Print this page
2018 május 10, csütörtök

Megjelent Gavallér János verseskötete

Szerző:

Örömmel és boldogan közlöm és hirdetjük olvasóinknak, hogy 2018-05-08. megjelenhetett Gavallér János verseskötete mégpedig a "Magányos Bárány" címmel. Nagy siker ez költőnk számára, de a Magyar Megmaradásért olvasóink is büszkék lehetnek arra, hogy segíthettek, hogy bizonyos részesei lehettek a verseskötet megjelenésének segítségében.

 A borítóMagányos Bárány

"Magányos Bárány"

Nem nyitottam egy új témát, új lapon az örömhírünk leközlésére, mert úgy éreztem ennek itt, ezen az oldalon kell megjelennie úgy, hogy az egész "mozgalom" itt egy helyen legyen olvasható, ami ehhez a dicsőséges sikerhez vezetett.

A költőnk Gavallér János nővére Németi Istvánné Gavallér Erzsébet aki ennek az akciónak a gyújtópontja volt, hálás köszönetét küldi mindnyájunknak akik bármi módon segédkeztek ebben az összefogásban. Erzsi tegnapi örömlevele azzal kezdődik, hogy;

"Ünnepel a szívem és örömtől áradóan adom hírül, hogy megjelent > Gavallér János: Magányos bárány < című verseskötete."

Majd így folytatja;

"szeretném mindazoknak a támogatását és anyagi hozzájárulását szívből megköszönni, akik felhívásunkra bármilyen segítő kezet nyújtottak abban, hogy a megírt versek könyvformában kerüljenek el az emberekhez, olvasókhoz, mindazokhoz, akik számára üzenetet hordoznak Gavallér János sorai. Természetesen a támogatóknak a megadott postacímen elküldjük a megillető dedikált példányt.

Engedjétek meg, hogy Varga Domokos György "Gavallér János: Magányos bárány" című kötetéhez írt könyvajánlásával mondjak én is köszönetet:

„ Azoknak ajánlom, akiket még mindig el tud bűvölni a világ talán legmeghökkentőbb sajátossága: a legmélyebb emberi – és isteni – fájdalmakból épülnek a legmaradandóbb csodák. A gyönyörűséges igazgyöngy a semmi kis kagyló önvédelmi küzdelmének – a belé férkőző idegen anyaggal szembeni hadakozásának – terméke. A krisztusi szeretet, a szeretett fiú feláldozásának és szenvedésének teremtménye. Gavallér János költészete pedig az élettől sokszorosan próbára tett, szakadatlanul nyomorgatott parasztzseni magányának szüleménye. Verseibe belemerítkezni csaknem ugyanaz a lebilincselő érzés, mint félreeső vadonban egymagunkban kódorogni. Ránk zúdul az érintetlen tájék minden varázsa: lenyűgöz természetes szépsége, megborzongat vadsága. Ott mocorog bennünk a félsz, mégsem tudunk és mégsem akarunk elszabadulni. Az áradó őserő mintha léttitkokat akarna megosztani velünk, olyanokat, amelyeket máshol, másoktól hiába várnánk."

A könyv magánkiadásban jelent meg, ezért () az alábbi e-mail címeken történő egyeztetés útján lehet beszerezni: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kelt: Balmazújváros-Bánlak, 2018. május 08-án a " Magányos bárány" megjelenésének napján

Tisztelettel és köszönettel: Németi Istvánné Gavallér Erzsébet
és
Szeretettel: Erzsi / Németi Istvánné Gavallér Erzsébet"

 

És akkor itt alul olvashatók AZ ELŐZMÉNYEK MELYEK A SIKERHEZ VEZETTEK!


 Felhívás verseskötet megjelentetésének támogatására!

megjelent: 2018. Február 16., Péntek 11:43

Tisztelt Magyarság, magyar szervezetek, a magyar kultúra és hagyományok őrzői, valamint bárki aki anyagi, erkölcsi vagy akár szakmai támogatást tudna nyújtani a cél érdekében !

"Reménykedve várunk"

Erzsike, egy a kedves olvasóink közül fordult hozzám hozzánk segítségért a Magyar Megmaradásért szerkesztőjéhez és honfitársainkhoz, hogy egyik kedvenc költőnk Gavallér János álma megvalósulhasson. - Erzsike a költőnk nővére, aki nagy szorgalommal és fáradhatatlan áldozattal gyűjtögette, pátyolgatta majd időrendben is rendszerezte János verseit. Néki és testvérének már régi vágya, hogy mind ezen költeményeket  egyszer verseskötetbe "öntenék" és megőriznék, nem csak az utókor számára hanem a már ma is ott lévő vagy a világban elő magyarság számára. Sajnos akárhogy is szerették volna mind ezt megvalósítani, az örökös anyagi gondjaik akadályozták és akadályozzák az álom megvalósításában. - Hogy eme gondokat jobban érzékeltessem veletek, idéznék Erzsike leveléből:

"Gavallér János költő helyett keresem meg levelemmel Önt. Gavallér János versei a Magyar Megmaradásért hasábjain rendszeresen megjelennek, ezért tudom hogy a neve nem ismeretlen Ön előtt.

Mi, akik szeretjük, tiszteljük és elismerjük János írásait úgy gondoljuk, hogy rég megérett már arra, hogy verseskötet formájában is megjelenjenek írásai. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson a kiadatáshoz önálló anyagi erő sajnos nem áll rendelkezésére.

Kérem szíves segítségét abban, hogy mecénást, támogatót találjunk a könyv kiadatásához, aki (akik) a költségét átvállalnák kb. 200 példányszám megjelentetésében, amibe 200 versét válogattunk bele. A kiadáshoz nekünk pár százezer forint előteremtése is a lehetetlenség fogalmát jelenti.

János mindnyájunk küzdelmét és üzenetét írja meg verseiben, amit könyv formájában őrizhetünk meg az utókornak is. Nem hagyhatjuk az enyészet sorsára egy balmazújvárosi paraszti életből indult tehetséges kortársunk írásait.

Nem vagyunk járatosak a lehetőségekben, ezért Önhöz fordulok. Szegények vagyunk a szó szoros értelmében. Segítség nélkül nem fog menni. Segítség a jó szó, az információ, a lehetőség, az ismeretség és az anyagi támogatása az ügynek. Bármi, ami "útra teszi" János verseit.

Reménykedve várom, hogy segítő emberre találjunk."

Eddig az idézet.

Gavallér János versei és írásai nem véletlen kerültek és kerülnek a Magyar Megmaradásért honlapunkra. Jánosnak mint minden más költőnek, írónak, néki is megvannak a saját különlegességei melyekről ha a Gavallér János címkére kattintunk azonnal tapasztalhatjuk. Egyik írása / " Az életért " címmel  2008-ban érte el először a szerkesztőségünket és már abban éreztem azt a bizonyos egyedi gondolkodásmódot, ami szinte magához vonzott és attól kezdve mindent amit János alkotott vagy alkot, gondolkodás nélkül jelentetek meg. Engedtessék meg, hogy újra idézhessek Erzsi egyik leveléből ahol kérdéseimre, hogy hol és milyen körülmények között tudnák megkezdeni a terjesztést és eme válaszában Jánosról is ír:

"Én Debrecenben panel lakásban élek, ez nagyvárosi létnek számít itt nálunk, János tőlem kb 15 km-re, tanyán él egy szolgálati lakásban, mert ő vasutas. Mindennapi kenyerét a vasútnál keresi több műszakos beosztásban. Saját háza, lakása nincs, a vanból neki sosem jutott. Kertjében a természet közelében van otthon. A fák és növények a társai kinn a sík vidéken.

Mindketten Balmazújvároson születtünk ( ide 25 km) ami egy nagy falu, de már az Árpádkor idején lakott volt Balmaz település. Ősi földhöz ragadt, röghöz ragadt sártaposó zsellér családba születtünk és a paraszti létben nevelkedtünk fel. A kétkezi munka volt mindennapi kenyerünk. Vagyonunk, jussunk sosem volt. Így mentünk át a jelen „kapitalizmusába”. A megélhetés kényszere miatt kellett elhagynunk Balmazújvárost"

Eddig az idézet. 

Miután több levelet váltottunk Erzsivel így közölte, hogy sok-sok tapasztalati jó tanács, útbaigazítás is kellene még számukra az estleges könyvterjesztéssel kapcsolatban is, de ugyanúgy a nyomtatási árak területén is elég szűkösek az ismereteik,  vagy abban is rájuk férne segítség, hogy kikhez kellene fordulniok ott a környezetükben stb. Ami viszont örömre és reményre adhat okot, hogy általunk is jól ismert és megbecsült szerző Varga Domokos György aki a Szilaj Csikó főszerkesztője, felajánlotta számukra önzetlen segítségét a kötet végleges megszerkesztésében és a megjelentetés támogatásában. 

Amit viszont jómagam máris nagyon sajnálok, mint Erzsi is írta levelében, kénytelen volt lefaragni a versek mennyiségéből, hogy beleférjenek "bizonyos keretekbe". (300 oldalt terveztek az alacsonyabb költségek miatt) Szerintem ezt a kérdéses keretet nagyon jó lenne tágítani, talán adományainkkal tudnánk ezt kiigazítani. Nem kellene hagyni, hogy az eddig megszületett versek anyagi behatárolások végett kimaradjanak.

Kedves honfitársaim! Tudtok-e kedvezőbb feltételeket a megjelentetésre? Amit eddig ők találtak a következők:
A5 méretű könyv, képek nélkül, kb. 1400 és 1800 ft./könyv között mozog és ami kb. 300 oldalas lenne. Első nekifutásól legalább 250 - 300 példányt szeretnének kiadni, de valójában mindez majd az összegyűjtött összegtől függ. Erzsi szerint, majd amennyi támogatás bejön annyit rendelnek. Egyenlőre ilyen a terv. Ebben segítsünk nekik! Segíts te is kedves honfitársunk, olvasónk.

Én a "Magyar Megmaradásért" nevében úgy anyagi mint tőlem telhető más eszközökkel is támogatni fogom a verseskötet megjelentetését! Amennyiben Te is szeretnéd anyagilag is támogatni a verseskötet megjelentetését a következő banki adatok alapján lehet forintos támogatást küldeni úgy Magyarországról mint külföldről.

Név: Gavallér Péter Simon

Cím: Nagymacs tanya 71/73 

4063 Debrecen

Számlaszám: 1177 3384 0218 1525

IBAN  HU89 1177 3384 0218 1525 0000 0000
(SWIFT) KÓD: BIC (SWIFT) OTPVHUHB
DEVIZANEM: HUF

Utaláskor, "az üzenet a számlatulajnak" írjuk bele a küldő nevét és azt, hogy "verseskotetre"

A Támogatók névsora a honlapunkon lesz feltüntetve. (majd itt a cikk alatt) Az viszont sehol nem lesz nyilvánosan megjelentetve ki mennyi összeggel járult hozzá! Amennyiben valaki nem szeretné, hogy neve megjelenjen mint megnevezett támogató akkor azt külön kérje tőlem a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen és írja meg hogy hogyan engedélyezné... Például "Jótevő Debrecenből" vagy "névtelen adományozó" vagy esetleg, hogy egyáltalán ne legyen megemlítve.

Aki az anyagi támogatást küldi az okvetlen jelezze a > Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. < címre és Erzsi visszajelez annak a személynek aki a levelet megírja amikor a pénz beérkezik.

Ha a támogatók esetleg szeretnének a verseskötetből is (dedikálva), akkor azt előre egyeztetés alapján kellene megoldani, hogy hol és mikor. Vagy Erzsinél Debrecenben, vagy-pedig Jánosnál a tanyán.. A postázási lehetőséget teljesen kizárnám mivel az nagyon drága. Személyes tapasztalat.

Bízva a sikerben! / Szeretettel: >Zoli< a Magyar Megmaradásért.

Zárásul élvezzük költőnk legfrissebb versét:

Gavallér János

Karcolat

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

És újra, újra beborul.
A vérző seb nem látszik.
Bennünk marad a fájdalom.
Felhő vonul az ég játszik.

Pokol és ménkű cicázik.
Adnak, vesznek a kufárok,
mint selyemhernyó bábjait.
Bennünk marad a fájdalom.

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

2018.02.16.


A verseskötet megjelentetésére érkező anyagi és más támogatásban résztvevők névsora:

 

1.  Nemes Judit / USA-ból

2.  Magyar Megmaradásért / >Zoli< Svédből

3.  Varga Domokos György Szilaj Csikó főszerkesztője

4.  Szász László

5.  Bálind Miklós Bendegúz / Verses művei

6.  Bajkor Zoltánné (Balmazújváros)

7.  Antalné Csepregi Erzsébet (Balmazújváros)

8.  Erzsi és családja (a költőnk nővére)

9.  Ecsedi Margit

10. név nélkül

11. Jakubeli János


 Amikor átvettem Jánostól nekem-ajánlott (dedikált) verseskötetét Debrecenben 2018 - 07 - 17

Erzsikével és a költövel

 Köszönet az olvasóink támogatásáért tőlünk !