Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Nov25

2016. Október 15., Szombat 18:09

A magyar jogrendről

Írta:  Yoe Wolfy
Értékelés:
(10 szavazat)
Tudomásomra jutott, hogy a második ciklusát töltő kormány az alaptörvény újabb módosítását terjesztette az országgyűlés elé. Mint a jogkövetés gyakorlatával élni kívánó gondolkodó emberben, bennem is felmerült, hogy a mindenki számára kötelező érvénnyel betartandó „Magyarország Alaptörvénye" címzettű szövegkönyv, miként értelmezhető egy nemzet fennmaradását biztosító örökérvényű irányadásként, ha a hatályba léptetése óta eltelt alig több mint négy év alatt hetedszer is módosítani kell. A változtatások okainak felderítésére kutatásba kezdtem, és a feltárt jogi környezet odáig vezetett, hogy határozott kijelentéssel állíthatom:

Tényállapítás: A Magyarország néven megnevezett földrajzi hely, a polgári jogviszonyokban jogi személykéntjogalap nélküli, rosszhiszemű, függelem-sértő államtorzó.

A ténymegállapítás igazolásául az ügy szempontjából relevanciával bíró körülmények bemutatatását az alábbiakban adom elő.

Meghatározások

Jelen iratban használt kifejezések jelentéstartalmát az alábbi értelmezésben veszem:

  • ♦ abszolútum – végső valóság, vitathatatlan és változtatásmentesen létező ténymegállapítás. Olyan összefüggés, amely a függőségben résztvevő összetevők együttállásakor bármely körülmény vagy környezet hatása alatt egyazon kimenetet mutat. Pl.: „… a víz nedvesít …” – „A” kölcsönhatása a vízzel, minden esetben „A” nedvesedését eredményezi.
  • ♦ kifejezés – olyan nyelvi azonosító, amelynek értelmezése a köznyelvi használattól nem tér el. Pl.: „… nyilatkozó …” – természetes személy, akitől tetszőleges kijelentés ered.
  • zavaró kifejezés – egy- vagy többtagú kifejezés, amely nyitott kauzális determináció. Olyan gyűjtőfogalom, amely rejtett összefüggéseket hordoz. Pl.: „… nép …”. A „nép”. olyan általános jegyeket jelöl, amelyek változóként kezelhetők – csak felnőttekből álló közösség, azonos nyelvet beszélő embercsoport, egy vagy több nemzetséget magába foglaló sokaság.
  • reziduális kifejezés – olyan kifejezés, amely abszolútumra nem vezethető vissza, azonban értelmezése tovább nem bontható. Pl.: „… egyoldalú jognyilatkozat …” – a kifejezés nem abszolútum, mert annak értelmezésében a jognyilatkozat-tevőt egyedi azonosítóként jelöli, ugyanakkor a kifejezés értelmezésekor a nyilatkozó rajta kívül álló egyénre megegyezés nélkül kényszerít egy joghatást.
  • jogalapító – olyan abszolútum, amely rendelkezik joghatást kiváltó képességgel. Pl.: A legfelső közjogi méltóság által uralt környezetben bármilyen jogviszony meghatározására képes.
  • jogalapítás – olyan kötelem keletkeztető jogügylet, amelyben a jogalapító jogérvényesítő erővel felruház egy jogi személyt. Következmény: minden kiterjesztett joggal szemben kötelem áll.
  • jogügylet – kifejezés, amely kétoldalú, joghatás kiváltására megalkotott akaratnyilatkozat (jognyilatkozat). Az egyoldalú jognyilatkozat kétpólusú: a joghatás kiváltására képes nyilatkozó, a joghatás következményének terhét rajta kívül álló egyénre vagy csoportra kirendeli. Ilyen bármely közösség alkotmánya.
  • Tény – bármilyen létező vagy igazolhatóan létezett olyan egyedi, térben, időben és okozati kapcsolattal meghatározható valós megnyilvánulás, amely független a következménytől. Pl.: Egy hamis vagy valótlan jogügylettel kiváltott joghatás következménye akkor is bekövetkezik, ha maga a jogügylet hamisított okirat vagy törvénytelen egyoldalú jognyilatkozat.

