Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2017Jul22

2014. Június 06., Péntek 08:49

Történelemhamisítás helyett valós tényeket!

Írta:  Dr. Nagy Levente
Értékelés:
(13 szavazat)
Amikor a magyarság számára fontos keresztény ünnepeket nézzük, sokszor azt látjuk, hogy a szocializmus óta célirányosan valamilyen másik emléknapot tartanak ezeken az ünnepnapokon.

Ezen logika alapján 2014-ben ismét megpróbálnak elfeledtetni egy nagyon-nagyon fontos tényt; 1914-ben, tehát kereken 100 évvel ezelőtt tört ki az első világháború!

Nézzük, mi mindenről kell most is a figyelmet elterelni ....

Rá lehetne kérdezni, Linder Béla, akkori hadügyminiszter hogy mondhatta a háború legfontosabb időszakában, hogy „Nem kell hadsereg többé. Soha többé katonát látni nem akarok. Fegyvert többé szolgálaton kívül nem viselünk, sem tisztek, sem legénység." Ezután hetekig lőtték minden fronton a Linder Béla által tétlenségre kárhoztatott magyar hadsereget – rengeteg katona halt meg értelmetlenül.

Lehetne elemezni azt, hogy Demecser mellett a Székely hadosztály hogyan tette le a fegyvert, miközben keletről a román csapatok, nyugatról Kun-Kohn Béla Vörös hadserege támadta hátba... Magyarországon, magyar csapatokat...

Erről miért nem tanulunk az iskolában? Kinek az érdeke ez a nagy hallgatás?

2014-ben majd minden héten bemutatják a Sorstalanságot, amiben azt látjuk, hogy 14 évesen haláltáborból haláltáborba kerül, és bár 14 éves, mégsem gázosítják el sehol.

Olaszországban 2014 egyébként emlékév lesz, amiben méltósággal emlékeznek többek között a magyar katonák bajtársiasságáról. Értetlenkedve fogják Magyarországot figyelni az olaszok, miért nem szállítják haza a több ezernyi, mai napig a Dobordó környéki templomok kriptáiban, bezsákolva heverő magyar hős holttestét. Akkor idehaza Anna Frankról fog mindenki beszélni.

Arról szintén nem beszélhetünk, hogy a kicsi Anna Frank a naplója golyóstollal íródott, amit akkor még fel sem találtak! Meg Anna Frank apukája összeveszett egy íróval, mert nem tudtak megegyezni a sikerkönyv tiszteletdíjáról! A vitát New Yorkban a bíróság döntötte el; hát ez elég kellemetlen tény, mert hát akkor ki is írta a könyvet?

Senki nem fogja megkérdezni a legfontosabbat; a magyarok 1918. november 2-án megkötötték Magyarország ezeréves határait garantáló békeszerződést az olasz Diaz főparancsnokkal...

Erre Károlyi Mihály a sleppjével villámgyorsan kiutazott Belgrádba, és 1918. november 8-án Magyarországra nézve új, katasztrofális békét kötött, Franchet D. Esperay tábornokkal. A francia tábornok sorba állítja a küldöttséget, végigmegy előttük és legelső, azóta legendás és sokatmondóvá vált szavai ezek voltak hozzájuk: „Maguk itt mindannyian zsidók?"

Azért nem lehet Tormay Ceciléről utcát elnevezni, mert „Bujdosó könyv" című könyvében pontosan dokumentálta ezt az időszakot. Ha mindezt megtárgyalnánk, feldolgoznánk, akkor robbanna a bomba; TRIANON!!!

Nos, akkor hogyan volt az, hogy az első világháború ÖSSZES FRONTJA a történelmi Magyarország ezeréves határain kívül volt, és mégis elvették e területünk kétharmadát... Aztán az első világháború 1914-től 1918-ig tartott, de csak két év múlva, 1920. június 4-én kötötték meg a Trianoni békediktátumot! Mi történt ez alatt a két év alatt? Ezek érdekes kérdések lennének.

Nekünk mindig csak a lelkiismeret-furdalás, vesztes csaták, a szégyen jut?!

A magyarokat összeugrasztották a kettős állampolgárság miatt 2004. december 5-én. Ez a szégyen napja. De arról mikor beszélünk, hogy a magyar hadsereg 1916. december 6-án elfoglalta Bukarestet, Románia fővárosát?? (...)

Nos, érdekes lesz ez a 2014-es év, a megemlékezések, évfordulók tekintetében!

Jó lenne, ha minél több magyar megismerné ezeket a sorokat!

Dr. Nagy Levente, Kunhegyes

Beküldte: Aldobolyi E Judit

Megjelent: 1504 alkalommal

Hozzászólások  

 
Levisia
#2 1135 BudapestLevisia 2017-02-08 15:49
Az a baj, hogy sok tény nincs benne a köztudatban.
Idézet
 
 
nagy lajos
#1 belgium/Andennenagy lajos 2017-01-15 16:37
igaza van Leventének, mégha nagyon hiányos az értekezése. Ugyanis amikor nekünk 1914-re kellett volna megemlékezzünk, akkor arra; hogy milyen hatalmas erofeszítést tettek akkoriban a politikusaink, hogy a háború ne induljon meg. Hogy Tisza Istvan milyen hatalmas, erofeszítést tett azért, hogy nem adjanak alkamat ezen háborúnak. Hogy a magyar része a Monarchiának élesen ellenezte ezen háborút ....

itt nem csak arról van szó, hogy egyesek meg próbálják hamisítani a történelmünket, hanem arról, hogy MI NEM BESZELÜNK errol !!!!!!!!!!!!

hogy lehet az, hogy a jubileum alkalmából Orbánék nem tisztázták ezt ... és ezzel tudatták az EU -ban azt, hogy MI, MAGYAROK elleneztük ezen háború kitörését !?!?!

ez olyan, mintha még mindenki azt hinné, hogy Jézus (urunk) bunös volt, mert a római hatalmat megt akarta dönteni úgy, hogy egy királyságot ott visszaállít ... ; mi tudjuk, hogy ártatlan volt ebben, mások ezt nem tudják ... és mi mégsem beszélünk errol !!!!!!!!

SENKI rajtunk kívül nem is tudhatja azt, hogy MI elleneztük a háborút. Ez nem a MASOK hibája, hanem a MIENK !!!
szeretettel (és mérgesen); Lajos
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 311 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.8%Australia 0.2%
Ukraine 2.8%France 0.2%
Slovakia 2.2%Czech Republic 0.2%
United Kingdom 1.9%Italy 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 34
This Week: 3174
Last Week: 4994
This Month: 14613
Last Month: 27154
Total: 1564363

Belépés