Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2017May01

2008. Június 06., Péntek 04:44

Megjegyzések Mario Alinei Ősi kapocs című könyvéhez

Írta:  Aradi Éva
Értékelés:
(6 szavazat)
Alinei a bemutatón előadást tartott, s ezen elhangzott, hogy a szerző a két nyelv rokonítása alkalmával a magyar nyelv finnugor származásából indult ki, s a könyv is ezt az álláspontot tartalmazza. Meg kell mondanom, ez a tény csalódást keltett nemcsak bennem, de sokunkban, akik az Olasz Intézetben nagy érdeklődéssel vártuk a bemutatót. 

Örültem, amikor 2004 júniusában a Magyarok Világszövetsége által szervezett Őstörténeti Konferencia plenáris ülésén hallgattam Dr. Mario Alinei olasz professzor kitűnő előadását: „Etrusco uno forma arcaica di Ungherese”, azaz „Az etruszk nyelv, mint a magyar egy ősi változata” címen. Mint a Konferencia szervező bizottságának elnöke személyesen gratuláltam előadásához, amelynek vázlatát illusztrációkkal, a professzor szakmai életrajzával és bibliográfiával az MVSz kis füzetben többszáz példányban néhány nap alatt kinyomattatta és így – igaz, olasz nyelven, de a latin alapján érthetően – hozzáférhetővé vált az előadás írott anyaga. A kis könyvben alapvető szavak és a nyelvtani szerkezet egy részének hasonlóságával bizonyítja a szerző tézisét, amely korszakalkotó a magyar nyelvészeti kutatásokban.

Alinei többévtizedes kutatásai alapján azt állítja, hogy az etruszkok ősei a Kr. előtti 2000 és 3000 évek közötti időben a Kárpát medencében éltek a magyarok őseivel együtt, s ide több hullámban érkeztek délről, az úgynevezett „Bádeni kultúra” utáni korban. Akkoriban a Kárpát-medencében volt Európa legtöbb ismert bányája és fémkohója, a délről jött törzsek bányászattal, kohászattal és fémmegmunkálással foglalkoztak. Mint jól felfegyverzett lovasnép mentek tovább nyugatra és elfoglalták Itália egyes részet az etruszkok.

Itáliában sok régészeti leletet találtak, melyből kettő különösen fontos, mivel saját nyelvükön írt felirat van rajtuk. Az egyik a Kr.e. 399-ből, Közép-Olaszországból származó bronztükör, mely Herkulest ábrázolja feltehetően angyalok és egy szép nő társaságában, a másik a Kr.e. 336-ból, a nyugat-olaszországi Tombai hercegségben talált bronz ívóedény. Mindkettő felirata megfejthető etruszk-magyar értelmezésben. Mindkét nyelv agglitunáló /ragozó/, mindkettőben a szó első szótagja hangsúlyos és megtalálható az etruszk nyelvben is a magyarra jellemző magánhangzó illeszkedés /magas magánhangzójú szavakhoz magashangú rag, mélyhangú szóhoz mélyhangú rag járul/, s a birtokos rag néhány esetben megegyezik a magyar birtokossal: -a, vagy –é /pl. lányé, háza/. A névszók kicsinyítő képzője is hasonló: -ke, -kó. A kis füzetben több szó – elsősorban határozószók, névszók, képzők, ragok – hasonlóságára hívta föl a figyelmet a szerző.

Alinei előadásának nagy sikere volt, az MVSz azonnal hozzálátott a teljes kötet lefordíttatásához és megjelentetéséhez.

Éppen ezért nagy érdeklődéssel vártam a könyv magyar nyelvű fordításának 2005 októberi bemutatóját a budapesti Olasz Intézetben. A magyar cím „Ősi kapocs” lett. A bemutatón jelen volt Alinei professzor, az Utószót jegyző Kiss Dénes nyelvész és költő, valamint a könyvet megjelentető Allprint Kiadó vezetője. Alinei a bemutatón előadást tartott, s ezen elhangzott, hogy a szerző a két nyelv rokonítása alkalmával a magyar nyelv finnugor származásából indult ki, s a könyv is ezt az álláspontot tartalmazza.

Meg kell mondanom, ez a tény csalódást keltett nemcsak bennem, de sokunkban, akik az Olasz Intézetben nagy érdeklődéssel vártuk a bemutatót. Mivel Alinei feltevése azt igazolná, hogy a magyarok egy része az etruszkokkal együtt már közel négyezer éve itt volt a Kárpát medencében, ez a rokonság egy merőben új kutatás szükségességét veti fel, mind nyelvészeti, mind történelmi-antropológiai-régészeti területen. Nem értem, miért ragaszkodott – s a könyvben felsorolt irodalom is ezt bizonyítja – a finnugor elmélet képviselőinek mára már túlhaladott téziseihez.

Hiszen még az etruszk népnevet is a türk szóból származtatja, a következőképpen:

TURSCI – ETURSCI /magánhangzó olyan szó elejére helyezése, amelyben mássalhangzó torlódás van, gyakori/, majd ETRUSCI /mássalhangzó csere is gyakori nyelvészeti jelenség/.

Adva volt tehát a legtermészetesebb következtetés, hogy mindkét nyelv: az etruszk és a magyar is ázsiai, mégpedig türk /ótörök/, turáni eredetű. Sajnálatos, hogy Alinei ezt a végkövetkeztetést elmulasztotta. Az helyes megállapítása, hogy a két nép ősei délről jöttek a Kárpát medencébe; éppen ezért kevés eshetősége van annak, hogy egy délről jött, szteppei nép /a magyar/ rokonságban, vagy nyelvrokonságban állt az északi, tundrai népekkel, mint a finn, vagy a lapp és a szibériai kisebb ugor népek. Egészen más kultúra, hitvilág, mitológia és népszokások jellemzőek azokra. A kitűnő ősi eposz: a Kalevala egy merőben különböző világot mutat be, mint a mi mondáink. És például a mi mitológiai állatunk a szarvas volt /hasonlóan más türk eredetű népekhez/, addig az övéké az erdei, északi törzsekre jellemző medve.

És most az egyik kulcskérdéshez szeretnék hozzászólni, annak a két szónak az összehasonlításához, melyek elindították Alinei professzor etruszk-magyar rokonításának tézisét. Ez a Zila – Gyula szavak hasonlósága, mind alaktani, mind jelentéstani szempontból. A gyakorlati, azaz hadvezér uralkodót jelentette a két szó mindkét nép életében, szemben a szakrális királlyal /a magyaroknál: kündü, kende/. A Gyula szó a szanszkrítban is előfordul Dzsula néven, jelentése: tűz /ez pedig az ázsiai vallásokban nagy jelentőségű elem/. De a Zila szó is megvan a hindi nyelvben, de itt jövevényszó az urdu nyelvből; ez volt az Indiát hosszú évszázadokig elfoglaló muzulmánok udvari nyelve, s ez perzsa-arab és türk elemekből áll, tehát elképzelhető, hogy a Zila türk eredetű szó, mint ahogy a fentemlített etruszk népnév is. Jelentése: „főadminisztrátor, irányító”, tehát a mai nyelvhasználatban ugyanazt jelenti, mint annak idején a Gyula, azaz a gyakorlati uralkodót.

Alinei professzor szerint a kettős uralkodói méltóság kazár eredetű. Kutatásaim, de Vámbéry Ármin és Stein Aurél kutatásai szerint is jóval régebbi: a hunoknál és az India északi, észak-nyugati részét a Kr.u. 5-ik század végén elfoglaló heftalitáknál /azaz fehér hunoknál/ már megvolt a kagán /szakrális király/ és a tegin /uralkodó, főhadvezér/ felosztás. Ilyen tegin volt Mihira-gula nagyfejedelem /Kr.u. 515-545/ is, akinek eredeti hun neve a gula volt /1/, rokonítható a mi Gyula szavunkkal, s amely szó a fejedelem méltóságát is kifejezte. Ez a szó azután a részben a heftalitákból alakult avar törzsekkel került a Kárpát medencébe.

Sokkal több a hasonlóság – elsősorban szókincsük vonatkozásában – az ótörök, szanszkrít és más közép-ázsiai nyelvekkel, sőt a még régebben keletkezett kapcsolatunkban a sumérrel is, mint a finnugorral. Kár, hogy Alinei professzor értékes könyvében ezt a vonalat nem kutatta.