Tételes bizonyítás:

  1. Tényállítás:Az országgyűlés által 2011. április 25. napján elfogadott, és 2012. január 1-jén hatályba léptetett „Magyarország Alaptörvénye” címzettű szövegkönyv érvénytelen, joghatás kiváltására alkalmatlan.

Bizonyítás

„Magyarország Alaptörvénye” Záró rendelkezések 2. pontja rögzíti a szövegkönyv keletkeztetésének jogforrását:

Magyarország alaptörvénye, Záró rendelkezések

(2) Ezt az Alaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el.

Az 1949. évi XX. törvény 19.§ (3) bekezdés a) pontja, az ugyanezen törvény (2) pontjára, mint a joggyakorlás kifejtését lehetővé tevő jognyilatkozatból következik:

1949. évi XX. törvény 19.§

(2) Az Országgyűlés a népszuverenitásból eredő jogait gyakorolva biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit.

Az ezt követő (3). bekezdés:

1949. évi XX. törvény 19.§

(3) E jogkörében az Országgyűlés

a) Megalkotja a Magyar Köztársaság alkotmányát …

E hivatkozás jogforrása az 1972. évi I. számú törvény 19.§ (2) és (3) bekezdés a) pontjából módosított paragrafus:

1972. évi I. számú törvény 19.§

(2) Az Országgyűlés gyakorolja a népszuverenitásból eredő összes jogot, biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit.

(3) E jogkörében az Országgyűlés

a) megalkotja a Magyar Népköztársaság alkotmányát,

A hivatkozott paragrafus a népszuverenitásból vezeti le az országgyűlés összes jogát, míg a Magyarország Alaptörvénye egy reziduális kifejezéssel egyoldalú jognyilatkozatot tesz:

Magyarország Alaptörvénye B) cikk

(3) A közhatalom forrása a nép.

Nem kötelem keletkeztető jogot vagy annak a forrását határozza meg, hanem egy hatalmi ág forrását rögzít, amit a C) cikkben korlátoz:

Magyarország Alaptörvénye C) cikk

A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.

A Magyarország Alaptörvénye Záró rendelkezések (2) bekezdésében hivatkozott törvény jogi antinómiát valósít meg, tekintve, hogy mind a Magyar Köztársaság, mind a Magyar Népköztársaság a népszuverenitásból vezeti le az Országgyűlés összes joggyakorlásának lehetőségét, amellyel szemben Magyarország Alaptörvénye címzettű szövegkönyv az Országgyűlést népképviseleti szervként jelöli meg, és jogosultságait a közhatalomból eredezteti. Abból a közhatalomból, amelynek csak forrása a nép, de nem birtokosa azoknak a jogoknak, amelyeket a továbbiakban az OGY kisajátít.

Fentieknek nyilvánvaló következménye, hogy léteznie kell az Országgyűlés felettes szervének, amely tartalmazza a jogok összességét, ezzel azonban a kauzális determinációnak szánt nyilatkozat nyitott, ugyanis az értékkomponenseket determinációs hiányként hordozza, azaz nincs mit meríteni a forrásból. Ennek okán „Magyarország Alaptörvénye” nem lehet a legfelsőbb jogforrás, és a fennálló antonímia miatt érvénytelen.

  1. Tényállítás:

Álláspontom szerint a „Magyarország Alaptörvénye” címzettű szövegkönyv elfogadásával és hatálybaléptetésével az érintett képviselők (akik a törvény szavazásakor igennel szavaztak), esküszegést követtek el.

Bizonyítás

A 2016. október 12-én hatályos, az Országgyűlés Házszabályainak módosításáról és egységes szövegéről szóló 8/1989. (VI.8.) OGY határozat, továbbá az ezt módosító 31/1990. (III.25.) OGY határozat, 74/1990. (X.26.) OGY határozat, 25/1991. (IV.20.) OGY határozat, 53/1991. (X.5.) OGY határozat, 69/1991. (XII.14.) OGY határozat, 51/1992. (IX.11.) OGY határozat, 65/1992. (X.16.) OGY határozat, 74/1992. (XI.6.) OGY határozat és 75/1992. (XI.6.) OGY határozat szerint a képviselők esküszövege:

"Én ........................................ esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; ................. feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem.

(Az eskütevő meggyőződése szerint)

Isten engem úgy segéljen!"

Az országgyűlési képviselői esküszövegben Magyarország helyett Magyar Köztársaság, Alaptörvény helyett Alkotmány kifejezést használ. Az alkotmány és az alaptörvény kifejezések között a népetimológia –szóértelmesítés – különbséget tesz. Az Alkotmány fogalma Kukorelli István szerint:

„Különleges törvény, alaptörvény, amelyben az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvető jogokat, megszabja a hatalom gyakorlásának törvényes kereteit és szervezetét. …”

Az alaptörvény fogalma a http://www.kormany.hu/hu/mo/az-alaptorveny szerint:

„Az Alkotmány az állam alaptörvénye, a legmagasabb szintű jogi norma, amely tartalmazza az állam felépítésével és működésével kapcsolatos legfontosabb szabályokat. Az Alkotmány a legmagasabb szintű norma Magyarországon, így nem lehet olyan jogszabályt hozni, amely ellentétes annak tartalmával. Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja. Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek. …”

A kormány honlapján olvasható szöveg szándékos szóferdítés antagonímia – kétféle származtatás egybemosása – azt az értelmezést sugallva, hogy az alaptörvény egy szinten áll az alkotmánnyal. Ezzel a tudatos tévedésbeejtés és tévedésben tartás, minősített esetét valósítja meg, ami a Btk. 373.§ (1) szerint bűncselekmény:

„(1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.”

A jogtalan haszonszerzés ebben az esetben a politikai irányítás megragadásában nyilvánul meg, ami ütközik az 1949. évi XX. törvény 3. bekezdésével:

„(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.”

Mivel a „Magyarország alaptörvénye” címzettű szövegkönyv esküszegés következménye, továbbá a fentebb bizonyított törvénysértés eredményeként lépett hatályba, a törvénysértés jogot nem alapít elve szerint érvénytelen, joghatás kiváltására alkalmatlan.

A törvénysértő magatartást támogató tevékenységhez tartozik a négyötödös szavazatarány előírásának törlése, amit ugyancsak törvénysértéssel vezettek be. Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását a 2011. december 16-tól 2011 . december 23-ig terjedő időszakra kezdeményezte: Lázár János, Dr. Papcsák Ferenc, Dr . Horváth Zsolt, Dr. Gruber Attila, Dr. Budai Gyula, Dr . Turi-Kovács Béla, Kozma Péter, Dr. Varga István, Dr. Vas Imre, amelyben 9. pontként indítványozzák, hogy A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabálya 46/1994. IX. 30. számú határozat módosításáról szóló H/5273. számú országgyűlési határozati javaslatot az OGY fogadja el. A módosítás 2011.XII.31-én lépett hatályba. A módosítani kért paragrafus szövege:

125. §(1) A kivételes eljárásban történő tárgyalásról - az előterjesztő esetleges felszólalása után - az Országgyűlés vita nélkül határoz. A kivételes eljárásban történő tárgyalás elfogadásához a jelenlevő országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.

A módosítás támadható szakasza:

„(3) A Házszabály

a) 125.§ (1) bekezdésében a „négyötödének” szöveg helyébe a „kétharmadának”,

… szöveg lép”.

Ezt a módosítást az országgyűlés kétharmados többséggel fogadta el, akkor, amikor a kormányzati oldal az országgyűlés 2/3-os szavat aránnyal bír. Ez logikai értelmezéssel az érdekérvényesítés, illetve a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést jelent, ami ütközik a határozat megszületésekor érvényben lévő 1949. évi XX. törvény 2.§ (3) bekezdésébe:

„(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.”

A fentiekben levezetett halmazati törvénysértések okán a „Magyarország alaptörvénye” címzettű szövegkönyv érvénytelen jogalapító okirat, joghatás kiváltására alkalmatlan.

  1. Tényállítás

Az 1949.évi XX. törvény – Magyar Köztársaság Alkotmánya – jogforrás nélküli, egyoldalú jognyilatkozat, és mint ilyen érvénytelen, joghatás kiváltására alkalmatlan.

Egy nép önrendelkezéshez való joga az egyéni szabadság közösségi formája. Az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya legelső rendelkezése tartalmazza a népszuverenitás elvét. Alkotmányozni a nemzetközi jog értelmében csak szuverénnek van joga, a szuverén pedig e tekintetben maga a nép.

1976. évi 8. törvényerejű rendelet

I. RÉSZ, 1. cikk:

  1. Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.

Az 1949.évi XX. törvényt nem szuverén emelte hatályba.

Bizonyítás

Magyar történelmi (történeti) alkotmánynak általánosan elfogadott levezetése szerint, a magyar és a velük egyazon élettérben élő és egymással közösséget vállaló más nemzetiségekre vonatkozó, a társadalom működési szabályait leíró társadalmi szerződést alkotmánynak nevezzük, amelyet a magyar nemzet, mint nép, 1949-ig nem kodifikálta egységes jogszabályban írott alkotmányként. A vérszövetséget kötött törzsek létfenntartó rendjét a szokásjog irányította, társadalmi szerződést pedig akkor kötöttek, amikor a szokásjog fenntartása azt megkövetelte, mert a jogrendet idegen vezetés uralta. Idegen törzsek és embercsoportok érdekvezérelt életvitele szükségessé tette, hogy a magyarok közössége írásban rögzítse léte fenntartásának szabályait, mert a beszűkült élettér forrásainak kirablása, erőszakos elzárása már a közösség létét fenyegeti. Nincs több értelmes indok, ami miatt írott alkotmányt kell összeállítani. Az alkotmány tehát egy emlékeztető, hogy nemzedékről nemzedékre az utódok feleleveníthessék a tényt, mely szerint az emberi lét uralója a természeti törvények összessége. A Magyarország alaptörvénye címzettű szövegkönyv nem ilyen szándékkal nem a magyar nemzet érdekeinek védelmére készült. Ezen felül, országnak alkotmánya nincs, legfeljebb az egy országhoz rendelt területen állandó jelleggel élő emberi közösségek alkothatnak olyan jogrendet, amelyben irányt mutatnak a közösség fennmaradásához szükséges ember-ember, ember-természet és ember-anyag között fenntartandó viszonyrend egyensúlyának megtartásához.

Alkotmányozási kísérletek:

1849. március 4. Olmützi alkotmány. 1851. december 31-én hatályon kívül helyezték.

1848. április 25. A Franz Anton Kolowrat-Liebsteinsky vezetésével felállt osztrák felelős kormány, V. Ferdinánd megbízásából újra írta az olmützi alkotmányt. Soha nem hirdették ki.

1867. évi XII. törvénycikk. Mint a Magyar Birodalom jogrendjére épülő ünnepélyes alapszerződés, a királyi hatalom hatályáról rendelkezik. Nem alkotmány, és mert az Apostoli Magyar Királyságnak kodifikált alkotmánya ekkor még nem létezik, ez a törvény nem lehet alkotmány erejű.

1918. november 16. Az 1918. évi néphatározat, amelyben először kíséreltek meg jogi alapot teremteni a Szent Korona Országainak felbontáshoz. Egy erőszakos hatalom-uralásra tett kísérlet, ami bevezeti az állami főhatalom felsőbbségét, ezzel megteremti a lehetőséget a legfelső Princípium hatalmának ágakra való bontásához, a felelősség teljes elhárítására, ugyanakkor nem nevezi meg, hogy mit ért a „nép akarata” kifejezés alatt. Mint jogforrás nélküli készítmény, joghatás kiváltására alkalmatlan szöveg. Megtalálható az Országos Törvénytár, 1918. évi november hó 22-én kiadott 16. számában.

1919. április 2.A Tanácsköztársaság alkotmánya című kiadvány, a Forradalmi Kormányzó-tanács XXVI. számú rendelete. A 31.§ csak a közjog forrását nevesíti. A királyságot nem érinti, csak egy ismeretlen hátterű uralmi rendszer kimondása. Jogi szemléletből erőszakos hatalom-uralás, jogérvénye semmis. A tanácsköztársaság törli.

1919. június 23.A Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság alkotmánya. Elfogadta a szövetséges tanácsok országos gyűlése. Jogforrása az 1.§: „… a proletárság minden szabadságot, jogot és hatalmat kezébe vett, …” Erőszakos hatalom-uralási kísérlet, jogérvényét a 1920. évi I. törvény semmissé teszi.

1920. február hó 16. 1920. évi I. törvénycikk az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló törvény. A nemzeti szuverenitás képviseletét a nemzetgyűlésre ruházza, amely meghatározásban a szuverenitás állami főhatalomként jelenik meg. Az addigi főhatalom gyakorlása a királyi kezében volt, amit 1918. év november hó 13. napjáig a főrendi ház kontrolált. A hatalom gyakorlása és a függetlenség ellentétben álló fogalmak (a független jogalany nem függ a hatalomgyakorlótól), és az 1920. évi I. számú törvénycikkben ezen azonos tényre vonatkozó ellentét feloldása nem történik meg. Ennek okán a Magyar Szent Korona jogrendje nem tartalmazhatja az 1918. november 13-a után alkotott törvényeket, rendeleteket, azaz, minden 1918. november 13-a után kihirdetett közjogi és magánjogi cselekedetnek kötelem-keletkezető joghatása nincs, röviden semmis. Ekkor, bár az Országgyűlés feloszlásával, valamint a Főrendi ház tanácskozásának felfüggesztésével a főhatalom gyakorlása valóban átmeneti állapotban volt, a királyi hatalom gyakorlása erőszakos hatások következményeként vált lehetetlenné. Jogi szempontból az 1920.évi I. törvénycikk, és minden jogi ügylet, ami jogforrásnak tekinti azt, jogérvénytelen.

1944. december hó 21-23. Az országot a szovjet hadsereg megszállása alatt tartó területekről érkező, senki által meg nem választott ember döntött a magyar nemzet jövőbeni irányításról. A nemzetgyűlésnek nevezett 3 napos tárgyalássorozat a megszálló szovjet hadsereg támogatását élvező erőszakos kommunista irányítás alatt folyt. Határozmányai figyelmen kívül hagyták a magyar szokásjog rendjét, és kizárólag a hatalomgyakorló struktúra felépítését rögzítették. A gyűlés nem az irányított közösségre, hanem a hatalom átvételének legitimálásra ügyelt. Határozatai jogi szempontból egyoldalú jognyilatkozat kinyilvánítása, és mint ilyenek illegitimek. A létrehozásukkor nem érvényesülhetett a nemzet szabad akarata, amelyből következik, hogy joghatás kiváltására alkalmatlanok.

1945. évi I. törvény a magyar állami szuverenitás gyakorlásáról. 1.§ „… Az ideiglenes nemzetgyűlés – törvényerőre emelve a Debrecenben, 1944. évi december hó 22. napján tartott ülésében hozott határozatát – a magyar állami szuverenitás kizárólagos képviselőjévé nyilvánítja magát. …” 1944. december 22-én a Magyar Királyság területén háború zajlott, amely időszakban rendelettel kormányoz az arra felhatalmazott. A rendeletek hatálya addig tart, amíg az első törvényesen összehívott Országgyűlés és Főrendi ház (Felsőház) összeül, és megkezdi szabályos működését. Az 1945.évi I. törvény a megszállt területen ideiglenes jelleggel és jogellenesen megalkotott rendeletet átemeli a hatályos magyar jogrend törvénytárába. Jogi szempontból törvénytelen, mert a Szent Korona Országai részben vagy teljes egészében katonai megszállás alatt voltak (a szovjet hadsereg uralt minden jogforrást), amely alatt csak rendeleti kormányzás megengedett, továbbá meghatározatlan értelmezéssel használja a „szuverenitás” kifejezést, ezzel a törvény semmis.

1946. évi I. törvény Magyarország államformájáról. A törvény az államhatalom kizárólagos forrásaként a magyar népet jelöli meg, azonban az államforma meghatározására a törvény megalkotóját nem hatalmazta fel a nép, és elfogadásáról nem tartottak népszavazást.

1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya. A szokásjog értelmében: megszállás alatt rendeleti kormányzás érvényes, amelynek időszak alatt kiadott rendeletek hatálya a megszállás megszűnésekor, az összehívott országgyűlés első ülésnapján megszűnik. Ennek okán a törvény jogérvénye semmis.

Az érvényes magyar jogrend

Az újkori politika az állam fogalmában látja kiteljesedni egy emberi közösség ember-ember közötti viszonyának jogi meghatározottságát. Az őseredeti magyar jogrend ezzel szemben a legfelső princípium és az ember, az ember és ember, valamint az ember és az anyagi világ között fennálló viszonyok rendjét fogja egyetlen, tagolatlan rendszerbe. Az állam keletkezéséről kifejtett tudományos nézetekben többnyire az állami berendezkedést a legitimációjával kapcsolják össze. Kérdéses azonban, hogy az állam eredetét kutató szaktudományok fogalmi szintű megállapításai milyen mértékben, ad abszurdum, egyáltalán vonatkoztathatók e, a magyar nemzet létközösségben élőkre végső soron beszélhetünk e magyar államról? Ebben a körben a két legjelentősebb elmélet – a szociáldarwinizmus és a marxizmus – más-más érvekkel, de nagyjából megegyezik abban, hogy az állam az egyik népcsoportnak a másik népcsoport által történő meghódítása és tartós alávetése révén jött létre. Azonban, mindkét elmélet hívei legfeljebb az antik görög politikum idejéig nyúlik vissza, a megelőző ázsiai, észak-, közép- és dél-amerikai civilizációk társadalmi berendezkedését az azokban előforduló viszonyrendek értelmezését kerülik, bár őseredeti államoknak mondják ezeket. Más közelítésben az állam keletkezését a föld tulajdonviszonyát tekintik az állam kialakulásának motorjaként, ami nagyon távol áll a magyar közfelfogástól, tekintve a szokásjogot, amelyben a Földet az égiek tulajdonaként kezelik, és amelynek birtoklása a földi halandók részéről ideiglenes. Vannak elméleti kutatók, akik szerint Engelsnek az állam keletkezésére vonatkozó fölfogásával szemben a föld köztulajdonban tartásakor is lehetséges osztálytársadalom kialakulása és kizsákmányolás, így az állam keletkezésének iniciatívája a föld tulajdonjoga is lehet. Ez a fölfogás az állam keletkezését akként magyarázza, hogy a közösségi feladatokat ellátó és a többletterméket is újraelosztó vezető réteg a javak fölötti rendelkezést tekintve kiváltságos helyzetbe kerül, ennek okán fokozatosan kizsákmányolóvá válik, és a felhalmozott javak hozzáférhetőségét kisajátítva, mint erőforrást, saját érdekei védelmében, a kizsákmányoltak féken tartására használja, aminek következménye a közhatalom államiasítása. Ez a gondolati levezetés is eltér a magyar társadalmi ősrend valóságától, ugyanis az eredeti közösségi létben a magyar nemzet önellátó gazdasági felépítménye nem ismeri az újraelosztás fogalmát. Ahogyan azt látjuk, az államfogalom egy folytonosan változó viszonyrendet fed le, ami az őseredeti magyar közfelfogásban állandósult ellenállást vált ki. Ennek oka egyszerűen az, hogy a viszonyrend változásának követése elvonja az energiát a teremtő alkotástól.

