Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2018Nov16

2016. Március 22., Kedd 22:23

Bálint Miklós Bendegúz versei és elbeszélő költeményei

Írta:  Bálint Miklós Bendegúz
Értékelés:
(30 szavazat)
Szeretett testvéreim Hun-Magyarok! Közlöm veletek, hogy kis átrendezést csinálok, a költőnk Bálind Miklós Benedegúz mind termékenyebb "gyümölcsei" között. Itt pontosítva az elbeszélő költeményire célozva teszem ezt mindazért, mert azt a szorgalmas és ötletes bemutatási szerkezeti formákat már nem tudom ugyanolyan élvezhető formában visszaadni a honlapomon mint ahogyan azt ő kidolgozta, kidolgozza számunkra. Ennek okán gondoltam, hogy ne sérüljenek a formázások és ne szanaszét kelljen keresgetni és az olvasottság számlalót is megosztani, ezért itt PDF formában adom meg az elbeszélő költeményeinek címeit is melyek majd egy kattintással egy külön ablakban megnyithatók és olvashatók lesznek számotokra az eredeti PDF formában. / Szeretettel >Zoli

Alant küldöm életrajzom, sors-formázott lélek-arcom. 

Anyaméhben megfogantam, s talán már ott megfogadtam,
hogyha egyszer megszületek, kitűnök majd közületek.
Ötvenhatban három voltam, vékony hangon sírtam, szóltam.
S mikor kétszer három lettem, iskolába bátran mentem.
Gyorsan suhantak a percek, s egyre vonzottak a versek.
És ha bennük elmélyedtem, magyar jövőn elmélkedtem.
Éltem, haltam a hazámért, fohászkodtam szabadságért.
S Isten úgy formálta sorsom, hogy ma, múltam bátran hordom.
Kertész lettem, fát neveltem, kelő nappal én is keltem,
s lestem a vöröslő eget, foszlanak-e csúf fellegek?
Mikor lassan hajnalodott, remény adott jóra okot.
Ám a reményt is ellopták, nemzet javát elorozták.
Népünk ellen hadra keltek, s adósrabszolgává tettek.
Szikkasztott a nyugati szél, csoda, hogy a magyar még él!
Így múltak az évtizedek, s fogyatkoztak élvezetek.
Küzdöttem, mint sokan mások, régen magam lábán állok.

Hatvan lettem, megbuggyantam, s versírásra rákattantam.
S ahogy telnek boldog évek, azt észlelem, ni csak, érek!
Jönnek komoly gondolatok, versformában karcolatok.
S mikor teli van a tököm, jobb kezemmel jól meglököm.
S ugrálnak a formás betűk, mint szoknyán, a hízott tetűk.
Felkiáltok, sorakozó! S élénk lesz a sorvadozó,
mássalhangzó, s magánhangzó, torkom mélyéről felhangzó,
szóba, s mondatba szövődő, értelemmé rendeződő,
időszerű súlyos gondok, amit darabokra bontok,
mint a gyermek a játékát, nézem fényét és árnyakát.
Izgat minden, mi emberi, nemes érték, s a nemzeti
elhallgatott történelem, mit keres a nyílt értelem.
Mert fontos, hogy honnan jöttünk, mily hordalék van mögöttünk.
Dicső tettek, s győztes csaták, mit megvívtak a hős apák.
Találkoztam egy tanárral, Szőke István Atillával,
kinek költészete nemes, élet útja díszveretes.
Ő ösztönzött versírásra, s rímben patakzó sírásra.
Öngyógyító nevetésre, bú temető feledésre.
Szép név a Tomory Zsuzsa, kinek Jézus a krisztusa.
Szeretetével buzdított, soraival bátorított.
Ő ősmúltunk kutatója, jelölt utam mutatója.

Amatőr még a tudásom, odébb van még elmúlásom.
S ha kitartó, szorgos leszek, születik vers tőlem, remek!
Most már kisnyugdíjas vagyok, irigyelnek kicsik, s nagyok.
Kapom öregségi bérem, most már itt, a rég várt éden!
Teremtőmnek megköszönöm, hogy várnak rám víg örömök.

B. M. B.
2016. június 23.

 

Kevdes Honfitársak!

Szeretettel küldöm Mészáros Mihály színművész, és Gyebnár Zsolt programozó kitűnő munkáját.

Új életre keltették Édesapám Bálint Tibor Gyulamonostor * Véggyulavár ostroma 1566 című elbeszélő költeményét →

 

Bálint Miklós Bendegúz elbeszélő költeményei:

 

2018-03-08 ♥ Az 1848 - 49-es MAGYAR FORRADALOM és SZABADSÁGHARC SZENTJEI Elbeszélő költemény PDF

2017-12-27 ♥ Petőfi Sándor "A szent ifjú" Elbeszélő költemény PD

2017-10-05 Az aradi tizenhármak Elbeszélő költemény PDF

 

 

Összegzés
(Vona Gábornak ajánlva)

Sovány lett a bizonyítvány,
az eredmény bizony hitvány!
Földre hullt a magasröptű,
a mérlegen lepkekönnyű.

Eltelt négy év helyben járás,
véget ért a csodavárás.
Szebb jövőben reménykedés,
szócsatákban legénykedés.

A múlt árnyát dobjad sutba,
most kezdődik csak a munka!
Ne legyen több megalkuvás,
legyen végre megújulás!

A sikerhez nincsen recept,
lehet, hogy a pártod meneszt.
E szavazás csak közjáték,
keserédes lett a kávéd.

Ne szomorkodj, emeld fejed,
a kudarcból jó is lehet!
Bús borúra víg derű kél,
s élet elől elfut a tél.

Tégy számvetést és összegezz!
Bölcs belátás jövőt keleszt.
A hibákból okulni kell,
sebzett lelked nyugalmat lel!

Állj félre, vagy harcolj tovább,
'ki haragszik, majd megbocsájt.
Józan paraszt észre hallgass,
s neved lehet csodaszarvas!

Súlya van az igaz szónak,
és a hazug megrontónak.
Szavad legyen igen vagy nem,
s formálódik majd a jellem.

Keresztény vagy, ne légy önző!
Jó lépésed lesz sorsdöntő.
Az öntelt csak egyre nyomul,
aki szerény, magasztosul.

2018. 04. 09.
B. M. B.

Ui:

Bedobtad a törülközőt,
és elhagytad az öltözőt.
Előtted van számos pálya,
tovább pörög a filmdráma..

 

 

Intelem
(Vona Gábornak)

Ne ülj velük egy asztalhoz,
a díszített ravatalhoz!
Legyél bölcs és határozott,
s nem leszel majd elkárhozott!

Őrizd meg a józanságod,
a lánglelkű ifjúságod!
Tiszta szívvel, józan ésszel,
szállj szembe a forgó Széllel!

Járd tovább a magyar utat,
s nem tüntet el majd a huzat!
Velük nincsen semmi közös,
a jövendő Együtt ködös!

Ez most egy nagy erőpróba.
Disznók Koalíciója.
Fújják feléd csábos daluk,
ne köss velük semmi alkut!

Ha korpa közé keveredsz,
már hiába is keseregsz.
Híred oszlik, szavad akad,
nevedre csak szitok ragad.

Nemzet számára elveszel,
s azután már bármit teszel,
ők rángatnak, irányítnak,
a szintjükre silányítnak.

Balra ármány, jobbra sárkány,
tolvajkodás csúnya járvány!
Keresztnél vagy, Válaszúton.
Járj középen aranyúton!

B. M. B.
2018-03-17

 

 

Hívogató

Szentlélek-mag Jézus,
térj be hozzánk még ma!
Szíved melegétől,
illatozzon zöld fa!

Hajtás hajlatában
csillogjon a remény,
hogy társra találjon
gazdag ember s szegény!

Örüljünk egymásnak,
szép szavakat szóljunk.
Az örömhírekből,
égi áldást szórjunk!

Kerecseny ünnepén,
áraszd a fényedet!
Adj a rideg lénynek
égő szeretetet!

2017. Álom hava (december) 21.

 

 

Talpra magyar!

Éljenek a márciusi ifjak!

A MAGYAR SZABADSÁG SZENTJEI
(RÉSZLET)

Tavasz


Pest, 1848. március 15.

Ezernyolcszáznegyvennyolcban,
ígéretes márciusban
reformokban gondolkodtak,
hiszen a baj sok volt, soknak!

Irinyi József, Nyáry Pál,
városban fel s alá jár.
Jókai Mór, Vasvári Pál,
Petőfivel az oldalán.

Milyen ifjak, s milyen szépek,
ellenállnak metsző szélnek!
Az ég borús, s csapdos eső,
ám a szemük célkereső.

Nagy a jövés-menés kérem,
felgyorsítom velük léptem.
Fülelek és nézelődöm,
magyar sorson tépelődöm.

Ám a dolgok libasorban
jönnek, mint a betűk sorban.
S változtatni lehetetlen,
a krónikás tehetetlen.

Másítani nincs szándékom,
e ténykedés nem sajátom!
A múltban való kutatás,
egy hasznos időutazás.

S Pilvax kávéházban ifjak,
mint a virágok kinyílnak.
S nyomban azon tanakodnak,
mi üdvös a Magyar Honnak?

Talpra Magyar

Száll a füst, s a lázas beszéd.
Tüzük vonz és árad felém
e történet varázsából,
százhetven év távlatából.

Petőfi elsőként pattan,
s nagy hevében majd szétcsattan.
Zeng a verse, mint a villám,
mely rést üt egy kemény sziklán.

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Felpezsdít a Nemzeti dal,
s jobb láb után lendül a bal.
S nyílik Pesten minden ablak,
s derűs már az esős napszak.

S egyetemről egyetemre,
a tömeg nő elevenre.
S múzeum előtt a téren,
már senki sem lusta, tétlen.

S elhangzik a Tizenkét pont.
Ne tétovázz, védd meg a Hont!
Jókai a tüzes szónok,
s szállnak felé asszony csókok.

Kívánjuk a szabad sajtót,
s cenzúrára csapjunk ajtót!
Csak felelős közszolgákat,
jól dönteni szép kockázat!

Évenkénti gyűlést Pesten!
Országosat, csendben, rendben!
Törvény előtt igazságot,
pénz ne fedjen el gazságot!

Hű nemzeti őrsereget,
határra sas őrszemeket!
Tisztes közteherviselést,
honvédelmet, hadviselést!

Úrbéri viszony törlését,
az Esküdtszék jó döntését!
Nemzeti bankot és bankót,
pénz nélkül ne fogjunk padlót!

