Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2018Oct17

2011. Március 11., Péntek 12:09

Hová lettél Magyarok Istene?

Írta:  B. Kántor János
Értékelés:
(10 szavazat)
Istennel még nem találkozott senki, messziről jött ember pedig azt mond, amit akar. – szokás mondogatni a létünk titkait firtató írások kapcsán. Ámde, mi van akkor, ha csupán az ósdi dogmák évezredes porfelhői homályosítják el a szemeinket, s ezért nem vagyunk képesek érzékelni, meglátni a Mindenhatót? Hiszen Ő változatlanul ott munkálkodik minden létezőben, és ugyanúgy átölel, mint valamikor régen. 

Érezzük, tudjuk, hogy valami nincs rendben, egyre kevésbé kerek a világ. Természeti katasztrófák sora tizedeli az emberiséget, újabbnál újabb vírusok, baktériumok, és fizetett illuzionisták kreációi tartanak félelemben minket, miközben rákfenévé hízik a mesterségesen ébren tartott, a harácsolási ösztöneinkből eredő gyűlölet. Mások szeretetéről papolunk egy anyagba süllyedt, én-univerzum közepén.
 
Majd a nagy durranás, a fakadás után iszonyatként tör ránk magány. Gyújthatunk ugyan fényeket, de a tüzet körbeülni egyedül nem lehet. Minden megváltozott, haragszik ránk a természet istene. Hárítjuk másra a felelősséget, holott semmi sem változott, csak mi lettünk mások, nagyon mások.
 
Saját képünkre faragtunk Istent. Kedvenc népet választó, egyszer haragvó, másszor megbocsátó Atyaistenné változtattuk a Törvényt, a világokat kormányzó Ten-gelyt. Erkölcstelen bálvánnyá tettük a teret, a bölcsőnket ringató Bált. Az anyag mélyére süllyesztettük a Magot, az Igét, s homályos fogalommá degradáltuk a belőle áradó, formákat teremtő, tudást sugárzó Íz-t. Végül az Anyát, az Anyagot földre rántva, megtagadva feláldoztuk az Íz-Ten-Anya egyszülött Fiát is.
 
Ráadásul az emberré válásunkat lehetővé tevő Ige, a Mag átadását eltitkolandóan, nyakunkba vettük a rabszolgaság jármát, kitaláltuk a testet és lelket megnyomorító, eredendő bűntudat tanát.
 
Ezen dogmák béklyói, a hagyományok, a szüleink hitének tisztelete, és az anyagon való uralkodás, a birtoklási vágy bűvölete miatt nem vagyunk képesek átértékelni Istenhez, egymáshoz, a világhoz való viszonyainkat. Görcsösen ragaszkodunk a megszemélyesített, emberré formált istenképhez, és nem veszünk tudomást a távoli ősök tudásáról, a magvallás Istenéről, az Íz-Ten-Anyáról.
 
Íz, Ten, Anya, eme három isteni természet megbonthatatlan egysége az Isten.
(A magyar nyelv tanúsága szerint a Bál a Ten, míg az Íz az Ige másik aspektusa.)
Tehát, a magvallás Istene a mindent befogadó, mindenben jelenlévő kezdettelen-végtelen. A nyíló és záródó univerzumokat is magába foglaló Mindenség. Nemkülönben Ő a világok szívében és az anyag mélyén lüktető Szentmag, a „magokat” összekötő, az Íz és Anya örök táncát integráló Tengely. De Ő a szívünkbe ültetett picinyke Mag, a belőle hajtó csodálatos növény, a Mindenséggel átszőtt egyéni univerzumunk, az egyéni világfánk is.
 
A hétköznapok gondjaitól anyagba süllyedt tudatunk és a belénk nevelt sztereotípiák tükrében érthető, hogy nehéz felfognunk az egyszer parányi pontként, máskor mindent átható hullámként, vagy pedig Mindenségként definiált Istent.
Ám a tömeg vonzásától lélekben szabadulva, a rögzült világszemléletünkön mintegy felülemelkedvén a lét minden pillanatában megtapasztalhatjuk a kézzelfogható valóságot, az Íz-Ten-Anya tökéletességét. Érzékelhetjük a minden létezőben jelenlévő isteni mag sugárzását, annak az anyagra gyakorolt formáló, teremtő erejét. Csatlakozhatunk az Íz biztosította „információs sztráda” áramlatába, és nem utolsó sorban, amennyiben képesek vagyunk a Ten-ünk gyökerét az anyag rejtekében szunnyadó Magunkig mélyíteni, koronáját pedig a Világok Szívéig emelni, kiterebélyesíthetjük a természettel harmonizáló Életfánkat.
 
De szép és lelkesítő szavakat mindenki tud mondani, lássuk a tényeket.
Hely és idő híján ebben az írásban nem térnénk ki az Atum magja, Hórusz szeme, a sumer IZ (isteni lélek), az indiai aranymag, a gnosztikusok fényszikrája, vagy az „igazi” Jézus fémjelezte „nemzetközi” gyökerek ismertetéséhez, inkább a nem kevésbé mély és magyar források már érintett és újabb bizonyítékait vennénk górcső alá.
 
Michelangelo Naddeo olasz kutatómegállapítása szerint; „A magyarok művészete csak akkor lett figurális, amikor áttértek a kereszténységre, istenábrázolásaik is csak ekkortól lettek emberszerűek.”
 
Mit takarhat ez a kijelentés?
Nem mást, minthogy a magyarok Istene közel sem egy jóságos, vagy bosszúálló, öreg Atyaisten volt, tehát Jahvét csak ránk erőltették. Az elleneink által favorizált animista szellemhit, a pogányság valamikori meglétének pedig ékes cáfolata az ősi isten szavunk továbbélése. Ugyanis, nehéz lenne feltételezni a fegyveres túlerővel érkező hittérítőkről akkora vallási toleranciát, hogy fű, fa, virág, netalán egy medve szellem nevével dicsőíthettük volna a kereszténység Istenét.
 
Akkor milyen lehetett a magyarok Istene?
A fentebb említett olasz kutatótól sem kapunk rá feleletet, csupán annyit állapít meg, hogy a különböző ránk maradt népművészeti alkotásokban szereplő, jellegzetesen magyar tulipánmotívum valószínűleg egy szülő Istenanyát ábrázol.
Ez is valami, hiszen a magyarok hiedelemvilágában valóban kirajzolódik valamifajta Istenanya, Földanya tisztelet.
 
Lássuk, hogyan is néz ki az a bizonyos tulipánforma:

Nos, nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy a korábban már sokat tárgyalt, a Ten által megosztott, kettéváló ősanyag és az Őt megtermékenyítő Ige, a Mag által alkotott stilizált hármas halommal azonosítsuk a tulipánunkat. Avagy, feltételezhetően őseink az Anya, Földanya fogalma alatt az An*-ból (ősanyagból) kettőssé, AnnA*-vá váló, majd az ebből születendő Anyag összességét értették. Ezt támasztja alá, hogy ez idáig nem találtunk egyértelműen beazonosítható, megszemélyesített Istenanya ábrázolást, vagy szobrot. Igaz, a mondáinkban már emberi lényként jelenik meg az Istenanyához, ősanyához köthető Emese, Anna, vagy Ilona, de tüzetesebben megvizsgálva az elnevezéseket kitűnik, hogy megint másról van szó, mint amire elsőre gondolhatnánk. Emese, Em az em-elkedő földanya, a világot táplálni kész em-lőkkel bíró Emes. Anna esetében egyértelmű az anyagra történő utalás, hiszen az anyag szavunk az anna-ág, vagy anna-agg, „agg-AnnA” összetételekből adódik. Ilona pedig Tündér Ilonához hűen az il-anna, illó-, élő-, illanó-AnnA (égi-anyag, azaz Isteni-AnnA) szavakból ered.
 
(* A magvallás létsíkjait egyrészt az Anya, az Anyag, másrészt a magsugárzás, az Íz milyensége alapján jellemezhetjük. Az első, az égi világ az ősóceán, az ősanyag, vagyis An-, a második, a kinyíló kettősség, a köztes világ a már „megtermékenyült An”, avagy az AnnA-, míg a harmadik az Anyag-birodalma. Az Íz szempontjából pedig az első világ a Fény-, a második a Tűz-, amíg a harmadik Föld-, vagyis a létezőkről visszatükröződő Fény birodalma.)
 
A magvallás Istenének meghatározó természete – ha lehet ilyet mondani a teljes egységében értelmezhető Íz-Ten-Anyáról – a világ aktivátora az Ige, az Íz, a Mag. Ennek emléke a rovásírásunk US jele, Isten „valamicsodája”, vagy más néven Isten szeme. (Lásd, a veleméri és a vámfalui hieroglifát, vagy az énlakai ligatúrát)
A korai kereszténységünk idejében a még elevenen élő ősvallás elemei megjelennek az írásos dokumentumainkban is. Ilyen irat a Halotti beszéd, melynek sorait az isa = Íz, azaz isteni lélek (is-a=lélekfia?) megfeleltetés alkalmazásával minden további nélkül értelmezhetőek. (Lásd, A magvallás titkai IV)
 
Példának okáért:

„Az isteni lélek (Isa) és nem egy ember múlhatja ez vermet. Az isteni lélek (Isa) mind ahhoz járulók vagyunk.”
És, hogy nem egyedi jelenséggel állunk szemben, íme a Nemzeti Múzeumban őrzött, szintén vallási témájú, „Az Szentkereszt…” kezdetű irat néhány sora:

„Minden helynek, földnek, Országnak, tartománynak, (és akármi néven neveztessenek ezekhez hasonló) az ő tökéletes, nemes és drága boldogsága, ím ez két kiváltképpen való drága kövekben vagyon „alapozván”, építetvén: Először: Hogy ha Istennek igéje, ki mind drága kő, mind pediglen drága kincs, becsületben, külső és belső szeretetben tiszteltetik, bevettetik, és engedelmességgel ékesíttetik. Másodszor, ha ez a szívünkben gyökeret ver, és sok jó gyümölcsöket teremt, isteni és atyafiúi szeretettel tündöklik. Mind ez két nemes és fő örök élet szerző magra...”

