20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 február 05, csütörtök

Embergyártás. Három szülőtől egy gyermek / Kérelem

Szerző: Frivaldszky Edit

Az emberi embrió egy közülünk a fogantatás pillanatától kezdve, és ezáltal teljes mértékben tiszteletben kell tartani. A Frankenstein írójának hazájában a napokban kerül a Lordok Háza elé egy javaslat, amely lehetővé tenné a háromszülős gyermekek létrehozását.

http://citizengo.org/hu/18102-nem-haromszulos-gyermekek-letrehozasara

EmbergyártásA javaslat szerint engedélyeznék a mesterségesen nyert csíravonalak genetikai anyagának egyesítését egy apai és két anyai forrásból egy újfajta emberi embrió létrehozása céljából.
A javaslattevők azzal érvelnek, hogy a genetikai módosítással létrehozott babák megoldást jelentenének néhány ritkán előforduló betegségre.
A javaslattal szemben világszerte tiltakoznak a civil és egyházi szervezetek.

Egy kedves biológus barátunkat felhívtam, hogy magyarázza el nekem, miről is van itt szó. Így írta le az eljárást: a megfogant babának egy napos korában, még a sejtosztódás előtt kiveszik a sejtmagját, amelyben a genetikai állománya nagy része található, majd áthelyezik egy másik, korábban magtalanított anyai sejtbe, amiben szintén található valamennyi genetikai anyag. Olyan, mintha az embert megfeleznék, majd kicserélnék egy másik ember felével. Így lesz három biológiai szülője egy gyermeknek. 

http://citizengo.org/hu/18102-nem-haromszulos-gyermekek-letrehozasara

A javasolt technikák egyértelműen a csíravonal genetikai módosításai (nem úgy, mint a születés utáni terápiák, mint a vér- vagy szervadományozás), és mint ilyen, a jövő generációra nézve ismeretlen következményekkel is járhatnak.
Az eljárások legalább egyike valójában klónozás, ezzel ajtót nyit a teljes reproduktív klónozásnak, mely a Föld minden pontján tiltott. Ha szeretne csatlakozni azokhoz, akik nem tartják helyesnek az eljárás legalizálását, kattintson az alábbi linkre:

http://citizengo.org/hu/18102-nem-haromszulos-gyermekek-letrehozasara

Üdvözlettel:

Frivaldszky Edit

és a CitizenGO csapata

U.i.: A CitizenGO magyar levelei egyre többekhez jutnak el. Bár a CitizenGO közössége olyan, mint egy nagy család, mégis felmerülhet, hogy nem mindenki szereti, ha a keresztnevén szólítják. Férjes asszonyok esetében előfordul, hogy a rendszerünk nem is ismeri az illető keresztnevét. Kérem ezért, hogy az e-mailre válaszolva, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levelet küldve írja meg, hogy hogyan szólíthatjuk, ha a jelenlegi megszólításon változtatni szeretne! Munkatársainkkal igyekszünk minél hamarabb kijavítani ezt a hiányosságot. 

------

A CitizenGO aktív polgárok közössége, akik célul tűzték ki az emberi élet, a család és a szabadság védelmét világszerte. Ha szeretne többet megtudni a CitizenGO-ról, kattintson ide vagy kövessen minket a Facebookon vagy Twitteren.
Ezt az üzenetet Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. részére küldtük. Ha szeretne leiratkozni a levelezőlistáról, kattintson ide.
Amennyiben kapcsolatba szeretne lépni velünk ne erre az e-mailre válaszoljon, hanem a http://www.citizengo.org/hu/contact oldalon keresztül keressen minket!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások