20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2018 június 20, szerda

Pásztor István és VMSZ csürhéje minden magyarság szégyene !

Szerző: Magyar Megmaradásért

Megvetve és undorral vettük tudomásul a VMSZ újabb nemzetárulását ! Mélységesen elítélem a Magyar Megmaradásért szerkesztőség nevében is a magyar nemzetünket újra és újra kiárusító Pásztor Istvánt és az egész VMSZ banda megalázó árulását a magyarságunk ellen !

Már alig tudok nyomdafestéket tűrő szavakat előszedni ezen undorító délvidéki magyarvértszívó „poloskák" minősítésre, de nem hallgathatom el sem úgy mint a hozzájuk simuló „Vajdaság Ma hírportál" vagy a VMSZ kezében lévő Magyar Szó, hiszen ezek erről még csak említést sem tesznek mintha nem is tudnának semmit erről a katasztrofális magyarságellenes szavazásról pedig minden hazafias sajtónak illene nyilvánosan tiltakozni és elhatárolódni ezektől a nemzetárulóktól..
Ilyen mocskos és aljas árulást csakis emberbőrbe bújt démonok vihetnek végbe. Nem szabad megengedni magamnak sem, hogy a gyűlölet hatalmasodjon el rajtam, ezért kellett egyet aludnom is erre a dologra mire a billentyűkhöz merészkedhettem azért, hogy erős tiltakozásom fejezzem ki amiért ezek a korcsok egyhangúan megszavazták a Délvidék elszakításának ünnepnappá tételét!

Nem a gyűlölet hajtott és hajt az írásra, inkább a felháborodás és a hírterjesztés szomja végett írom e sorokat azért, hogy ébredjen már végre fel minden igaz magyar akiket még érdekel utódai sorsa és őseink dicsősége és útmutatása. Lássuk már be végre, hogy sem a Kasza Jóska (kaszityjosip) (VMSZ) öröksége, sem a pásztorpista örököse soha nem szolgálta a délvidéki magyarság érdekeit. Ezek a saját édesanyjukat is áruba bocsájtanák csak valaki júdás ezüstöt kínáljon nekik na és a bársonyos fotelokért is bármit megtesznek. Számukra nem létezik sem erkölcs sem becsület, sem magyar érzés. Nekik ez teljesen ismeretlen fogalom. Ezért most már csak abban bízok - bízhatunk, hogy erre a lépésükre végre majd „felébred" a maradék megvezetett magyar szívvel élő nemzetünk és minél hamarabb kiközösítik KIVETIK magukból az ilyen férgeket.
Aki ezután is még pásztopista falkájának szekerét tolja az egy-sem magyar szívvel és lélekkel él vagy gondolkodik. Ennek és az ilyen sátáni fajzatoknak mit sem ért a csonka-országban történt leköpés, ezek már sokkal komolyabb „leckét" érdemelnek így minden vakon követője haszonélvezeti csatlósa, minden hozzátartozója vele kell, hogy vesszen. Nem is tudom hogyan tudnak ilyen szörnyek a magyar emberek közt élni, elébük állni és szabadon lélegezni?

Na de tovább már nem is az én gondolataimat helyezném előtérben, inkább idézek hasonló gondolkodású írásokból, hogy lássa be ez a „Vajdaság szégyenpontja", hogy neki már nincs helye a magyarok közt. Neki a szerbek közt lenne a helye de az ilyen megalkuvó azoknak sem kell mert tudják, hogy  egy erkölcstelen hulla aki anyagi nyereségért bárkit elárul.
A teljes cikk képekkel a Kuruc infón olvasható (lejjebb részleteket idézek) ahol a kuruc info szerzője a pásztor pistát (szándékos kisbetű) hazaárulónak minősíti holott én jóval másképpen látom ezt. Ezek a VMSZ (Vajdasági Magyarság Szétverői) nem lehetnek a haza árulói, hiszen nem a „hazájukat", árulták el, mivel ök már kaszityjosip idejében lepaktáltak a szerbekkel így az ő „hazájuk" Szerbia lenne. Ennek okán nagyon is nyilvánvaló, hogy ők igen is a magyarságot árulták és árulják el minduntalan ott Szerbiában. Teszik ezt mind azóta, amióta „kaszityjoszip" szétrobbanotta azt az egykori erős VMDK-t (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) melytől már az alamizsnát osztó, a hirhedt milosevity is rettegett.
Minden egyes VMSZ tag és annak támogatója az én szemeben hitvány megalkuvó, magyar nemzetáruló, magyarvértszívó vámpír, akik nem érdemelnek semmi mást mint minél gyorsabb politikai és erkölcsi süllyesztőt ami végre leválasztja ezen sátáni fajzatokat az igaz magyarokról!

