Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2019Jan17

2018. December 24., Hétfő 12:51

Bartal Klári versek

Írta:  Bartal Klári
Értékelés:
(8 szavazat)

 

 

A Jézuskához

Nem jöttünk mi messzi földről
És koronánk sincsen,
Ágrólszakadt szegényekként
Drágakövön, kincsen
Nem vehettünk Neked semmit
Jézus-gyermek, látod,
Mégis kérünk, fagyos télben
Terítsd ránk palástod.
Mosolyoddal melegíts föl,
Dideregve félünk,
Heródesek uralmától
Retteg egész népünk.
Adj erőt a kitartáshoz
A kereszt jelében,
Egymást, hogy már ne gyűlöljük
Közelítő vészben!
Kicsi Jézus, csak szívünket
Hozhattuk el Néked,
Bízunk benne: ajándékként
Ezzel is beéred.

 

 

Hitetlen hittel

Hogy eljöve a karácsony,
Fény gyúlt minden fenyőágon,
Kisded arcán Egek fénye,
Gyarló ember reménysége.
Pártus Urunk, Jézus-gyermek,
Híveid itt térdepelnek.
Hogy testedben ember lettél,
Megváltásunkra születtél.
Jöttél a fönti hazából,
Csillagfényes éjszakából,
Öreg Göncöl szekeréből,
Hét csillagból, szűz öléből
Hetedhét határon által,
Heródesek ellen bátran.
Hatalmasok ellen jöttél,
Rossz hatalmat, hogy megdöntsél.
Égig érő fánk hajtása,
Vad vizeink áradása,
Sólyom madár vijjogása,
Árva utódid mentsvára,
Ki vagy végső menedékünk,
Hozzád esdünk, Téged kérünk:
Tégy már rendet a világban,
Engedj hinnünk új csodákban!


 

 

Lackenhof

Alszik a hó és
Alszik a csönd,
Alszik a bánat
Is idefönt.

Alszik a harag,
Alszik a tűz,
Ártó szellem itt
Lelket nem űz.

Alszik a hó és
Alszik a ház -
Szíved csendjére
Angyal vigyáz.

2017.január 7.

 


 

 

 Őszi tavon

Hat nagy hattyú s két hattyúfi
Úszott tiszta tó vizén,
Zavartalan méltóságuk
Őrizte egy szürke gém.
Locsi-fecsi kacsanépség
Jött feléjük nádon át,
S bár nem látta, irigyelte
Fejükön a koronát.
Hápogtak és hablatyoltak,
Fölzavarták a vizet -
Fröcskölésük csendesítni
Egyik hattyú sem siet.
Kacsanépség sápítozva
Éli zajos életét,
Abban bízik: kivárhatja
Még a hattyú énekét.

 

 

A csókavőlegény
( Zádornak )

Csókai csóka úr mit gondolt magába:
Asszonyt ment keresni hetedhét határba.

Unta, hogy az ételt nincs, ki elé rakja,
Frakkját fényesítse, fészkét csinosítsa.

Nem kell, csóka legyen - cserregte nagy hévvel –
Csak épp rendelkezzék egy szép előnévvel.

Körösztül repülte Ungot és a berket,
Kereste, méltó párt vajon merre lelhet?

Szép Erdélyországba röpítette szárnya,
Farkaslaka mellett megpihent az árva.

„Farkaslaki farkas" - szépen hangzik neve,
De csókához bizony nem illik sehogy se.

Farkas, hogyha éhes, megenné a csókát.
Talán meg se érné saját lakodalmát.

Tovább röpült árván csókafalvi csóka,
Csóktalan, cserregve lecsüccsent egy tóra.

Vargyas község mellett varjaknak serege
Váltig ezt károgta: Ez az ősi neve,

Elírták csak régen azt az anyakönyvben.
No, de bizonyítni nem lehet azt könnyen!

Pedig jó frigy lenne - gondolta a csóka -
Két fekete madár. S lenne szép fióka!

Csókamadár búsan újra szárnyra kapott,
Messze hagyván Erdélyt, másutt próbálkozott.

Így talált Verebre Velencés tó mellett.
Verebek serege menten ott is termett.

Csiviteltek: Csipp -csipp, jó, hogy itt vagy, csóka,
Régen vártunk már az úri hódolóra!

Törleszkedtek hozzá tolluk fölborzolva,
Csőrük kiélezve. Kínálgatták sorba

Magukat a szép szál fekete legénynek.
De a szürkeségük nem tetszett szegénynek.

Így hát meg sem nősült csóka úr, a dőre -
Hóbagolyné lett a házvezetőnője.


Székesfehérvár, 2016.november

 

 

A három testvér
( Unokáimnak )

Volt egyszer egy szép ember.
Úgy hívták, hogy Szeptember.
Vidám, kedves fickó volt,
Mustot adott, meg óbort.
Haja színe gesztenye,
Kikerics a gyermeke.

S volt egy sírós, vén ember,
Kinek neve: November.
Didergett és sóhajtott,
Deres esőt zokogott.
Szél, ha rázta köpenyét,
Szürke lett tőle az ég.

Öreg bátyjuk: December.
Ő volt ám a jó ember!
Puha pihét varázsolt
S ha nyitott az Égi Bolt,
Diót hozott s mogyorót,
Jézuskától csupa jót.

Norrköping, 2003. nov.

*

Magyar bánat

A Tátra csúcsén olvad már a jég
És véle üzen a bús Felvidék,
Apám hazája könnyekről susog
S hogy sok volt már a rúgás és szitok.

Kincses Erdélynek felém sír szava,
Bánát keserve anyám sóhaja
S a Székelyföldön a kemény parancs:
Nem lehetsz magyar! - majd csak belehalsz.

Nekem zokogja bánatát a szél,
Ország házában akár mit mesél,
Szónokol hévvel teli zseb ura,
Ki esdeklésre nem hajlott soha,

Kinek istene nem volt, csak a pénz,
Hogy is érthetné egy nép életét?
Kinek e térség nem az otthona,
Világpolgárként csöppent csak oda,

Szent sírjainkon ki vígan tapos
S ügyesnek tartja azt, ki csak lopott,
A szeri puszta kinek csak "duma",
Mint Csíksomlyón a síró Mária,

Útszéli Krisztust, ki nem süvegel,
Ki férfiúként más férfit ölel,
Kinek koronánk fejfedő csupán,
Keresztünk röhej s arra jó csupán,

Hogy mi hordozzuk  -bírja még a nép-,
Száműzné Adyt s Arany énekét,
Ki nem érzi, hogy szent szó az "anya"
(Egy van csak szentebb - és ez a "haza"),

Nem üzen annak semmit ez a táj,
Nem érti soha, nekünk, hogy mi fáj.
S ki dicső múltat oly bőszen tagad,
Közöttünk él csak - de nem magyar az.

Nagymajtény, Arad, kinek nem sajog,
Egy nép keservén az csak vigyorog.
Neki te semmi,"átkos múlt" maradsz
S észre sem veszi: nem úr - bábu csak,

S mindegy, a parancs honnan is ered,
Kelet- s Nyugatra egyformán liheg.
Egy nép rabságban. De a szolga ő.
És Isten térdén fekszik a jövő.

2005.februárján

 

 

Francia anziksz

Emlék lesz ez is, mint a tegnap éj,
Egyszer felém int majd a múlt ködén
S letisztul mindaz, mi most fölkavart:
A Champs-Elysée és a Szajna part,

Könnyű szerelmek, fények városa,
Verlaine magánya, Marat tébolya,
Szent Mihály útján ahogy szél oson,
Rodin szobrán a vágy (már fájdalom).

Álmodó nyárfák, gesztenyék sora,
Versailles pompája, Piaf sikolya,
A Császár arca (némán is beszél).
S emlék lesz ez is – mint a tegnap éj.

-------------------

Nem Istent dicsér, csupán kérkedik
Remekművével a sok mester itt.
Az áhítat kék üvegbe fagyott
S csak gőgöt leltem – nem alázatot.

--------------------

Bús, őszi szélből síró dallamok...
( Kit én szerettem, az is elhagyott.)
A Notre Dame-on hogy ragyog a fény!
Mit űzök, hajtok a fél földtekén,
Csodák között csak békét nem lelek...
Egy Apollinaire-sort idézgetek.

 

 

Igéző

Hold Anya, sirass el,
Víz Anya, csitíts el,
Föld Anya, fogadj be
Teremtő méhedbe!

Nap Apám, melegíts,
Kő Apám, áthevíts,
Köpenyed borítsd rám,
Le ne hűts, Szél Apám!

Éjféli Nap nyugta
Hold Anyát ringatja –
Kegyesen pillants rám,
Nyár fia, Szent Iván!

Bränntorp, 2003.június

 

 

Egy pogány kesereg.

Ezer éve térdet hajtunk,
Mégse könyörülnek rajtunk.
Ezer éve esküt szegtünk,
Öregisten, elfeledtünk.

Régi hazánk olyan messze,
Minden hősünk eltemetve.
Voltunk pogány Nyugat réme,
Attila és Nimród vére,

Árpád fia, Magor lánya,
Rasti asszony szép virága
S lettünk népből hitvány horda,
Az se magyar, már csak szolga.

Rettegni is megtanultunk,
Harc helyett csak meglapultunk.
Szél elfútta sátrainkat,
Elfeledtük álmainkat,

S ki nem tette, megköveztük,
Koncként kopóknak vetettük.
Véreinket megtagadtuk,
Kit lehetett, mind eladtuk

Ingyen is, ha erős kérte,
S gyászolni se mertünk érte.
Hadúrnak bár nem áldozunk,
S száz év se kell s mind elfogyunk.

Miskolc, 2006.decemberén

 

 

Németh Erzsike

Az árok partján koszorút kötött.
Szelíd mosollyal ült a fű között,
Tiszta szemében tükrözött az ég.
Ahogy hajához emelte kezét,
Koronájában lángra gyúlt a nap
S megállt az idő. S most már így marad
Emlékeimben mindörökre tán
Kis barátnőm, a Tisza-menti lány.