Az osztrák szolgáljon otthon!
Honvéd meg maradjon itthon!
S esküdjön fel alkotmányra,
a Szent Magyar Szabadságra!

A rab mehessen szabadon!
Zsarnok éljen csak hajadon!
És szárnyaljon a gondolat,
mely feloldja a gondokat!

Legyen Unió Erdéllyel,
s tegyünk érte szenvedéllyel!
E föld magyar, s az is marad,
amíg szívünk dobog, s szabad!

Egy nyomda lefoglaltatott,
s Tizenkét pont kinyomtatott,
Landerer élt bölcsességgel,
honpolgári tisztességgel.

Omlott fal, mely emeltetett,
s a cenzúra töröltetett.
Mámorban úszott a polgár,
s templomból szállt örömzsoltár.

*

Történetem ott folytatom,
dolgok mélyét megbolygatom,
és örömmel kijelentem,
a tömeggel én is mentem.

Táncsics végre kiszabadult,
s a Habsburg-ház mérgében dúlt!
Mert a palackból a szellem,
növekedik egyre szebben.

„Este légy a Nemzetiben,
s öltözz méltón ünnepibe!
S a színészek barátsággal,
várnak fodros kokárdákkal.

Katonának a Bánk bánja,
színpadon egy élő dráma.
Sötét, komor ez az este,
cselszövőnek lesz ma veszte.

Himnusz csendül, s száll a Szózat,
nyílik a szám, szívem nógat.
És nem marad szem szárazon,
mert érzelmeim vállalom.

Szól a Rákóczi induló,
s ember indul, fej tisztuló.
Az utcákon beszélgetnek,
szebb jövőben reménykednek.

Másnap áll a Nemzetőrség,
s erősödik a reménység.
Az ellenzék Bécsben tárgyal,
lelkük fénylik, szavuk szárnyal.

Batthyány és Kossuth Lajos
kitartása igen tartós.
Ferdinánddal tanácskoznak,
érveikkel hadakoznak.

*

 

 

https://youtu.be/AmoSAY7ZblE

Történeti alkotmány
Szent Korona Tan

Boldogasszony országának,
elsők közt volt alkotmánya.
S rendszabálya, mely íratlan,
s írott díszes okiratban.

Alkotmányunk minta s érték,
korhoz kötött elvi mérték.
Tapasztalat szervezésben,
s útmutató tervezésben.

Úgy hívják, hogy történeti,
váltakozó, rendeleti.
Törvénnyel és szokásjogon,
áthúzódott számos koron.

Korona a felségeszme,
nemzet nélkül nem rügyezne!
Egység, egyezségen múlik,
mely elvezet magas csúcsig.

Uralkodó és a rendek,
része Szent Korona Testnek.
Király a fej, s rendek tagok,
s teljesülnek az óhajok!

Szent Korona van felettük,
aki bírál s dönt helyettük.
Anyagi tárgy, mégis személy,
Isten küldte égi erély.

Ő a jog és törvény őre,
joguralom elve főre.
Istenforrás eredetű,
igazsága minden betű!

Boldog s jámbor legyen lélek,
ez alapja a békének!
S a jó államszerkezetnek,
és az Isten szeretetnek.

Szabad ember nemzet tagja,
lehet hangja, s tisztes rangja.
Ő a népfelség eleme,
biztosított a védelme!

Garantálva van a joga,
s nemzetiségnek otthona.
Egyéneknek a munkája,
s a jólétük biztonsága.

Állam és a társadalom,
úgy lesz úrrá minden bajon,
ha folytonosan újuló,
s értékeket befogadó.

Egy a Hon és honpolgára,
a jog és a törvénytára.
Fajkülönbség nem létezik,
s ember szabadon lélegzik.

Hűbérúr a Szent Korona,
minden birtok tulajdona.
S örököse árva földnek,
s árulónak kit felkötnek.

Az emberi faj esendő,
törvény előtt mind egyenlő.
Illesse meg a védelem,
ítélkezzen az értelem!

Rendeletben elrendelve:
Éljen függetlenség elve!
S legyen szabad mindörökké,
s ellensége az őrdögé!

„ Az én házam, az én váram",
védjük kitartással bátran!
Ne legyen a jött-menteké,
senkiházi idegené!

Őshonos az önkormányzat.
fő eleme alkotmánynak.
Ez is alap, sarkalatos.
rugalmas, nem vaskalapos!

Alapja: Önrendelkezés,
és a helyi léttervezés.
A feladatmegvitatás,
egyetértés, s jóváhagyás.

Nézetek közt van eltérés,
s jócskán akad meg nem értés!
Mert ki-ki érdekei szerint,
önsebére mutat s tekint.

Rendek választják a nádort,
okos elöljárót, bátort.
Ki méltóságban, s rangban,
becsült ember az udvarban.

(A nádori tisztség régen,
még Szent István idejében
a királyhoz volt köthető,
s e rang, neki köszönhető.)

Vármegyéknél megyésispán,
első egyén a ranglistán.
Kinevezve király által,
tisztes feladatot vállal.

Igen rangos tisztviselő,
és bármikor felmenthető.
Bíráskodik várbirtokon,
és az udvarbirtokokon.

Ő áll megye sereg élén,
annak vezetője lévén.
Harcban segít neki hadnagy,
és a gondviselő várnagy.

Árpád korban keze alatt,
több megyényi munka akadt.
Más széket is betölthetett,
s pecséttel is rendelkezett.

Ám ahogy az idő haladt,
a méltóság kettészakadt.
Főispánra s alispánra,
s ügyeltek igazgatásra.

Király választott főispánt,
ki képviselte a kormányt.
S szabad vármegyéknek népe,
alispánt ültetett székbe.

Ha választott jogot sértett,
és a törvény ellen vétett,
visszahívták a személyét,
s megbüntették szószegését.

Ha akadnak rendeletek,
mely megyére sérelmesek,
küldöttei tiltakoznak,
s megoldásán vitatkoznak.

Míg sérelmet meg nem oldják,
rendeletet elnapolják.
S addig fektetik az ügyet,
míg helyre áll a becsület.

Védőpajzs az Önkormányzat,
mely az önkény ellen lázad.
Szabadságért vívott harcban,
ritkán maradnak csak bajban.

Boldog élet csak ott terem,
hol igazság a fő elem.
S hol tisztesség s méltányosság,
nem rombolhat a zsarnokság!

Így éltünk mi, hungarusok,
sosem voltunk mi mumusok.
S nem csak magyarokból álltunk,
más népekkel áztunk s fáztunk.

Ily elveken épült Hazánk,
s nevelt Apánk s Édesanyánk.
S harcoltunk az önkény ellen,
békében és ütközetben.

E Hont sokan lebecsülték,
s létezését becsmérelték.
Működését kigúnyolták,
alkotmányát lefitymálták.

Irigyei ármánykodtak,
minden helyen áskálódtak.
S fenték foguk dús földjére,
Duna-Tisza térségére.

A Kárpát-hon Máriáé,
Jézus urunknak anyjáé.
Nincs joga rá idegennek,
szívnélküli ridegeknek!

*

Velünk van e szerves folyam,
melyben vágyakozás fogan.
Választ rejt a kihívásra,
tanulásra s gyógyulásra.

Tovább kell az úton lépni,
s ami kacat kettétépni!
Ami meg jó, tovább vinni,
s változásban bízni s hinni!

Lábunk alatt hever a múlt,
tanulsága megoldást nyújt.
Létünk abban gyökeredzik,
s jövőnk fényében leledzik.

2017. Január 22. A magyar kultúra napjára

 

 

Igaz magyar rege
(Nem csak gyermekeknek)

/Madách Imre emlékezetére/
1823. január 20. - Alsósztregova - 1864. október 5.

A Föld forog, az a dolga,
s tolong rajta a sok szolga.
Egymás hátán tülekedik,
gyarapodik, s üresedik.

Gyanús a szép, tehetséges,
a jellemes nevetséges.
Nő a gnómok rémuralma,
halandónak nincs nyugalma.

Ember embernek farkasa,
elnyomója, hatalmasa.
egyikük sem elégedett,
lélektelen, s keseredett.

Istent vádol, s csúszik-mászik,
panasza száll, szájtól-szájig.
Árnyék léte földi pokol,
vétke miatt szenved, s lakol.

Nem értette küldetését,
Úr általi teremtését.
Sötét éjben tévúton jár,
s mint csónakot, sodorja ár.

Ám, ha lelke Fényben lobog,
szolgálata nemes dolog.
Lehet paraszt avagy király,
kevesebb lesz így a viszály.

S lesz majd egykor tökéletes,
jellemes és becsületes.
Méltányosan igazságos,
nem hamis, és nem álságos.

Ilyen a mi emberségünk,
Honszerető nemzetségünk?
Van sok hibánk, akad bűnünk?
Lélekrostán át kell szűrnünk!

Kívánatos tisztán látni,
s ősök útján bátran járni!
Lemosni az összes szennyet,
s hazugságot, mit ránk kentek!

Gond szüli a gondolatot,
s megedzi az akaratot.
S e vers lesz majd írott malaszt,
ha cselekvő eszmét fakaszt.

*

Ami testnek a valóság,
az a léleknek a mese.
Csodaöröm, játékosság,
kaland, s játék szeretete.

E költemény igaz rege,
megtisztító Napba nézés.
Magyar létünk szó-szőttese,
tényfeltáró múltidézés.

Csodaszarvassal vágtatás
erdőn-mezőn, idősíkon.
Értékeinkről számadás,
s könnyhullatás hősi síron.

Boldogságtól dagad lélek,
ha csendülnek tiszta hangok.
Ha felhangzik ősi ének,
s kísérik az égi lantok.

*

Tejútfényben ragyog arcunk,
benne rögzült életharcunk.
Onnan tükröződik élet,
s láthatunk sok csodaszépet!

Nimród király a Nagy Vadász,
eget kémlelő csillagász.
Koronáját angyal hozta,
s csillagporral aranyozta.

Orion a csillagképe,
céloz Bikának szügyébe.
Vállán tartja a Tejutat,
szemével jó irányt kutat.

A Csodaszarvas-út nyomán,
Tejútcsillag túloldalán,
Turulmadár képe ragyog,
ott keringnek csillag-sasok.

Felemelkedő lélekjel,
telve hittel és élettel.
Atillánknak nyomát rejti,
s a hun múltnak titkát őrzi.

Népünknek a csillagzata,
Nyilasnak az alakzata.
Onnan árad égi erő,
földtápláló, gonoszverő.

A Pilisben összegyűlve,
Pálosok közt egyesülve,
feldúsul az energia,
melyet leküld az Ég fia.

