Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

K2017Aug22

2009. Április 03., Péntek 05:17

A fehér hunok vallása indiai források alapján

Írta:  Aradi Éva
Értékelés:
(7 szavazat)
A fehér hunok indiai hódításait általában nem értékeli jóindulattal az indiai történetírás, még az egyes régi indiai források sem. Bizonyos szempontból érthető ez, hiszen a fehér hunok hódítók voltak a Kr.u. 5-ik- 6-ik században és bátor, harcias, de kegyetlen terület-szerzésük nem tetszett a leigázottaknak. Ezért hajlamosak minda mai napig nomád barbároknak nevezni őket, elfelejtkezvén arról, hogy valaha az árják is kegyetlenül foglalták és pusztították el a náluknál akkor sokkal fejlettebb Indus völgyi civilizációt.

 Abban azonban a 20-ik századi indiai történetírók egyetértenek, hogy mind az úgynevezett ázsiai - tehát az Attila által vezetett - hunoknak, mind a heftalitáknak, azaz a fehér hunoknak sorsszerű küldetésük volt az emberiség történelmében. Szinte katalizátorként hatottak, míg az előbbiek hozzájárultak a Római Birodalom bukásához, az utóbbiak alaposan legyengítették az ókor két virágzó államát: Perzsiát és Indiát. Indiában az előzőleg erős központi hatalommal rendelkező Gupta-királyság többé már nem tudta visszaszerezni régi területeit, s így Észak India több kisebb, egymással csatázó monarchiákra bomlott.1/ Valóban, a fehér hunok, miután Kr.u. 425-ben átlépték az Oxust /Amu-Darja/, elfoglalták előbb Kashgáriát, majd Szogdiát, s Baktria meghódítására törekedtek. Baktria egy része ekkor Perzsiához tartozott, ahol az erőskezű Szászanida dinasztia uralkodott. Az 5-ik század közepétől száz éven át folyt a harc a fehér hunok és Pezsia között; váltakozó szerencsével, de végülis a fehér hunok nagy területet szakítottak le az ókori boridalomból. Baktriát elfoglalták, sőt főhadiszállásukká tették s ezt későbbi indiai bukásuk után is még évtizedekig megtartották. Majd Gandhára következett /ma Pakisztánban van/, utána Káshmír és a Pandzsáb és végül szinte lerohanták Észak-Indiát, majd kb. Kr.u. 470-re a szubkontinens fele az övék lett, ezt onnan tudjuk, hogy Gvaliorban és a Malvai területen is találtak fehér hun pénzérméket, márpedig ez a két hely igencsak India közepén van.

Mielőtt a címben feltüntetett témáról szólnék, összegezném röviden a tényeket, melyeket indiai és egyéb források alapján tudunk a fehér hunok 5-ik - 6-ik századbeli hódításairól, indiai és baktriai háborúiról és a ma is India észak-nyugati tartományában; a közel negyven millió lakosú Rádzsasztánban élő hun leszármazottakról: a második kasztbeli harcos rádzsputokról, akik 1500 éve folyamatosan ennek a tartománynak az uralkodóit, a maharádzsákat adják. Ezeket Rádzsasztán egyik nagy déli régiójában: Mewárban maharánának nevezik, aminek jelentése: „királyok királya”, s ő áll kulturális, vallási szempontból a hagyományoknak megfelelően minden rádzsasztáni maharádzsa fölött, a többiek az ő hűbéresei. Azonkívül a szintén második kasztbeli gurdzsárokról kell említést tenni, akik Rádzsasztán és az attól délre fekvő tartomány: Gudzsarát lakói, ennek a nevét is ők adták /Gurdzsar Ráshtra = gurdzsár ország, ebből a második szó rövidítésével lett Gudzsarát/. A gurdzsárok tudják és vallják, hogy ők a fehér hunok /azaz eftaliták, vagy heftaliták, szanszkrít nyelven svéta hunák, vagy kidariták, kínai nyelven je-ták /vagy Ye-te-li-to-k/, örmény nyelven hajtálok /melynek jelentése: erős ember/ és bizánci források szerint abdélek - de ez a sok név mind ugyanazt a népet jelenti/ leszármazottai. Erről tanúskodnak egyes falvaik nevei, mint pl. Huna-vásza /hun lakosú/, Huna-Ganva /hun falu/, de Mewár egyéb falvai közül is többnek hun eredetű a neve, ilyen pl. Kemrí is, ahol tavaly jártam, s amelynek lakóiról, szokásaikról, vallásukról tájékozódhattam.. Ugyancsak több hunok által épített ma már romos, vagy lakatlan városban jártam, mint pl. Kumbagarh várában és a körülötte lévő épült településen, amit erőd-fal vesz körül, ezeket a hun utód maharána: Kumbha építtette a 11-ik században. Érdekes megfigyelni, mennyire hasonlít ez a fal a Kínai Nagyfalra. Tipikusan ázsiai építészet, amelyhez hasonló nem található máshol Indiában. Jártam Moderában, az ezeréves templomegyüttes területén, ahol a leghíresebb, szintén a rádzsputok által épített Naptemplom van, erről még bővebben szólok. A harmadik, a hunoktól leszármazott, Indiában élő nemzetség a dzsát, ők elsősorban az indiai és pakisztáni Pandzsábban élnek, a híres szikhek /harcosok, ma katonák, de az élet más területén is megtalálhatók, szorgalmas, értelmes emberek/ egyrésze is a dzsátoktól származik. A szikh népesség valójában egy a XVII. században létrejött vallást követ, amely ötvözi a hinduizmus és az iszlám legfőbb vonásait, de a valláson túl egy sajátos, nemzeti függetlenséget kifejező életforma, amely az angolokkal szembeni ellenállást fejezte ki. A szikhek robbantották ki Észak-Indiában 1857-ben a híres, úgynevezett „szipoj” lázadást, melyet az angolok kegyetlenül vérbe fojtottak.

