Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2015May25

2012. Április 22., Vasárnap 03:53

Weixl-Várhegyi László természetgyógyászt kérdeztem

Írta:  Diószegi Ede
Értékelés:
(15 szavazat)
A rákot már 105 évvel ezelőtt DR.O.Z.A.Hanish úgy gyógyította, hogy a rákosokkal két óránként 4-4 deci desztilláltvizet itatott és így mindeki meggyógyult aq rákból annak ellenére, hogy közelében sem járt a kórháznak. A helyesen végrehajtott Breuss-kúra is meggyógyított eddig minden rákost, már 70 évvel ezelőtt is.

Tisztelt Barátaim!

Egy kicsit lehet, hogy felfogom borzolni a kedélyeket, de nem baj-- vitassuk meg, ha úgy gondoljátok. Tehát kaptam a mellékletben szereplő megrázó hírt, mi szerint a RÁK GYÓGYÍTHATÓ!! Ebben az ügyben írtam Weixl-Várhegyi László természetgyógyásznak, hogy bizonyságot szerezzek Tőle mi igaz a mellékelt írásban.
Alant megtalálhatjátok a levelezésünket és az igazolást az anyag hitelességét illetően.

Merem remélni, hogy köreinkben- köreitekben nincs szükség ezekre az információkra és ha mégis eljut ez az anyag olyan embertársainkhoz, akiknek égetően szükség lenne rá azoknak messzemenőkig segíteni fog!
Szeretettel: Ede


Kedves Laci!

Nyilván Te tudsz erről mindent, ami itt a mellékletben benne van.
Légy szíves olvasd át, a Linkekben lévőket is, meg ami utalások vannak. Kérem írd meg nekem, hogy ez az egész anyag valóság és tényleg gyógyítható a rák. Addig nem küldhetem senkinek sem tovább, amíg hozzáér- tőtől nem kapok valamilyen alátámasztó információt. Tudod, senkit nem szeretnék esetleg vad, teljesíthetetlen reményekkel táplálni, netán félrevezetni!
Köszönöm előre is.
Üdv.- Ede


Szia Ede!

A hír igaz!!!! Én már ezt régóta tudom és kint is van a www.aquanet.fw.hu, valamint a www.tudomanyosrendorseg.hu honlapján.
Nem szabad úgy terjeszteni az anyagot, hogy zsidó-gyűlölet legyen általa. Nagyon sok rendes zsidó is ki van zárva az ilyetén való rákgyógyításból. Itt a háttérhatalom, meg annak vezetői, akiknek nem mindegyike zsidó(!!!) a ludasak az egész információ elhallgatásáért, s kemoterápia végzéséért.

Véleményem szerint a betegségeknél nem a gyógyítással kellene foglalkozni, hanem a megelőzéssel. Ha védekezünk az elektorszmog ellen, nem használunk mikrohullámú sütőt, meg indukciós tűzhelyet, levédjük a mobiljainkat. Laptopjainkat, nem eszünk margarinos, meg tehéntejtermékes ételeket. Nem használunk mű-cukrokat, káros E-összetevőket, tiszta vizet (ro.vagy desztvíz) és tiszta sót (www.tisztaso.hu) használunk, akkor nem leszünk rákosok!!!

A rákot már 105 évvel ezelőtt DR.O.Z.A.Hanish úgy gyógyította, hogy a rákosokkal két óránként 4-4 deci desztilláltvizet itatott és így mindeki meggyógyult aq rákból annak ellenére, hogy közelében sem járt a kórháznak. A helyesen végrehajtott Breuss-kúra is meggyógyított eddig minden rákost, már 70 évvel ezelőtt is. A Gerson terápia már félrevezető, mert az nem gyógyítja a rákosokat!!!!!!!!!!!!!! A napi 25.000 mg C-vitamin infúzióban való beadása szintén meggyógyít minden rákból és ezt a módszert már több magyar orvos is alkalmazza.

Ha terjeszted az anyagot, akkor légy szíves az általam leírtakat is terjeszteni, mert ezek nélkül nem teljes az információ!!

Üdv:Laci


A cikkek itt olvasharók:

A rák gyógyítható I. - már 30 éve

Siklósi András (Nagyon sajnáljuk, de nem tehetjük meg, hogy nem közöljük. A szándékunk nem gyűlöletkeltés, hanem korrekt tájékoztatás! Bízunk benne, hogy e megrázó hír szeretetteljes embertársi összetartásra serkent!) Azt hiszem, nem tévedek, ha kijelentem, hogy ehhez...
tovább »

 

A rák gyógyítható II. - A kezelés fizikális módszere

Előzmény - A rák gyógyítható I. - 30 éve gyógyítható a rák, Értik Nemzettestvéreim? 30 ÉVE! Valószínűleg a következőkben olvasható ismeretanyag hever mindmáig egy páncélszekrényben, a Rockefeller-Intézetnél elzárva: "A nem zsidóknál is alkalmazása céljából...
tovább »

Beküldte: Diószegi Ede

Megjelent: 6645 alkalommal

Hozzászólások  

 
S. Tejfalussy András
#4 2621 Verőce, Lugosi u. 71.S. Tejfalussy András 2015-02-22 19:39
Tudnak-e országosan segíteni abban, hogy a magyar lakosság megtudja, hogy kik, miért és hogyan betegítik, ivartalanítják, pusztítanak minket a melléklet szerinti bűnszervezeti tevékenységük keretében? A részletes bizonyítási dokumentációt lásd a www.tejfalussy.com honlapon. Magyar tisztelettel: Tejfalussy András
Idézet
 
 
Dezsőfi Teréz
#3 "Germán medicina"Dezsőfi Teréz 2015-01-07 03:30
"A rák gyógyítható II. - A kezelés fizikális módszere", megfelel a valóságnak!
Azonban a "A rák gyógyítható I. - már 30 éve", - NEM IGAZ!
Többek közt ezen a honlapon is megjelent ez (magyarmegmaradasert.hu/.../... és itt a hozzászólásokban alaposan ki lett vesézve a "germán medicina", fel lettek tárva a valótlanságai. A magyarmegmaradasert.hu kedves szerkesztőinek ajánlanám hogy a cikk (magyarmegmaradasert.hu/.../... érdemes hozzászólásait emeljék ki egy (kiemelt) írás keretébe, hogy több figyelmet kapjon, mert a valóság megismerése mindannyiunk érdeke.
Idézet
 
 
Kocza Antalné
#2 5052 Újszász Akácfa út 66/aKocza Antalné 2015-01-06 22:15
Tisztelt Dr.Várhegyi úr!
Jól csinálom-e,ha az aszkorbinsavat valódi citrommal ízesített teába teszem bele? Egy mokkáskanál aszkorbinsavval ,1 liter vízzel elkevert ital hány g c vitaminnak fele meg?Előre is köszönöm válaszát!
Idézet
 
 
Kovács Gyöngyi
#1 Kovács Gyöngyi 2012-07-04 11:34
Természetgyógyászhoz intézett kérdésem:

A bélhurutot milyen növényekkel lehet gyógyítani ?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 200 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 70.1%Kuwait 1%
Romania 5.5%Serbia 0.9%
Russian Federation 3.8%Sweden 0.8%
Ukraine 3.1%China 0.7%
Slovakia 2.1%Switzerland 0.4%
United States 2.1%Italy 0.3%
Germany 2%Netherlands 0.2%
United Kingdom 1.9%Greece 0.2%
Canada 1.2%France 0.2%
Austria 1.1%Australia 0.2%

Today: 32
This Week: 32
Last Week: 5147
This Month: 17070
Last Month: 27286
Total: 932444

Belépés