A Föld szíve Kárpát-haza,
itt érik be Urunk szava.
Pilis a Föld szívcsakrája
angyali e tájnak bája.

A szívkerék hajtóerő,
fáradt lelket felemelő.
Innét kél majd megújulás,
hitben való feltámadás.

Ikrek csillagképben Hunor,
testvérpárját nézi Magor.
E két égi csillagkövet,
földi pályánkon is követ.

A Fénynemzés titkát Nyilas
védi, mint egy földi inas.
És a Tejút központjában,
táltos, talányt rejt magában.

Hitvilágban él a táltos,
révületben messze szálldos.
Születéskor kiválasztott,
nemes célra elhívatott.

Magyar ősvallás főpapja,
hatalmát az égből kapja.
Lehet nő vagy érett férfi,
aki Isten szavát érti.

Lélekgyógyász, tudós orvos,
igazságos bíró és jós.
Több a foga, s kezén ujja,
varázsigéit szél fújja.

Az égitest gyorsan forog,
a szívközpont egyre dobog,
s mikor a Fény fel-felvillan,
születik egy újabb csillag.

Orion csillagkép földön,
örömmel kell, hogy eltöltsön.
Pilisben, s a Nílus mentén,
piramisok a Föld testén.

Ez a miénk, örökségünk!
Fényt őriz a közösségünk,
amely erő és gyógyító,
s más népeknek átadható.

*

A zöld erdő csendben szunnyad,
égen sötét felhő duzzad.
A föld ilyet még nem látott,
tüzes eget, vérpalástot.

A világ nyög, ordít, szenved,
parázsló tűz lángján senyved.
Ám hírnök jő égi dallal,
nem tudni éj, avagy nappal?

Utat hasít égi kardvas,
s feltűnik a Csodaszarvas!
Agancs bölcsőjében a Nap,
önfényétől aranynak hat.

Szügyén ragyog az ifjú Hold,
ezüst színe, mint festett folt.
Ága-bogán sok-sok csillag,
homlokán a Hajnalcsillag.

Szőrét gyémántpor borítja,
a Fény, s a Hang bátorítja.
Ő, a Teremtő jelképe,
szellem, s anyag ékessége.

Ő, őseink Életfája,
bátran húzódjál alája!
Fénylik, izzik, mint a gyertya,
véd az Éltető hatalma.

S mint sejtjei gyarapodnak,
a tűzcseppek sokasodnak.
S varázslatos nyári estén,
lángok gyúlnak csillagtestén.

Megáll, hajol, hogy fényt egyen,
lénye ragyog Gellért hegyen.
Ott van, hiszen Te is látod,
testesíti minden álmod!

*

Figyelj ide, halld meg dalom,
körbe jár a Csodamalom!
Benne pörög a Fénykereszt,
a vonzása el nem ereszt.

Világsíkon, völgyön, hegyen,
Béla-fénygyöngyöket terem.
Melyből ered csodás fája,
áhítattal nézzél rája!

Az Ősanyag szülőanyja,
a tisztaság rózsamagja.
Fehérfényű lélek anyag,
aranybimbó, amilyen vagy!

Tündér fonta életfonál,
gyöngyfüzére fel, s alászáll.
Nézz meg egy DNS láncot,
s benne füzér képét látod!

Népben fogant ősgondolat,
hordozza az alapokat.
Forgassad a könyvlapokat,
s elemezzed a sorsokat!

*

A mindenség vígan dalol,
felhőn fény tör át valahol.
Léte világít, s közel hív,
amit hallasz, mennyei hír:

Végtelenben lebeg Isten,
tőle ered a Nagy Minden.
Értelmet sző szellemfénye,
s attól eszmél az egésze.

Tejútárban fürdik a Nap,
a sárgolyónk fényt tőle kap.
Erejétől duzzad létünk,
ameddig süt, addig élünk.

Szellem, s anyag kézen fogva,
alkot kezdetektől fogva.
Általuk van fény és árnyék,
létük számunkra ajándék.

Aranyos Nap, de magányos,
siratja őt Csillagváros.
Leheletét földre ontja,
s termő élet rügyét bontja.

Páratlan fenn a Napisten,
s mivel társa égen nincsen,
szemét veti Ilonára,
selyemhajú tündér lyányra.
A lég és föld istennője,
szigeten élt, Csallóközbe'.
Férjül fogadta a Napot,
s a tüzes vágy lángra kapott.

Nászukból lett Hunor s Magor,
mindkettő friss tudást magol.
Testük felragyog és fénylik,
a szép remény bennük érik.

Hunor, apjának sugara,
birtoka a Nap udvara.
Ékes kardja mindig éles,
apja mosolyától fényes.

Magor, atyja fogant magja,
éltét maghasadás adja.
Tőle sarjad élet-jövőd,
melynek sorsfonalát szövöd.

E regében nyílt szeretet,
tiszta forrás, őseredet.
Népünk ajkán megszövődött,
s tudatukban gyöngyöződött.

A két földi ikercsillag,
szívünk mélyén mindig itt van.
Emlékezzünk ősanyánkra,
Tündér Magyar Ilonára!

*

Eddig tart az igaz rege,
lélek-világ eredete.
Ám létezik fényvalóság,
melyet elfed a hazugság.

Felkent tudós hölgyek, urak,
pöffeszkedő cinikusak.
Jelölt útról le nem térők,
búsás pénzen ingyen élők.

Szakadt gyökerű a létük,
felbecsülhetetlen vétkük.
Gáncsoskodnak ahol lehet,
s mondnak téves ítéletet.

Elfedik a magyar múltat,
tőlük e nép ki is múlhat.
Álságosak, megtévesztők,
tudománytalanok, s meddők.

Védnek hamis elméletet,
származástan szemléletet.
E torz, csiki-csuki játék,
Habsburgoktól csúf ajándék.

Rég időkből itt ragadtak,
nálunk babért nem aratnak!
Vergődjenek tévtanokban,
s őrlődjenek hűs malomban!

Fény nélkül e nép csak massza,
lelkét öröm nem dagasztja.
Terheli vád és bűntudat,
s nem leli az igaz utat.

Így lesz könnyen megosztható,
lélekszámban fogyasztható.
S mint a madár szárnyaszegett,
búvalbélelt beteg, esett.

*

A Csallóköz Paradicsom,
az éltető nedvét iszom.
S ha régmúltunk számba veszem,
adatoktól duzzad eszem.

Az ásatási leletek,
az emberi léteredet
csontok által tárolt képe;
tizenkétmillió éve!

Magor itt egyenesedett,
Hunor egyre fényesedett.
Edény alá tüzet raktak,
énekeltek, s jót mulattak.

Több mint harmincezer éve,
Nap piramis néz az égre!
Benne székely-magyar rovás,
a jelkészlet nekünk áldás!

Bőséges a szaporulat,
s kelet felé lesz vonulat.
Kézbe vándorbotot vesznek,
szerencsét próbálni mennek.

A távoli Ázsiában,
fényes Anatóliában,
háziasított húst esznek,
földet törnek, s magot vetnek.

Település; „villa-halom,"
építőkről szól a dalom.
A szülőszoba vérvörös,
az élet lüktet, kör-körös.

E táj népe most a török,
rokonságunk velük örök,
a nyelvtani rendszer okán!
Közös ősi földünk; Turán.

Ki itt marad, vadra vadász,
gyűjtöget és csendben halász.
Ki tudja hány ezer éve?
E sor végén pont van téve.

A Kárpát-hon nekünk Haza,
egyszer végleg gyertek haza!
Gyarapodva ismerettel,
bizakodva, Isten-hittel.

Az ujgurok rokonaink,
hasonlóak a szavaink.
Ázsiában, s az ugaron,
ész legyen úr indulaton!

Ott élőknek nagy a kínja,
hisz' elnyomja őket Kína.
Gondolatban érezz velük,
semmit ne tegyél ellenük!

*

Erdélyben van Tatárlaka,
agyagtáblán ősök szava,
melyek rovásjellel írva.
S agyagszobrok egy mély sírba'.

Korongon a csillagképek,
rajzolt jelek értő észnek.
Ikrektől a Nyilason át,
látni múltat, jövőt, s a mát.

E hétezer éves lelet,
idősíkból egy kis szelet.
Halmozott a tudás anyag,
életre kel a hűlt agyag.

Torma Zsófia régésznő,
értékes, mint egy drágakő.
Tárgyak sora őrzi nevét,
s igazolja elméletét.

Tudós volt Ő, örökéltű,
halk szavú, nem bőbeszédű,
Áldja Isten, haló porát,
szél csókolja a lábnyomát!

Ha keresünk, s fényben látunk,
Isten-szobrokat találunk.
Mely széken ülő méltóság,
átszellemült égi jóság.

Szinte hallod, dobog szíve,
szivárványt sző szellemíve.
E szövetség formált jele,
az öröklét ígérete.

A távoli Babilonban,
Kis, Úr, Uruk városokban,
ékírásos agyagtáblák
az ősmúltat elénk tárják.

Hétezer éves nyelvemlék,
melyet rejtettek porszemcsék.
Nyelvünk tudja e nyelv titkát,
így az értelmét megnyitják.

A sumérok műveltsége,
a jelenünk öröksége.
Nyelvüknek az őse magyar,
mondd, a régmúlt még mit takar?

Van egy elfeledett Hazánk.
Nimród élt ott, az ősapánk.
A távoli Babilonban,
Bábel tornya talpig romban.

Nimród király Kusnak fia,
ősmagyaroknak ősapja.
ANKISZA volt felesége.
Neve rejti; Ég- Föld szülte.

Hunor s Magor tőlük ered,
kiket éltet szereteted.
Jelöld velük gyermekedet,
vigyék tovább e neveket!

Tigris - Eufrátesz mentén,
ősi civilizáció testén,
folynak ma az ütközetek,
hamis zászlós műveletek.

Céljuk a múlt elfedése,
az értékek elcsenése.
Az indokuk mindig hazug,
elferdítve minden szavuk.

Papiruszon rovás jelek,
onnan jelennek intenek.
Műveltségük hasonlatos.
Nílus partján létünk honos?

Éltünk egykor Egyiptomban,
s ott egy régmúlt magyar hon van?
Légy kíváncsi, s járj utána,
ne üldögélj a szobádba'!

Fel van adva a nagy rejtvény.
Élő képmás a Szfinx: Rejtély!
Mely arabul; A HUN ATYJA,
múlt, a lelkemet áthatja.

Üveghegyen innen és túl,
a Földanyán ember az úr.
Mi lenne ha nem uralná,
csak alázattal szolgálná?