Abban a hunokkal foglalkozó kutatók általában megegyeznek, hogy a fehér hunokról több forrás maradt fenn, mint az ázsiai /azaz „fekete”, tehát az Attila által vezetett/ hunokról. Igaz, hogy a heftalitákról nincs római forrás, de ezért bőven kárpótolnak a kínai, indiai, perzsa, görög, bizánci, sőt arab források. Ezek a munkák három részből tevődnek össze: a/ egyrészt szanszkrít, prákrit és páli nyelvű irodalmi források, mint pl. a híres indiai „tankönyvek”, a Puránák, melyek nem zárultak le első leírásukkor, hanem a tudományok fejlődésével, vagy a történelem előrehaladtával kiegészítették azokat. Különösen érdekes kutatásunk szempontjából az Agni Purána és a Visnu Purána. Az előbbi az indiai kasztok, alkasztok, valamint a környező népek genealógiájával foglalkozik, az utóbbi pedig vallástörténettel. Nem sokkal a hunok indiai szereplése után keletkezett a káshmíri szanszkrít író: Kalhána Rádzsatarangíni-je /”A királyok története”/, melyet Stein Aurél fordított angolra, s melyben a szerző felsorolja a hun uralkodókat, sőt a később Káshmírban trónra lépett leszármazottaikat is /évszámokkal!/, továbbá a híres költő és drámaíró: Kálidásza egyik elbeszélő költeményében: a Raghuvamsá-ban /”Raghu nemzetsége”/ is említi a heftalitákat, úgyszintén az utolsó indiai nagykirály: Harsha udvari költőjének műve:a Harshacsarita /”Harsha cselekedetei”/ bővebben ír róluk, majd később más, a középkori indiai bárd-költészet /mely elsősorban Rádzsasztánban terjedt el a királyi udvarokban/ énekei, b/ az abban a korban, vagy nem sokkal a hunok uralkodása után Indiában járt különböző nemzetiségű utazók /a kínai Hiüen Csang és Szung Yün buddhista zarándokok, az arab Albérúní történetíró és a görög hajós és kereskedő: Koszmasz Indikopleusztész valamint Prokópiusz görög történetíró/ írásos beszámolói, és c/ a régészeti ásatások során talált oszlopok, templomszobrok, vagy egyéb kő maradványokba vésett feliratok é szanszkrít, prákrit, vagy páli szövegei, valamint a heftalita uralkodók által kibocsájtott , meglehetősen nagyszámú pénzérme. Ez utóbbi lelet a kárpát-medencei hunoknál teljesen hiányzik, nyilván rövid uralkodása alatt Attila nem veretett pénzt, vagy ha igen, azt még a föld rejti. Jellemző, hogy a két heftalita uralkodó Toramána és Mihirakula pénzérméi Káshmírban és Kabulban még a 13-ik században is forgalomban voltak 2/, sőt Stein Aurél még az 1900-as évek elején is találkozott Toramána érmével a kabuli bazárban. 3/

A fehér hunok baktriai és indiai hódításairól, háborúiról, uralkodóikról, vallásukról, leszármazottaikról részletesen Dr. Upendranáth Thakur benáreszi professzor írt 1967-ben megjelent művében, melynek címe: „The Hunas in India” /A hunok Indiában/. ő is a fenti forrásokból dolgozott, s érdekes az a fejezete, amelyben a hunok vallásáról ír, többek között azért is, mivel néhány akkori hun város nevét is említi, s ezek hun szavak. Miután eredeti nyelvükről alig tudunk valamit, ezek a tulajdonnevek jelentősek, hiszen nyelvészeti kutatások alapjául szolgálnak. Thakur leírja, hogy a hunok, mielőtt Indiába jöttek, a tüzet imádták. Kr.u. 420-ban foglalták el Baktriát és Perzsia egy részét, s az uralkodók, valamint a vezető réteg hamarosan a zoroaszteri előtti óiráni vallást követte. Később Firdauszi perzsa író és történész viszont arról ír, hogy sok zoroaszter pap élt a hun városokban, s itt felsorolja a következő városokat: Kagan /ez a mai Bokhara mellett még ma is megvan Üzbegisztánban/, ez volt a kagán székhelye, bár később a mai Afganisztán területén, a mai Bamiyán közelében Badhagíz lett a főváros. Más hun város nevek: Zabula /Kabul hun neve/, más helyen: Zabola ként említik, Gurzaszthán /itt nyilván a gurdzsárok ősei laktak, a város ma is létezik Üzbegisztánban Szamarkandtól mintegy 150 km-re, úgy hívják: Guzár/, Khatal, Bálakh és Bokhra /a mai Bokhara/. A mai Turkesztánt Tokarisztán-nak nevezték a hunok. A tokarok feltehetően a törökök /türkök/ voltak nyelvükön, akik ugyan közeli rokonok, de mint majd látjuk, sok bajt okoztak a hunoknak. Egyébként a kínai zarándok írók, mint pl. Hiüen Csang egyértelműen türk nemzetiségűeknek tüntetik föl a hunokat.

Perzsa források szerint, mikor nem sokkal 420 után a perzsa uralkodó: Behram az első heftalita támadásokat visszaverte s a kagán feleségét, a khatun-t elfogatta /a fejedelemasszonyt ugyanígy hívták az avar birodalomban, akárcsak a többi felség címet, mint kagán, tegin, elgondolkoztató, hogy az a kevés szó, amit tudunk ugyanaz a hunoknál és az avaroknál/. Tehát a perzsa uralkodó elvitette a khatunt városa Tűz-templomába, hogy a fejedelemasszony ott szolgáljon, amit az örömmel megtett, ezzel bizonyítva, hogy legalábbis az uralkodó osztály a tüz vallását követte. 4/

A perzsa szerző szerint azonban a nagy többség továbbra is természetvallású volt, elsősorban a Napot imádták. Hiüen Csang leírja Nap-istenük templomát Zabula, vagy Zabola városban. A Napot a kínai utazó szerint Kshun-nak nevezték a heftaliták. A nagy indiai hun uralkodó neve: Toramána szanszkrít nyelven, de hun szóval Turmán /az arab Albérúní szerint, aki azt írja, hogy Laga-Turmán a türk Sáhi családból származott/, a Sáhi perzsául királyt jelent. Köztudott, hogy baktriai tartózkodásuk alatt a heftaliták érméiken is már a perzsa baktriai nyelvjárását használták, ezt megtartották Indiában vert pénzérméiken is, magukat ezen a nyelven „sahan-sáhi”-nak, azaz a királyok királyának nevezvén/., 5/ Mihirakula pedig hun szóval Mihira-gula, ebből a Mihira a perzsa Napisten, de a Gula hun név, Koszmasz Indikopleusztész említi, hogy a hunok utolsó indiai nagykirálya Gollasz, vagy Gullasz volt. Az -sz végződést minden görög szerzőnél el kell hagyjuk, mert ez görög sajátosság, így marad a Golla, vagy Gulla név, s ez Stein Aurél szerint is Mihira-Gula neve. Koszmasz szerint ez a szó virágot jelent, tehát Mihira-Gula nevének jelentése: a „Napisten virága”. 6/ Ebből a Gula névből alakult ki a ma is uralkodó mewári /udaipuri/ maharánák családneve, mely 1400 év óta a különböző változatokban fordult elő: Guhil, Guhilot, Géhlot. /Még az is elképzelhető, hogy a honfoglaló magyarok gyula szava is innen jött/.

Toramána vallásáról nincs sok forrás, ő egész életében harcolt, nagy területszerző tegin volt /jegyezzük meg, hogy ő is és fia: Mihira-gula is teginek voltak, tehát a kagán alkirályai/, a kagán, aki a fővárosban Badhagízben székelt Kunkha volt, elődje Kushwanaz, vagy Kashwanaz, s annak elődje volt a Baktriát elfoglaló, dinasztia- alapító kagán: Eftál, vagy Heftál /akiről a nemzetség a nevét kapta/.7/ Toramána és fia családneve egy a Pandzsábban /Kura városban/ talált kőfelirat szerint: Dzsavla, más változat szerint Dzsaula volt, s ebből keletkezett Kabul akkori neve /ez a város Toramána egyik székhelye lett/: Zabula, vagy Zabola.8/ Az indiai források Toramánát bátor, ügyes, előrelátó uralkodónak tartották, de míg Toramána vallásáról nem tudunk, Mihira-guláról annál több feljegyzés maradt e téren is. A fehér hunok Attilájának nevezett uralkodót nem szeretik az indiaiak. Véres kegyetlenséggel írtotta a buddhista kolostorokat és a szerzeteseket. Viszont Shíva hű követője volt, hiszen Shíva a hindu vallás Hadura, s a harcos teginnek ez a példakép megfelelt. Shíva számára templomot építtetett fővárosában: Sákalában /a mai Pakisztánban/ Mihiresvára néven, majd Kásmírban egy várost hozott létre szintén Shíva tiszteletére Mihirapura néven. Ugyanakkor a Baktriában maradt kagán és a vezető réteg még mindig a zoroaszteri vallást követte, ez jól látszik a később, de még mindig hun uralom alatt emelt bamiyáni Buddha szobrokon, ahol is a Megvilágosodottat a perzsa főisten: Mitra által szokásosan viselt ruhában ábrázolták /sajnos mára a thálibok felrobbantották ezeket a szobrokat/. A későbbi uralkodóik /akik még Baktriát India elvesztése után is jó ideig uralták/, például Tarkhán Nizak Buddha követője lett, sőt egy buddhista kolostort is építtetett, melynek hun neve:Barmak. 9/ Mindazonáltal a Napisten imádata folytatódott. A Napistent mindig hét lóval ábrázolták, ez húzta a Nap szekerét, s ez az ábrázolás fennmaradt mindmáig a híres rádzsasztáni hindu templomok szobrain, melyek eredetileg 1200-1300 éve a Napisten tiszteletére épültek. Itt említem meg a bevezetőben említett moderai Naptemplomot, amely teljes épségben fennmaradt és híres zarándokhely. Toramánáról azt lehet tudni, hogy Multánban /Pakisztán/ Nap templomot emeltetett, s a kínai utazók szerint is a Napisten tisztelője volt.

Érdekes, hogy a hun uralkodók s a vezető réteg elég gyorsan fölvették a meghódított területek vallását: Baktriában a párszi vallást, majd Indiában a shívaizmust, később a buddhizmust és dzsainizmust/ rádzsasztáni leszármazottaik közül még ma is sokan a dzsaina vallást követik, híres és szép zarándok helyük az 1600 m. magas Mount Abu hegyén lévő, 40 templomból álló, s fehér márványból faragott épület-együttes, India egyik legnevezetesebb látnivalója. Mount Abut az angolok nevezték el így, egészen a 18-ik századig Arbudának, azaz Buda hegyének hívták. Már a Kr. előtt az első századtól a Kr. után második század elejéig uralkodott kushánok, azaz az indoszkíták is hamar buddhistává lettek, sőt Kaniska nagy uralkodójuk erősen támogatta a buddhizmust, sokat építtetett is ennek érdekében. Azokban az időkben a vallás különösen fontos volt /Ázsiában még ma is az/, s ez a gyors vallási asszimiláció nyilván elfogadtatásukat célozta. A fentemlített vallás-követésekről tanúskodnak a már bevezetőmben említett kőbevésett felíratok is. Három ilyen található a heftalita uralkodókról:

1/ Toramána uralkodása alatt jött létre az India középső részén akkor jelentős szereppel bíró Eránban egy 5-6 m magas, homokkőből készült vaddisznó-szobor /valószínüleg egy templom előtti területen volt, hiszen a vaddisznó Vishnu isten egyik inkarnációja/, s ennek talpazatán olvasható Toramána neve, mellette a Maharádzsadirádzsa cím, amelynek jelentése ismét: a „királyok királya”, mint a sahan-sáhi és a maharána szó. A feliraton még az évszám is látszik, természetesen nem a Krisztus szerinti, hanem az úgynevezett sakábd időszámítás. Ez 78 évvel később keletkezett, mint a mi időszámításunk kezdete, s a nagy indoszkíta király: Kaniska uralkodásától számítják, jelentése: a „sakák szerinti”. Mai napig egy-egy szanszkrít könyvben a kiadó a megjelenés évszámát mindkét időszámítással tünteti föl. Ennek alapján ki lehetett számítani, hogy az eráni feliraton 484 szerepelt Krisztus után /a felirat szanszkrít nyelven van/. Tehát ekkor már meghódították Indiának a felét Észak-Dél irányban, hiszen Erán a mai Rádzsasztán legdélebbi részén volt, Malva tartományban. Malva volt a hunok indiai fő területe, melyet bukásuk után még sokáig megtartottak, ennek fővárosa akkor Mandaszor volt, a későbbi -a hunok leszármazottaiként számon tartott gurdzsárok - egyik királyságának fővárosa. Ez volt a híres, sok művészeti emléket alkotó, fejlett Gurdzsár-Pratihára királyság, mely 400 évig fennmaradt és csak Mohammed Ghazni /a Rettenetes/ afgán-arab mohamedán csapatai tudták megdönteni a XI. században. A másik, kicsit később keletkezett Gurdzsár-Pratihára királyság északabbra, a Gangesz mentén jött létre, fővárosa Kanaudzs volt /a mai Laknó közelében/. Egyébként Malvát sokáig Huna Mandalának /Hun Központnak/ említik az indiai középkori irodalmi források.

2/ A második felirat szintén Toramánáról szól. Ez az Észak Pandzsábban /Pakisztán/ található Kura városában talált kőoszlop, a felirat így hangzik: „bemetszetett a királyok királya, azaz a nagy Toramána, vagyis Sáhi Dzsavla uralkodása alatt”. Itt évszám nem szerepel, de a régészek megállapították, hogy az V-ik században alkották. Az oszlop-töredéket a felirattal a Lahore-i múzeumban őrzik /Pakisztán/.

3/ A harmadik feliratban említik ugyan Toramánát, de ez nem Toramána uralkodása alatt, hanem fiának: Mihira-gulának a királysága idején készült. Ez egy Nap- és Shíva tiszteletére épült templom alappiléreibe vésett felirat és Gvalior mellett található, szintén elég mélyen India területén. A feriratot Kr. u. 530-ra datálják s a szokásos dicsőitő címek mellett azt is közlik, hogy a templom a nagy király uralkodásának 15-ik évében készült, tehát Mihira-gula Kr.u. 515-től uralkodott. A pontos szanszkrít szöveg a következő: „Neki, akinek családja nagy hírnevet szerzett, Toramána fiának, a Föld urának, Síva hívének, aki Mihirakula néven ismert és aki megtörte Pasupati hatalmát” / ez egy Gupta uralkodó volt Észak-Indiában/. /Ez a felirat is a Lahore-i múzeumban található/. 10/

A három fontos felirat tehát: az eráni, a kurai és a gvaliori. Ezenkívül Gvaliorban találhatók a valószínüleg már Toremána által kiadott pénzérmék, melyeken azonban a dinasztiát alapító ős neve szerepel, így:„Heftál, a hunok királya”, az érme másik oldalán a Nap és a Hold látható. Toremána sok érmét veretett; Mihira-gula pénzérméi is elsősorban Gvaliorban és különböző kásmíri ásatások helyein kerültek elő. Baktriai perzsa nyelven és görög felírattal készültek, s rajtuk a király neve mellett uralkodásának évszáma és a már említett címe: „sahan-sáhi” /a király neve előtt/ szerepel. Stein szerint a heftaliták a nagy indoszkíta /kusán/ királyok jogutódainak tartották magukat /egyenesági, vérségi kapcsolat nem bizonyítható közöttük, de a nagy elődökre való hivatkozás jobban megalapozta hatalmukat/. S mivel Huska, Kaniska és Huviska is sahan-sáhi-nak titulálták magukat, a jogutód Mihira-gula is ezt tüntette föl. Az érmék hátoldalán rendszerint Shíva szent állatának, a Nándi bikának a képe szerepel, s a feliratokon legtöbbször Mihira-gula név áll, nem pedig a szanszkritizált, s Indiában máig elfogadott Mihirakula /nyilván az előbbi az eredeti, Stein szerint is/. 11/ A heftalita pénzérméken a királyok nevén és évszámán kívül a páva, a bika, a Nap és a Hold, nyíl-íj és tűzoltár ábrázolása látható. Mihira-gula utódai közül néhány pénzérmén a Lankhana és Khinkila név szerepel, akik szintén fehér hun káshmiri uralkodók voltak. Hiüen Csang írja, hogy Indiába menet Káshmíron át vezetett az útja, s hogy ott már több generáció óta a fehér hunok uralkodtak, úgy, mint Peshavárban /Pakisztán/. Ezt Kr.u. 630-ban írta, tehát még akkor is, Indiából kb. 560-ban történt kiűzetésük után 70 évvel megtartották baktriai és káshmíri hatalmukat. Hogy e két király is fehér hun volt, bizonyítja a jóval később élt Albéruní megjegyzése, miszerint: „E királyok török nemzetiségűek voltak, kiknek székhelye Kabulban volt, s ősük Barhategin /hindi nyelven: a Nagy Tegin/ volt, ki Kabulba jövén, hatalmába kerítette az országot. Az ő családjában maradt az uralom, mint mondják, hatvan nemzedéken át.” 12/ A Nagy Tegin nyilván Toramána, a hatvan nemzedék túlzás, de, amint látjuk, Baktriában még sokáig megőrizték hatalmukat, s ez történt Káshmírban is, sőt az India szívében lévő Huna Mandalában, azaz Malvában, amely létezett még Kr.u. 899-ben is s erre hivatkoznak indiai irodalmi források, mint a szanszkrít elbeszélő költemény a Navasahasanka-csarita. 12/ Albérúní jóval később azt írja, hogy a kásmíri és kabuli török /türk/ uralkodók, a Sáhik / ez az elnevezés mint láttuk még az indoszkíták óta fennmaradt/ uralma hősies küzdelem után végülis a 11-ik században bukott el az iszlám túlerő miatt. Albérúní, mohamedán létére, dicsőíti a letünt türk Sáhí család nagyságát és dicsőségét. 14/

A fehér hunok vallásához kapcsolódik a király felszentelése. Az indiai kasztok és törzsek genealógiájával foglalkozó könyv: az Agni Purána írja le a Guhil ház első uralkodójának avatását. Egyszerű harcos és vadász volt és nemzetségének baráti törzse: a Bhil nemzetség főnöke úgy emelte királlyá, hogy jobb kezének hüvelykúját megvágta, s annak vérét a Guhil harcos homlokára kente, ezzel mintegy vérszerződést kötött vele és nemzetségével és elismerte hűbér uralkodójának. Ez az úgynevezett Tilak-ceremónia. /tilak szanszkrít nyelven a homlokra festett szent jel, általában, ha piros, Shíva jele/. Ezt a ceremóniát 1400 éve minden Guhil /Gehlot, Guhilot/ maharána felszentelésekor megismétli a Bhilek vezére, akik a kezdetek óta a legerősebb szövetségesei Mewár uralkodóinak. A mostani maharánát is így szentelték 1980-ban, szóbeli közlése alapján.15/

A feliratokból, pénzérmékből, s a szanszkrít irodalmi anyagból megállapíthatjuk, hogy a heftaliták indiai uralma Kr.u. 460-tól kb. 556-ig tartott, bár Mihiragula már 542-ben vereséget szenvedett és meghalt, de utódai még néhány évig fenntartották hatalmukat. Ekkor azonban mind az indiai, mind a perzsa területen - ott a Szászánidáktól - vereséget szenvedtek, de mint láttuk, Káshmírban és Baktriában /Kabulban/ még sokáig uralkodtak, igaz, az őket északról: Transzoxiánából üldöző türkök többször mértek rájuk csapást, s jórészük nyugat felé menekült. A Kabulban maradtak keveredtek a győztes türkökkel és a Sáhi dinasztia már nem tisztán heftalita volt, mivel a források is türk uralkodóknak említik őket. Ugyanez történt az Indiában maradt utódokkal, hiszen a vesztes háború után a hadsereg menekült, de a gurdzsár pásztorok, valamint az egyszerű köznép már letelepedett elsősorban a nyugati tartományokban /Pandzsábban, Rádzsasztánban és Gudzsarátban/, s hamar asszimilálódtak, vagy ahogyan az indiai tudósok nevezik „indianizálódtak”. Ez a bámulatra méltó alkalmazkodás segítette ezt az egész fajt a túlélésben /ezt figyelhetjük meg majd utódaiknál: az avaroknál is/. Így ír erről a képességről Stein Aurél 1925-ben egy budapesti akadémiai előadásában: „Az ujgurok törzse, ez az életrevaló török néptörzs letelepedett a keleti Tien-San mentén. Ez volt az első a nagy török faj népességei közül, amelyben megvolt a képesség a nyugati művelődés fölszívására, akár keresztény, akár mohamedán véren szivárgott is az be hozzájuk. Más török fajú törzsek is, amelyeket vállalkozó szellemük és bátorságuk Európa felé vezéreltek, tanúságot tettek ugyanerről a képességükről, hogy a nyugati civilizációt asszimilálják és a maguk nemzeti egységébe befogadják. Így történhetett ez a honfoglaló magyarokkal.” ...... „Ilyesféle képességről ismét és ismét tanúságot tettek Ázsia és Európa történetében a török faj kicsiny, de szívós erejű néptörzsei. Hiszem, hogy ezek közé sorolhatjuk törzsökös részét azoknak is, akik Árpáddal együtt jöttek be magyar földre.” /Az indo-perzsa határvidék ősi története a földrajz és újabb kutató-utazások világában. Budapest, MTA 1925./ 16/

Lábjegyzetek:

1/ Upendra Thakur: „The Hunas in India”, Chowkhamba Sanskrit Series Office publ. 1967, Varanasi, p. 5.

2/ Idézett mű, p. 296.

3/ Stein Aurél: „Ázsia halott szívében” Helikon, 1985, Budapest, 442 old.

4/ McGovern, W.M.: „The Early Empires of Central Asia” New York 1939, p.409.

5/ Modi, J.J.: „The Early History of the Hunas and their inroads in India”, Journal of Bombay BRAS, XXIV /1917/, p.567.

6/ Stein Aurél: „Ázsia halott szivében” Helikon, 1985, Budapest. 381 old.

7/ Idézett mű 380 old.

8/ Szász Béla: „A hunok története, Attila nagykirály”, Bartha M. Társaság kiadása, 1943 Budapest, 470 old.

9/ Idézett mű 469 old.

10/ Upendranáth Thakur: „The Hunas in India” Chowkhamba Sanskrit Series Publication, 1967 Varanasi, p. 260.

11/ Zajti Ferenc: „Magyar évezredek”, Bp. 1939, utánnyomás, 405 old.

12/ Stein Aurél: „Ázsia halott szivében” Helikon, 1985, Budapest. 372 old.

13/ Szász Béla: „A hunok története, Attila nagykirály”, Bartha M. Társaság kiadása, 1943 Budapest, 470 old.

14/ Upendranáth Thakur: „The Hunas in India” Chowkhamba Sanskrit Series Publ. 1967, Varanasi, p. 210.

15/ Metclfe: „The Rajput Tribes” /On the base of the Agni Purana/ Vol. 1. Cosmo Publications, New Delhi, 1822 /reprint/, pp.80-81.

16/ Stein Aurél: „Ázsia halott szivében” Helikon, 1985, Budapest. 442 old.

IRODALOM:

1/ Mc Govern, W:M.: „The Early Empires of Central Asia” New York, 1939.

2/ Modi, J.J. „The Early History of the Hunas and their inroads in India”, Journal of Bombay BRAS, XXIV /1917/.

3/ Stein Aurél: Ázsia halott szivében”, Helikon, 1985. Budapest.

4/ Szász Béla: „A hunok története, Attila nagykirály”, Bartha Miklós Társaság Kiadása, 1943. Budapest

5/ Upendranáth Thakur: The Hunas in India”, Chowkhamba Sanskrit Series Publ. 1967. Varanasi

6/ Zajti Ferenc: „Magyar évezredek” Budapest, 1939 /utánnyomás/

7/ Metclfe: „The Rajput Tribes” Vol.1. Cosmo Publications, New Delhi, 1822 /reprint/

Megjegyzések:

1/ A neves indiai történész, a már említett Upendranáth Thakur könyvének /”The Hunas in India= „A hunok Indiában” magyarul/ 38-ik oldalán a magyarokat is említi, igaz, hogy röviden ír róluk, a következőkben:

„Kb. Krisztus előtt 300-ban a hunokon kívül más Türk-Ugor népek, mint pl. az argippák - a mai magyarok - délnyugat felé húzódtak s elfoglalták a mai Kirgíz sztyeppét, majd az Ural és az Altáj hegységek közötti területeket, főképpen a turáni síkságot.”

Ugyanezen az oldalon még egy megjegyzés:

„A turáni síkságon telepedtek le a turáni népek, mint a hunok, a bolgárok és a magyarok.”

2/ Meg szeretném említeni, hogy - az általam ismert - ázsiai népek milyen nyelveken említik a magyarokat, illetve Magyarországot:

Észak-Indiában, Kásmírban, Pakisztánban és Iránban: „Magyarisztán” /Afganisztánban szintén/ /Sztán hindosztáni és urdu-perzsa nyelven országot, helyet jelent/, a nép pedig „magar”, vagy „magyar”,

Törökországban: „hunkár” = magyar /a régi törököknél ez egyben egy magas rangot jelentett, olyasmit, mint a herceg/,

Örményországban: „hungár” = magyar.

 

KIEGÉSZÍTÉS:

Bár a vezető réteg felvette előbb a párszi /perzsa/ hitet, majd - elsősorban Mihirakula és utódai - a hinduizmus „SHIVA” irányzatát, a harcosok és a pásztorok maguk között - sőt még a hadvezérek is maguk között - a régi, Belső-Ázsiából hozott vallásnál maradtak. Mi bizonyítja ezt? Elsősorban a hunok leszármazottjainak, a rádzsputoknak és gurdzsároknak a mai hite. Indiai fő központjuknak számító MALVA, majd annak valamivel kisebb mai területén Mewárban, annak fővárosában Udaipurban és a környező név szerint is hun falvakban /Hunavászi, Hunaganv, stb/ fennmaradt, sok esetben több, mint ezeréves kőtemplomak, palotáik szobrai, díszítései, valamint lakosainak mai vallási szokásai, hitviláguk.

HITÜK: Legfőbb istenük a Napisten, valójában az egyetlen, tehát egyisten hívők, s ez ősi templomaikban, később akárkinek is szentelték azt a hinduk, ott látható. Igy van ez Udaipurban, s a régi mewári fővárosban: Csittorban, s a legszebb, legjobban fennmaradt Napisten templomegyüttesben: Moderában /dél-Mewár/. A hinduk később hozzáépítették saját isten-szobraikat, másképpen nevezték el a templomokat, de egyértelműen valamelyik oltárnál ott látható a Napisten, sugaras fejdíszel, homlokán legtöbbször borostyánból, vagy narancsszínű achátból a napkorong látható /maga a szobor rendszerint márvány/, előtte szekér, melyet hét ló húz, hiszen hitük szerint a ló a Napisten szent állata /másik szent állata az oroszlán/. Jobbkezében a „sors kereke”, körülötte kisebb alakok /ezek mind a régi heftalita, mind a hindu vallás szerint úgynevezett dévák, azaz félistenek, valójában túlvilági segítők, mint pl. az angyalok/. Sokszor látható mindkét oldalán hullámvonal, ez a víz jelképe, s ez az életet adó elem a Napisten ajándéka. Náluk is a következő négy fő elem szakrális, s ezeknek jelképe van:

a/ tűz - vagy a fény, ez az élet maga, s a szellemi erő, jelképe a Nap,

b/ föld - az anya, a termékenység, jelképei a növények, virágok, elsősorban a szentnek tartott bazsalikom, azaz hindi nyelven tulszi,

c/ víz - a férfi, a megtermékenyítő erő, jelképe a hal, a kígyó, vagy egyszerűen hullámvonal,

d/ levegő - éltető erő, a lélek, jelképe mindig madár /indusoknál a „Garuda” - sas, nálunk a turul, de a kereszténységben a galamb/.

A Napisten imádattal majdnem egyenrangú az anyát megtestesítő Matadzsí - szó szerint Úrasszony, Nagyasszony. A mi Nagyasszonyunk megfelelője. Mewárban a Matadzsínek még több ünnepe van, mint nálunk Máriának. Két legfontosabb megjelenési formája: a 1/ Váná-Matadzsí, az erdők, a fák istennője, ünnepe a tavasz kezdetén van, s hitvilágukban kb. olyasmit jelent, mint nálunk a Gyümölcsoltó Boldogasszony. Ábrázolása: egyik kezében nyíl, másikban íj, körülötte fák és bokrok. A harcosok védő-istennője, de a vadászoké is. 2/ Annapurna-Matadzsí, azaz a termékenység istennője, ünnepe az aratáskor, nyáron, a monszun előtt van, ő pedig tevékenységében a mi Sarlós Boldogasszonyunknak felel meg. Egyik kezében a Holdat tartja /ez minden istennő ábrázoláson megtalálható, ugyanis a Matadzsí jelképe a Hold, mint ahogy Máriáé is. Másik kezében virágfüzér van, mint említettem a virág a termékenység jelképe.

A Váná Matadzsí, tehát az erdők anyja elsősorban a harcos bhil nemzetség fő védelmezője. A bhilek a multban is és a mai napig is a maharánák leghűségesebb alattvalói és szövetségesei /ezek emelték trónra az első Guhil királyt - tehát Mihira-Gula leszármazottját - 1400 évvel ezelőtt. ő vadász és harcos volt, ksatrija, tehát második kasztbeli. Vérszerződéssel történt a királyválasztás - úgy, hogy a bhilek vezére megvágta jobbhüvelykújját, s vérével a felszentelendő király homlokát jelölte meg, ez az úgynevezett „tilak”. Ez mai napig így történik, a Guhil család mai uralkodóját: Mahendra Szinghet is így szentelték 20 évvel ezelőtt. A trónra lépés ceremóniája ezután úgy történik, hogy a palota keleti kapuján elindulnak a kb. 50 km-re levő Éklingdzsí templomába, ez a királyok felszentelő temploma, 1100 éves /valójában sok épületből álló templomegyüttes/. Ma - hindu hatásra - Síva templom, de megtalálhatók több helyen a Napisten szobrai Minden szobron, sőt a hívek márvány hálatábláin megtalálható bevésve jobb oldalon a Napkorong, baloldalon a Holdsarló. A Nap maga a Napisten, vagy a Fény istene, a Hold az istenanya, azaz a Matadzsí. Érdemes megemlíteni, hogy a mi Szent Koronánk felső - a pántos rész zárólemezén - ahol a Pantokrátor látható, mellette két életfa, melyek nagyon hasonlítanak a keleten ábrázolt stilizált bazsalikom bokorra, feje mellett pedig ott Napkorong és a Holdsarló. Az előző Jézust, a másik Máriát jelképezi. S még érdekesebb az, hogy a Napkorong belső sugarai úgy helyezkednek el, mint egy szekér küllői, ami pedig egy az egyben megtalálható Indiában, hiszen még a címerük is ez: az ú.n. Ashoka kerék, vagy napkorong. S mindez Buddha óta szerepel az indiai, s így természetesen a mawári jelkép-rendszerben. Az köztudott, hogy Buddha nem árja, nem ind származású volt, anyja: Májá, nepáli szkíta /saka/ hercegnő. Visszatérve a Szent Koronára: a felső kis képen Jézus nem kerek, hanem négyszögletes aranylemezen van tűzzománccal ábrázolva. Ez nálunk is a világ jelképe /említhetném itt a népmesében előforduló „négyszögletes kerek erdő” kifejezést/, de Indiában úgyszintén, s ennek neve a mandala, máig szinte minden templomuk menyezetén vagy festve, vagy kőbe vésve megtalálható, s azért a menyezeten, mert a templom szakrális hely, s a legmagasabb része az, ahol ég és föld összeér.Ez is Buddha óta található meg az indiai, s így természetesen a mewári templomokban. A mandala nagyon hasonlít a mi kazettás menyezetű templomaink kazettáira, elgondolkodtató ez a párhuzam. Még egy motívumot említenék: a páva ábrázolás: az a tűzzománcos, színösszetételében: kék és türkisz pávaminta három helyen található: Mewárban /azaz Rádzsasztánban/, Belső Ázsiában és a Kárpát medencében. A Szent Koronán az úgynevezett „párta-lemezeken” látható /félköríves minták/, de az udaipuri maharána palota szobáiban, folyosóin a pávák szárnyain ugyanaz a minta, a szinek és a tűzzománc technika.

Indiában egyedül Mewárban látható a Napisten ábrázolása bajuszos férfi-arcként. Ráadásul ez több helyen, s ez az arc egyáltalán nem indiai vonásokkal bír. Közép-ázsiai arc ez, kerek, nagy-szemű, nem mandulavágású, mint az árjáké. S itt láttam egyedül, szintén a palotában /ez a része ma Múzeum/ azt, hogy a bajuszos isten fölött, két szárnyas angyal található, mellette pedig nőalakok hatalmas harsonát fújnak. Ez a majdnem európai angyal ábrázolás az indiai tudósok szerint perzsa eredetű, s onnan terjedt el Bizáncon keresztül a keresztény Európában.

Szertartásaik, akár a születéskor, akár a halott búcsuztatásánál mindig kelet és észak felé történik. Fiú születésekor a tehetősebbek leölnek egy bárányt, s annak vérével kenik be házuk fehér falának egy részét, ezzel tudatva az örömhírt a falu népének. Lány születésekor csak közlik az eseményt. A csecsemőket 10 napos korukban viszik ki először, a Nap irányában meghajlítják a fejét, majd, ha van nekik 1-2 percre lóra ültetik. Emlékezés a régi harcos voltukra, hiszen a harcosok kasztjához tartoznak ma is. A vizet is Kelet felé öntik ki, mantrát /himnuszt/ mormolva. Halottaikat égetik, mint a többi indiai, de míg azok kelet irányában fektetik a máglyán a halottat, a mewáriak mindig arccal észak felé, azaz az ősök irányában, hiszen észak felől jöttek. Nagy az ősök tisztelete, kis házi oltáraik vannak.

Papjaik, a mi valamikori táltosainkra emlékeztető csélák. Ezek nemcsak a szertartásokat végzik, hanem gyógyító emberek is. Legtöbbször az indiai vadkender szárított leveléből főzött enyhe kábítószert, szanszkrít nyelven bhángot isznak, ettől révületbe esnek, s az ekkor mormolt varázsigékkel varázsolják a kezükben korsóban tartott vizet, ami azután gyógyító hatású lesz, hitük szerint. Ilyen révült állapotban kapcsolatot teremtenek a tehetségesebb csélák az ősök szellemével, akiktől tanácsot, üzenetet kapnak. Ma már csak a falvakban találhatók ezek a táltosokhoz hasonlítható csélák, s kevés az utánpótlás. Így a kutatás szempontjából ennek a Mewárban még létező ősi hitnek, szokásoknak a tanulmányozása a 24-ik órában van.

http://www.magtudin.org/draradieva.htm

Megjelent: 2933 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. Május 09., Péntek 21:06

Hozzászólások  

 
alexander
#1 datakoma@freemail.hualexander 2011-09-20 12:02
Tegnap, Somogyban, a Megyeházán bagyszerü előadást hallgattam Dr Aradi Éva előadásában a Heftalitákról, Kusánokról és rokonainkról, filmvetítéssel illusztrálva a kutatásokat. Izgatottan várom az ÖRÖKSÉG EGYESÜLET OKT 17.-i k0vetkez[ előadását, amelynek előadója és témája fentiek folytatása lesz. Köszönöm a 3órás lbilincslő előadást.
alex
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 236 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 3.8%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.2%
Ukraine 2.7%France 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Czech Republic 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 415
This Week: 1485
Last Week: 4738
This Month: 14504
Last Month: 20941
Total: 1584969

Belépés