Nos, bizonyára sokféleképpen lehetne magyarázni - leginkább félremagyarázni - ezt a bizonyos két drágakövet, a nemes és örök életet szerző magokat, de leginkább az örök életet jelentő, a világok szívében lévő, és a nemes életet szerző, az anyagba, az ember szívébe ültetett Szentmagról, Isten Szeméről lehet szó.
 
Amint azt látjuk, nem lehetett vezényszóra minden magot, minden kis csírát eltüntetni, kiirtani, a rovásírásos emlékek elégetése ellenére maradtak nyomai az ősi magvallásunknak. Ráadásul nem csak az írásos dokumentumokban, hanem a ránk maradt, különböző leletek díszítő motívumaiban is.
 
Nézzünk ebből néhányat:
 
Ilyen a korábban említett US (Isten szeme, Isten valamicsodája) jelet is felhasználó, az Íz-Ten-Anya egységét szimbolizáló, énlakai ligatúra. (Lásd, A magvallás titkai IV.)

 

 

Ahol a világok szívében székelő Magot az US jel, az anyagba ültetett Magot a motívum talpa*, a Ten-t a függőleges szár, míg az AnnA-i kettősségből nyíló létezők sokaságát az oldalágak (Bál tengelyek**) szimbolizálják.
(* igaz, a szóban forgó ligatúra talpa a központi rajz keretének sarkaiból adódik, de a hasonló tartalmat hordozó szimbólumok minden esetben kötődnek valamiféle tartóhoz, talphoz.
** esetünkben a Bál a tér négy iránya felé ható (oldal)tengely, de általánosságban az anyaghoz köthető, belső erő.)
 
 
A Szentmag, az Ige átadását megörökítő mártélyi szíjveret, melyen a még világtalan ember tenyerében látható az átadott isteni mag, szem: (Lásd, A magvallás titkai II.)


Ebbe a sorba tartozik a Baráth Tibor által, a képírás szabályaival „Szemúrként” definiált hun főpapi jelvény is:

 

 

 



Tüzetesen megvizsgálva a képet, rá kell jönnünk, hogy a középen ábrázolt „valami” közel sem orr. Sokkal inkább egy forgó, sugárzó gömb, vagyis a világok szívében elhelyezkedő Szentmag, az Ige, melynek sugaraiban (Ízben) fürdik a Szentmag földi vetülete a Nap, az Isten szeme, de áttételesen a szemeinkből sugárzó, szívünkbe ültetett Mag, Szem. (Lásd, A magvallás titkai I, v.m. szem-mag megfeleltetés, Hórusz-szem)
 
Hogyan mehetett mindez feledésbe?
Nem feledtük el, csak a kereszténység és az ősvallás közötti hasonlóságok fokozatos sulykolásával érték el az új hit képviselői, hogy az Istenanyából földi származású Szűz Mária, míg a három természetű Egyistenből, az Íz-Ten-Anyából a kereszténység Szentháromsága váljék.
 
Pedig sokáig suttogták eleink, „három az igaz Isten, három a magyar igazság, három a magyarok Istene”, vagy ahogyan az erdélyi emlékezők énekelgették:
 
„Verje meg a három Isten Görgeyt, mér’ rakta le az magyarok fegyverit…”, „Térdig vagyok vason, könyökig a vérbe. Verje meg a három Isten, a ki rám vetette”
 
Az eddig felsorakoztatott érvek ugyan nagyon lényeges momentumok, ékes mozaikdarabkái egy dicsőséges, ősi múltnak, de valljuk be, nem bírnak perdöntő bizonyítékkal. Nincs a birtokunkban olyan dokumentum melyben feketén fehéren állna, hogy márpedig a magyarok tudtak az égi magról, sőt tisztába voltak annak isteni természetével.
 
Vagy talán mégis?

 

(1. oldal / 2)
Megjelent: 5149 alkalommal Utoljára frissítve: 2011. Augusztus 14., Vasárnap 13:58

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 203 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.5%Serbia 1.1%
Romania 5.3%Canada 1%
United States 4.4%Switzerland 0.4%
Russian Federation 3.4%Australia 0.4%
Ukraine 2.8%France 0.4%
Germany 2.5%Netherlands 0.3%
Sweden 2.4%Belgium 0.2%
United Kingdom 2.1%Italy 0.2%
Slovakia 2.1%Spain 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 66
This Week: 1482
Last Week: 4612
This Month: 10900
Last Month: 19890
Total: 1938065

Belépés