Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2017Aug22

2015. Április 19., Vasárnap 18:29

Hova nyitottunk kaput?

Írta:  Dr Halász József
Értékelés:
(1 szavazat)
„A gonosz győzelmének záloga, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit.” – Edmund Burke

http://szkertekrend.hu/Hovanyitottunkkaput.pdfA jó emberek elkezdtek tenni. Igaz, a titkos szuperszervezetnek nevezett gonosz mesterkedései meggyorsították a tett elodázhatatlanná válását, mert önvédelemként váltották ki azt. Putyin 2015. április 16-án mondott szavai[1] adják erre a bizonyítékot:

„Nem pusztán elszenvednünk kell a szankciókat: ki kell használnunk a szankciók teremtette helyzetet, hogy új szintre jussunk a fejlődésben – vélte az orosz elnök. – Vegyük például az import helyettesítését helyi termékekkel – talán soha meg nem történik ez a szankciók nélkül – de most meg kell lépnünk.”

A jó emberek tettei a gonosz legyőzéséhez vezetnek.

A győzelem az államok és nemzetek érdekérvényesítése összehangolásának (konföderatív koreszmének – paradigmának) az uralkodóvá válását jelenti az államok és nemzetek fölötti érdekérvényesítés (föderativizmus) helyett.

A gonosz ma még nagyon erős, és igyekszik veresége elkerülésére mindent megtenni. Mindenekelőtt be akar épülni a jó emberek közé, és látszatengedményekkel próbálja hatalmának visszavételét előkészíteni.

A Földkerekség (ezen belül Európa és Magyarország) konföderatívvá válása elkezdődött. Ezzel a jó győzelmének visszafordíthatatlanná vált.

Az, hogy a jó győzelme mikor fog teljessé válni, annak a függvénye, hogy a jók

-    teljesen meg tudnak-e tisztulni önmaguk anyagtalan és anyagi értékeinek az összhangjával, 

-    lesznek-e elég erősek a gonosz tégláinak leleplezésére, felül tud-e bennük emelkedni a nemzetük alkotta nagy család össz-érdekének képviselete saját, hibássá mosott gondolkodásukon és szűk környezetükből álló kis család érdekein és

-    lesznek-eelég éberek ahhoz, hogy a teremtett Világ világosságának fiai okosságukat felülemeljék a gonosz világa fiainak okosságán. (Jézus szavai: „a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” – Lk. 16:8). 

A konföderativitás alapja az alulról épülő összehangolt önellátás.

Oroszország ereje nem az eliten és annak zárt ajtós tárgyalásain, hanem a népen fog nyugodni” – jeleztePutyin 2004. október 24-i beszédében[2] az átalakulás első szintjét. Erre épül minden földrész és a Föld társadalomszervezése.

Történelmi alkotmányosságunkban - amely az ősi civilizáció társadalomszervezését közvetíti Szent Korona Értékrenddel – ránk kegyelmezte a Teremtő az anyagtalan és anyagi világ összhangját jelentő Iránymutatást és jelen korunkra vonatkozó Irányelveket Magyarországra[3], Európára[4] és a Földkerekségre[5].  

_______________________________________

 Nem tudom, hogy a magyar kormány mennyire „beavatott” a titkos szuperszervezet „téglásító” és „engedményadó” terveibe, ennek megfelelően csak remélhető, hogy tettei ezzel ellentétesek és a Nemzet és az Emberiség érdekét tudatosan szolgálják, és nem pillanatnyi fellángolások.

Így nem lehet tudni azt sem, hogy tudják-e merre vezetik az országot akkor, amikor felvételünket kérik az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankba (AIIB)[6], amely potenciális lehetőség a Konföderatív Világ újjáteremtéséhez.

Nem lehet tudni, hogy amikor Orbán Viktor Putyin 2004. október 24-i (világtörténelmi jelentőségű) beszédének2 áthallásaként nemzet-rokonságról beszélt Kazahsztánban[7], milyen indíttatásból tette ezt. Az ugyanis mindenki számára bebizonyosodott tény, hogy az őszödi beszéd szellemében nyilatkozik huszonöt (vagy hetven, száz, ezeregyszáz) éve minden elit klán-tag és politikai vezető, valamint a többi közéletű szereplő nagy része.

Az „amiről nem beszélünk, az nincs” módszer a diktatúra lelki és szellemi terrorjának az eszköze. (Szépséghibája az, hogy törvényszerűen vonatkozik rá a sánta kutya példája.)

Így az nem meglepő, hogy a fősodratú média és a hatalomgyakorlók (a minisztériumi portástól a miniszterelnökig és a parlamenti takarítónőtől az összes országgyűlési- és EP-képviselőig) hurrá-optimizmussal, de legalább is az ok következmények mögé rejtésével valahogy elfelejtkeznek a közérdekű adatokhoz való jogról, ami minden választópolgárt megillet – az Alaptörvény szerint.

Rászoktattak bennünket arra, hogy ne keressük az okot (pláne ne gondolkodjunk azon, hogyan lehet azt megszűntetni), hanem menjünk ki az utcára, ha egy következmény az elevenünkbe vág, és ordítsuk, hogy „Gyurcsány takarodj”, vagy most „Orbán takarodj” – és ha nem kapunk észbe, akkor a „Vona takarodj” következik. Ez a „demokratikus” „szólásszabadság”, „gyülekezési szabadság”, ami ténylegesen nem más, mint gőzleengedés, csorda-tereléssel, amit jól kiképzett beépített emberek (téglák) vezetnek. (Elgondolkoztál azon, hogy Gyurcsány miért mondta, a hatalom gőgjével, 2006-ban a Kossuth-tériekre: „Majd hazamennek!”)

Másodrangú közérdekű adatok

az arisztotelészi első kérdésre adnak választ („miért?”).

Az önkritikákból idézek:

-    a német külügyminiszter tehetetlen önsajnálattól áthatott nyilatkozata[8],

-    az EBRD és a Világbank megállapítása – néhány magyar nyelven elhangzott „leleplezésre” rímelve -, mi szerint az árnyékgazdaság, a korrupció és az igazságtalan adópolitika a válságból kilábalás legnagyobb akadálya[9].

 

Elsőrangú közérdekű adatok

a második arisztotelészi kérdést („mit?”) válaszolja meg.

Azok az előkészítések tartoznak ebbe közérdekűadat-körbe, amelyeket a titkos szuperszervezet annak érdekében tesz, hogy gyarmatbirodalmának összeomlása után biztosítsa saját továbbélését. Ha az adatközlő nem elég körültekintő, akkor „rémhírterjesztőként” büntetőjogilag felelősségre vonható. 

 Az elsőrangú közérdekű adatok némi utánjárással megismerhetőek.

 1.  Gazdasági adatok

Bizonyíthatóak és a bizonyítékokból kikövetkeztethetőek a titkos szuperszervezetnek a hatalom (de legalább az anyagi vagyon) kimentésére tett előkészületei[10]:

-    A legnagyobb befektetési alapok, az egyes kormányok és központi bankok titokban folyamatosan növelik fizikai aranykészleteiket, felkészülve a dollár (és ennek következményeként az euró) elértéktelenedésére.

