Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2018Aug19

2008. Szeptember 13., Szombat 19:37

A Magyar kód 7. rész

Írta:  B KÁNTOR JÁNOS
Értékelés:
(5 szavazat)
Nagy nehezen, már eljutottunk a folyamatos teremtés, az ezzel párhuzamos elmúlás fogalmaihoz. Ennek ellenére görcsösen ragaszkodunk az egyszeri, megismételhetetlen „nagy bumm”, az „ősrobbanás” elméletéhez.     Isten     Magyar Grál 7                           /Befejezô rész/

Isten óvjon, ledönteni mindent, ami talmi, elegendő tudnunk mi az, amin állunk.
 
„Kezdetben...”
Mondják a különféle, szent íratok.
Hogyan is lehetett az a kezdet? - nem tudjuk, igazából nem is tudhatjuk.
Hiszen, miként érthetné meg az idő rabigájába zárt, ok-okozati béklyók közt botladozó elménk a kezdettelen-végtelen fogalmát?
 
Pedig, mindig volt „tojás, és tyúk” is.
 
A csend a hang melegágya, minden emelkedésnek omlás a párja, s visszhang a ledőlő fa zajára a magjának hasadása.
 
Nagy nehezen, már eljutottunk a folyamatos teremtés, az ezzel párhuzamos elmúlás fogalmaihoz. Ennek ellenére görcsösen ragaszkodunk az egyszeri, megismételhetetlen „nagy bumm”, az „ősrobbanás” elméletéhez.
Valamikor táguló, majd szűkülő világegyetemről, „végtelenről” adnak hírt „a legújabb kutatások”, és apokalipszisnek, világvégének képzeljük a földi élet részbeni megszűnését is.
 
Nonszensz, de úgy látszik, a „teremtés koronája” nem képes megszabadulni a „tömegvonzástól”, a „geocentrikus” (kezdet és vég) világképtől, az állati testbe szorult „istenparány” alkotta „szem-ély” felsőbbrendűségének illúziójától.
 
Sőt, mi több, önteltségünkben saját képmásunkra teremtettünk isteneket.
 
Nem volt ez mindig így.
Az eddigiekben a magyarság, és más népek nyelve, hit-, mondavilága segítségével próbáltunk közelebb kerülni a nagy titokhoz, a „kezdetek kezdetéhez”, magához Istenhez.
A rendelkezésre álló összefüggésekből egy meglepően fejlett, univerzális világkép, istenkép bontakozott ki.
Úgymint; az örökkön létező TEN-gely, az isteni törvény, az Isten egyenese, az Ő „gondolata”, „magja”, „szeme”, az IZ, az IGE által besugárzott ősanyagból, energiatengerből kiemelkedő ANYA szenthármassága.
Az IS-TEN-ANYA fogalma.
 
A továbbiakban, ennek a „komplex”, de mégis egységes fogalomnak nyomait próbáljuk felkutatni a jól bevált forrásainkra támaszkodva.
 
Talán eljött az ideje, hogy a nyelvünkön kívül, a másik archaikus örökségünket, a rovásírásunkat kérjük fel segítségül.
Azt az „ABC”-t, amely tökéletesen kiszolgálta hangkészletünket, úgy is mondhatnánk, a magyarnyelv 40-45 hangjára lett komponálva. Amelyben, az „egy hang, egy betű” elve mellett, létezik egypár több betűt, pontosabban egy-egy fogalmat kifejező, úgynevezett „bogárjel” is.
Többek között ilyen az „us”, „ős” tartalommal bíró szimbólum, amit többen azonosnak vélnek az isten kifejezésünk első, „is” tagjával, a „mi” Szentmagunkkal.
 
(A mássalhangzókra épülő rovásírásunk - sok esetben a magánhangzókat ki sem írták - magába hordozza a magánhangzók felcserélésének lehetőségét.
Avagy, az „us” minden további nélkül ejthető „is”-ként.
Példának okáért, több dokumentumban találkozhatunk a kisasszony helyett, „kusasszony” formulával.)
 
Természetesen, ez a jel nem más (Mi is lehetne más?), mint egy stilizált mag, vagy szem, és bizonyára az sem okoz meglepetést senkinek, hogy teljességgel megfelel a korai „Síva-szem” ábrázolásoknak.
 
 Ezt a titokzatos jelet, rejti a vámfalui „istenszeme”, és a veleméri „isten valamicsodája” hieroglifa, valamint az énlakai „egyusten” ligatúra.
 
Igen, az „istenmag”, „istenszem” „Isten valamicsodája”, az egyik ősünk, tőle eredünk, avagy a megfoghatatlan istenmagtól, a „Szentlélektől”, a szellemszikrától.
 
De fordítsunk kicsit több figyelmet az énlakai „egyusten” ábrázolására.
Aminek csúcsában helyezkedik el az „us” jel, a „virág” szára, levele az „eNT/TeN”-t, még az alsó „kettős kereszt” az „eGY” szavunkat jeleníti meg.
 
Az egész virágmotívum „hivatalos” - egyustenen kívüli - olvasata még, egy az Északi-sarokra képzelt, megszemélyesített világoszlop.
 
Na tessék, „us”, „is”, „iz”, tengely, oszlop.
De vajon hová tűnt a népi emlékezetből az Anya?
 
Kérem szépen, nem tűnt el, ott van!
Méghozzá az ábra alján lévő hegyszimbólumban. (lásd: „Szervas és madár” c. fejezetet)
Mellesleg, hol is lehetne máshol Isten egyenese, a Világfa, az Anyából sarjadt, teremtett világ, ha nem az „üveghegyeken is túl, egy nagy hegy (az ősanya) tetején”?
 
Mindent összevetve a ligatúra értelme nem lehet más, mint Isten, az Is-Ten-Anya egysége, a „három magyar igazság”, a létező nagyvilág összessége.
 
(Természetesen, megvan az alapja az „anyaszimbólum” sarokként történő „fordításának”, mégpedig a rovásírás „S” betűjének hasonló formájában.
Csakhogy, sokkal nagyobb a valószínűsége az „ANA”, ANYA” szavaink „n, ny”, dombszerűen (!) ívelő jeleinek, a fametszés technikájából adódó „sarkosodására”, az ősi szimbólum megőrzésére.
Így már érthető a sarok „r” és „k” betűjének hiánya, s nem utolsó sorban, elméletünk helyessége.)
 


Ennek kapcsán, ejtsünk egy-két szót elődeink Világfájáról, az Életfáról, ami összeköti az alvilágot az égi világgal. Tövénél helyezkedik el az idő rabigájába zárt földi világ, „a nagy fa mindegyik ága egy-egy, külön birodalom”. A „világfa legfelső rétegében, a „Nap birodalmában” minden aranyból van, a fű, fa, virág, a fán is aranyalma terem”. Ágain laknak az indián ég, Oxlanhuntikú, gyökerein az alvilág, Bolontikú istenei. Ő Yaxce, a mennyei fa. Rajta helyezkednek el a holtaknak, és a még meg nem születetteknek lelkei. A világai között szabadon szárnyal az isteni követ, a mag-, a lélekhozó Turulmadár. Rá akasztotta fel magát a maya földisten, miáltal elnyerte a paradicsomi létet.
Ő az Életfa, a szentkereszt, a mayák beszélő keresztje, a „Fent, mint lent” tanát magába foglaló örök harmónia. Az isteni nász gyümölcse, az érzékelhető és érzéken túli világ összessége.
 
Nos, nem véletlenek az egyezőségek, a törzs, a tengely, az elágazások, a hegy, az anya, az alvilág, a „Nap birodalma”, a szentmag.
A Világfa, és az énlakai ligatúra egy és ugyanazon dolog szimbóluma, nem más, mint a világegyetem, az egy élő IS-TEN-ANYA.
 
Írásunk elején többször merítettünk a sumér, egyiptomi emlékekből.
Jogosan merül fel a kérdés: Vajon, náluk miért nem tapasztalható Isten hasonló megjelenítése?
 
Mindenek előtt lapozzunk vissza az általunk Szentmag jelképként azonosított egyiptomi Ankh-hoz.
Nos, az újabb ismeretek birtokában, úgy sejlik, kicsit többről van itt szó, mint Iz, Us, Ős jelképéről.


Igen, a fent elhelyezkedő Szentmag, az „IS”, a tengely és az elágazó keresztszára a „TEN”, még az alsó rész háromszög formája az Anya megjelenítését szolgálja.  
 
Figyelemmel az eltelt évezredekre, az „egyusten” díszítőmotívum rovásjelekből formázott ligatúra jellegére, megdöbbentőek a hasonlóságok.
 
(Igaz, a rovásírásunk „eGY”-e, az Isten, az egész világ egységét szimbolizáló „kettőskereszt” hiányzik az Ankh-ról. De - mindezt pótolandó -, számos korabeli ábrázoláson az oldalszárakat duplán jelenítik meg.)
 
Amint, azt már említettük, a Szentmag, az Is-Ten-Anya tisztelete történelemelőtti időkbe nyúlik, így a ma ismert első civilizációk is csak az őket megelőző, nagy kultúrával bíró népek maradékaitól értesültek róla.
Méghozzá a fejlettségi színvonaluknak megfelelő módon, és mélységében.   
 
Persze, ez nem vonatkozott a beavatottak, netalán „az isteni lényekkel” testi kapcsolatba is kerülők, szűk csoportjára.
Akik, többek között a piramisok, zikkuratok, obeliszkek építésénél is alkalmazták az isteni törvényeket, technológiákat.
Az egyiptomi Kheopsz piramist gyakran nevezték az ország mérlegének, a világköldökének, sőt voltak, akik – nem véletlenül - az egész világmindenséget fedezték fel benne.
Szinte lehetetlen a rengeteg matematikai, csillagászati összefüggés, teória számbavétele, de van egy meghatározó adat, ami kizárja az esetlegességet. Mégpedig a nagy piramis magassága, ami közel egymilliárdnyi része a Nap és a Föld távolságának.
 
Mivel a piramisok, obeliszkek csúcsain a Szentmag, (benbenet), avagy annak földi megtestesülése, a Nap helyezkedik el, nem lehetnek kétségeink a piramisok, a Világfa, az „egyusten” ligatúra által sugallt világnézet rokonságáról.
Mindezt alátámasztják a különféle járatok, mint „elágazások”, valamint a piramisok alatt részben feltárt, részben feltételezett „gyökerek” (alvilág), labirintusok.
 
Ebbe a körbe tartozik a babiloni zikkurat is, ami egy hétlépcsős „piramis” volt (a Világfa elágazása általában 7, vagy 9). Az alja fekete (alvilág), a közepe piros (a földi élet, a vér jelképe), a felső része kék (az ég, az égiek jelképe) színekben pompázott.
Hérodotosz szerint: „Az utolsó toronyban nagy szentély van, benne párnákkal megvetett, hatalmas kerevet, meg egy arany asztal áll. Istenszobor azonbannincs benne. Éjjel senki sem léphet be a szentélybe, csak egy-egy asszony, akit az isten kiválasztott magának…”
 
Bizony, bizony, még Hérodotosznak is feltűnt az isteni-szentély egyszerű, istenszobor nélküli berendezése.
Végül is milyen szobrot állíthattak volna a Szentmag lakhelyében?
 
Hasonlóan „szerény” berendezéssel bírhattak a dél-amerikai indiánkultúrák piramis-szentéjei is, amiket a „Nap” lakhelyének gondoltak (lásd: „napkötözés”).
 
De mit jelenthet a piramis elnevezés?
Állítólag, az egyiptomiak nem mondták ki – esetleg nem is tudták - a nevét, vagy egyszerűen „m(e)r”, azaz meredő, emelkedő kifejezésekkel illették.
A görögök (akik még a személyneveket is jelentésüknek megfelelően fordították!) a „per-em-usz” kifejezést használták. Vagyis a per (fel), em (emelkedő), usz (jelentése ismeretlen) összetételből származtatták.
 
Reméljük, megbocsátják öntörvényű tobzódásainkat, ha a „per”-t, az Ige, égi, fel, mer-edő, megtermékenyítő, az „em”-et, mint em-elkedő anya (Em-es), még az „usz”-t, hossz, tengely értelemben másítjuk át.
 
Nincs értelme tovább kertelni, el kell mondanunk, hogy a piramisok is Is-Ten-Anya egységét hivatottak hirdetni.
 
Hogy még az ókori viszonyok közepette is kissé drága „reklám” lehetett?
Jogos a felvetés.
Például, csak a Hufu (Kheopsz) piramis építéséhez, kb. 60 millió mázsányi, azaz 600 ezer vagonnyi kőmennyiség szükségeltetett, nem beszélve faragásukról, csiszolásukról, szállításukról.
 