Az érvényes jogrend alapja

A szokásjog értelmében vett Szentkorona jogrend jogfolytonossága 1918.november 18-ig fennállt. Ekkor az országgyűlés alsóháza az 1918. november 18-i ülésén a képviselők egyhangú határozatával feloszlatta magát, és a szokásjog gyakorlatának megfelelően átiratban értesítette erről a főrendiházat. Ugyancsak a szokásjognak megfelelő módon a felsőház nem mondta ki feloszlását, hanem a beszüntette tevékenységét, mert a törvény szerint „… a két házból álló országgyűlés képviselőházának feloszlatása természetszerűleg vonja maga után azt, hogy az országgyűlés másik háza sem folytathatja alkotmányos működését”. Ezt megelőzően 1918. október 31-től a Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács nevezettű csoport néhány száz lumpenproletár és frontról visszatért katona segítségével Budapesten lázadást szított, aminek egyik eseménye gróf Tisza István miniszterelnök meggyilkoltatása volt, majd 1918. november 16-án kiadták az „1918. évi néphatározat” címzettű kommünikét, amelynek első cikkében népköztársaságot hirdettek, és a II. cikkben új alkotmány megállapítása céljából nemzetgyűlést hívtak össze. Röviden, államcsínyt hajtottak végre. Tekintettel azon tényre, ezt a határozatot a törvényesen működő országgyűlés nem szavazta meg és a főhatalom részéről senki nem hagyta jóvá, továbbá arra, hogy az országgyűlés alsóháza 1918.november 18-án mondta ki önmaga feloszlását, az idézett néphatározat és minden hivatkozása joghatás kiváltására alkalmatlan, azaz semmis.

A mai napig érvényes és hatályos magyar jogrend alapja

A szokásjog értelmében a magyar nemzet közösségének irányítása az égiek kezében van, Gelyza fia Vajk – a katólikus keresztségben István – 1038. augusztus 15-én tett felajánlása okán. A Habsburg-ház magyar koronához fűződő joga, 1463. július 19-én Bécsújhelyen kötött örökösödési szerződés keletkeztetett, amelyet I. Mátyás nevében Vitéz János és III. Frigyes jegyzett. Ennek értelmében, ha Mátyás törvényes örökös nélkül hal meg, a magyar trónt III. Frigyes vagy fia, az akkor 4 éves Miksa örökli. Itt nem részletezett események okán a Habsburg-ház jogot formált a Szentkorona jogkiterjesztésére, ami az 1723. évi II. törvénycikk 11. §-ban foglaltak értelmében Habsburg-ház magszakadása esetén a magyar nemesekre visszaháramlik.

„… a király választására és koronázására nézve a karok és rendek ősi és régi, helybenhagyott s bevett szokását és előjogát oly értelemben tartják fönn, hogy annak csakis az említett nőág teljes kihalása után legyen helye.”

Ezt az 1867. évi XII. törvénycikk megerősíti:

„1. § Azon kapcsolat, mely egyrészről a magyar korona országai, másrészről Ő Felségének többi országai és tartományai között jogilag fennáll, az 1723:I., II. és III. törvénycikkek által elfogadott pragmatica sanctión alapszik.”

Összegzés

A fentebb leírtak pontosan rögzítik és bizonyítják, hogy minden 1918. november 16-a után alkotott alkotmány, alaptörvény, törvény és rendelet jogérvénytelen, kötelem-keletkeztető joghatása nincs. A szokásjog és a fentebb leírt törvények végkövetkeztetése:

Az ősi jogrend és az 1918. év november 18-ig kiadott és a főhatalom által szentesített törvények értelmében, a Szentkorona alávetésében egyedül és kizárólag a teljes magyar nemzet jogosult meghatározni egyszemélyi vezetőjét és azt a létformát, amelyben földi megnyilvánulással jogot alapít.

Megjelent: 488 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 212 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.4%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.2%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 2%Netherlands 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 19
This Week: 4110
Last Week: 5887
This Month: 19875
Last Month: 26560
Total: 1662237

Belépés