Mert addig tart itt a léte,
amíg csillapítva éhe!
Barázdába jövőt vetnek,
s imádsággal töltekeznek.

Ragyog rájuk Tejút-pálya
csillaglombos életfája.
Melynek termete hatalmas,
olyan, mint a Csodaszarvas.

Továbbszövik, mit megélnek,
énekelnek és regélnek.
Száll előttük Turulmadár,
a Kárpát-bölcső hazavár!

Hol népünknek eredete,
történelmünk ismerete,
őseinknek szeretete,
ott van jövőnk ígérete!

Sokan mondják, mind csak mese,
mint e költemény eleje!
Mégis vallom, ahol lelked,
ott igazad meg kell leljed!

*

Szellem-atyánk, örök Isten,
míg őrködik, nagy baj nincsen!
Ám támad egy hamis szellem,
célpontja a gyenge jellem.

E bukott angyal lázadó,
az emberre nagy vészt hozó.
Vezérelve a tagadás,
Isten elleni uszítás.

Beszippant a bűvkörébe,
elveszel az örvényébe',
átalakít öntörvénye,
s megsemmisít önző lénye.

Azt hiszed, hogy Te vagy Isten.
Kezdet, a Vég és a Minden!
Pedig lényed, tűnő pára,
égi áldás hulljon rája!

*

S felnőtt Róma; birodalom,
benne barbár sokadalom.
Erkölcsében romlott, hamis,
belepirult még a Nap is!

A főemlős ember-állat,
ösztön volta húzta, vágta.
Sokszor apadt élet kútja,
s megfeneklett rögös útja.

De Ember jön, a hűséges.
Isten fia, ki fenséges!
Egész lénye a szeretet,
s a kínfáján kiszenvedett.

Feszíttette Káin népe,
Júdásnak meglett a bére.
Harminc ezüsttallért kapott,
s a népére nagy bajt hozott.

Az ÉN, szabad akaratú.
Koholt vádra is van tanú.
Ne lépj olyan kapcsolatra,
mely elvezet kárhozatra!

Harmadnapra feltámadott,
festményeken is láthatod,
amint Pünkösdkor a teste,
emelkedett fellegekbe.

Könnyű volt, mint a hélium.
Öröm az evangélium!
Kereszténység misztikumán,
osztozott a sok tanítvány.

Velük maradt a Szentlélek,
ha benned van, erőd éled!
Tanulással teltek napok,
s nevelődtek tüzes papok.

Fellobogott új reménység,
út jelölő kereszténység.
És igaz, mert az eredet,
a tartós ISTENSZERETET.

Ahol nincs fény, ott sötétség,
táptalaja lelki restség.
Tárd szélesre az ablakod,
s világosság fényét kapod!

Jézus a Fény, az Igazság.
Nélküle a létünk vakság!
Benne van az örök Élet,
szeretete most is éltet.

Áldásosztó, Úrtól felkent,
ki a szépre s jóra serkent.
Általa vagy kiválasztott,
s kegyelmével elárasztott.

Ha bűneid látod s bánod,
s szétszaggatod a rabláncod,
Jézus megbocsájt majd néked,
s nem nyomaszt majd többé vétked.

Sokan bizony nem értették,
az Úr megváltó nagy tettét.
Szent nevében lángra gyúlva,
embert ölnek folyvást, újra!

Ha gonosz mozgatja eszed,
a jó utad már nem leled.
Győz az önző akaratod,
s nem véd meg az őrangyalod.

Ama naptól minden mécses,
Jézus vérétől lett ékes.
S fellobbant egy tüzes szikra,
neve Péter, a Kőszikla.

Atya, Fiú és Szentlélek,
a három EGY, amely éltet.
Termő gond lesz a válladon,
ha a hited felvállalod.

Magas csúcson kettős kereszt,
a szeretet el nem ereszt!
Átöleli hármas halom,
óvja égi nagyhatalom.

Atya, Anya és a Gyermek,
EGY, mely élteti e helyet.
Áldott jövőd lesz, meglátod,
ha nemzeted felvállalod!

Véletlen az ősi jelkép?
Tudatunkból rég kiverték!
Egy az Isten. Hármas egység,
nem-tudásra, nincsen mentség!

Ha tudatod más uralja,
nem lesz lelkednek nyugalma.
Mást cselekedsz, s másnak szolgálsz,
céltalanul bolyongsz, mászkálsz.

Nehéz tan a Szentháromság?
Hogy felfogjad, kell szívjóság.
S létezik az Örök Élet?
Ha bölcs vagy, ezt is megérted.

Köttetett hát Újszövetség.
Isten, s ember közti egység.
Sokan megtértek e tanra,
s így nem jutnak kárhozatra.

Nem lesz végpusztulás léted,
ha napjaid tisztán éled.
Ha a jelölt utat léped,
az öröklét tovább éltet!

Kereszténység szép fogalom,
fokmérője a tartalom.
Fehér zászlón szép erezet;
a „Hit, Remény és Szeretet."

Így született meg az Egyház,
majd sok hívőt elnyelt fegyház.
S vértanúságnak idején,
megerősödött a remény.

Krisztus követeit ölték,
üldözték és megvetették.
Ezerszámra feszíttették,
s testét vaddal megetették.

Ez az apostoli korszak,
példát adott úrnak, pórnak.
Szaporodtak csodás tettek,
s nagy lelkekből szentek lettek.

Ha minden tagolt, s tervezett,
jól működik a szervezet.
S keletkeznek az új rendek,
kik Krisztusért harcba mennek.

Háromszáznyolcvanban télen,
Nagy Konstantin idejében,
hivatalos lett e vallás.
Klérus, azóta is hálás.

Ahol pénz van, ott hatalom,
s erő fegyelmez szavakon.
Fény mellett felnő az árnyék,
s fogyatkozik a jószándék.

Pápák közt volt bűnnel terhelt,
Szentlélekkel kevés felkent.
Hisz' a világi hivatal,
sivatagi vad viadal.

Később lettek változások,
hitviták és torzulások.
Peres egyházszakadások,
tagadások, s átkozások.

Lett többféle felekezet,
mely egymással nem egyezett.
S fellángoltak a hitviták,
s tagoltabb lett a hitvilág.

Sokaknak szűk lett az ösvény,
s egyre több a kapzsi, fösvény.
S kik számára semmi sem szent,
betel' a pohár odafent!

Sok más vallás hamis, téves,
igaz Isten hite kétes.
Más az érték, más a norma,
az előírt lelki torna.

Volt egy Pártus birodalom,
erről is szól írott dalom.
Jézus volt a nagyhercege,
Máriának szép gyermeke.

Arámi volt anyanyelve,
hűség volt az alapelve.
Nekünk magyar, másnak zsidó,
ez a kérdés kemény dió!

Jézus megtestesült Isten,
azért jött, hogy jóra intsen,
hogy az igaz utat járjad,
s meghaladd a saját árnyad.

*
Távolból kél nagy fergeteg.
Tekercseken fellelheted,
Hungária hét határát,
székhelyének Kárpát-várát.

Áll még Róma, szennyben úszik,
lejtőn egyre mélybe csúszik.
Az embersors, de kalandos,
a jelenünk hasonlatos!

Kelet s Nyugat különbözött,
s Frankok földjén megütközött.
Négyszázötvenegyben síkon,
s pipacs virágzott sok síron.

Megnyilvánult a misztikum,
Mani patak partján a HUN,
imát mondott, s alámerült,
a légben két angyal repült.

Mani vallásalapító,
Iránban élt, mint tanító.
Keresztény volt, s lett majd mártír,
szélsebesen szállt e gyászhír.

Szemben állott két hatalmas,
Leó és a diadalmas.
Könyörgött a felkent pápa,
reszketett a keze s lába.

Ki volt romlott s ki erkölcsös,
bűntől terhelt s lelke görcsös?
Ki fényben jár tudja s látja,
igazmondót Isten áldja!

Intve lett a birodalom,
s meglepődött a hatalom,
mert Atilla nemes tette,
Róma népét megmentette.

Példát adott szeretetből,
keresztényi kegyelemből.
Király volt Ő, a legnagyobb,
szívünkben mély nyomot hagyott.

Fényben fürdött a hun király,
büszkék voltak rá a szkíták.
Értékelték földi bírák;
Isten ostorának hívták!

Neve, mint víz hullámzása,
Élet Víznek csobogása.
Folyóban nyugszik a teste,
halott, ki a sírját leste.

Atilla, s testvére Buda,
hun-magyar nép két hű ura.
Egységben ész, kézben a kard,
mindkettőjük csak jót akart!

A szkíta–hun–magyar népség,
valójában egy nagy egység.
Egy a nyelvük, s a vallásuk,
kultúrájuk, észjárásuk.

Ősidőktől keresztények,
bennük nagyok az erények.
Bámulatos műveltségük,
tudományban fejlettségük.

*

Ne gyötörjön minket kétely,
van egy földi, s égi székhely.
A hun utóda a székely,
Erdélyben él, amely szép hely.

Népünk szétszórt és megosztott,
ám, Isten észt azért osztott,
hogy a „rontás" ellen tegyünk,
s benne hitben egyek legyünk!

Ha kígyó fejére hágok,
nem sújthat turáni átok.
Ha túllépek önös célon,
népemen nem ronthat démon.

Tudd, hogy égi Hadak Útján,
fényköreit lovon futván,
vágtat felénk egy nagy sereg,
mely a mondakörből ered.

Amit a Fény, belénk plántál,
s tudatunkban éltet, táplál,
az testet ölt hívó szóra,
s elvezet a szépre, jóra.

*

Kárpát-honban ős a magyar.
Mag, mely élni s nőni akar!
Erősödne is, ha hagynák,
szorgalmasak, mint a hangyák!

Van e tájon erdő-mező,
e nép, dolgos földművelő.
Van sok lova és tehene,
ennivalóból elege.

Itt van Úrtól eredete,
földbe nyúló gyökérzete,
melyben nyugszik a helyzete,
attól virul közérzete!

Ősi sejtje, DNS-e,
Kétmillió szókészlete,
szavainak díszverete,
szóragozó nyelvezete.

A jó magyar írás s beszéd,
olyan, mint egy ízes ebéd.
Élvezetes, kívánatos,
balzsam fülnek, lágy, s dallamos!

Ha a szókat szádra veszed,
béna nyelved is megered.
Éltetője minden vágynak,
igazságnak, szabadságnak.

Népdaltárunk kincsesbánya,
háromszázezer a száma!
Érzelemtől rezdül lélek,
s mélyéből felszáll az ének.

