Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2018Jan24

2012. Szeptember 19., Szerda 23:13

A sánta kutya és a Magyar Apostoli Királyság története (saga-ja)

Írta:  Halász József
Értékelés:
(9 szavazat)
Mindkettő sorsa ugyanaz: az igazság mindkettőt utoléri, de a kutyát később.

Tegnap megjelent egy „Saga 2012” c. video, amely szerint a Magyar Apostoli Királyság az égből alászálló hatalom a világ megmentésére. Ezt a hírt Borbély József „kormányzó” legújabb blöffjének alátámasztására azonnal felhasználták.
Íme, a video:

Többen elájultak, megborzongtak és „érezték” az isteni sugallatot.

Annak a szűk körnek (is), akik kérték, hogy ne eredményezzen a hír „levélözönt”, az alábbi véleményt küldtem el:


A Magyar Apostoli Királyságról

Több levelezőtársam elküldött egy video-t (http://saga2012.com/?id=s12081713952335731), Borbély József akcióival kiegészítve. Ezzel kapcsolatos ez az írás.

Ez a lépés benne volt a pakliban.
Amikor 2008-ban Baroso elolvasta a föderáció és a konföderáció különbségét a Lisszaboni Szerződés és a Szent Korona Értékrend összehasonlításával bemutató tanulmányomat és levonta a következtetést: „A Szent Korona a legveszélyesebb szélsőség az európai civilizációra”, akkor kezdték el annak a látszat-kompromisszumnak a megalkotását, ami a „ha nem tudod legyőzni, állj az élére és vezesd a te utadra” elv megvalósítását jelenti.

Most, amikor már visszafordíthatatlan a nyugati civilizáció gondolkodási módjának bukása, a „legveszélyesebb szélsőséget” lényegétől megfosztva hozzák elő, mint az új Világtörténelmi korszak paradigmáját, ettől remélve a diktátorok és helytartók hatalomátmentését.

Magyarország örök szabadságának biztosítása táltos László fejedelmünk - aki így nem érti, annak „Szent László király” – küldetése volt, érvényt szerezve annak a ténynek, hogy „Boldogasszony oltalma erősebb Péter hatalmánál”, vagyis kivonta Magyarországot minden idegen vallási szervezet és földi hatalom hatásköre alól. Ennek elfogadtatása volt a feltétele annak, hogy nagyapja, Koppány vezér által utolsó csepp véréig védett szabadságunkat visszavegyük. „Vadkanos” (másutt: „szakadékba esős”) halála megakadályozta ennek valóra válását.

Az „Apostoli Magyar Királyság” elnevezés sokkal (több évszázaddal) táltos királyunk uralkodása után keletkezett – de az ő szabadságvédő tettére hivatkozva -, ténylegesen (de facto) 1521., jogilag (de iure) 1758. óta használatos.
Annak érzékeltetésére, hogy mennyire volt ellentétes táltos királyunk szándékával és tartalmilag mennyire volt kiürült a fogalom, meg kell jegyezni, hogy 1758-ban Mária Terézia – és ezt követően a Habsburg-Lotaringiai ház királyai - kapták az „Apostoli Király” címet, tehát Árpád házi király soha sem viselte és uralkodásuk alatt sem nevezték Magyarország államformáját „Apostoli Királyságnak”.

„Apostoli Magyar Királyság” név alatt egy nyugatot szolgáló helytartóság jött létre, a Szent Korona Tan eszmei alapján.

Ezt határozták most meg az új Világtörténelmi korszak paradigmájának ebben a videoklippben.
Elképzelhető, hogy Borbély Jóska egy kísérleti nyúl, annak felmérésére, hogy meddig lehet elmenni ennek az archaikus államformának a formai alkalmazásában.
Orbán Viktor politikája ennek a gyakorlati előkészítése. Erről kicsit bővebben írtam az „Abbahagyom”-ban

Egy pillanatig nem éreztem úgy, hogy megborzongnék, vagy legyőzhetetlen ellenség jelent volna meg a jól dramaturgizált, jól dizájnolt filmben (bár a hölgy gusztusom szerint kissé vékony).

