Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2018Sep20

2018. Július 11., Szerda 08:12

Új hatalmi ágazatok

Írta:  Sütő Gábor
Értékelés:
(9 szavazat)
" A tömegtájékoztató eszközökben, még a Kossuth rádión is, a vezető hír az amerikai nagykövetség megnyitása volt Jeruzsálemben, így az első helyre szinte már odaragadt migráció lecsúszott a másodikra. "

(FILOSZEMITA INTELEM – NYOLCADIK LEVÉL)

Kedves Unokaöcsém!

Még május 14-én kezdtem gondolkodni válaszlevelemen, de csak most tudom befejezni. Ezt is intelemnek szánom a leveletekben felvetett kérdéskörökben: a sajtó felelőssége a választási vereségünkben és a filoszemitizmus térhódítása. Meglephet benneteket, de nem elemzéssel, hanem a végkövetkeztetésemmel kezdem. Jól érzékelitek a témák fontosságát, ugyanis mind a tömegtájékoztató eszközök, mind a filoszemi-tizmus új hatalmi ágazattá vált! Akkor is, ha feltűnő a különbségük: az előbbi arra pályázik, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, az utóbbi igyekszik a háttérben maradni, de mindkettő a hatalom bűvöletében teszi, s ha nincs is mindkettő teljesen a kezünkben, az érdekeink szolgálatában állnak. A választási vereségen tegyétek túl már magatokat. De mert kapcsolódik a kérdésetekhez, befejezésül mégis megosztom veletek, amin ugyaneznap megakadt a szemem, mert jó példa rá, milyen hordereje lehet a hírek célzatos súlyozásának. 

Hírközlési bűvészetünk

A tömegtájékoztató eszközökben, még a Kossuth rádión is, a vezető hír az amerikai nagykövetség megnyitása volt Jeruzsálemben, így az első helyre szinte már odaragadt migráció lecsúszott a másodikra. A továbbiak között pedig elbújtatva szerepelt, hogy Orbán miniszterelnökké választását követően harmadszor választotta Lengyelországot első hivatalos látogatása céljául. Ennyire leértékelik a miniszterelnöküket, a nevezetes magyar-lengyel barátságot, s a V4-et? Avagy figyelmetlenség, felelőtlenség, alkalmatlanság? Hasonló esetek tömkelege bizonyítja, a magyarországi hírközlő eszközök, a jobboldalinak minősülőket is ideértve, nem képesek, talán nem is akarnak úgymond kormánypárti elfogultsággal súlyozni a hírek között. Az is lehet, hogy az MTI-ben és a Kossuth rádióban szolgáló embereink keze van benne. Még ezt tartom a legvalószínűbbnek. Ugyanis a nemzetközi háttérhatalmunk elérte, hogy a tömegtájékoztató eszközök hatalmi ággá nőjék ki magukat, s ezért is igyekszünk megkaparintani a vezetésüket. Ráadásul jól jövedelmez, ami nekünk különösen fontos. Olvastam, vagy hallottam, hogy Kálmán Olga havi fizetése négymillió forint. Ez még engem is mellbevágott. A nyilvánosságra hozása ellenjavallt, ugyanis tíz-, ha nem százezer számra akadnak gójok, akik egy évtized alatt összesen nem keresnek ennyit. Ilyen hírek forradalmasíthatják őket. Ellensúlyozásképpen, ha köze sincs hozzá, akkor is a Fideszt kell vádolni érte, no meg azért is, hogy Simicska megszüntette a Magyar Nemzet, majd a Heti Válasz pénzelését. A tömegtájékoztató eszközök talán nem is oktalanul vették magukra a médium, s a rokonértelmű média elnevezést, hiszen valóban hipnotizálhatják a közvéleményt. Gondoljatok csak a hódmezővásárhelyi Zay-keltésünk eredményességére. De azóta is kitartóan hirdetik az ellenzék sajnálatos ostobaságait. Igaz, ehhez kell, hogy maga az ellenzék kürtölje ki elsőként, ahogy teszi is. Fájdalom, pártunkkal, az LMP-vel együtt, sőt esetenként az élen, bár a Jobbik mostanában tagadhatatlanul az első helyre küzdötte le magát.

Nekünk rokonszenves a miniszterelnök Jeruzsálem, migráció és egyéb hírek utáni besorolása, ám Németországban, Angliában, Oroszországban, Izraelben elképzelhetetlen, hogy ne őt szerepeltessék első helyen. Ha mégsem, akkor jön a felelős megrovása, vagy eltávolítása. Magyarországon semmi hasonló nem történik. Még az is lehet, rajtunk kívül alig veszi észre valaki a meghonosított fondorlatos, de hatékony kártevést, a sajtószabadságnak sajtószabadossággá léptetését. De lehet, érdektelenné vált a magyar közvélemény számára, avagy már nem lehet összekaparni annyi önbecsülést sem, hogy szóvá tegyék. Akármi is az oka, számunkra jó jel, hisz éppen e nemtörődöm semlegességet akarjuk elérni. Nemcsak Magyarországon, hanem minden egyelőre még gójok uralta országban is.