-    Arany (vagy vegyes) fedezetű pénzeszköz kibocsájtását készítik elő. A fedezet minősége és típusa még bizonytalan az értékcsere elterjedése miatt, csak az a biztos, hogy eredeti, vagyis értékközvetítő szerepe lesz, a jelenlegi, virtualizálva értékteremtő jelleg helyett. 

-    Az amerikai (és amerikai hatás alatt álló államok) államadóssága gyakorlatilag kiegyenlíthetetlen, ezért a hitelezők igyekeznek megszabadulni attól és – átmenetileg lemondva a profitról – „parkoló pályára” tenni, vagy áttenni helyi adósságra, amelyet (ha szükséges) önmaguk generálnak.

 2.  Katonai adatok

     A katonai kiadások országonként eltérő nagyságrendűek az ország GDP-jéhez viszonyítva.

     A legnagyobb katonai kiadást az USA, Kína, Oroszország és Szaúd-Arábia költségvetése tartalmazza[11].

Az atomtöltetű fegyverek korlátozása egy földrészen belül is diszkriminatív, hiszen a Közel-Keleten Izrael eddig arra sem hajlandó, hogy saját atomerejéről adatokat hozzon nyilvánosságra, viszont Irán - feltételezett fegyverkezést is magában foglaló - atomprogramjával kapcsolatos megállapodást[12] elítéli[13].

Az izraeli atomfegyverekkel kapcsolatos közérdekű adatok válnak megismerhetővé a közeljövőben, amikor Obama feloldja a Pentagon védelmi elemzésekkel foglalkozó intézete (Institute for Defense Analysis) 1987-es dokumentumának titkosságát.[14]

      A védelmi rendszerek jelentősége egyre növekszik, és alkalmazásuk lehetőségeinek megteremtése az államok összehangolt önellátására (konföderatív társadalomszervezésre) áttérésének egyik jele.

Ezt bizonyítja az Oroszország és Irán közötti „olajat áruért” alapú cserekereskedelemi megállapodás[15], amely az összehangolt önellátás módszerével jött létre.

 3.  Az ember

      A diktatúrában az ember csak egy fogaskerék a gazdaság-központú falanszterben. Ezt bizonyítja, hogy a fősodratú médiában szereplő hívatásos megmondó-emberek elemzései csak a gazdaságról és a katonai adatokról (esetleg azok egymásra hatásáról) szólnak, de az értékteremtő, értékőrző és értékhasználó embert termelőeszközként vagy áldozatként, illetve áldozat-gyártóként kezeli.

 Az ember viszont – akár akarják a diktatúra fenntartói, akár nem – egyéniség, akinek lelki-, szellemi- és anyagi igényei vannak, amelyek kielégítésére élettere biztosítja a feltételeket, önmaga pedig ezekkel meg tudja teremteni a szükséges és elégséges értékeket.

     Az igény és az annak kielégítésére szolgáló feltételek összhangja, vagy annak hiánya határozza meg, hogy az ember élhetőnek tartja-e azt a társadalmi rendszert, amiben él (derűlátó - optimista), vagy nem (borúlátó – pesszimista), akkor is, ha az igényt „keresletté”, a lehetőségeket „kínálattá” alázták, és a kínálatmonopóliummal manipulálják az igények kielégítésének lehetőségeit.    

Ma Magyarországon a társadalom több, mint fele borúlátó:[16].

társadalom több, mint fele borúlátó 

A borúlátás oka pedig az a társadalmi igazságtalanság, ami a kötelezettségek és jogok összhang-hiányából, és az ezt tükröző társadalmi egyenlőtlenségből ered[17]:

 ok: társadalmi igazságtalanság

A gazdaság szerepének magyarországi megítélését mutatja az Eurobarométer „Nemzeti értékelése” [18]:

 Nemzeti értékelés

A Visegrádi négyekre jelenlegi és közlejövőre vonatkozó gazdasági értékelés a borúlátás fokozódását jelzi előre[19]:

Visegrádi négyek 

Visegrádi négyek2 

Egész Európára, sőt, még az USA-ra[20] is vonatkozik a borúlátás közvetett vagy közvetlen megjelenése. Íme ennek bizonyítására néhány környező ország állampolgáraiknak véleménye a föderatív szövetségi államról az Eurobarométer „Nemzeti Értékelése” szerint:

Eurobarométer

Lengyelország és Románia kivételével az állampolgárok kevesebb, mint fele derűlátó az EU-val kapcsolatban.

 

Ennek megfelelően az állampolgárok többsége nem bízik az EU-ban és intézményeiben (Ugyancsak az Eurobarométer „Nemzeti értékelése” szerint: 

 többsége nem bízik az EU-ban és intézményeiben  

Kiemelt közérdekű adatok

a harmadik arisztotelészi kérdésre („hogyan?”) adott választ tartalmazzák.

Alternatívát mutat az okkal (vagyis a titkos szuperszervezet diktatúrájával) szemben. Annak érdekében, hogy ezek közül azok, amelyek reális koreszme (paradigma) váltást jelentenek, ne kerülhessenek még véletlenül sem a közérdekű adatok szintjére, „alkotmányos rend megdöntéseként” büntetőjogilag szankcionálja a diktatúra jogrendszere, akárbizonyítékgyártással igazolt „erőszakra” hivatkozva.

Kiemelt közérdekű adatok közül azok, amelyek vagy dezinformálnak, vagy a titkos szuperhatalom számára veszélytelenek, „kiszivárognak”, bizonyítva, hogy a titkos szuperszervezet „az emberekkel közösen keresi a megoldást”.

1.  Eurázsiai Gazdasági Unió

     A jelenlegi Magyar Kormány „keletre nyitásának” tényleges célja. Annak lehetősége, hogy egyesüljön az EU-val[21] és 7, az alap-azonosság miatt elvileg lehetséges, hiszen mindkettő a négy liberális alapelvre épül[22]. Létrejöttének legnagyobb akadálya a kétpólusú világgazdaság hatalmi hidegháborúja.

2.  BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-afrikai Köztársaság Szövetsége)[23]

     Alakulása előtt a nemzetek feletti valutára átállást tartották célszerűnek[24].

Erről az elképzelésről – a pénz funkciójának tisztázásaként - az érték-fedezetű nemzeti valutával történő kereskedelem támogatására tért át[25].

Új Fejlesztési Bankot hozott létre az értékcserével közvetített forgalom egyes tételeinél jelentkező eltérések átmeneti kiegyenlítésére[26].

Jelenleg az AIIB-vel együtt általános értékalapú (aranyfedezetű) egységes valuta létrehozását támogatja.