Az anyagtalan és anyagi világ összhangjának visszaállítása az új Világtörténelmi korszak kulcskérdése. Ennek két – egymással szerves egységet alkotó kettős egysége – már szem előtt van (ld. tegnapi videolevelemet - A Szent Korona Értékrend és a Keshe-reaktor
Észre kell venni, hogy oroszlán ordít, vagy egér cincog, de hangját felerősítették. Egyiktől sem kell megijedni, de másként kell értékelni a hang gazdáját.

Szeretettel, Halász József


Mára kiderült, hogy amit láttunk, az vicc, durvábban egyszerű csalás. A „Saga 2012” egy olyan tündérmese-történet kerete, amibe mindenki álma, szándéka, akarata szerint azt helyettesít be, amit vagy akit akar néhány percre hőssé tenni.
Például egy kutyát is lehet az égből alászálló hatalom megtestesítőjévé tenni, így:


Szerintem ezzel csak az viccel, aki ellenérdekelt a teljes paradigmaváltásban.
Az, hogy ilyen gyorsan tisztázódott a helyzet, azt mutatja - remélem, azoknak is, akik "bevették" a viccet -, hogy a Baroso-félelem (ami szerintem a diktátorokra és a helytartókra egyaránt vonatkozó szindrómává vált) ellenlépései hatástalanok.

Az Isteni Főhatóság nem lehet vita tárgya.
Az viszont már igen, hogy ennek a Főhatóságnak a hatását az emberiségre milyen névvel illetjük. A magyar nyelv ugyanis kifejező. A "király" vagy "királyság" idegen a magyarságtól, sőt ellenérzést keltő. Na, nem azért, mert a királyok rosszak voltak (pontosabban: nem csak azért), hanem, mert ez a szó Nagy Károly nevéből származik, aki bizony ugyanazt a magyarság-irtást tűzte ki célul - haza-őrző véreink, az avarok fenyegetésével -, mint trón-utódai, például Gyermek Lajos a pozsonyi csata előtt.
Illendő és időszerű végre visszatérni ősi szavunk használatához: fejedelem. Ha eddig eljutunk, akkor megérezzük, milyen tökéletesen jelenti a "kettős fejedelemség" kifejezés a magyarság ősi alapérték-meghatározását, az irányítás-vezetés, a legnagyobb érték, a teljes tudás, a szabadság, a szeretet, a hűség (és még sorolhatnám) vonatkozásában.

Nagyon súlyos kiválasztódás előtt állunk.
Az eddigiek szerves folytatását jelentő, bár az eddigiekhez képest sokkal kevesebb szóval átadható feladatot kell rövid időn belül teljesítenem: a kiválasztódás feltételeinek meghatározását.
A Baroso-szindróma gyors bukásának következménye az a parancs, hogy amíg ezzel el nem készülök, nem foglalkozhatok semmi mással.

És most egy szabadon elmondott megjegyzést másolok ide:
Az előbb kaptam egy e-mailt, amiben azt mondják, hogy irritálja egyeseket, hogy én önmagamat „Árpád sarjaként” írom alá.
Végtelenül sajnálom.
Aki ezt cáfolja, az méltóztassék eddigi munámat, és azokat az eredményeket, amiket elértem, felmérni, tételesen kritizálni, elmondani azt, hogy miért ellentétes a magyarság érdekeivel, amit Árpád apánk – aki egyébként mindannyiunk őse – kitűzött célul, és amelyért Árpád apánk a pozsonyi csatában szerzett sebei nyomán életét áldozta.
Mi az, kedveseim?
Akinek ez nem tetszik, azt nagyon tudom sajnálni.
Egyébként a következő levelemben (videólevelemben) még durvább leszek. Még egyértelműbben határozom meg a kiválasztódás feltételeit, amiért nagyon sokan meg fognak sértődni. Mint ahogyan nagyon sokan meg fognak sértődni azért is, mert – idézem előre az ú mondásukat -, „megalázza a Magyar Apostoli Királyság fogalmát”.
Igen, megalázom. Aki ezt a levelet elolvassa, az tudja, hogy miért, és aki ezzel nem ért egyet, azt végtelenül tudom sajnálni.