Ha ütemre perdül a láb,
elkezdődhet a páros tánc.
S lépésekben csillagjegyek,
megvillannak s felfénylenek.

Ha szerelmi az érzület,
mámorító a révület.
Lenn van az Ég, fenn van a Föld,
az élet így csak örökzöld.

Isten, Haza, Család, Egység,
széthúzásra nincsen mentség!
Ha e fonál széjjelszakad,
gondunk, s bajunk ezer fakad.

*

Isten áldott Szent tenyerén,
tovább virágzott a remény.
Mert hazatért Árpád népe,
süssön reánk a Nap fénye!

Hét törzs élén a hét vezér,
test és vérszövetségben élt.
Együtt tartották a rendet,
gyarapodott is a nemzet!

Kilencszázhét, július négy,
Pozsony alatt nagy volt a tét.
Megmaradunk, vagy elveszünk?
Százezres had jött ellenünk.

Megvédjük a közösségünk,
vérrel szentelt örökségünk?
Ez ott akkor nem volt kérdés;
csak szívből jött Hazaféltés.

Négy-öt napig dúlt a csata,
s lett Árpádnak diadala.
Szét lett verve nyugat pajzsa,
mert Isten is úgy akarta!

E szép tájon nőtt több város,
s állam, amely Alkotmányos!
Hun Hon második királya,
magyar népét felajánlja

Máriának védelmébe,
Jézus anyjának kegyébe.
Így lett a nép segítője,
a nemzetünk királynője.

Szűz Máriát úgy szeretjük,
Boldoganyánknak tekintjük.
A Fény fiát sem feledjük,
Isten fiaként tiszteljük.

A Vatikánhoz fordulás,
sokak szerint nagy árulás!
„Első Istvánnak a tette,
a múltunkat tönkretette."

Lett is ennek súlyos ára,
ősi műveltségnek kára!
Szétszakadtak szövetei,
népszokások gyökerei.

Hiába volt sírás-rívás,
tiltva lett az ősi rovás.
Eltűntek a rovott jelek,
zárult a múlt s intett Kelet!

Égből küldött Szent Korona,
veled a sors mily mostoha!
Felkent tárgy vagy, egyéniség,
élő jogi személyiség,

az államiság alanya,
fő hatalom birtokosa,
minden tulajdon forrása,
a nemzet hitbizománya.

Büszkeségre lehet okod!
Nálad van a tulajdonjog.
A magyar érdeket nézed,
s értékeinket megvéded.

Te vagy teljhatalom fője,
jognak, s erkölcsnek az őre!
Mérleg, nemzet s király között,
földi küldetésed örök!

Másik ellen egy sem léphet,
csorbát szenved úgy az érdek.
Pusztít az emberi gazság,
ha szakad jogfolytonosság!

Szent Korona ősi tanunk,
nálad jobbat nem akarunk!
Ki vét, jogot nem alapoz,
cselekedj most, és ne habozz!

Essen pár szó Szent Lászlóról,
Első Béla nagy fiáról.
Kit ringatott lengyel anya,
s nevelte a magyar Haza.

Velünk van a nagy szelleme,
erős, bátor, hű jelleme.
Íratlan végrendelete,
Jézus Krisztus szeretete.

Ezerkétszázhuszonkettő,
Rendelet lett, nemzetmentő!
A rendiség védelmében,
a szabadság szellemében

született az Aranybulla,
sajnos a szél rég elfújta,
jót a jóval kisöpörte,
kiváltságokat törölte!

Palást, jogar, országalma,
Magyar Hon a nyugat pajzsa!
S mint a szép tündérmesében,
népek éltek nagy békében.

Egy cél, akarat, cselekvés,
az Úr elől nincs menekvés!
Emelkedett lovageszme,
ami e kort jellemezte.

Csonka húsz év, s jött a mongol,
kényre-kedvre tör, zúz, rombol.
Üressé vált a sok szállás.
pusztított a tatárjárás!

Volt ott kemény csihi-puhi,
a helyet úgy hívják, Muhi.
Megfogyatkozott a vérünk.
az is csoda, hogy még élünk!

Majdnem kipusztult a nemzet,
sok év telt el, amíg rend lett.
Negyedik Béla királyunk,
fénylő emlékedet áldjuk!

Szent királyainknak sora,
vitéz élet fényes kora.
S mikor kihalt az Árpád ház,
fő kérdés lett az utódlás.

*

Kétszáztizenöt év múlva,
déli országrészünk dúlva.
Jő az ozmán birodalom,
gyaur népnek nincs irgalom!

Belgrád, Nándorfehérvárunk,
példát adott kiállásunk.
Hunyadinak dicső tette,
Európát megmentette!

Azóta is minden délbe'
harangzúgás hív ebédre.
S Vatikánban a jó pápa,
a Magyar Hont méltán áldja.

Emlékünkben Corvin Mátyás,
élete volt égi áldás.
Előneve igazságos,
királyok közt kiváltságos!

Ő volt a nagy humanista,
Tokaj borát buzgón itta.
S a világhírű Corvinák,
megidézték Itáliát!

Hűbéri volt ez a korszak,
nehéz idők úrnak, pórnak.
Hisz jelzik a sebzett arcok,
gyakran dúltak nagy pártharcok.

Emlékezzünk Dózsa Györgyre,
és a parasztfelkelésre!
Ezerötszáztizennégyben,
az egység volt végveszélyben.

A népvezért megégették,
s testét bárddal felnégyelték.
Temesváron, Béga partján,
sír az ének dalnok lantján.

Ezerötszázhuszonhatban,
Második Lajos állt hadban.
S mindent eltemetett Mohács,
kereszteket ácsolt sok ács.

Ezt a megrendítő bukást,
bizonyított rút árulást,
az a romlott elme tette,
'ki a pénzt, Istenné tette.

Fortunátus a kincstárnok,
jelleme és tette álnok.
Árulóra sújtson végzet,
sorsa legyen az enyészet!

Élted ne bízd szerencsére,
káposztádat egy kecskére!
Ki javadat elorozza,
s csúfos vesztedet okozza.

Aranyunkat eltüntették,
országunkat felégették,
sosem tudták hol a mérték,
hagytuk őket, ezért tették!

Vannak ma is rontó erők,
érték nélküli pénzverők.
Ha mi őket ki nem verjük,
szebb jövőnket elveszejtjük!

Ám akadt ott számos hiba,
mulasztásból nagy galiba.
S ellenségnek fortély Csele,
királyunk ott fulladt bele.

Vérző sebünk ezer akadt,
Hazánk három részre szakadt!
S kétharmadán az egésznek,
paraziták vígan éltek.

Volt ott köztük sok szarházi,
hátsót nyaló Habsburg-párti.
Kik a feldarabolt Honra,
búcsú imát s áment mondtak.

Idegennel mulattak tort,
Dózsa népén verték a port.
Ha e dolgos nép nem lenne,
minden kufár éhen veszne!

Vívtunk törökkel védharcot,
kifizettünk kemény sarcot.
A várvédők vitéz tette,
költőinket megihlette.

Penna heggyel szurkált Bálint,
ám várfokra karddal állt ki.
Így lett példakép Balassi,
és Szigetvár hőse, Zrínyi.

Ezerötszázhatvannyolcban,
szép erdélyi magyar Honban,
magyarok, székelyek, szászok
a hit, s vallásszabadságot

törvényerőre emelték,
így népünket élre tették!
Emlékezetünkben Torda;
Emberi Jog magas orma!

Hányszor virult szabadságunk,
s hányszor tarolt bosszúvágyuk?
S ha lelkünk' bú emésztette,
tárogató élesztette.

Ezerhatszáz évnek nyarán,
sírtak- ríttak Erdély baján.
Megszállták a tündérkertet,
s Basta szított gaztetteket.

Hat év múlván, úgy nyárelőn,
ész lett úr a férfierőn.
S létrejött a „Bécsi béke",
mely Bocskai dicsősége.

Erdély népe lábra állhat,
s aki akar, vallást válthat.
Nádort választanak menten,
s áldás nyugszik minden renden.

A Bocskai-szabadságharc
hál' Istennek, nem lett kudarc.
Segítettek a jó hajdúk,
büszkék voltak, mint a hattyúk!

Marhapásztorokból lettek
katonák, akik felkeltek,
önkény ellen, szabadságért,
becsületért, s a Hazáért.

Uruk megnemesítette,
s földjén letelepítette,
harcos népe összes fiát,
s mondott értük hálaimát.

Hazajött a Szent Korona,
mely Kárpát-hon tulajdona.
S béke honolt alkonyatnál,
Zsitva folyó torkolatnál.

Ezerhatszázhetvennyolcban,
sokan bujdostak e Honban.
Válluk nyomta súlyos kereszt,
a kuruc szót jól megjegyezd!

Thököly Imre az élen,
úrrá volt Ő minden vészen.
Pártfogója volt a török,
barátságuk nem volt örök.

Felesége volt Ilona,
Zrínyi család lilioma.
Munkács várát védte bőszen,
párját nem találni nőben!

Második Rákóczi Ferenc.
félárva volt, nem egy lelenc.
Tudományban növekedett,
s hitben egyre emelkedett.

A török ment, s maradt osztrák,
s mardosta a testünk, mint rák.
Megnyirbálva magyar jogok,
bolydulva a hangyabolyok.

Ha az önkény sérti elved,
az ellenszert meg kell leljed!
Eszességgel, s vitéz tettel,
mi jár neked, bátran vedd el!

Bajban összefogás terem,
s égi áldás lesz nemzeten.
Együtt küzd nemes, s nemtelen,
s megszégyenül a becstelen.

Ezerhétszázhárom nyarán,
a felkelés nem volt talány.
Istennel a Szabadságért,
Nemzetért és a Hazáért!

Esze Tamás jobbágyait,
éltették szerény álmaik.
Nyolc évig tartott a harcuk,
kimerült a lelkük, s karjuk.

Száműzetve Rodostóban,
a távoli török honban,
Rákóczi, Bercsényi , Csáky,
Mikes, és jó Eszterházy.

Adjunk hálát Rákóczinak,
szárnyat adott vágyainknak!
Felcsillant a nemzet álma,
s kivirult az életfája.

­­­­­­­­­­­­­­­­­­
*

Ezernyolcszáznegyvennyolcban,
rügyfakasztó márciusban,
reformokban gondolkodtak,
hiszen a baj sok volt, soknak!

S Pilvax kávéházban ifjak,
mint a virágok kinyíltak.
S nyomban azon tanakodtak,
mi üdvös a Magyar Honnak.

„Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"

Buzdított a Nemzeti dal,
s jobb láb után lendült a bal.
S kinyílt Pesten minden ablak,
s derűs lett az esős napszak.

S egyetemről egyetemre,
a tömeg nőtt elevenre.
S múzeum előtt a téren,
senki sem volt lusta, tétlen.

S elhangzott a Tizenkét pont.
Ne tétovázz, védd meg a Hont!
Jókai volt ott a szónok,
s szálltak felé asszony csókok.

Kívánjuk a szabad sajtót,
s cenzúrára csapjunk ajtót!
Csak felelős közszolgákat,
jól dönteni szép kockázat!

Évenkénti  gyűlést Pesten!
Országosat, csak szép rendben!
Törvény előtt igazságot,
pénz ne fedjen el gazságot!

Hű nemzeti őrsereget,
határra sas őrszemeket!
Tisztes közteherviselést,
honvédelmet, hadviselést!

Úrbéri viszony törlését,
az esküdtszék jó döntését!
Nemzeti bankot és bankót!
szükségnél ne fogjunk padlót!

Az osztrák szolgáljon otthon!
Honvéd meg maradjon itthon!
S esküdjön az Alkotmányra,
a Szent Magyar Szabadságra!

A rab mehessen szabadon!
Zsarnok éljen csak hajadon!
Szárnyaljon a szép gondolat,
mely feloldja a gondokat.

Legyen Unió Erdéllyel,
s tegyünk érte szenvedéllyel!
E föld magyar, s az is marad,
amíg szívünk dobog s szabad.

Egy nyomda lefoglaltatott,
s Tizenkét pont kinyomtatott.
Landerer élt bölcsességgel,
honpolgári tisztességgel.

Omlott fal, mely emeltetett,
s a cenzúra töröltetett.
Mámorban úszott a polgár,
s templomból szállt örömzsoltár.

Táncsics gyorsan kiszabadult,
s a Habsburg-ház mérgében dúlt.
Mert a palackból a szellem,
növekedett egyre szebben.

A legnagyobb volt Széchenyi.
E megjegyzést van, ki kétli?
Legizgágább volt a Kossuth,
s a reformút lángba borult.

Jellasics bán orvul támadt,
hadereje, mint víz áradt.
Ám Bécsig üldözte Móga,
ütközet volt, nem egy móka!

Önvédelem volt a harcunk,
s kisimult gondterhelt arcunk,
mert seregünk jól ellenállt,
Pákozdnál és Sukorónál.

Szabadságért folyt küzdelem,
részt vett benne jó, s rossz elem.
Csattant égi s földi törvény,
zabolázva lett az önkény.

Összehívták a tanácsot,
s lemondatták Ferdinándot.
Ferenc Jóskát trónra tették,
kiskorú volt, kedvét lesték.

Windischgratz is megtámadott,
jobbról-balról sanyargatott.
Túlerővel jött ellenünk,
úgy látszott, hogy ott elveszünk.

Volt sok dicső hadjáratunk,
nagy örömünk, s nagy bánatunk!
Áprilisi győztes csaták,
csodált ellenség és barát!

Lélekben meg volt az egység,
s hálót szőttek ravasz elmék.
A zsarnokság frigyre lépett,
s reménységünk porrá égett.

Hisz' az álnok Habsburg zsarnok,
gyarmattartó vad akarnok,
orosz haddal törte vágyunk,
s megsemmisült minden álmunk.

A hatalom nagyot botlott,
s önmagával meghasonlott!
E kegyetlen gyáva tette,
népünket megrendítette.

E földi lét ura gonosz,
rendelettel minket botoz.
A becstelent magasztalja,
s az Igazat felakasztja!

Tizenhárom aranyalma.
Öröklét lesz a jutalma,
minden olyan hősi tettnek,
mely példával reményt vetnek.

Szabadság volt az áldozat,
hóhérra szállt a kárhozat.
Ma is fénylik Arad lángja,
s megváltásunk napját várja.

A Batthyány örökmécses
jelzőn lobog, csillagfényes.
Azt hirdeti a holdvilág,
itt van egy szabadságvirág.

Szabadságunk Apostola,
veled a sors oly mostoha!
Szeretetünk ütő erén,
nyugtod lesz a Hősök terén!

*

Húsz év múlva kiegyezés.
Kor kívánta megegyezés?
Fémjelzi a „Haza Bölcse",
ki akarja, tettét költse!

Készítettek sok marcipánt,
s a menekült emancipált!
E törvénynek az lett vége,
a vendégnek nagy lett éhe!

S polgár kora jött a pénznek,
virágzásnak és a végnek.
Más lett itt az életritmus,
elburjánzott sok torz izmus.

Áldozata lettünk tannak,
mit idegenek ránk raktak.
A zavarost sosem tűrtük,
rostán többször jól átszűrtük.

S jött a rózsás forradalom,
majd a vörös riadalom,
s tovább tört az időmalom;
összeszabdalt rút Trianon!

A pusztító vértengerben,
vadállat nőtt az emberben,
s ott állt talpig félelemben,
önmagával szemtől-szemben!

S mikor szűnt a román dúlás,
a vérengzés, ország rablás,
eljött Horthy Miklós kora,
ki a nemzet kormányzója.

Úrrá lett tengernyi bajon,
gazdasági roncshalmazon.
S gondozta az ország fáját,
mert szerette a Hazáját!

Gyötört népét élesztette,
csüggedt fejét felemelte.
Összességben tette üdvös,
ágyban halt meg, nem volt bűnös!

Kelet felől vörös horda,
lett nemzetünk sírásója.
Az áltöbbségi téveszme,
erőnk tovább gyengítette.

Idegen volt ez a néptől,
fulladoztunk könnytől, vértől.
Embertelen volt e kurzus;
lelket ölő kommunizmus!

A nemzetet butították,
abortusszal ritkították,
ősi múltját elorozták,
öntudatát csonkították.

Meghúztuk a vészharangot,
s megtörtük a szovjet pajzsot!
Ötvenhatnak fényes tette,
a gonoszt, megrettentette.

Ma is él egy káros izmus,
nyomort szülő cionizmus.
Most keleten fúj a szele,
ott fulladjon menten bele!

Vannak szabadkőművesek,
akik nemzetellenesek.
Megtévesztő hamis papok,
torz lelkükben sötét tanok.

Számukra nincs lélek, Isten,
csak anyagból van a Minden.
Rejtjelezve a nézetük,
viszálykeltés az érdekük!

Aki mindig csak sértődő,
más bajával nem törődő,
s nincsen semmi bűntudata,
kárhozat lesz a jutalma.

*

Olajfoltos a valuta,
virágzik a pénzuzsora.
Burjánzik a nép nyomora,
Föld a Sátán víg otthona!

Úr a magán-pénzhatalom.
Maffia Nagy Birodalom,
szövevényes hálózata,
világerkölcs megrontója.

Pénzt az állam pénzért veszi,
s magát szolgájává teszi.
Ez hatalmuk éltetője,
s reménységünk temetője.

Hitelt kapunk fedezetre,
elköltjük azt kis tervekre.
Ha megszűnik az állásunk,
árverezik a szállásunk!

Demokrácia csak álca,
megtévesztő varázspálca!
Mindenki a szavát ontja,
s pártjának a hű bolondja!

Tengernyi a sok hazugság,
kevés fényt kap az igazság!
Magas égig kúszik gazság,
s nő a kilátástalanság!

Szolgaságod abból ered,
mit tenni kell, meg nem teszed!
Míg a pénzünk nem mi verjük,
addig jövőnk temethetjük.

A helyzetünk bús, válságos,
függőségünk tanulságos.
A hatalom rég álságos,
Brüsszel krémje kiváltságos!

Virágzik a korrupció,
megfeneklett ez a hajó!
Egy könnycsepp sem esik rája,
s elnyeli a tenger árja!

Lám a kapzsik, vámon nyerők,
cselvetéssel veszik erőd!
Azért szőnek új háborút,
hogy legyen jó étkük, boruk.

Háborút a nemzet ellen,
folytat egy pusztító szellem.
Könyörtelen lelkülettel,
fegyverrel vagy rendelettel.

E szellem, a gonosz Sátán,
rángatódzik ember hátán.
Isten képét torzzá teszi,
lelkét birtokába veszi.

Így lett az Úr népe, s kertje,
az elfajzott  célkeresztje.
Régtől fogva így íratik:
„Minden magyar kiírtatik!"

Meg is teszik, hogyha hagyjuk,
s betelepszik minden fattyuk!
Lesz itt olyan tarka bazár,
hogy létünkön kattan a zár'!

Vigadtak ők Trianonban,
mi meg sírtunk Kárpát-honban.
De töretlen s erős hitünk,
hogy még egyszer nagyok leszünk!

*

Mind az Úr gyermeke vagyunk,
tőle ered a tudatunk.
Szívünk, lelkünk tettét áldja,
imáinknak nincsen párja!

Őskori a hagyományunk,
néprajzunk, s a hitvilágunk.
Ősi nyelvünk gazdag kincsünk,
igazság a vezérelvünk!

Pezseg agysejtállományunk,
tengernyi a találmányunk.
Élen állunk néhány sportban.
talány rejlik magyar sorsban.

Ösztönözzön lelki jóság,
az emberi szent méltóság!
A jog és jogfolytonosság,
és léleknek a szabadság!

Van egy igaz Alkotmányunk,
íratlan, jó rendszabályunk.
Kerülje a füled mantra,
nézz a Szent Korona tanra!

Apostoli királyságunk,
lesz majd a mi megváltásunk.
S beáll a jogfolytonosság,
legyen újra Szent Szabadság!

*

Jöjj múltunkból Csodaszarvas!
Bog-agancsod, de hatalmas!
Szépségedben gyönyörködjünk,
mondák által építkezzünk!

Érjünk veled hűs forrásra,
abból igyunk áldomásra!
Életvízben megfürödjünk,
bölcsességgel töltekezzünk!

S felfénylenek népdalaink,
visszatérnek szép szavaink.
S a száraz kert újra zöldell,
lelkünkben az öröm szökell.

Az Úr szent igéje nyelvünk,
mellyel egymásra kell leljünk,
világőrző akarattal,
újjáteremtő szavakkal.

Népünk lelki fénye süssön,
rontás rajtunk rögtön szűnjön!
Lényünk lényege az adás,
korparancs a megmaradás!

Széttört Hazánk olvadj egybe,
s részesüljél égi kegybe'!
Támadjál fel, s tündököljél,
szívjósággal elbűvöljél.

Vissza a regölést, regét,
hogy halljuk az igaz mesét!
Vissza az otthont, iskolát,
nyelvet, hitet és kopjafát!

Vissza a jövőt s a múltat!
Szép Nagyboldogasszonyunkat!
Az Úrban lévő egységet,
szívünkbe a békességet!

Úgy legyen!

Uram!

Szemléljük a stációkat.
Köszönjük a rosszat, s jókat!
Az éltető leheleted,
felemelő szereteted.

Van népünknek még jövője?
Lovagias szép erénye?
Tartása és büszkesége?
Megváltói küldetése?

Jószándékú akarata?
Megmaradni jogalapja?
Jelölt égi feladata?
Imáinak foganatja?

Sokszor szemben úszunk árral,
apállyal és vad dagállyal.
Viaskodunk száz szabállyal,
erőltetett furcsasággal.

Kígyó testére fonódunk,
közben fogyunk, s morzsolódunk.
Ajtót nyitunk, s becsapódunk,
s újra Hozzád fohászkodunk.

Harcolunk több ezer éve,
s most hullunk „mint oldott kéve"!
Benned népünk reménysége,
vérkörének lüktetése.

Mit csináljon az a magyar,
akit a gond, már eltakar?
Ha megtört az életfája,
s nem terem már termő ága?

Madách soraival írván:
Nemzetem „küzdj és bízva bízzál!"
/Tiszta forrás: Tomory Zsuzsa: „MAGYAR TEREMTÉS" című írása/                                     http://tomoryzsuzsa.weebly.com
Szondi Miklós: „AZ ÜVEGHEGYEKEN INNEN" című könyv                                                  www.magyarrovas.hu
Történelmi hitelességét ellenőrizte: Botos László történész http://www.magtudin.org/

Békéscsaba, 2016. december 11.

 

 

Búcsú Tomory Zsuzsától

Kedves Zsuzsa!

Az utad tört, de fényed nem,
ragyogsz most is csendesen.
Mosolyog a szemed felénk,
míg szavaim rendezem.

Csillagkapuk nyílnak most meg,
s haladsz rajtuk keresztül.
Boldogságtól fénylik Lelked,
s egy szonáta felcsendül.

Égi hárfák húrja pattan,
szellem lények táncolnak.
Csillagút jobb, s baloldalán
színes fények lángolnak.

Árad Feléd a SZERETET,
s átölel a Teremtő.
Már nem fáj a földi élet,
az elmúló, veszendő.

Jó mag voltál, igaz magyar,
ősök rögös útját járó.
Csodaszarvas léptét leső,
Jézus jöttét visszaváró.

Búcsúzunk mi, itt maradtak,
közöttük én, csendesen.
Mosolyog a szemed felénk,
míg szavaim rendezem.

Isten Veled!

 Békéscsaba, 2016. november 12. Enyészet hava 21.15 h.

 

 

Tisztelt Gábor!

Kedves Gábor, üdvözletem!
Kissé rossz a közérzetem,
radikális magyar vagyok,
s tudom, Önök szintén azok.

Nemrég hűségesküt tettek,
hogy egységgel gátat vetnek,
pénzes állampolgárhadnak,
tisztességtelennek, s gaznak.

A szándékuk tiszta, nemes,
ám soknak ez ravasz, cseles.
Megkötözve akaratuk,
s feltételt szab szavazatuk.

Szólok, hogy e nemes szándék
színe, fonákra ne váljék!
S ne a bárányt öljék újra,
az Igazat lángra gyújtva!

Ezért kérem jó szándékkal,
éljenek egy ajándékkal!
Kössenek egy egyezséget
s alkossanak nyereséget!

FIDESZ adjon ígéretet,
hiszen eddig ígérgetett,
hogy a kötvényt kivezeti,
s az üzletet megszünteti.

Záros idő legyen tétel,
egyezségre a feltétel.
S nem nevet a világ rajtunk,
hogy magunkon ismét csaptunk.

Hisz a világ rosszra nyitott.
indulattól sarkalt, szított.
Nem érdekli számos bajunk,
s az sem, hogy még élünk halunk!

 

2016. november 6.
Enyészet hava

 

 

Napfogyatkozás
(1956. november 4.)

Vörös horda tör ébredő Hazánkra,
hol Szent Szabadság vágya lángolva ég.
Elszántan harcolnak, bár közel' a vég.
S ólomsúly kerül a szívre, s a szájra.

És arat a bosszú. Öld meg a magyart!
S ezerszámra hoznak végítéletet,
az ördögfaj nem ismer kíméletet.
Tél van, hó takarja a véres avart.

Tengernyi a kín, s a lelki szenvedés,
távolból egy anya őrjöngve sikolt.
Tisztelet hősnek, zsarnoknak megvetés!

Krisztusi kor után lágy fuvallat kél,
s felvirrad a Nap, és eltűnik a Hold.
Fogyatkozva nemzet, s csoda, hogy még él!

2016. november 1. Mindenszentek

 

 

1956. október 23.

Októberi fényben áll a Haza,
méltósággal ünnepel a nép.
Szabadságban születik a csoda,
aki magyar, egy ütemre lép.

Szebb holnapról álmodik a nemzet,
s mindenkit a soraiba vár.
Alkotnak egy igazságos rendet,
s tavasz után eljön majd a nyár.

Ám a rózsák gyorsan porba hullnak,
s fagyos szellő járja a határt.
Égen jelző csillagfények gyúlnak,
s kémlelik az ellenség hadát.

1956. november 4. vasárnap

Nagy Imre hajnali rádióbeszéde 1956.11.04. - 

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke.

Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!"
(Nagy Imre 1956. november 4-i rádióközleménye) https://www.youtube.com/watch?v=7ave7vjAz94

 

Zenei aláfestéssel, az Avanti ragazzi di Buda, avanti ragazzi di Pest (Előre budapesti srácok) című olasz dal dallamára.

 

Segítsetek! Segítsetek!

Magyar fiúk, bajban van a Haza!
Szép álmodból ébredj, Budapest!
Ellenünk ront árulóknak hada,
rab marad 'ki küzdeni most rest.

Induljatok az utcákra srácok,
szovjeteknek mondjatok NEM - et!
Napszámosok, munkások, diákok,
nézzetek velük farkasszemet!

Ne tétovázz, ragadd meg a fegyvert!
Megszállóknak nincsen igaza!
Zengő hangon kiáltsuk ezerszer:
„Vörös ruszkik, menjetek haza!"

Segítsetek, veszélyben a Haza!
Előre mind, lángol Budapest!
Nemzetednek légy a hü támasza,
hajnal hasad, s eltűnik az est.

Számot vetünk múltunkról, jövőnkről,
mert a balsors továbbra is súlyt.
A világ csak néz a sír széléről,
segítőkart felénk egy se nyújt.

Magyar srácok, veszélyben van Buda!
Magyar fiúk, megszállva van Pest!
Nem adjuk meg magunkat mi soha,
nem törik a lélek, csak a test!

Végveszélyben vergődik a Haza!
Nyugat felé menekül a nép.
Bajtársainknak ritkul a sora,
szenvedést látsz akármerre lépsz.

Sebet kaptam, hanyatlik a testem,
erősítnek remény-sóhajok.
Népem álmát a szívembe rejtem,
lehet, hogy ma éjjel meghalok.

Harcostársam, rejtsed el a fegyvert,
s vedd elő, ha lesz rá alkalom!
Szeresd Hazád, s védd az igaz embert,
s énekeld e tüzes dallamot.

Századokra világít a tettünk,
s áldott város lesz majd Budapest!
Márciusban mindent Újra Kezdünk,
s kelő Napunk nemzeti színt fest.

2016. október 11.

 

 

Hatvan év
/Budaházy György és rabtársainak ajánlva/

Lélek, kegyelemért sikolt,
mit üresség csendje kiolt.
Kong a távol, nincs visszhangja,
kérésének foganatja.

Elszáradt már az érzület,
halló ember is már süket!
Nem ingerli a más baja,
győz az önző akarata.

Sok a szemmel vakon járó,
szenvedőket meg nem látó.
Szív nélküli érzéketlen,
elutasító kegyetlen.

Szaporodik a birkanyáj,
nem mer szólni a béna száj.
A sok nyelv csak nyalásra jó,
vérkönnyeken siklik hajó.

Lyuk van lelkünk csillagegén,
szívünk fásult, sziklakemény.
Hol a magyar akaratunk?
Épphogy élünk, épphogy vagyunk!

Hol az erény, hol a tartás,
a bajtársi összetartás?
Hatvan évben mit tanultunk,
mire intett fájó múltunk?

Ötvenhatunk megcsúfolva,
az eltiprók ülnek tort ma.
Kurucokon verik a port,
szemfényvesztő, sötét e kor!

2016. október 20.

 

 

1849. október 6.

Sötét árny vetül az aradi várra,
kétfejű sas csapdos magas fal fokán.
Miklós osztozik Ferenc József torán,
s végleg lelohad negyvennyolcnak láza.

A várt szabadság fénysugara elhalt,
s szégyenfolt rondít a Habsburg-ház nevén.
A Kárpátokból száműzve a remény,
s költőknek sora énekli a gyászdalt.

Haynau báró most már elégedett,
az udvart kíséri átok, s kárhozat.
A bátrakat élteti emlékezet.

Vértanú tett volt az Úr színe előtt,
Haza oltárán égő szent áldozat.
S hőssé vált az akasztott és a lelőtt.

2016. október 4.

 

 

Szívkerék
(Szívcsakra)

Hitem Jézus vérből ered,
bátorít az Öt Szent Sebe.
Tört Hazánkat egyként óvom,
velük kovácsolva sorsom.

Érzem, Ő is értünk búsul,
megsebzetten is megújul.
S jelzi felénk, szép lesz megint,
életfonál-törvény szerint.

Most szüli a Föld a jövőt,
napfényre a rejtőzködőt.
A szivárvány nálunk fakad,
Nap-korong az égen halad.

A Föld szíve Kárpát-haza,
itt érik be Urunk szava.
Pilis a Föld szívcsakrája,
meseszép e tájnak bája.

Munkálkodik a Szent Szellem,
s megigazul a korcs jellem.
Innen indul új áramlat,
s Lélek-folyó kiáradhat.

E szív-kerék szellem erdő,
térsíkokat is átszelő.
Erőközpont, átformáló,
közvetítő, eggyé váló.

Benne lüktet szinuszcsomó,
szívizomzat húzó-nyomó,
Dobogókő e hely neve,
itt van a föld tüzes heve.

E szerv kilenc részre törött,
s könnyharmatokat gyöngyözött.
Egy volt! S ismét eggyé válik!
Legyen hited! Semmi pánik!

