Print this page
2009 április 29, szerda

Rimavilág

Szerző: B Kántos János

Az egész ármány és métely, mondogatják az összeesküvés elmélet hívők.
Nem alaptalanul, hiszen szinte minden, az emberiség szempontjából jelentősebb sorsfordulóról előbb, vagy utóbb kiderült valójában nem úgy történt, ahogyan tudjuk, ahogyan „mesélték” nekünk. 
 

 „Nappal a vám, éjjel a betyár, a koldus sem
 kér, elveszi, ami jár. A gyilkosból áldozat
lesz, s jogról papol a zsivány. Szótlan a mély,
néma a hegy, „az egész egyre megy” ordít a
parány. Arctalan fényvesztők serege nyüzsög,
megoszt, kirekeszt, eltagad erényt és
üstököst. Könnyű a szó, híg a könny, mindent
nyálkás köd takar, s fasisztává válik a magyar.”

 
     Az egész ármány és métely, mondogatják az összeesküvés elmélet hívők.
Nem alaptalanul, hiszen szinte minden, az emberiség szempontjából jelentősebb sorsfordulóról előbb, vagy utóbb kiderült valójában nem úgy történt, ahogyan tudjuk, ahogyan „mesélték” nekünk.
Mindeközben, a hivatalosan elismert szakértők hada - jobb esetben -, elnézően mosolyog, vagy egyszerűen „bolydult elméjűnek” titulálja a másoldal képviselőit.
Persze, nem is olyan régen tudományos fokozatokkal bíró, országosan elismert szaktekintélyek bizonygatták, hogy „nincs más alternatíva”, privatizálni kell, hiszen az állam rossz gazda. Majd, a mindenható piac rendben tartja folyamatainkat, kialakítja a jóléti-gazdaságot. (Igen, mindig erről volt nevezetes a profitéhség!)
Tudjuk, „az akkori gazdasági viszonyok”, „a pozitív mutatók, trendek”, és különben sem várható el senkitől a jövőbelátás képessége.
 
A probléma csak annyi, hogy amikor már egy számadójuhász is megállj-t kiáltott volna, az illető urak még mindig a hitelek felvételén szorgoskodtak.
Tökéletesen kiszolgáltatva ezzel az országot, a gazdaságot, gyarmattá téve a hazát.
 
Mit tartsunk erről?
Tévedni emberi dolog, csak az úgynevezett „liberális közgazdaságtan” máshol jól bevált elemeit próbálták alkalmazni a sajátos, magyarországi viszonyaink közepette.

Nem, kérem szépen nincs liberális és nem liberális közgazdász, jó és rossz közgazdász van, aki vagy alkalmazza az objektív helyzethez illő lépéseket, vagy sem.

Sajnos, esetünkben megtalálta zsák a foltját, a sikeresen megosztott társadalom felhatalmazásából, karrierlovagok, különböző érdekkörök által küldött, általuk vezérelt politikusok is döntési helyzetbe kerültek, s a fenti idegen érdekeket gátlástalanul kiszolgáló „üzletemberekkel” egyetembe máig sütögethetik pecsenyéiket a haza hamvai felett, zsarolhatnak pártokat, kormányokat.

 Azaz, nincs csodálkoznivaló a szárnyra kapott, különféle összeesküvés elméletek, a nemzetközi nagytőke, vagy az izraeli pénzügyi körök jó okkal feltételezett fondorlatai hallatán.

 Egyelőre ne beszéljünk a „hazánkba tartózkodó zsidó kommandókról”, a MOSZAD által állítólagosan elkövetett rémtettekről.
 Nézzük a tényeket:
Egyre több, hitelesnek tűnő politikai elemző véleménye szerint, „Izrael állam léte hosszútávon nem tartható fenn”.

 Magyarán, a saját csapdájába eső, kissé megroggyant Amerikai Egyesült Államok sem vállalhatja sokáig a zsidó állam életben tartásának növekvő költségeit.

 Amennyiben, ez az egy megállapítás valós (márpedig az), bármi elképzelhető.

 A világ leghatékonyabb titkosszolgálatával bíró állama, a világ legbefolyásosabb köreit irányító népe természetszerűen gondoskodni akar az esetlegesen bajba kerülő nemzet-, és honfitársairól.

 Például azon módon, ahogyan ezt Simon Perez megfogalmazta; avagy manapság nem szükségszerű fegyverekkel hódítani, területet rabolni, elegendő a kapcsolat, tehetség, pénz, és lazán felvásárolják Manhattant, Lengyelországot, és Magyarországot.

 S, ha már lúd, legyen kövér, az sem egy utolsó szempont, milyen áron.

 Úgy látszik a privatizációknál megszokott, „tedd tönkre, majd ad el bagóért” módszere más területeken is működik.
 Az „oszd meg és uralkodj” ördögi elvével, a médiadiktatúra agymosásával bégető nyájjá, nyájakká degradálják a közösségeket, az embereket.
A nemzeti jelképek szalonképtelené tételével, bemocskolásával, a határon túli magyarok arcpirító kirekesztésével még a lehetőségét is elveszik az öntudatra ébredésnek.
Volt itt (Magyarországon!) már a Szentkorona svájcisapka, István király döglött sirály, az Árpádsávos zászló fasisztajelkép, a Turulunk „dülledt szemű tojó”, hogy a durvább ocsmányságokról ne is szóljunk.
 
És ne legyenek illúzióink, idővel erre a sorsra kerül a nemzetiszínű zászló, a kokárdával egyetembe.
(Nem tudom feltűnt-e már Önöknek; hogy a hivatalos propaganda szerinti „tomboló nacionalizmusunk” dacára egyre kevesebb kokárdát viselővel találkozhatunk márciusnak idusán.)
 
Az erkölcsi és gazdasági ellehetetlenítés után pedig jöhet a szabadrablás.
Hogy; ezt nem engedjük?
Dehogynem, jótéteménynek, megváltásnak fogjuk érezni a megszállásunkat. 
 
Ne feledjük, az ilyen kaliberű tervek kiagyalóinak minden körülmény eszköz, adott esetben „fegyver” is lehet.
Az eladósodás, a teljes pénzügyi függőség következtében a mindenkori hatalom bármikor térdre kényszeríthető. A társadalom maradék ellenállása egy kaotikus, netalán polgárháborús állapot megteremtésével felmorzsolható. 
 
Vegyük például a magyarországi cigányságot, mint lehetséges „eszközt”.
Egy a demográfiai katasztrófa szélére sodort országban adott egy dinamikusan szaporodó etnikum, amely közel sem integrálódott a többségi társadalomba. Sőt, jelentős hányada mélyszegénységben, tanulatlanul tengődik, és az alapvető együttélési normákat sem teszi magáévá.  

Tehát, egy részük, akár már holnap is „aktivizálható”, könnyedén befolyásolható, tömegesen rávehető lázadásra, pogromokra. (Lásd: Olaszliszka)  A magyarsággal sorsközösséget vállaló, józanabb réteget pedig „meggyőzhetik” az értelmetlen, és brutális rasszista jellegű támadások sorozata.
Mi lesz ennek a vége?
Nehogy azt higgyük, hogy az „új hazában” szükség lesz cigányokra. Leendő uraink nem akarnak második Palesztinát, ahol újra az „asszonyok méhe” lenne a „csodafegyver”.
 
Avagy, a megrendezett történések, a lángoló putrik látványa után az eddig finnyáskodó országoknak is be kell fogadnia a „menekültek” áradatát. Az esetlegesen itt maradó, körülbelül 6 millió magyar pedig jó lesz a „megváltó tőkét hozó nemzetmentőknek”, mint a kollektívbűntudat terhe alatt görnyedező napszámos.
(Tudnunk kell, hogy a cigányság feltételezett létszáma (600 ezer – 1 millió fő) jócskán alábecsült. A különféle felmérések alkalmával nem ritka, hogy a több százfős romaközösségekből csupán tucatnyian vállalják fel valós származásukat. A magyar fiatalok elvándorlása már elkezdődött, és a következő években drasztikus emelkedés várható.)
 
Ez lenne a csodálatos jövőnk?
Nagyon reméljük, hogy nem.
Legyünk tárgyilagosak, könnyen elképzelhető, hogy az izraeli érdekeltségű ingatlanfelvásárlások főként üzleti vállalkozások, és sajnos megvan a valószínűsége annak is, hogy a romák elleni, értelmetlen, és embertelen sorozatgyilkosságokat nem külföldi titkosszolgálatok, hanem gyűlölettől eltorzult lelkű honfitársaink követik el.

Ne engedjük tettrekészségünket elaltatni az összeesküvés elméletekkel, de ne engedjük éberségünket sem elaltatni a mindent elkenő, elsumákoló „fényvesztők serege” által.

Van dolgunk és nem is kevés. Elsősorban meg kell szólítanunk, be kell fogadnunk a nemzet érdekeit magáénak valló zsidóságot, cigányságot.  
Őszinte, egyenes szóval megbeszélni közös dolgainkat.
Egyetértésre kell jutnunk a MOSZAD szolgálatába szegődött, vezető beosztású hazaárulók csapatairól, a cigánytelepeken terjedő, minden emberi normát nélkülöző szubkultúrákról.
S amennyire csak lehetséges kompenzálni múltbéli adósságainkat.  

Nem utolsó sorban, példát venni a magyarság, és a Magyarországon élő tótok, svábok, szerbek, románok kapcsolatából.

Kántor János