/1/ Indicopleustes görög utazó és hajós számolt be – kortársként – naplójában a fehér hunok uralkodójáról Kr.u. 520 körül, s Gulasz-nak nevezte. A szóvégi –sz- hangot a görögöknél el kell hagynunk ázsiai nevek olvasatánál. A későbbiekben Indiában járt arab Al-Béruní is a Gula nevet használta történeti munkájában.

Forrás: http://www.magtudin.org/Aradi%20Alinei.htm

Megjelent: 2444 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. November 05., Hétfő 11:26

Hozzászólások  

 
ValamiVirág
#4 HóalattValamiVirág 2013-01-18 14:11
Volt dátum?(s már itt se vagyok)
Idézet
 
 
leszerelt
#3 Egy kis hadászatművészet civileknekleszerelt 2013-01-18 05:36
Igen: Aggasztó a finnugorizmus - meg a többi magyar történelmi és műveltségi hamisítvány - ránkerőszakolása, úgy az oktatásban mink mindenütt. Kérdés, hogy mit tegyünk ellene, illetve törődjünk-e egyáltalán az efféle politikai célokat szolgáló csalásokkal? És ha igen, milyen mértékben cselekedjünk? Honnan, melyik más nemzetszolgálattól vegyük el az időt és erőt a védekezésre az efféle támadások ellen?

Az egyik tábor szerint erőforrásainkat a már visszaszerzett "területeink" - pl. a bizonyított finnugor-mentes múltunk - megvédésére vessük be, hogy ne keljen azt újra kiharcolni. Ez a gondolkodás erőtakarékosság szempontból előnyös, de legjobb esetben csak "területeink" megtartását biztosítja. A másik tábor szerint erőforrásainkat saját "haditerveink" végrehajtására vessük be. Ez a gondolkodás célszerűség szempontból előnyös, de kockáztatja a nehéz harccal visszaszerzett "területeinket".

Az egyik tábor nem kockáztat; állapota fenntartására törekszik; de gondolkodása kizárja helyzete javulásának reményét. Aki a biztonság híve ezt a gondolkodást teszi magáévá, eszerint (visszahatóan, reaktívan) cselekszik; erejét helyzete biztosítására alkalmazza. A másik kockáztat; állapota javítására törekszik; de gondolkodása kockáztatja helyzetét. Aki elhivatottnak érzi magát egy - szerinte - teremtő munkára, az ezt a gondolkodást teszi magáévá, eszerint (előrehatóan, proaktívan) cselekszik, még akkor is, ha tervei kivitelezése lassú, ha megáll, még akkor is ha területet veszt; erejét kitűzött célja elérésére alkalmazza.

Az első tábor szerint minden építő, haladó terv holtszülött ha nincs aki azt megvalósítsa. Szerinte a megmaradás a legfontosabb, hogy legyen cselekvő bármilyen későbbi cselekedetre. A második szerint ellenségünk rendszeresen, de számunkra kiszámíthatatlanul, oldalba szurkál bennünket kisebb-nagyobb háborgatással, támadásokkal, hogy megállítson bennünket vagy, hogy legalább eltérítsen utunkról, hogy ő rá figyeljünk, ne célunkra. Ez a tábor szerint valahányszor az efféle figyelem-elterelő ügyekre összpontosítunk, elvesztjük célunkat, amelyet újra meg újra meg kell keresnünk. Legrosszabb esetben körbe-körbe forgunk; mindig a pillanatnyi támadás "sürgős" kivédésére vetjük be eredeti célunk űzésére szánt időnket, erőnket.