Magyarországon valamelyest kivételt képez az Echo TV. Műsoraik ellenünk irányulnak, ám ők sem mindig tudják, mit hogyan súlyozzanak. Magyarkodásuk ellenére Bayer-shownak nevezik egyik műsorukat. A szabadszájú Bayer Zsolt akaratlanul is a kezünkre játszik az ellenzéki politikusok goromba, szitkozódó, sértő minősítgetésivel, amivel önmaga kontrázza az egyébként helytálló, ezért számunkra kellemetlen állításait. A napokban meg majd leültem, mikor a Sajtóklub műsorukban Izraelt „természetes szövetségesnek” minősítették a migrációval szemben, s dicsérték, hogy „nemzetállam” akar lenni.  Csakhogy például Románia is nemzetállamnak minősíti önmagát, mert ugyanúgy nem létezőnek, vagy eltüntetendőnek tekinti az ott élő magyarokat, mint mi a palesztinokat. De csak hadd dicsérjenek bennünket önmaguk ellenében. Üdvözlendő filoszemi-tizmus. Ezzel elérkeztünk az általatok bogozgatott legfontosabb témához.

Mi az a filoszemitizmus?

Ha a gójok antiszemitizmusa zsidóellenesség, a filoszemitizmus az ellentéte, azaz zsidóbarátság a gójok részéről. 2007-ben Berlinben nemzetközi konferenciát szerveztünk az antiszemitizmusról, ahol három fő ismérvét határoztuk meg. 3D-nek neveztük el, mert angolul így hangzik: Discrimination (diszkrimináció – hátrányos megkülönböztetés), Demoni-zation (démonizálás – felruházás gonosz tulajdonságokkal), Delegitimi-zation (törvényenkívüliség – létjogosultság tagadása). Hangsúlyoztuk azonban, ezek közül már egy megléte is antiszemitizmust jelent! Annak fő célja pedig, hogy az antiszemitizmust szüntelenül a politika napirendjén tartjuk az, hogy a filoszemitizmus növekedhessen szép csendben. Ez olyannyira sikerült, hogy a filoszemitizmus szó szinte ki is kopott a közbeszédből, miközben egyre inkább uralja a gyakorlatot. Mégpedig a zsidóság védelmét jelenti nemcsak az antiszemi-tizmussal, hanem a 3D-be sorolható támadásokkal szemben is, amit úgy értelmezünk és követelünk megvalósítani, hogy a gójok előnyöket, sőt intézményesített előjogokat kötelesek számunkra biztosítani, amit általában el is érünk. A filoszemitizmusnak azonban még ezen túl is tartalmaznia kell a zsidók kedvelését, a zsidóság iránti aktív barátságos álláspontot. A harcias gójok megnyugtatására hozzá szoktuk tenni, hogy ennek fő formája a magyarság és a zsidóság kölcsönösen hasznos együttélését és együttműködését jelenti, de ez számunkra – nektek mondanom sem kell – csak puszta frázis.

Az említett céllal felidézek és értelmezek időszerű nemzetközi és magyar példákat, hogy pontosan értsétek a dolog lényegét.

Vegyük a jelentéktelennek tűnő lisszaboni 63. Eurovíziós Dalfesztivált. Csak látszólag nem politika, de számunkra a legtöményebben az, mert figyelmeztette a gójokat, hogy „minden kilométerkőnél ott vagyunk!” A cifrálkodó-rikácsoló, szexideált meg sem közelítő kövérkés izraeli dalnoknőnk dallamtalan száma „a női erő és a társadalmi igazság ébredéséről” egyesek szerint úgy hangzott, mint a valamikori politikai tüntetések csasztuskája. Elnézést a hölgyeményünktől, engem még inkább a baromfiudvar szemétdombjának hangjaira emlékeztetett. Mint dal, nemhogy az első, de az utolsó helyre is méltatatlan. Ám a zsűri, nyomás alatt, vagy saját beállítottságból, de a legvalószínűbben (mivel mi szeretünk biztosra menni) mindkét indíték fennforgása okán, „politikailag korrekten” döntött, az első helyet neki ítélte. A közönség tiltakozott, sokak szerint a legrosszabb dal volt, amit valaha halottak. Ilyesféle dühös megjegyzésekkel árasztották el az internetet: "Kotkodálós Izrael nyeri meg". "Tessék Európa, megint megcsináltátok... megint a trollok nyerték meg a legnevetségesebb előadással, zenével, énekesnővel." "Utálom a szavazást, nem azért, mert a magyarok nem kapnak, hanem mert ekkora bunda látványosan sehol nincs." Még a tavalyi portugál nyertes szörnyűnek is nevezte az esetet. Figyelmeztető, hogy antiszemita hangok is bőven voltak.     

Ami viszont nekem nagyon is tetszett a mi kövérke Tonnadonnánkban, az velünk született gátlástalanság. A "Köszönöm, hogy a másságot választottátok, köszönöm, hogy elfogadjátok a közöttünk lévő különbözőségeket. ... Szeretem az országomat, legközelebb találkozunk JERUZSÁLEMBEN!" szavai ugyan túlzottan is árulkodóak, politikai tervezettségre utalnak. A dundi lány szájából hamisan is hangzottak. A lényeg azonban, hogy ő lett az első és a következő európai dalfesztivál Izraelben lesz.

Egyébként örülök, hogy a gójokat leszoktattuk annak felvetéséről, mit keres Izrael az európai sport- és kulturális rendezvényeken, miért nem a saját környezetében, az arabokkal, palesztinokkal, perzsákkal egy mezőnyben indul? Ez is az immár megszilárdult befolyásunkat, s a filoszemitizmus eluralkodását, mások hozzánk igazodását tükrözi. Ahogy a jövő évi budapesti zsidó olimpia is. S ha tudnák a gójok, hogy mennyi minden máshoz kell még majd hozzászokniuk! Így hát hajrá, dagikám! Nincs az a gój felháborodás, amely tovább kitartana, mint a zsidó gátlástalanság. A gójoknak a tiltakozás csupán pillanatnyi fellobbanás, nekünk meg a vérünkben van a nyomulás. Az ő tiltakozásuk felizzhat még egyszer-kétszer, de a mi gátlástalanságunk örök! Ezzel győztünk és győzünk. Gátlástalan nyomulásunk viszi győzelemre a gójok filoszemitizmusát.

Nézzünk egy számunkra létfontosságú „hazai” példát. A „civil kezdeményezésként” 2013-ban alakult Tett és Védelem Alapítványunk (TEV) kifejezetten zsidó önvédelmi gárdaként működik. Rendszeres havi jelentést ad ki a magyarországi "antiszemita atrocitásokról", állítólag az EBESZ által kidolgozott módszertan szerint. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet közreműködésével éves felmérést készít az "antiszemita előítéletesség" alakulásáról. Már számtalan eljárást kezdeményezett holokauszt-tagadás, vagy zsidóellenes gyűlöletcselekmények ügyében, s a magyar bíróságok engedelmesen – nemegyszer gyorsított eljárás keretében – el is ítélték az elkövető gójokat. A TEV tevékenyen részt vett a magyar állami életben, így az Alaptörvény negyedik módosításában (amelynek értelmében a zsidó közösség méltósága a véleménynyilvánítás szabadságának korlátját képezi), vagy a Btk. 269. cikkelyének kidolgozásában is, amit a gójok a véleményszabadsággal ellentétesnek és magyarellenesnek tartanak. Van is valami igazuk, de éppen ez bizonyítja, hogy a TEV képes keresztülvinni akaratunkat! Arra mondja rá, hogy antiszemita, akire akarjuk, s a bíróságok különösebb bizonyíték nélkül elhiszik, s el is ítélik az illetőt. Azaz semmi rosszat nem lehet ránk mondani, még ha tények bizonyítják is.  

De késztetjük a gójokat másféle szolgálatra is. 1995-ben még a Horn-kormány alapította a budapesti Rabbiképző Intézet volt igazgatójáról elnevezett Scheiber-díjat, amelyet a kulturális miniszter a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításában kiemelkedőt alkotóknak adományoz. Mint látjátok, a TEV nem a párbeszéd és a tolerancia bajnoka, ám ez évben mégis a titkára kapta a díjat, s a kormány nevében egy államtitkár adta át ünnepélyes keretek között. (Megkapta már Komoróczy Géza történészünk is, aki pedig olyan állítással rukkolt elő, hogy már Árpád vezér zsidó volt).    

Miért nézi el nekünk a zsidó gárdát valamennyi kormány, mikor a Magyar Gárdát a leghatározottabban tiltják és a Cigány Gárda szervezésére indult törekvéseket is leintették? – kérdezitek. Egyrészt az elődjeiktől örökölt félig-meddig titkos filoszemita kötelezettségvállalások, másrészt a beléjük nevelt modern filoszemitizmus miatt. Láthatjátok, még a gój méltóságok is nemegyszer elnézést kérnek tőlünk, ha szóvá teszünk valamilyen antiszemitának minősített esetet. Észre sem veszik, milyen ellentmondásosan viselkednek. Nem szűnnek meg hajtogatni, hogy a magyar nemzet részét alkotjuk, ugyanakkor az állítólagos közös nemzetünk nevében bocsánatért esedeznek. Néha már sajnálom őket. Ez utóbbiban ugyanis a mi kezünk nincsen benne; saját filoszemita kezdeményezésükre teszik. De hiába, mert mi egyszer sem bocsátottunk meg, s nem is fogunk. Mint ahogy az sem jöhet szóba, hogy a sokasodó és erősödő magyarellenes megnyilvánulásaink miatt mi kérjünk bocsánatot tőlük.  

A TEV tehát gyakorlatilag a magyar szervektől teljesen független, velük egyenrangú önálló zsidó hatóságként működik. Még csak nem is társszerv, hanem egyenjogú partner, a legjobb úton afelé, hogy felettes szervvé váljon! Egy vonatkozásban azonban némi cinizmussal helyesbítsünk: mégsem teljesen önálló, hiszen természetesen a kormány pénzeli. Mondhatnám, költségvetési tétel. Akárcsak a szabadkai zsinagóga, amelyet a magyar kormány padlófűtéssel újíttatott fel, és a szomszédos országokban lévő zsidó temetők rendbetétele.

Végül, példázatként kitérek arra is, amit „a magyar külpolitika nyugtalanító önállósodásának” neveztetek. Igaz, ami igaz, a nekünk kedves Martonyi távozása óta a magyar külpolitika tartalmában érzékelhetőbben magyarabbá, stílusában, szóhasználatában kihívóvá vált. Magyar barátaimmal madarat lehetett volna fogatni. El nem tudjátok képzelni, mennyire tisztelik, és szeretnék minden tévúttól és cselszövéstől megóvni Szijjártót. Ezért mélyen ledöbbentette őket, hogy „két olyan sarkalatos kérdésben bicsaklott meg a külpolitikája, amelyekben nem szabad tévedni”. Úgy vélik, a külügyminiszternek a májusi amerikai látogatása során tett kijelentése, miszerint Magyarország továbbra is kiegyensúlyozottan, „minden kritikát mellőzve fog hozzáállni az amerikai bel- és külpolitikai intézkedésekhez”, szakmai és politikai szempontból egyaránt hibás. A külpolitika alapelve a kölcsönösség, ami azonban az USA-t soha nem jellemezte és nem is fogja, ezért Magyarország ezzel súlyos egyoldalú, ráadásul betarthatatlan és viszonozhatatlan önkorlátozást vállalt. Feltétel nélküli szövetségesként, nem pedig szuverén államként kötelezte el magát a kétoldalú kapcsolatok alakításában. Miért lenne Magyarországnak nemzeti érdeke mindaz, amit Irakban, Afganisztánban, az arab tavasz országaiban, vagy Iránnal, s amerikai katonai támaszpontok tucatjainak Oroszország körüli létesítésével kapcsolatban láttunk és látunk? – kérdezik.

