20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

A magyarellenes cselekményeket alapvetően öt kategóriába sorolják: fizikai támadások, verekedések (magyar iskolások zaklatása is), vallási intézmények rongálása, temetők és keresztek rongálása és gyalázása, parolák írása, jelképek rajzolása és pamfletek terjesztése. Hogy a jogok megvalósításának, illetve meg...

Elnyomtuk volna a kisnépeket?

Kategória: Trianon sebek
2013. július 31.
Az alábbi dolgozat mindenképpen meggyőzi az Istenben, Atyánkban bízó becsületes, hű lelkeket arról, hogy ez így tovább, a becstelenség, hazugság, elferdített, a jóakaratú embert, aki Isten képére, belénk, porból és agyagból gyúrt ember testébe lehelte életadó...
Szocializmus - mobilizmus címmel tartok előadást a kommunizmus művészáldozatairól, ezen belül különösen a rockzenészekről, a rendszer hatásáról a zenei világra. (Azokra gondolok pontosan, akiknek szó szerint az életüket kívánta ez a rendszer, és azokra is, akik nem...
Azt hazudták eddig, hogy az Alkotmány utcában a tömeg támadt a rendőrökre, ezért kellett oszlatni. Gergény Pétertől kezdve, még a fideszesek is azt mondják, hogy az "erőszakos" tömeget meg kellett fékezni, akik molotov-koktélokat dobálták a rendőrsorfalra.
Rendszeres zaklatásnak van kitéve egy európai nemzet kisebbségbe szorult része – a kárpátaljai magyarság... Egy nemzedék múlva eltűnik a kárpátaljai magyarság? – Interjú Radvánszky Ferenc református lelkésszel Kijev, a helyi ukrán hatalom, vagy a nyíltan neonáci...
" Jól láthatóan már készültek az érkezésünkre: azonnal félreállítottak, személyes poggyászunkat kirámoltatták, és minden egyes olyan holmit, amin a Magyarországon bejegyzett Egyesült Magyar Ifjúság civil ifjúsági szervezet, az EMI emblémája volt látható, egy kupacba hordtak, és...
Ki is volt a két Hollán Sándor, akik még ma is ennyire útjában vannak a velünk élő Lenin-fiúknak?  A budapesti kir. ügyészség adatai alapján. Egy hónappal a proletárdiktatúra kikiáltása után, 1919 április 23-ára hajló éjjel...
Világháborús megemlékezést tartottak a Gánt község közelében található Kápolnapusztán. "Utókor, emlékezz!: háború, kitelepítés, halál." 1945. március 16-án a Szovjetunió Vörös Hadseregében 2. ukrán front felderítő zászlóalja kivégezte a település felnőtt férfi lakosságát. Kápolnapuszta a Vértesben, Gánttól...
Kedves Zoli! Én Gábor Edina vagyok, rendszeres látogatója, olvasója a honlapotoknak. Kérlek engedd meg hogy ajánljak valamit amiről meggyőződésem hogy fontos volna minél többeknek tudomást szerezni! Egy fórumból másoltam ki pár nappal ezelőtt ezt a velős...

Ennek a falunak vége van!

Kategória: Jelentős hírek
2021. február 11.
Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralkodó migránshelyzetről, amelynek hallatán összerándul minden jó érzésű magyar ember gyomra, még az edzetteké is. Ennek a falunak vége van!” – A migránsok által okozott...

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások