Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2019Mar24

2018. December 19., Szerda 19:26

Az uralkodó zűrzavar

Írta:  Gavallér János
Értékelés:
(10 szavazat)
A felhatalmazással bíró képviselő kötelessége hangoztatni azt a nézetet, amellyel felhatalmazást szerzett. Az ellenzék tehetetlensége, hogy rosszul értelmezik a munkájukat, ugyanis nem az a dolguk, hogy megszerezzék a hatalmat.

A mindenkori ellenzéknek az a dolga, hogy rávilágítson konkrétan a helytelen gyakorlatra. A demokráciát rosszul értelmezik, ugyanis a mérlegnek nem az a dolga, hogy mint képzelik sokan, egyszer ide, egyszer oda billenjen, nem, a demokrácia arról kellene, hogy szóljon, hogy az emberek bizalma azok irányába nyilvánuljon meg, akik képesek olyan döntések meghozatalára, amiben kifejeződik az elvárásuk. Valljuk be, sorozatos csalódást okozott eddig a hőn óhajtott szabad világ.

No, nem kell a regnáló erőnek kihúznia magát, hiszen csak azt bizonyítja, hogy a média mantrázással időről-időre talál olyan helyzetkonfliktust, amivel megítélése szerint terelhető a közgondolkodás. Emlékezzünk vissza a programbeszédekre:

"Én azt mondom, ideje volna ezen már változtatnunk. Legyen most másképp. Legyen úgy, ahogy igazságos. Fizessenek a hazugok! Először fizessenek a hazugok! Fizessenek azok, akik becsapták, megtévesztették és félrevezették az embereket!"

"Összefogni, együttes erővel és az elsöprő többség hangján ki kell mondani: területi követeléseink vannak. Vissza akarjuk kapni a hazánkat, a saját országunkat azoktól, akik magánvállalatként kezelték, és csődbe vitték."

"A jelenlegi bankárgondolkodást mindenki érdekében meg kell változtatni. A pénzalapú gazdaságból ma két szereplőt megpróbálnak kihagyni, az embert és a munkát. Vissza kell adni a munka örömét."

„mert valakinek vissza kell fizetnie a hiányzó pénzt. De miért mindig a vétleneknek, a tisztességesen dolgozóknak, a munkájukat becsülettel végzőknek? Miért mindig őket veszik elő elsőként?"

Valahogy mégis mindig a multik érdekei érvényesül, még a túlóra törvénnyel is. Valaki egyszer azt is mondta, na, nem szó szerint, hogy ne azt nézzék, amit mondok, hanem, amit teszek. A mások malmára hajtott víz nem őrül a mi malmunkban. Az lehetetlen, hogy ne legyenek tisztába a képviselőink azzal az egyszerű ténnyel, hogy a Magyarországi bérek megalázóan alacsonyak és érdekes mód ezzel a kérdéssel senki nem akar igazán érdemben foglalkozni, ugyanakkor a vezetői bérek elérik, sokszor meg is haladják az EU-s szintet (hivatkozás, elvinnék a jó szakembereket – kérdés, a dolgozókat vihetik?).

Érdemes lenne ebben a kérdésben Norvégia mintáját követni, ahol a vezetői bérek csak bizonyos mértékben haladhatják meg a legalacsonyabb béreket. Azaz a valóságban, az északi országokban a legalacsonyabb béreket a magasabb bérekből keresztfinanszírozzák. Ennek egyik eredménye, hogy relatíve alacsonyak maradnak a társadalmi különbségek. Egy kimutatás szerint csak Bulgária és Görögország van mögöttünk a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya szerint. Talán ez nem éppen sikernek nevezhető. opa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Wages_and_labour_costs/hu

Nagyon nagy baj, hogy az elégedetlenséget hagyják a sutban porosodni, így ez előre vetíti, egy majdani olyan pillanat eljövetelét, ahol kiszámíthatatlan események következhetnek be.

Az az út nem járható, tisztelt képviselők, hogy hőbörögjünk egy kicsit és dőzsöljünk tovább a pozíciókból adódó kényelmi helyzetben. Az emberekben él a megalázó kirekesztettség, míg a vezetőiknek éves fizetésük arányában jár prémium (premizált munkakörök), addig a dolgozóknak löknek valami alamizsna féle összegű juttatást. Káosz van a demokráciában és a súly a dolgozókra nehezedik, az emberek lelke sérült és orvoslására egyelőre nincs jelentkező.

Gavallér János

2018.12.19.

Megjelent: 259 alkalommal

Hozzászólások  

 
ugyistudodki
#2 Fiatal-ok!ugyistudodki 2018-12-24 15:09
Büszke vagyok Rá! Csodálatos Ember! Minden szavával tökéletesen egyetértek,a szívemből szólt! Minden Nőnek így kellene megnyílvánulni a hatalom irányába ,akinek fontos a családja és annak jövője ! Nem meghunnyászkodva, vagy "vajnatimikként" belesimulni ebbe az undorító fertőbe. Vagy ahogy a legtöbb hímnemű teszi.
Mert a Férfi Ember eltűnőben van ebben az országban. Inkább háttérbe húzódva várja,hogy a dolgok majd csak jobbra fordulnak,vagy kaparja ki más a gesztenyét?! Pedig más nem fogja! Az "úri" modor és beszédek idelye lejárt! Ide vezetett a "kiműveltek" serénykedése a hatalomban. Ennyit tudtak!? Hiszen SOHA életükben egy "kalapácsütést nem dolgoztak! Honnan tudnák,hogy miért ,mit kell dolgozni, vagy tenni, hogy jobb legyen a holnap,hogy legyen falat a hónap végén is. Nem a pénz "csinálásáról" van szó,mert az megy nekik. Lopni, hazudozni azt tudnak, közben viszik tovább elődeik,elvtársaik megköpdösött zászlaját a lenini úton,hogy továbbra is nyomorba döntsék a Népet. Amíg ez a fajta,vagy inkább (fajtalan) csőcselék a hatalomba,vagy annak közelébe marad,a Népnek csak nyomorúság jut.
Ezt a rendszert már megreformálni nem lehet! Úgyahogy van a szemétre való, a benne lévő minden szereplőjével együtt. Gyökeresen szakítani KELL a múlttal!
"Lázadás,ez a rabszolga előkelősége. Tanuljatok meg hát nevetni,a "tudás" folytogat."
Idézet
 
 
R Zoltán
#1 Nagy Blanka beszéde - KecskemétR Zoltán 2018-12-24 13:23
Figyelemre méltó, hogy a fiatalok is ébrednek.

"Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot! Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kerge-marha kór (pedig kicsit hasonlít rá) - Ezt a járványt úgy becézzük, hogy "...

www.youtube.com/.../
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 229 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.3%Serbia 1.3%
Romania 5.2%Canada 1%
United States 4.5%France 0.4%
Russian Federation 3.4%Switzerland 0.4%
Sweden 2.9%Australia 0.3%
Ukraine 2.7%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2.2%Spain 0.2%
Slovakia 2%Belgium 0.2%
Germany 1.9%Kuwait 0.1%
Austria 1.4%Italy 0.1%

Today: 29
This Week: 4582
Last Week: 4428
This Month: 14875
Last Month: 18708
Total: 2036609

Belépés