3.  Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB)[27]

     Az egykori szárazföldi és tengeri Selyemút által érintett ázsiai, európai és afrikai államokatmagában foglaló gazdasági övezet.[28]

Azt, hogy mit jelent ez a szervezet, a nevében lévő „Infrastrukturális” (Egy adott szervezet vagy szolgáltatás működéséhez szükséges eszközállomány hálózata) kifejezés mutatja meg[29].

E szerint az AIIB célja lehetőségek megteremtése, amelyek azoknak az államoknak, amelyeket magában foglal, és azoknak az embereknek, akik ezekben az államokban élnek az igényeit kielégítik.  

Ez az a minőségi különbség, amely az AIIB és a kínálat által manipulált kereslet elvén alapuló eddigi gazdasági szervezetek között mutatkozik.

A föderatív (államok és nemzetek fölötti érdekérvényesítés) és a konföderatív (államok és nemzetek érdekérvényesítésének összehangolása) szemlélet szembenállásáról van tehát szó.

4.  Gondolkodási mód minta (paradigma)

     Putyin két – a magyar fősodratú médiában és a hivatalos megmondó-emberek elemzéseiben nem szereplő – két beszéde, valamint Oroszország összehangolt önellátás szellemében tett intézkedései[30] mutatják a paradigmaváltás kezdetét.    

a./ A szocsi Valdai Club konferencián 2014. október 24-én elhangzott beszéd[31]

     A beszéd ismertetése:

Mostanáig a nemzetközi politikát a következő szabályok szerint játszották:

A politikusok nyilvános kijelentéseket tettek, hogy ezekkel fenntartsák a nemzeti szuverenitás kellemes látszatát, ami kizárólag propaganda célokat szolgált, hiszen nem valós szuverenitásról beszélünk, hanem olyasmiről, aminek semmi köze a nemzetközi politika lényegéhez. Eközben titkos vagy zárt ajtós tárgyalásokon meghozták a valós döntéseket és megtárgyalták a követendő irányokat.

Korábban Putyin is ezen szabályok szerint játszott, cserébe csupán annyit várt, hogy Oroszországot egyenrangú félként kezeljék. Mivel ilyen irányú reményei szertefoszlottak, bejelentette, hogy a játéknak vége, ezzel végeredményben megszegve a nyugat által felállított tabut, nyíltan, az elit klánok és politikai vezetők feje felett szólva az emberekhez.

Egy orosz blogger, Chipstone, a következők szerint foglalta össze Putyin beszédét:

1. Oroszország nem játssza tovább ezeket a játékokat és nem folytat titkos, zárt ajtós tárgyalásokat apró-cseprő ügyekben. Oroszország ezzel szemben készen áll a komoly párbeszédre és megállapodásokra, amennyiben azok a kollektív biztonságot szolgálják, igazságosak és mindkét fél érdekeit figyelembe veszik.

2. A globális kollektív biztonság valamennyi rendszere romokban hever. Nincsenek többé nemzetközi biztonsági garanciák, az ezeket elpusztító entitást pedig Egyesült Államoknak hívják.

3. Az Új Világrend építői elbuktak. Homokvárat építettek. Az Új Világrend felépülésének kérdése nem csupán Oroszországon múlik, de a döntés nem születhet meg Oroszország nélkül.

4. A társadalmi rend újításait Oroszország konzervatív megközelítésből kívánja vizsgálni, de nem zárkózik el az ilyen újítások vizsgálatától, hogy kiderüljön, bevezetésük indokolt-e.

5. Oroszország nem szándékozik az Egyesült Államok folyamatosan terjeszkedő „káosz birodalma” által létrehozott zavaros vizekben halászni és új birodalmat sem akar alapítani (ez szükségtelen, Oroszországnak már meglévő területeit kell fejlesztenie). Továbbá Oroszország nem kíván a világ megváltójának szerepébe lépni, ahogyan ezt a múltban tette.

6. Oroszország nem kívánja a saját képére átformálni a világot, de azt sem fogja hagyni, hogy mások az ő képükre próbálják átformálni Oroszországot. Oroszország nem fogja elzárni magát a világtól, aki azonban megpróbálja elszigetelni Oroszországot a világtól, az forgószelet arat.

7. Oroszország nem kívánja a káosz terjedését, nem akar, és nem is szándékozik kirobbantani semmilyen háborút, ugyanakkor úgy látja, hogy egy globális háború kirobbanása ma már szinte elkerülhetetlen, így erre fel van készülve és a készülődést folytatja. Oroszország nem akar háborút, de nem is fél tőle.

8. Oroszország nem kíván aktív szerepet vállalni azok feltartóztatásában, akik még mindig az Új Világrendjüket építik, amíg ezek az erőfeszítések nem sértik Oroszország kulcsfontosságú érdekeit. Oroszország inkább a partvonalról szemléli, amint ezek újabb és újabb sebeket szereznek igyekezetükben, amennyiben azonban bárki megkísérli Oroszországot is belerángatni ebbe a folyamatba, figyelmen kívül hagyva annak érdekeit, az meg fogja tanulni, hogy mit jelent a fájdalom.

9. Külső, de még inkább belső politikájában, Oroszország ereje nem az eliten és annak zárt ajtós tárgyalásain, hanem a népen fog nyugodni.

A fenti pontokhoz a következőt muszáj még hozzátenni:

10. Még mindig fennáll a lehetőség egy olyan új világrend felállítása előtt, ami megakadályozhatja a világháború kirobbanását. Ennek az új világrendnek az Egyesült Államok is elkerülhetetlen része lenne, de kizárólag mindenki mással egyező feltételek mellett: a nemzetközi jog és nemzetközi szerződések alapján, mindenféle egyoldalú kezdeményezés nélkül, más nemzetek szuverenitásának abszolút tiszteletben tartása mellett.”

b./ Oroszországnak nincsenek ellenségei – kérdésekre adott válaszok 2015. április 16-án az orosz tv-ben[32]       

A beszéd ismertetése:

Órákon keresztül válaszolt az orosz polgárok kérdéseire Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Az orosz köztévében sugárzott műsorban Putyin több mint hárommillió hívást kapott, ami azt is jelentheti, hogy az orosz lakosság 2%-a kereste az elnököt ebből az alkalomból – már persze ha minden hívás más embertől származott. A műsor előtt több mint kétmillió kérdést kaptak a szerkesztők az e-mailben, telefonon, SMS-ben vagy videóüzenetben. Fontos téma volt az orosz gazdaság gyengélkedése, ezzel összefüggésben szóba kerültek a nyugati szankciók is.

- Az üzleti vezetőknek is elmondtam, hogy nem valószínű, hogy számítanunk kell a szankciók megszüntetésére – mondta Putyin. – Ugyanis ez tisztán politikai kérdés, amely az Oroszországhoz fűződő stratégiai viszonyról, vagy egyes partnereink tekintetében a fejlődésünk visszafogásáról szól. Ugyanakkor nincs közvetlen összefüggésben az ukrán eseményekkel.

Putyin kifejtette, hogy a gyenge növekedés beindítása politikai – vagyis elsősorban szociális – korlátokba ütközik. Ugyanakkor a nehézségektől az orosz gazdaság megerősödését reméli.

