Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2017Sep22

2017. Január 31., Kedd 22:00

"Minden tettünk mérlegre kerül"

Írta:  Jakab Károly
Értékelés:
(5 szavazat)
Jakab Károly vagyok Budakesziről. Nyugdíjas magyar ember. - Ha érdemesnek tartjátok az alábbi levelet, akár szét is küldhetitek kedves szervezők.

Célmondat. Tudatszint felemelkedésünk folyamatos és feltartóztathatatlan.
Csupán fékezhető emberi befolyásolással. Az meg a végén visszaüt.

Minden tettünk mérlegre kerül, és a mérleg másik serpenyőjét nekünk kell kiegyenlíteni.

Pilisi nyilt nap.

Végig nézve a háromórás filmet, egyértelmű előttem, hogy nem a Trafó a cél.

Az csak álca.

A józan magyar paraszti eszemet használva, az elmúlt cca. 27-év események mondanivalója, kivétel nélkül azt sugallta, hogy egy bedobott eseménnyel mit akar elérni az a háttérben maradt valaki vagy valakik, akik az eseményt elindították.

Számomra szembeötlő téma. Valakik bajba jutottak önhibájukon kívül. Abba is maradtak. Ez jelzésértékű és elfogadhatatlan a jóérzésű ember számára.
Példa Kolontár esete. Az iszap nézetem szerint, csak álca volt. Valami értéket, mely kizárólag a magyarság felemelkedésének gyorsítását eredményezte volna, el kellett tüntetni. Valahonnan a közelből. Például egy domb vagy hegy belsejéből.

Ugye az eltöméshez kő, törmelék kell. Itt kibontjuk, ott betömjük, közben ami benn van, azt meg elvisszük máshová. Ha valóban így volt és nem csak az én elképzelésem, akkor a teória jó. Tárhelyről van szó. A nevébe is ott lapul "Kolontár" Valamit tároltak Őseink a számunkra. De hát tudatlanok vagyunk egyelőre.
A nagy zűrzavarban, erre ez elrablásra vagy eltüntetésre nyílott alkalom. A valóság kiderítését tulajdonképpen közigazgatási eszközökkel megakadályozta a hatalom. Már ez érthetetlennek és értelmetlennek tűnik. Hát nem az a cél, hogy a tettesek a felelősök kiderüljenek?
Most nem a mindenkori kormányra gondolok, hanem a Földbolygó méretű közigazgatási hatalom itteni intézőire.

Valamiért a vizsgálatokat és a szakértői véleményeket nem hozták nyilvánosságra. Nem akarták nagydobra verni. Miért? Mi okból? Ez egy jó kérdés. Megmozgatja az ember gondolkodását.

Nézetem szerint, ha az igazság kiderül, akkor kiderült volna az iszap és az eltüntetés közötti összefüggés.

A nyomok igazolták ugyan, hogy emberi beavatkozás, mulasztás történt, amit semmibe vettek. A károsultak a mai napig nincsenek kárpótolva, sőt ellenkezőleg. Fenyegetésnek vannak kitéve. A média hallgat. Miért? Nem érdeke a valóság kiderítése? Nem azért a mi érzékszervünk?

A Pilis Szent hely. A Magyarság Szent helye. A Földanya Szívcsakrája.

A Magyarság a megbízott Őrző. Arra a mindenkori kormánynak, ügyelnie kell. Ha nem tud védeni, akkor valamilyen kormányok feletti erő parancsol, és a kormány hallgat. Magyaráz, stb. Mi lehet a Trafó ügyben, pontosan azon a helyen ahol "építeni" akarnak, ami annyira fontos az "idegen érdeknek" hogy felrúgja, megfúrja, a Magyar Szent helyet? Megint, a nagy zűrzavarban, az egyszerű ember nem veszi észre, hogy a munkásruhába öltözött "tudók" mit fúrnak, matatnak, mit visznek el a helyszínről, ami nem az idegent illeti.

Pilis és Kolontár

E képet a Google fényképgyűjtemény anyagából szerkesztette: >Zoli<

A szisztéma ugyanaz mint a kolontári eset, csak más megnyilvánulási formában. És sokkal nagyobb területet ölel fel.

Sajnos, az elmúlt időszakban történt események fényében, ezt a szempontot nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Ne legyen igazam. Minden maradjon a helyén, és amikor eljön az ideje, akkor kerüljön elő, aminek elő kell kerülnie.

A körülöttünk zajló események fényében azt látom, hogy az az erő, akinek a Földbolygó emberiségét kéne szolgálnia, ahová a mindenkori kormányok tartoznak hűséggel, előttünk járnak, és igyekeznek mindent eltüntetni berobbantani, ami a tudatszint emelkedésünket szolgálná.

Véleményem az, hogy mivel a Legmagasabb Törvény léptéke szerint történik a változás, és a Legmagasabb Törvény a meghatározó, a "Földbolygó méretű közigazgatási hatalom" az emberiség felemelkedését fékezi nem pedig segíti.

