Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2019Feb18

2016. Március 23., Szerda 09:12

Gavallér János versek

Írta:  Gavallér János
Értékelés:
(40 szavazat)
 Megjelent Gavallér János MAGÁNYOS BÁRÁNY verseskötete. A borítóképen: A szerző 5-6 évesen, a régi ház "kerthátulján", apja kucsmájában (Balmazújváros, Bánlak)

 

Magányos Bárány

 
 
 

 

Az élő lélek

Olyan kérges már a lelkem s halk a sóhajom,
azt hihetitek, mint hatalmak, hogy gyenge vagyok.

A felkelő nappal búvok én kínbekecs testembe
s lesem, várom az életvágy csírájának bölcs neszét,
a magány pusmogások ordító erején nőtt hitet,
hogy szolgálatába álljak a Szentnek nevezettnek.
Jertek velem! Hisz bűn emészti lelketek s nincs remény!
Nincs remény öntisztulás nélkül győztessé válni.
Hisz azt fogyassza el elsőnek a belső enyészet,
ki a hatalom gőgjétől részegülten akar dicsőülni.
Lehettek Mammon feneketlen kútjának őrei;
lehettek századok zsarnokainak felkent papjai;
lehettek hatalmasok és mások szemében bárkik;
de nem lehettek a lelki nyugalom királyai.

A tettek azok az aprószentek, melyek ölelnek,
a sírban és azon túl minden őszinte szívben.
A tettek azok az apró grádicsok, melyek vezetnek
lélektől lélekig egy boldogabb úton a mennybe.
A szavak ördögpirulák! Mérget keverő ármány
a fülnek, báránybégetés, ígérethajszoló halál.
A lelkedben van csak igazság, ne higgy a tudás
fája ördögének, behálóz, emészt a lelki gazság.
Élj, mint álmaidban, jóemberként, apró szentként,
hisz tudod, a világ érzi, s nem felejt a mindenség!
(A legparányibb minden-érzés testedben, mint Istenség,
uralja a gyarló vágyat, hogy meghódítsd a végtelent...)

Olyan kérges már a lelkem s halk a sóhajom,
azt hihetitek, mint hatalmak, hogy gyenge vagyok.
S ha majd felébredek, a rám hintett varázslatból,
megtudják a csillagok, hogy az emberszívben béke van.
A fölöttem uralkodó démonok sikolyából
egy szép napon megszólal a lélek-kar, az emberhang.
S a fülekben örökre zúgnak majd a harangok:
A szívbe költözött a szellem, itt lelt földi otthonra.
Halljátok, már szólnak a harsonák,
az égi és földi üvöltés a végét járja már,
kibékül a Teremtő és a teremtett világ:
Mindenkit átölel a lelki nyugalom, a király.

2008.02.25.

 

 

Beszéljenek a tények

Beszéljenek a tények!
Mit érnek az érzések?
Víz alá nyomott lélegzet...
bugyborékol a felszín,
számolom a perceket,
cél, életben maradni.
Valami őrült rohanás
pánikol, sikeressé vált
kísérletek a tények.

Emlékek kacér képe,
tölcsérben csillagos ég.
Víz alá nyomott lélegzet...
sodrásban úszó béna
képzet felszínre vágyik.
Számolja a napokat,
cél, életben maradni.
Mit érnek az érzések?
Beszéljenek a tények!

Halk suttogás a remény.
Úszásra kényszerített
víz alá nyomott lélegzet.
Partra vetett korhadás
darabjai mesélnek:
Létezik egy más világ!
Beszéljenek a ténye!
Mit érnek az érzések?
Mit érnek az érzések.

2019.02.15.

 

 

Becsaptak

Életörömök nélkül
virrad, hasad az ég, kékül,
s mintha árnyékban élne
hárommillió tetszhalott.

Mindahányan vágyódva
nézünk, pattan-e már a rügy?
Kín nem lehet gyümölcse
a szenvedésnek, csak ürügy:

A járni jár, de nem jut!
Meghúztuk a nadrágszíjat,
de már nincs rajta több lyuk.
Csontok recsegnek, ropognak,

becsaptak.

Életörömök nélkül
látni, más kertje kivirult.
Urambátyám hajbókolás
őseimnek sem sikerült.

Élet az élet után,
rám penészedett a kamat.
Egyenes gerinc törik,
de meg nem hajlik sors. Uram,

becsaptak!

2019.02.13.

 

 

Úrhatnám-vágy

Ködös hajnalon burokban
távol és közel, gyáva a mersz.
Amit meg kell tenni, bujkálva,
messze felhők mögött didereg.
Nem tavaszi napsugárt rejtett
az időjárás foglyul, de már
az akarat türelmetlen.
Kapkodva forgolódik a vágy.

A sparheltben ropog a rőzse,
fűt, főz a maradékból nanám.
Mondja - talán jobb lesz jövőre!
A tett mögé bújt terv úrhatnám.
Kovász nélkül dagaszt a szegény.
A semmi kamatjának rabja,
s ami jut, egy adag ölelés.
Minden nap a lelkünk darabja.

Sosem akar oszlani a köd.
Barmok közt jászolban gyerek sír,
piacra dobott arany-göröngy.
Az üstben forr a mosdató víz.
Megégeti magát mind, aki
homályos jövőről prédikál.
Ígér, amit strázsa-inkasszó bír.
A szolga nem lehet úrhatnám.

2019.02.12.

 

 

Kapitulálj!

A mögötted állók mind jók.
Aki szemedbe néz az rossz.
De néztél-e már tükörbe?
Köpj nyugodtan! Nincs mögötted
senki. Könny csurog a tükrön.
Kialszik a tűz. Mennydörög.
Vívódik a lélek. Nincs mersz
bírálód előtt. Őszinte
mosolyt küldeni. Rettegés
néz farkasszemet, s megvetés
simogatja bűn-arcodat.
Gyűlölet, add fel harcodat!

2019.02.11.

 

 

Nyugodj meg! (Top secret)

Nyugodj meg, lesz kenyér az asztalon!
Szalonna, hagyma már nem. Margarin,
chips, kóla, Hamburger, szójababos pizza,
és éjjel-nappal zabálni valód!
Gondoskodik majd rólad a gazda!
Kapsz új világot, felejtsd el a régit!
Nem zúdul rád az ég, szél se fú,
alkut kötsz, s majd irányítanak!
Légy hű, mint a kutya gazdájához!
Nyugodj meg, elmúlt a múlt, itt az új!
Anya, apa nem kell már, józanodj!
Lehetsz akár te, mindkettő, válassz!
A világ a lábad előtt, szolgálj!
Emeld meg kalapod, hajolj térdre,
s minden valóra válik: Kölcsönben
tiéd lesz vágyálmaid tengere,
majd törlesztesz, hisz rövid az élet,
Élj! Nincs múlt, jövő sem létezik már,
csak ússz az árral, míg majd révbe érsz!
Lebegj! Ne érezz! Ketyeg az órád!
Nyugodj meg! Majd gondoskodnak rólad!
Állj be a sorba és szép lesz a Most!

2019.02.04.

 

 

Bú fészkünk

Halott tájon vergődik szemem.
Nézlek! Végig a magyar ugaron.
Európának voltál egykor
hűség éléskamrája. Véged!
Kupec legyek dongják testedet!

Miért hagyod? Dzsentri-svihákút,
kénye kedvére, most már sodor?
Miért hagyod, hogy tépjék húsod?
Itt nem éltek sosem dögkeselyűk.
Sólymok útján szólt a hegedű.

Harmóniát zengett itt az ég.
Dalolt a rét. Bőgőzött a hegy.
Bérce ölelte, mámor ittasan,
a föld lélegzetét. Ma már fáj.
Kupec legyek dongják testedet!

Csíp. mar. Viszály hadonász. Alku.
Ki kötötte? Kivel? Mikor? Bú
fészket rakott a csóka beléd!
S bujdosó imát mormol kebled.
Itthon vagy! De hol van Otthonod?

2019.02.03.

 

 

Álmodom

Libabőrös rút álmaimban,
ítélkeztek felettem, kupec
strázsaként. Bennem ne lenne Mag?
Intett Isten! És adott törvényt.
Felülírhatjátok e, ti azt?

Lélegzek, érzek, Ember vagyok.
A Nagykönyvben bár megíratott:
Saját hasonlatosságára
teremt Ő mindenkit! Mindenkit!
Felülírhatjátok e, ti azt?

Bennem billió új Mag szunnyad.
Játszatok csak, játszatok velem!
Kinyílik majd Szezám ajtaja:
A szív! Ott lakik maga, Isten!
Felülírhatjátok e, ti azt?

2019.02.01.

 

 

Éji nász

Görcsmarkomba zártam a kezed.
S futottunk. Együtt. Csukott szemmel.
Kisemmizett test-vágy keresve.

Nyíló virágok ős-illatát
a pillangók repítették tán,
s hallottuk a nyár kacagását.

Futó bolondok, menekültünk.
Már régen külön. De még együtt.
Vágy-ölelve, még, még repültünk.

Beláthatatlanul előre
menekültünk, bízva, örökre
fogjuk roncs-vágyunk, kiterítve.

2019.01.30.

 

A csend fojtogat

Pörög a gép. Hörög az ember.
Szolgálja önön urát. Stréber.
Csorog a bér. Minden zsák lyukas.
Kérges tenyerén vén zsákutca.

Gyengül a marok, legyeket csap.
Csilingelőn vonzza az iszap.
Hű kutya nem ugat. De figyel.
Érez. Ugrásra kész, ha marni kel.

Tetszhalott belül a lassú vad
méreg. De forr mélyen a vulkán!
Egyszer kitör, s lesz, ne mulass!
Halljátok, mulató nagyurak:

A csend fojtogat! A bank, s kamat
fogság, mint pázsit felszín, varangy.
Sátánnal kötött alku, becsap.
Kérges tenyerén vén zsákutca.

A könny arcára száradt mocsok.
Megalázó éhbér, az élet-zsold.
A tükörben árnyék-önmaga.
Halljátok, mulató nagyurak:

A csend fojtogat!

2019. 01.24

 

 

Sírj, Nagy-Isten!

Fagyos tél után. Olvad a hó.
Az ugaron ocsú-magányban
Hunor és Magor sarj kóborol.
Versenyfutás kóbor agarakkal.
Csillagok útja, az út: Magány!

A mélybe kúszik a nyers gyökér.
S nem folyt elég vér. Elárulták.
Oldalbordája, a vörös menyét,
kitépte a szív méregfogát.
Vetett, csak vetett, Mammon-ármány.

Kacsingat Új Hold. Pislog az éj.
Ezer évek figyelték szavát.
Hitték kihalt. Mégis Él a vér.
Nem hordozza más az idők szavát.
A múlt, visszhangzik, egy hazug világ.

Megsüketült tán a Kárpátok!
Jajgat! Ó, jajgat! Isten fia.
S némán hazug a sunyi indok.
Jajgat és, ha hallod Nagy-Isten,
hát sírj! Sírj! Haldoklik gyermeked!

2019.01.23.

 

 

 Utószó, Zas Lórántnak

Egyszer majd újra kiáltnak azok,
kiknek hangját elnyomja a Zsinat,
kik türelem kenyéren tengnek,
akiknek nem jutott más vigasz:
Ébrednek a vágyak álmodói!
Ébred a nép! Kinyújtja karmát,
mint fényből érkező turulmadár,
és férgeket gyűjt a vasmarok,
kupeclelkek mindennapjait!
Egyszer majd újra felragyog a nap,
s pompás színei a szivárványnak
új dalt fakasztnak. Mi ott leszünk mind!
Mert bújtattuk szívünkben az Istent:
Ott leszünk mind, a legszebb hajnalon.