- Nem pusztán elszenvednünk kell a szankciókat: ki kell használnunk a szankciók teremtette helyzetet, hogy új szintre jussunk a fejlődésben – vélte az orosz elnök. – Vegyük például az import helyettesítését helyi termékekkel – talán soha meg nem történik ez a szankciók nélkül – de most meg kell lépnünk, ami reményeim szerint a high-tech iparágak fejlődéséhez is vezethet. De igen, ez azt jelenti, hogy az élelmiszerek ára és az infláció nő. Ezt pedig el kell viselnünk egy ideig.

Az orosz elnököt azért is kérdőre vonták, mert Oroszország rögtön a nukleáris tárgyalások sikeres befejezése után légvédelmi rakétarendszert szállított Iránnak.

- Ezeknek a rendszereknek a kereskedelmét nem tiltják az ENSZ-szankciók. A szerződés teljesítését mi egyoldalúan felfüggesztettük, de most, hogy az atomtárgyalások során megvolt a pozitív áttörés, nincs semmilyen alapunk, hogy miért tartsuk fenn – ismétlem, egyoldalúan – ezt a korlátozást.

Külpolitikai kérdésekben nagy meglepetések nem hangzottak el: bár Putyin fenntartja, hogy a kapcsolatok megromlásáért a Nyugat felelős, meglepően békülékeny hangot ütött meg. Elmondta, hogy szerinte Oroszországnak nincsenek ellenségei, és “ronda rendszernek” nevezte a sztálini Szovjetuniót. Azt is kifejtette, hogy hiba volt a szovjet fejlesztési modellt erőltetni Kelet-Európában.

A műsorban a hazai gazdasági és belpolitikai ügyek domináltak. Gazdák, kifizetetlen építőmunkások és háborús veteránok is kérdeztek Putyintól, aki olyan részproblémákat is hosszasan tárgyalt, mint a mezőgazdasági támogatások vagy a nyugdíjreform ügye.

Következtetések

1.  Meg kell akadályozni a gonosz helytartóinak „ejtőernyőzését” a jó emberek közé

Általában:

Az a tény, hogy az AIIB-be kérte felvételét az EU számos tagországa és Martin Schulz, az EP jelenlegi elnöke támogatja a csatlakozást, arra mutat, hogy a föderatív gondolkozást támogató kompromisszumokat akarnak az új gazdasági övezetre kényszeríteni – hovatovább a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) kiterjesztésének „trójai lova” is lehet az EU-tagországok részvétele – így bevonva „csendes társként” az USA-t.

Ugyanez vonatkozik a Világbank együttműködési szándékára is[33].

 

Magyarországon:

    

Az mutatta, hogy az 1989-es diktatúratípus váltás nem rendszerváltás, hogy a szocialista-kommunista rendszer nomenklatúrája egy az egyben beépült a liberális-kapitalista elitbe, bizonyítva, Bibó István igazát: „Csak értelmi különbség van a legokosabb burzsoá osztályérdek és a legokosabb proletár osztályérdek felfogása között.”[34]

     Mivel a gonosz birodalmának a megosztottság az alapja, ezért a mesterségesen keltett kibékíthetetlen ellentéteket (amely a pártrendszeren keresztül érvényesül) fel kell váltani a társadalmi csoportok természetükből adódó érdek-különbözőségeinek összehangolásával.

Az összehangol önellátás ezért teljes társadalomszervezési módszer.

 

2.  Az eddigi történések bizonyítékai alapján kimondható: Izrael gyarmatbirodalom kiépítésére vonatkozó vágyai[35] nem teljesülnek.

 

Meg kell akadályozni, hogy az USA Izraelről Szaúd-Arábiára történő (látszat) hadászati érdekkör-átcsoportosítás kényszerítő erejű legyen az AIIB stratégiájára.

     Ismét Putyin „megelőző csapását” kell mintaként felhoznom: Líbiában az USA által lerombolt intézményrendszer újraépítéséhez ad támogatást[36], és „kész közreműködni a palesztin állam alapjainak megteremtésében, a társadalmi-gazdasági átalakulások megvalósításában”[37] és Görögország csődjének elkerülésére kereskedelmi megoldást ajánlott fel[38]

3.  Meg kell akadályozni, hogy Magyarország (és bármely ország) hatalomgyakorlásában az ország államalapító és államalkotó nemzeteinek közös érdekével ellentétes értékrendet képviselő személyek vegyenek részt. (Vendégjog gyakorlása.)

     (Magyarországon az 1989-es diktatúratípus váltásnál ez nem történt meg.)

     A választás és választhatóság jogának meghatározásával kell kizárólagos hatalomgyakorlást biztosítani az államalapító és államalkotó nemzeteknek (Magyarországon: a Szent Korona Tagoknak).

Magyarországon ezzel megszűnik az idegen hatalom érdekérvényesíthetősége, amit a zsidó bevándorlásával akarnak előkészíteni.

4.  Meg kell akadályozni az alapérdekre is kiható kompromisszumok elfogadását, ugyanakkorbiztosítani kell az átmenetet a diktatúráról a közszabadságra történő paradigmaváltása során.

     A szükséges és elégséges átmenetet

-    az egyes államokbana települések önigazgatási rendszerének kialakításánál,

-    az államszövetségekben a föderatív intézményrendszer konföderatívvá átalakulása során (Európai Konföderatív Szövetség az Európai Unió helyett)

kell meghatározni.

Kelt Szegeden, 2015. Szelek havának 19. napján

Halász József


[3] Az új világtörténelmi korszak paradigmája a Szent Korona - http://nemzetiegyseg.com/Ujparadigma.pdf

Magyarország Szabadság Alkotmánya (11-20. oldal)
Magyarország Alaptörvénye (21-112. oldal)

[4] Az új világtörténelmi korszak paradigmája a Szent Korona - http://nemzetiegyseg.com/Ujparadigma.pdf

Az Európai Konföderációról szóló szerződéstervezet (229-324. oldal)

Vertragsentwurf des Europäischen Staatenbundes (325-412. oldal)
Treaty Project of the European Confederation (413-488 . oldal)

[5] Az új világtörténelmi korszak paradigmája a Szent Korona II. (Az iránymutató Szabadság Alkotmánya és alkalmazásának irányelvei) - http://nemzetiegyseg.com/Iranyelvek.pdf

A Szent Korona Értékrend „miért”, „mit” és „hogyan” kérdésre adott válasza a világtörténelmi Korszakváltáshoz - http://nemzetiegyseg.com/Valasz.pdf

[6] Magyarország nem alapítóként kíván részt venni a szervezet létrehozásában, hanem csupán tagnak jelentkezett oda

Magyarország nemzetközi pénzügyi és külgazdasági kapcsolatrendszerének fejlesztését, valamint a magyar vállalatok ázsiai piacokon történő megjelenésének erősítését várja a tárca attól, hogy az ország csatlakozik a szervezethez.