Annál inkább – folytatják – mivel az USA sokszor nem a saját nemzeti érdekeit, hanem Izrael érdekeit védelmezi. Ebből ered kedvencük másik durva tévedése, hogy az amerikai-magyar tárgyalásokon egy harmadik ország, Izrael vonatkozásában nyakába vett olyan rémisztő elkötelezettséget, hogy Izraellel szemben "tisztességes nemzetközi megközelítést szeretnénk kivívni". Szerintük a nemzetközi jogot, az emberi jogokat, az ENSZ-határozatokat, de még a saját szavait is a fennállása óta folyamatosan megsértő Izrael nem is akar hallani semmiféle tisztességről, kizárólag a saját rasszista, népirtó, önző érdekeit követi egyoldalúan és gátlástalanul, minden állammal, köztük Magyarországgal, sőt a nemzetközi szervezetekkel szemben is. A jó irányban megújult magyar külpolitika nem lehet annyira vak, hogy ezt ne lássa. Vagy azt sem értse, hogy az USA-ban hivatalos tárgyalást folytató magyar külügyminiszternek nincs keresnivalója Izrael washingtoni nagykövetségének fogadásán. Ráadásul a nem létező zsidó-kereszténység emlegetése e rendezvényén vallási, történelmi, politikai melléfogás; azt érzékelteti, hogy a kereszténység nem létezik zsidóság nélkül. E két fogalom közé legfeljebb „és” kerülhet, kötőjel semmiképpen, és egybeírni sem lehet. Hallotta-e már valaki egyetlen magyartól is, vagy akár más nemzetiségűtől, hogy ő zsidó-keresztény, vagy az akar lenni? – viccelődnek. 

Aláhúzzák, mindez ordító ellentétben áll a StopSoros törvénnyel, de valakik, láthatólag, összeegyeztethetőnek tartják őket, ami óvatosságra intő rossz előjel. Ellentétben áll a magyar Magyarországot akaró közvéleménnyel, s azzal a jelszóval, hogy a magyar kormány számára a magyar emberek biztonsága az első. Ugyanis nemcsak betolakodó újmigránsok vannak, hanem betelepült ómigránsok is, akik notórius baloldali szavazók és féktelen nyomulásukkal naponta bizonyítják, hogy nem jelentenek kisebb veszélyt. Változatlanul rokonszenveznek Szijjártó politikájával, ám leszögezik, aki nem a fentiekkel összhangban nyilatkozik, akarja, nem akarja, nem a magyar Magyarországot védelmezi, nem a magyarok biztonságát védi, hanem a filoszemitizmus mindent elnyelő mocsarába téved.

A magam részéről minderre csak annyit mondhatok, hogy ez a tőlük megszokott kemény, ahogy ők nevezik elvszerű állásfoglalás. Nagyon nem tetszik nekem, hogy az említett fejlemények nem tetszenek nekik. Csakis magunk között annyiban mégis igazat adhatok nekik, hogy mindez tényleg inkább a mi érdekünk, mintsem magyar nemzeti érdek. Eddigi tapasztalataik alapján a magyaroknak tartaniuk is kellene tőle, hogy feleslegesnek, visszaigazolatlannak fog bizonyulni e hajbókolásuk is. Lehet, hogy Izrael piedesztálra emelése az adott pillanatban valami kis előnyt, vagy védelmet jelent Magyarországnak, illetve a V-4-eknek, de számunkra semmi kötelezettséggel nem jár, s akár a következő pillanatban az ellentétjébe csaphat át, amivel szemben nem nyílhat semmiféle menekvési lehetőség. Magyarország tekintheti magát, sőt akár lehet is szövetségese Izraelnek, a Fidesz testvérpártja a Likudnak, az egekbe szökhet a filoszemitizmus, de akármennyire is igyekeznek, Izrael sohasem lesz szövetségese egy gój országnak, sem a Likud igazán testvérpártja egy gój szervezetnek. Efelől legyetek ti is nyugodtak.

Összefoglalva, mi bizonyíthatná szemléltetőbben a filoszemitizmus hatalmi ágazattá kinövesztését, mint ezek és a sokasodó hasonló irányba mutató példák? A filoszemiták hatékonyabbak, mint a szabadkőművesek, mert nem kötik őket szabályok. Közéjük tartoznak a sorainkból kikerülő megjátszott, vagy kikeresztelkedett filoszemiták, s a kriptozsidók. A gój filoszemiták kisebb részét a meggyőződött zsidóbarátok alkotják, akik ezt a múltra visszatekintő antikommunistázással leplezik, jellemzően olyan ellenfelet választva, aki már visszaszólni sem tud. Tegyék kedvükre, csak ne nevesítsék meg őket; tiltjuk, hogy mocskolják Kun Béla, Rákosi Mátyás, vagy Aczél György nevét. Nagyobbik részüket az alkalmazkodók, megalkuvók, haszonlesők teszik ki, akik a legszorgalmasabbak, de kevésbé hasznosak. Másik kisebb részét a rákényszerülők. Ez utóbbiak közt időnként akadnak árulók, akik kitálalnak. Velük megértetjük, hogy az árulást szeretjük, de az árulókat nem. Így aztán ez is csak háromnapos szenzáció legfeljebb. Van tehát valami abban, amire az hírhedt antiszemita Mahathir Mohamad maláj miniszterelnök a blogjában rámutatott: "A zsidók uralják ezt a világot másokon keresztül". Na, látjátok, ez már veszélyes meglátás. Ezt olvasva egy magyar gój, vagy egy akár V4-es politikus könnyen rájöhet, hogy mi az EU-val és a saját filoszemitáikkal akarjuk megtörni őket, hogy önmagunknak aztán könnyebb dolgunk legyen. A filoszemitizmus azonban nem vonható felelősségre; nem párt, nincs neve, székhelye, vezetősége, tagsági könyve, hadserege, de még történelme sem, mégis mindenhol jelen van. (Listája, persze, van. Ne nyugtalankodjatok!) Mindegy, hogy a filoszemita jóindulatú, naiv, kényszerű, csendes, vagy harsány, a lényeg az, hogy csak egyetlen, ahogy a gójok mondják, „nemzetidegen” célt ismerjen. 

Mi rejtőzik a fenyegető gój hallgatás mögött?

Ne terjesszétek, de csak elismeréssel írhatok róla, sokat tanulok abból, ahogy magyar barátaim higgadtan, tárgyilagosan képesek elemezni a helyzetet. Jaj, de irigylem őket. Én képtelen vagyok rá, hiszen mindenképpen a nyomulási gyakorlatunkhoz (majdnem elveket írtam) kell tartanom magamat, elkerülve mindenféle nekünk káros tárgyilagosságot, érzelmességet, rokonszenvet, azaz mindent, ami nem szolgálja érdekeinket. A vezető politikusaik legutóbbi megnyilvánulásait taglalva, a legkisebb elítélő hangnem nélkül, sőt őket féltve, józanul elemzik: súlyos tévedés, hogy az izmusok közül feltűnően mindig csak az antiszemitizmus féken tartásáról szólnak. Nem értik, miért, miközben észre sem veszik a többit, legkevésbé az antimagyarizmust, ami pedig talán Magyarországon legnagyobb, mert minden oldalról a legjobban álcázott, ügyesen leplezett, magyaros jelszavakkal körültekintően palástolt.

Tudják, hogy ki vagyok, mégis mindig teljes nyíltsággal magyarázzák nekem e helyzetet. Állítják, a magyar nép a keserves történelmi tapasztalatai alapján, léte védelmében, emberséges módon, azt kívánja korlátozni, amit világszerte „zsidó nyomulásnak és túlhatalomnak”, „államnak az államban”, vagy „kiépült párhuzamos társadalomnak” neveznek. (Már a Rózsadombot is no-go gettónak mondják mióta Lengyel Lászlónk felhívott rá, hogy tiltsuk ki onnan a betolakodó vidéki Varga Mihály minisztert és társait). Küzdelme eleve nem lehet antiszemitizmus, hiszen a magyar Magyarország védelmét maga a kormány is saját politikai jelszavaként hirdette meg. Szerintük mindez már nemcsak az ország elzsidósításához vezetett, hanem azon a ponton van, hogy veszélyezteti a magyar megmaradást, s ezt a zsidóknak is észre kellene venniük. Ezért a magyar érdekek és értékek védelme nemcsak jogos és törvényszerű, hangsúlyozzák, hanem történelmileg parancsoló. Semmiképpen nem a magyarok az okai annak, hogy ezt a zsidók és a filoszemiták antiszemitizmusnak fogják fel. Ők maguk tudatosan hozták létre e helyzetet a magyarokkal szemben, s nekik is kell visszalépni halaszthatatlanul és nagy léptekkel, ha békés megoldást akarnak. 

A már említett BTK 269 § felháborítja őket, törvénybe iktatott magyarellenes rasszizmusnak tartják. Mert mi más is lehetne Magyarországon egy másik náció fölényének, érinthetetlenségének, bírálhatatlanságának biztosítása az államalkotó magyarok vélemény- és szólásszabadságával szemben? – kérdezik. Mint nemzetidegeneknek előnyt biztosító intézkedés, annyira kontrázza az elért szép eredményeket, hogy még fülke-ellenforradalmat is kiválthat, sőt gyorsuló korunkban rövid időn belül váratlan és vészes mértékű robbanással járhat. Ezt mind a hatósági-kormányzati szerveknek, mind a zsidóságnak érzékelnie kellene, de ennek a legkisebb jele sincs egyik részről sem, ami tragikus. Még az egyébként is a feszültséget csak növelő látszatintézkedésre sem hajlandóak. E kérdésben a gátlástalanság, a húrok pattanásig feszítése kétoldalú – állítják. Azt nem mondják, hogy értetlenül állnak e jelenség előtt, ellenkezőleg, akárcsak én, megnevezik az okot, ami a hatalmi ágazattá kinövesztett filoszemitizmus. Senki nem beszél róla, de mindenhol ott van, s mindennel szemben mindig érvényesül. A média és a filoszemi-tizmus immár megbontotta a hagyományos hatalmi ágazatok viszonyát is, keseregnek.