Kelt Szegeden, 2012. Földanya havának 19. napján.
Árpád sarja, Halász József
 

Megjelent: 2497 alkalommal

Hozzászólások  

 
beugro
#6 KIRALYbeugro 2012-09-23 15:35
Nem annyira a fenti cikk szolaltat meg mint inkabb a KIRALY ?szo? kifejezes idobeni eredeteterol valo kerdesek. Szerintem is tenyleg jo lenne tudni peldaul, hogy hogyan hivhatta Nimrodunk nepe akkori fejedelmunket, kiralyukat abban a korban amikor O volt a ”Nagy Vadasz az Ur elott”? Tobben hivatkoznak egyes kronikasokra, de azok sem lehetnek hitelesek mert szamukra is mar egy ilyen “vadász” csak is KIRÁLYt jelenthetett. Mint Priszkosz idejebol sem királyt emlitenek hanem RIK titulus esik az ilyen “nepvezerekre”. Ezt megtalalhatjuk tobb tortenelmi fejtegetesben. Legutoljara a Toth Gyula által megirt a “Klodvig es a keresztviz” tanulmányban is felvetodik egy ilyen fejtegetes a Childerik Atilla Idosebb fia elnevezesre. A RIK jelenti a mai es a kozepkori nepnek a kiralyt a Childe pedig a gyermeknek tulajdonitjak. Akkor hogy islehetett a sorrend csupan e rovid attekites alapjan? A Nagy Vadasz az Ur elott, utanna a Rik, majd Fejedelem és vegul Kiraly? Szerintem ez nem ilyen egyszeru.
Idézet
 
 
Ködszurkáló
#5 VÁ: A sánta kutya és a Magyar Apostoli Királyság története (saga-ja)Ködszurkáló 2012-09-22 22:33
Idézet:
Azért, mert Nagy Károly valójában Attila nagyfejedelem legidősebb fia, még nem biztos, hogy a szó eredetét illetően téved. Az biztos, hogy a tévedésének nincs jelentősége a teljes mondanivalót illetően.
"Istvánt Magyarország első királyaként tartjuk számon, (...) A krónikák nem Szent Istvánnal indítják a magyar történelmet, még csak nem is Álmossal és Árpáddal, Csaba királyfival vagy Attila királlyal, hanem Nimróddal, az egész világmindenség első királyával. (...) A világ első királya után krónikáink a magyarság első királyával foglalkoznak, s e királyt egyöntetűen Attilának nevezik. " hhrf.org/.../...

A fenti idézet Szántai Lajostól származik (a történészi hitelesség kedvéért). Kiderül belőle, hogy Nimród volt a Föld első királya, akit a magyar krónikás hagyomány is a magyarság ősének tart. Az idézetből az is kiderül, hogy krónikaíróink Atillát is királynak nevezték. Mivel a Nimród hagyomány az ókori Folyamközből, az első ismert civilizáció örökségeként maradt ránk, ezért feltételezhető, hogy a király szó eredete a szumír nyelvből - is - magyarázható. Ezen túl természetesen a magyar nyelv is nyújt értelmezési lehetőséget a 'kőre áll' kijelentés rövidülésével. Ez az értelmezés nem csupán belemagyarázás, hiszen a kőre állás jelképes üzenete a közösségből való kiemelkedésre, kijelöltségre utal. Ennek minden ember ösztönös tudatában van, amikor kínálkozó alkalmakkor maga is feláll egy kőre.

Ennyit a magyarok és a királyság viszonyáról, a király fogalom eredetéről.

Az általam vitatott kijelentése előtt pedig ezt írja:
Idézet:
Az Isteni Főhatóság nem lehet vita tárgya.
Az viszont már igen, hogy ennek a Főhatóságnak a hatását az emberiségre milyen névvel illetjük. A magyar nyelv ugyanis kifejező. A "király" vagy "királyság" idegen a magyarságtól, sőt ellenérzést keltő.
Tehát nem csupán téves eredeztetéssel él, amikor Nagy Károly nevéből vezeti le a király szó jelentését, hanem a királyság intézményével kapcsolatban állítja, hogy idegen a magyarságtól. Mondja ezt krónikáink ellenében. Ellenérzést keltőnek nevezi, de nem tudom mire alapozza ezt az állítását. Ha úgy gondolja, hogy a mai társadalom már eléggé agymosott ahhoz, hogy ragaszkodjon a demokráciához és elvesse a királyságot, akkor ebben igaza lehet. Ekkor viszont szűkítenie kellett volna kijelentése érvényét, mert így történelmi léptékben érthető a kijelentése, ami viszont semmivel nem igazolható, viszont a demokratikus maszlaggal etetett emberek szívesen fogyasztják.

Továbbiakban pedig azt írja:

Idézet:
Na, nem azért, mert a királyok rosszak voltak (pontosabban: nem csak azért)
Ezzel pedig olyan mértékű általánosítást, összemosást alkalmaz, amely az illuminátus tervek és jelszavak eszmeiségét sugallja. Ahogy a miniszter a latin ministere: szolgálni kifejezésből a közösség szolgálóját kellene, hogy jelentse, ugyanez volt érvényes a királyra is. Ha a királyság - mint intézmény - lejáratódott, akkor nem elvetni, hanem régi fényébe és szerepébe visszaemelni szükséges. Ehhez természetesen le kell nyesegetni az idegen érdekek sallangjait. Ezt annak kellene legjobban értenie, aki a Szent Korona eszmeiségének szolgálójaként határozza meg magát és tevékenységét szolgálatnak tekinti. Az Apostoli Királyság fogalmának vitatásával kezdi írását, végül pedig a királyságot is elveti, mint a magyarságtól idegen államformát. Mindezt hibás érveléssel, megalapozatlan állításokkal, felesleges érzelemkeltéssel.

Egy írásnak az üzenete kétféle.

Az egyik szint a közvetlen mondanivaló, ami itt egy vélhetően helyes felismerés, a királyságot visszaállítani igyekvő törekvés háttérhatalmi irányításának észlelése egy habsburg eredetű kifejezés, az Apostoli Királyság fogalmának árulkodó jelenléte miatt.

A másik szint a rejtett üzenet. Ezen a szinten a szerző - aki tevékenységét a Szent Korona szolgálatának tekinti - már a királyság intézményének elutasítását sugallja, amivel saját eddigi tevékenységét is megkérdőjelezni látszik.

A mondanivaló színvonalára pedig a királyság fogalmának Nagy Károly nevéből való eredeztetése utal legjobban. Ez nem jelenti azt, hogy az Apostoli Királyság habsburg eredete és a háttérhatalmi irányítás átvételi szándékának felismerésében tévedett volna. A helyes meglátást viszont közömbösíti a királyságról alkotott felületes és elmarasztaló, súlyozatlan véleménye, populista érvelése. Így írása nem szemfelnyitó, hanem inkább megosztó hatást ér el azok közt is akik eddigi munkássága révén nagyra értékelik őt.

Aki a ködöt kívánja oszlatni, annak inkább arra kellene felhívni a figyelmet, hogy ennek a háttérhatalmi irányításnak - amely az Apostoli Királyság nevében lép fel - olyan üzenete is van, amely a zsidó világkirályságot kívánja a Szent Korona alá becsempészni. Erről viszont a szerző nem beszél.
Idézet
 
 
Subartu
#4 VÁ: A sánta kutya és a Magyar Apostoli Királyság története (saga-ja)Subartu 2012-09-22 11:35
A valóság feltehetően árnyaltabb, mintsem azt az agymosóipar (magukat médiamunkásnak tekintő) bérencei velünk elhitetni igyekszenek.

Irányított gondolkodású világunkban a dolgokat fekete fehérnek, jobbnak és balnak, nemzetellenesnek vagy nemzetbarátnak igyekszenek feltüntetni. Ám ahogy az MVSZ-t nem teszi hitelessé vagy hiteltelenné egy kiragadott esemény, úgy a király szó eredete vagy Halász József más (valószínűsíthető) tévedései nem teszik hiteltelenné a gondolatiságának az alapjait.

Bonyolult gondolatiságunkkat még ezen a csodálatos nyelven sem könnyű kifejezni. Főleg úgy nem, hogy hosszú évszázadok óta nemeseinket, gondolkodóinkat kiirtották, mellette hamis és félrevezető eszmerendszereket ültettek a nagyjából 1000 éve rabszolgasorba silányított magyarságra. Az angoloknál évszázadok alatt alakult ki a szép alacsony pázsit. Századok multán már csak elvétve bukkan fel szép, magas fűszálvezér. Miért lenne ez másképpen az emberek világában?