Szijjártó: Magyarország az év második felében válhat az AIIB tagjává - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=498226&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

Magyarország nemzetközi pénzügyi és külgazdasági kapcsolatrendszerének fejlesztését, valamint a magyar vállalatok ázsiai piacokon történő megjelenésének erősítését várja a külgazdasági és külügyminiszter Magyarország csatlakozásától az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz (AIIB).

A nem regionális alapító tagok közt van Németország, Franciaország, Svájc és az Egyesült Királyság is - sorolta a tárcavezető, hozzátéve, hogy jelezte csatlakozási szándékát a többi között Ausztrália, Ausztria, Hollandia és Finnország is.

Szijjártó: Magyarország AIIB-tagsága erősíti a magyar vállalatok ázsiai piacokon történő megjelenését - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=497168&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

[7] Orbán Kazahsztánban: „… mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Eurázsiai és az Európai Unió egymásra találjon.”

„Európában olyan nemzetekkel vagyunk körülvéve, akik velünk semmiféle rokoni kapcsolatban nem állnak. Ám itt, 3370 km-re Budapesttől, egy olyan országba érkeztünk, melynek lakosságával összekötnek az ősi rokoni szálak, legendák, a közös tudomány. Ez valószínűleg egy olyan fenomén, amelynek további tanulmányozására nincs is szükség. A kazah-magyar kapcsolatok nem csak üzlet, hanem közös történelem.”

Orbán összeboronálná az EU-t az oroszok uniójával - http://hvg.hu/itthon/20150401_Orban_osszeboronalna_az_EUt_az_oroszok_u

[8] Steinmeier (német külügyminiszter): a legsúlyosabb krízisek közül egy sem tűnik megoldhatónak a közeli jövőben.

"a következő hónapokban és években mindennapossá válik a válságkezelés, amelyet most még rendkívüli megterhelésnek és különleges állapotnak érzünk".

Oroszországra nagy szükség van a nemzetközi diplomáciában, egyebek között a szíriai helyzet vagy az iráni atomprogram ügyének kezelésben, és Németországnak nem érdeke Oroszország elszigetelése

Steinmeier: a válságkezelés kerül a nemzetközi politika középpontjába - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=498125&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

[9] Az árnyékgazdaság, a korrupció és az adópolitika tartozik az üzleti tevékenységre nehezedő legnagyobb tehertételek közé az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) működési területéhez tartozó 29 gazdaságban az EBRD és a Világbank nagyszabású közös felmérése szerint.

Az EBRD és a Világbank közös jelentése ugyanakkor tartalmazza azt is, hogy Magyarországon az árnyékgazdaság aránya a hazai össztermékhez (GDP) viszonyítva 22,5 százalék, miközben az Európai Unióban az átlag 14,9 százalék.

EBRD-felmérés: az árnyékgazdaság, a korrupció és az adópolitika a legnagyobb üzleti akadály - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=496629&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

[10] A világgazdasági piacok egy példanélküli újraindítás előtt állnak, aminek a jeleit csak azok nem látják, akik nem figyelnek. A legnagyobb befektetési alapok, az egyes kormányok és központi bankok titokban folyamatosan próbálják növelni fizikai aranykészleteiket, egy olyan eseményre felkészülendő, amelynek hatására az amerikai dollár végleg elértéktelenedik és a világ kénytelen lesz átállni az új globális valutamechanizmusra, állítja Keith Neumeyer, egy kanadai bányászati cég ügyvezetője.

… a színfalak mögött valamilyen megállapodás van születőben a központi bankok között és ezért látjuk azt, hogy a kormányok aranyat vesznek.

Azt gondolom, hogy ennek segítségével egy új valutát hoznak létre… ez nem féltetlenül lesz közvetlenül arany alapú… valamilyen keverék valuta lehet…”

„Az amerikai dollár erősödése rövidtávú. Olyan mennyiségű amerikai államadósság van a piacon és a nemzetállami hitelezők olyan gyors ütemben próbálnak ettől megszabadulni és inkább helyi adósságra váltani, hogy ezzel komoly dollárigényt generáltak, mivel az átváltáshoz dollárra van szükség. A dollár jelenlegi szárnyalása kizárólag a tőkeáttét-csökkentés miatt van… Erről a történetről nem igen olvashatunk az észak-amerikai médiában.

A globális tőkeáttét-csökkentés befejezését követően a dollár egyszerűen összeomlik majd és elkezdődhet a reset.

Egyelőre mindez nagy titokban folyik, persze a bennfentes játékosok pontosan tudják, mi történik és nem halogatják megtenni a szükséges lépéseket, hogy felkészülten várják az átállást.

A jelenleg folyó arany felhalmozás a rendszeren kívülálló aranyból történik… Erről mi nem hallunk… ezek hatalmas szuverén vagyonalapok, állami alapok és bankok, amelyek felvásárolják a fizikai fémeket… A szektorban való jelenlétüket rendkívüli titoktartás övezi, de ők pontosan tudják mi folyik.”

Globális pénzügyi reset: A központi bankok és kormányok készülnek - http://idokjelei.hu/2015/04/globalis-penzugyi-reset-a-kozponti-bankok-es-kormanyok-keszulnek/

[11] az Egyesült Államokat a legnagyobb fegyvervásárlók listáján követő Kína, Oroszország és Szaúd-Arábia jelentősen növelték vásárlásaikat.

Katonai beruházásainak összegét a legnagyobb arányban, 17 százalékkal, Szaúd-Arábia emelte meg, míg Kína fegyverkezési kiadásai 9,7 százalékkal nőttek, a becslések szerint 216 milliárd dollárra.

Világszerte nőttek a katonai kiadások 2014-ben - http://www.hirado.hu/2015/04/13/vilagszerte-nottek-a-katonai-kiadasok-2014-ben/

[12] a megállapodás a legkiélezettebb problémák megoldásának politikai kereteit jelenti.

"politikai és pszichológiai áttörésnek" tartotta a hatok által az iráni atomprogramról elért megállapodást

csökken a kőolaj világpiaci ára a megállapodás hírére. Úgy vélte, ha a hatok feloldják a kőolajszállítási embargót is, akkor az iráni kőolajjal együtt napi 1 millió hordóval több kerül a piacra. Ennek következtében összeomolhat az energiahordozó amúgy is alacsony ára. 

    Mindez aláássa Oroszország pozícióit a kőolaj világpiacán.

    Az orosz állami bevételek és az ország gazdasága az energiahordozókból származó bevételekre épül.

Iráni atomprogram - Lavrov: reménykeltő a megállapodás az iráni atomprogramról - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=495483&lang=hun&contnews=1&append=1&print=

Moszkvának az a döntése, hogy föld-levegő rakétarendszereket ad el Teheránnak, nem változtat a Pentagon arra vonatkozó tervein, hogy szükség esetén katonai fellépéssel akadályozza meg Irán nukleáris fegyverhez jutását

és az Egyesült Államok partnereivel és szövetségeseivel együttműködve stabilizáló szerepet játszik a közel-keleti térségben.