Úgy legyen!

Magyar Megmaradásért.hu szerkesztő

Jöjjenek részletek az olyan lapokból és személyektől akik szintén elítélik ezt a randa fekete foltot ami a délvidéki magyarságon esett.


A hazaáruló Pásztorék megszavazták a Délvidék elszakításának ünnepnappá tételét

1918. november 25-én tartották meg azt a nagygyűlést Újvidéken, amelyen a szerbek, a bunyevácok és a más szláv nemzetiségek úgy döntöttek, hogy az addig Magyarországhoz tartozó Bácska, Bánság és Baranya a Szerb Királysághoz csatlakozik. A gyűlésen résztvevő 757 küldött közül csak egy volt magyar. Ez azt jelentette, hogy a határozatot voltaképpen az akkor kisebbségben lévő szerbség küldöttei szentesítették a többségi német és magyar lakosság megkérdezése nélkül, később pedig a trianoni diktátum erősítette meg.

Az akkor még a lakosság egyharmadát kitevő szláv népesség mára már többségként él a területen. A Szerb Királyság a hozzá csatlakozott területekkel együtt 1918. december 1-jén Szerb-Horvát-Szlovén Királysággá alakult. Az elcsatolt területek a második világháború idején néhány évre visszakerültek Magyarországhoz, ám 1944-ben a bevonuló partizánseregek visszaszerezték ezeket a részeket. A kedden megszavazott javaslatot a vajdasági tartományi kormány terjesztette az újvidéki képviselőház elé. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), valamint a vajdasági tartományi képviselőház elnöke keddi felszólalásában kijelentette: pártjának képviselői megszavazzák a javaslatot, vagyis a VMSZ hat képviselője támogatja az új ünnepnap kijelölését, mert szerinte egy ilyen sokszínű régió számára elfogadható, hogy minden nemzet kijelölhesse a maga nemzeti ünnepeit. A szabadkai Pannon RTV beszámolója szerint kifejtette: ez a sokszínűség nemcsak egymás szokásainak, illetve kultúrájának és vallásának elfogadásáról szól, hanem azt is el kell fogadni, hogy egy-egy történelmi dátum megítélése mást jelenthet a különböző nemzetiségek számára. "Másoknak is meg kell adnunk azt a jogot, hogy saját maguk határozzák meg a saját nemzeti identitásuk szempontjából fontos ünnepeket. Mi ezzel a döntéssel nem veszítünk semmit sem. A dátumok vonatkozásában kialakult meggyőződésünk és álláspontunk nem változik. Ezeket az álláspontokat ma is, és az elkövetkező időkben is, amikor ezek a megemlékezések lesznek, el fogjuk mondani. Ugyanakkor elfogadjuk azt is, hogy mások bizonyos dátumok vonatkozásában mást gondolnak" – fogalmazott Pásztor István. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) két képviselője viszont nemmel voksolt, mert – ahogyan Csonka Áron, a VMDK elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta – elfogadhatatlannak tartják a javaslatot, hiszen "ez olyan időkre és olyan dátumokra emlékeztet minket, magyarokat, amelyek nagyon sok negatívumot és vesszőfutást okoztak a délvidéki magyarságnak". Hozzátette: a VMDK-nak nincs az ellen kifogása, hogy a Vajdaságnak legyen egy kijelölt ünnepnapja, de szerinte olyan dátumot kellene választani, amely nem tép fel történelmi sebeket. A javaslatot megszavazta a teljes vajdasági kormánykoalíció, vagyis a VMSZ mellett az országosan is a legerősebb politikai erőt képviselő Szerb Haladó Párt (SNS) és a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), valamint az annak listáján a parlamentbe bejutott más párthoz tartozó képviselők. A hat ellenzéki párt nemmel voksolt. A Szerb Radikális Párt (SRS) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) szerint a javaslat tartalma "nem felel meg a történelmi tényeknek", a Demokrata Párt (DS) szerint pedig ezzel figyelmen kívül hagyják a Vajdaság "antifasiszta történelmét", míg az Elég volt mozgalom azért ellenezte a javaslatot, mert szerinte alapvetően politikai döntés született, és nem vették figyelembe a kisebbségek érdekeit.

Forrás: https://kuruc.info/r/3/187116/

"Büszkén vállalták ezt a nemzetárulást, nincsen erre jobb szó" .....


