Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2020Mar28

2013. Május 27., Hétfő 16:38

Úton a magyarság teljes felszámolása felé

A magyarság megérett a teljes és tökéletes hódoltságra, sőt, a teljes pusztulásra, olyannyira, hogy a legelemibb nemzeti érdekeit se képes megvédeni, de annak még csak tudatában sincs azoknak. Miért van az, hogy a pártvezéreknek – főleg a nemzetinek mondottaknak – és a polgári szervezetek vezetőinek most már közel két évtizede nem derengett fel, ha jövőt akarnak a magyarságnak, akkor a fiatalság felé kellene fordítani figyelő szemüket?
2013. Március 25., Hétfő 19:36

Miért is kell az országunk a zsidóknak?

A cigányság, mint eszköz a zsidó maffia kezében.   
2013. Március 21., Csütörtök 07:54

Szaniszló Ferenc: Ilyen áron nem kell a Táncsics-díj

Visszaadja a Táncsics-díját Szaniszló Ferenc. Az Echo Tv Világ-panoráma című műsorának szerkesztője közölte: hazugságokon alapuló rágalomhadjárat folyik ellene, de ő maga nem hajlandó bemocskolódni a nemtelen, aljas támadások miatt.
Kategória: Jelentős hírek
2012. November 20., Kedd 06:32

Nyílt levél dr. Feldmájer Péternek

Mint Ön előtt is ismeretes, Martonyi János külügyminiszter erről természetesen úgy nyilatkozott, hogy MAGYARORSZÁG egy független Palesztina létrehozásában és annak környezetével békében történő egymás mellett élésben érdekelt.
2012. November 11., Vasárnap 16:20

Alapvető tudnivalók Izraelről

A Sabbah Riport Editor egy "kérdezz-felelek szellemi vetélkedőt" hirdetett meg a világhálón úgy, hogy egyben a választ is megadta felvetéseire.
Kategória: Cionizmus
2012. November 04., Vasárnap 03:21

Egy kis maszatolástechnika

Egyfelől van az ősnépi erkölcs testvériségről vallott felfogása. Másrészről pedig népek deportálása és kiirtása. Hová tűnt az ősnépi erkölcs, ha Nyugat-Európa - látszólag ennek az ősnépi erkölcsnek a jegyében - viszont befogadja az arab országok menekültjeit? Itt az erkölcs, hol az erkölcs? Ez a játék az aluljárókban is kész átverés. Egy történész pedig ilyent játszik az olvasóval?
Kategória: Igaz történelmünk
2012. November 02., Péntek 16:08

A NAGY TÖRÉS - (részlet)

Kedves honfitársaim! Az itt beolvasott részletet bátorkodom újra honlapunkra szerkeszteni annak érdekében, hogy felhívjam figyelmeteket Barabási László Az emberiség története III. kötetben is leírt olyan történelmi szálakra amelyek a szemiták megjelenésére vonatkozik. Ebből a kötetből most a Babilon részletet fogom ismertetni egyben felhívom figyelmeteket a szerző könyveire melyekben alapos részletekkel mutatja be az emberiség történelmét. Nem "reklámnak" szánom, de aki teheti kérje el ismerőseitől vagy szerezze be és olvassa, majd mondjon véleményt. Ízelítönek idézem B László egyik mondatát: "Nimród után 16.000 évvel jelennek meg sumér földön a sémiták. Ekkor zavarodtak össze a nyelvek." Az olvasmányt nem töröm több oldalra teknikai akadályok végett. >Zoli
Kategória: Igaz történelmünk
2012. Szeptember 30., Vasárnap 16:28

A holokauszt cion értelme

 Íme, egy dolgozat arról, hogy miképpen manipulálja a világot a bankárkaszt, amely anyagilag is megalapozta a cionista eszmét, s létrehozta: a Zsidó Ügynökséget, valamint a Nemzetközi Zsidó Kongresszust. Az alábbi dolgozat szerint a cionisták a legfőbb felelősei a két világháborúnak, s a zsidó kiválasztottsági mítosz elembertelenítő hatása alatt a saját nemzetük vagy inkább hittestvéreik ellen követtek el, Isten és ember előtt megbocsáthatatlan bűnt!
Kategória: Bene Gábor
2012. Július 28., Szombat 05:29

„Két pogány között”

Valaki a kezembe adott egy - a Szegeden megjelenő napilapot: Délmagyart. Muszáj volt reagálom egy olvasói levélre, s bízom abban, hogy az alábbiak holnap megjelennek a lapban, hiszen meg kell hallgatni a másik felet is! Remélve, hogy a cenzúra már a kommunista múlté!
Kategória: Bene Gábor
"Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?"

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70.1%Norway 1.1%
Romania 5.5%Canada 0.9%
United States 3.6%Sweden 0.8%
Ukraine 3.1%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Germany 2%Netherlands 0.3%
Slovakia 2%Australia 0.2%
United Kingdom 2%Kuwait 0.2%
Serbia 1.4%Italy 0.2%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 215
This Week: 4300
Last Week: 5278
This Month: 20150
Last Month: 21382
Total: 2335052

Belépés