Azt is fejtegetik, a társadalmi robbanás veszélyével jár, ha egyetlen taktikai meggondolást, mint a filoszemitizmus, stratégiává léptetnek elő. Sorolják az erre utaló általatok is ismert belpolitikai és külpolitikai kijelentéseket és lépéseket. Úgy látják, a hatósági, jogi, kulturális, politikai filoszemitizmus messze túlment a tűrhetőség határán; egyáltalán nem vág össze a meghirdetett „magyar Magyarország” jelszóval, sőt kivédhetetlenül hitelteleníti azt. Pedig emlékezni kellene rá, e tünetcsoport az 1956-os eseményeknek is fő összetevője volt, akkor is, ha a politika elhallgatta és ma is elhallgatja – keseregnek.

Nekik nem ismerem el, de ez az érzékelhető körülmény, amelyhez könnyen párosulhat a külföldről szított különféle érdekeket képviselő uszítás, izgat engem is. Nyugtatom őket, de eredménytelenül. Messzebbre, s tartok tőle, tárgyilagosabban látnak, mint mi, vagy akár egyes politikusok. Azért részletezem nektek e témakört, mert létező, könnyen a felszínre törhető társadalmi tendenciával állunk szemben. 1956-ban közvetett, azaz amerikai szájba adott biztatásunkra, a Szovjetunió számolt le a kirobbanásával. Nekünk egyelőre csak közhangulatilag, politikailag kell számolnunk vele, de ezt meg kell tennünk. Az újbóli becsapottság és rászedettség érzése a mindig úriember, de sarokba szorított magyarokból elemi erővel törhet ki. Az ismétlődő helyzetben még váratlanabbul és előre nem látható formában robbanhat ki, s elkerülhetetlenül ismét idegen katonai beavatkozást vált ki. A NATO és az EU sem hagyhatja csak úgy elbitangolni egyik tagállamát sem, ahogy a Szovjetunió sem hagyhatta. (Feltűnt nekem, hogy szerintük az angol Brexit sincs még lejátszva).      

        Azt is fejtegetik, hogy a filoszemitizmus stratégiává fejlesztésének szerencsétlen, de lehet, hogy végzetes hibáját követi el az Izrael csapdáit megöröklő Trump amerikai elnök is, akinek külpolitikája, ennek okán, az amerikai közvélemény szemében nemzetellenessé válhat. A filoszemitiz-mus olyan elkerülhető, vagy kivédhető ésszerűtlen lépésekre kényszeríti, mint Jeruzsálem elismerése izraeli fővárosként, vagy a nehezen tető alá hozott iráni atomalku egyoldalú felrúgása; egyik sem annyira az USA, mint inkább Izrael érdeke. A filoszemitizmus nemcsak Amerika-ellenes, hanem folyamatosan fenyegeti a világbékét. Különösen mutatja ezt a felcsillanó szíriai rendezési lehetőség akadályozása, a Gáza határánál tiltakozó palesztin fiatalok tucatjainak büntetlen meggyilkolása, az izraeli légierő rendszeres támadása Szíriában a feltételezett iráni bázisok ellen. Biztosak benne, hogy Izrael újabb háború kirobbantásával kísérletezik.

Ami a belpolitikát illeti, szerintük támogatandó, de nem elég következetes az unortodox, illiberális, keresztény-demokrata fogalmak, elvek hangoztatása, s alkalmazása sem. Ha nem párosul nyílt és következetes tisztázási-tisztulási, az egész társadalomra kiható, minden tekintetben magyar nemzeti érdekérvényesítő folyamattal, elérhet ugyan a társadalom által kedvezően fogadott és támogatott félmegoldásokat (ami pillanatnyilag jellemzi a helyzetet), azaz átmeneti és elszigetelt eredményeket, amelyek azonban gyakorlatilag álcázzák az erőteljesen intézményesülő filoszemita folyamatot, azaz nem szüntetik meg a magyar megmaradást fenyegető veszélyeket. Az 1956-t és az elsinkófált rendszerváltást átélt társadalom tisztán át is látja mindezt. De azért szavaz a Fidesz-KDNP-re, mert a jelszavai és egyes tettei alapján reméli, hogy átnöveszti a rendszerváltást a parancsolóan szükséges magyarosítási-visszamagyarosítási folyamatba.

Mi mással, mint a filoszemitizmus eluralkodásával magyarázható szerintük az is, hogy a számtalan emlékművön és a botlatókövön túl eluralkodtak a zsidóknak emléket állító tér- és utcanevek. Még a dunapartról is eltűnt már szinte minden régi elnevezés; a legforgalmasabb részein Fridrich Bornon kívül már ott díszeleg Carl Lutz (több helyen van emlékhelye a fővárosban), Raul Wallenberg (neki tucatnyi emlékhelye van már a városban) Sztehlo Gábor, Angelo Rotta, Slachta Margit, Valdemar és Nina Langlet, Salkeházi Sára, Jane Hanning, de megjelent a zsidómentő id. Antall József is. A Bérkocsis utca körúton belüli részét átnevezték Scheiber utcára, és egy egész sor más utca is zsidó vonatkozású nevet kapott. Ők nem tartják viccnek a mondást, hogy Budapest már Judapest, Magyarország pedig kis Izrael. Mélyen sérti őket, hogy az általunk meghonosított Élet menete, ott és annyiszor vonul, ahol és ahányszor akar, annyi új zsidó emlékhelyet létesít, amennyit akar, azt szólaltatja meg, akiket akar. Eközben képmutatóan hajtogatja, hogy "Megint bekövetkezhet a tragédia", mikor a bekövetkezéséért e gyakorlatot erőltetők teszik a legtöbbet

Néha már olyasmit is pedzegetnek, hogy a kétharmad szavakban és nemzetközi téren a diadalútját járja, de a belpolitikai gyakorlatban nem kétharmadrészt magyar. Túl nagy és növekvő az ellentmondás a Magyar Magyarország helyes jelszava és az ország elzsidósodásának elnézése között, amit nemhogy egyáltalán nem korlátoznak, hanem aprólékosan ügyelnek rá, nehogy csorbát szenvedjen.

Hát, nem rokonszenvezek e számunkra veszélyt jelentő nézeteikkel, de nem tagadhatom, logikusan hangzanak. Tényleg az a helyzet, hogy miközben zéró toleranciát hirdetnek az antiszemitizmus ellen, s meg is valósítják, nem is gondolnak zéró toleranciára a magyarellenességgel szemben. Ha valaki hazafinak nevezi magát, de mi fasisztának nevezzük, nekünk hisznek. Én azonban erre mégis csak legyintek. Ha a saját védelmükre nem tesznek semmit, ők a legnagyobb ellenségeik önmaguknak.       

A működésbiztos divide et impera

A gójok egyre érezhetőbb semleges, elnéző, megbékélő magatartása, aktív, vagy passzív filoszemita szerepvállalása hozzájárul a társadalmuk nekünk kedvező megosztáshoz. Állítom, hogy így van, mert miféle rendőrség az (mondhatnék kormányt is, hiszen annak engedelmeskedik), amely egyhónapos rendezvénysorozatot engedélyez a szexuális betegségeikkel kérkedőknek, sőt védelmet nyújt nekik az ellentüntetőkkel szemben? Miközben még a vallási körmenet is egy napig tart, s Trianonnak is csak egy napja van. A hatalomba szavazottak közül senki nem mer még véleményt nyilvánítani sem a sokasodó, szerintem is egyre pimaszabb, ízléstelenebb és utálkozó rendezvényeik ellen, nehogy az önsorsrontó szivárványbanda valamelyik tagjának álmatlan éjszakát okozzon. Majd akkor rémülnek meg, amikor az általuk így felbátorított fartúrók nemcsak a hatóságokat, hanem a gyerekeiket is meggyőzik róla, az a helyes, amit ők művelnek, és nem az, amit az őket világra hozó ostoba heteroszexuális szüleik. Kihívó magamutogatásnak tekintem, hogy a megnyitón persze részt vett az LMP, a minden lében kanál Szél Bernadettünk és Ungár Péterünk (országgyűlési képviselők!) személyében, no meg Karácsony Gergely ex-miniszterel-nökjelölt. Ámde, mivel ez is a megosztás irányába hat, s arra is szolgál – jobb és baloldalnak egyaránt –, hogy elfedje a valós magyar problémákat, mindezt elfeledjük nekik, s elégedetten állapíthatjuk meg, ők is a mi időnket közelítik!

Az effajta, genderizmusnak nevezett immár világméretű törekvés a lényegét illetően beavatkozás a politikába nem politikai eszközökkel nem választott civil és magánszervezetek részéről, a választott szervekkel szemben. Voltaképpen hasonló folyamat volt a tömegtájékoztatási eszközök eltérítése eredeti feladataiktól és a filoszemitizmus csendes kiépítése is. Mondhatjuk, mindkettő a mi sikeres világméretű fortélyos puccsunk volt. A negyedik, a civilek puccsa most van folyamatban, de Magyarországon valahogy akadozik. Nem utolsó sorban Orbán miatt. Honti Vilmos, a MEASZ elnöke, a szervezet májusi hírlevelében elemezte is az okait: Orbán „az országot egy plurális demokráciából egyetlen párt ellenőrzése alatt álló, fél-tekintélyuralmi rendszerré alakította át”, „mutált fasisztoid rendszert hozott létre”, „már jó ideje alkalmazza a goebbelsi módszereket”, s „hazug módon mutatta be a migránsok helyzetét”. Mivel e gondolatmenet és a belőle levonható következtetés egyáltalán nem idegen tőlünk, előbb-utóbb tennünk kell valamit. Annál inkább, mivel a gójok a StopSorossal megelőztek bennünket. Idegen népesség alatt, akiknek a betelepítését és a velük való keveredést tiltják, bárkik érthetők! Bár nemigen lenne annyi merszük, hogy minket és a csendben folyamatosan betelepülő véreinket is ide sorolnák. Minket az égvilágon semmiben nem korlátozhatnak, de azért ébereknek kell lennünk, nehogy ez a StopMánia általunk nem kívánt irányban harapóddzon el!

Ugyanakkor gondolkodjunk csak el mélyebben ezen is! Semmiképpen ne feledjük, a törvény Soros és ügynökei ellen irányul, akik ugyan a mieink, ámde Magyarországon minket védelmez az antiszemita muszlimoktól. Egyes civil szervezetek nyílt szembehelyezkedése a nemzeti konzultáció döntését megvalósító kormánnyal szemben, harcias kiállás Soros és a migránsok mellett, törvényes jogcím lehetne drasztikusabb intézkedésekre, ellehetetlenítésükre, akár bezárásukra is. Ám ehelyett a StopSoros törvény megalkotása, azaz formálisan jogszerű eljárás mellett döntöttek. Ezt is már április óta a mai napig lebegtetik, lehetőséget adva az érintetteknek az átrendeződésre. Hirtelenjében nem tudom felmérni, nem a filoszemitizmus szülte meggondolások játszottak-e közre ebben is, hiszen a számunkra kevésbé fájdalmas, de önmaguk számára bonyolultabb utat választották

Szerencsénk van abban is, hogy a gójoknak csak a szája jár, de képtelenek összefogni ellenünk. Pedig ha megtennék, ma még elsepernének bennünket. Nem teszik, mert bénító gátlásaik vannak. Nem győzőm hangsúlyozni, a mi nagy előnyünk, hogy nekünk nincsenek. Mi ebben bűnösek vagyunk – igazatok van – de csak ismételni tudom, az igazi bűnösök mégis csak azok a magyarok, akiknek hatalmában állna, de egyetlen intézkedést, vagy lépést sem tesznek a korlátozásunkra. Ellenkezőleg, keresik a behódolási lehetőségeket, a kezünkre játszanak, s mindezt titkolni igyekeznek a népük elől. Sikertelenül, mert a magyar közvélemény már évtizedek óta látja e folyamatot, s a politikai irodalomban is sokan nyíltan írnak róla. Félő is, hogy előbb-utóbb mindenkinek színt kell vallani e kérdésben.

Nem kell azonban különösebben megijednünk a megrázkódtatástól sem. A politikusok százféle függőségi viszonya miatt a hazafias frázisaik sokszor csak a nekünk kacsintás és hozzánk dörgölődzés álcázását szolgálják. A behódolás jegyében – ahogy láthatjátok – megemlékeznek minden jelentéktelen zsidó személyről, de tabunak tekintik azon kiemelkedő magyar személyiségek neveit, akik féltették tőlünk országukat és nemzetüket, s ezért a TEV-nek nem tetszenek. A magyar jövőtől sem féltem magunkat, mert az a mai ifjúság nevelésén áll, vagy bukik. Az ifjúságot pedig közvetve teljesen, közvetlenül pedig nagyrészt az általunk irányított intézmények és személyek nevelik. Az igazi nemzeti oldal legjobb esetben is csak keresi a lehetőséget arra, hogy elérje az ifjúság magyar nemzeti szellemben nevelését, a magukat nemzeti oldalnak feltüntetők jó része pedig inkább a pillanatnyi munkaerő szükségleteik és egyéb igényeik kielégítésére irányítja az egész oktatást-nevelést. Minél megosztottabbak a magyarok, annál vígabban nyomulunk mi. Az oszd meg és uralkodj gyakorlatát nemcsak a nemzetközi kapcsolatokban, hanem országon belül is alkalmazzuk. A naponta kirobbanó magyar-magyar szembenállásokban is jórészt a mi kezünk van benne; még abban is, hogy nem a klíma melegszik, hanem a magyarok.

Kell ennél több? Csak nehogy nemmel válaszoljatok! Kell!

A hatalmunk ma már jelen van a törvényhozó és a végrehajtó hatalomban, az itt tárgyalt két új hatalmi ágazatban, minden hatóságban, intézményben, de nem állhatunk le. Latolgatjuk, hogy a pártokban létre kellene hozni hivatalos zsidó tagozatot, ami egyes nyugat-európai pártokban létezik, ha nem is mindig nyilvánosan, és egyáltalán nem ismeretlen a magyar gyakorlatban sem, csak soha nem vertük nagydobra. Különösen a keresztény-demokrata pártokat vesszük célba minden országban, hiszen a szocialista, a szociáldemokrata és liberális pártokban kellő súllyal jelen vagyunk. (Ebben majd nektek is lesz feladatotok). 

Remélem, jelen intelmeim is betöltik a szerepüket. Nem tudományos, igénnyel készültek, messze nem is írtam le mindent, amit a témakörökben tudnék mondani, inkább úgy állítottam össze, ahogy a politikai helyzet számunkra szükséges értelmezése jelenleg megköveteli. Őrizzétek meg gátlástalanságotokat, de intelmeim szellemében alkalmazzátok. Nem feledve, hogy a gójok, barátságosak, vagy ellenségesek velünk szemben, egyaránt azt kapják tőlünk, amit szent könyveink előírnak részükre. Szolgálatkészségük megőrzése érdekében legfeljebb átmeneti csekély, főleg szóbeli különbségeket tehettek.

E szellemben járjatok el minden helyzetben, mindenhol és minden kérdésben.

Jahve egyengesse utatokat!

                                               Nagybátyád.---

* A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró.

---

Megjelent a KAPU 2018/6-7 számában.

Megjelent: 313 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 93 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.7%Serbia 1.1%
Romania 5.3%Canada 1%
United States 4.4%France 0.4%
Russian Federation 3.4%Switzerland 0.4%
Ukraine 2.8%Australia 0.4%
Germany 2.5%Netherlands 0.2%
Sweden 2.3%Belgium 0.2%
United Kingdom 2.1%Italy 0.2%
Slovakia 2.1%Poland 0.1%
Austria 1.3%Spain 0.1%

Today: 120
This Week: 2118
Last Week: 4177
This Month: 12125
Last Month: 22635
Total: 1920387

Belépés