"A délvidéki magyarság szégyene" – Pásztor Istvánt ábrázoló plakátok jelentek meg Vajdaságban"

Részlet  A VMSZ megszavazta – Mostantól Délvidék elcsatolásának napja a Vajdaság hivatalos ünnepe cikkböl:


forrás: alfahir.hu .... "Szávay István a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetének elnöke a döntésre reagálva felháborodásának adott hangot, mivel november 25-e "az ezer éve ősei földjén élő magyarság jogfosztásának és kisebbségbe szorításának évfordulója. Hasonló dátum ez, mint amit december elseje jelent Erdély és a Székelyföld magyarjai számára."
A Jobbik szerint nyílt nemzetárulást követett el "a magát a magyar közösség első számú – sőt egyedüli – képviselőjének tartó Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Fidesz szerbiai fiókszervezete, amikor a délvidéki nemzettestvéreinket megalázó, másodrendű mivoltukat hangsúlyozó, súlyosan magyarellenes döntést támogatta."
A legerősebb ellenzéki párt következetesen felhívja a kormányzat figyelmét, ha "délvidéki véreinket jogsérelem éri", a magyar külügy válasza azonban legtöbb esetben az, hogy ha valóban probléma adódna, akkor azt a VMSZ bizonyosan jelezné számukra.
"A mai döntés a napnál világosabban mutatja, hogy a VMSZ nem hogy nem jelzi, de még partner is egy újabb magyarellenes intézkedés meghozatalában."
A Jobbik szerint a VMSZ "jó ideje asszisztál már a nemzeti tanácsok jogköreinek további csorbításához, vagy éppen koszovói muszlim cigányok magyar falvakba telepítéséhez. De láthatóan még egy ilyen ügyben sem képesek a magyar érdekeket képviselni. Miközben egyébként a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) és a Magyar Mozgalom (MM) képviselői nemmel szavaztak a javaslatra. Őket azonban a Fidesz szánalmas, mondvacsinált okokból kirekeszti a magyar-magyar együttműködés fórumairól, pedig ezen szervezetek a magyar közösség negyedének bizalmát élvezik, vezetőik pedig jó előre felhívták a figyelmet a ma elfogadott javaslat veszélyeire."
A Jobbik ezét arra szólítja fel a Fideszt, hogy "hagyjon fel kirekesztő és diszkriminatív nemzetpolitikájával, csak a délvidéki magyarságnak biztosított teljes körű autonómia megléte esetén támogassa Szerbia EU-tagságát,
az Orbán Viktor európai ambíciói miatt dédelgetett, „történelmi csúcsponton" lévő magyar-szerb kapcsolatok oltárán pedig ne áldozza fel gyalázatos és megalkuvó módon a sokat szenvedett délvidéki testvéreink legalapvetőbb nemzeti érdekeit!"
Szávay István szerint bár a VMSZ számos alkalommal bizonyította, hogy pénzért és hatalomért bármikor kész elvtelenül kollaborálni a szerb szélsőjobbal, de a szóban forgó, nemzetünket szembeköpő ünnepnap támogatásáról vélhetően nem Szabadkán, hanem Budapesten született döntés.

Hozzászólás  

#3 Idáig vezetett a VMSZ semmittevéseBuVár 2020-12-23 08:11
Szerb nacionalisták védenék meg az idős majdányiakat a migránsoktól? Szégyellje magát Pásztor és bandája!

A Majdány-Rábé Helyi Közösség lakossága szerint a folyamatos ígérgetés ellenére még mindig 1500-2000 migráns tartózkodik a falvaikban.

nem tudom mennyi fér ide de itt a link.
delhir.info/.../...

Aki érti a szerbet nézze meg a videót!

vagy itt www.youtube.com/watch?v=_Wf0mds5CKs&feature=emb_logo

BúVár
#2 Miért nem autonómia a MNT helyett?R Zoltán 2018-11-13 13:06
Miért találták ki a nemzeti tanácsokat ? Avagy miért találták mi a Magyar Nemzeti Tanácsot (is) Pásztor I újabb nemzettiprása. Nem tanult a leköpésből sem?

Hallgasd meg Rácz Szabó Lászlót erről a témáról a HUN TV-ben huntv.info/delvideki-magyar-politika/
#1 Képtelen lettem volna megnyomni az „igen” gombotR Zoltán 2018-06-30 20:25
Amikor megszólal egy VMSZ-es lelkiismeret: Képtelen lettem volna megnyomni az „igen” gombot

Kávai Szabolcs a Magyarkanizsai VMSZ oszlopos tagja és önkormányzati képviselője a párt korábbi tartományi küldötte az Új Kanizsai újságban írta meg véleményét arról, hogy pártja Délvidék elcsatolásának napját szavazta meg Vajdaság egyik hivatalos ünnepnapjának, amit ő hibás döntésnek tart.

Így ír Kávai Szabolcs: delhir.info/2018/06/30/amikor-megszolal-egy-vmsz-es-lelkiismeret-keptelen-lettem-volna-megnyomni-az-igen-gombot/

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások