Felhívjuk a figyelmet, hogy az alábbi történet pusztán a képzelet szüleménye.  Persze, az egy másik kérdés; Vajon, mi szülhette a képzeletet? 

Nagy volt a család, és én csupán egy voltam a sorban, nem a legnagyobb, s nem a legkisebb. Szegény anyám azt sem tudta, ki hányadik gyermek. Akkor igazodott el köztünk, ha egy-egy nagyobb ünnep kapcsán sorba ültette a társaságot.
Talán, csak születésem körülményei voltak némiképp különlegesek.
Emlegette is apám – már amennyiben egyáltalán szóba kerültem -, hogy; „Josephet nem a gólya, hanem a fény hozta, Jézus napján született. Majd meglátjátok, egyszer még nagy ember lesz belőle. Hahaha…”
 
Ez a félig-meddig gunyoros mondata visszhangzott a fülemben Sharon grundjai mögött, miközben, mint győzedelmes király, a mogyorófakardommal rendet vágtam a magvazó lósóskák ármányos seregei között.
De később, West Lebanonban, egy életveszélyes műtét előtt is ez járt az eszemben, amikor mindenki döbbenetére, szinte önkívületi állapotban ordítottam; „Ne kötözzetek le! Ne itassatok le! Érezni akarom a fájdalmat! Felül akarok emelkedni az anyagon, a testen, mint Jézus!”
 
A megrökönyödött doktor engedett kívánságomnak… állítólag háromszor ájultam el az iszonyú kínok közepette.
Bizonyára, ezek az önkívületi időszakaim voltak, amikor, nemhogy fájdalmat nem éreztem, hanem fantasztikus boldogság vett körül, és minden erőmmel a feloldódás állapotába igyekeztem.
De az öreg Nathan úgy gondolta, nincs még itt az idő, és minden egyes alkalommal visszarántott ebbe a rideg, durva vadvilágba.
 
Mert, vadnyugat az egész világ, az erős, főként, ha van elég sütnivalója, érvényesül, és megmarad. A gyenge, főként, ha elvei vannak kiszámíthatóvá, kiszolgáltatottá válik, és elpusztul.
 
Ne álszenteskedjünk testvéreim, ez a világ rendje, aki el szeretne érni valamit, ne válogasson a módszerekben.
„A cél szentesíti az eszközt”- mondogatják.
Arról pedig nem szól a fáma, hogy milyen célok képesek tisztázni az eszközöket, fehére mosni ruháinkat. Amennyiben a szándék megfelelően kemény az emberben, minden cél szenté válik.
 
Nekem pedig voltak céljaim, és nagyon akartam megvalósulásukat.
Megmutatni a gőgös, fennhéjázó tudományoskodóknak, kiválasztottságuk illúziójában pöffeszkedő papoknak, politikusnak, hogy valójában mennyire kicsinyek és esendőek.
Hogy van a világon olyan hely, ahol zümmögés az óceánok árja, s csak porszem a Himalája irdatlan magassága.
 
Soha sem feledem apám „földekről hazatérő” meggyötört tekintetét, és a jóslásból származó, susogó bankókat „hozó” kacagó szemét, a kettő különbözőségét.
Csak akkor volt némi könnyedség, felszabadult légkör, ha az „ezt a varázspálcám küldi” szavak kíséretében egy csomó pénzt rakott a pislákoló lámpa alá.
Ilyenkor még anyám is engedékenyebbé vált, tovább lehettünk fenn, egy kis vidámság, falatnyi emberhez méltó élet költözött a dohos falak közé.
 
Tudtam, éreztem, hogy ez nem az én világom, nekem más utat jelölt ki az ég.
 
A lábműtétem, pontosabban az ájulásaim óta különös, megmagyarázhatatlan érzések kerítettek hatalmukba. Bizonyos szituációkban előfordult, hogy fentről, az anyag szorításától megszabadulván láttam a környezetem, az éppen zajló történéseket. Elképesztő könnyedség, gyönyörű színek, és letisztult értelem jellemezte ezeket, a pillanatokat.
 
Egy ilyen alkalommal, hihetetlenül szikrázó, fehér fénykoszorúban jelent meg előttem Jézus.
Kezét fejemre téve így szólt: „Az Isten Lelke legyen veled! Te leszel a kereszténység, az egész világ megújítója, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának alapítója.”
 
A több órás eszméletvesztésből ébredve, tudtam, gyökeresen megváltozott az életem. Ezek után, mindent alávetettem a „transzállapotok” irányíthatósága érdekében.
Akár az „ördöggel” is cimboraságba keveredtem volna, a tudatos kontroll megszerzéséért.
 
Részt vettem szellemidézéseken, beléptem a helyi szabadkőműves páholyba, csatlakoztam a metodistákhoz, és az anyagiak biztosítása érdekében akár törvénysértő cselekedetektől sem riadtam vissza.
 