Nyilvánvaló, hogy valamiféle gyakorlati célt is kellett szolgálniuk.
Mivel, temetkezési helyként történő beazonosításuk közel sem bizonyított, ugorjunk át Babilonba egy kis segítségért, ott is a már korábban említett zikkurat szentélyébe.
 
Ahová, Hérodotosz szerint:
 
„Éjjel senki sem léphet be a szentélybe, csak egy-egy asszony, akit az isten kiválasztott magának…”
Nos, lehetséges, hogy Hérodotosz korában ezt az istent Madrukkal azonosították, de emlékezzünk; Madruk is Napisten. A torony eleve olyan dőlésszöggel épült, hogy a nyári napforduló időpontjában a Nap - különböző fény-, árnyékhatásokkal kisegítve -, olyan látszatott keltsen, mintha a templomból kiindulván a felvonulási úton, és az Istár Kapun keresztül menne fel a szentélybe.
Ne feledjük a Nap a Szentmag földi tükröződése. Ezért van Kheopsz piramis benbenetje, a Szentmag egymilliárdnyi Nap-Föld távolságra a földszínétől.
Ezért van az „Ég és Föld találkozása”, a teremtés szereplői „belekódolva”, a piramis alakzataiba.
                                                                                                                       
Ezek szerint, a piramis nem sír, hanem a fogantatás, helyesebben az isteni fogantatás színtere.
A babiloni Étemenanki (Ég és Föld találkozása), az egyiptomi „ország köldöke”, a magyar „világ közepe, köldöke”, ahová - a pásztoraink szerint is - az égi, aranyalma „szokott” esni.
A Világfa csúcsáról leeső, mag, alma pedig nem más, mint az Ankh, az énlakai ligatúra által megjelenített Szentmag. A fáraók, a későbbi királyok égi származásának, égtől kapott hatalmának jelképe. Amely az Uasz, jogarrá történő átváltozásával összhangban, országalmává, vagy Szent Péter kulcsává alakult át.
 
(Példa, a „véletlenek” sorsszerűségére: Az Ankh-ot gyakran nevezik az „Élet Kulcsának”, Szent Péter kulcsát (mennyország kulcsa) pedig az „örök élet kulcsának”.)
 
Amennyiben, a piramis, a Szentmaggal, a szellemszikrával, a fénylélekkel való feltöltődést is szolgálta, elvileg kapcsolatba hozható az istengyermek, a fénylény születésével is.
 
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül még a piramis, Világfa megfeleltetést. Konkrétabban, a holtak-, és a még meg nem születettek lelkeinek a Világfán történő elhelyezését.
A „birodalmai” között szabadon közlekedő lélekhozó-, lélekvivő Turul szerepét sem (lásd: rakamazi, nagyszentmikósi leletek).
 
Összességében, nem tévedünk sokat, ha a piramist az élő világmindenség, a Világfa, az Is-Ten-Anya, az „Ég és Föld találkozásának, az ősi násznak földi megjelenítéseként határozzuk meg.
 
Ahol, bizonyos időpontokban (a Benu, Főnix, Turul érkezésekor) lehetővé válik a Szentmag érzékelése, az isteni szikra, a Szentlélek átadás, átvétel misztikus szertartásainak lebonyolítása.
 
De ismernünk kell a sajátosan magyar „számmisztikát” is. A hármas szám jelentőségét, a „három a magyar igazság” mondásunk eredetét, a „Három Isten” titkát.
 
Nemkülönben, a hét törzs, hét vezér, hét magyar, hét bolygó, hétfejűsárkány, heted-hét ország, a Világfa hét birodalma kifejezések által fennmaradt hetes szám tiszteletének alapjait.
 
Már, már hozzászokunk, hogy mindennek van valami mögöttes tartalma, titka.
Vajon, mi rejtőzhet még varázsszámaink mögött?
 
Ideje „magasabb régióba” lépnünk, avagy a matematika mellett a geometria világába is betekinteni.
Amennyiben, a számok által meghatározott mértani alakzatokra gondolunk, egy új „dimenzió” tárul föl előttünk.
Tudniillik, a háromszög (a háromszirmú virág) – hogy egyéb pajzánabb motívumokról ne beszéljünk - a szentháromság mellett, elsősorban „az emelkedő földet”, a nőt, az anyát, a befogadást szimbolizálja.
 