Az orosz légvédelmi rakéták nem befolyásolják az Iránra vonatkozó amerikai katonai terveket - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=498877&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

[13]     A kormányfő bírálta az Egyesült Államok által vezetett nagyhatalmakat, amiért behódoltak Iránnak és lehetővé tették  nukleáris programja legfontosabb elemeinek megtartását, noha Teherán tömegpusztító fegyverek előállítására törekszik a zsidó állam elpusztítása érdekében.

    Beszédében Netanjahu megfogadta, hogy a zsidó állam továbbra is mindent megtesz önvédelme érdekében, még akkor is, ha más nemzetek nem állnak ki mellette. „Tovább dolgozunk, hogy felnyissuk a világ szemét, nem vallunk kudarcot, még ha kénytelenek leszünk egyedül is kiállni” - mondta.

    „Továbbra is fenntartjuk jogunkat az önvédelmemre. Nem hagyjuk, hogy Izrael állama népünk történetének egy múló fejezetévé váljon”

Netanjahu a nácikhoz hasonlította Iránt a központi holokauszt-megemlékezésen - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=498482&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

[14] Az 1987-ben a Pentagon irányítása alatt álló védelmi elemzésekkel foglalkozó intézet (Institute for Defense Analysis) által készített dokumentum megjelentetésével azonban Washington megtörte a több évtizedes csendet, s ez a lépés "idő előtti" válasz lehetett Benjámin Netanjahu március eleji kongresszusi beszédére.

A jelentés titkosításának feloldását egy Grant Smith nevű amerikai újságíró három éve kezdte kérelmezni a Pentagontól, sikertelensége után peres úton is. Az amerikai kormányzat most elérkezettnek látta az időt a jelentés közzétételére.

Obama nem titkolja tovább az izraeli atomfegyvereket - http://www.hir24.hu/kulfold/2015/03/26/obama-nem-titkolja-tovabb-az-izraeli-atomfegyvereket/

[15] a rakétavédelmi komplexumok Oroszországon keresztül történő légi, vagy szárazföldi szállításának, illetve "orosz zászló alatt közlekedő hajókon és repülőgépeken" Iránba történő eljuttatásának tilalmát szünteti meg.

az Sz-300-asokra nem terjedt ki az ENSZ szankció

Az amerikai külügyminisztérium ezt követően ismét arra figyelmeztette Moszkvát, hogy nem lenne elfogadható az orosz légvédelmi rakétakomplexumok Iránba szállítása.

    Az egyezség értelmében a nyugati hatalmak enyhítenének az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot.

Putyin megszüntette az Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer iráni szállításának tilalmát - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=497754&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

konfliktusba kerülhet a Teheránnal szemben bevezetett nyugati szankció-rendszerre Oroszországnak az a lehetséges döntése, hogy "olajat áruért" alapú cserekereskedelembe bocsátkozzon Iránnal.

Kerry aggodalmát fejezte ki Lavrovnak az Sz-300-as rakétarendszer iráni szállítása miatt - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=497800&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

elindították az "olajért áru" cserekereskedelmi programot Oroszország és Irán között.

a bartert nem tiltja az Iránnal szemben alkalmazott nemzetközi szankciós szabályozás. 

az iráni kőolajért Oroszország gabonát, egyes műszaki termékeket és építőanyagokat fog szállítani a perzsa államnak.

már semmilyen jogi akadálya nincs annak, hogy a fegyvereket eljuttassák Iránnak.

Iráni atomprogram - A Kreml megerősítette az "olajért áru" cserekereskedelem elindítását - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=497985&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

[16] Növekszik a pesszimizmus, pártszimpátia mentén szakad az ország

http://www.tarki.hu/hu/news/2015/kitekint/20150407_ceorg.html

[17] A GfK Piackutató Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont „Osztálylétszám 2014” c. tanulmánya (2014. június 12. - http://politologia.tk.mta.hu/hirek/2014/06/osztalyletszam-a-magyar-tarsadalom-szerkezet)

[18] Közvéleménykutatás az Európai Unióban 2014 ősz nemzeti jelentés - http://ec.europa.eu/public_opinion/archives/eb/eb82/eb82_hu_hu_nat.pdf

[19] Mi várható 2015-ben gazdasági téren?

http://www.tarki.hu/hu/news/2015/kitekint/20150312_ceorg.html

[20] Most tették közzé a márciusi előzetes fogyasztói hangulatindexet, mely meglepő visszaesést mutat. A főindex értéke 95,4 pontról 91,2-ig esett vissza, miközben a Reuters által felmért piaci konszenzus 95,5 ponton stagnálást jelzett előre. A dolog hátterében a jelenlegi helyzetértékelés és a jövőbeli várakozások romlása együttesen áll. Az előző alindexe 106,9-ről 103-ig, míg az utóbbi 88-ról 83,7-ig esett vissza. 

Elromlott az amerikai fogyasztók hangulata - http://www.portfolio.hu/gazdasag/elromlott_az_amerikai_fogyasztok_hangulata.5.211399.html

[21] Oroszország síkra száll az EU és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti szorosabb együttműködésért - mondta Putyin.

Kifejezte reményét, hogy a most folyó találkozó minden résztvevője támogatja a stratégiai célt: a Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő közös gazdasági térség kialakítását.

Putyin hangsúlyozta, hogy kész megvitatni minden olyan változatot, amely a kölcsönös érdekek figyelembevételén alapul.

Putyin: Oroszország az EU-val való együttműködés erősítéséért, és egységes gazdasági térség kialakításáért száll síkra (2014. augusztus 26., 18:59) - http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_08_26/Putyin-Oroszorszag-az-EU-val-valo-egyuttmukodes-eros-teseert-es-egyseges-gazdasagi-terseg-kialak-tasaert-szall-s-kra-2409/

[22] Európai Unió:

II. MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 26. cikk

(2) A belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben e szerződés rendelkezéseivel összhangban biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása.

(Lisszaboni Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról, amelyet Lisszabonban, 2007. december 13-án írtak alá - http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/AUTO/?uri=uriserv:OJ.C_.2007.306.01.0001.01.HUN)

Eurázsiai Gazdasági Unió:

Vlagyimir Putyin orosz, Alekszandr Lukasenko fehérorosz és Nurszultán Nazarbajev kazah elnök Asztanában szerződést írnak alá az Eurázsiai Gazdasági Unió létesítéséről.

Az Unió olyan közös piac lesz, ahol az áruk, tőke és munkaerő szabadon áramlik.

Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán Eurázsiai Gazdasági Uniót létesítenek (2014. május 29., 17:02) - http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_05_29/272927263/

Az Unió célja elsősorban a tőke és szolgáltatások szabad áramlásának megteremtése.

Eurázsiai Gazdasági Unió - http://hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%A1zsiai_Gazdas%C3%A1gi_Uni%C3%B3

Az orosz hatóságok nem tervezik a devizaforgalomnak, vagy a tőke szabad mozgásánák a korlátozását.

Oroszország nem mond le a tőke szabad mozgásáról (2014. október 2., 20:10) - http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_10_02/Oroszorszag-nem-mond-le-a-toke-szabad-mozgasarol-0238/

[23] Az orosz- amerikai, ill. orosz-európai viszony elhidegülése és a szankciók ellenére Dél-Amerika, Ázsia és a Dél-afrikai Köztársaság megbízható baráti partnerei maradnak Oroszországnak.

Hiszen a BRICS-tagországok a világ lakosságának 40%-t és a világ GDP-jének 25%-t adják.

a BRICS-tagországok nyilván nincsenek megelégedve a létező társadalmi-gazdasági világrenddel.

a második világháború után kialakult világrend alternatívájának megteremtése.

a bank a fejlődő országok függetlenségének pénzügyi alapját fogja képezni.

A BRICS Fejlesztési Bankját a fejlődő országok gazdaságára negatív hatást gyakorló IMF és Világbank alternatívájaként alapítják meg.

A BRICS-csúcs az új világ kezdőpontja lehetne (2014. július 16., 16:11) - http://hungarian.ruvr.ru/2014_07_16/A-BRICS-csucs-az-uj-vilag-kezdopontja-lehetne-7695/

[24] Dmitrij Medvegyev orosz elnök: a „tartalék valuták jelenlegi készlete, beleértve a dollárt, nem bizonyult képesnek ellátni funkcióit”.
A BRICS országok indokoltnak tartják a nemzetek fölötti valutára való átállás gondolatát (2011. április 14., 19:27) - http://hungarian.ruvr.ru/2011/04/14/48953608/

[25] A BRICS országainak (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-afrikai Köztársaság) nemzeti valutájával történő kereskedelem csökkenti a kockázatokat és az amerikai dollártól való függőséget.

BRICS: a nemzeti valutával történő kereskedelem csökkenti a kockázatot (2013. március 19., 18:00 - http://hungarian.ruvr.ru/2013_03_19/BRICS-a-nemzeti-valutaval-torteno-kereskedelem-csokkenti-a-kockazatot/

[26] A fejlesztési bank és a BRICS országok valutatartalékainak közös kasszája stabilizálhatja a nemzeti tőkepiacokat.

Putyin hangsúlyozta a BRICS országok saját pénzintézetei létrehozásának fontosságát (2014. november 15., 10:23) - http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_11_15/Putyin-hangsulyozta-a-BRICS-orszagok-sajat-penzintezetei-letrehozasanak-fontossagat-3573

[27] Az AIIB az első Kína által kezdeményezett multilaterális pénzügyi szervezet, amelynek alapítói között többségben vannak a feltörekvő gazdaságok

Kína azért vágott bele a projektbe, mert a meglevő szervezetekben kis hangsúllyal tud csak részt venni a világpiacon megnőtt részvételével ellentétben. A cél egyértelműen az, hogy a régió új beruházásaihoz szükséges mintegy évi 800 milliárd dolláros igényt finanszírozni tudja, új forrásokból, miközben fokozza Peking regionális és globális befolyását.

Megjelent a Világbank konkurense, Kínából érkezik - http://gazdasagtv.hu/makrogazdasag/2015-04-09/megjelent-a-vilagbank-konkurense-kinabol-erkezik

[28] Kína új megaprojektet készít elő, amely egyrészt Eurázsián, másrészt az óceánon átívelve kötné össze az egykori szárazföldi és tengeri Selyemút által érintett ázsiai, európai és afrikai államokat.

    Tavaly nyáron Peking kezdeményezésére a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-csoport megállapodott abban, hogy 100 milliárd dolláros tőkével, sanghaji központtal létrehozzák az Új Fejlesztési Bankot, amely a feltörekvő országok infrastrukturális fejlesztéseit támogatja.

    A kínai tervek nagyságrendjét mutatja, hogy a két Selyemút mentén elterülő fejlődő országok együttes népességét 4,4 milliárdra teszik, éves gazdasági teljesítményüket pedig 2200 billió dollárra.

    Az új gazdasági övezet kialakításáról Hszi Csin-ping államelnök-pártfőtitkár először 2013 szeptemberében beszélt, amikor Kazahsztánban járt.

Kína új megaprojektet készít elő - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=490404&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

    A leendő alapító tagok Ázsiából, Óceániából, Európából, Latin-Amerikából és Afrikából jelentkeztek. Európából Washington ellenzése ellenére elsőként Nagy-Britannia törte meg a jeget és jelentkezett, majd Németország Franciaország és Olaszország és Svájc is követte. A keleti féltekén Ausztrália és Dél-Korea lett az 57-es csoport tagja, míg Japán - az Egyesült Államokkal együtt - egyelőre távol tartja magát a kezdeményezéstől.

    A kínai illetékesek közlése szerint az alapító tagok határozzák meg a bank szabályait, míg a "rendes tagok" szavazati joggal rendelkeznek majd, de kevesebb lesz a beleszólásuk a szabályalkotó folyamatokba. A bank várhatóan az év végéig megalakul.

Ötvenhét taggal alakulhat meg Pekingben Ázsia új fejlesztési bankja - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=498286&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

A hét elején Kínába látogató amerikai pénzügyminiszter, Jack Lew kedden úgy fogalmazott: Washington kész üdvözölni a bankot, ameddig az kiegészíti a már létező szervezeteket és szigorú normák szerint működik. A japán pénzügyminiszter, Taro Aso úgy fogalmazott: Japán az alakuló bank kormányzási elvei, hiteleinek fenntarthatósága és környezeti-társadalmi biztosítékai miatt aggódik.

Határidőre 47 ország jelentkezett az AIIB bank alapítójának - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=494863&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

[29] Egyre több európai ország jelzi, hogy csatlakozik az új Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz (AIIB). Az Egyesült Államok többször hangoztatta nemtetszését, szerinte a Kína által támogatott új bank működése nem lesz kellően átlátható és konkurenciát jelenthet a Világbanknak. Az Európai Parlament elnöke viszont támogatja a csatlakozást. Nagy-Britannia mellett Németország, Franciaország és Olaszország jelezte, hogy részt venne az ázsiai befektetési bank életében, amely a közlekedés, az energiahálózatok és a telekommunikációs fejlesztéseket finanszírozná.

A bankot tavaly alapították Pekingben. Eddig 26 ország csatlakozott, többnyire Ázsiából és a Közel-Keletről.

Ázsiai befektetési bankhoz csatlakoznak az EU-s országok -

http://hu.euronews.com/2015/03/17/azsiai-befektetesi-bankhoz-csatlakoznak-az-eu-s-orszagok/

[30] Iráni atomprogram - A Kreml megerősítette az "olajért áru" cserekereskedelem elindítását - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=497985&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

[32] a gyenge növekedés beindítása politikai – vagyis elsősorban szociális – korlátokba ütközik.

az import helyettesítését helyi termékekkel – talán soha meg nem történik ez a szankciók nélkül – de most meg kell lépnünk, ami reményeim szerint a high-tech iparágak fejlődéséhez is vezethet. De igen, ez azt jelenti, hogy az élelmiszerek ára és az infláció nő. Ezt pedig el kell viselnünk egy ideig.

az atomtárgyalások során megvolt a pozitív áttörés, nincs semmilyen alapunk, hogy miért tartsuk fenn – ismétlem, egyoldalúan – ezt a korlátozást.