Mentségemre legyen mondva, tapasztaltam a törvények, nagyon is emberi érdekek mentén történő keletkezésének mechanizmusát, a pénzre pedig mindig, mint szükséges eszközre tekintettem.  
 
Igen, ennek a szemléletnek köszönhetően lettem később polgármester, milíciaparancsnok, bankigazgató, sőt amerikai elnökjelölt is.
De mindezek, csupán mellékes momentumok, a fő hangsúly az emberiség helyes útra terelésén volt.

Már, már teljesen belezavarodtam a szellemidézések, látomások, a Társaság, a metodisták nyújtotta teóriák, megvilágosodások és kételyek kusza halmazába, amikor egy helyi hitvitán felhívták a figyelmemet Bálamra, a különc, magányosan élő öreg indiánra.
Akiről a többiek azt tartották, a „titkok őrzői” közül származik, ismeri a múltat és tudja a jövőt, igaz, szentember.
 
Hosszas, véget nem érő udvariaskodások, ajándékok küldözgetése előzte meg első találkozásunkat, de mindenképpen megérte a fáradságot.
 
Az alábbiakban megpróbálom összefoglalni a több hónapig tartó beszélgetésünk lényegét;
„Amikor még a többi teremtménnyel testvériségben éltünk, különös lények, a Kiin Ahaur követei érkezett hozzánk.
Ők emelték ki törzsünket a természet harmóniájából, az állatvilág gondtalanságából, nekik köszönhető a „fényes homlokúvá”, emberré válásunk folyamata.
 
Kiin Ahaur követei, más néven a Mag Népe arról a földről származott, ami már nincs. Mivel, az arany ragyogása elhalványította szemük fényét, és a Föld Szíve sem bírta tovább a kincsektől roskadozó tornyaikat, Isten lerombolta az égig érő építményeket, és a tenger fenekére süllyesztette a bűnös városukat, az egész országukkal egyetemben.
 
Nagyon kevesen élték túl az „égszakadást-földindulást”.
A megmaradtaknál elhalványult a „szívek beszéde”, a „távolba látás” képessége, s kénytelenek voltak, a sokkal tökéletlenebb nyelvre és fülre hagyatkozni. Így, a szétszóródott csoportok már nem tudtak kapcsolatot tartani egymással.
 
Elmondásuk szerint, azért kerestek fel minket, hogy ne tűnjön el nyomtalanul a birtokukba lévő tudás, a teremtés képessége.
Az idők folyamán többször meglátogattak, mert minduntalan elfelejtettük figyelmeztető szavaikat.
Egyszer madarak szárnyán, máskor cethalak, vagy tengeri kígyókban érkeztek.
 
Mindig magukkal hozták a Szentmag követét, a testet öltött fényt, Quetzalcoatl-t. Ő az isteni fény forrása, Itz-t, a Világfa életereje, melynek sugarai áthatják a mennyei madár lakhelyét, az alvilág gyökérzetét, és a „most” tartóoszlopait egyaránt.
Ő lakozik a minden földi létező apjában, a mi Napunkban is.
Melegétől kapja agyagtestünk az életet, fényétől az isteni lelket.
 
Az utolsó ittlétük alkalmával, úgy gondolták, eléggé érettek vagyunk a tudás hordozására, így átadták a tudományukat, és a világ teljes történetét tartalmazó aranylemezeket.
Azzal a kikötéssel, hogy csak igaz emberek olvashatják, mivel a bennük foglaltak nemcsak jóra, de rosszra is felhasználhatóak.
Törzsünk, Belár népe, a Nagy Hegy titkos barlangjaiban a mai napig őrzi - sok egyéb emléktárggyal egyetemben - az átadott lemezeket.
 
A Mag Népének köszönhető a hallgatag piramisok, a „Beszélő Keresztek” létezése, de az anyagi és isteni származásunk tudatában létrehozott „KIT US” (Két Ős) birodalom számtalan csodája is.”
 
Mint a setétség birodalmának útvesztőiből napfényre buggyanó patak csobogása, úgy áradt a szó a kortalan öregből. Beszélt születő, elbukó népekről, békés, teremtő időszakokról, a nyugalmat sorozatosan megtörő harcokról, hatalmas véráldozatokkal járó háborúkról.   
 
Én csak hallgattam, és szorgalmasan jegyzeteltem. Szentségtörésnek éreztem volna otromba kérdésekkel megtörni ezt a romlatlan, tiszta folyamot.
Tudtam, hogy nagy érték birtokába kerültem, hiszen Bálam történetei nem másról, mint a bibliai Édenkertről, Jézusról és egy titokzatos babiloni népről* szólnak. (* Sajnos, a próféta itt félreérti Bálam szavait, nem a történelmi Babilonról, hanem egy elsüllyedt kontinensről beszélt.)
 
De leginkább az aranylemezek keltették fel érdeklődésemet.
Egyszerűen nem tudtam szabadulni a birtoklási vágytól, ami, hol sivatagi oroszlánként ordította, hol a legszentebb zugaimba is besikló kígyóként sziszegte; „Meg kell szerezned őket!” „Te vagy méltó az igazság tarsolyaira.”
 
Ettől kezdve már űzött a vérem, minduntalan feléjük tereltem a beszéd fonalát, de Bálam úgy tett, mintha nem is hallaná a lemezekre vonatkozó megjegyzéseimet. Nem volt foganatja az „igazság napfényre kerülése”, vagy az „emberiség felvilágosítása” kezdetű, szent eszméknek sem.
Végül, minden teketória nélkül megkérdeztem; Mennyi pénzért hajlandó elárulni a kincs rejtekhelyét?
 
Nem látszott különösebben meglepettnek, mi több, mintha egy apró, rebbenésnyi mosoly is átsuhant volna a mindig rezzenéstelen, csupa ránc pókerarcán.
 
„A valódi kincsek a legbelső, titkos barlangjaiban vannak. A kapzsi szemeknek távol, akár a fénylő csillagok, még a tiszta szemeknek túlontúl közel, akár a bennük ragyogó csillagok.” – mondta.
 
És ez volt az utolsó mondata, amit hallottam tőle.
Hiába kerestettem nagy erőkkel, senki sem találta, nyomtalanul eltűnt még a környékről is.

Úgy éreztem elérkezett az idő az emberiség felvilágosítására, a „Jézus Krisztus Egyházának” alapkő letételére.

Mivel, számos, nem egyszer egymásnak ellentmondó információk között kellett eligazodnom, megbízható vezetőt kerestem a felmerült kételyeim eloszlatására.
 
Amit, viszonylag rövid időn belül sikerült megtalálnom, méghozzá nem is akárkiben, maga Szent Pál sietett segítségemre.
 
Az egyik este a megalapítandó vallás alapjain, hittételein gondolkoztam, amikor nagy fényesség támadt a szobában. Nem éreztem semminemű félelmet, csak kíváncsiságot, hiszen nem először fordult elő ilyesmi. Azon sem lepődtem meg, hogy a fényforrás lassacskán emberi alakot vett fel, aztán fokozatosan hús-vér emberré változott, majd maga Szent Pál állt az ágyam mellett.
 
„Zörgettél, tehát megnyittatik, kértél, tehát adatik.” – mondta, és úgy beszélgettünk egymással, mint egyik ember, vagy egyik barát a másikkal.
 
A Bálam által ismertetett dolgokra a következőket nyilatkozta:
„Fiam, az igazság valóban egy, de minden emberben másképpen mutatja meg az arcát, és ezt kell kihasználnunk. Nekünk a Szentmag Izráel tőbevágott fájának gyökerét jelenti, amely, dacára a népünket ért sorscsapásoknak minden körülmények között újrahajt.
A benned is jelen lévő Szentmag által elsőrangú kötelességed, az újvilágot Izráel házának megszerezni, és az ígéret földjévé, Sion újjáépítésének szent helyévé tenni.
Ez legyen a célod, és ne engedd, hogy letérítsenek az igaz útról.”
 
Mivel, a Bálam által elmondottak nélkül képtelen lettem volna az evangélium megalkotására, a történet vázát megtartottam, de Szent Pál útmutatásait szem előtt tartva jelentősen átalakítottam.

Azaz, Isten Nefinek, Izráel fiának tesz ígéretet, hogy törzsét az ígéret földjére vezeti, és nagy néppé teszi.
Nefi népe egy „csoda iránytű” segedelmével átkel a sivatagon és az óceánon, így Kr.e. 600-ban ők lettek az újvilág meghódítói.
 
”…a gömbben levő mutatók aszerint működnek, hogy mennyire hittünk bennük és hogy mennyire engedelmeskedtünk nekik.” (N.1. 16/28)
 
Nefi törzséből eredtek az Amerikát benépesítő nefiták és lámaniták.
A nefiták sokáig hűek maradtak Isten törvényeihez, még a lámaniták már a kezdeteknél meginogtak, és letértek a kiszabott ösvényről.
Isten a lámanitákat bőrük sötétebbé változtatásával büntette meg. (Ők lettek az indiánok ősei.) A nefitákat viszont, a teljes eltévelyedésük következtében, a lámanita testvéreik által törölteti el a föld színéről.
 
Így két legyet ütöttem egy csapásra, érthetővé váltak Amerika őslakosainak zsidóktól eltérő faji jellemzői, valamint - a korai vallásváltásuk miatt -, hitbéli különbözőségeik is.
 
A Mag Népéből, a „Szentmagtól eredőkből” lettek a járediták, vagyis, a „leszármazottak”. Akik, Bálam elmondásához hűen, korábban, a nagy tornyok ledöntésének, a nyelvek összezavarásának idején érkeztek Amerikába, de Nefi és fiai érkezésének idejére már kihaltak, illetve Isten elhagyása miatt kiirtották egymást.
A járediták szerepeltetése nélkülözhetetlen volt, mivel, a lemezeik jövőbeli előkerülése esetében is védhetővé kellett tennem a könyvemben foglaltakat.
 