Viszont, a hetes, és a hármas különbségeként kapott a négyes szám, a teret, a világ négy sarkát, a szentkeresztet, a kisugárzás „útjait”, a TEREMTÉST érzékelteti.
Földi nyelven megfogalmazva a kiáramló, férfiúi energiát.
 
Azaz, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a HÁROM, és a NÉGY egyesülése, násza a HETES, ami nem más, mint a teremtett világ.
 
Az már csak hab a tortán, hogy a mayáknál a tűz (Ige!) körül lévő három kő a nők, még a „milpa” (megművelendő terület) négy sarka a férfiak jelölését szolgálta. Valamint, az ősi szokásokat híven őrző indiai esküvők központi szertartása, a szent tűz körüljárása alatt, a menyasszony háromszor, még a vőlegény négyszer kerüli meg a tüzet.
 
Továbbmenvén - helyesebben átlépvén a háromsíkú világba, a térbe -, megállapíthatjuk, hogy a piramisalakzat egy négyzet alapú, négy háromszög alkotta test.
 
Aminek felülnézete egy kereszt, közepén a benbenet-tel, a Szentmaggal, vagyis megkaptuk az úgynevezett „atlantiszi keresztet”.
 
„Pantha Rhei” mondták a bölcsek, és úgy tűnik nem alaptalanul.
 
 
Ter-Emt-És
 
Az égi Fény hamvaiból újra kél,
Réved, s elnyújtózik a horizont végtelen tengelyén.
 
Megkondul az aggidő; beteljesül megint,
A „kör-osztása”, a „kör-öszt”, annak törvénye szerint.
 
Vén karok tartják, feszítik őserők,
S érett Magként töretik meg az Ébredőt.
 
Hasad a héj, sarjad az új vetés,
Véráldozat nélkül nem lehet újjászületés.
 
Fényfodrok cikáznak a csillámló vizek felett,
Csengő kacajuk zajára, Em lassan felemelkedett.
 
Aranyvessző aranyága hull az ezüst ágyba,
Megnyílik, kitárul a föld szirma, az élet virágszála.
 
Nászukra kerek sátrat borít rá az Ég,
S meglódul hármas tengelyén a Nagy Kerék.
 
 
Mindenek emlékezete a megnyíló hegy, vagy a két domb között felkelő Nap, a „Látóhatár Hegyei” hieroglifa, az Ankh-al, és a „Fénylő Hármas-halom”, a kettős kereszttel.
 
Örök törvény; ha már poétának képzeljük magunkat, ideje zárni sorainkat.
 
Végezetül, álljon itt, a sokak által idézett, Sir John Bowring, angol nyelvész magyar nyelvről mondott pár mondatta;
 
"A magyar nyelv messze magasan áll, magában. Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett.” „Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét: ....."

 
                                                                                                   B. Kántor János
 
 
Utóirat:
 
Vizsgálódásaink során nem cél, hanem a megismerés vezetett. Több úton indultunk el, s egy helyre érkeztünk.
Ugyan, véthettünk lépéseket, de a végkövetkeztetésben nem hibáztunk.
 
Miszerint; VALÓBAN EGY AZ ISTEN.
 
Csak gondoljunk bele; még a mai, úgynevezett „felvilágosult” korunkban is mennyi könny, mennyi vér folyik a különböző istenek nevében?
 
Talán, ideje lenne felnőni, s legalább ebben a tekintetben az azonosságokat erősíteni.
Felfedezni magunkban a Szentmagot, engedni nyílni, engedni sugározni.
 
Engedni, hogy jó helyett, jobbak lehessünk.
 
A többi majd történik, csakúgy „magától”.

 

Megjelent: 2115 alkalommal Utoljára frissítve: 2011. Augusztus 03., Szerda 21:38

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 236 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.7%Serbia 1%
Romania 5.2%Canada 1%
United States 4.5%France 0.4%
Russian Federation 3.4%Switzerland 0.4%
Ukraine 2.8%Australia 0.4%
Germany 2.6%Netherlands 0.2%
Sweden 2.2%Belgium 0.2%
United Kingdom 2.1%Italy 0.2%
Slovakia 2.1%Poland 0.1%
Austria 1.3%Spain 0.1%

Today: 501
This Week: 4572
Last Week: 4431
This Month: 12403
Last Month: 25672
Total: 1899551

Belépés