Mindkét gondolkodás ésszerű, mindkettő hasznos: Ami nehéz, az a rendelkezésünkre álló erőforrások kiporciózása, a megmaradás és az elhívatottság igényei egyensúlyozott kielégítése, azaz élethajónk kormányzása az érzésfergeteg-fölhajtott gondolathullámok közepette. Itt sokat segít, ha már tisztán látjuk egyéni életcélunkat, de Istenünk megkönnyíti ezen munkánkat (is), ha mindennap - és a nagyobb döntések előtt is - elbeszélgetünk egy kicsit vele. Naponta beszélgessünk vele úgy, ahogyan szoktuk legkedveltebb nagyapánkkal, nagyanyánkkal, vagy bármelyik családtaggal akinek társaságában igazán jól (szeretve) érezzük vagy valamikor éreztük magunkat, akár itt él még velünk akár nem, mellőzve minden idegen, természetellenes (valaki más által kitalált) külsőséget (formalitást): Meséljük el neki hogyan sikerült napunk? mi sikerült jól és miért? mi nem és miért nem? - jó, rossz, szerencsés, szerencsétlen terv vagy kivitelezés? vagy azt, hogy célszerűtlenül sodródtunk a körülmények tengerén és, hogy miért? Mondjuk el neki örömeinket, bánatainkat és, hogy azokat, ki, mi, hogyan okozta. Végülis, mondjuk el neki terveinket, és kérjük segítségét gondolataink, szavaink, tetteink irányításához, meg a hozzákellő lelki-, szellemi- és testierőt.

Aztán tegyük azt, amit jónak látunk, akár nehéz, akár nem, mert az, amit tenni fogunk, nem "helyes lesz", hanem "helyes".
Idézet
 
 
Ködszurkáló
#2 Tudomány és közvéleményKödszurkáló 2013-01-16 17:40
Idézet:
Hogy Alinei nyelvészeti szempontból ragaszkodik a finn-ugor elmélethez, azzal nem kell sokat törődni, mert az szerintem, nyelvünknek nem a legfontosabb, csak az egyik rokonága, de ezt a Finn-ugor nyelvi kategóriát a világ tudományossága már rég megdöntötte.
Ha a "tudományosság" felől nézzük a dolgokat, akkor tényleg nem kell vele sokat törődni!

Sajnos a laikus nagyközönségnek viszont csak a "finnugor rokonság elfogadása" marad, most már Marino Alinei professzor által is elismerve.

Ez a baj!

Az pedig, hogy egyetemeinken nem tanítják sem az etruszk nyelvet, sem a sumért (tudtommal), azt jelenti, hogy a magyar tudományosság és nyomában az oktatáspolitika nem is hajlandó ezeket a tudományos tényeket elfogadni és marad a finnugor vonal, erősítve ezzel a laikus nagyközönségben élő és erősödő képet a finnugor rokonságról.
Idézet
 
 
alexander
#1 datakoma@freemail.hualexander 2011-09-20 12:40
Mint őskultúránk és történelmünk iránt érdeklődő, figyelemmel kisérem a nyelvészeti kutatásokat, és az új eredményeket. Alinei kutatásairól és könyvéről évekkel ezelőtt tájékozódhattam a tv műsorából, amelynek köszönhetően megismerhettük az Etruszk Székely-Magyar rovás és a nyelv hasonlóságait. A közmondások és ünnepek meglepő egyezését. a Kárpát medence kultúrális kisugárzásaként elismert Etruszk gyökereket. Hogy Alinei nyelvészeti szempontból ragaszkodik a finn-ugor elmélethez, azzal nem kell sokat törődni, mert az szerintem, nyelvünknek nem a legfontosabb, csak az egyik rokonága, de ezt a Finn-ugor nyelvi kategóriát a világ tudományossága már rég megdöntötte.
Tudnunk kell, hogy az olasz nyelvészet intenzíven kutatja az Etruszk eredetet és folyamatos eredményeket érnek el. Megemlitem B. Tamás-Tarr Melinda olasz-magyar Folyóiratának publikációit e tárgyban is és ajánlom az Olvasók szíves figyelmébe.
www.osservatorioletterario.net /
www.osservatorioletterario.net /.../
Sajnálattal kell felhívni a figyelmet ama szomorú tényre, hogy
hazánk egyetemein nincs Etruszk tanszék, de hivatalos Etruszk kutatás sem. Ugye tudják, hogy mért?
alex
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 211 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68%Canada 1%
Romania 5.8%Serbia 0.8%
United States 5.2%Kuwait 0.4%
Russian Federation 3%Switzerland 0.4%
Germany 2.6%Czech Republic 0.2%
Ukraine 2.6%Australia 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.7%France 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Belgium 0.1%

Today: 8
This Week: 8
Last Week: 4794
This Month: 8
Last Month: 25391
Total: 1501044

Belépés