Oroszországnak nincsenek ellenségei, és “ronda rendszernek” nevezte a sztálini Szovjetuniót. Azt is kifejtette, hogy hiba volt a szovjet fejlesztési modellt erőltetni Kelet-Európában.

Putyin: Oroszországnak nincsenek ellenségei - http://hu.euronews.com/2015/04/16/putyin-oroszorszagnak-nincsenek-ellensegei/

[33] A Világbank mindent megtesz azért, hogy együttműködjön a kínai kezdeményezésre létrehozandó Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankkal (AIIB) - mondta Jim Yong Kim, a Világbank elnöke kedden

„az AIIB és a - Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika által létrehozott - Új Fejlesztési Bank fontos új szereplők a fejlesztés területén, erős szövetségesei lehetnek a Világbanknak a szegénység leküzdésében, a feltörekvő országok fejlődésének elősegítésében.”

A hivatalosan várhatóan 2015 végén létrejövő AIIB-hez mintegy 50 ország, köztük Magyarország, Oroszország, Nagy-Britannia, Németország is jelezte csatlakozási szándékát, míg Japán és az Egyesült Államok nem lesz az alapító tagok között.

Sokan úgy tekintenek az AIIB-re, mint az Egyesült Államok, a nyugat-európai országok vagy Japán dominanciája alatt álló nemzetközi pénzintézetek - az IMF, a Világbank és az Ázsiai Fejlesztési Bank - potenciális riválisára.

A Világbank kész együttműködni az új ázsiai beruházási bankkal - http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/a_vilagbank_kesz_egyuttmukodni_az_uj_azsiai_beruhazasi_bankkal.596069.html

[34]Bibó István: A kapitalista liberalizmus és a szocializmus–kommunizmus állítólagos kiegyenlíthetetlen ellentéte - http://mek.niif.hu/02000/02043/html/699.html

[35] „manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmat építeni… Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát”,

Simon Peresz és a mélymagyarok - http://hvg.hu/velemeny/20071109_peresz_izrael

[36] Moszkva támogatásáról biztosította Líbiát és segítséget nyújt nekik a terrorizmus elleni harcban. 

Az országban jelenleg két kormány és két parlament működik.

Abdalláh asz-Száni Moszkvában bírálta a nyugati államokat, amelyek szerinte Kadhafi hatalmának megdöntése óta semmit sem tettek azért, hogy Líbiában létrejöjjön az új állami intézményrendszer, és a mostani gyengeség miatt tűntek fel a terrorcsoportok.

arra kérik a Nyugatot, hogy nyújtson segítséget a törvényes líbiai hatalomnak katonák és rendőrök kiképzésében. "Ha nem kapjuk meg ezt a támogatást, akkor azzal fogunk együttműködni akivel tetszik, még magával az ördöggel is, hogy elérjük céljainkat. Fegyverekre van szükségünk" - mondta Abdalláh asz-Száni.

Líbia Oroszországtól is segítséget kér a terrorizmus elleni küzdelemben - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=498821&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

[37] Oroszország kész közreműködni a palesztin állam alapjainak megteremtésében, a társadalmi-gazdasági átalakulások megvalósításában

hogy Moszkva továbbra is támogatja a palesztin nép "minden álláspontját" és "azt az óhaját is, hogy megerősítse államiságát". 

"Palesztina, valamint Izrael és az Egyesült Államok álláspontja között jelentős különbségek vannak, de az a fontos, hogy azok mindegyike a párbeszéd keretei között maradjon.

… leginkább az izraeli telepek létesítése aggasztja a legjobban a Palesztin Hatóságot, amely miatt, mint mondta, az ENSZ Biztonsági Tanácsához kellett fordulniuk. Válaszul az izraeli hatóságok befagyasztották az adóból származó jövedelmek kifizetését és már 4 hónapja nem jutnak ehhez hozzá (Abbász)

Medvegyev: Oroszország kész közreműködni a palesztin állam alapjainak megteremtésében - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=497787&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

[38] A nyugati Oroszország ellenes szankciók a semmibe vezetnek, a párbeszéd és a diplomácia az egyetlen járható út, hogy megoldást találjanak a problémákra

Oroszország olcsóbb földgázt és hitelt ajánlhat fel Görögországnak

Oroszország mentheti meg Görögországot? Ciprasz-Putyin találkozó lesz Moszkvában - http://www.oroszhirek.hu/index.php/gazdasag/4482-oroszorszag-mentheti-meg-gorogorszagot-ciprasz-putyin-talalkozo-lesz-moszkvaban

Oroszországi mezőgazdasági vegyesvállalatok megalapítását tervezi Athén és Moszkva, hogy ezek révén Görögország meg tudja kerülni az európai uniós országokra kivetett orosz élelmiszer-behozatali embargót

Az Oroszországból Törökországon át Európába vezető gázvezeték észak-görögországi szakaszának megépítése mellett a mezőgazdasági termékek kereskedelme volt a másik fő téma Ciprasz és Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalásain.

Erről tárgyalt Ciprasz és Putyin - http://www.tozsdeforum.hu/uzlet-2/gazdasag/errol-targyalt-ciprasz-es-putyin/

Oroszország nem nyújt közvetlen segítséget Görögországnak 316 milliárd eurós adósságának rendezésére, de Moszkva segíthet az állami vállalatok privatizálásával, beruházásokkal, mint a Török Áramlat.

Putyin azt is kijelentette: Oroszország megérti, hogy Görögországra ráerőltették, szavazza meg az Oroszország elleni (uniós) szankciókat. Ciprasz pedig azt mondta: Görögország megérti az e szankciókra adott orosz válaszlépéseket.

A baloldali kormányfő azt már korábban leszögezte, nem segélyért megy az orosz elnökhöz, országa pénzügyi gondjait az Európai Unión belül szeretné megoldani.

Ciprasz: Görögország növelné együttműködését Oroszországgal - http://www.oroszhirek.hu/index.php/gazdasag/4484-ciprasz-gorogorszag-novelne-egyuttmukodeset-oroszorszaggal

"ha Görögország az euróövezet tagja kíván maradni, akkor előmozdítja a (válságkezelő) folyamatot".

Merkel és Hollande szerint nem gond, hogy Ciprasz Moszkvában tárgyal - http://mti.hu/Pages/News.aspx?newsid=494614&lang=hun&contnews=1&append=1&print=1

Megjelent: 646 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 242 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 3.8%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%France 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Czech Republic 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 106
This Week: 1176
Last Week: 4738
This Month: 14195
Last Month: 20941
Total: 1584660

Belépés