Bränntorp, 2002. május

 

 

Lázadó fájdalommal

Ki parancsolhatsz búnak, bajnak,
Mily sorsot szántál a magyarnak?
Ki érdemes volt rég kegyedre,
Miért feszíted azt keresztre?

Országát hajdan elfogadtad,
Cenkek kezére minek adtad?
Mért bünteted őt annyi bajjal:
Széthúzással, ádáz haraggal?

Mi hozta reánk ezt az átkot?
Úgy vágynánk végre szebb világot,
Ahol nincs bánat, ború ennyi!
Mi mindent kéne érte tenni:

Hány jó szót kéne végre adni,
Hány árvát kéne vigasztalni,
Eltörölve a sápot, sarcot,
Letörölni sok könnyes arcot,

Az acsarkodást elfeledve
Gyűlölet helyett csak szeretve,
Megbocsátani rúgást, sok vért,
Átölelni a fáradt testvért

 

 

Szél hátán...

Szél hátán aluszom,
Napsugárral kélek,
Fenyők sóhajától
Éjszaka se félek.
Kő mellett lerogyva
Imádkozni tudtam,
Vizek suttogását
Értettem, hallottam.
Borúm nem növelte
Felhők vonulása,
Bűvöletbe ejtett
Hópelyhek varázsa.
Virág ébredését
Örömmel csodáltam,
Kóborló vadaktól
Rosszat sose vártam.
Csillag hullásakor
Ma is szépet kérek,
Harminc pénzekért én
Hitet nem cserélek.

 

 

Ökumenikus zsoltár

Tebenned bíztunk, elejétől fogva,
Urunk, Istenünk. Légy hát támaszunk,
Nagy viharunkban biztos menedékünk.
Oltalmat csakis Tőled várhatunk.
Földi királyunk, István örökségét
Pártok piacán, lásd, mind elverik.
Vezesd jó útra tévelyedett néped:
Nem tudja ő sem, hogy mit vétkezik!
Lásd fájdalmunkat, Anyánk, Szűz Mária!
Nemzetünk pusztul, korhad gyökerünk.
Erősítsd lelkünk Benned bízó hittel,
Mert hitünk nélkül mind, mind elveszünk.
Kenyerünk hagyd meg! Gyermekünk, ha éhes,
Ne csábíthassa mások asztala.
Idegen tőlünk kapzsiság, irigység –
Ily kísértésbe ne vigyél soha!
Emeld fel lelkünk viszály vad poklából,
Légy segedelmünk, légy a támaszunk,
Mert erős várunk minékünk az Isten
S Tebenned, Urunk, nem csalatkozunk!

Norrköping, 2004. november

 

 

Miklós János kiállításakor

Egyszer volt... Régen, de volt.
Mikor a Három - Egy volt,
Napisten, hogy ránk mosolygott,
Turulmadár szárnyat bontott,
Szárny-palástja szétterült,
Asszony alva üdvözült.
Sámán-sikoly égre szállt,
Lélek Lélre rátalált.
Szobrász szeme magába néz,
Minden részben ott az Egész,
Meghökkent a Genezis -
Beszélnek a kövek is.

Székesfehérvár, 2017.október 21.

 

 

Májusi fohász

Torontál, Arad, ős Bereg,
Gömör fölött a köd remeg.
Fölsír a csíki szél szava,
Lehajtja fejét Baranya,
Kunsági homok kavarog.
Ámítnak hideg csillagok.
Ki tudja, meddig - de vagyunk.
Ó, segíts, Boldogasszonyunk!

2004.május

 

 

Újévi köszöntő

Adjon isten minden szépet,
Irigyeknek békességet,
Adjon isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.

Hontalannak menedéket,
Éhezőknek eleséget,
Tollat író kezébe,
Pulyát asszony ölébe.

Legényeknek feleséget,
Szegényeknek nyereséget,
Áfonyát a havasba,
Pisztrángot a patakba.

Istenhitet a pogánynak,
Hű szeretőt a leánynak,
Szép időben jó vetést,
Szomorúknak feledést.

Sarkvidékre hideg telet,
Az árváknak jó kenyeret,
Fegyvereknek nyugalmat,
Szelíd szónak hatalmat.

Betegeknek egészséget,
Fuldoklóknak reménységet,
Vitorlának jó szelet,
Napfényből is öleget.

Jó lövést az ordasokra,
Nyíló ajtót vaskapukra,
Vándoroknak fogadót -
Isten adjon minden jót!

Norrköping, 2000. dec.19.

 

Megjelent: 86 alkalommal Utoljára frissítve: 2019. Január 06., Vasárnap 18:44
Tovább a kategóriában: « Csorba Tibor versek

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 271 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.5%Serbia 1.2%
Romania 5.2%Canada 1%
United States 4.4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.4%France 0.4%
Ukraine 2.7%Australia 0.4%
Sweden 2.7%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2.2%Belgium 0.2%
Germany 2.1%Spain 0.1%
Slovakia 2%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 364
This Week: 2736
Last Week: 4662
This Month: 11031
Last Month: 18901
Total: 1993567

Belépés