Halász Józsefnél kevesebben tettek többet a maradék magyarság (nem a magyarul beszélőkről van szó) szellemi felemelkedéséért. Emiatt még az is elnézhető lenne neki, ha Borbély úrral és mozgalmával kapcsolatban téved. Én úgy tudom, István volt a magyarok első királya, előtte ez a szó nem volt használatos. Azért, mert Nagy Károly valójában Attila nagyfejedelem legidősebb fia, még nem biztos, hogy a szó eredetét illetően téved. Az biztos, hogy a tévedésének nincs jelentősége a teljes mondanivalót illetően.

Ami engem zavar, az a magyargyilkos és egyben zsidókeresztény királyok szentnek nevezése és állítólagos érdemeik emlegetése. Olyat is olvastam Halásztól, miszerint a tömeg. és nemzetgyilkos Istvánt mosdatni próbálja. Bizonyára István sem fekete fehér, de vannak cselekedetek, amelyek vagylagosak. Nem lehetünk egyszerre a padláson és a pincében. István a magyarság szellemi és fizikai megszüntetése mellett foglalt állást.

A sorsa ellen lázongó magyarságon belül sorra jelentkeznek a különböző megmentő irányzatok. Az MAN-tól Posta Imrén keresztül Borbély Józsefig sorra alakulnak a (feltehetően) jószándékú, de alapvetően megosztó, a fától az erdőt nem látó kezdeményezések. A megosztás pedig csak egy eredményre vezethet.
Idézet
 
 
Ködszurkáló
#3 VÁ: A sánta kutya és a Magyar Apostoli Királyság története (saga-ja)Ködszurkáló 2012-09-20 23:05
Idézet:
A "király" vagy "királyság" idegen a magyarságtól, sőt ellenérzést keltő. Na, nem azért, mert a királyok rosszak voltak (pontosabban: nem csak azért), hanem, mert ez a szó Nagy Károly nevéből származik
Meghaladott álláspont. Ha 'Nagy Károly' fiktív/képzeletbeli etalonja, előképe a vágyott Nagy Királynak, mely előképhez az ismerhető jellemzőket Atilla, nagy királyunk személye és élete szolgáltatta, akkor egyértelmű, hogy a király nem a károlyból lett ferdítve.
Idézet
 
 
Zen
#2 VÁ: A sánta kutya és a Magyar Apostoli Királyság története (saga-ja)Zen 2012-09-20 16:35
Tanulj ember!
www.vntv.hu/.../
Idézet
 
 
Éva-Kata
#1 SzfvárÉva-Kata 2012-09-20 10:20
Kedves Árpád sarja, Halász József!
Én Veled nagyon sok mindenben egyet értek! Nagyra tartom áldozatos, értékes munkádat!

Ez jelzi rögtön, hogy nem mindenben értek Veled egyet!
Itt ebben az írásodban pl. a következőkkel: Nagyon csúnya címet adtál írásodnak! Borbély Józsefet én tiszta, hazájáért, népéért kűzdő embernek ismerem! Semmiképpen nem lehet őt hazugnak titulálni! A filmecske, melyet zokon vettél szerintem nem a háttérhatalom világuralmi törekvését támogatja és nem is vicc, bár amikor én megnéztem, mosolyogtam, de mosolyogni nemcsak viccen lehet! Ez a rövidfilm az óhajt fejezi ki a szabad boldog életre, melyet B.József és számos követője a Magyar Apostoli Királyságban lát megvalósulni. Nincs benne semmi elítélendő. Ami pedig a megnevezést illeti, lehet, hogy nem a legszerencsésebb a történelmi múlt tekintetében, de azt olyan tartalommal tölthetjük meg, amilyennel akarjuk, mely hazánk és népünk érdekeinek szolgál!

......és még egy halk észrevétel: mielőtt ledorongoltad Borbély Józsefet e cikkben, felvetted vele a kapcsolatot, hogy kérdésekkel tisztázd a benned felmerült érzéseket?
Szeretettel: egy szittya magyar asszony
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 71 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.7%Canada 1.1%
Romania 5.4%Serbia 0.9%
United States 4.4%Switzerland 0.4%
Germany 3.1%Australia 0.3%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2.1%Belgium 0.2%
Sweden 1.8%Greece 0.1%
Austria 1.4%Poland 0.1%

Today: 15
This Week: 2048
Last Week: 6847
This Month: 22100
Last Month: 23528
Total: 1713242

Belépés