Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2017Aug20

2010. Július 11., Vasárnap 21:41

Hej regő rejtem…

Írta:  B. KÁNTOR JÁNOS
Értékelés:
(1 szavazat)
Table of contents
« Prev All Pages Next »
Valamikor régen, amikor a vén idő még ifjonti lendülettel rótta az egyre táguló köreit, egy pillanatra megdermedt a világ, mintegy varázsütésre elült az élet minden rezdülése. Lélegzetüket visszafojtva hegyezték füleiket az erdei vadak, elnémult a lármás madársereg, még a mas-szellemek örökös susogása is megszűnt a Chaha-völgy fái között.  

Olyan csend borult a tájra, amely csak kivételes alkalmakkor, az emberi szem által láthatatlan erőterek, a nagykeresztek együttállásakor jöhet létre. Ez a fajta üresség a valódi történések, a nyugalom rebbenéseinek, a teremtés pillanatainak bölcsője. És valóban nem sokáig vajúdtak a fényes erőterek, a kialakult irdatlan űrt, mint lógó, ócska köpönyeget rántotta magára a nagy hegy felől legördülő vészjósló morajlás.

A baal törzs tagjai élő gombolyagként összebújva, remegve várták az ítéletet, a kegyelmet, vagy a kegyes halált. Még a külső körön elhelyezkedő tapasztalt harcosaik is félve emelték tekintetüket a Nah Mam égbe nyúló ormai felé. A tehetetlenségtől földbe gyökerező lábbal, a kiszolgáltatottságtól bénult szívvel nézték, amint a leereszkedő égi madár suhogó szárnyai betakarják a Nagy Anya hegyet, majd zord fellegként tovasuhanva sötétbe borítják az egész tájat.

Kukul, Kukul suttogták innen is, onnan is, mígnem teljesen körbe fonta őket a zilált lelkeknek enyhet adó álom.

Nem lehet tudni, meddig tartott ez a másvilági utazás, de a későbbi regélők szerint háromnapos sötétség után földöntúli fénykoszorú nyílott Nagy Anya emelkedő vágyait körül, melynek fészkéből született újjá az Isten Szeme, kelt fel a fényével lelket, melegével életet hozó nap.

A hosszú távollét folyama összemosta a partokat, immár senki sem tudta mi volt az álom, mi volt a valóság az égi követ látogatása, és az azt követő csodálatos események közül. Mindenesetre, a későbbiekben még inkább tiszteletben tartották a korábban is tiltott területnek, avasnak számító oromzatok környékét.  

Hosszú évek múltán történt, hogy a fennsíkokon legelésző kecskenyáj egyik gidája elkóborolt. A büntetéstől tartó két pásztorfiú követni kezdte az elbitangolt jószág nyomait. Az izgalmas nyomozásba belefeledkezett gyermekek már jócskán túljutottak a tiltott zóna határán, amikor egy szakadék mélyéről fájdalmas, segítségért könyörgő sírás hangjaira lettek figyelmesek. Közelebb érvén már látták is a kis csavargót, amint hol nekilendülve, hol visszabukfencezve próbálkozott felmászni a marasztaló sziklafalon. Örömükben gyorsan leereszkedtek a mélyedésbe, hogy segítsenek a kétségbeesett állaton. Ám mielőtt még bármit is tettek volna, a felkavart törmelék alól sejtelmesen kiszüremlő delejes lidércfényre lettek figyelmesek.

Kíváncsiságuktól hajtva óvatosan fejtegetni kezdték a titokzatos jelenség körüli talajt. Egyszer csak egy tojásnyi opálkőszerűség formálódott ki a rárakódott por alól. Igazából arra sem volt lehetőségük, hogy a talált kincset jobban megnézzék, mert az a valami a napvilágra kerülésével egy időben káprázatosan felragyogott. Olyan fény volt ez, ami az emberi szemet rabul ejti, egyszerűen nem tudtak szabadulni tőle. Nem lehetett máshová nézni, képtelenek voltak behunyni a szemeiket, csak álltak és álltak mozdulatlanul. Valósággal elbűvölte őket a kiáradó sugárzás.

Mindeközben a völgyben már-már belenyugodtak a két testvér elvesztésébe, a hegytető fölötti fénykoszorút látva meg voltak győződve róla, hogy a két fiú a tiltott kertbe tévedt, és elnyelte őket a Nagy Anya. Annál inkább megrökönyödést keltett, amikor az eltűnésük utáni negyvenedik napon a maguk húsvér valóságában, láthatóan vidáman és jó állapotban ereszkedtek lefelé Jopat domb körkörös lejtőjén.

Az ikrek csak a gida megtalálására és megmentésére emlékeztek. Bárhogyan próbálták őket faggatni, váltig azt hajtogatták, hogy ők csupán egy fertályórányit töltöttek a hegytetőn. Mivel minden csoda három napig tart, lassan visszatért az élet a szokásos kerékvágásba. Később már csak a két pásztorfiú, Hun és Bal szemében időnként fel-felcsillanó furcsa fény emlékeztetett a nem mindennapi esetre.

A fiatalok pedig tudásban és erényben gyarapodva élték a törzs mindennapi életét. Mivel eszességben, ügyességben rendszerint felülmúlták a társaikat, senki sem lepődött meg rajta, hogy a férfivá avatásuk után ők lettek népük vezetői. Hunt királlyá, míg Balt a szentségek őrévé választották. A felszentelési szertartás rítusai széthasították a feledés fátylát, egy csapásra tudatosodott bennük a rájuk rótt feladat, az emberiség Szentmag általi felemeltetése.

A felszínre kerülő különleges képességeikkel lassan meggyőzték az ősi tabuk világában élő népüket, hogy kövessék őket a hegyre, a Szentmag megtalálásának helyszínére. Már majdnem a csúcsra értek, amikor Bal a hegyet körülölelő tájra mutatva, s így szólt: „Most Isten szemével láthatjátok a világot. Az idegen völgyek, az ellenséges és baráti törzsek szállásterületei mind-mind egy virágcsokor, a Nagy Anya csokrának részei. Nézzétek a különböző színű, de mégis hasonlatos virágokat, és lássátok a belőlük összeálló színpompás egészet. Ilyennek teremtette Isten a világot, ebben telik gyönyörűsége. Csak a völgyek mélyén, a fény hiányában hull darabjaira az Egy, válik ketté, ami összetartozik. A fél pedig fél-elem, nem ismeri fel testvérét, és annak megsemmisítésében véli megtalálni a maga biztonságát, a maga egészségét.”

A törzs tagjai szótlanul álltak a kiugró szirten, de nem csupán a szentségek őrének beszédétől voltak elbűvölve, hanem a szó és a látvány, a magasság soha nem észlelt szédítő dimenziójában rezdülő hangok együttes hatásától is. El is maradt a máskor szokásos, a teljes megértést szolgáló kérdez-felelek játék, nem volt szükség a tudat körmönfont terelgetésére, mindenkit átjárt a hallható, látható, tapintható Igazság. A varázs elmúltával az emberek kis csoportokban felszabadultan, szinte vidáman beszélgettek, mutatták egymásnak a felismert tájrészeket, településeket az alattuk elterülő élő térképen, majd félelem nélkül mentek tovább a vezetőik által kijelölt úton.

A hegytetőre érve, alighogy körülülték a Szentmagot rejtő, szabályos kör alakú kürtőt, a Mag újra ragyogni kezdett. Mindenki szemében egy égi láng gyulladt, s a megtört tekintetek éledtek újjá a fény tengerében. Révületükben Isten belső kertjébe kerültek, egyé váltak a Maggal, a fénnyel. Soha nem érzett nyugalom és boldogság kerítette őket hatalmába, fénykarjaikkal átölelték egymást, majd együtt fonták körbe az egész világot.

Az így kialakult szertartások után valósággal megkönnyebbültek. A lélek emelkedettsége magával ragadta a test rezonanciáit is. A sötét gondolatok súlyától megszabadulván természetesebb, egyszerűbb lett minden, barátságosabbá, otthonukká vált a máskor olyan ijesztő, veszedelmekkel átszőtt világ.

 

 

(1. oldal / 2)
Megjelent: 2891 alkalommal Utoljára frissítve: 2011. Augusztus 09., Kedd 21:52

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 419 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 68.1%Canada 1%
Romania 6.1%Serbia 0.8%
United States 3.9%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3%Kuwait 0.3%
Germany 2.9%Australia 0.2%
Ukraine 2.8%France 0.2%
Slovakia 2.2%Italy 0.2%
United Kingdom 1.9%Czech Republic 0.2%
Austria 1.6%Netherlands 0.2%
Sweden 1.5%Greece 0.2%

Today: 875
This Week: 4602
Last Week: 4699
This Month: 12883
Last Month: 21045
Total: 1583348

Belépés