hanem a szellemiségedet, a nép szolgálatában álló és (ahogy decemberben, amikor végre személyesen is megismerkedtünk, fogalmaztál nekem:) "nem pénzezünk"-ügyvéd közismert hozzáállását.
2013. December 15., Vasárnap 00:33

Léhmann úr megtette, amit megkövetelt a haza!

Léhmann úr megtette, amit megkövetelt a haza! S úgy látszik, hogy a bírók közül is megértették páran a monetáris diktatúra aljasságát, sőt elővették a Magyar minőség bátorságát is, így születhetett meg ez a pozitív döntés.
Kategória: Bene Gábor
2012. Október 11., Csütörtök 10:50

A devizahitel egy hibás termék!

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara képviseletében a kamara elnöke eljárási kérelemmel fordult a Somogy Megyei Ügyvédi Kamarához Dr. Léhmann György ügyvéd ellen „etikai” vétség okán.
Kategória: Jelentős hírek
2011. Október 07., Péntek 05:37

Most retteghetnek csak igazán a bankok

Az ítélet indokolása szerint ezek az érvénytelen intézkedések a Partiscum általános szerződési feltételeinek alapján történtek és azért érvénytelenek, mert az intézkedés alapjául szolgáló szerződési feltételek lehetőséget adnak arra, hogy a pénzintézet bármikor, saját érdekei szerint módosítsa a hitelszerződéseket, -és ezért tisztességtelenek.
Kategória: Jelentős hírek
2010. Augusztus 03., Kedd 19:54

Százezer család fizethet Bajnaiék miatt

Százezer család fizethet Bajnaiék miatt Magyar Televízió munkatársai tegnap akkor kívántak Siófokon velem beszélni, amikor én még Budapesten voltam, majd miután Siófokra visszaérkeztem, ők már Budapesten voltak. A találkozás elmaradt, de bizonyos vagyok abban, hogy a Magyar Nemzetben tegnapi napon megjelent alábbi újságcikkről alkotott véleményre voltak kíváncsiak:
Kategória: Magyar belpolitika
2010. Augusztus 01., Vasárnap 19:39

Siófokon kívűl még mindig van lejjebb.

Ha ezt a hírt nem újságban olvasom, hanem úgy hallom, akkor olyan mértékű butaságnak tartom, hogy nem is foglalkozom vele, de mivel a 20 fős siófoki képviselőtestület áldását adta a cikk szerint az ötletre, vettem a kabátomat és mentem a Víztorony felső szintjére terepszemlét tartani.
Kategória: Olvasóink írják

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 289 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.6%Canada 1%
Romania 5.3%Serbia 1%
United States 4.7%Australia 0.4%
Russian Federation 3%France 0.4%
Germany 2.8%Switzerland 0.4%
Ukraine 2.7%Netherlands 0.2%
Sweden 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 2.1%Belgium 0.2%
Slovakia 2.1%Poland 0.1%
Austria 1.2%Spain 0.1%

Today: 726
This Week: 726
Last Week: 5658
This Month: 22684
Last Month: 29812
Total: 1857554

Belépés