Nézetem szerint, a két eset is erre bizonyíték.

Az egész meghallgatás alatt, Erre a szempontra, egy jelenlévő sem hívta fel a figyelmet.

Lehet,hogy értelmetlennek tűnik ez a szempont, azonban, a zajló események fényében, ez a kérdés kézenfekvő.

Ezt nem lehet felolvasni előre kapott levélből.

Ezt érezni és tudni kell.

Igaz.

Józan magyar paraszti ész kell hozzá.

Igaz

Földbolygó méretben kell tudni gondolkodni.

Igaz.

El kell tudni fogadni és szembe kell vele nézni, hogy valóban, velünk választatják meg a vezetőinket, de nem mi a NÉP áll a mindenkori kormányok felett. Ezt tudomásul kell venni. A gyakorlat ezt bizonyítja.

Egy kormány jelölt, valamit ígér a választási időszakban. A NÉP ha azt hallja amit hallani akar, akkor megválassza.

Aztán az ígéretből nem valósul meg semmi, vagy csak látszatintézkedések történnek. A kiszolgáltatottság marad.

Bizonyíték az elmúlt 27 év.

A nemzetek és kormányok feletti erő, a valódi hatalom, a tudás birtokában van.

Csak nem ossza meg velünk.
Ezt is látni kell.
Ezért történhetett meg az egyik tárhelyünk megsemmisülése, a tudtunk nélkül. A szokáshoz híven a félrevezetésünkkel. Ezt is látni kell.

Véleményem szerint, valami ilyen dolog áll a háttérben a Pilis kapcsán is. Tökéletesen precízen előkészített ügy.

Ne legyen igazam. Inkább én lássak rémeket. De sajnos, a fenti szempont nem hagyható figyelmen kívül.

Egyszerűen a végére kell járni. A műholdfelvételek bizonyítékot szolgálnak. Kérni kell.

A Kormány lépjen és ne hallgasson. Ha Szent hely, akkor Tabu és punktum.

A hatástanulmány alapján, semmi nem indokolja, hogy a Szent hely meg legyen alázva.

Ki legyen szolgáltatva, ellenőrizetlenül.
Nem csak magyar tulajdonú szervezeten keresztül próbálkozik az ügyet nyélbe ütni
Tudni kell, hogy senki nem taposhat tobzódhat egy nemzet szívén.

A Földanya Szívcsakrája Szent. A magyarság az Őrző.

Ha mégis jól látom a folyamatokat, Kérem az égi Nagyfőnököt, hogy ezt a gyalázatot hiúsítsa meg.

Ha nem jól látom a folyamatokat, akkor a levelem semmis. Szempontnak szempont volt, de nem valós szempont.

Ezt sem tudom kizárni.

A következőket kérem minden embertől, aki ezt a levelet olvassa.

Interneten keressen rá a következőkre.

Julius Andan világ a színfalak mögött. Julius Andan - A világ a színfalak mögött (teljes hangoskönyv)   és, szkertekrend.hu

Köszönöm.

Jakab Károly nyugdíjas.


 

utóirat.

Az emberiség tudatszintje folyamatosan emelkedik. Az ütem, Legmagasabb Törvény léptéke alapján.

Ma ott tartunk szerintem, hogy kezdünk átlátni a szitán.

Az emberiség nemzeti összetartozó tudása mindenkibe bele van kódolva.

Egységben, szeretetben, békében szeret élni az ember. Ekkor érzi magát egyensúlyban.

A hazugság, félrevezetés, bizonytalanságban tartás nem természetes állapot.

Sérül az igazságérzetünk, sérül az egymás iránti tiszteletünk, vagyis nem vagyunk egyensúlyban.

Ki vagyunk billentve az egyensúlyunkból, mi emberek.

Ezt érezzük, de nem tudjuk, miként másszunk ki belőle. Pontosan ezért nem közkincs a tudás.

Úgy érezzük magunkat mint egy sötét szobában, ahol egy hang utasításait követve lépkedünk.

Mert a hang azt mondja, hogy arra ne lépj mert ott egy kút van.
Arra sem mert ott meg egy szakadék van. stb. stb. De elég egy gyufa lángja, hogy kiderüljön igazat szólt, vagy hazudott. Hát a gyufa ott van a fentebb ajánlott írásokban.

Van több is, de lényegre-törőbbet és érthetőbbet nem találtam.

Ha van kérdés, ami bárkiben felvetődhet, a, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen felteheti.

Ha van javaslat ami bárkiben megfogalmazódhat ugyanitt megteheti.

A kérésem csupán annyi, hogy az emberi jóérzés határain belül kérem a megfogalmazást.
Maradok tisztelettel és Szeretettel.

Megjelent: 376 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 251 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.9%Canada 1.1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.3%
Ukraine 2.7%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Netherlands 0.2%
Sweden 1.6%Belgium 0.2%
Austria 1.5%Greece 0.2%

Today: 274
This Week: 3211
Last Week: 5161
This Month: 16558
Last Month: 20484
Total: 1608414

Belépés