2011. 07. 13.

 

Sosem szeretni

Gyilkosok lelkéhez
ártatlan vér tapad.
Számukra nincs más elv:
Sátán halhatatlan
poklát szét osztani,
fátylat borítani
igazra és jóra,
skalpokat mind elégetni...
jég-kő utakon vad
félelmet generálni...
fátyol alatt a leprát
örökre takarni...
titok levegőt lélegezni,
gyűlölni, ölni, érvényesülni...
ártatlan vért kortyolni...
gyűlölve, győzni
akarjon mindenki!
Gyűlölve, győzni
akarjon mindenki!

2019.01.18.

 

Egy vers előélete:

A kertben dolgoztam, 8 éves fiam ott botorkált és egyszer csak rémülten jött hozzám:
- Apa! Ott, a fán, ott a kígyó!- mondta.
Természetesen oda siettem és meg akartam valahogy fogni a siklót, de elmenekült.

Néhány perccel később, az akkor 8 éves kisfiam, oda jött újból hozzám és halkan, szinte súgta gyermeki vágyát:
- Apa! Majd egy pár nap múlva, mikor haza jövök az iskolából, majd csak nekem mondd el, hogy megölted a kígyót! Tudom én, hogy nem lesz igaz, de tudod a gyereknek, jobb érzése van, ha biztonságban érzi magát.

...és a vers:

Meghalt a kígyó

/gyermekem találkozott a siklóval/

Meséltem az ágy deszkáján ülve;
meséltem mindig szép reményt.
S mint Istenre a halál előtt,
csillogott rám szemfedőd,
szempillád álomba pislogó lángja.
Mondtam csendben mondatom,
s jól tudtad, elhallgatom,
mi bántó lehet a gyereknek:

- Csak nekem mondd el, hogy meghalt a kígyó! -
mondtad csendben, álomba merengve,
tán eszméleted ősi képek lengték be.
Mert tudtad - az ég tudja, hogy honnan? -;
tudtad, hogy csak hazudtam,
hazudtam néked az álmot,
s takartalak be, pusziltam arcod,
csakhogy higgyem: megtettem mindent,
mit szülő a gyermekért bír tenni.
Dehogy tudtam, hogy még benned az Isten,
s te a hízelgést szeretted ölelni.

- Csak nekem mondd el, hogy meghalt a kígyó! -
súgtad, hogy senki meg ne sejtse;
milyen gyerekes hit éltet,
s hogy játszol velem jóságot,
mert a gyereknek hinni kell a világot,
s vágytad, nagyon vágytad az igazságot.
Szívedben a szeretet oly nagy volt,
hogy hagytad, meséljem: az élet szép lesz!

- Csak nekem mondd el, hogy meghalt a kígyó! -
üzented gyermekem, hogy benned az Isten
és mindig tudtad, hogy szeretetből, érted,
hazudtam néked, hogy szép lesz az élet.
Ülj le mellém újra, Péter Simon gyermekem:
- Tudod az úgy volt, ott a kertben a fán a kígyó,levetette bőrét, s meghalt pőrén,
ahogy kérted, a kísértés!

 

(1. oldal / 3)
Megjelent: 9429 alkalommal Utoljára frissítve: 2019. Február 17., Vasárnap 15:10

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 276 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.5%Serbia 1.2%
Romania 5.2%Canada 1%
United States 4.5%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.4%France 0.4%
Sweden 2.8%Australia 0.3%
Ukraine 2.7%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2.1%Belgium 0.2%
Germany 2%Spain 0.2%
Slovakia 2%Italy 0.1%
Austria 1.4%Poland 0.1%

Today: 12
This Week: 12
Last Week: 4588
This Month: 10880
Last Month: 18927
Total: 2014959

Belépés