Ezen okok következtében nem írhattam át mindent. Éter könyvében bőven maradtak eredeti nevek, elnevezések (Éter, Étem, Kom, Kis, Ákis, Hét, Kim, Korom, Émer, Ómer, Nimród).  
Tehát, a nefiták megtalálják a régen kipusztult járediták ősi tanokat, és az emberiség történetét tartalmazó aranylemezeit.  
„És annak bizonyságául….huszonnégy bevésésekkel teli, színarany lemezt hoztak magukkal.” (Móziás 1. 8/9)
 
„…ezek egy elpusztult népről számolnak be, pusztulásuk idejétől visszafelé egészen a nagy torony felépítéséig, amikor az Úr a népek nyelvét összezavarta és őket az egész föld színén szétszórta, sőt még régebbi időkig, egészen Ádám teremtéséig.” (Móziás I. 28/17)
 
De azokat, Szent Pál intelmeivel összhangban, csak részben ismertettem, pontosabban „Morónival lerövidíttetem” Éter írásait.
 
 „Titkos förtelmességeikkel kapcsolatos esküiket, szövetségeiket, a jeleket és a csodákat azonban, fiam, parancsolom, hogy tartsd magadnál, ne közöld ezzel a néppel, hogy meg ne ismerjék őket, nehogy ők is sötét utakra tévedjenek és elpusztuljanak.” (Alma 37/27)
„Ezért titkos esküik és szövetségeik szövegét ne mutasd meg ennek a népnek. Csak gonoszságaikat, gyilkosságaikat és förtelmességeiket mond el nekik.” (Alma 37/29)
Inkább;
„Prédikálj nekik bűnbánatról és a Jézus Krisztusba vetett hitről. Tanítsd őket alázatra, hogy szelídek és alázatos szívűek legyenek.” (Alma 37/33)

Sok gondot okozott még az írások nyelvének meghatározása. Bálam elmondása szerint, a Mag Népe Babilonból (*) származott, viszont, az én változatomban Nefiék zsidók voltak, akik saját nyelvükön írtak.

(*Eredetileg egy elsüllyedt kontinensről, „Atlantiszról” volt szó, melynek történetét a héberek helytelenül Babilon legendájára vonatkoztatták.)
 
Tehát, a valódi lemezek napvilágra jutásakor könnyen kiderülne a turpisság. Úgy gondoltam, a leghelyesebb, ha a zsidók által is használt egyiptomi írást, pontosabban, annak egy megváltoztatott formáját vesszük alapul, ezzel is növelve az azonosítás lehetőségeit.
 
„Történetemet pedig atyám nyelvén írom, amely a zsidók tudását egyiptomi nyelven fejezi ki.” (Nefi 1. 1/2)
„Mi pedig ezeket a saját tudásunk szerint, vagyis az általunk formált újított egyiptomi írásjelekkel írtuk, mert mi a ránk hagyott írásjeleket, beszédünknek megfelelően megváltoztattuk.” (Mormon 9/32)
 
Csakhogy, további kérdések merültek fel; A nefiták hogyan olvassák el a járediták lemezeit, vagy én - aki Moróni kinyilatkozása által jutottam a lemezek birtokába -, miként fordítom le a nefiták és járediták hagyatékát?
 
Mint mindig, a megoldást elsődleges vezetőmtől, Szent Páltól kaptam meg:
„Ha kételyeid támadnak, bátran fordulj Istenhez.”
 
„…két ezüstívbe foglalt kő is van a lemezek mellé téve, és ezt a mellvérthez erősített két követ az Urimnak és Turimnak hívják, amiket Isten készített a könyv lefordításához; és azokat, akik a régi, vagyis az előző időkben ezeket a köveket bírták és használták, látnokoknak nevezték.” (J.S.)
„Móziás a két látókő segítségével lefordítja a járedita lemezek írásait.” (Móziás 1/28)
 
A lemezek nyilvánosságra hozatalát, szintén „Istennel tiltattam meg”, de a hitetlenségek eloszlatása érdekében három hithű emberemnek „egy angyal tárta” szemeik elé, illetve, még nyolc „külső” személy láthatta a titokban készített rézlemez „másolatokat”
 
„...és a bevéséseket is láttuk, melyek régies, és különös kivitelű munkának látszottak.” (J.S.)
 
Az alkalmazott változtatások ellenére tiszta a lelkiismeretem, hiszen Isten akaratával összhangban, az igazság széleskörű elterjesztése, az eltévelyedések megakadályozása érdekében történtek.
Nagy fejtörést okozott a Paradicsomkertben lejátszódó történések hitelt érdemlő tolmácsolása, ugyanis két egymásnak teljesen ellentmondó elméletet kellett ötvöznöm.
Bálam szerint nem történt semminemű bűnbeesés, éppen ellenkezőleg, az Úr akarata érvényesült a mag, a gyümölcs befogadásával, „elfogyasztásával”.
 „Amikor még a többi teremtménnyel testvériségben éltünk, különös lények, a Kiin Ahaur követei érkezett hozzánk. Ők emelték ki törzsünket a természet harmóniájából, az állatvilág gondtalanságából, nekik köszönhető a „fényes homlokúvá”, emberré válásunk folyamata.”
 
Még Szent Pál a következőket nyilatkozta;
„Mindez az ördög igéje, aki hitünk, s Jézus Krisztus egyházának alapjait támadja. A bűntudat, bűnbánat nélküli ember nem óhajt feloldozást, megtagadja a Bárány vérének tisztító erejét, új utakon jár, miáltal szétszéled a nyáj.
És, ha nincs nyáj, vajon, mi dolga lehet a pásztornak?”
 
Pál intelmei ellenére nem hagyott nyugodni Bálam teóriája, egyrészt újszerűsége, másrészt - valljuk be - ésszerűsége, és valószínűsége miatt sem.
 
Újra kompromisszumos megoldást választottam, ugyan meghagytam a tiltott gyümölcs és elfogyasztásának bűnös jellegét, de beleszőttem a Szentmag eszméjét is, mint az életfa gyümölcsét, a világfa, az egész világ életerejét.
 
Tehát, az ellentmondásokat mintegy feloldandó;
 
„És miután megteremtette első szüleinket, az erdő vadjait, az ég madarait, egyszóval mindent, ellentétnek is kellett lenni, hogy örökkévaló tervét az ember érdekében megvalósíthassa. Igen, a tiltott gyümölcs is ellentéte az élet fájának, mert az egyik édes, a másik pedig keserű.” (N.2. 2/15)
 
„Ezért mondta Évának az őskígyó, vagyis az ördög, minden hazugság atyja: Egyetek a tiltott gyümölcsből és akkor nem haltok meg, hanem olyanok lesztek, mint az Isten, mindent fogtok tudni, jót és a rosszat egyaránt.” (N.2. 2/18)
 
„Mert ő (az Úr) minden embernek megparancsolta, hogy bánják meg bűneiket, mivel feltárta előttük, hogy ősszüleik vétke miatt mindnyájan kárhozottak lettek.” (N.2. 2/21)
 
Mindezek ellenére az értő fülek kedvéért feltettem a kérdést; Mi történt volna, amennyiben Ádámék nem vétkeznek?
 
„És akkor nem lettek volna gyermekeik; ártatlanok maradtak volna, és nem lett volna örömük, mivel a bánatot sem ismerték volna, és nem tehettek jót, mivel a bűnt sem ismerték volna.” (N.2. 2/23)
 
Azaz, igaza van az öreg indiánnak;
 
„Igen, Ádám azért bukott el, hogy emberek lehessenek; az emberek pedig azért vannak, hogy boldogok legyenek.” (N.2. 2/25)
 
Avagy, valóban eredendően átkozottak, kárhozottak lennénk?
 
„…aki elvész, az saját maga miatt vész el, és aki vétkezik, saját maga ellen vétkezik; mert ugye szabadok vagytok, saját akaratotok szerint cselekedhettek, mivel Isten tudást adott nektek és szabaddá tett benneteket.” (Hélamán 14/30)
 
Nos bevallom, a többirányú megfelelés késztetése, a Szentmag elmélete, valamint Szent Pál emberi bűntudat iránti elvárásai miatt, kissé belezavarodtam az ősszülők körüli dilemmákba.
 
Végül, úgy gondoltam, az lesz a legelegánsabb, ha Istenre bízzuk a problémák megoldását.
 
„Minden tehát annak bölcsessége szerint történt, aki mindent tud.” (N.2. 2/24)
 
Mit mondjak, továbbra is hiányérzetem volt. Az eddig leírtak közel sem adták vissza a Szentmag lényegét, Isten sugárzó, teremtő, mindent átható és átalakító természetét, megjelenési „formáját”. A vesztébe rohanó, „anyagba süllyedő” emberiség megmentőjét, az isteni fény elhozóját.  
Újra – kitudja, már hányadszor – átdolgoztam az elkészült könyveket, és beszúrtam az életfa gyümölcséről szóló látomásokat.
 
„És történt, hogy ott egy fát láttam, amelynek kívánatos gyümölcse az embert boldoggá teszi.” (Léhi 8/10)
„…és vettem a fa gyümölcséből és azt mindannál édesebbnek találtam, amit valaha is ettem. …mindannál fehérebb volt, amit valaha is láttam.” (N 1. 8/11)
„…lelkemet végtelen nagy öröm töltötte el.” (N 1. 8/12)
Ennek – Bálamtól hallott - ellenpólusát, az anyag erejét, az emberi kapzsiság „kincsektől roskadozó, égig érő tornyait” egy nagy épülettel jelenítettem meg.
 
„Akkor én is körülnéztem és a folyó másik partján egy tágas, nagy épületet pillantottam meg, amely mintha magasan a föld felett, a levegőben ált volna.
És az az épület tele volt emberekkel, öregekkel és fiatalokkal, férfiakkal és nőkkel, akik fényűzően finom ruhákba voltak öltözve és újukkal gúnyolódva mutogattak azokra, akik a fához jöttek és a gyümölcsből ettek.” (N 1. 8/26-27)
 
„… az a nagy, tágas épület a világ gőgjét jelképezi. És összedőlt és nagy volt a pusztulása.” (N 1. 11/36)
 
Ezt a nagy pusztulást pedig csak a Szentmag követének Jézusnak (Quetzalcoatl-nak), az általa hozott fénynek, Igének befogadásával kerülhetjük el.
 
„Miután meglátod a fát, amelynek gyümölcséből atyád evett, egy férfit is fogsz látni a mennyből alászállni és tanúja leszel ennek. ….bizonyságot fogsz tenni róla, hogy ő az Isten fia.” (N 1. 11/7)
 
„… láttam, hogy emberi formája van, habár tudtam, hogy az Úr lelke ő, és úgy beszélt velem, mint ahogy egyik ember beszél a másikkal.” (N 1. 11/11)
 
Jézus: „Jöjjetek hozzám és vegyetek az élet fájának gyümölcséből; igen szabadon ehettek az élet kenyeréből, szabadon ihattok az élet vizéből.” (Alma 5/34)
 
„Bizony, bizony Isten bennünk, és mi őbenne vagyunk az Egy. Ahogyan azt Turulkán tanította; a mag befogadásával megnyílik egy sajátos belső világ, amely magába foglalja a Világfa minden birodalmát, terét és idejét.”
 
„Hasonlítsuk tehát az igét egy maghoz. Ha befogadjátok, vagyis, ha megengeditek, hogy a magot szívetekbe elültessék, akkor az, ha igaz, vagyis ha jó mag és hitetlenségetek ki nem veti, vagyis ha ellene nem szegültök az Úr Lelkének , akkor kebletekben növekedni fog.” (Alma 32/28)
 
„És akkor majd, mert hittel, szorgalommal és türelemmel ápoltátok az igét, hogy gyökeret verjen bennetek, lassacskán gyümölcsöt is fogtok róla szedni, mégpedig olyan gyümölcsöt, amely mindennél többet ér, amely minden édesnél édesebb, minden fehérnél fehérebb, és minden tisztánál tisztább.” (Alma 32/42)

„Az Úr megmondta, hogy ő szentségtelen templomokban nem lakik, hanem egyedül az igazak szívében…” (Alma 32/36)
 
„Tudod te, hogy mi a jelentése annak a fának, amelyet atyád látott?
 
Igen, tudom, az Isten szeretete az, amely áthatja az emberek szívét és ezért mindennél kívánatosabb.
És ő így folytatta: Ige, és a leggyönyörűségesebb a lélek számára.” (N 1. 11/21-23)
 
Igen, az átalakítások végeztével régen nem érzett nyugalom vett körül. Tudtam, hogy meg kellett tennem, és éreztem, hogy jó úton járok.
Már több mint két hónap telt el a Szent Pállal történt utolsó „találkozásom” óta. Bármilyen abszurdnak is tűnik a dolog, úgy gondolom, egyszerűen megsértődött.
Sajnos, újra bebizonyosodott, hogy a másvilágról visszatérő, vagy megidézett szellemlények túlnyomó többsége közel sem tisztul meg az életük folyamán rájuk rakódott, gyarló, emberi tulajdonságoktól.
Amennyiben az anyagi világban az aranyra, hatalomra, vagy hiúságra akasztották lelküket, azok a túlvilágon is jó ideig ott maradnak.
 
Pedig - kiengesztelése érdekében -, a készülő evangéliumom számos részében biztosítottam a zsidóság kiválasztottságát, Izráel Házának elsőbbségét.
 
A megbocsátó, szerető Jézust a büntető Jahve tulajdonságaival ruháztam fel;
 
„Jön már az Úr napja kegyetlenül, féktelen izzó haraggal. Pusztává teszi a földet, kipusztítja róla a vétkeseket.” (N. 2. 23/9)
 
„Mert a médeket indítom ellenük, akik ezüsttel nem törődnek, aranyban sem gyönyörködnek.” (N. 2. 23/17)
„Csecsemőiket szemük előtt zúzzák szét, házaikat kifosztják, asszonyaikat meggyalázzák.” (N. 2. 23/16)
„Úgy jár majd Babilon (a világ), az országok ékessége…” (N. 2. 23/16)
 
És teszi mindezt a kiválasztott nép érdekében;
 
„Íme, tenyerembe véstelek be (Izráel háza), szüntelen előttem vannak falaid.” (N.1. 21/16)
„Elnyomóiddal megetetem saját húsukat, megrészegednek saját vérüktől, mint a musttól.” (N. 1. 21/26)
„Állítsatok vágóhidat fiainak őseik bűne miatt, hogy talpra állva el ne foglalják az országot.” (N. 2. 24/21)
„Fogságba vivőiket foglyul ejtik, és uralkodnak elnyomóikon.” (N. 2. 24/2)
„Királyok lesznek a gondviselőid és fejedelemasszonyok a dajkáid; földre borulnak előtted és nyaldossák lábad porát.” (N. 2. 6/7)
 
„Ne örülj annyira Palesztina, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréből vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz.” (N. 2. 24/29)
 
„Mindörökre örökségük földjévé szentelem tehát ezt a földet (Amerika) utódaidnak…” (N. 2. 10/19)
„Ébredj, ébredj, Sion, szedd össze erődet! Öltözz ékes ruhába, Jeruzsálem, te szent város. Nem jön már ide többé körülmetéletlen és tisztátalan.” (N. 2. 6/24)
„Az új Jeruzsálem, itt ezen a földön (Amerika) fog felépülni József utódainak a maradéka számára, amire a jel már megadatott.” (Éter 13/6)
 
Isten útjai kiszámíthatatlanok. Van, amikor a „jó” „rosszat”, és fordítva, a „rossz” „jót” szül. Hiszen, minden negatív változás a dolgaink átértékelésére, új utak keresésére ösztönöz.
Esetemben is hasonló történt, ugyan elveszítettem egy támogatót, de visszanyertem a szabad gondolkodás lehetőségét.
 
Már a kezdetektől sokat foglalkoztatott a legfelsőbb lény „személye”, a különféle istenfogalmak helytállósága. Vizsgálódásaim közepette arra a következtetésre jutottam, hogy a zsidó-keresztény tanok alapján kialakított, öreg, jóságos, vagy éppen haragos „atyaistenkép”, mára meglehetősen avulttá, tarthatatlanná vált.
Vissza kellett térnem tehát, Bálam meglehetősen elvonatkoztatott Istenéhez, a teret képező törvény (nagykereszt), az anyag (Hal), és az isteni lélek (Itz) „alkotta” EGY-hez, a „Földkígyó és Napmadár” egyesüléséből (Quetzal-Coatl) keletkezett Mindenséghez, a „Világfához”.
 
Úgy vélem, csak ebben a „univerzális” istenképben, világnézetben válik lehetővé a „minden Istenben, és mindenben Isten” elvének alkalmazása, értelmezhetősége.
Imígyen tudott Bálam egyszer személyként („A hozzánk érkező idegen varázsló pedig a megtestesült isteni fény, maga Quetzalcoatl…”), máskor megfoghatatlan, sugárzó, teremtő forrásként („Itz Isten könnycseppje, szeme, a tudás, a fény forrása”), vagy egyszerűen Mindenségként („Isten maga a Világfa”) beszélni Istenről.
 
De, gyakran előfordult nála a Napként megtestesülő Teremtő képzete is. („Melegétől kapja agyagtestünk az életet, fényétől az isteni lelket.”)
 
Ennek okán azonosítottam Jézust a Szentmaggal, illetve, a belőle áradó Fénnyel.
„Ő a világ világossága és az élet. Az örök világosság, mert fényét nem lehet kioltani, és az örök élet…” (Móziás 16/9)
 
S ezt a halhatatlan lelket osztja meg velünk, emberekkel, ezt a magot ülteti szívünkbe, ennek világosságát helyezi szemeinkbe.
„És a lélek egy része lakik bennem…” (Alma 18/35)
„A test lámpása a szem, ezért, ha a szemed tiszta, az egész tested világosság tölti el. De, ha a szemed gonosz, akkor az egész tested sötétség tölti el. Ha tehát a benned levő világosság sötétség, milyen nagy akkor az a sötétség.” (Nefi 3. 13/22-23)
 
És, mint Szentmag, Ő a Teremtő, valamint a Fény megtestesülése által, Ő a Fiú is.
„Atya, mert Isten erejétől fogantatott, és Fiú a test miatt.” (Móziás 15/3)
„Íme, én vagyok Jézus Krisztus, Isten Fia. Én teremtettem az eget és a földet…” (Nefi 3. 9/15)
„…az Atya és a Fiú és a Szentlélek egy és ugyanaz, mert én az Atyában vagyok, az Atya pedig énbennem van, és így az Atya és én egyek vagyunk.” (Nefi 3. 11/27)
 
Igen, Isten három tulajdonsága, megnyilvánulási formája „egy és ugyanaz”, hiszen az „egész” létértelmét vesztené bármelyik híján. Ezért lehet Jézus az „alfa és ómega”.
 
A Szentmagból áradó fény a Szentlélek, az általa teremtett, életre keltett anyag a Fiú, aki önmaga (az „anyagi én”), feláldozásának árán eljuttatja a benne élő Szentlelket (az „isteni ént”) az emberekhez.
„…érettem pedig az Atya a Szentlelket ajándékozza az emberek fiainak.” (Nefi 3. 28/11)
„És azoknak, akik befogadtak engem (az „isteni ént”), megadtam, hogy Isten fiai lehessenek…” (Nefi 3. 9/17)
 
„Az Atya pedig nem más, mint Isten törvénye, egyenese, a „nagykeresztbe feszülő erő” – mondta Bálam.
„ Atya, mert Isten erejétől fogantatott, és Fiú a test miatt.” (Móziás 15/3)
„És mert testet ölt, azért Isten Fiának fogják hívni – mivel testét alárendeli az Atya akaratának –…”(Móziás 15/2)
És az Atya, Isten ereje, akarata – mondja az írás.
 