2016. szeptember 18.

megjegyzés:
9 részre töredezett tovább a kilencvenes évek elején a Föld szíve, azaz Szent Hazánk az Apostoli magyar Királyság.

1./ Belső, azaz csonka Magyarország, zsidó uralom alatt.
2./ Felvidék, azaz Szlovákia, tót uralom alatt.
3./ Kárpátalja, azaz Ukrajna.
4./ Erdély, Transzilvánia román megszállás alatt.
5./ Délvidék, Vajdaság szerb megszállás alatt.
6./ Három magyar település Horvátország fennhatósága alatt.
7./ Magyar települések Szlovéniához csatoltan.
8./ Őrvidék vagy várvidék, Burgenland osztrák fennhatóság alatt.
9./ Három magyar falu Lengyelország oltalma alatt.

 

HŰSÉG URA

Hűség Ura! Halld meg végre,
s értsd a magyar nyelvet!
Ne áruld el lépten-nyomon
a szabadság elvet!

Ne keverd a fogalmakat,
mint egykoron Kádár.
Az a vörös Moszkva-ügynök,
mekegő szószátyár.

'Ki a forradalom tüzét
tankokkal taposta.
Szabadságharcosok szívét
sortűzzel oltotta.

Voltak, akik holt-gyalázva
jeltelen hevertek.
S voltak, akik példás módon
utódot neveltek.

Most az utód lett üldözött,
Honában hontalan.
Míg a bűnösöknek hada
elosont nyomtalan.

S pártok bárkáján elinalt,
vagyonát átmentve.
Rothasztani beállt közénk,
cégérét átfestve.

Hűség Ura! Halld meg végre,
ne tartsál hülyének!
Ne szolgáltassad magad ki
a nemzet dühének!

Szabadságot a magyarnak,
Budaházy Györgynek,
s minden igaz hazafinak!
VESS VÉGET E PÖRNEK!

2016. Földanya – Szent Mihály hava
Szeptember 1.

 

 

Véggyulavár ostroma
(1566. július 3. – szeptember 2.)

Egy hamis eszme küzd a Kormányossal.
Félhold árnyéka a Keresztre feszül,
s Gyulavár népe bátran ellenszegül.
Jóreménység birkózik a balsorssal.

Némán figyel a gyötrő várakozás.
S a török túlerővel szemben zártan,
a falon kétezer fő vív elszántan.
S a királytól jő üres szánakozás.

Elfogy víz, élelem, s elhal a remény.
Aléltan rezdül a gazdag s a szegény,
arat a betegség, és az éhhalál.

A főkapitány keresi az utat,
s közmegegyezéssel kiutat mutat.
Tettében e kor, megértésre talál.

2016. Áldás hava július 29.

 

 

Szólt az Úr

Szólt az Úr és szót teremtett,
s megtörte a néma csendet.
„Legyen egy hely, mely végtelen,
fel ne fogja az értelem!

Legyen égő csillagmáglya,
világító égi fáklya!
Világszülő nagy kemence,
titkot rejtő szép szelence!

Legyen e hely világbölcső,
bolygók árja űrt betöltő!
Ringjon benne tüzes csillag,
korán kelő Hajnalcsillag!

Egyik legyen formálódó,
lángtengerben feloldódó!
Vegykonyhában elvegyülő,
jelölt pályán elrepülő!

Másik legyen élet-termő,
árnyékolja kósza felhő!
Illatozzon ezer virág,
melyet megcsodál a világ!"

S kiöntötte a Tejutat,
melyet sok csillagász kutat.
A Naprendszert megalkotta,
s a bolygóit besorolta.

Felhevítette a Napot,
s Földre hintett termő Magot,
melyben örökítő gének,
várakozó szép remények.

Napmagból kelt Magyar s Hunor,
egyik erény, másik tudor.
Csüngtek az Úr termő ajkán,
s erősödtek a hit pajzsán.

Isten megszerette őket,
s rájuk bízta e Szent Földet.
Nevelgette, tanítgatta,
Szentlelkével beoltotta.

Mag-agyukba tudást vetett,
hibáikból bőven nyesett.
Az ész mellé reményt adott,
s törvényekkel irányt szabott.

Küldött nékik Szent Koronát,
óvja népe Kárpát-honát.
„Legyen az Ő helytartója,
nemzet gondok orvoslója!

Legyen e medence őre,
vigyázzon az itt élőkre!
Szeretetben, békességben,
tündököljön fényességben!

Úgy legyen!
.
2016. Áldás – Szent Jakab hava július 15.

 

 

Idővonal

Idővonal létem, lesem.
Alant fekete lyuk tátong.
Sötét kétségekbe esem,
lelkem tüzes, szomjas, s lázong.

Körben közöny, részvétlenség,
s önző létnek bűz szennyárja.
Pató Pál úr őstétlenség,
s az Alkotó tűz szempárja.

Európa kábulatban,
önmocskában fürdik, röfög.
S a teremtett jó dolgában
vég vonaglik, s kéjtől hörög.

Leng a kötél, s tekeredik,
vagy a talaj reng alatta?
Világ népe keveredik,
gyökér létét megtagadta.

Embertömeg, mint a folyam
egyre duzzad, s gátat feszít.
Új földön, új élet fogan,
s keveredve összevegyít.

Aratnak a nagy számító,
világrontó eszmeszülők.
A tévutakra csábító,
Istennek ellenszegülők.

Kereszten az ember-létünk,
rideg holtvágányon állunk.
Halmozottan nagy a vétkünk,
sírt magunknak vakon vájtunk.

2016. július 3.

 

 

Magyarul

Csalamádés lett a nyelvünk,
százegy idegennel kevert.
Sok nép tűnt el süllyesztőben,
s lett más nyelvvel végképp levert.

Becsüljük a magyar szókat,
szeressük az anyanyelvünk!
Azon szóljunk mindig jókat,
s ne csorbuljon soha elvünk!

Hiszen nemzeti az álmunk,
s magyar értékeket védünk.
Idegennel mindig ártunk,
s érdekeink ellen vétünk.

Anyanyelvünk gazdag, s árnyalt.
előny illesse Őt mindig!
gondolatunk vele szárnyal',
bölcsőtől, a végső sírig.

Isten áldja!

 

 

Köszöntő

Várfokon lengedez zászló,
köszöntelek Botos László!
Történelmi keresztneved,
cipelsz súlyos kereszteket.

Államiságunk ezer év.
Szentek sorában van e név.
Áldott legyen hordozója,
dicső múltunk gondozója!

Törd meg Trianonnak átkát,
tápláld nemzetednek álmát!
Adj a gonosznak egy döfést,
tépd szét, a sátáni kötést!

2016. június 27. Szent László napján

 

 

 

Októberi tavasz

Rövid volt a őszi kelet,
tér-időben egy arasz.
S a boldog lét felujjongott,
mint száguldó víg tavasz.

Lélek-mélyről fohász szállt fel,
a szabadság sóhaja.
És a magyar nép lelkének,
százezeregy óhaja.

Gondolatban fénydalra kelt,
és énekelt legbelül.
Ám a tankok vad zajában,
a szálló dal elvegyült.

Elhalt a szó, és a dallam,
vér patakzott tereken.
Az erőszak széttaposott
élőn, s halott tetemen.

Valahol fenn, magas légben
csendülnek a szólamok.
S az 'ötvenhat hőseinek,
szólnak égi dallamok.

2016. június 16.

 

Iránytű

Az iránytű eligazít,
s a forráshoz elvezet.
S a kitartó keresésben,
boldogságod megleled.

Az emberlét három világ,
három alapfogalom.
Test, lélek, és szellem által
jársz a jelölt utadon.

Ha e három földi létsík,
egyfelé tart, és halad,
elégedett nyugalomban
fogod érezni magad.

Egyet szolgáljon gondolat,
s az ezernyi érzelem.
Minden tetted, s cselekvésed,
uralja az értelem!

Mondjál nemet minden rosszra,
nemek által nemesedj!
Öntörvényű életeddel
végleg meg ne keseredj!

Bizakodj az Istenedben,
a teremtő Atyádban!
Mindenható vezérlésben,
égi, s földi hadában.

Ő legyen a Te iránytűd,
'ki egyensúlyt megteremt.
'ki a bölcsőtől a sírig,
kézen fogva elvezet.

2016. június 12.

 

 

Szúra
Kerítés

A Korán rész neve szúra.
száztizennégy annak száma.
Muzulmán hit recepttúra,
Mohamed a prófétája.

Magyarul kerítést jelent.
A hittételt meg kell óvni!
Mely egységet, s rendet teremt,
bölcset, s okosat kell szólni!

*

Folyik a nagy partraszállás,
népek, gének keverése.
Ország, hit és vallásváltás,
nemzetálmok leverése.

Vándorcsapat indul útra,
jelölt céljuk felderítés.
Ám határon szemet szúr, a
szögesdrótos elkerítés.

Törvény sért a jött-ment barbár,
kezében a hidegvágó.
Magasra száll Allah akbar,
s már is kész van az átjáró.

A figyelem légben feszül,
s egy gépfegyver zárja kattan.
Hívatlanra szempár vetül,
ideg húrja majd' elpattan.

Itt az erdő néhol sűrű,
s némely pontja járhatatlan.
Az ezeréves évgyűrű,
látó szemnek láthatatlan.

A hun vadász tudja titkát,
erdő, vesztő rejtekének.
S érzi a vad fájó kínját,
a meggyötört szenvedőnek.

Aki eszköz, és áldozat,
s „pogány" lelket megtérítő.
Elrabolja az álmodat,
s hidfő állást épít itt ő.

Ügyeskednek a bűvészek,
s az amatőr csepűrágók.
Ám erdő sír, bokor reszket,
s aprítanak a favágók.

-

Védeni kell, ami érték,
hitet, nyelvet, házat, s Hazát.
Ha nem teszed, bűn és vétség,
NEM ÉRTED AZ IDŐ SZAVÁT!

2016. június 13.

 

 

(1. oldal / 4)
Megjelent: 8026 alkalommal Utoljára frissítve: 2018. Április 10., Kedd 13:43

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 161 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.5%Serbia 1.1%
Romania 5.3%Canada 1%
United States 4.4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.4%France 0.4%
Ukraine 2.8%Australia 0.3%
Sweden 2.5%Netherlands 0.3%
Germany 2.4%Belgium 0.2%
United Kingdom 2.1%Italy 0.2%
Slovakia 2%Spain 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 234
This Week: 2766
Last Week: 4185
This Month: 9377
Last Month: 20291
Total: 1956736

Belépés