Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2017Apr28

2015. Augusztus 03., Hétfő 12:37

Inkább elhittem, egy ökör repül, mintsem, hogy egy keresztyén hazudjék...

Írta:  Pásztori Tibor Endre
Értékelés:
(8 szavazat)
Lassan, észrevétlenül felkészítenek a lemondási vezérmotívum elfogadására, mert a tudatlannak semmi sem hiányzik.

MEGRECCSEN

Laus – latin, dicséret az osztályrésze annak az idomárnak, aki fejét oroszlán szájába dugja, s hogy még nem harapta le fejét az oroszlán, - meg-meg reccsen a nézőtéri csend: a nacionalista gőgből nem lett még nemzethalál. Márai szerint is mi magyarok a cselekvés pillanatában csak az első fokú reakciót tudjuk kiszámítani. Ó, ez régi, szomorú egy fejezete a népéletnek! „Kinek jaj? Kinek sóhajtás? Kinek versengések? Kinek háborgás? Kinek bűn nélkül való sebek? Kinek szemeknek veressége?" (Péld.23:29-30.) Jajt és háborgást eredményez a családokban, romlást, elszegényedést s pusztulást a nemzetben. Egyszerre, kórházak, elmegyógyintézetek és fogházak benépesednek. Fájdalom, nem egy helyen van ez így... Vígan folyik az ívás, kábítózás...

Otthon azalatt szükség és nyomor üt tanyát. A kocsmárosok és a vendéglátók természetesen felkészülnek és mindenképpen „kedveskednek", hogy vendégeik „jól" érezzék magukat. Végre megtelik a ház, a kert és megindul az élet a süketítő, jellegét vesztett zene mellett. Mert hát a szegény embernek is kell egy kis „szórakozás" a napi, de főleg a heti fáradozás után. A pénztárca tartalma kezd apadni. A vendég egyre beszédesebb és szomjasabb lesz. Az italozás tartozéka a dohányzás, amihez végre a szerencsjeáték is társul. Végre éjféltájban vagy reggel, mikor a zsebek már kiürültek és a „részeg disznókat" kidobták, a vendéglátó maga űl az asztalhoz és elégült mosollyal olvassa meg a „bevételt". Szép összeg! Azalatt a szegény agyongyötört feleség és az éhes gyermekek otthon szívszorongva várják a kenyérkeresőt, az apát, ki nehéz léptekkel támolyog hazafelé. Ez a gyászos képe igen sok falusi-városi kocsmai életnek, az abban elvegyülő mértéktelen, rettenetes szitkozódásokról, istenkáromlásokról és gyakran véres iszonyú gyilkosságokig is eljutó verekedésekről nem is szólva! Kérdezhetem hát, hogy ki számlálhatná meg a könnyeket, melyeket az alkohol átka csak naponta sajtol ki a szemekből?

Ugyancsak sok emberi életet megkeserítő, és szünni nem akaró tényező az örökös aggodalmaskodás! Az a folytonos rettegés, hogy holnap valami veszedelem, baj szakadhat rájuk, nem engedi nekik a mát sem olyan nyugodtan leélni, olyan jól fölhasználni, ahogy lehetne és kellene. Minden aggodalmaskodásnak a hitetlenség a gyökere. Mert hiszen ha valóban megvagyunk győződve, hogy egész életünket egy szerető, és gondviselő mennyei édes Atya tartja a kezében, akkor csak nem fogunk aggodalmaskodni?! Akkor biztosan fogjuk tudni azt, hogy az aggodalmaskodás a leghaszontalanabb dolog ezen a világon, mert hiszen: a jövőt meg nem változtatjuk, a jelent pedig megkeseríthetjük vele! Probáltuk csak egyszer is elfogadni és elhinni, amit az Írás mond? Hogy „azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van", és „ahol van a ti kincstek, ott van a ti szívetek", álljunk is oda azok közé, akik Istent csakugyan szeretik. Vegyük a mát hálaadással, várjuk a holnapot bizalommal – Isten kezéből!
Csak ez a világ gonoszságban és hazugságban vesztegel. Benne minden hazugságra van felépítve. Sok komolynak, jellemesnek látszó ember fennen hirdeti, hogy a hazugság olyan szükséges rossz, - mint a társadalomban az állam - amely nélkül nem élhet meg az ember. Mi pedig ezzel szemben, tiszta hittel valljuk, hogy minden hazugság, - még a legfinomabb, a legnemesebbnek látszó is,- az ördögtől van. Isten Ígéjének fényében tanultuk meg, hogyan gondolkodjunk a hazugságról és megértettük, hogy a szent és igaz Isten országában nincsen hazugság, - tehát mit is keresnének ott azok, akik szeretik, szólják és mentegetik a hazugságot? Két úrnak nem szolgálhatunk. Aki szereti az igazságot, gyűlöli a hazugságot! Az igaz ember szíve szerint kedveli, szereti az igazságot, - és mindent el is követ a szent igazság győzelméért.

Igenis hitelt érdemlő, az igazmondásban ma is méltónak bizonyuló történet, miszerint Aquinói Tamással, a középkor nagy bölcselőjével sétál egy ismerőse. A tréfáskedvű barát egyszer felkiált: „Ni, ott repül egy ökör!" Tamás csodálkozv néz fel az égre s erre társa nagyot kacag: „Hát elhitted azt a képtelenséget, mellyel meg akartalak tréfálni?" „Inkább elhittem – válaszolt a bölcs, - egy ökör repül, mintsem egy keresztyén hazudjék."

A Hajnali utazás (Németh István) kisregényében valahol lassan, megreccsen a csend. Ez történik a Kárpát-medencei Magyarok Kerekasztalánál is, - ma sáfársága gondolatával. El kell mondanunk végre, a keresztyénség mindig szöges ellentétben állt a kommunizmussal. A „minden a mienk" felfogás és az ebből fakadó tanítás és életvitel kudarca juttatott el a mi „semmi sem a mienk"," minden az Övé, minden az Istené „ - ősi hitvalláshoz, hogy mi itt e földön nem birtokosok, hanem sáfárok vagyunk. Hív sáfára Istennek, őseink hagyatékának, nemzetünknek, jövendőnknek.

Pásztori Tibor Endre

Megjelent: 490 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 202 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68%Canada 1%
Romania 5.8%Serbia 0.8%
United States 5.2%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.2%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.3%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Belgium 0.1%

Today: 129
This Week: 2827
Last Week: 5419
This Month: 19648
Last Month: 25519
Total: 1499069

Belépés