Mégis, hogyan tudnánk kézzelfoghatóbban meghatározni a Mindenható lényegét? – kérdeztem egyszer Bálamtól.
„ Nézd a melegével életet, fényével lelket adó Napot, az alkonyánál könnyező, feltámadásánál örvendő Anyacsillagot.
Nézd a porba csúszó kígyót, az egekben repülő madarat, és máris közelebb jutottál az igazsághoz.
De, ha képes vagy mások szemében meglátni a fényt, már meg is találtad Istent.” – válaszolta csendesen az öreg indián.
 
Úgy gondolom, ettől bölcsebben senki sem tudná összefoglalni a lényeget…
 
 
Utószó:
 
Ifjú Joseph Smith-t 1823. szeptember 21-én egy Moróni nevezetű angyal világosítja fel Isten terveiről, az „utolsó napokban” végrehajtandó intézkedésekről, valamint, Amerika igaz történelmét és Jézus Krisztus eddig nem ismert dolgait tartalmazó lemezek hollétéről.
 
Az „Utolsó Napok Szentjeinek - Jézus Krisztus Egyházának”, vagyis a mormon vallás alapjait magába foglaló „A Mormon könyve” 1830 márciusában jelenik meg, majd rá pár hónapra Joseph Smith vezetésével hivatalosan is megalakul a mormon egyház.
 
A vallásalapító 1842-ben belép a helyi szabadkőműves-páholyba, melynek okán több szabadkőműves eredetű elemmel, szertartással, hittétellel bővíti egyházának tanait.
 
A kezdeti üldöztetések után, úgy a mormon egyház, mint Joseph Smith elfogadottá válik hazájában. Smith-t többen „Amerika Szent Páljának” nevezik.
Jelenleg több mint 10 millió mormon él a világon.
 
A Moróni által felfedett aranylemezek létét hitelt érdemlően soha sem tudták bizonyítani, amely két dolgot feltételez; vagy nem rendelkeztek a kérdéses lemezekkel, vagy az eredeti tartalmat jelentősen átdolgozták.
 
Bár, a mormon valláshoz, annak kialakulásához látszólag nem köthetőek Móricz János ecuadori kutatásai, mégis említést kell tennünk róluk.  
Móricz több indián törzs - a spanyolok áldásos tevékenysége által „elfeledtetett” -, nyelvében és a magyar nyelvben egyezőségeket fedezett fel, sőt, az ősnyelvet még ismerőkkel, használókkal magyarul tudott kommunikálni.
 
Az így kialakult „testvéri” kapcsolatok eredményeként az indiánok felfednek előtte egy szerteágazó barlangrendszert, melynek titkos rejtekében - egyéb emléktárgyak mellett -, rovásírásos aranylemezek tárházát találja.
 
1967. szeptember 7-én Móricz nyilvános sajtótájékoztatót tart a nagy jelentőségű nyelvi, és tárgyi felfedezéseiről. Ennek hatására több dél-amerikai ország szakmai és politikai elitje érdeklődik eredményei iránt, egyben felajánlják támogatásukat a további kutatásokhoz.
 
De, mások figyelmét is felkeltette a magyar kutató tevékenysége, jelesül, az 1960-as évekre létszámában és jelentős anyagi támogatókban megerősödött mormon egyház „aktivizálta” magát.
Önzetlen segítségük fejében csupán annyit kértek, hogy a lemezek tartalmát ők fejthessék meg. Móricz gyanakvását felkeltette a mormonok fokozódó erőszakossága, és teljes elzárkózással reagál.
 
Majd a szép reményekkel, hovatovább világszenzációval kecsegtető felfedezések apránként - és nem véletlenül -, elhalnak a hivatalos szervek, az ezeket kiszolgáló média útvesztőiben.   
 
Kis sorozatunk befejeztével illenék valamiféle tanúságot levonni.
Úgy gondolom, helyesebb, ha nem teszem, inkább rábíznám ezt, azokra a tisztelt olvasókra, akik hűségesen végigkövették a – valljuk be – nem mindig érdekfeszítő fejezeteket.
 
Végezetül, egy Joseph Smith-től kölcsönzött gondolattal búcsúzom:
 
„Nem lesz olyan titok, ami ki ne derülne, nem lesz olyan sötét gaztett, ami napvilágra ne kerülne; és a földön nem lesz olyan pecsét, ami fel ne töretnék.”(N. 2. 30/17)
 
Mit mondjunk erre?
Úgy legyen!
 
Üdvözlettel: B. Kántor János